Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1964-11-17 / 46. szám
(Folytatás) ÖTÖDIK FEJEZET 16. A kapitány a törvényszéki orvosszakértö véleményét olvassa. — Különös gyilkosság ... — morogja maga elé. Félreteszi a papírlapot. Kinéz a nyitott ablakon. A szoba két ablaka az udvarra nyílik. Éles szögben, sugárkardként vágódik be a napsugár, fényszóróként világítja meg az ablakhoz közeli parkettlapokat. Feláll. Az ablakhoz megy. Magas, vállas férfi. Rövid ujjú fehér ingét izmok domborítják. A haja fekete, átszövik az ezüstös szálak. Napbarnította arca viharvert, mintha évek óta hajlék nélkül a hegyekben élt volna, s a tűző nap, a zord idő, a gondok keményítették volna meg arcvonásait. Homlokát két hosszú ránc redőzi. Szigorúság tükröződik arcáról. Kék szeme melegséget áraszt. Ez a kettőség gyakran zavarba hozza az embert. A kék szem metsző, vészesen is tud csillogni, amikor hideg tekintettel vallatja a tettest. A szeme Ilyenkor boncolókés és szimatoló kutya, belehasít az agyba, s a legpirlnyóbb arcrendülés- bő) is következtetéseket von le, szinte látni véli a láthatatlan nyomokat. Nézi a négyzet alakú sivár udvart, köröskörül a szürke falakat és nyitott ablakokat. Még az ábrándozó lelkű sem érezheti itt magát üdülőhelyen Jó azoknak, akik szabadságon vannak. Már egy hete nem esett. Jó is, hogy nem esett, nem mosta el a nyomokat. Mi hírt hoznak a fiúk? Az órájára néz. Egy perc múlva kilenc. Egy perc múlva kopogást hall. Visszamegy az íróasztalához. A szék támláján átvetett ballonkabátja belső zsebéből kiveszi a cigarettás dobozt. Rágyújt. A dobozt és az öngyújtót az asztalra teszi. Kopognak. Kilenc óra. Barátságosan néz a két belépő tisztre, Kucsera főhadnagyra és Krivos hadnagyra, ök is civilben vannak. Kucsera világosszürke, könnyű öltönyben, Krivos krémszínű, fehér csíkos vászonruhában. — Üljetek le ... — mondja a kapitány, s az íróasztalához tapadó tárgyalóasztalra mutat. Maga is leül. — Ha melegetek van, vessétek le a kabátot... A két tiszt egymással szemben ÜL A keskeny bajszú, barna hajú Kucsera kabátját a szomszédos székre teríti. Krivos kurta szőke haját simogatja. A kapitány elmosolyodik. — Olyan rövid a hajad, hogy fésűt sem kell használnod ... — Nyáron jobb a rövid haj. — válaszolja Krivos. — Fiatalítja magát! — siet közbeszólni Kucsera, s elmosolyodik. — Nem szereti, ha agglegénynek nézik ... krivos elkomorodik — Egyszer majd megtalálja a maga párját, — mondja a kapitány, s olyan mozdulatot tesz, mely véget vet a további felesleges szóváltásnak. Krivos a kapitányra teszi tekintetét. Annyi gondolat kavarog az agyában, még arra se jutott ideje, hogy elrendezze őket., mert néhány perccel kilenc előtt futott csak az épületbe, s még közvetlen felettesével, Kucsera főhadnagy- gyal sem beszélhette meg legújabb észrevételeit... — s mégis egy semmitmondó, más ember előtt szürkén hangzó megjegyzés: Nem szeretik, ha agglegénynek nézik! — háttérbe szorítja az agyában kavargó gondolatokat, mindazt, ami tegnap este óta annyira foglalkoztatja. A főhadnagy szavai eszébe juttatták évei számát. Harmincnyolc éves. A kapitány negyven, Kucsera harmincöt. Magasabb a rangja, előbb jött a biztonsági szervhez dolgozni. Csak ennyi teret enged a tolakodó gondolatnak. De nem tud megnyugodni. Nem akar Ku- cserára nézni, nem akarja kiolvasni szeméből, rosszmájúságból tette-e megjegyzését, mert néhány pillanat nem elég arra, hogy erről meggyőződjön, és felmérje mindazokat az okokat, melyek arra kényszerítették, hogy agglegény maradjon. A kapitány, és a főhadnagy is tudja, miért él asszony nélkül. Kucsera megfeledkezett volna erről ? Mások bajáról könnyen megfeledkezik az ember, de az is lehet, megjegyzését tréfának szánta. Mások bajával nem szokás tréfálkozni, gondolja Krivos. Arról vi-, szont mondj le, hogy a magad képére megváltoztathatod az embereket. Szurkálő természetű ez a Kucsera. Mennyire más a kapitány. Amikor azt mondta, egyszer majd megtalálom a magam párját, kihúzta a szívembe szúrodott tövist. A seb ott maradt. Régi seb ez. Ki tudja, mikor gyógyul be? A kapitány köhint, mintha Krivost figyelmeztetné, ne járj a fellegekben! Kezébe veszi az orvosszakértő véleményét. Fél órával ezelőtt hozta be hozzá Kucsera. Krivos még nem ismeri, hadd olvassa, bár a főhadnagy most mindenről beszámol. Mindegy, csak olvassa el, gondolatait terelje vissza a gyilkosságra. Kucserát majd négyszemközt figyelmeztetni fogom, jobban válogassa meg a szavait. Faragatlan megjegyzésével zavarba hozta Krivost Érzékenyek az emberek, különösen azok, akik igazságtalanul szenvedtek, akiket a tus- kólelkűek meghurcoltak . . . Mindenben rosszat látnak, a legártatlanabb megjegyzés is fájdalmat okozhat. Vigyáznunk kell, az ember nem fa az erdőben. Amikor kedvünk, vagy utasítása parancsolja, nem törhetjük ketté életét... Krivos felé nyújtja az orvosi jelentést. — Olvasd el... — mondja. Két perc telik el, míg átfutja az írást. A kapitány egy-egv pillantást vet a két tisztre. — Azt hiszem, elkezdhetjük a munkánkat. összegezzük a vizsgálat eddigi eredményét. Főhadnagy elvtárs, tiéd a sző... — Csütörtök késő délután bukkantak a kőbánya fölötti erdőben az ismeretlen nő holttestére ... — kezdi jelentését Kucsera főhadnagy. Keményen beszél. Még a hangjából sem érezni, hogy meleg szívű lenne. Rideg, bátor ember, rátarti, — gondolja Krivos. Ha úgy látja, valakit le kell tartóztatni, nem késlekedik, bár sokszor csalóka a nyom ... Ahogy hallgatja, Krivos kénytelen beiismemi, Kucsera megfontoltan beszél. Az éjszaka maga is tapasztalta. körültekintő a nyomozásban. a legkisebb nyom sem kerüli ki figyelmét. Az éjszaka közösen bukkantak a legcélravezetőbb nyomra. Mind a ketten határozottan állították, ezen a nyomon kell elkezdeni a nyomozást. Kucsera azonnal fejest akart ugrani a vízbe. A víkendház tulajdonosa a gyilkos! — mondotta. Krivos türelemre intette. Kucsera ramordult a hadnagyra: Akkor beszélj te azzal a finom emberrel! Még jó, hogy nem mondta, én is finom ember vagyok! — mondja most magában Krivos. — Talán azért nem kedvel, mert nekem is főiskola! végzettségem van? A főhadnagy Krívosra néz, majd a kapitányra tekint. — A hadnagy elvtárs megkért, — mondja Kucsera, — vigyük magunkkal, még nem volt gyllkossági ügye ... A kapitány bólint. — Tudok erről, — válaszolja. — Telefonált nekem. Mindig jó, és számunkra hasznos, ha tanulni akar az ember... A főhadnagy nem figyel fel a célzatos megjegyzésre. — Az orvosi vizsgálat megállapította, — folytatja Kucsera, — az Ismeretlen nőt vasárnap estefelé ölhették meg. Nem szadista-bűntett, erre nincs bizonyíték... A nőt előbb megfojtották. Erre utalnak a nyak körüli nyomok ... — ...és a felmetszett gége? — kérdezi a kapitány. — Arra később került sor... — emeli fel hangját Kucsera. — Az alvadt vér után ítélve az orvosszakértő azt állítja, szerdán történhetett... A közeli bokorban megtaláltuk a borotvát, a borotván az ujjlenyomatokat ... A fojtogató férfi volt. Ez a másik tettes az ujjlenyomatok után Ítélve fWEtf h$ fehel, fňnyomťa az áldozat ereiből az alvadt vért, valószínűleg kicsit megvágta az ujját, és vérét rácsepegtette a vágásra, összekeverte az alvadt vérrel, hogy azt a látszatot keltse, torokmetszés okozta az ismeretlen nő halálát... A kapitány elmosolyodik. — Ismerek egy negyvenen felüli asszonyt, akinek olyan keze van, mint egy tizenöt éves lánynak... — mondja. — Az állítólagos másik tettes nem biztos, hogy fiatal nő ... Miért volt szükség a „második“ gyilkosságra ? — Talán azért, hogy a tettes „kettő" bizonyos okok miatt elterelje a figyelmet az igazi tettesről, vagy fordítva, az igazi tettes másra terelje e nyomozók érdeklődését. Megszerezhette a gyanúba keverhető nő „borotváját“, vagy .. — _vagy rákényszerítette a meggyanúsítható nőt, fog- dossa meg a férje borotváját, hogy jól látható ujjlenyomatokat adhasson a nyomozók kezébe ... Ezt akartad mondani? — kérdezi a kapitány. — Milyenek a további bizonyítékok? Kucsera zavartan néz maga elé. A kapitány szavaiban gúnyolódást észlelt. Talán nem is volt bennük gúny, és mégis szentül meg van győződve, gúnyolódott vele. Hol követett el hibát? Nem beszélt érthetően? Vagy összezavart valamit? Pillanatok alatt átgondolja egész jelentését. Nem talál benne semmi hibát. Azzal a borotvával rontottam el a dolgot. Nem voltam elég határozott ... A nyugodtan ülő Kri- vosra tekint. Ugrasson téged a kapitány! — gondolja. — A hadnagy elvtérsnak nagy szerepe volt a további nyomozásban, — mondja Kucsera. — Folytasd! — int a kapitány Krivos felé. A nyurga hadnagy feláll, s a kapitány íróasztalához lép, melyen kiterítve fekszik a város és környékének részletes térképe. A térkép fölé hajol. Látja, valaki ceruzával kiskört rajzolt be a gyilkosság színhelyén. — Trangos őrmester kihozta a kutyát is, — mondja Krivos. — Számításon kívül hagytuk a gyilkosságot felfedező pocakos könyvelő nyomát. A másik nyom arra enged következtetni, hogy nem ott követték el a gyilkosságot, ahol a hullát megtalálták... — a hadnagy ceruzát vesz a kezébe, s magyarázat közben mutatja, merre vezet a nyom. — ... a nyom átvezet a hegyecskén, le az itt folyó patakig, itt megszakad... — s a patak egy távolabbi pontjára mutat. — Itt bukkantunk rá a nyom folytatására. Felvezet a másik hegyecskére. Itt — bök a térképre — a kis tisztás szélén áll egy víkend, ház. A házikótól vagy harminc méternyire, az erdőben sűrű bozótos, bokorsáv, szinte félkörben veszi körül a kis nyaralót ... Itt — mutat a térképre — a fű le volt taposva. Innen egy nyom a víkendház- ba, onnan az erdei aszfaltos út felé, a másik nyom megkerüli a nyaralót, és szintén az erdei út felé vezet. A vendéglőig követtük a nyomot. Ott véget ért a tudományunk. A városbő! a vendéglőig vezető utat öntözni szokták... — Krivos visszaül a helyére. — Szóval két nyomunk van ... Az egyik a gyilkos nyoma ... — A vendéglőnél megszakad a nyom... — szólal meg elgondolkodva a kapitány. — Beültek volna az autóbuszba? — Nem hiszem, — válaszolja Krivos. — Abban a lelkiállapotban nem igen mutatkozhattak emberek előtt... Éjfél után értünk a víkendházhoz... — Kié? — kérdezi a kapitány. Trencséni Róbert a tulajdonos... — Aki annyit irt mostanában a huligánokról? — Igen... — Újságíró? — Nem. Osztályvezető egy hivatalban... Szeret írni, könyveket is fordít. Valamikor újságíró volt, még az ötvenes évek elején abbahagyta... Még az én ügyemben is... — Ezt hagyjuk most, — int a kapitány. — Csak megjegyeztem... — A víkendházban nem találtatok valami gyanúsat? — kérdezi a kapitány. A hadnagy Kucserára néz, és elmosolyodik. A rozsnyói énekkar ,,Dalolunk-e még?“ Ha közművelődésünk egészét nézzük, úgy sajnálattal állapíthatjuk meg, hogy a kórusmozgalom előfeltételeit biztosító ének és zenei szakoktatás csak az utóbbi években kezd közügy lenni. Eddig is sokat beszéltünk és írtunk (főként beszéltünk) az erkölcsi — és esztétikai nevelés fontosságáról, ám s leghaté- konnyább „eszközt", a zenét eddig csak vulgárisán, dal és táncünnepélyen, mondhatnánk csak a bizonyos csürdöngölők kiséröjeként hasznáituk, Tudatformáló, emberi magatartást, mély humanitást előidéző, alakító erejéről csak szakkörökben esett és esik szó. A gyakorlati életben mindez leszűkült egyszerű eszközzé, statisztikai számadattá. „Dalolunk-e még?" Ezzel a címmel írt e kérdésről Csik- mák Imre az Új Ifjúság október 27-i számában. Ugyanakkor közli azt a felhívást, amely mintegy toborző szól a szlovákiai magyar tanítókhoz, illetve az iskolák igazgatőihoz. Tudott és ismert körülmény az, hogy II. Énekkari Fesztivál 1963-ban elmaradt. Az o- kokat már annál kevesebben tudják. Főként nem tudják a legilletékesebbek, az énekkarok, a működő vagy azóta pangásra ítélt kórusok vezetői. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy megérjen a gondolat: kórusmozgalmunk egyetlen mozgósító ereje a Szlovákiai Magyar tanítók Központi Énekkara lehet! Ez a törekvés kapcsolódik egy másikhoz, amely sajnos elég lassú folya- matú: az iskolai zenei oktatás folyamatához. Együtesen pedig azt szolgálja — közművelődésünk egészét tekintve —, hogy kórusmozgalmunk a statisztikai számadatok irreális útvesztőiből a művészi színvonal reális valóságához közeledjen. E művészi cél eléréséhez azonban ismerni kell a lehetőségeket, adottságokat. Ezek közül néhány: elegendő zenét értő és kedvelő tanítónő és tanító; vállalni a felhívásban közzétett feltételeket; igény az iskolák igazgatói, szülői munkaközösségi és a szak- szervezet részéről; a működő iskolai és felnőtt énekkarok vezetőinek jelentkezése a központi énekkarba; a felelős intézmények részéről kellő támogatás (szakmai-művészi és anyagi); összpróbák, fellépések és a fesztivál megszervezése... Mindenről egyelőre ennyit: A szervezés jelenlegi időszakában biztató a kezdet. Eddig 130 jelentkezés történt, de na_ ponta érkeznek újabb jelentkezési lapok. Természetesen ez még mindig kevés, hiszen a válogató szakbizottság igényes elbírálást kíván végezni. Bíztató azonban az, hogy jól ismert karvezetőink jelentkeztek elsőknek, mint például Ag Tibor, Pintér Ferenc, Kopasz Elemér. Mikus Imre, Kulcsár Tibor, Pálinkás Zsuzsanna, Főnöd Zoltánné... De nem a felsorolásban van a lényeg. Úgy véljük, megszületett az igény a Szlovákiai Magyar tanítók Központi Énekkara megalakulására. A külső lehetőségek és adottságok megvannak. Ami pedig a felelős intézményeket illeti, azt a következőkben lehetne ösz- szegezni; A Népművelési Intézet és a Csemadok Központi Bizottsága mellett működő Tanácsadó Testület, melynek feladata az énekkari mozgalom általános művészi irányítása, november 2-án tartott ülésén több javaslattal foglalkozott. A két intézmény figyelembe vette a javaslatokat, és ennek értelmében a következő döntést hozta: Még e héten el kell végezni a válogató hangpróbákat. November 27-28-29-re megbeszélésre kell meghívni az alakuló énekkar tagjait, mely megbeszélés Nyitrán lesz. Az alakuló kórus karnagyai: Szíj jártó Jenő zeneszerzőkarnagy, a CsL Rádió zenei osztályának dolgozója és Schleicher László zenei szaktanár, karnagy. Hangképzők: Viczay Pál, a CSISZ KB Magyar Ének és Táncegyüttesigazgatója és Gréber Gyu- láné, a lévai zeneiskola igazgatója. Művészeti tanácsadó: Németh Šamorínsky István zeneszerző. a Zeneművészeti Főiskola tanára. Tehát a szakmai-művészi vezetés és irányítás kérdése már megoldódott. Javaslat történt az 1965-ös II. Énekkari Fesztiválra is, mely szerint a fesztivált Komáromban, a hagyományos Jókai Napok keretében rendezzük meg. Ennyit a művészi megvalósítás lehetőségeiről.. Külső és belső adottságaink megvannak, csak a lendület is kitartson a célig. „Dalolunk-e még?" Minden bizonnyal, és azzat a különbséggel, hogy sokkal magasabb szinten, nagyobb igényeket is kielégítve, hogy hatást gyakorolhassunk kórus- mozgalmunk egészére. De még inkább az oly sokat emlegetett erkölcsi - esztétikai nevelés megalapozására. Kin múllik mindez? Külső és belső szándékon, akaraton. Ha e kettő találkozik, úgy a II. Énekkari Fesztiválon is találkozhatunk. Gyurcsó István Értesítés A Csemadok érsekújvári helyi szervezetének színjátszó együttese 1964. november 22-én, vasárnap d. c. 9 órai kezdettel a Nová Scéna szín. padán bemutatja Kállay István MAJD A PAPA c. zenés vígjátékát. A színjátszó együttes ezzel a színművel vett részt a komáromi Jókai napok színházi fesztiválján, ahol megérdemelt sikert aratott. Az előadásra a jegyek elővételben kaphatók november 13-tól 16-ig, naponta a Hét szerkesztőségében, november 17-től a Nová Scéna pénztárában. A rendezőség — Trencséni tizenkilenc éves fiát egy huszonkét éves kiránduló cseh lánnyal... — válaszolja Krivos. — Nem rossz... — dörmögi a kapitány. — Jó a fiataloknak... — Egymást ölelve aludtak a díványon. Még az ajtót sem zárták kulcsra. Motoszkálásunkra felébredtek. Rájuk terítettem a gyapjútakarót. Hogy ne áruljuk el jövetelünk okát, azt mondtuk, egy gyanús embert keresünk, errefelé jött, az ajtó nyitva, azt hittük, itt rejtőzött el. A zseblámpával körülvilágítottam a helyiséget. Ä (Folytatjuk)
