Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1964-10-06 / 40. szám

(Folytatás) — Az apám írta, 6 is Róbert. Nem újságíró, mellékfoglalko­zásként irogat... — Mondja meg neki, hogy szépen „irogat“, tetszett a tör­ténet... — Seprű? — Igen... — Miért nem kapják el a bandáját ? — Élő alakok? Azt hittük... — Nem szopta a kis ujjából! — Ilyen bandával még nem volt dolgunk. Majd megkérdez­zük az apjától... — Hiába fáradnának, úgysem árulná el! Seprű megfenyegette, ha eljár a szája, kiheréli! — Ilyen kemény vagány len­ne? Különbeket is megpuhítot­tunk... — mosolyodik el az egyenruhás. — Ha köztünk él, úgy is elkapjuk a frakkját! — Visszaadja Robi igazolványát.— Cdvözlöm apukáját, mondja meg neki, Írjon több ilyen tör­ténetet, nekünk is segít... Más­kor hat után kerülje ki ezt az utcát... — és búcsút int. Nem írta fel Robi nevét, nem bírsá­golta. 12 A borbélyüzlet előtt megáll a tarkaszínű Moszkvics. Robi az autó nyitott ablakocskájához hajol és hármat füttyent. A megbeszélt jelre nem fut ki a vöröshajú lány. Ojra fütyül, há­romszor, élesebben, hosszabban. A borbélyüzlet ajtaja nyitva van, akinek a fütty szól, halla­nia keli. Senki sem dugja ki a fejét. Tülköl. Háromszor tülköl. Kár a gőzért... — gondolja le­hangoltam Amikor megpillant­ja az ajtóhoz rohanó, hajlott hátú izgatott, idősebb borbélyt, elfogja a düh. — Hagyjon békén bennünket! — kiáltja a hajlott hátú bor­bély. — Hol van Vöröske? — kér­dezi durván Robi. A borbély megrökönyödve néz a fiatal autóvezetőre. Nem szokta meg a durva hangot. Ha a fiatalúr bejött volna az üzlet­be és illedelmesen megkérdezi, hol van Éva kisasszony, meg­mondta volna az igazat. De így. Csak haragot táplál a szíve a faragatlan fickóval szemben. — Szebb autóst talált magá­nak! — kiáltja mérgesen. — Barom! — vágja rá Robi és elindítja a kocsit. — Barom a tökfejed! — ki­áltja a borbély az elrobogó au­tó után. — Milyen intelligensek a mai fiatalok! — morogja ma­ga elé és visszamegy a tükör elé, folytatja a hajnyirást... Robi kihajt a városból. Rátér az erdőparkba vezető, apró kő­kockákból kirakott útra. Las­sabban hajt, sok a hazaigyek­vő, gyalogos kiránduló. Ott lesz- nek-e a cimborái? A kerti ven­déglőben kell találkozniok. Még egyszer sem csapták be! A ha­verjaira és barátnőikre gondol. Maga elé idézi az arcukat. Hosz- szú vörös haj lebeg a szeme előtt, csillog az olajos, sötét­barna szem, a fekete szempil­lák összecsukódnak, s az egész kép a sötétségbe merül. Keserű a szájíze... Magas, lombjukat remegtető tölgy és bükkfák kö­zött vezet az út. Már sűrűsö­dik, kocsonyásodik a homály. Az erdőben előbb alkonyodik... Messzire lehet jutni az erdőben. Néhány óra alatt motorkerék­páron az utolsó szakaszon kúsz­va a nyugati határhoz érne. A bokrok mögött lapulva kellene kivárni az alkalmas pillanatot, és átúszni a folyót. Barom! — szidja magát. Ezt csak az apád­nak mesélheted, és csak annak a tuskóeszü, érzéketlen Seprű­nek juthatott az eszébe. Bár­hogy is legyen, szép volt a mese, kalandot ígért. A ronda Hebegő hogy leforrázott, ami­kor erről beszélgettünk. Nem akarta elárulni, kitől hallotta. A szemembe vigyorgott. Ha Krisztust akarsz játszani, csak menj! — mondotta. Egy ná­lunk járt lengyel turista nyu­gatra akart szökni. Amikor a határt övező drótokat akarta átmászni, elterült, mintha tar­kón lőtték volna. Belécsapott az áram, s vége lett a nagy kalandnak. Egy zlotyt találtak a zsebében. Emiatt feltételez­ték, hogy lengyel volt. Ogy lehetett a mi emberünk is... Nem szeretném magam a hely­zetében látni, szétvetett ke­zekkel, üveges szemmel mered­ni a zöld füvön gyöngyöző har- matcseppekre.., A halál gon­dolatára lelassítja a kocsi já­rását. A félelem feszíti az Ide­geit, halántékán érzi, hallja az ér lüktetését. Hallja szíve ko. pácsolását, mintha mellkasában harkály ütögetné csőrével e bordáit. Könnyű meghalni. Gyors iramban csak neki kel­lene futni e vastag törzsű tölgyfának. Bolond vagy. Sep­rű! Még húszig sem számolha­tod az évedet. Bolondság az egész élet! Bolondság! Szem­fényvesztés! Egyszer én is úgy éljek, mint apa? Nem fogok úgy élni! Ki kezeskedik azért, hogy nem lesz olyan az éle­tem? Ha megnősülök, nem hib­ban meg a feleségem?! S ha néhányszor félrelépnek, bot­rányt csapnak az elvtársak és kikiáltanak züllött embernek! Ha párttag leszek, szégyenbé­lyeget ragasztanak az igazolvá­nyomba, akár az apáméba. Mondják, kérem, az elvtársak közül, akik elítélték az apá­mat, ki nem lépett félre? Tart­sák fel a kezüket! Ki él szer­zetesi életet? Tartsák fel a kezüket! KI vétett a fennhan­gon hirdetett szocialista er­kölcs ellen? Tartsák fel a ke­züket! Kiben ébredt fel a vágy megcsalni az egészséges fele­séget (apa felesége beteg!)? Tartsák fel a kezüket! Mi az, elvtársak? Csupa kézerdőt lá­tok magam előtt! Szégyenérzet nélkül lökték a magasba a ke­züket, amikor megszavazták apám büntetését?! Én köpök az egészre. Engem nem fogtok betörni! Inkább meg- döglök, de a magam ura le­szek! Megkergültél, Robi?! Összeszorítja az ajkát, az utat figyeli. Nem válaszolsz? Seprű gondolatai voltak? Nem vagyok Seprű! Nem vagyok Robi! Egy nagy Senki vagyok! Fütyülök az egészre! Vöröskére! Min­denkire!... Felvillan előtte ap­ja könnytől maszatos arca. Te vagy az oka, hogy ilyen mar­ha gondolataim vannak! Mi a fenének bőgsz, mint a kisgye­rek? Félreléptél? Na és? Ha bolond vagy, verd a melled, meakulpázz! Okosak azok, akik nem törődnek semmivel! Ki bántja őket? A legjobbak a világon! Boldogan nevetgélnek. Nem siralomház a lakásuk. A feleségük nem jár üres tekin­tettel ki-be a szobába. Isten bocsássa meg, a bolondokhá­zában érzem magam, amikor az anyámat látom. Megölték Ilonka nénét, hát megölték! Mi az ördögnek kellett nekik röp­lapot készíteni? A röplapok megváltják a világot! Megvál­tották magukat! Az anya ke­lekótya lett, az apa emiatt ka­pott pártbüntetést. (Folytatjuk) Képek között Braťslava, újabb kiállítá­si helyiséget nyert „Képtár a híd alatt“ néven a Vörös rák gyógyszertár, illetve a Gyógyszerészeti Múzeum melletti nyári olvasótermek­ben. Különösen a fiatal kez­dő művészek örülnek az új kiállítási teremnek, hiszen lehetőség nyílt arra, hogy bemutassák alkotásaikat. Jelenleg Rudovsky Mária iparművészeti munkáit ál­lítják ki. A fatal művésznő a bratislavai képzőművészé­ti szakiskolán végzett. Mun­káiban sok a keresetlen eredetiség, sok reményre jogosít. Meglepően egysze­rű eszközökkel valóban mély benyomást hagy a nézőkben, akik érzik, hogy a tapoga- tódzás mögött érett művé­szi egyéniség áll, aki a jö­vőben még sokat hallat ma­gáról.-0­A Csehszlovák-Szovjet Ba­rátság Házában észt képző­művészek grafikai munká­kat és iparművészeti alko­tásokat állítanak k.'. Az észt művészet sajátos, mély kul­túráról tanúskodó művei méltán keltették fel az ér­deklődést. Általában keve­set tudunk az észtek kép­zőművészetéről. A kiállítás anyaga áttekintést nyújt az utóbbi évek jelentékenyebb alkotóiról. A grafikai munkák erő­sen megmozgatják képzele­tünket, széles skálájú mű­vészegyéniségek alkotásai­ról van sző. Nemzeti sajá­tosságaik annyira közösek és jellegzetesek, hogy gyakran úgy tűnik, mintha egy kéz­ből kerültek volna ki a ké­pek. Pedig legalább 15 mű­vész állít k*. Csak a művé­szek nevei idegenszerűek számunkra: Rochild,' Kalgo, Olev Soones, E. Tihamels, I. Limát, Avo Keerent, Vive Talli — mondanivalójuk nem idegen. Az alkotások nem szorulnak sok magyarázat­ra. Művészetük időtlen, esz­közeik keresetlenek, ízlése­sek. A kiállított iparművészeti tárgyakat, tálakat és vázá­kat az egyszerű vonalveze­tés jellemzi, a kerámia' munkákban különösen sok eredetiséggel találkozunk. M. M. Kisgéresiszüret Hagyományos Csemadok- ünnepségeink között immár helye van a kisgéresi szü­reti mulatságnak is. Bort, búzát, békességet kívánt megnyitó szavaiban Tolvaj Bertalan a közönségnek, s az már kisgéresi speciali­tás, hogy ezúttal a bor je­lentős szerepet kapott az ünnepség keretében. De ter­mészetesen nemcsak a bor. Hisz a szüret (szeptember 20-án) még Királyhelmecen kezdődött a vasárnap déle­lőtti díszfelvonulással, s folytatódott délután Gére-» sen a népművészeti műsor­ral. a bőséges lakomával, ökörsütéssel, borkóstolóval A királyhelmeci irodalmi színpad s az ünnepséget záró nép­mulatsággal. Jó volt, kellemes volt — értékelhetjük a műsort, már csak azért is, mert az egyéb ilyen jellegű rendezvények­kel ellentétben, ez még csak nem is álcázta magát hol­mi komolykodó ünnepi-mű­vészeti jelleggel. Az volt, ami minden népünnepély — énekkarok, zenekarok, tánc­együttesek fellépése ellené­re — szüret, mulatság, vi­galom. Az már csak a ren­dezőség javára írandó, hogy eme elsődleges hivatása el­lenére is színvonalas mű­sorral igyekezett megtölte­ni az ünnepséget. Emeljük itt ki mindjárt a vendégül látott sárospataki együttest, a kassai Üj Nemzedéket, a Bodrogközi Irodalmi Szín­pad üj műsorát, valamint a szinai tánccsoportot. Egyet­lenegy kifogásunk az ökör- sütéssel kapcsolatban lehet csupán, ami szép szokás, jó szokás, fel is tudja izgatni az emberek kedélyét, csak aztán le is lohasztja hama­rosan. Különösképpen, ha megveszel egy negyedkilót a nyálcsordító ökörhúsból, aztán mesterkedsz vele órákliosszat, de egy hara- pásnyi ehetőt sem találsz benne. Látogatás az udvarát könyvtárban Udvaron járva akaratlanul is szemébe ötlik az embernek a besenyői út mentén lévő, fe­hérre meszelt épület. Amint később megtudtam, ez a köz­ség könyvtára. A terembe lépve az ember kellemesen meglepődik. Tágas, tiszta helyiség fogadja — ez a kultúrterem. A fal mellett asztalok és székek. Néhanapján itt rendezik meg a tea délutá­nokat. Tovább egy kis terembe, a tulajdonképpeni könyvtárba érünk. A könyvek újonnan ké­szített polcokon új csomago­lásban sorakoznak tartalmuk szerinti rendszer alapján. Hosolygós, 15 év körüli kis­lány fogad. Gergely Márta édesanyját helyettesítette. Na­gyon szeret olvasn', így nem unatkozik a könyvtárban. El­mondta, hogy jelenleg 3.500 da­rab könyvvel rendelkeznek. Ez bizony kevésnek tűnik akkor is, ha nem ismerjük a község lakosainak a számát. Azonban egy 7000 lelket számláló falu­nak sokkal nagyobb könyvalap* pal kellene rendelkeznie. Ami! ezután hallottam, az szinte meghökkentett. Csupán 230 ál« landó olvasója van a könyvtár­nak. Tehát csak minden har­mincadik polgár olvas, illetve kölcsönöz könyvet. Ebből 150 a fiatal olvasók száma. Viszont még a 16—17 év körüliek is mesekönyvet olvasnak! Az ál­mok világát kergetik. Ez meg­látszik a falu kulturális életért is. A pangás teljes mértékű. Már jó ideje egyetlen kulturális ren, dezvény sem volt a faluban. Az idősebbek még bíznak abban, hogy ez megváltozik, csak en­nek érdekében nem tesznek semmit. Ezt a helyzetet felmérve a legrövidebb időn belül tenni kell valamit. Talán hiányos a választék, vagy a propaganda munka foghíjas? Reméljük, hogy a helyi nemzeti bizottság megtalálja a hibát és azt még a közeljövőben kiküszöböli. NAGY ANDRÁS Indul a Versbarátok Köre Egyre több sző esik mosta­nában a Versbarátok Köréről. A Hétben, rádióban már több ízben is hangot kapott a kér­dés, a lévai Csemadok-konfe- rencia Csontos Vilmos állítása szerint egyenesen kimondotta a Versbarátok Körének megala­kítását. Ugyanakkor: egyre több a jelentkezni akaró, aki nem tudja, hogy mit kell csi­nálni, hol kell jelentkeznie. Ezekkel a kérdésekkel for­dultunk a Szlovákiai Szépiro­dalmi Könyvkiadó magyar szer­kesztőségéhez. Mi a helyzet pillanatnyilag a Versbarátok körül, s egyáltalán miféle ak­ció lesz ez? Amit megtudtunk, a következő: A közhiedelemmel és a szkep­tikus jóvendőmondókkal ellen­tétben, akik szerint a szocia­lista társadalmakban, a termé­szettudományos műveltségű közösségekben egyre kisebb lesz az érdeklődés az irodalom­művészet. de leginkább a köl­tészet iránt, a helyzet az, hogy az érdeklődés éppenhogy meg­sokszorozódott. Gondoljunk csak arra, hogy Moszkvában ezrek és ezrek járnak el egy- egy felolvasó-estre (tegyük mindjárt hozzá, hogy leginkább a fiatalság), hogy Csehország­ban az ottani Versbarátok Kö­rének többtízezer tagja van, s hogy Magyarországon a nép­szerű „Ki mit tud“ vetélkedő­nek egyik legnépszerűbb ága a versmondás. Mit bizonyít mindez? Azt, hogy a vers nem elavult műfaj, hogy a költészetet igényli a szo­cialista társadalom. Ez vezette a kiadót arra, hogy a cseh, a szlovák és a magyarországi példák nyomán itt, a csehszlo­vákiai magyar dolgozók köré­ben is megalakítsuk a versba­rátok mozgalmát. Tájékoztatásul közöljük az Ü1 Ifjúság olvasóival a mozga­lomban való részvétel feltéte­led, valamint a Versbarátok köre első évfolyamának terveit. Ezek szerint a Versbarátok Kö­rének tagja lehet mindenki, aki kitölti a belépési nyilatko­zatot, s jelentkezésével köte­lezi magát, hogy az első évfo­lyam köteteiből legalább kettőt megrendel. 1965-ben a sorozat keretében a következő négy verseskötet keiül kiadásra: 1. Bábi Tibor: A forrós éneke 2. Illyés Gyula: Versek 3. Cselényi László: Erők 4. Janko Kráľ: Válogatott versek E négy köteten kívül k'adunk egy jutalomkötetet, amelyet a Versbarátok Körének < tagjai, amennyiben az előző négy kö­tetet átvették, díjmentesen kap­nak meg. A jutalomkötet: Paul Verlai­ne Válogatott versei. Megjegyezzük mindehhez, hogy a jutalomkötet azok szá­mára, akik mind a négy köte­tet megrendelik és átveszik, ingyenes. Azok számára viszont, akik a kötelező sorozatból le­galább kettőt átvesznek, a ju­talomkötet kedvezményes áron lesz kapható. Jelentkezési lap Név Születési év ( , , , , , t Lakhely , , , • • , » • , * .Járás , § , , g , g Utca és házszám , 1. Bábi Tibor: A forrás éneke 2. Illyés Gyula: Versek 3. Cselényi László: Erők 4. Janko Kráľ: Válogatott versek Ezzel a jelentkezési lappal a Versbarátok Körébe állandó rendes tagként belépek. Kötelezem magam, hogy a kereszttel megjelölt könyveket megrendelem s utánvéttel a postától át­veszem. Dátum ................................ , aláírás ............................ , , «WMWWtMIMtmi (Kérjük, hogy a kötetek közül jelölje meg a kockába ke­reszttel azokat a könyveket, amelyeket megrendelni kíván). A jelentkező lapokat a következő címre kell beküldeni Versbarátok Köre Bratislava, Martanovičova u. 10.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents