Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1964-09-15 / 37. szám

embere... Hogyan élnénk, ha MEG KELL NÉZNI 9 M E G KELL NÉZNI mindenki oiyar. lenne, mint mi ^ vagyunk? A fiára nézett. — A szökés gondolatát nem lehet — . a világba kürtölni! Ha nem Z jelented fel őket, téged, most N már engem is megvádolhat- 0 nak! z Robi az apja szemébe neve­tett. (Folytatás) Á fiatal lányok a kávéhá- íakban tökrészegre itatják a hozzájuk ülő palikat, megen­gedik nekik, hogy simogassák domború testrészeiket, aztán hozzájuk szegődik a három fiú, s megjátsszak a megcsalt „vőlegényeket“. A palik őket Is itatják, a részegek zsebéből kiemelik a pénztárcát és ke­reket oldanak. Ha nem sikerül a kávéházban, a lányok kive­zetik az „udvarlőikat" a park­ba, a fiúk a megbeszélt helyen várnak rájuk, és megkopaszt- ják a palikat... — Hihetetlen... — suttogta idősebb Trencséni Róbert. Most már csak a fiatalok cselekede­te érdekelte. — Ez csak a kezdet kezde­te! — fölényeskedett Robi. — Honnan tudod mindeze­ket? — kérdezte az apa. — Seprűtől... — Hogy hívják? Szeretnék vele találkozni... — Nem szabad elárulnom a nevét. Együtt jártunk az is­kolába. Elsőéves egyetemista volt. Többre nem is viszi, nem tette le a vizsgáit. A szülei úgy tudják, sikeresen vizsgá­zott ... — Nem látták a bizonyítvá­nyát? — Nem mutatta meg nekik, nem is kérték tőle, az apjának más gondja volt, az anyja meg... — legyintett Robi. Ne­hogy elárulja magát, gyorsan hozzátette: — őt csak a pénz érdekli... — Én sem láttam a te bizo­nyítványodat. — Ha nem kérted ... Meg­mutathatom ... — Maradj! — Nem szoktam hazudni... — Nem is lenne szép tőled! Ez a Seprű nem megy ki a fejemből... Miért megy az ilyen a főiskolára? Elveszi a helyet attól, aki becsületesen tanulna... — Seprű nem akart tanulni. Tudod, milyen az értelmiségi szülő?! Az apja azt mondta, ha tanult ember az apád, ne­ked is tanulnod kell! Köpök a tanulásra! — ellenkezett Seprű. Az apja pofon vágta, és rákényszerítette... — Veled is mennyi bajom volt, míg rávettelek, iratkozz be az egyetemre. De nem ütöt­telek, szépen beszéltem veled... — Az első felvételi vizsgán elutasítottak, nem tetszett ne­kik a viselkedésem, nem az elvtársak szájíze szerint vála­szoltam a kérdésekre... — Aztán elintéztem az elv­társakkal, még jő neve van az apádnak... Csak el ne rontson Seprű! Ne barátkozz vele... — Egy szóval sem mondtam, hogy barátkozom vele! — Akkor honnan tudod eze­ket a furcsa kalandokat? — idősebb Trencséni e hirtelen kérdésével zavarba akarta hoz­ni a fiát, hogy föléje kereked­jen. Nem sikerült.. Robi moso­lyogva válaszolt. — A múltkor találkoztam vele a kávéházban. Pilzeni sört ittunk. Csuda jő kedve volt. Elmondott mindent. Tíz szá­zast tett az asztalra. Ma pum­páltam ki az öregemből! — dicsekedett Seprű. Azt hazud­ta az apjának, felcsinálta a barátnőjét, a csodaszép, vörös­hajú borbélylányt. Két lehető­ség között választhat, vagy el­veszi a lányt, vagy.. Borbély­lányt nem tűrök meg a csalá­domban! — heveskedett az apja Hogy képzeled, fiam?! Diplomás emberek vagyunk! — Látod, én nem kérdeztem tőled, kivel jársz csak arra az egyre vigyázz, amire nem ügyelt Seprű — Nem értetted, apa, Seprű nem hozta haji a a lányt ! Csak hazudta az apjanak Az apja a másik lehetőséget választot­ta, ezer koronát adott a fiá­nak, hogy vigye el valakihez a lányt... — Jól becsapta, megérdem­li... — motyogta zavartan az apa, a saját esetére gondolt — Seprű apja nem lehet jó elvtárs... — mondotta fellé­legezve. Igyekezett leküzdeni zavarát. — Hol az osztályön­tudat?! Hogy lehet ma azt mondani, borbélylány nem való a családjukba?! Nem élünk a grófok idejében! S ki minden­kivel adta ő össze magát?! Erre nem gondol? — Azt nem tudom, apa... — mondotta Robi. Alig tudta fé­kezni indulatát. Már a nyelvén volt a sző, hogy az apja sze­mébe vágja: Megint prédikálsz! Aztán azt akarta mondani, szép tőled, hogy beismered, nem vagy jő eivtárs, bár ne­Az egész cechet Seprű fizette. Kisétáltunk a folyó partjára, leültünk az egyik padra, és Seprű a vágyairól kezdett me­sélni ... — Vége az első résznek, — szóit közbe az apa. — Itt ab­bahagyhatnánk. Két részletben írnám meg a történetet. Az olvasók kíváncsian fogják vár­ni a folytatást. Majd a lányok­kal folytatjuk, azt hiszem, az érdekesebb iesz ... Két hét múlva — mert egy hétig tartott, míg idősebb Trencséni Róbert , megírta a Mese a huligán apáról és a fiárő! című történet első részét, s egy további hetet várt, míg a szerkesztőség fel­kérte a történet folytatásának a megírására — Robi így foly­tatta a meséjét: — Seprű a vágyairól kezdett kém nem tiltod, hogy a vörös­hajú borbélylánnyal járjak. Hogy tilthatná, ha nem tudja, ki a kedvesem?! Nem is mon­dom meg neki! Az apa elgondolkodva nézett maga elé, s így szólt a fiához: — Neked fiam a pénz miatt nem kell hazudnod Elég jő helyzetben vagyunk. Ha pénz­re van szükséged, csak szólj! Ha fiatal korában nem éli ki magát az ember, később hiába fut a kaland után, sohasem tudja behozni, amit egyszer elmulasztott. A magam tapasz­talatából mondom... Folytasd! Hol is hagytad abba a mesét? — Nem mese ez, apai — A kész írást látom magam előtt, a címét is kigondoltam: Mese a huligán apáról és a fiáról... Tetszik? — A fején találtad a szöget! — Szóval, pilzeni sört itta­tok . . — Aztán konyakot rendelt. beszélni. Azt mondotta, össze­gyűjtöttek egy csomó pénzt, valóra válthatják régi tervü­ket, Átszöknek Nyugatra! A lányokat itt hagyják, minek vinnék magukkal, amikor ott tündérszépek között válogat­hatnak ... — Hogy árulhatott el Ilyen titkot? — csodálkozott az apa, magában pedig azt gondolta, Robi képes is lenne Nyugatra szökni! Akkor lennék csak nagy bajban! Ki lehet az a Seprű? Kitalálta volna ezt a nevet? Nem hiszem... Ezek bandát szervezhettek! Ki kel! puhatolnom, és szétkergetnem őket. Nem hagyhatom, hogy a fiam... Bizony, rá kell ijesztenem. De hálás is lehetek neki a témáért! Jó. hogy bele­mentem ebbe a játékba. A szerkesztőségben azt mondták, ilyen írást még nem olvastak tőlem! Hűen fejezi ki a ma emberének lelkivilágát. A ma — Furcsa vagy ... Senki sem foghatja rám, hogy tudtam a dologról, — válaszolta. — Ha olyan ügyesek a rendőrök és a határőrök, ahogy az újság­ban írják, fogják el őket. Neked biztosan jól jön ilyes­mivel fűszerezni a történetet! Ha megkérdeznék tőled, hon­nan tudod, mondd azt, kitalál­tad! A múltkor az újságokban is volt egy hír, négy fiú akart szökni! Olvastad? — Olvastam. Majd azt mon­dom, ez adta az ötletet. Csak arra vigyázz, nehogy téged is behálózzon az a Seprű! — Hogy lehet a te fiad egy huligán-banda tagja?! Bár en­gem is belekeverhetsz a tör­ténetbe: hogyan próbálkoznak a huligánok rossz útra téríteni egy rendes fiút... Seprűnek meg kellett fogadnom, senki­nek sem árulom el a titkát, a bandát. Ha elszólom magam, kiherél! így mondta: kiherél! — Akkor miért mondod el nekem? — A hevét nem árultam el! A Seprű nevet nyugodtan hasz­nálhatod, azóta^ felvett egy másikat... Most a lányokról lesz szó. Azt kérdezted, ho­gyan szervezik be őket? Válo­gatják. Először is szépeknek kell lenniök, jó mell, vonalas láb ... A szerelmet, féltékeny­séget nem ismerik. Először a banda seriffje próbálja ki a lányokat. Ezen az aktuson senki sem lehet jelen. Ha ma­gának akarja megtartani a lányt, a többiek nem nyúlhat­nak hozzá. Ha a társainak szánja, akkor összejönnek, esznek, isznak, meztelenül tán­colnak, s azzal szeretkeznek, akivel akarnak. így találnak egymásra a párok. Ha a serif f- asszony kedvet kap egy másik­ra, le kell mondani a címről, és Seprű más lányt szemel ki magának. Tudomásom szerint ez még nem történt meg. De megtörténhet, mert mi értelme van annak, ha valakit megun az ember, továbbra is kitart­son mellette?! Az apa ellenségesen nézett a fiára. Már megint engem leckéztet?! Robi állta a tekin­tetét. Hogy megváltozott ez a fiú. Nem olyan, mint hóna­pokkal ezelőtt volt. Ügy néz rám, mint egy Idegenre. Nem látja bennem az apát? Tekin­tetében mintha gúnyt is lát­nék! Miért kellett annyira le­alacsonyodnom előtte? Miért mentem bele ebbe a játékba? Már az elsó pillanatban rá kellett volna kiáltanom, ami­kor a dolgozószobában vagyok, ne zavarj! Ügy mint azelőtt tettem! Meg is volt akkor a tekintélyem. Most meg... min­den szennyesemet kiteregeti! Nincs benne egy csöppnyi apa­szeretet? így lenne más apák­kal is? Más fiúkkal? Elidege­nednek egymástól? Én lennék a hibás ? Miért ? Mindent meg­adtam neki! Többet is adtam, mint más szülő ad a gyereké­nek! Élje világát, nem avat­koztam bele a dolgaiba, mert... mert azt sem akartam, hogy mások beleavatkozzanak az én dolgaimba. Inkább magammal törődtem, mint vele ... ő meg belenézett a kártyámba, min­dent lát. Én az övét nem is ismerem! Az apa hallgatott. Robi is hallgatott. Amikor látta, hogy az apja nem tesz megjegyzést az észrevételére, megkérdezte: — Már nem érdekei a tör­ténet? — Dehogy! Elgondolkozta­tott ez a Seprű-história,.. — válaszolta idősebb Trencséni. Ha már elkezdtük, játsszuk végig a játékotj — gondolta. — Milyen az a seriff-asszony? Robi szeme felderült. — Én még nem láttam ... Seprű magasztalja. Azt mond- ja nem tud betelni vele, olyan szép, hogy pohárból kellene inni a szépségét, kóstolgatva, hogy hosszú ideig tartson ... — Szépen mondta, feljegy­zem, hegy el ne felejtsem ... — az apa egy papírlapra fel­írta a mondatot... — Hogy ismerkedett meg vele? — Nagyon érdekel? — kér­dezte Robi. Amikor látta apja enyhe zavarát, így folytatta: — (Folytatjuk) Z N Cd Z Jelenet az Aranyembérből Szeptemberi filmek A mozik nagy többsége — a Dolgozók filmfesztivál­ja óta — az ott bemutatott filmekből „táplálkozik“, emellett most került közönség elé a filmpiac szórakoz­tató termékeinek jónéhány (főleg hollywoodi) darabja. Komoly eszmei mondanivalóval és mély élménytadó alkotással nem igen találkozhattunk az utóbbi hetek­ben. Tudjuk viszont, hogy mennyire nagy az idény a színvonalas szórakozás iránt és azt is tudjuk, hogy a rosszul és jellegtelenül megcsinált — bár igaz és ér­tékes gondolatokkal foglalkozó — film fabatkát sem ér. Ezért oly nagy az érdeklődés e „könnyebb“ filmek iránt. Ezért is, meg aztán a közelmúltban zárt kapuk vártak nálunk bizonyos amerikai filmeket, másrészt voltak cégek, melyek egyszerűen nem adták ki film­jüket szocialista államnak, ezért aztán a kíváncsiság e produkciók iránt megsokszorozódott. Persze, több sikeres művészi és kommerszfilm bizonyítja, hogy ez a korlátozás a múlté. Ezekután érthetően nagy látoga­tottságnak örvendenek William Wyler „Római vakáció" és „Nagy föld" című filmjei, „A bét becsületes“ c. nem éppen tipikus cowboy-t'ilm, a „Van aki forrón szereti" Tony Curtis-szal a főszerepben, vagy Gene Kelly revü- filmje az „Ének az esőben“. A franciák B. Bardot „Magánéletiével vagy a sok és hosszú párbajt, plusz sablonszerű dramaburgiai fogásokat felvonultató film­mel a „Scaramouche“-sal igyekeznek megtölteni a né­zőtereket. Az u,tóbbi filmek azonban nem érik el a hol­lywoodiak Szuverén formanyelvét, éppen ezért elégítik ki a magasabb igényeket is azok, viszont éppen ezért giccsesek ezek. Szélesvásznú és színes (nagyonis színes) a Hunnia filmstúdióban készült „Aranyember“. Nem jut eszembe, hogy pontosan hányadik vállalkozás ez, amely a nép­szerű Jókai regényt filmszalagra viszi. Ezúttal nagy gonddal készítették elő e filmet, amire az is jellemző, hogy a főszereplő Tímár Mihály megszemélyesítőjét nem is találták meg Magyarországon, hanem Romániá­ban, a marosvásárhelyi Csorba András személyében, Az Aranyember csehszlovákiai fogalmazásánál Jókai nevét emelik ki leginkább, de valahogy az az érzésünk, hogy éppen Jókai hiányzik ebből a filmből. A cselekmény túlságosan is sürített (lehetett volna kétrészes is a film) — ezért logikus, hogy a jellemek, érzelmek áb­rázolása csak .felszínes lehet. A szereplők erről nem igen tehetnek, de Krencsey Mariann, Béres Ilona és Latinovits Zoltán jeleneteiben mégis feszültséget ér­zünk. A „ROMAI VAKÁCIÓ" szentimentális végbe torkolló film, ahol a történet kuriozitása (az angol királyi csa­lád hercegnője egy hivatalos római látogatáson egy éjszaka elcsavarog és beleszeret egy vékonypénzü ame­rikai új 'íróba) és e történet elhihetősége a perfekt rendezés s színészi játék miatt emelkedik a hasonló- zsánerű filmek átlaga fölé. Tisztán érezhető a rende­zőnek az a gondolata is, amely az igaz szerelem mellé áll, egyben kineveti a konzervatív, arisztokrata élet­stílust annak reményében, hogy a rang és osztálykü­lönbségek teljesen elmúlnak egyszer. Akkor majd nem lesz furcsa, ha a királyi család gyermeke és egy új­ságíró szeretik egymást. A hercegnőt megszemélyesítő Audrey Hepburnnek és partnerének, Gregory Pecknek nagy érdeme van -abban, hogy a film nem csúszik1 át a banalitás határán. „A HÉT BECSÜLETES“ c. szélesvásznú amerikai szí­nes film (mennyivel jobb itt a szín-technika mint a „lila“ Aranyembernél!) a cowboy-film-igényt akarja kielégíteni. A hatásra pontosan kiszámított jelenetek és „gag“-ek mégsem mondhatók sablonosaknak. Az izgalmak, verekedések, lövöldözések, közelharcok ki­vitele igazán professzionálisan tökéletes és elhihetően attraktív. Ez főleg a remek rendezés (John Sturgess) és vágás (!) érdeme. A filmben csak úgy hemzsegnek a markáns színészek. Némelyikük (pl. S. McQueen) parodizál, mosolyog „vadnyugati“ vagányságán és mind­ezt úgy csinálja, hogy aki a cselekményt „halálos ko­molyan" veszi, azt egyáltalán nem zavarja. Aki szereti a táncot, a revűt, okvetlen .nézze meg az „ÉNEK AZ ESŐBEN“ c. filmet, melyet Gene Kelly írt, társrendezett és játszik. Említésre méltó esemény még filmszínházaink eroti- kai-dömpingje. A „Római vakációhoz" az „Édes éjsza­kák“ c. dokumentumfilmet csatolták (persze a helyára­kat sem felejtették, el 10—14 koronára duplázni), „A hét beesületes"-t viszont az „Amerika éjjel" c. szintén olasz dokumentumaim egészíti ki. Ezekben a filmek­ben, van kérem minden: new-yorki reklámozón, néger spirituálék, las-vegasi neonrengeteg és persze sztriptíz is, óriási pezsgőspohárban és „a szabad levegőn“, ero­tika-éhség és mesterségesen „felkorbácsolt" tempera­mentum, meg aztán őszintén temperamentumos és iga­zait csábítóan teltkarcsű brazil énekesnők is. Vavreezky Géza Z N ti Z ti ti ti X u ti s MEG Jelenet A Hét becsületes című filmből 4 KELL NÉZNI 9 MEG KELL NÉZNI 9 MEG KELL NÉZNI 9 MEG KELL NÉZNI 9 MEG KELL NÉZNI 9 MEG KELL NÉZNI 9 MEG KELL NÉZNI 9 MEG KELL NÉZNI 9 MEG KELL NÉZNI 9 MEG KELL NÉZNI 9 MEG KELL NÉZNI

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents