Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1964-08-25 / 34. szám
ELŐSZÖR VOLT A FÖLD ÉS CSAK KÉSŐBB AZ ÉLEI, DE MÉG EGY KICSIT ELŐTTÜK JÖTT A FÖLDRE A SZERELEM. AZ ÉLET SZÜNTELENÜL Áramlik az évezredek ködén At, célja, az ÚJJÁSZÜLETÉS FELÉ, AMELY SZERELEMRE ÖSZTÖNÖZ A LÉGPARÁNYIBB LÉNYTŐL EGÉSZEN AZ EMBERIG MINDENKIT. A CÉL MINDIG AZONOS. SZERELEMÉRT ÉNEKEL A CSALOGÁNY, KAKU- KOL A KAKUKK, ÉRTE SZÁLLNAK BÖGÉSKOR VAD HARCBA AZ ÖZEK, SZAGOSODNAK A PILLANGÓK, ÉS A VIRÁGOK, A SZERELEMÉRT VILÁGÍTANAK A SZENTJÄNOS BOGARAK, ÉRTE FEDEZTE FEL AZ EMBER A TÜZET ÉS AZ ÍJAT, ÉRTE IRTA AZ ELSŐ VERSET, ÉS FORMÁLTA MEG KÖZÖNSÉGES AGYAGBÓL, CARRARAIBÓL, A VÉNUSZAIT. A SZERELEMÉRT A FÉRFI ÉS A NO MINDENÜTT EGYMÁSRA TALÁL A FÖLDÖN, A LEVEGŐBEN, AZ Óceán mélységeiben, a jeges sarkokon, az ÉJSZAKA SÖTÉTJÉBEN ÉS A VÉGTELEN TÉRSÉGEKBEN, A SZERELEMÉRT KÉPESEK MEGHALNI, HOGY EGY PILLANATRA IS TELJESÜLHESSEN VAGYUK, MEGSZÜNTETIK AZ ELLENSÉGESKEDÉST, HOGY HOZZÁJUTTASSAK FAJUKAT AZ ISMERETLENHEZ. Nem tudni, hogy hol, mikor és kinek, két • * * , tő-e avagy négy tv alatt szüle- V tett két fia, le- hét, hogy va- [ , t ratlanul, az is lehet, hogy a szüleik meghaltak, avagy képtelenek voltak abban a nem kívánt időben felnevelni. Tehetetlenül érkeztek, de nem erőtlenül, felfegyverkezve a sírással, aniely- lyel kikövetelték első jogukat. Enni kértek. Es ahogy már mondtam, ismeretlen okból, szerencsétlenségből, avágy megnernértés- böl, ami végeredményben ugyanaz, bekerültek a rima- szombati árvaházba. Rimaszombat csupán közvetítő állomása a gyermekek sorsának. Hőnapok múlva, avagy pár év múltán, tovább kerültek. Néhány boldog, olyan családhoz, ahol otthonra talált, legtöbbje azonban az újkori, abban a köztársaságban elismert rabszolgaságra jutott, mint a legolcsóbb munkaerők a gazdák és közvetítőik hasznára. Brezovára a rimaszombati árvaházból az evangélikus lelkész juttatta a gyei ekeket. A gyerekeket Rimaiéknak nevezték. A rimaiakat gyermektelen házasok, de leginkább a legelők gazdái bérelték, köztük olyanok is, akiknek odahaza öt-hat saját gyerekük volt. fölfogadták őket szolgának, tehénpásztornak, azért, hogy élelmezték és tetőt juttattak a fejük fölé. A gazdák ezentúl száz koronát kaptak mindegyik után havonta, egy öltönyt és valamilyen lábbelit. Ezért a cigányok is szívesen vállaltak Rimaiakat. Hiszen a rimaiak anyja így biztos jövedelemhez jutott a legbizonytalanabb időkben. Nem lehet tudni, hogy András és Laci hogyan szakadtak el egymástól, hogy el se búcsúztak, az is lehet, meg se mondták nekik, hogy mit szándékoznak velük tenni, de az is lehet, hogy nem tudtak volna egymástól elbúcsúzni. Az idősebbet Andrást keletre, az akkori Kárpátaljára, Rttszinszkóba vitték, Lacit nyugatra, Brezovára, Slezákhoz, a falusi suszterhoz. fgy lett Laciból Rimái László, a brezovai tartózkodás után pedig Slezákék Rimaija. Igazi vezetéknevét csak a pap, Slezák és ö ismerte. Nem is ismerték a vezetéknevét még azok sem, akikkel együtt őrizte a tehenet a hegyhátakon. Amikor régen a kereszténység első térítőt ledöntöttek a pogány isteneket és új szenteket állítottak a helyükre, Tát- ra-aljának népe sokáig hallani sem akart az új hitről, ellenálltak, de airtidön elfogadták az új vallást, térdre borultak az új templomokban és jobban verték a mellüket, mint a szomszédaik. Felhasználtak minden alkalmai, hogy kinyilvánítsák az egyetlen igaz hithez tartozásukat, imádkoztak, buzgólkodtak, vették magukhoz Krisztus testét, egyszer így, máskor úgy, csodákat idéztek elő és kápolnákat, szobrokat emeltek, gyakran ugyanarra a helyekre, ahol azelőtt a pogány bálványaik állottak. Vallásos és istenfélő nemzet. Természetesen csak addig, míg nincs szó a saját hasznúiból. Akkor aztán megfeledkeznek a tízparancsolatról és gazdagságot szereznek, minden cselekedetet és minden napot a saját hasznukon mérnek. Rimáit fogadnak, magukhoz és házi szolgát, éhező és rongyos szolgálót csinálnak belőle, mert még azt a ruhát is, amit a Rimái kap a köztársaságtól, a saját gyerekükre öltik. Minden Rimái tudja, hogy nincs kihez folyamodnia, hogy számára nincs szeretet, hogy nincs hová menekülnie, s ha már úgy érzi, hogy nem bírja tovább, ott hagyja a teheneket és fut, de nem tudja, hogy hová, csak azt, hogy mi elől. Néhány nap, néhány hét múlva aztán megtalálják kiéhezetten, kimerültén, de annál alázatosabban, és a pap, az árvák atyja, elnudrágolja, aztán visz- szaadja az érzéketlen gazdának. aki abban a meggyőződésben él, hogy istennek tetsző cselekedetet hajt végre. És a gyerek nő. Növekedik mindennek ellenére. Barátkozik a hasonszőrűekkel, kenyerei visz neki a bratislavai kórház tudós orvosa Tanec, és mások, karajonként hordják neki a kenyerei és ö, figyelmes gyermek, egyszerre érzi, hogy nem tudja, miként köszönje meg a barátságot, a morzsányi szer el etet, amit eddig a világon nem talált. Nem lehet tudni, hogy ott, ahol András élt, Rónaiaknak nevezték-e a rimaszombati árvaházból kikerült gyerekeket, lehet, hogy ott is volt egy vállalkozó szellemű pap, de az is lehet, hogy ö véletlenül került oda. Nem tudhatjuk, hogy hol és hogyan élt, de minden fantázia nélkül magunk elé képzelhetjük. Csak azt tudjuk, hogy a müncheni döntés után, amikor Horthyék kezdik felújítani a Nagymagyar or szagot, amikor elözönlik Kárpátalját, András nem várja meg őket. Nem. menekül nyugatra, az igazi hazájába, hanem egy éjjelen átkúszik a szovjet határon. Ott várt megváltást és menedéket és koncentrációs táborba került. Drótok — miért nem tépték még szét a nemzetek — drótok határolták körül a világot. Sóbányászás töltötte ki napjait. Keserves gondolatok kínozták, marták lelkét, só és csákány marták a kezét, forró ólom csurgóit az ereibe ennek a legénynek, akit káposztáié vesen és köleskásán tartottak. Nem volt ez Ivan Gyeniszo- vics egyetlen napja. Hosszú napok voltak, a hosz- szú hónapok sora és minden nap hosszabb a leghosszabb évnél. Só és fapriccs. Só és mindenütt drót. Es valahol messze, egyszer közel, máskor nem, morajlott a háború, a nappalba és éjszakába vad tűzijáték világított, a háború Moloch ja rendezte véres orgiáit, amilyeneket a föld még nem látott. Az acél az acéllal tartott, a dinamit a dinamó tál, és a szív a szívvel — Öt és az elvMUSSOLINI MONDTA, HOGY A HÁBORÜ A FÉRFIAK SZÁMÁRA AZ, AMI A NŐK SZÁMÁRA A SZÜLÉS. A TERMÉSZETBEN ERRE SOK BIZONYÍTÉKOT TALÁLHATNÁNK, DE A TÖRTÉNELEM MÁST MOND. AZ ELSŐ MAROKKÖVET HASZNÁLNI LEHETETT A ZSÁKMÁNYUL SZOLGÁLÓ ÁLLAT ELLEN UGYANÚGY, MINT MÁS A TÖRZSBELIEK ELLEN. ÍGY A KÖ. A BRONZ, SŐT AZ ACÉL IS MEGTALÁLTA A MAGA VILÁGÁT. EGYESEK FŐLEG BUZOGÁNYT, DÁRDÁT, ÖNTÖTTEK BELŐLE, KARDOT KOVÁCSOLTAK, GO-. LYÖT CSISZOLTAK, HOGY ROMBOLHASSANAK, LERÁZHASSANAK MÁSOKAT. AZOK A MÁSIKOK VISZONT FŐLEG KARDOT KOVÁCSOLTAK ÉS GOLYÖT ÖNTÖTTEK, HOGY VÉDJÉK VÁROSAIKAT A FÖLDÖN ÉS AZ ÉLETHEZ VALÖ JOGUKAT. AZ EMBERI TÖRTÉNELEM PARADOXA, HOGY MIND A KÉT FÉL A MAGA MÖDJÄN MEGSZENTELTE A FEGYVEREIT ÉS AZT MONDTA, HOGY AZ IGAZSÁGÉRT, A SZABADSÁGÉRT ÉS AZ EMBERIESSÉGÉRT INDUL HARCBA. ÉS MINDEN ESETBEN, AMIKOR A TÖRTÉNELEM ILYEN ÖSSZECSAPÁSRA KÉSZÜL. A FÉRFIAK SZENT KÖTELESSÉGE, HOGY FELELETET ADJANAK A LEGSZENTEBB KÉRDÉSRE — HOL, MELYIK OLDALON, VAN AZ IGAZSÁG? fgy lett az Ismeretlen származású Rimaszombati András tagja a II csehszlovák ejtőernyős brigádnak, ugyanakkor, amidón testvére, Laci a kaszárnyában együtt énekelte a többiekkel — szlovák édesanyák, de szépek fiaitok. Kúszás. Jobbra és balra át. Menetelés. Géppisztoly. így bizonyos idő múltán a testvérek megint egyforma életet éltek, mind a ketten uniformisba bújtak, de köztük a távolság nagyobb volt az ezerkilométereknél. Egyszer lőgyakorlat, máskor éleslövészet az ellenségre. Aztán itt is, ott is, talán ugyanazon a napon ünnepi eskütétel. Kábító eskü, nagy szavakból eskü, amt ill maradi a középkorból, fölösleges tegyelmezo, amellyel még egyetlen háborút se nyertek meg Mind a kettőnek meg kellett esküdni. £s az egyiknek közülük az ünnepi esküt meg kellett szegnie, ha nem akarta, hogy a harcmezön szembe találja magát a saját testvérével. Csakhogy ők egymásról mit- sem tudtak. Minden, ami a testvériségből megmaradt, pár emlék volt, ködös, kiszinesült tények, — Rimaszombat, egy út keletre, egy nyugatra, a lehetséges búcsúzkodás és száz feltevés, olyasmi, ami bármelyikük sorsához kapcsolódhat. Amikor a Szlovák Nemzeti Felkelés már morajlott, segítségére jött a II. ejtőernyős brigád és vele András, nem sejtve, hogy az egyik völgyben, nagyobb kenyeréhez, igazságosság, egyenlőség és a jérfias barátság íratlan törvényei uralkodnak, amelyet a pillanat szült. Végre a tűz is szétégi magát. Az eső cseppjei sisteregnek a lángokban és a fiúk közelebb húzódnak a meleghez. Es megint az az ősi kép — tűz, körülötte emberek, tűz és meleg. Hely a tűz körül, az ember első otthona. A láng lobog, megvilágítja az elcsigázott arcokat, az eső is eláll egy kicsit. A cigarettát elszívták, a kenyeret megették. Mondani kéne valamit, érzik mindannyian, de csak egy szólal meg. — Nem is tudjuk, hogy ki kicsoda, el kéne mondanunk. A katonák bólogatnak, igen, el kell mondani, legalább egy csöppet megismerkednek és közelebb kerülnek egymáshoz. Es így sorban elmondják, hová valósiak, hol szolgáltak és senki se sejti, hogy a véletlen itt ismét megrendezte nagy játékát. — Én jóformán nem is tudom, hová valósi vagyok. Rimaszombatban és Brezovan nőttem fel. — Megmondta a vezetéknevét, amelyet nem ismerünk és a tüzbe nézett, a táncoló lángokba. — £n is (ismét ugyanaz a vezetéknév hangzik el) — és András átugorja a tüzet és közelről az arcába bámul a másiknak. — Te Laci vagy, igaz-e, és én — a szó megakadt a nyelvén. A katonák néznek. Ez csodálatos. — Te András vagy, igaz-e, hogy András vagy! — kiáltott nem törődtek másokkal, csak beszéltek hosszan az éjszakába és nézték egymás arcát, hogy onnan olvassák le, amit elfelejtettek mondani. A tűz eléget, és az embereknek, akik nem egyszer néztek szembe a halállal, könny ült a fáradt szemébe. Azóta a testvérek mindig együtt voltak. Mefogadták, hogy soha többé nem hagyják., el egymást, hogy valahol együtt megtelepednek, és hogy soha- soha el nem válnak. A főiskolások őregységeinek székhelye Donovalyn volt. Katonákat toboroztak, olyanokat, akik tovább akarnak harcolni. Ahogy már említettük, így vet* ték maguk közé Lacit is, találkoztak a 11. ejtőernyős brigád katonáival, azokat is magukhoz vették, aztán meg harcot vívtak, hogy kiutat törjenek három- vagy négyezer civilnek. Még később Golian tábornok védöszakaszává lettek, tíz napig bolyongtak az erdőben, Főtanára akartak jutni, Polák alezredes táborába, de a németek megakadályozták ebben, gondolták, hogy szervezett egység, amely a nyomukban halad. Huszonnégy órás menet után, amelynek célja éjszaka a Garam átlépése volt, az elcsigázott fáik csak reggel érkeztek Bukovra. „ Pihenő. A fiúk szárítkoztak, kezet- gettéíc feltört lábukat. Martin Janec éppen a bakancsát fűzte, amikor rajtuk ütöttek. Ez volt az utolsó harc. Halottak is voltak, de csak a mi oldalunkon. Foglyul is estek, ismét csak a mi oldalunkról. Köztük volt társait az acél elválasztotta egymástól. Amikor önkénteseket jöttek toborozni a táborba. András, a Rimái Laci bátyja, jelentkezett. Es bizonyára nem csak azért jelentkezett, hogy segítsen a harcban, de azért is, hógy megmeneküljön a csupa drót világból, az emberi el- tompulásból, a gépfegyveres őrtornyoktól. amelyre a négymotoros Doug- lasból nézett, ott áll Laci, mint a felkelés katonája. Nem tudni, hogy hány csatában találkoztak az ellenséggel, hol élték át a tűzkeresztséget, amikor a lélek is megfagy és az ember azt hiszi, hogy minden golyónak csak egy az útja — a saját szívünkbe. Amit tudunk, az annyi, hogy a Banská Bystrica-i ütközet után hat vagy hét brezovai találkozott Báláéinál és megfogadta, hogy vigyázni fognak egymásra, segítették egymást, hogy óvják életüket és átjussanak a túlsó oldalra. Akkor hozzájuk állított egy katona — én Slezákéknál voltam Rimái, — mutatkozott be, de nem volt nagyon bemutatkozásra szükség, mert így is ismerték egymást. Laci természtesen velük maradt és beleegyezett, hogy átmenjenek a Gyömbér alatti Mýtora, ahol Martin Janecnek ismerősei voltak, ahol megbújhattak s aztán majd meglátják. így mentek át az Alacsony Tátrán, bolyongtak, éheztek, míg bele nem ütköztek a II. ejtőernyős brigád katonáiba, akik, ahogy az orvos Janec meséli, sokkal jártasabbak voltak katonai dolgokban és így a brezovaiak szívesen elálltak eredeti tervüktől, velük maradtak. Este van. A felhők alacsonyan úsznak, hull belőlük a hideg aprószemíi eső rájuk és a tűlevelű fenyvesekre Az átázott katonák fát gyűjtenek, megosztják a cigarettájukat és a maradék kenyerüket. Senki se szippant nagyobbat, senki se ragaszkodik a maga Laci — Rimaszombatban voltunk. összeölelkeztek. / Aztán megnézték egymás arcát. Szemtől szembe néztek. Mint a szerelmesek és fogták egymás kezét. Tapogatták egymást. Es csak nevettek és sírtak, semmi mást nem mondtak, csak — Te vagy az András? — Te vagy Laci. — Te vagy az Laci?! — és volt ezekben a kérdésekben valami óhajtott könyörgés, hogy úgy legyen, hogy igaz legyen. Aztán elmondták a sorsukat. A brezovai rimaságröl, az öreg Slezákröl, aki irigyelte, hogy kitamdt péknek, az ukrán parasztról, a határról, a sóról, a végtelen drótról. Egymás mellett ültek, fogták egymást, Golian tábornok is. Az erdészházból és az istállóból a németek fogolytábort csináltak — ide került Martin Janec is, de az elfogottak között nem volt sem Rimái Laci, sem a tizedes András. Bukovnál, az utolsó ütközetben, jobban mondva mészárlásban, eltűntek nyomtalanul a Rimái testvérek. Elcipelték őket? Elestek ? Avagy elmenekültek és valahol ismeretlen helyen hűek maradtak majdhogynem szerelmes fogadalmukhoz, hogy soha el nem hagyják egymást? Nem tudom. Semmit se tudok. a sorsukról. Ismeretlenek. Ismeretlenek, mint a vezetéknevük. A HÁBORÜ UTÁN EMLÉKMŰVEKET EMELNEK. EGY DARAB KÖ KELL HOGY EMLÉKEZTESSEN A HŐSIESSÉGRE, A HOLTAK EMLÉKÉRE, AMELY EMLÉKEZÉSRE BÉKÉBEN KEVÉS AZ IDŐ. NÉHA AZ EMLÉKMŰRE FELKERÜL ÉLŰ HARCOS NEVE IS, EZ A LEGRITKÁBB ESET. A LEGGYAKORIBB AZ, HOGY SOK UTÁN NEM MARAD MEG A NÉV SEM. A NEVEK KÖZÜL AZTÁN KIVÁLASZTJÁK A HŐSÖKET ÉS MÁS EMBEREK A SZÜKSÉGLETNEK MEGFELELŐEN CSINÁLNAK BELŐLÜK AKÁR ISTENEKET IS. AZ 0 ÁRNYÉKUKBAN AZTÁN ELTŰNNEK MÁS SORSOK, SOK HŐSIESSÉG, AMELY NÉLKÜL A TÖRTÉNELEM NEM JUTNA OLYAN GYORSAN ELŐRE. VÁNDOR, ADD HÍRÜL A MACEDÓNIAIAKNAK, HOGY MI ITT FEKSZÜNK, AHOGY A TÖRVÉNY MEGPARANCSOLTA NEKÜNK ... HlRT KELL ADNI MINDENKIRŐL, AKI AZ IGAZSÁG UTÁN MENT. A HOLTAKRÓL. DE AZ ÉLŐKRŐL IS. Sz. J. fordítása
