Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1964-08-18 / 33. szám

!

Kék ég, repülőgép, Prága. Csodálat, csodálkozás, főleg rársodálkozás mindenre, ami más, ami több az eddig megszokottnál. Villogó neonok, ölelkező párok s a Vencel tér ügyes kezű virsliárusai. Aztán regeid utak, suhanó autók, autóbuszok. Megálló Podébradyn. Es újra utak és újra városok, szinte mesébe illő ligetekkel, parkokkal. (Egyike azoknak a dolgoknak, amit a cseh városoktól csak irigyelni lehet. Mert a mi szlovákiai városainkban alig-alig találunk fát, zöldet). Utak, utak! A célhoz és a céltól vezetők. S az ember járja az utakat, csodákat indít el,csodákra lel, csodákra és emberekre.

A Hradec Králové-i kerületi CSISZ-bizottság épülete elöl startolunk. Jirí a sofőr, a város érdekességeire is felhívja figyelmünket. Mondogatjuk „szép szép“, de engem már utunk végcélja tölt el kíváncsi nyugtalansággal. Szeretnék már ott lenni, látni az embereket, hallani a hangjukat, figyelni mozdulataikat. Ez a belső feszültség kiszorítja belőlem a Jirí sorolta érdekességek befogadásának minden lehetőségét.

Suhan a 603-as hegyre föl, völgybe le. A vidék gyönyörű. Zöld, zöld. Minden zöld, itt- ott sárgítja csak az éredő gabona kisebb-nagyobb foltja.

Az út nagyszerű. Jirí nem is állja meg dicsekvés nélkül:

— Nekünk vannak az egész országban legrendezettebb uta- ink.

Megértem. Ez a nekünk, a Hradec-i kerületet jelenti.

Kis megálló Trutnovon. A CSISZ járási bizottságán gyűlés van, s itt tartózkodik a Žacléŕ-i Állami Gazdaság CSISZ-éinöke is. Magunkkal visszük, ő lesz a vezetőnk. A neve kissé magyarosítva Fiser Marika. Fiatal, szőke hajú lány. Pár hete tölti csak be az elnöki funkciót, de ehhez képest máris jól kiismeri magát a hat üzemegységből álló gazdaságban. Olyannyira, hogy mire Žacléŕba érünk, nagyjából ismerjük is a viszonyokat. Pontosítani persze nem árt, így aztán Vladimír Brožektól, a gazdaság ökonómusátől újrakérdezgetjük a dolgokat.

Egy kis tere-fere fejés előtt. (A kép bal oldalán Velasová látható)

A gazdák és a gazdaságok

A hat üzemegységből (Žac- iér, Královec, Olešnice, Ber- nartice, Lampertice és Babi) álló gazdaság összmezőgazda- sági területe 3962 hektár. A

szántóterületük 2000 és valamennyi. A gazdaság több gyöngébben működő szövetkezet összevonásával jött létre. Egyelőre még nem folytatnak specializált nagyüzemi termelést, de a fő súly már így is az állattenyésztésen van. Ami a állatsűrűséget illeti, az országos átlaghoz viszonyítva, még eléggé alacsony, de évről évre, egyre jobban megközelítik az előírt szintet. Nem beszélve arról, hogy egyre szebbek az eredmények a tejtermelés terén is. (Ä gazdaságban a fejési átlag 7,23 liter tehenenként).

Takarmány körül sem lesz baj. A szűkösebb év ellenére is önellátó a gazdaság. — Hol vannak mégis hiányosságaik? — kérdezzük.

— Kevés a munkaerőnk — jön a gyors válasz. — A vidéken sok a kisebb ipari és bányaüzem, s ez elszippantja előlünk a munkaerőt. Különben a gazdaságunkból 430-an kapják a fizetést. Kevesen.

EzerkilenCszázhatvanegy őszén a CSISZ Központi Bizottsága védnökséget vállalt a Žacléŕ-i Állami Gazdaság felett is. A szerződés értelmében a CSISZ Keletszlovákiai Bizottságának kellett volna biztosítania a hiányzó munkaerőket. Hogy ez csak részben sikerült, több oka is van. Elsősorban a kezdeti nehézségek, amelyek akkor mutatkoztak meg, amikor az elhagyott vidéket újjá kellett éleszteni, csaknem a semmiből. Még a becsületesebbek közül is nagyon sokakat megriasztott. Másodsorban hányán voltak olyanok, akik csak azért jöttek ide, hogy pénzt kapjanak,

. s utána úgy megléptek, mintha ott sem lettek volna. De egyre többen lesznek azok, akik biztos otthonra találnak itt a határokhoz közel.

Említettük már, hogy a gazdaságnak hat részlege van. A legtávolabbi mintegy 10 kilométernyi távolságra az igazgatóságtól. Autóbuszok azonban óránként járnak, a közlekedés tehát nem probléma. Sokkal inkább az a lakáskérdés. De ez is csak egyelőre. Ugyanis rövidesen befejezik 36 lakás építését, 6 lakás építését pedig jövőre tervezik.

Közben megjön Doležal György mérnök is, a gazdaság igazgatója, Hurdálek Jaromír- ral, az összüzemi pártszervezet elnökével.

Elmondjuk nekik is, hogy a gazdaság, valamint a Szlovákiából idekerült fiatalok munkája, életlehetőségei érdekelnek.

— Nézzék. Minden üzemegységünkben van üzemi konyha, ami pedig a szórakozást illeti, úgyszintén mindenütt berendeztünk egy Vörös sarkot, ahol van rádió, televízió, könyvek. Hogy aztán mennyire vannak

ezek kihasználva, már más lapra tartozik. Ugyanis valahogy úgy vannak vele a fiatalok, hogy fáradtan (főleg így szezonban) nem igen van kedvük a szórakozáshoz — mondja az igazgató.

Ránéz Hurdálekra, mondjon ő is valamit.

— Szükségünk van minden épkézláb emberre, tudja, hogyan mentettük fel a családos asszonyokat az otthon csak- gyerekneveléstől?

Marika már mesélt a mik- robuszról, de intek, hogy nem.

— Hát minden reggel egy erre a célra külön átalakított mikrobusszal elvisszük a gyerekeket Barnarticére, ugyanis itt van a bölcsődénk a „JUTRA“ tizemmel közösen. így naponta 15 asszonyt kapunk, 15 asszony munkájával vagyunk gazdagabbak.

Autóba ülünk. Doležal igazgató velünk küldi még a párt- szervezet elnökét is, aminek csak örülünk, mert bennünket is nagyszerű kedvre hangol humorával.

— Isznak maguknál kefirt?

— fordul hozzám.

— Kefirt?. — Sosem hallottam róla.

— Hát nálunk Trutnovon bolondulnak az emberek. Két és félszeresére nőtt a tejfogyasztás. Állítólag csoďálatos erőt ad a férfiaknak.

Jóízűen kacag. Vele nevetünk mi is. így aztán mire eszmélünk, már meg is érkeztünk Olešnicére.

— Velasovát látogatjuk meg

— mondja. Hatvankettőben jött ide, itt ment férjhez. Már kisfia is van. Jól élnek, s egyike a legjobb fejőnőinknek. Átlag 1600-at keres.

Nekiszaladunk a partnak, s máris fönt vagyunk az udvarban. A kis csinos fiatalasszony szabad-délutános az ólban, de idehaza nem. Éppen a szenet hordja be a fáskamrába. Míg beszélgetünk vele, Hurdálek fogja a lapátot, vödröt és hordja helyette.

Amint elfelé megyünk, arra gondolok, hogy az emberekkel bánni, az emberek nyelvén így tudni — a művészetek bármelyikéhez hasonlítható. Azt is érzem, hogy Hurdálek nem pózból, magamutatásból tette ezt. Egyszerűen az egymás és egymásnak segítés itt íratlan, de az emberekbe annál mélyebben beivódott törvény.

A sušicei részlegen ennek az egymássegítésnek a mintapéldányával találkoztunk. A chru- dimi „TRANSPORTA“ és a pro- stéjovi „AGROSTROJ“ véd- nökségi üzemek szakemberei segítik tető alá hozni még az

aratás kezdete előtt a gabonasilót, amely mintegy 70 vagon gabona tárolására lesz alkalmas.

Novák elvtárstól a gazdaság gépesítőjétől tudjuk, hogy az eddig jóformán kihasználatlanul heverő régi gyárépület ilyen irányú kihasználásának a tervét is a védnökségi üzérnek mérnökei készítették el. Előregyártott elemekből szerelik a tárolókat. Egy-egy siló kapacitása 7 vagon. Idén már ki is próbálják, ezért a nagy igyekezet. A magtár teljes kapacitású üzemeltetésénél is 5 ember nyugodtan ellátja a teendőket, s hozzá minden különösebb megerőltetés nélkül.

Itt a sušicei részlegen a fenti segítségen kívül főiskolásokkal is találkoztunk. Itt vannak a Hradec Králové-i tanítóképző növendékei. De találkozhattunk a prágai Károly Egyetemen tanuló külföldi diákokkal is. így például Dimitzacieri táj

reskedőhöz, ne vidd el neki a vásznat, hanem fordulj szépen haza, a zsákodat azonban hazáig meg ne nézd!

A szegény takács úgy is tett, ahogy azt a Krakonos javallottá.

Hazaérve kibontotta a zsákot, hát a vászon helyett temérdek aranypénzt talált benne. Többet már nem kellett nymorógniuk, s a gyerekei is új ruhákban járhattak.

A gazdag és kapzsi kereskedőnek azonban valamiképp a fülébe jutott, hogy a neki dolgozó ágrólszakadt takácsot milyen hatalmas szerencse érte. El is határozta magát tüstént, hogy ő is elmegy azon az úton, ahol a Krakonos a szegény takácsot megállította, és túljár a Krakonos eszén. Magára öltött hát egy rongyos, mocskos gúnyát, hogy a legszegényebb takács is alamizsnát adott volna neki ha látja, s így nekivágott az útnak.

Egyikea so kszép

ris Andreju ciprusi állampolgár, már másodízben jár itt a gazdaságban. Csehül jól beszél.

— Nagyon jól éreztem itt magam tavaly is, azért jöttem ide újra.

A Kralrnos birodalma

Száguld velünk az autó. Gyurka a sofőrünk nagyszerűen vezet. Azt kérdi tőlem Hurdálek elvtárs, ismerem-e a Krakonos mondáját (vagy meséjét?).

— Nem, nem ismerem — vallom be őszintén.

— Elmondjam ?

— Persze! Kíváncsi vagyok.

Rágyújt egy cigarettára, aztán beszélni kezd. (Ahogy mondta, úgy adjuk itt közre).

— A népek szerint itt élt a Krkonoš hegységben a rettenetes erejű Krakonos, aki a gazdagoktól elvette és <idaad- ta a szegényeknek. Szóval történt egyszer, hogy egy nagyon szegény és sokgyermekes takács vitte a gazdag és kapzsi kereskedőnek az a héten szőtt vásznát. Egyszer csak az e- gyik ötkanyarulatban előtte terem a Krakonos és azt mondja neki:

— Hallod-e te szegény takács. Ne menj te a kapzsi kehatárvidéki házaknak.

Amint így megy mendegél, hát egyszer csak az egyik út- kanyarban előtte terem a Krakonos.

A kapzsi álnok kereskedő alig pillantotta meg, máris elkezdett siránkozni, jajveszé- kelni.

— Ö. kedves, áldott Krakonos. Szegény szerencsétlen sokgyerekes takács Vagyok. Éhezik a családom, segíts rajtam.

— Jó! van — mondta a Krakonos — most eredj haza, de a zsákodat csak otthon nézd meg.

A kapzsi kereskedő alig várta, hogy hazaérjen Nekiesett a zsáknak, de csaknem gutaütötte, amikor a remélt aranyak helyett csak jókora kődarabodat talált a zsákban.

A Krakonos pedig annyira felbőszült a gazdag és kapzsi kereskedő álnokságán, hogy hatalmas vihart támasztott, s izzé-pórrá zúzta a házát s benne magát a kereskedőt is.'

— Hát ennyi.

— Szép. Lejegyzem az egészet.

— Tudja, ez itt apáról fiúra száll. Azt is mondják erre a vidékre, hogy ez a „KRAKONOS BIRODALMA“. Vagy ha nagyon villámlik, és dörög, az öregektől gyakran hallani: „HARAGSZIK A KRÁKONOS“.

Mikor mi a Krkonoše hegyei közt bolyogtunk, a Krakonost nagyszerű kedvében találtuk. Gyönyörű időnk volt. S talán ez még jobban kiemelte a vidék szépségét. Mintha csak hangsúlyozni akarta volna: „rólam csak jót lehet írni“.

De valahogy így is igaz. Már ami a „csak jó“ írását illeti. A fiatalok is elégedettek. Jó! keresnek és lassan megszűnnek a lakásgondok is.

Bernartice határában két fiatal lány őrizte a teheneket. Őrizte, dehogy. Azt elvégezte helyettük a villanypásztor. Ők csak heverésztek.

— Álljunk meg — szólt Marika a CSISZ-elnök — gyűlést kell velük megbeszélnem.

Megálltunk, s ha Marika megy, hát menjünk közelebb nti is.

Milenka Pourová és Jirina Pechušková gyorsan megegyeztek az elnöknővel.

— Persze ott leszünk. Természetesen — mondogatták.

Aztán hogy kérdeztük őket, kedvesen válaszolgattak nekünk is. Mezőgazdasági mesteriskolát végeztek mindketten.

— A fizetés? Átlag ezerkétszáz. Nem is kevés, de nem is sok — mondják.

— Nem a fizetés kevés itt, hanem a tej — szól közbe tréfás éllel a pártelnök. A lányok meg kicsit mosolygós szégyenkezéssel lehajtják a fejüket.

A legelőn a villanypásztor az úr. Az istállókban úgyszintén a gépesítésé a szó. A munka neheze tehát már kiküszöbölődött. Persze az ember mindig próbálkozik könnyíteni, tökéletesíteni a körülötte lévő dolgokat, egészen a végtelenségig.

Újra az autóban

Kérdezzük a fiatal CSISZ- elnököt.

— Mit terveznek, mire lesz a gyűlés?

— Nem mondtam még? — néz ránk csodálkozva.

— Nem — mondjuk.

— Ami azt ileti, nem valami

küönlcgesség, csak annyi, hogy elhatároztuk: egy vagonnyi

szénát gyűjtünk össze társadalmi munkában, az aszállyal sújtott területek valamelyik mezőgazdasági üzemének. Erről beszélgetünk majd.

Nem valami különlegesség? Szerény, nagyszerű emberekkel találkoztunk itt. Önkéntelenül is hasonlítgatom magamban az itteni embereket és gazdaságokat a múlt év nyarán látott Frymburk-i és Hne- vanov-i gazdaságokkal és emberekkel. De nincs egyetlen pont sem, ami egyezne. Az ottani viszonyokhoz képest, ez már itt Kánaán. De hisz ez is határvidék! És mégis. A Különbséget emberek teszik, úgy hiszem. Emberek!

Bernartice határában. (A képen bal oldalt Fiser Marika, a GSISZ elnöke, Pourová Milena, Hurdálek és Pechušková Jiŕina látható, megbeszélés közben.)

Visszafelé. Utak, suhanó autók, nagyszerű emberek. Városok tele zölddel, amit csak irigyelni lehet. És újra csodálat és csodálkozás. Prága, repülőgép, kék ég, Bratislava. És állandóan a kerületi CSISZ-titkár búcsúszavai járnak eszemben:

— Még mindig nem vagyunk elégedettek!

Szép!

Az oldalt írta és összeállította: TÓTH ELEMÉR és MAGYARICS VINCE

\