Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1964-01-21 / 3. szám

Választási komédia Dél-Afrikában „Egy színes afrikai a preto­riai börtönben felakasztotta magát“ így szólt a hivatalos közlemény. De a hullát gyanús sietséggel elégették, ami olyan híreknek adott tápot, hogy a fogoly nem önkezével vetett véget életének, hanem a ren­dőrség brutális kivizsgálási módszereinek esett áldozatul. Ezt a feltevést alátámasztja az a tény, hogy a sajtó egy szóval sem emlékezett meg erről az „incidensről“. Mi az nekik, egy négerrel több vagy kevesebb. Annál lelkesebben foglalkoz­tak a dél-afrikai újságok a Transkeiben lezajlott választá­sokkal, amelyek szemükben az „igazi demokrácia“ győzelmét jelképezik. Vessünk tehát oda mi is egy pillantást! Transkei­ben december elején megvá­lasztották a „színesek első szabad parlamentjét“, így szól a sajtó nagybetűs híradása. Transkei nagy kiterjedésű re- lerváciő, ahová a johannesbur­gi kormány kitelepíti a nége­reket, hogy ne lehessen kap­csolatuk a fehér felsőbbrendű emberrel — „Übermensch-el“. Ezt a területet és a Zuluföldön és Transvaalban még létesíten­dő további néger szigeteket természetesen a legkopárabb és legterméketlenebb ország­részekből hasították ki, ahová a legszegényebb és legigényte­lenebb fehér ember sem tenné a lábát, hogy ott éljen. Ä rezerváció területi nagy­ságra nézve sem elegendő arra, hogy megélhetési lehetőséget nyújtson annak a nagyszámú négernek, akiket kényszerrel oda akarnak telepítem. Ezek­nek a nagy börtönöknek kiter- velését az a rejtett szándék irányította, hogy majd előmoz­dítják — éhség és betegségek útján — a bennszülött lakos­ság számának csökkenését. A kormánytervek szerint a rezer- vációkba fogják utalni az ösz- szes színes családokat, a csa­ládfőkkel együtt, akik közül azonban vissza fognak tartani néhány millió produktív mun­kást, no meg egy csomó pros­parlament határozatai ellen, a- melyben a többséget amúgy is a kinevezett törvényhozók kép­viselik, a dél-afrikai kormány azonfelül még a vétó jogával is élhet. Ez a rendelkezés, mely a parlament függetlensé­gét van hivatva a külföld sze­mében kidomborítani, termé­szetesen csak szemfényvesztés. De nézzük már most a vá­lasztásokat. Elsőnek az a ma­gától értetődő kérdés merül fel, vajon résztvett-e benne a három színes mozgalom, mely­nek a legtöbb követője van a dél-afrikai tömegekben? Nem, ezek a mozgalmak be lettek tiltva és jelöltjeiket törölték a választási listákból. A válasz­tási komédiának főküzdőfelei voltak Kaizer Matauzina és Viktor Poto. Ez utóbbi, mint maga is beismeri, „konzerva­tív“, programja a fehérekkel való egyetértés. Tekintve a Dél-Afrikában uralkodó hely­zetet, itt további részletek fe­leslegesek. Poto szerint, amit a fehérek csinálnak, az jól van csinálva. Ami az ellenfelét il­leti, a dél-afrikai sajtó, nem minden undor nélkül, úgy ál­lította be, mint „haladót“, mert Matauzlma, akit mint bábot szembeállítottak Potoval, hogy a színjátékot érdekesebbé te­gyék, annyiban „haladó, hogy teleszájjal harsogja „ki a fe­hérekkel Transkeiből“. Reffi- nált politikus, de az a gyanú, hogy furfangját fehér berkek­ből merítette. — Tehát ez a „haladó szellemű“ néger, ahe­lyett, hogy a néger rezerváció szégyenletes tervét állította volna pellengérre rekedtre or­dítja magát, hogy a fehérek ne léphessenek a rezerváció terü­letére. A nehézség csak abban áll, hogy a fehérek turisztikai vagy ismeret-terjesztő célok­ból, vagy pedig, hogy gyere­keiknek megmutathassák, mi­ként élnek a négerek, esetleg itt-ott talán mégis ellátogat­nak a néger telepre. Poto tá­mogatja ezt a „átvonuló for­galmi szabadságot“, de Matau- zima ellene van és véresszájú 15-t pedig Matauzimának. Nagy meglepetésre a 65 kinevezett képviselő, a fehérek bizalmi emberei, Matauzimát szeretné magatartása mosolyra készte- miniszterelnöknek: ez a lát— ti a fehéreket. Támogatni akar- szólagos ellenfél ebben a já- ják a négereknek ezt a „haza- tékban az egyetlen szerény ütő fias“ felbuzdulását, mert ez kártyája lesz a parlamenti náluk azt az illúziót keltheti, többségnek. Ügy gondolják, hogy „szabadföldön“ élnek. A szegények, hogy Matauzimával fehérek pedig olyan nagylelkű- az oldalukon, valamivel több ek, hogy ettől az illúziótól nem esélyük van, hogy „független­akarják őket megfosztani, ségüket" a fehérekkel szemben Egyebük úgy sem marad. esetleg érvényre juttathassák. A nevetséges választások 30 képviselőt juttattak Potonak, -Ro­ÚJ KÖZTÁRSASÁG Zanzibar függetlenségének kikiáltása után alig egy hónap­pal újabb fontos esemény ját­szódott le a 320 ezer lakosú szigetországban. Megdöntötték a szultánságot, s kikiáltották a köztársaságot. Az új köztár­sasági kormányt két párt, az Afrosirazi Párt és az Umma Párt koalíciója alkotja. Ami történt, nemcsak kormány for­maváltozás, vagy az eddig uralmon levő koalíciós párt helycseréje egy másikkal, ha­nem sokkal több annál. Amikor a szigeten megindult a függetlenségi harc, az 1950- es évek közepén két jelentős politikai párt szerveződött: a Zanzibari Nacionalista Párt és az Afrosirazi Párt. A két párt közötti egyik lényeges különb­ség, hogy a nacionalista párt elsősorban a 15 százalékot je­lentő arab lakosságára (főként közülük kerül ki a helyi bur­zsoázia) támaszkodott. Az Af­rosirazi Párt az elnyomott és faji megkülönböztetéssel súj­tott afrikai munkás-paraszt tömegek érdekeit képviselte. Ez a párt küzdött következetesen a függetlenségért. A naciona­listákat az önállóságáért való fellépésre tulajdonképpen csak az ösztökélte, hogy kifogják a szelet az afrikai párt vitorlá­jából. Az angol gyarmatosítók számításaikat a nacionalista pártra építették, mert jól tud­ták, hogy a kisebbség csak az ő segítségükkel maradhat ha­talmon, ők viszont a támoga­tás ellenében, ha nem is nyíl­tan, de függetlenség megadá­sa után is érvényesíteni tud­ják majd befolyásukat. Az 1957-es első általános vá­lasztásokon a törvényhozó ta­nácsban a hat helyből, amelyet választások útján töltöttek be, ötöt az Afrosirazi Párt szer­zett meg. Ez az eredmény töb- bé-kevésbé reális képet adott az erőviszonyokról, s arra kész­tette a gyarmatosítókat. hogy fokozottan támaszkodja­nak a nacionalista pártra, s még jobban szítsák a sziget lakói között a faji ellentéteket, a- melyek néha véres összetűzé­sekhez vezetnek. Ezeket az an­golok felhasználták arra, hogy „rendcsinálás“ címén beavat­kozzanak. Az 1963-as angol ellenőrzés­sel megrendezett legutóbbi vá­lasztásokon a szavazatok 54 százalékát az Afrosirazi Párt szerezte meg. Kormányalakítás­ra azonban mégis a nacionalista pártot kérték fel, amely koalí­tltuáltat. Ezzel szemben az asszonyok, gyerekek ott ma­radnak a rezervációban, mert a kormány, a fehér vállalkozók érdekeit szem előtt tartva, at­tól tart, hogy jelenlétük a fér­jeket esetleg arra indíthatná, hogy magasabb béreket köve­teljenek. Ha a család távol lesz, ez majd lehetőséget nyújt a munkások alaposabb kiszipo­lyozására. Hogy ezt a tökéletes tervet kiegészítsék, szükség volt egy kis „demokratikus mázra“. És ezért választották meg a néger országgyűlést. Az egészet? Szó sincs róla, 110 képviselő közül csak 45 kerül a parlamentbe választások útján. A többit a fehér kormány nevezte ki azok közül a törzsfők közül, akik hűségüknek tanúbizonyságát adtáig De még ebben az ún. „önkormányzatban“ is a fehé­rek kezében maradnak: a ren­dőrség, a hadsereg és a kül­földdel való kapcsolatok. A A fasiszta elemek az Egyesült Államokban egyre jobban fel­vetik a fejüket. Ma már több mint kétezer reakciós szerve­zet működik Amerikában. A nácipárt vezetője Lincoln Rock­well, szította a legjobban az ellenségeskedést Kennedy el­len. Képünkön Rockwell éppen beszédet tart. ciót alkotott Zanzibar és Pem­ba néppártjával. A szultán kormánya tulaj­donképpen már megalakulása pillanatában sem támaszkodott a lakosság többségének támo­gatására. Népszerűtlenségét, csak növelte, hogy elnyomta az erősödő baloldalt, a független­ség elnyerése után is fenntar­totta a faji megkülönböztetést, és nem voltak olyan pozitív tervei, amelyek megváltoztat­ták volna a sziget egyoldalú csak fűszertermelésre beren­dezett gazdaságát. Az Afrosirazi Párt programja nemcsak függetlenséget köve­telt az országnak, hanem fon­tos szociális változásokat is. Ez a párt véget akar vetni a lakosság nemzeti megosztásá­nak. Nikósiában a görög és török szektor között drótsövényeket húztak. Angol katonák állnak posztot és őrzik a stratégiai szempontból olyan fontos szigetet WALTER ULBRICHT LEVE­LET intézett Erhard kancellár­hoz és javasolta, hogy a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság kössön megállapodást, amely­ben a két német állam kölcsö­nösen lemond az atomfegyve­rekről. Az NDK Államtanácsá­nak elnöke levelében rámutat, hogy a béke és a német nem­zet egysége érdekében a két német állam közti feszültség csökkentéséért kell munkál­kodni. Becsületes erőfeszítése­ket kell tenni — hangoztatja levelében Ulbricht —, hogy megállapodásra lehessen jutni legalább a létfontosságú kérdé­sekben. Ilyen létfontosságú kér­dés a kölcsönös lemondás az atomfegyverekről. Ulbricht in­dítványozta, hogy a vélemény- cserék módozatainak és téma­körének eldöntésére nevezze­nek ki megbízottakat, akik ha­marosan érintkezésbe léphet­nének egymással. Az NDK nem ragaszkodik a formaságokhoz, nem kívánja felvetni az elis­merés kérdését, mert szerinte a német nép biztonsága fonto­sabb minden formai kérdésnél. Az NDK Államtanácsának el­nöke leveléhez egy szerződés- tervezetet mellékelt, amely négy cikkelyből áll. A többi között javasolja, hogy az NDK és az NSZK ne gyártson atom­fegyvereket, ne törekedjék nukleáris fegyverek megszer­zésére, vagy birtoklására, ne vegyen részt atomfegyver-kí­sérletekben és területén ne tá­roljon nukleáris fegyvereket A szerződéstervezet hangsú­lyozza, a két félnek arra kell törekednie, hogy a NATO, a Varsói Szerződés és az ENSZ tagállamai szavatolják: a Né­met Demokratikus Köztársa­ság és a Német Szövetségi Köztársaság területét atom­fegyvermentes területté nyil­vánítják és ellene sohasem al­kalmaznak atomfegyvereket. Walter Ulbrichtnak ez az in­dítványa szerves része annak a politikának, amelyet a né­met békeállam kormánya kö­vetkezetesen folytat a német kérdés békés rendezéséért és a második világháború marad­ványainak a felszámolásáért. A BONNI KANCELLÁR LON­DONI űtjával kapcsolatban egyes nyugatnémet lapok arról cikkeznek, hogy Párizsban nyugtalanságot okoz Erhard és Schröder angolszászbarát poli­tikája. A Rheinische Post pá­rizsi tudósítója például arról ír, hogy de Gaulle, kételked­vén a nyugatnémetek őszinte­ségében, most újabb lépéseket tesz, hogy keresse a megegye­zést az Egyesült Államokkal Egyáltalán nem lehetetlen — írja a Rheinische Post —, hogy de Gaulle miután Johnson el­nök nem fogadta el a francia Antillákon való találkozó ter­vét mégis elmegy az Egyesült Államokba. Ez a döntés nem annyira protokolláris szem­pontoktól függ, mint inkább a politikai helyzet fejlődésétől. Ebből a szempontból két té­nyező lesz számára a döntő: az egyik az, vajon Amerika mutat-e hajlandóságot a meg­egyezésre a de Gaulle-t érdek­lő kérdésekben, a másik té­nyező pedig a nyugatnémet külpolitika további alakulása. A JUGOSZLÁV kommunis­ták SZÖVETSÉGE Központi Bizottságának meghívására Palmiro Togliattinak, az Olasz Kommunista Párt főtitkárának vezetésével egyhetes látoga­tásra a jugoszláv fővárosba ér­kezett az Olasz Kommunista Párt küldöttsége. A belgrádi pályaudvaron Pal­miro Togliattit és a küldöttség tagjait Aleksandr Raňkovics, a JKSZ Központi Bizottságának titkára, Veljko Vlahovics, a JKSZ Végrehajtó Bizottságá­nak tagja, valamint a JKSZ több más magasrangú szemé­lyiség fogadta. Az olasz pártküldöttség meg­beszélést folytatott a két párt együttműködésének továbbfej­lesztéséről, az időszerű nem­zetközi kérdésekről, a nemzet­közi munkásmozgalom problé­máiról. közelében pedig zöldségterme­lő kerteket létesítettek. Ghá­nában a halászat új módsze­reinek elsajátításában a kor­mány elsősorban a fiatalokra számít, akik nem rettennek meg az évszázados, ősi és el­avult halászmődszerek meg­változtatásától. Guineában, Ghánában, Mali­ban az ifjúsági szövetségre bíz­ták az afrikai művészet és kul­túra fejlesztését. A gyarmato­sítók évtizedeken, évszázado­kon keresztül saját ízlésüket erőszakolták az afrikaiakra, a- melynek segítségével elfeled­tették, szinte „elásták“ e né­pek ősi kultúráját, történelmi emlékeit. Ezek felkutatása, felelevenítése, igazi értékük visszaállítása most az ifjúság­ra hárul. Ezt szolgálja az ifjú­sági szerveietek „művészeti és kulturális szolgálata“, amely­nek irányításával a fiatalok az eldugott falvakban is felkutat­ják a régi hangszereket, fa- ragványokat, szobrokat, dalo­kat és táncokat. Guineában magnetofonok segítségével gyűjtötték össze a régi népi dalokat, lehámozták róluk a gyarmatosítás rárakódását, majd mindezt művészeti ver­senyeken, kulturális fesztivá­lon mutatták be. Az így fel­színre került tehetségeket nép- művészeti iskolában tanítja az állam. Maliban hasonló mód­szerekkel kutatnak a régi, ősi sportok és játékok után, hogy azokat a mai kornak megfelelő formában és tartalommal ele­venítsék fel. A kultúra területén azonban ma még a legfontosabb az a- nalfabetizmus teljes felszámo­lása, ami ugyancsak az ifjúság­ra hárul. Általános folyamat az ifjúság aktivizálódása így alakul, formálódik és vá­lik saját sorsának irányítójá­vá, hazájának vezetőjévé ezek­nek az országoknak ifjúsága, egyre többet vállalva magára a felelősségből. Nem véletlen te­hát, hogy az idén több nemzet­közi ifjúsági fórum is beható­an foglalkozott ezekkel a kér­désekkel. Ázsia, Afrika és La- tin-Amerika számos országá­ban még nem alakult ki a mun­kásosztály, a lakosság többsé­gét — főként az afrikai orszá­gokban — az igen lemaradott parasztság alkotja. Ezekben az országokban az ifjúság való­ban mozgatóerő, a jövő formá­lója — anélkül, hogy szerepét túlértékelnénk. Az ifjúság aktivizálódásának és öntudatosodásának foka és formája nem mindenütt egy­forma. De maga a folyamat ál­talános, s minden alap megvan arra, hogy tovább erősödik, s végeredményben hozzájárul ah­hoz, hogy Afrika, Ázsia $s La- tin-Amerika országai politikai önállóságukhoz megteremtsék gazdasági függetlenségüket is. az Ifjú Kommunista c. lapból Afrika ifjúsága a gazdaság felszabadítás harcában (Befejezés) A nem kapitalista fejlődést segítve Ez a kérdéskomplexum kü­lön cikk témájául kínálkozik, ezúttal azonban a nem kapita­lista úton haladó új nemzeti államok ifjúságának munkájá­ról, felelősségéről ejtünk szót. Elsősorban az algériai, guineai, ghanai és a mali tapasztalatok alapján. Ezeknek az országoknak a vezetői kijelentették, hogy nem a kapitalizmust tekintik eszményképüknek, s a szocia­lista útra léptek. Természete­sen ez még nem jelenti, hogy a szocializmust építik, de az elmúlt esztendők tapasztalatai után állíthatjuk, hogy az eddi­gi gazdasági átalakulások (pl­az állami ipar létrehozása, a mezőgazdaságban a szövetke- zetés, az állami külkereskedel­mi monopólium bevezetése) kedvező feltételeket teremte­nek a nem kapitalista út szá­mára Ezekben az országokban az ifjúság tevékenyen részt vesz a „gazdasági felszabadítás harcában". Nem azért, mert például Algériában az átlagos életkor 25, Maliban 22 év, te­hát a lakosságnak legalább fe­le 20 éven aluli (!), hanem mert — mint az előbbiekben rámutattunk — az ifjúság ké­pes levetni magáról a fejlő­dést gátlő törzsi örökséget, a gyarmati lerakódást. Modibo Kelta, a Mali Köztársaság el­nöke így fogalmazta meg az ifjúság társadalmi szerepét Maliban: „A politikailag aktív ifjúság, az általános nemzeti alapon szervezett fiatalság le­hetővé teszi az eszközök össz­pontosítását, s a megvalósítás­ra váró célok világos megfo­galmazását. Valójában az ifjú­ságnak kell spontánul vagy szervezetten minden szervezet — nemcsak politikai, de szak- szervezeti, sport, kulturális és egyéb egyesület — mozgató­erejének lenni, hogy mindazo­kat a világosan meghatározott nemzeti célok szolgálatába ál­lítsa.“ Vagyis: az ifjúság képes szembeszállni a maradisággal, a gátló hagyományokkal, vé- getvetni a törzsek közötti vil­longásoknak, s lerakni egy új társadalom alapjait. esztendő alatt 5 milliárd gui­neai frank (!) vagyis 20 mil­lió dollár értékű társadalmi munkát végzett az ifjúság: közel 4 ezer kilométer utat, 250 iskolát és 54 egészséghá­zat, valamint számos falusi középületet építettek önkéntes munkaakciók során. A főváros, Conakry útjainak tisztaságára, a parkok virágaira esztendők óta a fiatalok ügyelnek — tár­sadalmi munkában. A Mali Köztársaságban olyan hatalmas méreteket öltött a fiatalok is­kolaépítési mozgalma, hogy a hatóságoknak fékeznie kellett, mert a sok új iskolát képtele­nek voltak ellátni tanítókkal. Ugyoncsak Maliban az iskolák mellé tanítói lakásokat is épí­tenek a fiatalok. Az úgyneve­zett Polgári szolgálatban (ser­vice Civique) pedig a katona­köteles fiatalok különböző szakmákat elsajátítva dolgoz­nak a mezőgazdasági építkezé­seken. Ghánában az „ifjúsági szolgálat“ keretében fiatalok ezrei vesznek részt állandóan brigádmunkákban, védnökséget vállalva egyes állami építkezé­sek földmunkái stb. felett. S feladatokat ezekben az orszá­gokban rendszeresen a fiatalok oldják meg. Kankanban, Gui­nea második legnagyobb váro­sában a sportstadiont a fiata­lok építették újjá: két hónapig dolgoztak bővítésén, festésén, s a kormány csupán építési anyagot adott hozzá. Ghánában a különböző sportágak gyors elterjedését éppen az tette le­hetővé, hogy a fiatalok — a Ghanai Pionírok Szövetségének szervezésében — több száz sportpályát építettek az ország különböző részein. Üj szakmák elsajátítása és az ősi kultúra felelevení­tése A feladatok azonban egyre sokasodnak és jelenleg az ipa­ri szakmunkásgárda megterem­tésében, nagyüzemesitésében várnak nagy tetteket a fiatal­ságtól. A JRDA — Guinea ifjú­sági szervezete — a falusi szö­vetkezetek és az állami ültet­vények „gyorsmotorjai“ Gui­neában a fiatalok sok ananász- és banánültetvény gondozását vállalták magukra, a városok „Emberi beruházással“ nemcsak a fiúk, hanem a lá­Guineában és Maliban csak- nyok is örömmel öltik maguk- nem az egész ifjúság részt ra a brigádosok egyenruháját, vesz az „emberi beruházás“— hogy munkájükkal szolgálják Investlssement humain - moz- Ghana felemelkedését, galomban. Guineában egyetlen Az állami tervbe „nem férő“

Next

/
Thumbnails
Contents