Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1964-05-12 / 19. szám
Szukarno elnök május 3-án Ozsakartában 400 ezer önkéntes Jelenlétében kijelentette, hogy a malayziai probléma másképpen nem oldható meg és nemzeti függetlenségüket csak úgy vívhatják ki, ha szétverik azokat. Képünkön az önkéntesek tüntetését láthatjuk. RÖVIDEN KÜLPOLITIKÁRÓL WALTER ULBRICHT, az NSZEP Központi Bizottságának első titkára, az NDK államtanácsának elnöke, május végén hivatalos látogatásra a Szovjetunióba utazik. Ulbricht, az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnöksége és a szovjet Minisztertanács meghívásának tesz eleget. A CIPRUSI BONYODALMAK mind határozottabban kerülnek előtérbe a nemzetközi életben. Ez főként annak a következménye, hogy az ENSZ égisze alatt a szigetre küldött csapatok mostanáig semmiféle eredményt nem értek el a két szembenálló közösség — a görögök és a törökök — lecsillapításában és Tuomiojának, U Thant személyes megbízottjának közvetítési kísérletei is megfeneklettek Athén és Ankara ellenségeskedésén. Ez a helyzet Igazolja azt a nyugtalanságot, amely Ciprus miatt a politikai vezetőket eltölti. Hruscsov az Izvesztyijának adott nyilatkozatában fejtette ki, hogy a válság oka tulajdonképpen az imperialisták beavatkozása a földközitengeri szigetország belügyei- be. Ha a NATO nem akarná támaszpontjává kiépíteni a szigetet és evégett nem uszítaná egymásra a két nemzetiséget, a belső béke igen hamar helyreállna. Hruscsov a vérontás beszüntetésére szólított fel és a szovjet nép őszinte jókívánságait tolmácsolta Ciprus görög és török nemzetiségének belső megbékélésükhöz. A KENNEDY-MENET, a nyugati tőkés országok eddigi legnagyobb szabású kereskedelmi értekezlete múlt hétfőn Genfben megkezdődött. A tárgyalás-sorozat elnevezését onnan kapta, hogy a néhai amerikai elnök 1962-ben a kongresszus elé terjesztette törvényjavaslatát az Egyesült Államok és Nyugat-Európa kereskedelmének „liberalizálásáról“, a vámtarifák kölcsönös csökkentéséről. A tanácskozást egy esztendős alapos, bár vontatott és ellentmondásokkal teli előkészítő munka vezette be. Ez az eszmecsere-sorozat megmutatta, hogy a működésben tartott nagy gépezet és a propagandahadjárat ellenére Nyu- gat-Eurőpa és a tengerentúl ellentétei szinte áthidalhatat- lanok és Kennedy nagy terve a kölcsönös kereskedelem fokozására meghiúsulással fenyeget. A Business Week, az amerikai üzleti körök legbefolyásosabb hetilapja legutóbbi számában már egyértelműen azt írta: „Elérkezett az ideje, hogy országunk leszámoljon minden illúzióval a Kennedy- menettel kapcsolatban. A SZOVJETUNIÓ LEGFELSŐ TANÄCSA elfogadta a japán parlament meghívását, hogy szovjet parlamenti küldöttség utazzék Japánba. A szovjet küldöttséget, amely május első felében indul Tokióba, Anasztasz Mikojan, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Nemzetiségi Tanácsának képviselője, a Minisztertanács első elnök- helyettese vezeti. A Szovjetunió Legfelső Tanácsa nagy jelentőséget tulajdonít a két ország legfelső törvényhozó szerve baráti kapcsolatainak — állapítja meg a küldöttség útjáról kiadott közlemény. Meggyőződése, hogy a szovjet és a japán parlamenti képviselők kölcsönös látogatása újabb hozzájárulást jelent majd a két ország jószomszédi kapcsolatainak fejlődéséhez. B. István elnök magas, szélesvállú ember, akárcsak munkatársa N. Sándor, a szövetkezet agronómusa. Nem először találkozunk, évek óta Ismerősként köszöntjük egymást és most mégis csak B, István és N. Sándorként beszélek róluk. Nem különcködésből teszem ezt, létező emberekről van sző — ők maguk kértek erre, — úgymond, ha már írni akarok az esetről, ne említsem a szövetkezet nevét sem. Hogy miért? De erről majd később. Jól megmunkált földek, zöldelő vetések fogadtak a határban. Bent, a szövetkezet irodájában nem kis büszkeséggel adták tudtomra, hogy minden munkával, agrotechnikai időben végeztek. Minderről egyébként meggyőződtem saját magam is. Az istállók közötti kifutóban pedig jó húsban lévő marhaállomány járt-kelt. Látszott rajta, Nem egy esetben... hogy a szövetkezet nem volt szűkében a takarmánynak. Erről és hasonlókról fölöslegesnek is tartottam a kérdezősködést. A dolgoknak ezt a részét csakhamar le is zártuk és én is az ügynek a fontosabb részére térek. Mégpedig a panaszra. Még télutón elküldték a szövetkezet traktorát az egyik gép- és traktorállomásra, főjavításra. A javítás kereken 16 ezer koronába került, és általában úgy mondják a szövetkezetiek, hogy ez az összeg fele ára egy új traktornak. A gép csakhamar megérkezett, a traktorállomásról. De az örömbe csakhamar üröm is vegyült. Két hét múlva felmondta a szolgálatot. Elromlott az olajpumpa és az első két kerék úgy járt össze-vissza, hogy a traktorral igazán csak a szántóföldön lehet járni. De nem hagyták annyiban a szövetkezet vezetői. Viszszaküldték a traktort a traktorállomásra, onnan pedig pár nap múlva, immár másodszor megjavítva visz- sza a szövetkezetbe. így azután jól is lett volna minden a szövetkezetben, ha a traktorral is így jártak volna. Csakhogy az harmadnap múlva ismét megkötötte magát. Hosz- szabb útra nem bátorkodhatnak vele, már csak biztonsági okokból sem. Jó traktoros legyen, aki el tudja vezetni azt a nyílt úton. De mit tegyen a szövetkezet? Kiadta ugyan a sok pénzt, ám a traktor alig használható. Megpróbálják ugyan rendezni a dolgokat a gépjavítóval, ha lehet csöndben még ráfizetés árán is. Hogy miért? A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy nem nagyon tanácsos követelődzeni az ilyen esetben, mert máskor is rászorulhatnak a gépállomásra, — mondjuk gép- alkatrészekre, vagy egyéb másra. Arról ugyan lépten-nyo- mon hallhat az ember, hogy mit kell tudnia egy szövetkezeti anyagbeszerzőnek. Tudnia kell például, hogy melyik gép- és traktorállomáson, vagy éppen alkatrészeket árusító üzemben mi is a kereslet. Egy zsákocska dió-e, vagy éppen demizsón borocska, vagy egyéb mezőgazdasági termék. Tudnia kell továbbá azt is, hogy nem egy esetben érdemes olyan gépalkatrészeket is megvásárolnia, amelyekre éppen nincs is szüksége az illető szövetkezetnek — mit bánva azt, hogy éppen mások elől vásárolta fel azokat —, mert talán éppen ezek árán, csere vagy éppen üzlet útján tudja biztosítani szövetkezete számára a fontos gépalkatrészeket. Persze mindez csak töredéke annak, amire egy jó szövetkezeti anyagfelvásárlónak szüksége van, hogy jól megállja a helyét. Annyi azonban bizonyos, hogy az imént említett kenőkellékek nélkül alig indulhat kerületi, vagy éppen országos körútra gépalkatrészekért az illető anyagbeszerző. Sajnos azonban arról még nem hallottam, hogy mint az iménti traktoresetben is mit kell tennie egy szövetkezeti elnöknek. Szigorúan fellépni e hasonló esetekben az illető gép- és traktorállomás ellen, nem számítani többé a segítségére és várni a csöndes megtorlást, vagy kisebb-nagyobb alkatrész és egyéb juttatások ellenében belenyugodni az Ilyen fölösleges pénzkidobásokba. Én azt hiszem, hogy van még egy harmadik lehetőség is. A nyilvános bírálat a felelősségrevonás.-ny -d Münchenben a májusi ünnepségeken több mint 40 ezer szakszervezeti tag vonult fel. Ausztria Kommunista Pártjának tagjai május 1-én másfél órás felvonulást tartottak. Tsombe visszatérőben? Ez év júniusában az ENSZ csapatai, a biztonsági tanács annak idején hozott határozata értelmében elhagyják Kongo területét. Ketten tartják nyilván ezt a határidőt: az egyik Tsombe, Katanga levi- tézlett elnöke, a másik Spaak belga külügyminiszter. Ez utóbbi nemrégen tért vissza leopoldvillei eredményes diplomáciai útjáról, — Tsombe egyelőre európai területen, Madridon, Párizson, Londonon keresztül készíti elő lépésről- lépésre esetleges visszatérését. A Belgium és Kongo közötti kapcsolatok természete még élénken emlékezetünkben van: a belga gyarmaturalom évtizedeken keresztül szipolyozta ki ezt a szerencsétlen országot és tett lehetetlenné minden megmozdulást a gazdasági, szociális és kulturális ön- kormányzat felé. Amikor Brüsszel úgy látta, hogy a számadás pillanata rohamosan közeledik, és veszélyes robbanástól kellett tartania, egyik napról a másikra otthagyta Kongot, látszólagos függetlenséget engedélyezve, amely az erre fel nem készült országot kimondhatatlan káoszba zúdította. De Brüsszelnek volt rá gondja, hogy a hatalmas Union miniére — a bányászati unió, útján tovább is érvényesíthesse politikai és gazdasági fennhatóságát. Az Egyesült Nemzetekre hárult a feladat, hogy hatalmas pénzügyi kiadások és emberi áldozatok árán valamennyire .helyreállítsa a rendet ebben a boldogtalan országban, melynek lakossága egymást tépte, marcangolta. Még jól emlékszünk arra, milyen szerepet játszott Tsombe, milyen furfangosan dolgozott, hogy az ENSZ erőfeszítéseit lehetetlenné tegye és saját malmára hajtsa a vizet. Spaak mostani útja során megállapodást kötött a leopoldvillei kormánnyal, amely többek között belga tiszteknek a kongói hadseregbe való beillesztését, igazságügyi tisztviselők és vezértitkárok kiküldését veszi tervbe. E lépés végső célja világos: a belga kormány a törvényesség leple alatt ismét meg akarja kaparintani egy forma szerint független ország igazságügyi és katonai vezetését, amely nem sokban különböznék a korábbi gyarmaturalomtól. Egy Leo- poldvilleben megjelenő francia nyelvű újság, a „Le Progrés“, Spaak látogatása után a Kongo és Belgium közti kapcsolatot találóan a csábító és az elcsábított közötti viszonnyal hasonlítja össze: „a belga csábító most helyre akarja hozni az elkövetett kárt, a gyönyörű kongoi leányzó pedig nem legyőzve, hanem saját jószántából egyesül vele. Immár boldogan fognak együtt élni“. Tsombe esetében az eljárás már nem ilyen egyszerű. Itt nem csupán a csábító visszafogadásáról van szó. Ajtót kellene nyitni egy, minden erőszakosságra képes kalandornak, aki minden bizonnyal felelős nemcsak Lumumba, hanem az ENSZ főtitkárának, Dag Hammarskjöldnek meggyilkolásáért is. Ez a Tsombe, miután a rablott és a belgáktól kapott arannyal külföldre menekült, most már hosszú ideje hallgatásba burkolódzott. Csak itt-ott beszélnek utazásairól, most pedig lassacskán kezdi már előkészületeit megtenni, hogy ismét visszatérhessen. Első lépése az, hogy leleplezésekkel hozakodik elő Lumumba „titokzatos" haláláról. Első sorban Kongo mostani elnökét, Kasavubut vádolja vele. Tudja jól, hogy Lumumba és minisztertársainak legyilkolása politikai pályafutásának legsúlyosabb eseménye volt, mert a kongoi nép tudatában van annak, hogy Lumumba halálával elvesztette azt a kevés függetlenséget, melyet a belgák kitakarodása után sikerült kivívnia. Tsombe mostani ígéretei kevés bizalommal találkoznak. Beszélnek a tények, melyeknek maga U Thant, az ENSZ főtitkára adott kifejezést néhány héttel ezelőtt. „Tudomásunkra jutott", mondotta, „hogy az utolsó hónapokban kb. 2400 tagja a hírhedt ka- tangai csendőrségnek otthagyta munkahelyét a kolwezi és jadotvillei bányákban és átlépte az angolai határt, hogy a gyarmat bensejében gyülekezzék. A mozgósítási parancsot a katangai zsoldos hadsereg volt parancsnokaitól kapták. Angolai területen ezek a csapatok most katonai gyakorlatokba kezdtek, amelyek végsó célja még nem ismeretes". Eddig az ENSZ főtitkárának közlése. De könnyen kitalálható, milyen terveket főzött ki Tsombe. Ezek a csapatok hivatottak támogatni őt, mihelyt átlépi a katangai határokat. Magától értetődik, hogy Tsombe felháborodva utasítja vissza ezt a „felelőtlen" gyanúsítást, mintha ezekről a csapatmozdulatokról tudomása volna. Kijelentése szerint ő csupán a Kongóban kilátásba helyezett általános amnesztia kihirdetésére vár, hogy mint békés polgár visz- szatérhessen Elisabetvillebe. Persze nincs, aki hitelt adjon szavainak. Túlságosan jól ismerik és tudják, hogy ha egyszer visszatér, engedni fog hívei „rábeszélésének“ és csendőrei segítségével új államcsínyt fog megkísérelni. RO. BARIKÁDOK A PISAI EGYETEMEN Pisában több mint két héten át kezükben tartották a diákok az egyetem főépületét, azonfelül az irodalmi és az idegennyelvi intézetet. Százak barikádozták el magukat az épületben és követelték, hogy közben folytassák az előadásokat és a vizsgákat is. Akciójuk az egész egyetemi világot megmozgatta. Olaszország minden városában felfigyeltek a diákok a pisai esetre és az összes olasz egyetemen egynapos szolidaritási sztrájkot rendeztek. Emellett a firenzei diákok is „elfoglalták" az egyetem épületét. Más városokból pedig küldöttségek érkeztek Pisába, arra a nagygyűlésre, ahol a fiatalok követeléseiket ismertették. A pisai egyetemisták az elavult tantervek és oktatási eszközök ellen léptek fel, s kifejezésre juttatták azt a véleményüket is, hogy ne a minisztérium irodáiban hozzá nem értő tisztviselők döntsenek az egyetemi oktatás problémáiról. Vagyis a sztrájk és az egyetem elfoglalása a diákoknak képzésükkel kapcsolatos nagy felelősségérzetét fejezte ki. Az egyetem vezetői természetesen mindent megpróbáltak, hogy a „fellázadt" diákok ellenállását megtörjék. Kikapcsoltatták a telefonokat, megszüntették az áram- és vízszolgáltatást és elzárták a központi fűtést is. A diákok mégsem adták meg magukat. Begyújtottak a kandallókba, összeszereltek egy rádiótelefont, gyűjtést rendeztek a városban, azonfelül a város lakói hoztak számukra enni- és innivalót. A súlyos következményekkel való fenyegetőzés sem törte meg harci lendületüket. Mert az alacsonyabb rangú egyetemi előadók közül is sokan melléjük álltak, különösen jogosnak ismerték el követeléseiket. sőt, erélyesen elítélték azokat a rendelkezéseket is, melyekkel a sztrájkoló diákokat akarták büntetni. Végül is, az egyetem rektora a következő nyilatkozatot tette: „Helyes, ha az egyetem problémáit szabadon és őszintén, a tantestület és a diákok tárgyalják meg“. Az oktatásügyi miniszter pedig hivatalosan bejelentette, hogy ez év júniusáig tíz esztendőre szóló iskolai reformtervezetet terjeszt a szenátus elé. Egy azonban tény: azoktól, akik ma Olaszországban a főiskolák és egyetemek problémáiról döntenek, a diákok igen kevés segítséget várhatnak. Ezért — ha reformköveteléseiket kissé szokatlan formában is juttatták kifejezésre — nem tehetnek mást: az egyetemeken maguknak kell kihar- colniok a reformokat, melyekért ugyanakkor politikai síkon a demokratikus erők is küzdenek. Az M. J.-tóI A négerek követelik polgári jogaik elismerését. Nashvil amerikai városkában tüntetésre került sor. A rendőrök a tüntetőkkel durván bánnak el. T
