Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1964-01-14 / 2. szám
PÉLDÁS ALAPSZERVEZET 'Alacsonytermetű, keménykö- tésü legény Oroszi János, a CSISZ naszvadi alapszervezetének elnöke. A faluban azonban csak Jancsinak szólítják öt. E megszólításból a fiatalok tisztelete, az idősebbek megbecsülése cseng ki. Nem véletlenül. Szorgalmas munkájával, példamutatásával rászolgált erre. Amikor az alapszervezet bizalma az elnöki teendők végzésével bízta meg. egyesek mégis bizalmatlanok voltak vele szemben. Mit tud ez az Oroszi Jancsi — mondogatták. Igaz, hosszabb ideig távol volt falujától, de a katonaságtól, gazdag tapasztalatokkal ért haza. Most legalább alkalma nyílik a tapasztalatok érvényesítésére. Megválasztása után azonnal munkához látott. Lankadatlan szorgalommal dolgozott, agitált. Mikor a fiatalok látták szorgalmát, tömegesen csoportosultak köréje. Ma 89 tagja van a szervezetnek és ezt a nagy családot Oroszi Jancsi példásan irányítja. A fiatalok saját klubbal rendelkeznek, ahol sokszor ösz- szejönnek. Színdarabok, eszt- rádműsorok betanulása és Ki mi tud verseny rendezése tölti ki szabad idejüket. A színjátszó csoportot Vajtka Pál irányítja. Sikerrel vitték színre a „Kincskereső“-ket. A cukrászda udvarán pedig táncra alkalmas helyet létesítettek és virágokat ültettek és itt tartották meg a tea-délutánokat. A falu közepén létesített szép park is a naszvadi fiatalok szorgalmát dicséri. A naszvadi fiatalok ténykedése azonban nem szorítkozik csupán a kultúrmunkára. A termelőmunkában is megállják helyüket. A szövetkezet kertészetében 12 tagú, a dohánykertészetben pedig 10 tagú ifjúsági szocialista munkabrigád dolgozik Most az állattenyésztésben létesítenek ifjúsági brigádot. Ezt olyan létszámban akarják létrehozni, hogy ünnepeken a fiatalok egymást váltva szabadnaposok lehessenek. Az EFSZ minden fontosabb munka alkalmával bátran támaszkodik a naszvadi fiatalokra. A CSISZ gyűlései iránt érdeklődés nyilvánul meg. A tagság majdnem minden esetben teljes létszámban jelenik meg. A gyűléseken nyíltan feltárják a hiányosságokat. A naszvadi fiatalok a közelmúltban elnyerték a CSISZ kerületi vezetőségének vándorzászlaját és az ezzel járó 1500 korona pénzjutalmat. Ugyanakkor az alapszervezet egy 2300 korona értékű gramofonos rádiót is kapott jutalmul. Naszvadon elsőrendű feladatnak tekintik a fiatalok politikai nevelését. A CSISZ-ta- gok rendszeresen résztvesznek a pártoktatáson. Jól működik a „Világ térképe felett“ kör. Nehéz lenne valakit kiemelni a sok fiatal közül és kidicsérni, mert mindannyian dicséretet érdemelnek. Keszi Pálról mégis meg kell emlékeznünk, mert miht a legjobb CSISZ- tagot a Komszomol meghíváséSzolidan Ki ne emlékeznék olyan régi világbeli középiskolai igazgatóra, aki a magas méltóságok, a hiúság valóságos megszállottja volt, s akihez, már nem lehetett normális, egyenes emberi hangon szólni. Az a diák, aki nem csókolt neki kezet, s nem azzal kezdte, hogy a méltóságos úrnál nincs jobb szónok, vagy okosabb ember a világon, az hamar kipenderült a szobájából. A bevezető kézcsók. s az ügyesen kiagyalt bók után viszont nyugodtan lehetett kérni egy-két napi eltávozást, halasztást vagy bármi egyebet. S ha a delikvens a búcsúzáskor is megreszkírozott már egy hangos méltóztassé- kot, akkor a nagy ember a szülőket is szívélyesen üdvözölte, amiért ilyen derék, tisztességtudó gyereket neveltek. Az ilyen embert az akkori rangkörságos világban is kinevették. Gúnyt űztek belőle, s ez a tulajdonsága állandó szóbeszéd és megvetés tárgya volt a városban. A diákok néha már a tréfa kedvéért is bementek hozzá valami kérelemmel, s utána napokig derült és ámult az ifjú sereg, hogy egy felnőtt, rangos, tanult ember ilyen korlátolt lehet. Ez a világ — szerencsére — elmúlt, de sem a hiúság, sem a hízelgés nem pusztult még ki teljesen vele. Fiatal egyetemista újságolta, hogy a múlt júniusban olyan tételt húzott, amelyet jószerével el sem olvasott. Makogott róla néhány szót, s amikor már-már minden elveszett, barátunk elszánt vállalkozásba kezdett. Tettetett áhítattal a vizsgáztató szemébe nézett, és azt mondta: „Ha én egyszer annyit tudhatnék, mint a professzor elvtárs. De mit... hiszen ez lehetetlen“. Az ember azt várná, hogy az arcátlan Szürke délután a prágai Malá stranán ra a Szovjetunióba küldték tanulmányútra. A helybeli tömeg szervezetekkel való kölcsönös együttműködés lehetővé teszi a sportolás lehetőségét. A labdarúgáson kívül turisztikával is foglalkoznak és jól működik az asztalitenisz, kézilabda és röplabda-csapat. A sportlövészetben elért eredményeikkel fölveszik a versenyt a komáromi járás legjobb lövőivel. Az elkövetkező időszakban kulturális tevékenységüket sokoldalúan akarják érvényesíteni. Előadássorozatot terveznek, mit kell tudni a vidéki fiúnak és leánynak, valamint „Illik, nem illik? címen. Hogy ez lehetővé váljon a párt alapszervezetétől is segítséget várnak. A HNB funkcionáriusai figyelemmel kísérik a fiatalok tevékenységét és segítő kezet nyújtanak problémáik megoldásánál. Tovább lehetne sorolni a naszvadi fiatalok által elért eredményeket. Eredményes munkájuk szolgáljon példamutatásul a komáromi járás CSISZ alapszervezetei számára. Andriskin József és eredményesen hízelgőnek sürgősen menekülnie kellett. Nem ez történt. A tanár „bekapta a horgot“. Hosszú beszélgetés után jó érdemjeggyel, és ezzel a megjegyzéssel engedte el a fiatalembert: „Barátom, magának egészen eredeti gondolatai vannak“. A hiúság bonyolult és makacs betegség. Talán azzal kezdődik, hogy mindenki szívesen hall jót önmagáról. Még a bírálatot jól elviselő emberek is örülnek, ha néha megdicsérik őket.'Csakhogy a józan ítéletü ember mindig jól tudja, mi illeti meg, és mi'nem. Határvonalat tud húzni a jogos elismerés és az ízetlen hízelgés között. Az ügyes hízelgő azonban résen van, sokszor eredményesen átlépi ezt a határvonalat. Márpedig, ha a hiúság elhatalmasodik. a szívét és az agyvelőt is megtámadja. Elsorvasztja az érzéseket és az ítélőképességet. Jól tuuja ezt, s a tüneteket is jól ismeri a hízelgő, és „gyógyítani" kezd. Felesleges volna részletezni, hogy a szocialista ember erkölcsi felfogása mennyire elítéli a hízelgést és ikertestvérét, a hiúságot. Szerencsére, mind több helyen folyik irtóhadjárat ellenük. Jó néhány éve még közös ismerősünk volt az a megrögzött gyűlési felszólaló, aki tüzes frázisokkal mindig elsőként tett hitet valami aktualitás mellet. Ez a fajta ma már kihalóban van. Fülünket ma sérti az ilyen üres fogadkozás. De ki ne ismerné azt az örökkön aggódó embert, akinek egész napi hangulatát az határozza meg, hogy a felettese mosolyogva fogadta-e a köszöntését vagy csak mogorván odabiccentett neki. Aki napjában többször is szerét ejti, hogy valamelyik vezetőjével találkozzék, hogy láttassa magát, s legalább a tekintetében meg- fürödjék. A gyakorlott hízelgő, aki már ért el eredményeket, bátran kopog be főnöke ajtaján, hogy az aznapi eredeti ötletét vagy elképzelését felcsillanthassa. S ha mégsem jut be az áhított ajtón, átmenetileg a titkárnő is megfelel: „Hogy van a Főnök? Mondja, meg neki, hogy kerestem“. Sok embernek ma is életeleme a nyüzsgés, az önmutogatás. Van, aki két szalmaszálat is roppant zajjal, nagy csődület közepén tesz keresztbe, hadd lássa mindenki, hogy ő azzal is a szocializmust építi. Egy hivatal dolgozói mondták el, hogy ők időnként lábujjhegyen járnak, amikor X. elvtárs dolgozik. Ilyenkor híre jár, hogy X fontos megbízatást kapott, nem szabad zavarni; Hogy mit dolgozik, az titok, és nem is lényeges. Az a fő, hogy a fontos emberről kiderüljön, milyen fontos ember. Valójában pedig az ilyen emberek feleannyi energiát sem fordítanak a tisztességes alkotó munkára, mint amennyit elherdálnak feletteseik elbüvölésére és az önmutogatásra. Egy valami azonban nagyon megváltozott, és még tovább változik. Mégpedig a közvélemény, mely a mi világunkban nemcsak pálcát tör a hiúság és a hízelgés felett, hanem hadat is üzen mindkettőnek. Mert nemcsak a hízelgő a hibás. Nem csupán a hízelgés jellemhiba, hanem a meghallgatása is. Ha a felvetett gondolatok csupán néhány ember apróbb- cseprőbb jellemhibáját érintenék, kár is volna a további szóért. Sajnos, többről van szó. Ahol ugyanis a hízelgés, a nyüzsgés táptalajra lel, legyen az gyár, szövetkezet vagy iskola, ott hamarosan szomorú közüggyé dagad. Ott napról napra elviselhetetlenebbé válik a közszellem, értelmét veszti a tehetség és a szorgalom, mert egy hamis erkölcs, s a megrontott ítélet mindent a feje tetejére állít. Ott a szerényen, becsületesen dolgozók csak szürke, középszerű tömeg. Aki szavak és lárma nélkül csupán csak belső izgalommal végzi munkáját, és szégyell magának propagandát csapni, azt húzódozónak, pasz- szívnak, közömbösnek, esetleg alattomosnak is bélyegzik. S ha ráadásul egy-egy megjegyzést is elejt, akkor már összeférhetetlen és kötekedő. Nem úgy, mint Z. a hízelgő, aki készséges, lelkes, buzgó és természetesen tehetséges is. Kellemes ember, mert nem bosszanjta feletteseit, észreveszi jó tulajdonságaikat. Egyszóval öröm vele együtt dolgozni. Szánnivaló ember az, akit a hízelgés megszédít. De veszedelmes is, mert segítő kezet nyújt egy esetleges nagy étvágyú parazitának, aki a napi 8 órából hármat-négyet azzal tölt, hogy „önmagát adminisztrálja“. S eközben azok elől akarja elszívni a levegőt, akik szolidan és eredményesen mind a nyolc órát végigdolgozzák. K. G*. Végre havazik Lelkes induló cseh-morva fennsík ősrégi városában új lelkes indulót dobognak a fiatal szívek. A jihlavai Technometra n. v. CSISZ szervezetének 140 tagja már 1963-ban harcot indított a selejtmentes minőségi munkáért és szorgos igyekezetük 100 ezer korona megtakarítást jelentett a vállalatnak. Az eredmény nem varázslat müve, hanem az állandó következetes, határozott munka bizonyítéka. A határozatok igen sok helyen még ma is megmaradnak szavaknak, a felbuzdulások lángralobbannak és pernyévé válnak. A jihlavai Technometra fiataljai éppen ezért biztosították a sikert minden esetlegesség kizárásával, hogy a vállalásaikat teljesítették. „Vállald azt és annyit, amennyit teljesíteni tudsz, de mit vállaltál, azt teljesítened kell!*' Ez a jelszavuk. Ez a parancsszeríi kötelesség minden tag számára. Harcolni a selejt ellen, ,harcolni a jobb minőségért, ez mindennapi dolog. £zr| nem lehet havonta egyszerű „kiértékelni“ globálisan lo- i garlécezni, ezt a harcot gyelni és irányítani kell B minden nap, minden gépnél | külön-külön. A faliújságok I és röplapok hatékony /egy-f verek, de sikerre csak egy% vezet: a tett! Éppen a jih-1 lávái Technometra fiataljai- r nak munkája bizonyítja, i hogy a jó példa is vonzó.» Mert amikor a fiatalok ha -1 tározata pénzértékben kife - B jezhet'ó, a gyár jó hírét $ öregbítő sikerré vált, az idő-6 sebb dolgozókat is elkapta | a lelkesedés és ma már a " gyár minden dolgozója érfi| és érzi a jó minőségért | a selejt elleni mozgalom fon -1 tosságát. Ez pedig már az 1 új évben is érezteti hatását. | Százezer koronát adtak | a Technometra fiataljai a ^ társadalomnak nem verej- k tékfakasztó munkával, nem« izmaik megerőltetésével, í hanem figyelemmel, pontos- jf Sággal a munka szeret été- f vei. A Cseh-morva fennsík || ősrégi városában Jihlavában új, lelkes indulót dobognak ň a fiatal szívek. P. Gy. J Akvaristák halászaton (Jiŕí Červený felvétele^ Nem, nem mutatványos bódé a nagyérdemű közönség számára mérsékelt belépti díj mellett. Nem vásári látványosság, mert a nyilvánosságot kizárják. Pedig a nyilvánosság bizonyos rétegeinek nem ártana, ha éppen ezt a látványosságot megtekintenék józan fejjel. Elriasztó példának. Csak egyszer, s egyesek talán kijózanodnának, észbe kapnának, még ki is gyógyulnának. Nem, nem viaszfigurákat mutogatnak itt, letűnt nagyságoknak elevenen holt képmását. Bábuk kerülnek ide, húsból és vérből való élettelen bábuk, akiket az alkohol ördöge sarkantyúzott kábulttá, magatehetetlenné. Akiket a palackba rekesztett szesz szelleme börtönéből kitörve ledöntött lábukról, földhöz vágott vagy ámok- futókká babonázott. Es akiket a kristályban csillogó méreg alattomosan megfosztott ítélőképességüktől, felelősségérzetüktől és kivetkeztetett emberi mivoltukból. Nem, nem vagyunk a brati- slavai állami kórház ideg- vagy elmegyógyászati osztályán. Még GYILKOLT AZ ALKOHOL nem! A két épületet csak 100 lépés választja el egymástól. £s ápoltjaik? Ki tudja, milyen rövid vagy hosszabb utat kell odáig megtenniük. De szavatol- tan eljutnak oda, ha közben nem verik magukat agyon, vagy mások agyonverése miatt nem kerülnek börtönbe. Talán ez az utolsó előtti állomás. A pur- gatórium. Legalább is sokak számára. Vagy a végállomás... Lépteink kongása kísértetiesen visszhangzott a kihalt folyosó bolthajtásos falairól, a- melynek végén tömör vasajtó állta utunkat. Orvos barátom kopogtatására arasznyira kinyílt az ajtó, majd szélesre tárta valaki, akinek láttán önkéntelenül megtorpantam. A két ápoló egyike volt. Olyan vállakkal, hogy kívülről jövet elsötíteni látszott a kivilágított termet. Félremagyarázhatat- lanul gyanús mozdulatai arra engedtek következtetni, hogy szemrebbenés nélkül kész engem is „gondozásba“ venni, amikor az orvos leintette. — Hja — fűzte hozzá mentege- tődzésképpen — itt nem adnak a külsőre. Járt már nálunk író, énekes, sofőr éppúgy, mint pap, védőügyvéd, sőt orvos. Itt senki sem lehet erős, csak szép — ahogyan mondani szokás. — Tekintetem közben az egyik fekhelyen átszellemült mosoly- lyal elnyúló alakra tévedt, aki olyan ütemesen horkolt, mint egy kisebb gőzfűrész. Megkérdeztem az óriás ápolót, hogyan került ide. — Szavaiból ítélve feleségével lehetett zajosabb eszmecseréje. Sérüléseiből következtetve pedig beigazolódtak homályos siralmai, hogy az asszony konyhafelszerelésének horpadt bádogtárgyait igyekezett fején egyenesre kalapálni. Bánatában leitta magát és bosszúját az utcán egy idegen nőn akarta kitölteni, felesége helyett. Gyomormosást kellett alkalmazni, mert súlyos alkoholmérgezése aggasztó méreteket öltött. Ideérve összeesett. Reggelre kijózanodik. Miközben szánalommal vegyes rokonszenvvel szemléltem a hitvesi együttélés csatát vesztett hősét, egy hang szólalt meg mögöttem: — Engedjetek ki, gazemberek, mert biz’ isten... Fenyegetését még szavakban sem fejezhette be az „értelmiséginek“ látszó hálóvendég, mert Tondo vasmarka „gyengéden“ körültapogatta csuklóját. Mielőtt az orvosra vethette volna magát, fájdalmas ordítással ismét lecsücsült fekhelyére. Amíg keze fejét mar- kolászta, az orvos odasúgta nekem: — Törzsvendégünk. Minden hónapban egyszer megszállja az „ihlet“. Ilyenkor gyilkolni képes. Tettlegeskedése miatt már többször büntették. Különben reménytelen eset, az elvonó kúra sem segített rajta. Az ellenszerek meg se kottyantak neki. két hét múlva kitették szűrét, mert nem győzték „itatni”. Reggel jön a bíró, majd meglátjuk, milyen bírságot sóz az állandóan visszaeső bűnös nyakába. Ezúttal alighanem bíróság elé állítja. — De ha addig is tombolni kezdene? — tettem fel a kérdést. — Nálam ez nemigen szokott előfordulni — vette át a szót szerényen a félelmetes termetű ápoló. — Van még azonkívül testhezálló kényszerzubbonyunk és külön bejáratú rácsos ágyunk... Nem fejezhette be szavait, mert üvöltés hallatszott be a csukott ajtón keresztül. — Na ,— gondoltam magamban fogvacogva — mellettünk már „szelídítenek“ valakit! — De az orvos, mintha kitalálta volna gondolataimat, megnyugtatott: — Egy ujjal sem nyúlnak a szerencsétlenhez. Csak arra kell ügyelnünk, hogy ne tegyen kárt önmagában. Húsz éve kocsivezető, derék dolgozó. De tegnap lelkiismeretlen em" erek leitatták a sárga földig. Azután embert gázolt... iskolást... fényes nappal... a helyszínen meghalt. Kijózanítottuk, sajnos későn. Most haját tépi késő bánatában. ő is családos ember, négy gyermek atyja. Különben megnézheted, gyere... A rácsos ablakon akkor szflw rődött be az első hajnali nap« sugár, mintha az éjszaka ré-< meit akarná elriasztani. Az asztalra könyökölve, fekete fürtös fejét tenyerébe rejtve, ja- vakorbeli férfit láttam magam előtt. Belépésünkkor ránk emelte szomorú, de értelemtől sugárzó szemét: halotthalvány arcba tekintettünk, amely a megbánás, az önvád megtestesülése volt. Rángatódzó ajka újból sírásra görbült, majd keserves zokogása rázta a szép szál embert. És a kabátujjába fojtott hangfoszlányokból csuj» pán egyetlen szót vettünk k»í Gyilkoltam! És ez a szó az őszinte megbánás után oly bor» zalmasan hangzott... Tejeskocsik csörömpölése, trolibuszok búgása hallatszott: be az ébredező város utcáiról. Bent pedig egy ember zokogott az asztalra borulva. Mert gyil« kolt. Gyilkolt az alkohol! K. H.
