Új Ifjúság, 1963 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1963-03-05 / 9. szám

PÁRKÁNY ANTAL: A Fekete-tengertől a Vörös-tengerig A szabályok értelmében a legkisebb tét 20, az egyszeri legmagasabb tét pedig 10.000 libra lehetett. A tehető összeg — a hivatalos árfolyam alap­ján — a mi pénzünkre átszá­mítva 400—200 ezer koronát jelent. ALEXANDRIÄTÖL A PIRAMISOKIG... Harmadnap hajnalban útra­keltünk. A város külső hatá­rát és a Mahmodieh csator­nát elhagyva a Marea tó, ara­bul Bohaiv Mariot iszaptenge­rén átvezető útra tértünk. A régi időkben ennek az édes­vizű tónak a vizét csatornák kötötték össze a Nílussal. Ter­mékeny terület volt, főleg a bortermelése vált messze föl­dön híressé. Még Vergilius is így emlék­szik meg róla: „Sunt et Ma- reotidea albae..." Napoleon Kairó irányába elő­renyomuló hadseregét az an­golok úgy akarták megállásra kényszeríteni, hogy felrobban­tották a tavat körülvevő gáta­kat. Azóta egészségtelen mo­csár és iszaptengerré vált az egész környék. A posványsza- gú vizenyős területet nemso­kára gyér növényzetű átmeneti jellegű — arabul az u. n. „vá­di“ vidék váltotta fel. A fővárosba vezető sivatagi autóúton nemsokára megismer­kedtünk a Szaharába torkolló Líbiai-sivataggal. Az ország területének 96,5 százaléka ho­mok, kavics vagy kőpuszta. A lakosság 97 százaléka az or­szág 3,5 százalékát kitevő meg­művelt területén él. „Egyiptom a Nílus ajándé­ka“ — valóban igaz ez a szál­lóigévé vált mondás! Ahová nem jut el a víz, ott tért hódít a minden életet megfojtó ho­mok. JÁRŐRÖK A SIVATAGBAN A sivatagon átvezető „halál- út“ 225 km hosszú. Minden kül- és belföldi autó számára engedély kell az átutazásra. Az utat klímának megfelelően felszerelt, a meleget jól bíró núbiai négerekből toborzott katonai rendőrség őrzi. Min­dén érkező jármüvet ellenőriz­nek. A bajbajutottakkal a gyors kapcsolat megteremtése céljá_ ból az út mentén, rövid távol­ságonként telefonállomásokat létesítettek. Az útszélen levert póznák és kővel megrakott szurkoshordók rendeltetése is hasonló, de nem az emberéle­tet, hanem magát az utat védi a homoktemetőtől. HARCOK AZ ÜTÉRT A tavaszi időszakban gyak­ran dúló homokvihar, — az arabok által is rettegve emle­getett „számum“ — nagy ho­mokbuckákat fúj erre a fontos közlekedési vonalra. A számum a mi hófúvásainktól „csak“ annyiban különbözik, hogy a hó helyett homokot kavaró fer­geteges szél a hideg helyett halálos forróságot lehel magá­ból. No, meg a hótúrók helyett homoktúrók keresik az utat az itt-ott kilátszó póznák irányát követve... öntenünk. A szomjúság szinte sütötte az ember torkát. Rövid időn belül az egyre erősebben behatoló forróság valóságos izzasztókemencévé alakította át autónkat. Ebben a hemokpokolban em­berekkel is találkoztunk; no­mád beduinok voltak. Szívós tevéiken bóbiskolva vagy mel­lettük baktatva rótták a kilo­métereket. Az Egyiptomhoz tartozó sivatagban — a hozzá­vetőleges adatok szerint — számuk még ma is eléri a 75—60 ezret. Nyomorúságosán tengetik életüket, de szabad, büszke emberek. A fellahokat, a lete­lepülő földműveseket lenézik. Mindmáig tnegőrizték törzsi szervezetüket és ősi törvé­Igy tisztítják a Montasa park pálmafáit. 1942-ben elkeseredett küz­delem folyt a hadászati szem­pontból nagyfontosságú út birtoklásáért. Közvetlenül az úttal párhuzamosan haladó El Alamein-i csatatéren az an­golok legyőzték és visszaszo­rították az Egyiptomba beha­toló német és olasz katonasá­got. A harcok nyomait még a homok sem temette be tejle­sen ... A BEDUINOK BIRODALMÁBAN Benn a sivatagban inkább csak érez és képzelődik az ember, látnivaló alig akad. Ho­mok, kő, homok, majd ismét ugyanezt látja az ember. Fé­lelmet ébresztőén sivár min­den, még az égbolt is teljesen felhőtlen. A magunkkal vitt — hűsítő italnak szánt — folya­dék úgy felmelegedett, hogy ihatatlanná vált és ki kellett nyeiket. A mostoha természeti viszonyok szilajjá, érdessé, igénytelenné és kitartóvá for­málták őket. Egyetlen hű se­gítőtársuk, a nomád élet min­den nehézségében velük oszto­zó s még náluk is kisebb igé­nyű „mindenesük“ — a teve! VENDÉGESKEDÉS AZ OÁZISBAN Délibábos látványnak tűnt az egyik dombhajlat mögött meg­jelenő zöld sziget. Lakott hely, — kopt nyelven „oázis“ — volt. A sivatagban is, mint min­denütt, ahol a felszíni viszo­nyok kedvezőbbek és víz is fakad, emberi településsel is találkozunk, akiknek a föld és a víz életet és otthont ad. A fárasztó útszakasz egyet­len megállóhelyén igazán jól esett a kiadós pihenés. A „Rest House“ vállakozó szellemű görög tulajdonosa — jó pénzért a vízen és a siva­tagban valóban hűsítő forró feketekávén kívül, még a szin­tén messziről idejutott Coca- Cola-val is kedveskedett ven­dégeinek. A „SZÁRAZVÖLGY“ KOLOSTORAI Az eddig egyhangú utunk egyre változatosabbá és érde­kesebbé vált. A régi időkben vízmosta — 350 km hosszúsá­gú tengerszint alá süllyedt — Vádi Natrum délkeleti csücs­két szeltük át. Valamikor a nagy mennyiségben lehulló csapadék lezúdulása mély völ­gyeket vájt itt a talajba. A nyári hónapokban már teljesen kiszáradó kilenc tó őrzi csak a múlt vízbőségét. Nem messze az úttól a „szá­razvölgy“ dombjain a IV. szá­zadból származó négy kopt kolostor dacol az idővel. A meglevő romépületek és a ránk maradt feljegyzések alapján tudjuk, hogy a X. században az ittlevő kolostorok száma elérte a félszázat. A rosszab­bodó életfeltételek és a térhó. dító mohamedán vallás meg­hátrálásra kényszerítette az ókori egyiptomiak keresztény vallású leszármozattjait. A nőt­lenségben élő barátok 30—40- es csoportokban lakják a meg­maradt kolostorokat. AKIK HADAT ÜZENTEK A SIVATAGNAK ... A haladóan gondolkozó egyiptomiak jövőbe vetett hi­tének szimbóluma: A1 Tahrír — a sivatagban serkenő új élet csírája. Ezen a fokozatosan homok­tengerbe.' vesző kietlen kő­pusztán kezdték el a sivatag betelepítését, — az Egyesült Arab Köztársaság legmeré­szebb vállalkozását. A víz és az emberi akaraterő segítsé­gével modern gazdasági tele­püléseket akarnak teremteni a sivatagban. Távlati tervük, kétmillió kétszázezer feddám, kb. egymillió hektár homok termékennyé tétele. AKADÁLY A TÖBBNEJÜSÉG Az első „úttörők“ telephe­lyeit láttuk. Az állam — bizo­nyos feltételek mellett — messzemenő támogatást nyújt a telepeseknek. Többek között: csak yfiatal, egészséges családok kaphatnak letelepedési enge­délyt. A családfőnek büntetlen, ka­tonaviselt embernek kell len­nie és köteleznie kell magát, hogy — az egyébként megen­gedett többnejúség helyett — egynejűségben fog élni. Vége. Angolában tovább lángol az ellenállás tüze. Az ellenállás két irányzata, mely ugyan megosztja a portugál gyarmattartók ellen küzdő erőket, előbb-utóbb eggyé kovácsolódik és meg­hozza a maga gyümölcsét. Felvételünk az angolai felkelők egyik csoportjáról készült. Röviden a külpolitikából A GENFI LESZERELÉSI BI­ZOTTSÁGBAN tett új szovjet javaslattal foglalkozik a Prav­da. Az indítvány értelmében megnemtámadási szerződést kellene kötni a Varsói Szerző­dés és az Északatlanti Szerző­dés tagállamai között. A lap megállapítja, hogy a világhely­zetet elfogulatlanul értékelő minden ember számára világos, mennyire megjavulna a nem­zetközi helyzet, ha a nyugati hatalmak elfogadnák a szovjet javaslatot. A szovjet kormány indítványa határozott lépés an­nak irányában, hogy a bizalom légköre alakuljon ki a két szembenálló csoportosulás ál­lamai között és megszűnjék a konfliktus veszélye. A Prav­da ezután emlékeztet arra, hogy az új szovjet kezdemé-; nyezés erős nemzetközi vissz­hangja ellenére, a nyugati ha­talmak siettek kitérni a szov­jet javaslat elől. Ez ismét csak azt mutatja, milyen keveset érnek a nyugati hatalmak kép­viselőinek nyilatkozatai arról, hogy a leszerelésre és a béké­re törekszenek. A NYUGATI NÉZETELTÉRÉ­SEK kieléződésére vet fényt két fontos diplomáciai tanács­kozás kudarca. Zsákutcába ju­tott a nassaui paktum életbe­léptetéséről folyó angol-ame­rikai tárgyalások első szakasza és eredménytelenül végződött a „hatok“ külügyminiszteri konferenciája. Ami az első kérdést illeti, Londonban nyílt titok, hogy az Egyesült Álla­mok elutasította a Macmillan- kormány tervezetét, amely tíz­hatalmi NATO-atomparancs- nokság felállítását indítványoz­za. A KÖZÖS PIAC MINISZTERI tanácsának brüsszeli értekez­lete, amint várható’volt, nem hozott eredményt. Az olaszok és a hollandok kitartottak már korábban bejelentett elhatáro­zásuk mellett, amely szerint egyelőre nem írják alá a Közös Piac és a tizennyolc afrikai ország kapcsolatát rendező szerződést. Az olaszok és hol­landok „visszavágása“ súlyosan érinti Franciaországot. A fran­cia kormánynak egyévi erőfe­szítésbe került, amíg elfogad­tatta a társországokkal a „ha­tok“ és az afrikai országok közötti megállapodást, amelyet tavaly december 19-én vala­mennyi ország parafáit. Most már csak az egyezmény formá­lis aláírása volt hátra. Az olaszok és a hollandok elutasí­tó válasza után nem valószínű, hogy a 18 afrikai állam csatla­kozását a Közös Piachoz még ebben az évben tető alá lehes­sen hozni. Egy páncéltörő lövész hősi halálára Az első önálló csehszlovál zászlóaljat Buzulukban bevágó nírozták, hogy elvigyék a fron tra Bjelgorod irányába. A vo natban többször felkérték Svéi Jóskát, hogy szép bariton hang ján valamit énekeljen, Ismert még hazulról a mozgalmi dalo kat, sőt újakat tanult mei utolsó munkahelyén, a Prole tarszkaja kultúra nevű szov- hozban, ahol mint traktoros és kombájnos dolgozott. Nem bánta meg, hogy szögre akasz­totta a szabómesterséget, na­gyon tetszett neki új munkája. A vonatban volt elég ideje, hogy gondolkozzék s vissza­forgatta mozgalmas életének változatos filmjét. Gyakran el­merengett sorsa felett és egy idő óta balsejtelmek gyötörték. Vajon mi történt szeretteivel? Ott látta magát újra gyermek­korában Tiszaújlakon, majd Nagyszőlősön vagy a bratisla- vai Duna-parton. Fiatal szabó­segéd korában már bizalmukkal is kitüntették az elvtársak, funkciókká) bízták meg. Jól esett neki ez a bizalom, moát is amikor rágondolt, melegsé­get érzett a szíve körül. Hát még amikor ünnepélyesen fel­vették a pártba. Hány sztrájk­ban és sikeres tüntetésben vett részt. Legszebb emlékei közé tar­toztak a Bratislávában eltöltött évek. Szabad idejét teljesen a mozgalomnak szentelte. Tagja volt a Műhely ifjúsági kultúr- egyesületnek. Bástya utcai helyiségében' táncoltak, részt vett a szavalókórusban, s a színjátszó csoportban. Későbbi menyasszonyával, Bözsivel is ott ismerkedett meg. Sokat ki­rándultak és sportoltak együtt. Most is zubbonya felső zsebé­ben őrzi fényképét, gyönyörkö­dik benne. De kár, hogy nincs itt vele, hisz egységükben nem egy házaspár harcol együtt a fasiszták ellen. Szívesen em­lékezik vissza a Magyar Fiata­lok Szövetsége funkcionáriu­saira, az elvtársakra a pártból és a Munkás szerkesztőségé­ből. Felejthetetlen élménye volt az 1938 nyarán rendezett MFSZ nyári tábor Szubotnyicán, aho­vá mindenünnen sok magyar sorozat végzett vele. Azok, akik lerohanták az árkokban véde­kező fasisztákat, megbosszul­ták Jóska halálát. Ő tudta, hogy biztos halálba megy, amikor társaiért áldozta % életét. A szanitéc-lányok, amikor össze­szedték a sebesülteket, sírva ürítették ki Jóska zsebeit és megtalálták nála menyasszonya fényképét is. *** Svéd Jóskát hősi tettéért in memoriam a Vörös Zászló renddel és a csehszlovák „A szabadságért" érdemrend arany csillagával tüntették ki. A ki­tüntetések azt az ifjúsági funk­cionáriust illették, akit a párt, a forró hazaszeretet, a fasisz­ták elleni gyűlölet és a prole­tárnemzetköziség lelkesítő esz­méje a harcok tüzében hőssé formált. Feláldozta magát mindannyiunkért. Grek Imre .milllliillliimiiiiiiiiiiimmiiiiiM fiú és lány gyűlt össze a fiatal­ság minden rétegéből. Soha­sem felejti el a tábort bezáró tábortűz - jelenetet. Fülében csengenek még a tárogató kí­sérő dallamának akkordjai és örökké szívébe zárta Ilku Pali­nak szavait: „Szétvisszük en­nek a tábortűznek a szikráját lelkűnkben és világosítani fog­ja utunkat, hogy soha le ne térjünk népünk szeretetéhek és megvédésének útjáról!“ Utoljára még Katowicében látta nehány elvtársát, akik egy része Angliába.' emigrált, ő azonban kelet felé tartott, a Szovjetunióba, ahova mindig kívánkozott. Most pedig itt fog küzdeni a fronton, hogy meg­hálálja a vendégszeretetet és segítsen felszabadítani az or­szágot és saját hazáját. így emlékezett vissza Svéd Jóska, aki már egy éve volt a hadseregben. Addig elmélke­dett, míg elnyomta a fáradság és az álom. *** Végre az első frontvonalba kerültek. Harkovtól délre 30 kilométerre elérték a Mzsa fo­lyó partját és annak mocsaras környékét. Szokolovo a folyó jobb partján feküdt 300 zsin- delyes faházikójával, csupán a templom és néhány háza épült téglából. 1943. március 8-án megindult a német támadás Szokolovo ellen, sor került az első közelharcra. Este 7-kor géppuskasorozat érte Szokolovo parancsnokát, Otakar Jaroš fő­hadnagyot. A katonák parancs­ra harcolva húzódtak vissza nagy veszteségek mellett, de a németek háromszor annyi ha­lottat és 19 harckocsit vesztet­tek. Svéd Jóska, a páncéltörő fegy­ver kezelője csak késő este tört ki a körülzárásból. Másnap a 2. század újból támadásba indult. Előttük a beásott hitle­rista harckocsik állottak pán­célfalként. Mögöttük egy zász­lóalj tüzérséggel, aknavetőkkel. Elérkezett a kritikus pillanat. Egy német géppuska feltartotta a szökeliő csehszlovák harco­sokat, s a harckocsik lövegei mögöttük is elzárták az utat. A rajvonalból együl ugrott ki Svéd Jóska és előre szökellt, két kézre markolva hosszú páncéltörő fegyverét. Jóska a földre vetette magát, közvet­len közelből tüzelt a páncélos­ra. A harckocsi acéltornya megfordult. Az ágyú és gép­fegyver elhallgattak. Jóska lö­vedékei áttörték a páncélfa­lat, szabaddá tették a rést. A szakasz hurrá kiáltással táma­dásba lendült. Mire Jóskához értek, harcos szive már utolsó­kat dobbant. Egy géppisztoly­A „HEUREKA“ áldozatai „Heuréka!“ Megvan! — A hagyományok szerint Archi­medes kiáltott fel így vala­mikor az időszámításunk előtti III. században, ami­kor felfedezte a hidroszta­tika alaptörvényét. Heuré- kának keresztelte el búvár­harangját Hans Keller svájci tudós is, aki az amerikai partok mentén új búvárvi- lágrekordot akart elérni. Négyen indultak a vállal­kozásra. Keller, két angol, P. Small és C. Vitacker, va­lamint Richard Anderson, az amerikai haditengerészet képviseletében. Az amerikai haditengerészet anyagilag támogatta az akciót, annak reményében, hogy „bizonyos körülmények között“ még ennek hasznát veheti. Anderson sürgetésére a gyakorlatot előrehozták és P. Small, társával, Kellerrel leszállt. A cél mindössze 310 méter volt — első lépcső­ként. A partról minden moz­dulatukat követhették, hi­szen a harangba televíziós felvevőgépet is szereltek, A búvárok leértek a tenger­fenékre, zászlót tűztek oda, ahová eljutottak, majd visz­szatértek a harangba. Ekkor hirtelen összeestek. Felfelé kezdték húzni a harangot, de 60 m mélységnél megáll­tak és Vitacker leszállt megnézni társait. Ő azonban még mentés közben odave­szett s az életmentők már Peter Smallon sem tudtak ^egíteni. Egyedül Keller vé- sielté át kisebb rosszullét- tel a szerencsétlenséget. Miért történt a szeren­csétlenség, amikor Keller szerint a búvárharang 900 m mélyre is lemehetett volna az emberi élet veszélyezte­tése nélkül? A vita folyik, de valószínűleg az amerikai haditengerészet érdekeltsé­ge miatt — a nyilvánosság teljes kizárásával. A tra­gédiában minden bizonnyal közrejátszott a kísérlet idő­pontjának előrehozása, az előkészületek váratlan fél­beszakítása is. Az Ameri­kai haditengerészet érdekei azonban egyáltalán nem vi­gasztalják meg a „Heuréka“ áldozatainak hozzátartozóit, akik közül P. Small fiatal felesége televízión nézte vé­gig férje szörnyű haláltusá­ját, anélkül, hogy segíthe­tett volna rajta. A német nép békeszeretö tömegei, melyeknek érdekei azonosak a képünkön látható Ruhr- vidéki bányászokéival, előbb-utóbb szintén az utcára vonulnak.

Next

/
Thumbnails
Contents