Új Ifjúság, 1963 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1963-12-17 / 50-51. szám
TÓTH ELEMÉR: T&Uíc világ, i. Csoda történt, a tél — fészket rakó madár — fehér tollat kavar szárnyaival. Fehér világ, a táj, — fészket rakó madár — táncától, mint a húr, pendül a nyírfaág. Ha fellobban az öröm rakétája, a gyermek álma csillagszórót kerget; bár fagy jön s a zúzmara láncocskája ághoz ágat kötöz és a kerthez kertet, mennyei a sürgés, szárnyatlan angyalok hóna alatt csomag, tömött aktatáska, repülés izgalma szorítja a mellet — és fellobban az öröm rakétája. A virgonc baba bár dobozba zárva, s a játék-zsiráf-csorda sem futhat a térre, s bár a képeskönyvben almahéjjal torkán tetszhalottként száll a régi Hófehérke, valahol csengetnek s a hótemetőkböl féllábon ugrálva jön a nyírfa bátyja, vihogás perzsel a kulcslyukon keresztül — és fellobban az öröm rakétája. II. Utcánkban a háztetők, fagyot t • fehér keszkenők^ Fehér világ — akinek nincs kabátja reszket. Komám, húsz félért a tied, vedd meg. És bár elillanhat füstfacsaró széllel az ünnep párolgó kacsapecsenyéje, s még felváltva halált, narancsmagot köphet egy vén diktátor a meszticek fejére, . csiklandós madárként röptetjük a Földet csillagból eszkábált karácsonyfaágra. a nagymama tapsol, dió-eső hullik — és fellobban az öröm rakétája. Utcánkban a háztetők, fagyott-fehér keszkenők. MARSALL LÁSZLÓ S3 111. Boldog és békességes Korácsonyt — ajtótokon kopogtatok, * a szívetek melegéből juttassatok nekem is valami keveset. Nem jöttem üres kézzel — velem van a fagyott madarak utolsó sikolya, — a kutyák rezes vonítása, és a szomorúság kristályait is magammal hoztam szívetek melegébe. — Boldog és békéssé ges Karácsonyt’. Nem jöttem idegenként, tegyétek hát félre orcáitokról a régi bibliai szomorúságot, hisz ismerlek benneteket. És inkább tegyetek az asztalra kalácsot, meg bort tüzes-pirosat, mert ismerlek benneteket. És igyunk egy pohárral a tizennyolc-év-előtti halottak nyugodására: (1963) Megnyílnak a szív zsilipéi December van. Karácsony-előtti idő. Karácsony: megnyitja az emberek szívén a zsilipeket. ömlik a melegség, jóság. Az a fogalom, hogy Karácsony azért mégis mindenki számára egyéni. Járom a gyárakat és beszélgetek az emberekkel erről a melegséges ünnepről. A legtöbb ember nem tud rá pontosan felelni, miért érzi azt, hogy ez valahogy más ünnep. Hilda ,az ápolónő éppen ügyeletes lesz. Fehér köpeny van rajta, olyan mint a hó. Eddig még mindig otthon töltötte szülei és testvérei körében a Karácsonyt, most ügyeletes. De azért nem szomorodik el. A kórháznak is van karácsonya. Karácsonyfája is. Ilyenkor finom vacsorát készítenek, halat, gyümölcsöt kapnak a betegek. És persze meleget. Ezért nem bánja Hilda sem, hogy itt kell maradnia. Egy-egy mosolya biztosan jólesik majd azoknak, akiket a betegség fehér falak és ágyak közé szorított. Miért szeretem a havát és ezt a bensőséges ünnepet? Hát... mert szeretem. Mindig örültem neki. Igaz, hogy télen sok a páciens. Síkosak az utak és több a baleset. Meg aztán olyan ez, hogy mint ápolónő sokszor érzem, ha a betegekkel vagyok, jó érzés segíteni. Kár, hogy sokan visszaélnek vele. De Karácsonykor nem. Még a legházsártosabb beteg is kedves. Ki volt mégis a legkedvesebb páciensem? Egy egész apró fiúcska. Hét hónapos volt mindössze, s csak az én karomban nevetett. Mikor felgyógyult kiszöktem vele titokban a fényképészhez és lefényképezkedtem. Késő este van már. Hilda most is ügyeletes. Kint pilinckázik a hó. Nem hűli, de készül már. Most még gondolkodik, töpreng. így Karácsony előtt is már, megnyilnak a szív zsilipéi. Erre gondolok, mikor körülfog egynéhány vasutas, akiket szintén faggatok, beszéljenek ók is erről. Nekik nehezebb a dolguk, hiszen a tél rengeteg havat, fagyot, hófúvásokat jelent. Egy öreg szénpakoló meg is jegyzi, hogy dupla munka ez nekik. Egy másik meg arról beszél, hogy néhány évvel ezelőtt kaptak a vasutasok pótlékot. Pénzt. De nem a pénz izgatja őket. Nem a pénzen múlik. Inkább azon, hogy az jólesett: Hiszen az ő foglalkozásuk éppen télen keserves. Az irodák, boltok bezárnak. A vasutas vonatot vezet a hóban ünnep este. Ahogy így mondják, elhiszem, hogy hiányzik nekik a melegség, figyelmesség az utasoktól. Nemrég egy fiatal tanítóval beszélgettem. Elmondta, hogy már a harmadik kiállítást rendezi az iskolában a tanulók rajzaiból, festményeiből. Szépen, gonddal készítette. írógéppel írta minden munka alá a címet. Csinosabb lett a folyosó és örültek a gyermekek. De ő egy félmondatnyi buzdítást, biztatást se kapott. Olyan volt, mintha meg sem csinálta volna az egészet. Ez rosszul esett. Nem egekig magasztaló mondatokat várt feletteseitől. Nem is kitüntetést, vagy pénzjutalmat. Egyszerűen csak egy mondatot, egy vállveregetést: jól van gyerek. Nagyon kell az a melegség. A hétköznapok csöveibe is bele kell vezetni a karápsonyi meleget. Beszéltem egy öregasszonnyal. Tóth néninek hívja mindenki a gyárban, fehér a haja, mint a hő. A homloka, ruhája, kpténve meg piros a paprikaportól. Mikor megtudta, hőgy mi járatban vagyok, könnyezni kezdett. Neki a Karácsony: könnyek. Nemcsak a szív, hanem a könnymirigyek zsilipéi is megnyílnak. A férje Karácsonykor halt meg. És Karácsonykor élt át fényes nappal egy olyan bombázást, ami szavakkal ki nem fejezhető, motyogássá alakul a szájon és könnyekké, .a szemekben. Egy másik asszony arról beszelt, hogy a férjekbe is kellene meleget vinni az ünnepi hőből. Mindene megvan. A gyereknek játékokat vesz. Harmonikát és paprikajancsit. De a férje. Az Karácsonyeste is berúg. A legtöbb férfi valóban népi olyan érzékeny, mint a lányok, asszonyok. A férfiak válasza hóesésről, ünnepről? Hát. jól kipihenem magam, beborozgatok a szomszéddal, kártyázok egy jót, televíziót nézek. Karácsony, Karácsony. Mennyi kulcsod van! Minden emberhez. Még a betörőkhöz is. Minden ember apró szerkezetéből van kulcsod. Megnyitod a legrejtettebb érzések, melegek csapjait és pár napra megbékíted a világot. Olyan vagy, mint az udvaron heverő tűzifa: rejtett-melegü. Szállingózik a hó. Szép tisrta, fehér lesz minden. A fenyő alatt emlékeznek az utódok. Nagyapára, nagyanyára, rokonokra, ismerősökre. A legnagyobb munkája az utánunk- jövőknek, s minden nemzedéknek mi lehet? Ezt a jó meleget a hétköznapokba is átvezetni. BATTA GYÖRGY a jóakaraiú embereknek Újra itt a karácsony,« a munkával, tanulással eltöltött hetek után az ember szíve minden melegével készül az ünnepre. Mert valljuk be, jól esik a pihenő, a kétkezi és a szellemi dolgozónak egyaránt. Meg hát azért is olyan szívesen várt nap a karácsony, mert a legkedvesebb ünnepek közé tartozik, a családi szeretet, a meghitt békesség, a tiszta gyermekörömök ünnepe. A történészek már régen bebizonyították, hogy a karácsony eredetét már a mitológiában megtaláljuk. Különböző népek, a legkülönbözőbb szokásokat adták át az utánuk következőknek, a téli napfordulat egykori ünnepét évszázadok folyamán titokzatos legendák szőtték körül, a csillogó fenyőgaliyttk alatt csengtek- bongtak a szavak a betlehemi csodáról, öles mondatok hirdették a szeretetet és jóakaratot, amely menyország havaként fedi be egyformán a falusi házakat és főúri palotákat. Az emberi egyenlőtlenségen alapuló társadalomban nem is lehetett az másképp De minden képmutatás, bárgyú naivitás és sok-sok szent imént alizmus ellenére is egy dolog bizonyos, hogy emberemlékezet óta ezen a napon a békességről énekeltek öregek és gyermekek egyaránt. Békesség a jóakaratú embereknek, így mondták és így mondjuk ma is körűibe lül minden nyelven mindmáig. Békesség — ez az a szó, amely varázserőként fogja össze a távolban és a közel élőket, ennél a fogalomnál megszűnik minden faji, vallási vagy nemzeti különbség. Itt már nem szükséges a szótár, hiszen a béke többet jelent mint a szó, többet mint az érzés, sót többet mint az értelem, a béke korunk levegője. Csak belőle tudunk lélegze- ni. És hogy még mindig akadnak „megveszettek“, akik ezt nem akarják megérteni, ez korunk még egy nagy betegsége. Az egészséges emberiség azonban törvényszerűen győzedelmeskedni fog és legyőzi ezt a betegséget is. A CSIS Z SZLOVÁ KIAI KÖJ5JP0 N Ti BÍZÓ f 1SÄÖÄ SáK CAFiA Bratislava. 3983. december 17. XH. évfolyam, 58—SÍ. s*Sw A KARÁCSONYI SZÜNIDŐ ÖRÖME
