Új Ifjúság, 1963 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1963-11-05 / 44. szám
XIII. Tíz óra tájban Fábián is kibújt az odújából. Ogy tett, mintha tudomást sem venne Gittáról. Tizenegykor sem történt másképpen. Végűi délután úgy három óra tájban Gitta fölött is megállt és rövid szemlélődés után mogorván megszólalt: — Nagyon lassan halad a munkájával, elvtársnő! — Pedig én nagyon elégedett vagyok, igazgató elvtárs — felelte Gitta szája körül bujkáló mosollyal. — Ügy érzem, soha ennyi munkát nem végeztem eddig, mint éppen ma. — Vegye tudomásul, hogy az elbírálás nem az elvtársnőre tartozik! — mormogta Fábián és elment. Gitta, ha nem a kölcsönkért életével ült volna a takarék- pénztárban, talán el is sírta volna magát elkeseredésében, így csak mosolygott, mintha kedves bőkot hallott volna, vagy éppenséggel egy csokor virággal ajándékozták volna meg. Egy csokor tűzpiros rózsával, mint amilyen a parkban illatozik... Munka után Szilasi Béla várta Gittát a takarékpénztár előtt. A fiatalember egyáltalán nem játszta meg a véletlent. '— Bocsásson meg, hogy várakozom, de nagyon nyugtalanított, hogy nem jött el tegnap a parkba. Gondoltam, valami oaja történt. Látom nem történt semmi... Vagy mégis? — Nem ... semmi... Most nár megnyugodott? — Hát nem egészen ... Miért nem jött el? — Magam - sem tudom ... — mondta Gitta elkomolyodva. — 'lem volt kedvem... Fáradt toltam .. — Van az úgy néha, hogy cedvetlen és fáradt az ember. Olyankor inkább otthon marad is elheverészget, igaz?... Én s jól kipihentem magam: sé- álgattam, nézelődtem, üldögélem ... — Sokáig várt rám? — Hat óra, vagy talán hét is ehetett, mikor hazamentem, lem tudom pontosan. Milyen őszinte, én meg ha- udtam neki — gondolta magá- an Gitta. Kárpótlásul azt java- olta Gitta, hogy menjenek el lost a parkba. A fiatalember Hható örömmel fogadta el litta ajánlatát, mielőtt azon- an elmentek volna, felkeresek azt a cukrászdát, ahol a áros legjobb fagylaltját készí- ik. Csütörtökön szép napos, me- ;g idő volt. Munka után együtt íentek a strandra. Igen jól rezték magukat Valahányszor ersenyeztek, mindig Gitta yőzött. Gitta megsokallta a győzelmi irozatot és szemrehányó remmel fordult a fiatalember- ez: — Maga csal, Béla! Jobban szik, mint én, s szándékosan tmarad, csak hogy én győzik. — Téved, Gitta! Nagyszerűen szik. Komolyan mondom, min- en erőmmel meg akartam őzni, de nem sikerült, Szé- yellem magam’ férfi létemre. Felnevettek, elcsendesedtek. Gitta sokszor gondolt arra, ogy nem is olyan tossz a költőnkéit élettel élni! Ezer hangon zsongott a rand. Az égen egyetlen felhőt ?m lehetett látni. Napozás őzben így szólt Szilasi: — Milyen irigykedve néznek im a férfiak, magát meg majd ílfalják a szemükkel. Nem legesiti? — Egyáltalán ... — mondja itta könnyedén. — Észre se Htem. Magát talán idegesíti? Mi mindenre ki nem terjed a figyelme!... Tényleg, idegesíti? — Nagyon. — Menjünk el innen? — kérdezte Gitta kedves jóakarattal, s már mozdult is. Nem is gondolta, milyen jóleső érzéssel töltődött meg a fiatalember melle. — A világért sem! — ellenkezett Béla. — Látom igen jól szórakozik. Egyébként én is nagyon jól érzem magam ... — Akkor meg na törődjön a férfiakkal! — mondta Gitta nevetve. — Jöjjön, ússzunk egyet inkább! — A következő pillanatban belecuppant a medencébe. Magasra csapódott a víz, majd meg forrva örvénylett a márványos teste nyomán ... Az elmúlt vasárnapot a szenei tó kék vizénél töltötték. Napoztak, csónakáztak, beszélgettek. — Még nem is kérdeztem: hol dolgozik? — Építkezésen. — Tervező? — Nem — felelte Béla habozás nélkül. — Egyszerű melős vagyok. — mindta szinte könyörögve Gitta. — Szerettem... — mondta Béla egyszerű közvetlenséggel és valahová a távolba nézett. — Micsoda tervekkel mentem én abba a falucskába! Tele voltam akarással, szinte lobogtam a nagy tettvágytól, s a végén szégyenteljesen megbuktam... Hagyjuk ezt, Gittácska. Majd máskor beszélünk róla, jó? Gitta elhallgatott, de nem bírta sokáig magába fojtani a kíváncsiságát: — És... amikor hazajött, nem jelentkezett az iskolaügyön?... Vagy már nem is akar többé tanítani? Béla vállatvont, csendesen felelt: — Nem jelentkeztem... Feleslegesnek tartom... Nagy csodának kellene történni, hogy újra taníthassak!!! — Miért? — kérdezte Gitta nem kis meglepetéssel. Béla megtorpant a válaszadással. Ogy látszott, nem nagyon akart ezekről a dolgokról beszélni. Az újra meg újra megismételt kérő re azonban mégis csak illő válaszolni — gondolta. — Olyasmiért ítéltek el... Szóval semmi reményem, hogy egyhamar nekem adjanak igazat. — Politikai okok miatt? — makacskodott Gitta tovább a kérdezősködéssel. Közben délen és nyugaton sötét felhők gyülekeztek. Figyelembe sem vették a nagy beszélgetésben. Szilasi Béla úgy nézte Gitta kíváncsiskodó arcát, mintha azt mérlegelte volna magában, vajon érdekelheti a lányt mindaz, amit mondani akar? — Szerintem minden embernek valahová és valakihez tartoznia kell!... Ha valaki kommunista vagy kapitalista, magyar vagy szlovák, német... hát legyen az! Szeretek, tisztelek minden nemzetiséghez tartozó becsületes embert, de kommunista hitemmel és egész emberségemmel elitélem, gyűlö— Én tervezőnek néztem. — Miért? — Tudom is én? Talán mert túl komoly ... — És baj az, hogy „csak“ melős vagyok? — Miért volna baj!?... Különben is, hogyan tehet fel ilyen kérdést? Sérteget? — A világért sem! — tiltakozott Szilasi. — Csupán azért kérdeztem, mert meglepetést láttam az arcán. — A magam tévedésén lepődtem meg. — Egyébként tanítói képesítésem van — jegyezte meg Szilasi szerényen. — Egytan- erős iskolán működtem N. faluban Huszonhat tanulóm volt. — Ez érdekes, rendkívül érdekes! — mondta Gitta elgon- dolgozva, s egyszeriben megtelt kíváncsisággal. De a fiatalember nem akart többet elárulni a körülményekről. Szerényen arra hivatkozott, hogy nem akarja elrontani a jó hangulatot. Gitta kérlelésére megígérte, hogy majd egyszer elmondja az egész történetet. . — Legalább azt árulja el, hogy szerette-e a hivatását? löm és megvetem az embertelenséget és az igazságtalanságot! Lehet az elkövetője magyar, szlovák, német, orosz, vagy bármilyen más nemzetiségű... Magyarnak születtem, magyarként és kommunistaként akarok meghalni is. És ezt a jogot tőlem senki el nem veheti! Meggyőződésemet még az sem változtatja meg, ha elitéinek, vagy kiközösítnek... Gitta kissé megnyíló szájjal, csodálkozva hallgatta Szilasit. A politikai kérdésekben hol nehezebben, hol könnyebben igazodott el. Lényegében meg tudja érteni a mai kor jelenségeit, rendszerezni tudja magában jellemző vonásait, legégetőbb kérdéseit. A mellette ülő fiatalember most olyan kérdésekre irányította a figyelmét, amelyekről eddig alig tudott valamit, bár valahol a lelke legmélyén nagyon halványan érezte, hogy léteznek, hogy mind nagyobb nyíltsággal és őszinteséggel dobódnak felszínre a mélyből, hogy teret és életet kérnek az igazság és emberség nevében. Érezte, mint ahogyan sokan mások érzik, csak nem tudta magában megfogalmazni, s így állást sem tudott magában mellette foglalni. Most már dereng* valami a tudatában. A hovátartozás érzete kezd kiszélesedni, más szint kap és más értelmet is egyúttal. Túlnő az egyénen, megszünteti a levegőben való lebegést és biztos talajt Ígér a talpa alá. Persze minden még homályos és ködös, mint a hajnali táj, de a derengés már lassanként kibontakoztatja és körvonalazza a gondolatok élességét és tisztaságát: valahová és valakihez tartozni kell! Ez korparancs! — Maga kommunista? — kérdezte sokára. — Annak érzem magam, bár a tagsági igazolványomat elvették... — Gyűlöli őket? — Kiket? — Hát a... a kommunistákat?... Illetve azokat, akik elítélték?-r- Azok nem voltak kommunisták. Mind közelebb tolódtak a felhők, szél kerekedett. Szilasi az égre tekintett: — Esni fog. Gittát most nem érdekelte az időjárás, egészen más kérdések foglalkoztatták: — A múltkor azt mondta nekem, hogy megölték a lelkét. Emlékszik? A moziban? — Emlékszem... — felelte Szilasi elgondolkozva. — Talán kissé eltúlzott kijelentés volt. Megsebezték a telkemet s fé- lig-meddig kiközösítettek... — Majdnem egyenlő a halállal... — Nem egészen. A meggyőződésemen nem tudtak változtatni, és ez a fontos!... Én hiszem, hogy egyszer még bebizonyosodik az én igazam. Ha ez a század nem tudja bebizonyítani, majd bebizonyítja a jövő század. Hogy én már akkor régen nem leszek? Számít is valamit! — Vagyis gyakorlatilag semmi haszna nem lesz belőle! Szilasi kissé megütődve nézett Gittára: — Mit akar ezzel mondani?... Hajtsak fejet, húzzam meg magam, legyek talpnyaló, hogy boldogulhassak!? Azt nem!... Ne feledje, hogy az igazság ostora évszázadok távlatából is visszasujt! Leszek én is az ostor egyik ága ezrekkel, vagy tízezrekkel összefonódva! És ennek a tudata mindenért kárpótlást nyújt. Kissé gunyorosan kérdezte Gitta: — Nem túl fanatikus maga, Béla? — Nem hiszem, hogy az vagyok... Nem imádok én sem cifra képeket, sem faragott szobrokat. Egyszerűen hiszek az igazságban... Gitta bocsánatkérő, s egyben könyörgő szemmel nézett Szi- lasira: — Mondja meg már végre, hogy miért Ítélték el!? Béla felnevetétt: — Nem fél, hogy hamar megöregszik?... Én már sok mindent elmondtam magamról, viszont magáról még semmit nem tudok.??? — Cigarettával kínálta a lányt, maga is rágyújtott. Hirtelen megeredt az eső. Gyorsan összekapták magukat és száraz helyre futottak. Előttük nagyszemű záporeső szálkázta a levegőt. Egymás mellé kuporodva ültek. — Szeretem nézni az esőt... — Én is... — A szagát is szeretem. Érzi? — kérdezte Gitta, s lúd- bőrös lett a karja. A hirtelen jött szél gyorsan lehűtötte a levegőt. Gitta összébb húzódott. Villámlott, dörögve hangoskodott az ég. — Nem fél? — kérdezte Béla. — Nem, pedig volna miért — felelte Gitta. — Egyszer egészen kislány voltam még, nagyanyámmal a határban voltunk. Talán kalászt szedtünk, ha jól emlékszem rá. Hirtelen, mint most, vihar támadt. Arra már nem volt időnk, hogy a föld végén álló jegenyefa alá fussunk, belebujtunk az egyik félkeresztbe. Egyszer csak nagy fényesség kápráztatta el a szemünket, hatalmas dörrenés rázta meg a levegőt, s a tőlünk vagy ötven méternyire álló jegenyefa recsegve kétfelé hasadt. Ijedtemben felnevettem, nagyanyám meg buzgón hányta magára a kereszteket és imádkozott. Félelmemben belefutottam a zuhogva ömlő záporba. (Folytatjuk) A Magyar Területi Színház október 29-én bemutató előadást tartott Bratislaváhan. Bemutatták V. Nezval Manón Lescout című darabját A főszerepeket Thirring Viola és Bek > Sándor tehetséges fiatal színészek alakították. Képünkön Thirring Viola Manón Lescaut szerepében. Tegyük otthonunkat lakályossá A MAI ÚJ LAKÁSOK általában kis méretűek, egészséges otthonok, amelyekbe szívesen térnek meg napi munkájuk után az emberek A korszerű bútordarabok is kisméretűek, több kisebb részből összeállítható, könnyebben elmozdítható darabok. Ma derűsebbek, köny- nyedébbek a szobaberendezések. Nézzük meg csak például a DIELO vállalat bratislavai Obchodná 41. szám alatti kiállítási helyiségében a MONTI 300 nevű nappali szobaberendezést, amely egy fiatal házaspár otthonát célszerűbbé, lakályosabbá és meghittebbé teszi. HOGY MENNYIBE KERÜL? Nem drága ez a berendezés, nem eladó, de egy 5.- koronás sorsjegy megvétele után megnyerhető. Ugyanis ez a szobaberendezés a Szlovákiai Képzőművészek Alapja által rendezett nyereménysorsolás első díja 20.000 korona értékben. A sorsolásban, melyet ez év december 14-én ejtenek meg, minden 83-ik sorsjegy nyer. Ezenkívül még egy 10 000 korona értékű festmény és két egyenként 7500 korona értékű képet nyerhetnek második és harmadik díjak fejében, valamint sok jutalom, 306 eredeti kép és dísztárgy 420 000 korona, azonkívül 1525 utalvány 125.000.- korona értékben kecsegtetik a nyerőket. A sorsjegyeket már sok helyen árusítják. A bútoron, szőnyegeken, függönyökön kívül még a képző- művészeti tárgyak is ékességei a lakásnak. Sajnos az iparművészeti tárgyak gyártásában sok még a maradiság és számos giccs kerül a lakásokba. A képzőművészeti alkotások, a festmények, szobrok, kerámiák helyes kiválasztása, elhelyezése esetén szükséges hozzáértők véleményét kikérni. Ebben is segítséget nyújtanak a DIELO vállalat alkalmazottjai. VANNAK BIZONYOS SZEMPONTOK, amelyek nem elhanyagolhatók. így például nem szabad túl sűrűn egymás mellé helyezni a képeket, ha nagy méretű a kép, ne akasszuk túl magasra, hanem a szemmel egy magasságban. Nem kell mindig csak drága olajfestményeket vásárolni. Sokszor az akvarel- lek, grafikák és jó reprodukciók is megteszik. A vízfestmények színeinek derűs, üde áttetszősége kellemesen hat a korszerű, színes berendezésű lol/óchan EGY KIS FÁRADSÁGGAL. Ízléssel olyan barátságossá és kellemessé tehetjük lakásunkat, amely a család számára meleg otthont jelent. -mavZsákbamacska? fUf eg jelentek a bratislavai utcákon a közelgő tél első hírnökei: a gesztenyeárusítók. Orromat már távolról megcsapja a sült gesztenye sajátos illata, ízlésem érzékelteti a különleges csemegét Hideg csípős szél fújdogál, a járdákat szegélyező fák levelei tömegesen válnak meg az ágaktól. A járókelők felhajtják kabátjuk gallérját és lépéseiket meggyorsítva igyekeznek szélvédett helyekre. Mivel a mozielőadás kezdetéig van egy jó félórám és partnernömmel megbeszélt találkahelyünk a közeli újságoskioszk, veszek hát én is — az elárusító nagyhangú kínálására — egy zacskó „marónit", arra számítva, hogy felmelegíti elgémberedett ujjaimat és rágcsálásával hamarább telik el a várakozási idő. Meleget a kezemre kaptam ugyan a pénzemért, de a forró gyümölcs ízét élvezni nemigen lehetett, mivelhogy a tíz gesztenye közüt öt nem felelt meg a higiénia követelményeinek (férgek), a többiről pedig minden igyekezetem ellenére sem sikerült lefejtenem a héjat. Felmerült bennem a kérdés: nem lehetne-e kiválogatni a hibás gesztenyéket és csak fogyaszthatókat árusítani és nem „zsákbamacskát" adni a hiszékeny embereknek ? Vagy talán éppen ez a „vicc" benne, ami megéri a két koronát? ■^/V\A/^A/WWWVWW>ArtrWWVVWWVWWV>rVW Cs. L.
