Új Ifjúság, 1963 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1963-02-05 / 5. szám
PÁRKÁNY ANTAL> A Fekete-tengertől a Vörös-tengerig A MEGBÉKÉLT ELEMEK A fejem még mindig zúgott, a gyomromból azonban — a hullámverés mérséklődésével — tűnőfélben voltak már az émelyítő ingerek. Lefeküdni mégsem mertem! A levegő alaposan lehűlt, fázósan húztam össze magám a belső fedélzetet tartó oszlop mellett. Leülni nem lehetett, mert minden csupa víz volt. Egy-egy rakoncátlan hullám vízcseppjei — a szél hátán — följutottak egészen hozzám és forró arcomat hűtve, ruhámat érve — lassan leperegtek rólam... A felhők eltakarták a csillagokat, a koromsötét égbolt teljesen összeolvadt a feketén örvénylő vízzel. Ebben az „alvilági“ sötétségben bukdácsolva rohanó, villanyfénytől sziporkázó hajó a gyermekszórakozóhelyek kivilágított hullámvasújához hasonlítható — de kevésbé szórakoztató — játékszernek tűnt csak a félelmetesen mély és nagy vizen. A helyenként zátonyveszélyes apró görög szigetek között kanyarogtunk. A hajótest teherbíróképességén, a gépek és a műszerek hibátlan működésén, — és nem utolsó sorban — az alkotó, gondolkodó, t a vezérlő „Ember“ tudásán, pontosságán és éberségén múlik minden! A katasztrófa egykönnyen be- következhetik! Fokozott elismerést és csodálatot váltanak ki ilyenkor bennünk az emberiségnek azok a név szerint ismert vagy ismeretlen hősei, akik kis „lélek- vesztőiken“, csaknem minden technikai felszerelés nélkül már évezredekkel ezelőtt kimerészkedtek a nyílt tengerre. A hősiesség bizony nemcsak a csatatereken síiiletett! A „tenger istene“ — a vén Poszeidón — úgy látszik mégis csak belefáradt a 7—8 órán át tartó, korát meghazudtoló derék munkába! Háromágú szigonyát maga után vonva lemerült birodalmának nyugodtabb részébe, a mélységes tengerfenékre, hogy víz alatti palotáinak valamelyikében állomra hajtsa fejét. Ágyamban fekve még éreztem a szabálytalan, időközökben megújuló, de egyre lanyhuló hullámverést. Lehet, hogy a távozó „tenger urát“ követő kíséret tagjai nyugtalanították még a vizet? Talán éppen az utolsó lemerülő gonosz „vízimanó“ fölött összecsapó hullámok engemet is álomba ringattak. „ÜJ VIZEKEN...“ Reggelre a viharnak csak az — utasok álmos és meggyötört arcáról panaszkodó „emlékei“ maradtak meg. A „rossz időben“ és az éj folyamán magunk mögött hagytuk Leszbosz, Khiosz, Szainosz, Ikaria és Rhodosz szigetét. A 36. szélességi fokon áthaladva — a Déli Szporádokhoz tartozó utolsó szigetnek — a Kár- páthosznak és a tőlünk délnyugatra fekvő Krétának az előterébe érkeztünk. A korai fényben ezüstösen csillámlott a tenger. Enyhén fodrozódó hullámai szelíden nyitottak utat a hajó acélorrának és halk csobogással — mintegy elismerésképpen — végigpaskolták a derék óceánjáró mindkét oldalát. A nem rég^i még dühüngő, félelmet ébresztő tenger úgy viselkedett, mintha csak jóvá szeretné tenni az előző napi kegyetlen tréfáját. A káprázatos természeti kép, a kristálytiszta — még kissé hűsítő — reggeli levegő nemcsak szemet gyönyörködtető látványt jelentett számunkra, hanem nekünk „lábadozóknak“ a legideálisabb utókúrát is nyújtotta. Alig egynéhány tengeri mérföld megtétele után Görögország legnagyobb szigetének. Krétának hosszan elnyúló körvonalai rajzolódtak ki a horizontra. Ezen a szigeten az időszámításunk előtti második évezredben már fejlett kultúra virágzott. A rabszolgák kizsákmányolására épült társadalom kultúrájának és művészetének fejlettségéről az ásatások folyamán felszínre jutott építmények, szobrok, fegyverek, aranyékszerek és egyéb használati tárgyak tanúskodnak. A görög félszigeten és szigeteken elterjedt kultúra is innen vette eredetét. Kréta azonban nemcsak nagy jelentőségű kul- túrközpont volt, de mind stratégiai, mindpedig kereskedelmi szempontból is fontos helynek számított. Ennek „köszönhette", hogy mindig a különféle expanzív törekvések középpontjában állott. Területét a Földközi-tenger környékének csaknem valamennyi népe hosszabb-rövidebb ideig birtokolta. Legutóbb, a második világháborúban a németek foglalták el. 1944 őszén szabadult fel a megszállás alól, — azóta Görögország tartozéka. A közelmúltban az agresszív NATO is kiépítette támaszpontját a szigeten. A LEVANTINUSOK ÚTJÁN Kréta délkeleti fokát elhagyva délnyugatra fordultunk. Az északról-délre, nyugatról- keletre vagy fordítva közlekedő hajók találkozóhelye ez á 34.—36. szélességi és 26.—28. hosszúsági fok között levő víz- terület. Ennek a tengerrésznek a forgalma, a tengerszorosok lüktető életéhez hasonlítható leginkább. Az Égéi-, illetőleg miár Krétai-tengerből a sok kis melléktengert egyesítő, nagy kiterjedésű Földközi-tengerre érkeztünk. Erre vezetett a — középkorban még nagyon fontos szerepet betöltő híres — levantei kereskedelmi út. A körülöttünk felbukkanó számtalan apró halászbárkát, lomhamozgású teherhajók, elegáns „úszó-szállodák“ és többnyire zöldes-szürkére festett, komor hadihajók váltogatták. Az elhaladó hajók zászlófelvonással és hangos dudálással köszöntötték egymást. Az egészen közel kerülő vízijárművekről pedig nagy integetések közepette — különféle nyelveken — át is kiabáltak az utasok. (Folytatjuk) Újra együtt a Glezos család A NYUGAT-EURÓPAI SAJTÓ érdeklődésének középpontjában a csődöt mondott brüsszeli tárgyalások állnak. Erhard bonni vicekancellár szavai szerint a 15 hónapig tartó előzetes tárgyalások „európai temetéssel“ végződtek. Különböző találgatások merülnek fel, vajon hogyan alakul ki a helyzet a NATO fő partnerei között, különösen a Párizs-Bonn tengely és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok egyre elmélyülő ellentéte következtében. A nyugat-európai sajtó túlnyomó többsége — beleszámítva a francia sajtó nagy részét is — a brüsszeli tárgyalások sikertelenségéért a francia kormányt és személyesen de Gaul- le-t okolja, aki, amint azt a Nagyobb egység felé Az elmúlt 17 év legnagyobb munkanélkülisége Angliában főképp a hajóépítő vállalatok dolgozóit sújtja. Az eddigi megrendelések legfeljebb fél évig biztosítják a munka folyamatosságát. Utána pedig további ezrek sorsa válik hasonlóvá a képen megörökítettekéhez, a nagyapáéhoz, apáéhoz és az unokáéhoz. Tanganyika fővárosában február 4-én kezdte meg munkáját az Afro-ázsiai Népek Szolidaritási Tanácsának ülésszaka. A tanácsot 1957 decemberében Kairóban alakították meg. Céljáról és tevékenységéről az eddigi ülésszakok alapján is ítélni lehet. Az 1950-ben megtartott conakryi értekezlet pl. síkraszállt a faji megkülönböztetés és Franciaország algériai gyarmati politikája ellen. Az 1961-es tanácskozás ítéletet mondott a gyarmatosítás felett, és támogatásáról biztosította a békés egymás mellett élés politikáját. A részvevők határozottan elítélték a neokolonializmus megtestesítőit, az USA, Anglia és több más nyugati ország afrikai és ázsiai terjeszkedését. A tanács végrehajtó bizottsága nem egyszer tárgyalt az imperializmus elleni harc módszereiről. Szolidaritási alapja a szabadságmozgalmak támogatását és a két kontinens kapcsolatának elmélyítését hivatott szolgálni. A mostani ülésszakra hatvan ország képviselőit várják. A legfőbb napirendi pont az imperializmus és a gyarmati rendszer ellen, a békéért és a népek függetlenségéért vívott küzdelem. Die Welt című nyugat-németországi lap írja, „élég erősnek érzi magát ahhoz, hogy felelősséget vállaljon a Nagy-Bri- tanniával folytatott tárgyalások sikertelenségéért.“ * Franciaországot éles szemrehányásokkal főleg az a sajtó illeti, amely közel áll a „Kis- Európa“-féle régi amerikaba- rát koncepcióhoz és azoknak a köröknek a nézeteit tolmácsolja, amelyek megrémültek már csak attól az elképzeléstől is, hogy az Egyesült Államokkal komolyabb viszályokra kerülhetne a sor. A baloldali sajtó arra hívja fel a figyelmet, hogy a most alakuló kontinentális blokk élén — mint ahogy azt a Franciaország és az NSZK között létrejött párizsi paktum mutatja — a „világpolitikai“ porond legreakciósabb, legsovinisztább és legrevansis- tább erői állnak." (l'Unita). A hivatalos helyek csak hűvösen fogadják a további tárgyalások lehetőségeit, melyek alapján a nyugatnémet javaslat szerint a „vitás álláspontokat regisztrálhatnák“. Ezt a javaslatot, amely 5 perccel 12 előtt terjesztették elő, a Közös Piac további négy partnere, Olaszország és a Benelux államok támogatták, Franciaország, amint ismeretes, a javaslatot teljesen ignorálta. A javaslat nem jelentett sokat és a lapok is jelzik, hogy Adenauer csak formálisan próbálta megmenteni a tárgyalást, hiszen egy héttel ezelőtt Párizsban de Gaulle-val messzemenő szerződést kötött. Hogy a brüsszeli eseményekre az egyes körök milyen vadul reagáltak, azt a Messaggero című olasz burzsoá lap következő kijelentése bizonyítja a legjobban: „De Gaulle olyan súlyos történelmi bűntettet követett el, amelynél nagyobbat államférfi el sem követhetett. Az európai egység ügye teljesen ‘felborult, menteni kell, ami még menthető, különben a teljes felbomlás és megsemmisülés elé nézünk“. Nagy érdeklődéssel várják, hogy Washington hivatalosan hogyan reagál az eseményekre, ahol a brüsszeli tárgyalások menetével kapcsolatosan nagy nyugtalanság uralkodik. Annak ellenére, hogy Kennedy lemondta a rendszeresen szerdára fenntartott sajtókonferenciát, az Egyesült Államok fővárosában lázas diplomáciai tevékenység folyik, melynek lényegét a New York Times ebbe a mondatba tömöríti: „Az Egyesült Államok új helyzet előtt áll, amely megkívánja a politikai és gazdasági alkalmazkodást.“ A lapok élesen kihangsúlyozzák, hogy a fran- cia-nyugat-németországi tengelyen felépülő Európának nincs hosszabb élettartama, mint a háború előtti német olasz tengelyen felépített Európának. Érdemes megemlíteni, hogy a Kennedy kérésére megalakított szenátusi tanulmánycsoport hétfőn nyújtotta be jelentését és abban azt ajánlja, hogy az Egyesült Államok „drasztikus módon“ változtassa meg a nyugat-európai politikáját, beleszámítva az amerikai hadseregek részleges bevonásának lehetőségét is. A beszámoló azt ajánlja, hogy Franciaország és az NSZK eljárásával szemben az Egyesült Államok hozzá mozgásba az illetékes „védelmi mechanizmust“, mert a Közös Piac jelenlegi irányzatai veszélyeztetik az Egyesült Államok kereskedelmi érdekeit Nyugat- Európában. A házat, melyet több mint 20 évig Hemmingway, Az öreg halász és a tenger írója lakott, a kubai kormány múzeummá nyilvánította. Felvételünk Hem- minawav és Castro eqyik beAz elmúlt év igen fontos határkövet jelentett a szocialista országok fejlődésében. Olyan ősrégi igazságokra hívta fel figyelmünket, amelyeket a múltban gyakran figyelmen kívül hagytunk. Ha nem akarjuk, hogy a negatív gazdasági jelenségek a végtelenségig ismétlődjenek, akkor nyíltan, minden elfogultság nélkül tudományosan kejl hozzálátni a végső és döntő okok felderítéséhez. Ehhez a felismeréshez nem is olyan könnyű eljutni, mint ahogy azt hinnénk. A problémák nemcsak speciálisan csehszlovákiai problémák. Kisebb vagy nagyobb mértékben a többi szocialista országban is felmerültek már. Megkezdődött a támadás a szocialista országok belső gazdasági fejlődésének dogmatikusan értelmezett gazdasági rendszere ellen. Aki nem riadna vissza attól a fáradságos munkától, hogy végigböngéssze az elmúlt 15 év alatt megjelent gazdasági szak- irodalmat, amely nálunk és a népi demokratikus államokban megjelent, sőt azt a szakirodalmat is, amely az elmúlt 35 év folyamán a Szovjetunióban jelent meg, bizonyára megállapítaná, hogy azoknak a mindennapos hiányoknak és nehézségeknek a felsorolása, amelyek általában a gazdasági fejlődés emelkedő irányzatát A szemlélődésből áttérni a cselekvésre hátráltatják, lényegében mindig ugyanazok. Közös nevezőre azt vehetjük és a múltban is azt vehettük, hogy a társadalmi érdekek, csoportok és egyének érdekeinek vannak alávetve, a termelés minősége a mennyiségnek, a műszaki fellendülés útjában az elavult technológia és a maradi termelési programok állnak, az alkotó aktivitást megbénítja a formalizmus. A felsorolást folytathatnánk, de ezt nem is tartom olyan fontosnak: jól tudjuk, hogy hol szorít a cipő, és saját bőrünkön érezzük a hiányokat. Az a gazdasági koncepció, amelyet a Szovjetunió a huszas évek végén és a harmincas évek elején elfogadott és a- melynek alapján Közép- és Kelet-Európa szocialista államai a negyvenes évek végén fejlődésnek indultak, egy olyan gazdasági rendszer kiépítésére irányult, amely elágazó iparágakra támaszkodott, de alapját az adekvát tüzelőanyag, kohászati és energetikai alapon felépített nehéz gépipar képezi. Az új gazdasági rendszer olyan történelmi feltételek mellett épült ki, amelyekre nézve a Szovjetunió szempontjából a harmincas években a legjellegzetesebb a kapitalista bekerítés, a népi demokráciák szempontjából pedig a negyvenes évek végén és ötvenes évek elején a hidegháború volt. Ezek a körülmények járultak hozzá ahhoz, hogy a gazdasági növekedés egyedüli kritériuma a mennyiség lett. Az a körülmény, hogy a mérce a mennyiség lett és a népi demokráciák sablonosán követték a Szovjetunió iparosításának példáját, nem értékelték kellőképpen az egyre nagyobb jelentőségű kémiát, alábecsülték a mezőgazdasági termelést — befolyásolta az egyes országok nemcsak ipari, hanem általában teljes gazdasági összetételét, a tervezési rendszer és a nemzetgazdaság irányítási módszerét. Habár sohasem ejtették ki, de a valóságban a mennyiség volt a fő cél — a legmagasabb érték. Az ötvenes évek közepe táján a helyzet lényegesen megváltozott. Kiépült a szocialista gazdasági világrendszer, melynek egyik fő gyengéje többek között kezdettől fogva az volt, hogy a nemzetgazdasági egységek puszta összes:égét jelentette. A tudományos és technikai felfedezések utat nyitottak az automatizálásnak. Felbukkant a kibernetika, a makromolekuláris kémia megváltoztatta a nyersanyag-bázis koncepcióját. Befejeződött a gazdasági önellátás időszaka és megkezdődött az integráció — az egyes részek egy egésszé való egyesülése. A kezdetet figyelmen kívül hagytuk. Abban a jóhiszeműségben, hogy a régi koncepció még mindig megfelelő és az egyszer már elfogadott gazdasági rendszer megváltoztathatatlan, ,az új feltételek között is többé-kevésbé a régi módszereket alkalmaztuk. Az 1958-as és 1959-es évek gyors fejlődése tévesen azt a hitet ébresztette bennünk, hogy ez a helyes, az 1961-es és 1962-es évek komoly nehézségei azonban arra figyelmeztettek, hogy a régi koncepciótól el kell búcsúznunk és új koncepció szerint kell haladni tovább. Az elmúlt év utolsó hónapjaiban végzett alapos elemzésnek köszönhetjük, hogy élesebben, világosabban látjuk a csehszlovák népgazdaság elvarázsolt körének kontúrjait. Elsősorban: a mezőgazdasági termelést a gépipari termeléssel helyettesítettük és még ma is ezt tesszük. Másodszor: a gépipari kivitel egy bizonyos határon túl szükségessé teszi, hogy a kohászati és a tüzelőanyagi alapra való beruházás és a rtyersanyag-behozatal fokozódjon. Harmadszor: a gépipari kivitel aránytalan növekedése csökkenti azon képességünket, hogy műszaki szempontból rekonstruáljuk saját gazdaságunkat. Negyedszer: a szükségleti cikkek kivitelének túlságos emelése a belső piacon komoly egyenetlenséget idézett elő a kínálat és a kereslet, a termelés és a szükséglet között. A gazdasági analízisből ezeket a következtetéseket vonhatjuk le: a nehézségekből csakis akkor kerülhetünk ki, hogyha a következő hét évben a mezőgazdasági termelés feltétlenül eléri az ipar színvonalát. Okosabb lesz, ha a beruházások azon részét, amelyet eddig túlnyomóan a kohászati, tüzelőanyagi és gépipari bázisra fordítottunk, ezentúl közvetlenül a mező- gazdaságra vagy azokra az ágakra, amelyektől a mezőgazdaság fellendülése függ, tehát elsősorban a vegyiparra fordítjuk. Ez azonban maga után vonja nemcsak azt, hogy megváltoztassuk gazdaságunk ösz- szetételét, hanem iparunk ösz- szetételét is, megszilárdítsuk a vegyipart és azokat az iparágakat, amelyek gépeket gyártanak a vegyipar, a mezőgazdaság és a fogyasztási ipar számára. Ehhez az igazsághoz jutottunk el az elmúlt évben. Szemtől szemben álltunk a kérlelhetetlen való igazsággal. Megszületett gazdasági fejlődésünk új koncepciója. A párt XII. kongresszusán tárgyilagosan és józanul azzal a tudattal lett előterjesztve, hogy a pozitiv eredményeket csak több éves rendszeres, jó munka után érezhetjük majd meg. De hol marad az igazságnak az a része, amelyre már az utolsó négy év folyamán any- nyira rá akartunk jönni. Kénytelenek vagyunk bevallani, hogy még mindig a titok köntösébe burkolózik. Ez az igazság felismerhető, de eddig még tel-' jesen nem ismertek rá. Még csak keressük az új módszereket, népgazdaságunk tervezési formáit, azt a gazdasági mechanizmust, amely a termelésre, az elosztásra, a szükségletekre vonatkozóan csakis kedvezően éreztetné hatását, azt a mechanizmust, amely mi(Folytatás a 6. oldalon)
