Új Ifjúság, 1963 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1963-09-10 / 36. szám
v. Gitta nem ment el. Dacos- ígból vagy gyávaságból tette, i tudná megmondani? De akar már határozottan tudta, ogy soha nem tudná elfogad- i Pista bácsi ajánlatát. Néhány hét múlva a tanító- á elment az iskola igazgatóihoz panaszra. Mindent el- ondott neki a férjéről. Az igazgató kapott az alkalom A tanév elején egyesítetek a szlovák és magyar isko- t. Egy igazgatóság kezébe sriilt a vezetés és irányítás, tantestületben komoly né- iteltérésekre került sor. A ntestület több tagjának ala- >s kifogása volt az egyesítés, etve az igazgató személye len, amit nyíltan vagy leple- tten meg is mondtak. A legnagyobb elégedetlenség tth Istvánban, vagyis Pista icsiban sűrűsödött össze Ha- lábon állt az igazgatójával. Elérkezett hát a kedvező áldom, hogy az igazgató kész nyekkel a kezében megsem- isíthesse elégedetlenkedő tatóját. Bíróságra adta az iyet. A bírósági tárgyalásra Gittát beidézték. Csak annyit kérdtek tőle, hogy hány éves lt akkor, amikor legelőször rt a tanító lakásán. Gitta nem tudta ijedtében, ■gy mivel csinál jót vagy sszat Pista bácsinak Meg- Jndta őszintén, hogy tizenöt es volt akkor, s még azt is zzáfúľte, hogy saját akara- ből ment oda, se nem kérték, nem kényszerítették. Tóth Istvánt öt évi börtön- ntetésre ítélték. Székely Gittában egy világ lt akkor össze. Egyedül maradt. Egyedül a ;grendült hitével és életun- rral a szívében. Talán akkor t meg benne az elhatározás, gy a testével és a szépségé- 1 fog leküzdeni minden aka- lyt, amit az élet elibe állít, i nem is tudta ilyen ponto- n körvonalazni az érzéseit, mályosan ezt gondolta. Pista bácsi öt évi börtön- ntetést kapott miatta. Sokáig sétálgatott céltalanul fagyos éjszakában. Sorsán, ítén gondolkozott. Aztán ar- gondolt, hogy a világűrben íber száguldozik az előre »gszabott pályán, hogy a árakban automatikus gépso- < végzik a termelést és el- íőrzést, hogy a tudományos zpontokban tízezrek agy- inkáját végzik az elektroni- s számológépek, hogy a mű- eben műszívet dobogtat az zostudomány és itt öt évre lnek egy embert, mert sze- :ett... Sírás fojtogatta, víilyen jó volna örülni a krázó hónak, a csillagos ég- k, a nyíló virágnak, Beetho- n muzsikájának, Miller drá- iinak, Tolsztoj és Móricz re- nyeinek, Ady és József Attila Iteményeinek! Milyen jó vol- élni az életet! Emberek! dósok, művészek, politiku- ■c! Tegyétek széppé az éle— Azóta nem láttad őt? — rdi Juci. — Nem. — Levelet sem írtál neki? — Nem. — Talán nem is akarsz vele )bé találkozni!? — Nem tudom — feleli Gitluci szeme fürkészőn kutat- Gitta arcát. Ügy véli, nem mdott el mindent a barátnő- Mit titkolhat előtte? Talán lami más is történhetett ztük azon túlmenően, hogy Halta a nevelését? Még a ndolattől is megdöbben. Az íetetlen! Gitta és egy idős <i! Miért ne!? Hiszen teljes három hétig állt előtte csupaszon! — Gitta!... Nem történt köztetek semmi? — Fontos ez? ... Mondjuk történt... Kerekre nyílik Juci szeme: — De his? ez borzasztó! Mondd gyorsan, hogy nem igaz! Ugye nem igaz, Gitta!? — Mért? Te talán „tiszta“ vagy!? — kérdi Gitta kissé gúnyoros, fáradt mosollyal. Juci lesüti a szemét: — De nem olyan öreg emberrel ... — Az már mindegy, teljesen mindegy! — mondja Gitta és halkan felnevet. — Mért nevetsz ki? — kérdi Juci sértődötten. — Én szerettem azt a fiút. — Szeretted? Érdekes... Aztán szeretted a másodikat, harmadikat, meg most szereted a Lacit is ... Tudod, a mérnököt!? Juci még mindig duzzog: — Nekem csak egy fiú volt az életemben, érted, csak egyetlen egy, és azt komolyan szerettem! Gitta elgondolkozik, sóhajt: — Akkor én is azt hittem, hogy szeretem Pista bácsit, csak később jöttem rá, hogy nem... De akkor már késő volt. Aztán arra is rájöttem, hogy én senkit nem tudok szeretni, meg hogy szeretkezni lehet szerelem nélkül is. Lehet, érted!? A pillanat szépségéért, vagy egy ruháért, egy ,.. egy cipőért, vagy valamilyen más dolog elintézéséért, vagy mit tudom én, hogy mi minden másért... Juci olyan rémülten nézi Gittát, mintha egy borzalmas film peregne a szeme előtt. Kissé megnyíló szája enyhén remeg: — Nem igaz! Te csak ugratsz engem, Gitta! Ugye, csak ugratsz, te bolondos! De bolondos vagy, Gitta! Még hogy megváltoztál! Az égvilágon semmit nem változtál! Mindketten felnevetnek, majd újra elkomolyodnak. — Hiába, nem tudlak olyannak elképzelni — mondja Juci. — Gondold csak meg: egyszer férjhez is kell menni. Hogyan tudnál a férjed szemébe nézni? — Ahogy ő az enyémbe — feleli Gitta könnyedén. — Ezt nem értem. — Milyen jogon kérheti tőlem számon a múltamat bárki, mondd, milyen jogon!?... A férfiak csak ne nagyon turkáljanak a múltunkban. Mielőtt megtennék, előbb nézzenek szembe önmagukkal! — Te így gondolod? — Pontosan! Nyugodt lehetsz, Jucikám, nagyon is jól ismerem a férfiakat! Mind azt mondja — most a nős emberekre gondolok —, hogy csak házasságon kívül lehet boldog igazán az ember! Képzeld: csak házasságon kívül!... Kíváncsi vagyok, mi történne akkor, ha a férjes asszonyok is ugyanezt tartanák!? Ha minden családanya hasonlóképpen gondolkozna!? Juci a fejét ingatja: — Nem értek egyet veled. Nagyon sötét szemüvegen nézed az életet. — Lehet, hogy igazad van, Jucikám. Bárcsak én is megszabadulhatnék egyszer a sötét szemüvegtől! Dehát nem megy az olyan könnyen... Nézz csak oda! Látod a sarokasztalnál ülő fiatalembereket!? Ogy néznek felénk, mintha fel akarnának falni a szemükkel... Vagy itt a harmadik asztalnál azt az őszülő férfit. Figyeld csak egy kicsit! Semmi más nem kellene, csak egy-két visszamosolygás, bíztató tekintet, s rád áldozná a fizetésed egynegyedét, ha nem a felét. Pedig biztosan nős ember. Lehet, hogy szegény felesége most éppen a padlót súrolja és rágondol. Az is lehet, hogy olyan idős lánya van, mint mi vagyunk, talán unokái is vannak és mégis, mégis hajlandó volna minden áldozatra. Vagy figyeld meg a pincért! Látod a közönyös, majdnem hideg arcát? Es nézd meg a szemét! Nem a vendéget látja benned, az csak másodlagos kérdés. A nőt látja, Jucikám, a fiatalt, a vonzót, az ismeretlent!... Gitta nagyot sóhajt. Látod, Jucikám, amíg ilyesmiket látok magam körül, addig nem tudok megszabadulni a fekete ^szemüvegtől. Halkan duruzsolnak a ventillátorok, s a két lány előtt illatozva párolog a fekete. Unott lassúsággal köröz a két kanál, miközben a sűrűsödő félhomályba belelobban a fény. — Szóval Szabó Gézának hívják a főnöködet? — kérdi Gitta váratlan fordulattal. Jucit meglepi a kérdés. Mit akarhat Gitta a főnökével? — gondolja magában, de nem teszi szóvá, csak bólint. — Milyen ember? Juci a száját huzigálja: — Hát... nem rossz ember ... A fia katona, a felesége erős, kövér asszony, gyakran bejár az irodájába. Miért érdekel téged az én főnököm? — Szeretnék vele megismerkedni. — Most már tényleg gyanús vagy — mondja Juci. — Mindig az idősebb férfiak érdekelnek. Mit akarsz a főnökömtől? — Mondom, hogy meg akarok ismerkedni vele! — Mi sem egyszerűbb. Egyszer eljössz hozzám és bemutatlak neki. Rendben van? — Szóval bemutatsz neki? — De nagy problémát csinálsz belőle. Hát persze, hogy bemutatlak, csak gyere el. Mikor jössz el? — Még nem tudom ... Majd egyszer... Amikor már teljesen eligazodom, jó? — Gitta, Gitta! Nézi egymást a két barátnő, a pohárban unott lassúsággal köröz a kanál, s az étteremben mind erősebb a zsongás. — Egész jó feketét főznek ebben a városban — mondja Gitta és nagyot szí a ciaaret- tájából... 4. Gitta sokáig nem tud elaludni. Ébren van. Az ablak sarkig tárva, mégis fülledt a levegő. Talán zivatar készül. Ha először alszol valahol, lefekvés előtt nézd meg a szoba négy sarkát, s amit álmodsz valóra válik! — ötlik fel ébrenlét küszöbén van-e, vagy zaklatott fantáziája dolgozik-e? Végtelen magasságban lebeg ég és föld között. Vagy talán ez már az ég pereme? Talán Gagarinék sem jártak ilyen magasan?... Milyen valőszí- nütlenüi kicsi a föld: a három- milliárd ember fészke! Három milliárd ember! Fehérek és színesbőrűek. Vadak és félvadak. Emberállatok és állatemberek. így, így van ez? Szédítő a magasság. Nézzünk csak le! Ott, ott, valahol a dzsungel rengetegében óriáshüllő tekeredik acélbilincsként áldozata testére. Micsoda harc!... Amott, valahol a tengerek vízrengetegében veszedelmes kardhal siklik nyílsebesen a prédája felé, hogy halálos döféssel átüsse ... S valahol büszke fejtartású oroszlánanya cirógatja mancsával a kölykét. A veszedelmes vadállat hogyan szereti a kölykét!... S ott ki virraszt? Tokás bankár őrködik a milliói fölött és azon töri a fejét, hogyan sokszorozhatná meg az aranyait, amelyek milliók verejtékgyöngyeitől csillognak ... Hát ott, a süppedt kunyhóban? Egy nyeszlett melós fillérek után kutat, hogy vacsorára félkiló fekete kenyeret vehessen. Aranyat érne, ha istenigazából jóllakhatna ... És ott, valahol délen, vagy északon, nyugaton vagy keleten százezrek teste verejtékezik a föld mélyén, százezrek köpnek feketét a szénportól... S amott, a sok vibráló fény, a színes neonok, italgőzös mulatók. Százezrek teste vonaglig verejtékezve a dzsessz őrült iramú ritmusára ... S lám ott, ott, két politikus alakja magasodik a világ fölé. Alig rebben a három milliárdnyi ember szeme. Tüdőt feszít a visszafogott lélegzet. Lelassul és felgyorsul a szívverés. Vajon kisímul-e a fenyegetésre rándult két ököl!? Vajon elérik-e egymás kezét a végtelen óceánokon és óriáshegyeken át!? Vajon győzedelmeskedik-e a gondolat a lángoló eszmék fölött!? Mintha dübörögve szólna közbe a kórus: az emberiség. Ismerjük a piros rózsát és a piros vért. A bölcsődéket és a haláltáborokat. A felhőkarcolókat és a romokat. A látókat és vakokat. A daliákat és nyomorékokat. Ismerjük a hegesztőpisztolyok tűzvirágait és halált okádó torkolattüzeket. Ismerjük a fényt és árnyékot. A terített asztalt és a földodút. Ismerjük a nyugalmat és a rettegést .,. , benne a babonás gondolat. Nem is tudja kitől hallotta. Bár nem hisz a babonákban, mégis megnézi a szoba sarkait. Mosolyog saját magán. Most valahogy úgy érzi, mintha kilépett volna saját magából, s mintha felülről nézne le a világra ... Kicsi porszemnek látja magát ... Alig érzékeli, hogy egy idegen szoba ágyán fekszik a fekete hajú lány, akiben óriási problémák feszengenék... Most már nem tudja: az álom és az Nem, nem és ezerszer nem! Gitta ébren van? Igen, ébren, de kilépett önmagából, s a magasba emelkedett. Tenyerére emelte a világot, vállára vette minden gondját-baját. Ha a mindenség fölé kerekedhetne, ha mindentudó és hatalmas lehetne, mint amilyennek az isteneket hiszik az emberek! Elég volna egy óra, egyetlen órácska... (Folytatás) ADY ENDRE:* « Párizsban járt az Ősz Párizsba tegnap beszökött az Ősz. Szent Mihály útján suhant nesztelen, Kánikulában, halk lombok alatt S találkozott velem. Ballagtam éppen a Szajna felé S égtek lelkemben kis rőzse-dalok: Füstösek, furcsák, búsak, bíborak, Arról, hogy meghalok. Elért az Ősz és súgott valamit. Szent Mihály útja beleremegett, Züm, züm: röpködtek végig az úton Tréfás falevelek. Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé S Párizsból az Ősz kacagva szaladt. Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán Nyögő lombok alatt. * Szép versek Ahány ország-annyi szokás NÁLUNK A SZEPTEMBER ELSEJE — a tanítás megkezdésének napja — sok változást hoz a család életébe. Nézzük csak, hogyan köszöntik az új iskolaévet más országokban. Finnországban például csak az iskolaév végét ünnepük a tanulók. Ilyenkor az iskolaépületeket zászlókkal és virágokkal díszítik. A folyosókon kiakaszt, ják a legszebb rajzokat és kiállítása nyitnak a legszebb kézimunkából. A tanulók a tanítókkal együtt virággal díszített teherautókon járják be a várost, színielőadásokat rendeznek, gúnydalokat énekelnek, még a tanítókra vonatkozó vicceket is nyilvánosan adják elő, ami különben természetesen szigorúan tilos. AZ INDIAI GYEREKEK júniusban kezdenek iskolába járni és a tanítás áprilisban fejeződik be, még mielőtt megkezdődnének a forró hónapok. A falvakon az iskolaév kezdetét teljes tíz napig tartó ünnepségekkel teszik emlékezetessé. A tizedik napon a tanító az idősebb tanulókkal közösen meg. látogatja az elsősöket otthonukban. Először a tanító lép be a házba, azután felszólítja leendő növendékét, hogy életében először írja le az „A“ betűt. Az elsőosztályos a tanító kezéből ünnepélyesen átveszi az ábécés könyvet, utána pedig a szülők virágkoszorút helyeznek a tanító nyakába. GYURKÖ LÁSZLÓ; CSÜTÖRTÖK Csütörtökön történt; 56 nyarán, rekkenő hőségben. Egy magyar újságírónő feküdt a francia tengerparton Antibes- ban, s úgy érezte, a legnagyobb boldogság a világón, ha minden kötöttségtől megszabadulva csak azokkal az örömökkel törődik, amikét a pillanat hoz magával. Pesten fiatal, fehérruhás nő sietett valahová; haja konytba tűzve, kezében orvosi táska. Zugló egyik utcájának sarkán — egyszerre távol és közel a két asszonyhoz — egy férfi állt a rekkenő melegtől fáradtan és tanácstalanul; várt valakire vagy valamire. Ez a tanácstalan fiatalember a hőse ennek a kisregénynek — az ö életének egyetlen napjáról szól a történet — egy csütörtöki napról, amely arra kényszerítette, hogy szembenézzen önmagával, és végre feleljen arra a múltjáról ránehezedő kérdésre, hogy miért lett boldogtalan. Megrajzolni, hogyan játszik bele sorsokba, életekbe, kapcsolatokba a történelem — megrajzolni azt az alig mérhető változást, ami a lélek leg- bensejében is bekövetkezik —, erre vállalkozott új kisregényében Gyurkó László. A VISSZHANG TITKA Szovjet írók új elbeszélései Egyetlen antológia sem léphet fel azzal az igénnyel, hogy teljes áttekintést adjon bármely irodalom akármiig rövid szakaszáról. A kötet tehát a jelen esetben is — mint mindig — a szovjet széppróza fejlődésének jellegzetes vonásait mutatja be. A kötet az utóbbi két-három esztendő terméséből válogatódott. Bizonyára akadhatnak olyan, a könyvben nem szereplő írások, melyek éppoly jelentősek, mint az itt közölt novellák. Ügy érezzük azonban, hogy ez a tíz novella, amelyet ezzel a kötettel az olvasó a kezébe kap, az egyszerű tájékoztatáson túl, különös bizonyító erővel is rendelkezik. Az idősebb korosztály művészei (V. Grossmann, avagy Galina Nyikolajeva) mellett, nemcsak a közelmúlt valóságos irodalmi szenzációvá felnőtt generáció kiemelkedő egyéniségeivel (J. Nagibinnel, J. Kaza- kovval, G. Baklanovval, Cs. Ajtmatovval, Sz. Anionomat, V. Nyekraszovval) találkozhatunk, hanem szerepel olyan író is, aki még alig jutott túl a kezdő lépéseken. (Kotovscsiko- vára gondolunk!) Illyés Gyula írta még a harmincas években, kitűnő szovjet dekamer ónjának élére, hogy a szovjet irodalomban nemcsak az irodalmat keressük, hanem többet annál, az új rendszerű valóság törvényeinek megvalósulását is. Ezúttal sincs másként ... Kétségtelen, hogy ezeket a novellákat és íróikat a XX., illetve a XXII. kongresz- szus nyomán támadt új társadalmi szellem, a szovjet élet új légköre ihlette. Nos, szükséges-e külön bizonygatnunk, hogy ennek a szellemnek a megvalósulása nálunk is hasonló problémákat vet fel? Nem a gyakorlati útmutatást kérjük számon az irodalomtól. Ám a szellemi irány nem közömbös számunkra sem, sőt elevenen ható erő is lehet. A tíz novella leglényegesebb tanulsága ez. Sikeres esztrádműsor ♦ A Szlovák Nemzeti Felkelés 19. évfordulójának megünneplése alkalmából Gortva községben zenés esztrádmüsorral ven. I dégszerepeltek a Nyitrai Pedagógiai Intézet mellett működő gCSISZ kultúrcsoport tagjai. Műsorukat kedvelt táncdalokból, J népdalokból, versekből, táncokból, vidám jelenetekből állítot* ták össze. i Dicséretre méltó teljesítményt nyújtottak valamennyien és |maga a szervezés is igen jó volt. A közönségnek nagyon tet- I szettek Gyöpös Zoltán táncdalai, valamint Biric József zenés [ előadása. Balog Ágoston hegedűjátéka sok tudást árult el. Dobos Hona, Petőfi Szeptember végén című versét adta elő átérzéssel. A gortvaiak remélik hogy a jövőben is sok hasonló kulturális élményben lesz részük, t Gyurcsik Mária, Gortva
