Új Ifjúság, 1963 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1963-09-03 / 35. szám

KASSÁK LAJOS: * IV. Az eddig közölt négy folytatás rövid tartalma: Székely Gitta apa és anya nélkül nőtt fel egy fa­lucskában. Nevelését nagyanyja irányította. Nagyon szeretett iskolába járni, különösen a matematikata­nárt hallgatta nagy figyelemmel, és egyszer füzete hátlapjára is írta: „Ha apát lehetne választani, én Pista bácsit, a matematikatanárt választanám. „Pista bácsi ezt a bizalmat, szeretetet kihasználja, a lakására hívja Gittát és rákényszeríti, hogy modellt álljon, mert ő aktot fest. Gittát az elkészült festmény haza­szólítaná, de ő most már szívesen maradna. Egy este elmegy Pista bácsihoz, hogy megtudja, vajon miért jelentette ki, hogy gondoskodik a taníttatásáról. Este megy el, és reggelig ott marad... Gitta nagyanyját annyira bántja ez, hogy az amúgyis beteges öregasz- szony három napon belül meghal, de halálos ágyához kéreti unokáját és elmondja neki, hogy az anyja még él Magyarországon. Gittának sikerül Magyarországra kerülnie, és felkeresnie édesanyját, akit most lát elő­ször. Édesanyja elmeséli élete történetét, hogy őszin­tén szeretett egy kőművessegédet, aki azonban cser­benhagyta, amikor állapotos lett. Szégyenében elbujdo­sott a faluból, de gyermekét anyjánál hagyta. A front Magyarországon érte, ott férjhez is ment, három gyer­meke van, s a férje mit sem tud Gittáról. Gitta huszonkétévesen elhatározza, hogy a délcseh­országi határvidékre megy dolgozni. A takarékpénztár­ban helyezkedik el. Most éppen munka után van, ül a kávéházban, és Jucit, a barátnőjét várja. Juci késik, és közben befut a takarékpénztár igazgatója, aki szívesen kivetné hálóját Gittára. Aztán Juci is megérkezik, és beszélgetni kezd a két régi barátnő, akik jóideje nem látták már egymást... Leülnek, aztán kezdetét veszi Keserű mosolyra húzódik a beszélgetés. Sok kérdés és Gitta szája: felelet váltja egymást. Az — Nem történt semmi, Ju- utóbbi évek minden valamire cikám. Mi is történhetett volna való eseménye terítékre kerül, az én életemben?... Semmi s közben a fürkésző pillantó- különös. Dolgozom, élek ... sok keresik egymás arcán a Hogy néha nevetek, néha meg régi diákévek sok szép emlé- sírok, néha nagyon egyedül va­két. gyök, néha meg enyém az egész — Szóval még mindig nincs világ? Megtörténik... Tudod, senkid? — kérdi Juci, vagyis van úgy is, hogy szeretnék leszögezi a kész tényt. meghalni, meg úgy is, hogy _ Nincs ... Te nagyon sze- szeretnék ezer évig élni... reted őt? Néha szeretnék valami nagyon Juci bólogatva néz maga elé: nagy dolgot csinálni, néha meg _ Azt hiszerh nagyon. nem szeretnék semmit. Esetleg — Régen jártok együtt? részegre inni magam és elfe­— Mennyi ideje is? — veti lejteni mindent, mindent... fel Juci önmagának a kérdést. Ugye, bolondságokat beszélek? — Talán három hónapja. Látod, mennyit változtam!? — Csak!’’ Azt hittem lega- Juci döbbenten nézi a barát- lább is három éve! ... Foglal- nőjét: kozása neve? — kérdi Gitta. — Valóban sokat változtál, Juci a vállát vonogatja. Gitta. Ijesztően el tudsz ko­— Mint valami vizsgálóbí- molyodni. No, nevess már egy ró!... Fábián Laci a neve, ag- kicsit! rármérnök. Itt dolgozik a város Gitta továbbra is komoly melletti állami birtokon. Éppen marad: az imént beszélgettél az apjá- — Ezt is meg lehet tanulni, val. Kielégítő a válasz? Az élet sok mindenre megta­— Teljesen... — bólint nítja az embert — feleli Gitta. Gitta — Milyen terveitek van- — Nem... hát ez nem igaz! nak: összeházasodtok? Ez nem Székely Gitta! — mél­Juci a vállát vonogatja tatlankodik Juci. — Hát... beszéltünk már Gitta rágyújt. Hanyag unott­róla... Ogy tervezgettük, hogy sággal fújja a füstöt, odaköltöznénk... Tudod én _ Lehet, hogy igazad van, bérelszámoló lehetnék, ő ve- Jucikám: egy másik Székely zető, valahogy így -.. • Gitta ül előtted... — Képes lennél felcserélni a — Te cigarettázol? várost egy, egy tanyával? Ju- — Láthatod. Te nem szók­éi! Nagyon megváltoztál! tál? — Miért ne!?... El tudod — Próbáltam, de megköhög- képzelni, hogy mennyi minden tetett. szépet tud Laci mesélni az ot- — Először én is köhögtem tani életről!? Mesés dolgokat! tőle... Megszokás dolga. Most Teljesen elszédített, nem tu- már nem tudnék leszokni róla. dók neki ellentmondani. Mindig többet kívánok belőle. Mintha különös, eddig soha Juci csak álmélkodik: nem érzett szomorú érzés érin- — Az előbb említetted ... tené Gitta lelkét. Lám, vannak, inni is szoktál ? akik tudnak tervezni, tudnak — Szoktam ... Jó az néha — örülni és lelkesedni! Vajon mi feleli Gitta. — Elzsibbadsz, teszi? A töretlen életsors? könnyű puhaság vesz körül... Vagy a szerelem? Mi is az az Óriásnak és erősnek érzed ma­igazi szerelem? Van, létezik gad... Te vagy a világ közepe egyáltalán? Ha van, hogyan — körülötted forog a világ... jön, hogyan jelentkezik, med- Nincs múltad és nincs jövőd, dig tart? Azt mondják, az iga- sem bánatod, sem örömöd... zi szerelem egy egész életre Egyszerűen vagy, létezel, élsz szól. Igaz lehet? Nem igaz. A és mégsem élsz... A részegség sorsa azt bizonyítja, hogy nem világa nagyon érdekes és külö- igaz. nős világ, Jucikám... Csak az Mélyet sóhajt: a kár, hogy amikor kijóza­— Jó neked, Juci... Neked nodsz, minden szertefoszlik, nagyon jó! semmivé lesz. Visszahozhatat­Juci könnyed, játékos hangon lanul elmúlik... nevet: . — Egyszer már én is becsíp­— Ogy mondtad ezt, mintha tem — kezdi Juci a dicsekvést, neked nagyon rossz volna a — Éppen itt mulattunk a Laci- sorsod... — Látva barátnője val. Tudod milyen jó murik szomorú szemét, elkomolyodik, szoktak itt lenni!? Nem is hi­— Gitta! Mi van veled? Tör- szed. Szóval becsíptem és egész tént valami az életedben? éjjel nevettem. Mintha nevető­görcs állt volna belém... Te még most sem szeretsz táncol­ni? — Miért ne szeretnék? Mi­ért kérded ? — Hát csak úgy... Nem na­gyon rajongtál érte. — Táncolni is csak könnyű szívvel lehet igazán ... — Jé, majd elfelejtem: mi van Pista bácsival, a festőmű­vészeddel? Még mindig ül? Gitta a hamutartó szélén lassú mozdulatokkal szétnyom­kodja a cigaretta parazsát. Mintha időt akarna nyerni a válaszra, vagy mintha egyálta­lán nem is akarna válaszolni. — Nem szívesen beszélsz ró­la? Gitta megvonja a vállát: — Mért?... Volt, elmúlt... Ogy tudom még mindig ül. — Sajnálod ? — Ki tudja?... Engem sem sajnál senki. — Szóval ül... hm. — Igen. — De mi lesz a tanító néni­vel! ? A tanítóból indulatosan tört ki a szó: — Mit törődöm én a tanító nénivel!... Ember vagyok, jo­gom van azzal élni, akivel aka­rok, akit szeretek!... Akkor is elválok tőle, ha te ... szóval érted!?... Egyszerűen nem tudok vele élni és kész! Ez az igazság. — De miért! ? — Nézd, Gitta! Nem olyan egyszerű dolog ez. Ahhoz, hogy megértsd, legalább húsz évet kellene együtt élned valakivel. Húsz hosszú évet, érted!?... A házasság nagyon összetett valami. Külön tudományág fog­lalkozhatna vele. Szerintem a mai értelemben vett házasság elavulóban van: ' más alapokra kellene helyezni! — mondta a tanító a mennyezetet nézve. Cigarettája fölött a füst úgy lebegett, mint leheletfinom szi- lonkendő. Pista bácsi valóban úgy gon­doskodott Gittáról, mintha a saját apja lett volna. így látta mindenki. A felesége is, aki a maga módján szintén szerette a lányt. Nem tudta azt senki, nem is sejtette, hegy milyen szálak fúzik egymáshoz, hogy milyen viszonyban élnek. Gitta már a kereskedelmibe járt. Az iskola internátusában élt. Pista bácsi gyakran meg­látogatta. Látogatásai alkalmá­val mindig együtt töltötték az éjszakát a városi szállodában. Gitta már sem gátlást, sem szégyenkezést nem érzett. Vol­tak olyan pillanatai, amikor azt hitte, hogy szereti az idős, ko­moly férfit. Egyik éjszakán így szólt hozzá Pista bácsi: — Szeretlek, Gitta ... Ha el­végzed az iskolát, elmegyünk innen valahová nagyon messzi­re és összeházasodunk. Mit szólsz hozzá ? A lány meglepődött, kissé meg is ijedt: — Mi lesz a tanító nénivel? — Elválok tőle. — Magára hagynál eqy nyo­morék asszonyt? Gitta a téli szünetet otthon töltötte. Azt a reggelt talán soha nem fogja elfelejteni. A tanító még éjféltájban hozzá ment. Elaludtak. Arra ébredtek, hogy a nyomorék asszony az ágy végénél áll. Az arcát fájdalmas torzulás rán­gatta, s vonaglott a szája. Ennyit mondott: — MOST MÁR MINDENT ÉR­TEK! Mint két dühös állat, délig veszekedtek. Estefelé, némileg nyugod- tabb légkörben, a tanítóné Git­tához kopogott botja mellett. Leült a lány mellé. Gitta nagyon kényelmetlenül érezte magát. Legszívesebben elfutott volna, de hogy hová, maga sem tudta. Aztán meg­keményedett. Mi történhet? Megeszi, felfalja? Nem tudja megtenni. Elzavarja? Nem ő parancsol a háznál. Kikiabálja? Az ő szégyene is. Várta hát, hogy mi fog történni. A tanítóné beszélni kezdett. Nyugodtan. Fájó, dühítő nyu­A tanító elgondolkozott: — Nem azért hagyom magá­ra, mert nyomorék. — Hát miért? — Mert nem szeretem. Gitté maga sem tudta miért, sajnálkozó fájdalmat érzett az asszony iránt: — Mikor feleségül vetted, szeretted? — Akkor szerettem. — Hátha egyszer belőlem is kiábrándulsz? — tette fel Git­ta az újabb kérdést. — Belőled nem lehet kiáb­rándulni, Gitta. — Lehet, hogy neki is mond­tad annak idején ... ? — Neki soha nem mondtam. — Mondjuk, én sem tudok neked gyereket szülni... ? Vagy, vagy elgázol egy autó és nyomorékká válók ... Akkor mi lesz? Akkor engem is el­hagysz ? — Ne filozofálj, Gitta! Értsd meg, hogy szeretlek, hogy szükségem van rád, hogy egye­dül csak te jelented nekem az életet! Nem tudsz megérteni, Gittácska ? galommal. Mintha csak az idő­járásról beszélt volna. Igaz, a végén már csukladozott a hangja: — Szép vagy, fiatal vagy. Nem vehetem fel veled a ver­senyt. A férjem téged szeret, már régen téged szeret. Sej­tettem, de csak sejtettem. Most már tudom. Nem hibáz­tatlak benneteket, talán meg is értlek. De az istenért, Gitta! Legyen eszed! Hát gondolkozz egy kicsit! Amikor te harminc éves leszel, ő már hatvan lesz! A nagyapád lehetne!... Olyan szép vagy és fiatal. Ha nem keresel is találsz magadhoz valót!... Hagyd meg őt ne­kem, hagyd meg, Gitta!... Én nagyon szeretem őt, Gitta. Ak­kor is szerettem, amikor még nem voltam nyomorék. Mi lesz velem, ha itt hagytok, mi lesz!?... Csomagolj össze és menj! Adok pénzt is, csak menj! Minden megtakarított pénzemet neked adom, csak menj! (Folytatása köv.) ÜTKÖZET UTÁN A végtelen határban csokorban álltak a fáradt, bomlott szemú katonák. Hét óra, s a szél hideg esteli gyászt tereget! A katonák kemény oszlopba feszülnek és megindulnak a vad, iszapos mezőkön át: végtelen kígyósorokban vonaglanak s itt-ott még fölbukik acélfegyverzetük. Fölöttük lármás, ébentollú madarak húznak nyugat felé, hol sűrű felhöerdőben bujdokol a nap. Elbújt előlük a nap, mint egy bús, pironkodó szűz s az útjukra nem rajzanak csillagok. A sötét, távoli dombokról skarlát, opál és türkisz őrszemek hunyorognak a térbe. Valahol gazdag trénszekerek kerekei muzsikálnak ... Itt süket szurokban ül a télutói csönd és a komorarcú ég ezüst esőostorral ébresztgeti a holtakat. * Szép versek B ratislavában a C. Majerník galéria kiállítási termé­ben e napokban nyílt meg Viktor Kubai, az is­mert szlovákiai karikaturista kiállítása. Eddig csak elszór­tan, főleg a Roháč című szati­rikus lap hasábjain ismerked­tünk meg ötletes és eredeti karikatúráival. A lap Dita-ro- vatát, amelyben hétről hétre görbe tükör elé viszi az idő­szerű jelenségeket, már nagyon várja a nagyközönség. — Igen, én vagyok a Dita apja — mondta a karikaturista, amikor rövid beszélgetésbe fogtunk. De valóságban is — fűzte hozzá mosolyogva. A most már 14 éves Dita leányom in­spirál arra, hogy megelevenít­sem meglátásait. A gyermekek a legélesebb kritikusok, min­dent észrevesznek és önkritika nélkül, egészen természetesen teszik fel a kérdéseket. Én is ilyen nyughatatlan örökké kér­dezősködő gyermek voltam. önéletrajz Svätý Jurban 1932-ben szület­tem, építészeti technikumot végeztem. Gyermekkoromban nagyon jól beszéltem magyarul, diákéveim folyamán sokat fe­lejtettem. Rajzaimra az osz­tálytársaim, no meg a taná­raim lettek figyelmesek. Sok kellemetlenséget okoztak ne­kem. Az emberek nem szere­tik, ha rákoppantanak gyöngé­jükre. Nagyon szeretem az embereket — állandóan foglal­koztatnak és ezért soha sincs nyugtom. Hogy mi születik meg először? Az éle vagy a szöveg? Nehezebb illusztrálni a szövegét, mint fordítva, a rajzban kifejezett ötletre szö­veget találni. A legjobb azon­ban az, ha a karikatúra nem szorul magyarázatra. Szeretném megtanítani a fia­talokat arra, hogyan kell nézni és valóban meglátni a körülöt­tünk zajló világot. Nemcsak rajzolok, hanem ifjúsági köny­veket is írok. De a rajzhoz új­ból és újból visszatérek. A Smena kiadó gondozásában most jelennek meg könyvalak­ban. Hogy mi lesz, ha Dita fel­nő? Furcsaságok, ferdeségek, kiszögellések talán mindig lesznek, vagy nem? Igaz, az örökifjú Kubai mes­ter mindenkor előveszi görbe tükrét és életművészi eszközei­vel megmutatja: ilyenek va­gyunk. M. M. k*. Bratislavában — Egy órája várok már a villamosra! — Na látja! Ez azt bizonyítja, hogy van ideje! KULTURÁLIS HÍREK A MENNYORSZÁG FELET­TÜNK VAN című angol film­szatírát betiltotta a délafrikai kormány, mert több jeleneté­ben egy fekete bőrű szereplő minden megkülönböztetés nél­kül, a fehérekkel „egyenlő ala­pon“ vesz részt egy verseny­ben. Bertolt Brecht KAUKÁZUSI KRÉTAKÖR-ét nagy sikerrel mutatták be a Rio de Janeiro-i Nemzeti Színházban. A KATONAZENE című ma­gyar filmet szép sikerrel játsz- szák a lengyel mozikban. Ritka példája a film annak— írja az egyik kritika — hogyan kell a monarchia melankolikus, hazug világának legendáját a sablont elkerülve leleplezni. NAGY SIKERREL FEJEZTE BE budapesti vendégszereplé­sét Vico Torriani és Liana An­tonova. A hétfői késő estébe nyúló búcsúhangverseny után a közönség szűnni nem akaró tapsa köszöntötte a könnyű műfaj két kitűnő művészét. Szó van arról, hogy Torriani négy számát felveszik magyar hang­lemezre, s a négy szám közül egy magyar lenne.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents