Új Ifjúság, 1963 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1963-08-27 / 34. szám
IV. Á nemzeti bizottság temot- tette el. Gittáról is gondoskodtak volna valamiképpen, de Pista bécsi hivatalosan vállalta Gitta nevelését annál is inkább, mert már sok mindent suttogtak a faluban kettőjük viszonyáról. Pista bácsinak ez a nyílt állásfoglalása megnyugtatta a kedélyeket, sőt egy fokkal még magasabbra is emelkedett az embersége a lakosság előtt. Gitta még aznap Pista bácsihoz költözött a megtalált levéllel. Az volt az egyetlen kapocs, ami még valakihez kötötte. Ahhoz az asszonyhoz, aki valamikor a világra hozta, de egy öregasszonyra hagyva elmenekült tőle, hogy nála nélkül valahol, tisztára mosakodva próbáljon új életet kezdeni... * * * Gitta kilépve a fürdőszobából Fábiánnéba ütközik. — Elkészítettem a kulcsait: ez a kapukulcs, ez a bejárati ajtóé, ez meg a szobakulcsa. Vigyázzon rájuk, el ne veszítse! — mondja az asszony figyelmeztetőn. — Úgy látom, felfrissítette a fürdés. — Igen, nagyon jó volt a víz. Köszönöm szépen! — Hát csak menjen és pihenje ki magét! — mondja Fábiánná kedvesen és magára hagyja a lányt. Gitta elnyúlik a heverőn és félálmában még arra gondol, hogy estefelé felkeresi Jucit... Okvetlenül felkeresi... 3. Gitta a várossal ismerkedik. A takarékpénztár rácsai előtt is megáll. Itt lesz hát az új munkahelye, Itt rendszerezi majd tovább a kartotékokat, pötyÖgteti a számológépet reggeltől estig, hónapról hónapra... egy egész életen át... Könnyű borzongás fut rajta végig, pedig a nap még jócskán világit, talán nagyobb a hőség, mint délelőtt volt. Éhséget érez. Nem csoda: reggeltől nem evett. Elmosolyodva arra gondol, hogy legalább nem kell félni az elhízástól. Bemegy az étterembe és telefonon felhívja Jucit. Csakhamar jelentkezik az ismerős hang. Azonnal felismeri, pedig már jó ideje nem találkoztak. Juci azonnal meghívja Gittát hozzájuk, de ő nem fogadja el a meghívást, mindjárt az első nap nem akar odatolakodni. Megbeszélik, hogy az étteremben találkoznak. Az étterem korszerű és ízléses, nemrégen épült. A felszolgáló pincér halksza- vú, jómodorú, bár kissé mintha felülről nézne le a vendégekre. Szakértő szemmel tapogatja végig Gittát: elismerés parázslik a szemében, s azonnal kiszolgálja. Férfiak, férfiak! — mosolyog magában Gitta és jó étvággyal vacsorázáshoz lát. A ventillátorok halkan duruzsolnak ... * * * Néhány évvel ezelőtt ugyanígy duruzsoltak a ventillátorok egy Balaton melletti fürdőhely éttermében. Szőke hajú, cseh fiatalemberrel ebédelt Gitta egy asztalnál. Gyorsan összeismerkedtek. Megtudta, hogy a fiatalember vajszínű Feliciájával jött pár napra a Balaton mellé, s boldog volt, hogy a sors ösz- szehozta a ragyogó szépségű Gittával. Csodálta a magyar lány kifogástalan szlovák nyelvtudását. Rendelkezésére bocsátotta magát és a kocsiját. Ez éppen kapóra jött Gittának. Tulajdonképpen azért könyörögte ki Pista bácsitól ezt az utazást, hogy felkereshesse az anyját, hogy az életben legalább egyszer a szemébe nézhessen. Nem kívánt tőle semmi mást, csak annyit, hogy pontosan megtudjon tőle mindent. Nem tudta biztosan, hogy mit fog neki mondani, de azt határozottan érezte, hogy nem veszekszik majd vele. A fiatalember boldogan teljesítette Gitta kérését. A csillogó Felicia könnyedén falta a kilométereket. Gitta egész úton vidám és jókedvű volt. Annyira jókedvű, hogy képes lett volna leállítani a kocsit, s az autórádió tánczenéjére ott nyomban az út közepén tánc- raperdülni a szőke fiúval. Azonban ahogy közeledtek Hangosan köszönt egyszer, kétszer, háromszor,.. Negyven év körüli asszony jött előre valahonnan az udvar hátuljából, talán a kertből, miközben kezét törölgette a köténye sarkába. — Kit tetszik keresni? — kérdezte kissé ijedten, látva az utcán csillogó autót, — Törökné Székely Máriát! — Ki volt ez a hang? — Én volnék... — felelte az asszony zavarral küszködve. — Tessék, fáradjon beljebb, tessék! Furcsán nézték, kutatták egymás; arcát. Gitta, mintha némi hasonlatosságot fedezett volna fel anyja arcán. Bementek a tiszta szobába. Leültek és hallgattak. Mintha jeges kéz szorongatta volna Gitta torkát, itt ül hát az anyjával szemtől szemben. Először látja életében. Tizennyolc éves koréban! Most egyszerre szeretné ki- kiabálni a tizennyolc esztendő minden keserűségét, megalá- zottságét, szegénységét. Szeretné elmondani, mit jelentett anya nélkül az élete. Szeretné elmondani, hányszor felordltott benne a vágy, hogy láthassa, hogy hallhassa a hangját, hogy átölelhesse a nyakát, hogy érezhesse, tudhassa: van! Nekem is van anyám! Nézzétek! Nekem is van anyám! Kavarogva hullámoztak benne a csapongó érzések és gona kis faluhoz, fokozatosan alábbhagyott Gitta jókedve is. Mind nagyobb Izgalom kerítette hatalmába, amitől nem és nem bírt szabadulni. Szívét a torkában érezte dobogni, amikor megálltak a tanácsháza előtt és bekopogott az irodába. A tanácselnök — kis tömzsi emberke — készségesen válaszolt a kérdésére: — Törökné Székely Mária?... Él, kérem szépen, hogyne élne, hiszen fiatal asszony még! — Lenne szíves megmondani, hol találhatom meg? — Azonnal, kérem, azonnal. — Nagyméretű naplót nyitott fel. Rövid keresgélés után becsukta. — Kettőszázhuszonötös a házszámuk. A felvégi új telepen laknak. Most építettek. — Köszönöm szépen! -i mondta Gitta és indult kifele, de az ajtóból még egy pillanatra visszafordult. — Nem tetszik tudni, a férje odahaza van ilyenkor? — Hová tetszik gondolni!? — tárta szét a kezét mosolyogva a tanácselnök. — Aratás és cséplés Idején a traktoristák csak aludni járnak haza. — Köszönöm szépen! — sóhajtott fel Gitta megkönnyebbülten és elment. A kocsi csakhamar a két- százhuszonötös számú ház előtt állott meg. A ház kockaalakú vakolatlan, utcára néző két ablakkal. Az udvar még rendezetlen volt, magán viselte az építkezés nyomait. A kiskertben néhány tő virág kiszárait kórója merengett búslakodva. Gitta bátortalanul lépett az udvarba. Azzal áltatta magát, hogy esetleg mérges kutya is lehet az udvarban. Valójában a térdében értett gyengesége fékezte a mozgását. dolatok. Nem, nem mondja ki! Minek! Mit segíthet vele? Semmit! Sem magán, sem máson. Ami megtörtént az megtörtént, visz- szacslnálni úgysem lehet. Nem kiváncsi ő semmi másra, csak arra, hogy miért hagyta el, miért lökte el magától, ki elől menekült? Hogyan, mivel kezdeni a beszédet? Álljon fel és szó nélkül menjen el? Ml keresni valója van neki Itt, ennél az idegen asszonynál? Nem mehet el szó nélkül. Tudnia kell az anyjának róla, tudnia kell, hogy él, hogy... ' — Én ... Székely Gitta vagyok ... a maga lánya... Rémület szökött az asszony arcára. Csak a szája mozgott, alig jött ki hang a torkán: — Nem, nem Igaz... lehetetlen! .,. Fél óra, egy, vagy kettő múlt el, míg végül megnyugodott, ki tudja már. Aztán lassan kitöredezett belőle minden. Elmondta, hogy tizenhét éves lehetett, amikor megismerkedett Gézával. A falu mögötti hegyen akkor építették a nagy szanatóriumot és ő is ott dolgozott, mint malteros lény. Géza kőműves segéd volt, magas, barna, erős fiatalember. Nagyon megszerették egymást. Amíg őt nem ismerte hozzá nem nyúlhatott senki, körmével vájta volna ki a két szemét, de Géza más volt, egészen más, mint a többi. Szerette, bízott benne, neki nem tudott ellentállni. Állapotos maradt. Megmondta neki. Gondolta, talán örülni is fog neki, és hamarosan összeházasodnak, de nem úgy történt. Felháborodva elmondta minden..., nyavalyásnak, hogy ő így meg úgy vigyázott rá, biztosan összeadta magát minden jőttmenttel és azért van úgy .,, Különben Is, hogy ő nős ember, családja van, semmi köze hozzá... Előbb arra gondolt, hogy felakasztja magát, de nem volt hozzá bátorsága. Elment a városba cselédnek, mert nem tudott megmaradni a faluban. Belehalt volna a szégyenbe. A szülés után három hőnapig tengődött a városban. Akkor hazavltte Gittát az anyjához és még azon éjjel megszökött hazulról ... Akkoriban már háborús volt a hangulat. Dunaföld- várra került, ott cselédeske- dett. Ott érte a front is, és ott rejtegette leendő férjét, aki katonaszökevény volt. A háború után összeházasodtak. Hamarosan jött a három gyerek. Mír az első után meg akarta mondani, hogy neki van egy kislánya, majd a második után, aztán meg a harmadik után. Nem merte. Szépen éltek, féltette az életüket, a három gyerek sorsát.,. — Hát így volt.,. Mindent neki köszönhetek: Szabó Gézának, a kőműves segédnek... * * * Az étteremben még mindig duruzsolnak a ventillátorok. Vendégek mennek, helyettük újabbak jönnek. Evőeszközök csörrennek, poharak csilingelnek, s egyik-másik asztal mellől kékes füst száll a mennyezet felé. Gitta mind gyakrabban tekint az órájára meg a bejárati ajtóra: Juci nem jön. Mi lehet vele? Már régen itt kellene lennie! Valami közbe jöhetett? Honnan, honnan nem, Fábián, az igazgató jelenik meg váratlanul Gitta asztala mellett. — Jónapot, széplány!... Ha megengedi egy kicsit leülök. Látom egyedül van és unatkozik...! ? — Tévedni tetszik, igazgató elvtársi — mondja Gitta kedves mosollyal. — Idegeskedem ... _ ??? — Találkát beszéltem meg a barátnőmmel és ... — Igen. A barátnők mindig késnek — szögezi le Fábián komikus arckifejezéssel, miközben leül. — Nem barátnővel, hanem baráttal kellett volna randevúzni. Akkor most nem idegeskedne... Rendelhetek valamit? — Köszönöm szépen! — szabadkozik Gitta túl gyorsan, mire az igazgató megcsóválja a fejét: — Ejnye, ejnye! Le akar rázni a nyakáról?.., Ne féljen, mihelyt megérkezik a barátnője azonnal távozom... Mit rendeljek? Gitta megvonja a vállát: — Esetleg egy fagyit. — Igen... Egy fagyit! — kiált Fábián az éppen arra siető fehérkötényes kislányra, majd Gittához fordul. — Hogy tetszik a szoba? — Szép... megfelel... — És a házi néni? — Kedves asszony../ — Szóval hétfőn belép? — Igen. — Szereti a munkáját? — Hát... csinálom, mert muszáj ... Élni kell! Az igazgató kicsi bajúszát simogatja: — Érdekes ... A főnöke előtt mindenki lelkesedik a munkájáért, a legjobb színben igyekszik feltüntetni magát, hogy megnyerje a tetszését, a bizalmát, maga pedig: csinálom, mert muszáj!... — Szavakkal nagyon keveset lehet bizonyítani, igazgató elvtárs — feleli Gitta elkomolyodva. — Annyit már megtanultam, hogy csakis a munkájával bizonyíthat az ember. Az persze más lapra tartozik, hogy lelkesedéssel, vagy muszájból csinálja. Most az igazgató komolyodik el: — Ügy érzem, nincs megelégedve a sorsával... Talán valami más szeretett volna lenni? — Nem tudom... — Alighanem a barátnője jön. Felénk tart és mosolyog — mondja Fábián és feláll. — Alkalomadtán majd meglátogatom. Viszont látásra! Közben Juci az asztalhoz ér. A két barátnő összeölelkezik, összecsókolőzik, jobbról, balról megnézik egymást. Mindkettőjük arca ragyog az örömtől. — Szép vagy, Gitta! Szebb, mint valaha! — Te, te csúnyaság, te beszélsz!? Juci a nagyon szőke, Gitta a nagyon feketehajú. Első pillanatra azt hihetné az ember, hogy festik a hajukat. (Folytatjuk) A jövőben egy Szép-versek sorozatot indítunk, Benjámin László, a jelenkori magyar költészet nagy alakja kezdi meg a sort, melyet a világirodalom sok nagy poétája folytat majd. A Szép-versek sorozatnak legfőbb célja: egy-egy igazán szép versen keresztül nemcsak az esztétikai érzéket fejfeszteni, hanem megszerettetni a verset, a költeményt. BENJÁMIN LÁSZLÓ: Öröklét telefonja Ma mér hányadszor? — csöng a telefon. Átmenjek? Fölvegyem? Nagyon unom e türelmetlen drőton-rángatást, parancsszót, megbeszélést, meghívást. De nem a telefon, csak egy tücsök, az szólt valahol a bokrok között, cirregett szép tücsök-szokás szerint. S egy óra múlva becsapott megint. Hát becsapott-e? Másodszorra mér tudtam: a természet telefonál mert látására szemem elkopott és hallásától fülem elszokott. Hivott, hogy nézzem: egyedül a kert hányféle szípnel fecseg, hány ezer vonóval, síppal, dobbal mondja ki, amit én nem bírok kimondani. Sikoltozó emberi nyavalyák, színnel-valló lágyság, kő-némaság, te juták, tücskök, íme a világ! És mindezekben és mindezek mögött a lét, az érzéketlen, örök. Nem múlok én sem el! Ha leteszem szűk és kölcsönvett ember-életem, mint ágyamba, öröklétbe dűlök. ... Köszönöm, hogy felhívtál kis tücsök! Rendkívül érdekes kiállítást nyitottak Bratislavában, a Művészek Házában. Csittaprasad indiai grafikus műveit állították ki, aki egyéni, művészi eszközökkel varázsolja elénk képein át hazáját. Az egyszerű indiai parasztot és munkást idézi meg. Csittaprasad India egyik legnépszerűbb művésze. Nyomorúságos környezetben nőtt fel, iskoláit a klasszikus indiai művészet, a templomi festmények és miniatűrök pótolták. A népművészet kiapadhatatlan forrásaiból merít ma is. Nemcsak rajzolja, festi az Indiai szegény népet, hanem művészetével kiáll a szenvedők mellett és harcba toborozza őket a gyarmati elnyomás ellen. A kiállításon linőleummetszeteket, tuss- és ceruzarajzokat láttunk. A fekete-fehér foltszerű hatások megelevenítik az indiai kunyhókat, éhező anyák, sovány gyermekek, zenészek, bányászok életét, és a nyomorúság ellen tüntetőket. Legmegrázóbbak azok az alkotásai, melyekben az 1943-as éhínséget vetíti elénk és az India függetlenségéért folyó harcok mozzanatait örökíti meg. Csittaprasad nagy művész, nem a számunkra idegen vagy újszerű motívumokkal hat, nem azért eredeti, mert idegen világot tár elénk, hanem kifejezőkészségével, egyszerűségével és harcos művészetével éri el ezt. lllllllllllllllllllllllllllllllllllllillllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllt
