Új Ifjúság, 1963 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1963-08-20 / 33. szám

7 BRIGÁDSZÁLLÁSON Á rimaszécsi kilencéves is­kola jelenleg brigádszállássá alakult át. Az irodákban a bri­gád vezérkara székel, Filler Gyula vezetésével, aki jő mesz- sziről, Köbölkútről jött ide, hogy a Balog patak szabályozá­sánál segítsen. A tantermekben ágyak sorakoznak, a brigádo- sok szálláshelyei. A Nyitrai Pedagógiai Intézet 32 tanulója tartózkodik itt. A brigádot két csoportban szervezték. Az első csoport éppen végzett és ren­dezkedtek már, várták a máso­dik csoport érkezését. A 32 fiatal valóban említésre méltó munkát végzett. 2300 m hosszú patakparton végeztek 9200 négyzetméternyi gyeptéglázást, általános rendezést. S különben mit ér még ez a munka? A rimaszécsi és még más EFSZ-nek is évente átlagban 13 millió korona kárt okozott a patak gyors áradása, utána pedig majdnem fenékig kiszá­radt a víz, nem lehetett öntöz­ni belőle. A szabályozás által, amiben fiatalok is segítettek, megszüntetik a pusztító és rösesbarnára égette a füvet, bosszút okozó árvizet s egész csak azok a virágok díszlenek, éven át olyan vízszintet bizto- amelyek kitünően bírják a szá- sítanak a pataknak, hogy nagy- razságot. A kiterjedt rétségen A brigádosok a Balog partján mértékben öntözési célokra is felhasználható. A patak partján kétoldalt napszítta legelők, ré­tek nyújtózkodnak. A nap vö­Bottka Etel, Koprdová Elena és Hozák Er­zsébet a rima- szombati bri­gádtábor leg­ügyesebbjei kö­zé tartoztak. Jól telt el szá­mukra a napi munka, utána irányt vettek a közeli Csíz für­dőbe, ahol jó szórakozás vár­ta őket. Tánc, zene és kelle­mes séta a für­dő partján. a legeltetés nem történhetett folyamatosan. Tavaszkor, de gyakran ősszel is árvíz borítot­ta, nyáron pedig leégett a fü. Most már más lesz a helyzet. Sok helyen intenzív művelés alá vehetik a réteket, legelő­ket, még kertészetet is létesít­hetnek rajtuk, megváltozik a táj képe. A brigád egyik legszorgalma­sabb tagja Szűcs László, nagy­légi fiú. Tetszik neki a dombok hajlata, csallóközi szemének sem furcsa. Podhornszká Katka pedig a lányok között az egyik legszorgalmasabb brigádos, de dicséret illeti Bottka Etelt, Koprdová Elenát és Hozák Er­zsébetet is. Valamennyi brigá­dos jól megállta helyét, nincs panasz rájuk Filler Gyula sze­rint. Igaz, előfordult az egyik lánnyal — a nevét nem emlí­tette — hogy az egyik reggel a brigádvezető elé állt. — Én nem megyek ki ma dolgozni, rosszul érzem ma­gam. A vesémmel volt baj min­dig. Ügy látszik operálni kell. — Nagyon helyes. Bemész Rimaszombatba, egy hónap alatt ki is gyógyulsz, rendbe tesz­nek, műtétet hajtanak rajtad' végre. Örülhetsz neki, hogy idekerültél. A lány azzal kifutott és azonnal egészséges lett. Mond­hatni ő volt a tábor legegész­ségesebb egyéne. Dolgozott, jó­kat táncolt, fürdött, elmúlt a vesebaja, lehet, hogy sohasem lesz neki. A délutánokat, estéket Csíz fürdőn töltötték a brigádosok. Kitűnő zene, szórakozási lehe­tőség van itt s bizony akkor büszkén feszítettek, s olyan is akadt köztük, aki udvarlót szerzett itt, lehet, hogy házas­sággal végződik majd a későb­bi években. Ez igazán érdekes lenne, biztos visszaemlékezné­nek a brigádra, akik általa kötnének ki révben. A brigád időtartama alatt sok minden történt, sok jó, de jóval kevesebb rossz. Fiatalok, ha összeverődnek, elképzelhet­jük milyen vidámság lehet ott, mennyi nóta, tánc és fiatalos nekirugaszkodás, csintalanság. Nem ez a lényeges, mert ez érthető, a legfontosabb az eredményes munka és a víz­szabályozás. B. I. Utazzanak a fiatalok Új lehetőségek A CSISZ KB utazási osztálya már most készíti elő a jövő évi utazási terveket. Újdonságot jelentenek majd a rövidebb lejáratú utak, ezeket főleg diá­kok, munkások, iparitanulók számára rendezik, akiknek havi jövedelme nem haladja meg a 800 koronát. Ezek számára 2—4 napos utazásokat rendez­nek a szocialista államokba és fő figyelmüket a városnézésre fordítják. A tengerhez már hatnapos utakat is rendeznek. Eddig hasonló lehetőségek nem álltak a fiatalok rendelkezésé­re. Az EFSZ-ben dolgozó fiata­lok számára a fő idény után igen előnyös utazásokat ren­deznek. 'A pionírok és a CSISZ-tagok deviza nélkül is külföldre me hetnek barátaikhoz vagy isme rős családokhoz, akikkel leve­lezésben állnak. Az utazási en­gedély megszerzésénél feltétel az, hogy legalább három éven keresztül levelezésben kell áll­ni a külföldi baráttal, vagy a családtól meghívást kell kapni és a szülőknek, valamint az is­kolák igazgatóságának javasol­ni kell a külföldi utat. Az en­gedély megadásánál tekintetbe veszik az iskolai előmenetelt és azt is, hogy a munkahelye­ken hogyan végzik a feladatu­kat és milyen tevékenységet fejtenek ki a pionír vagy a CSISZ-szervezetben. A cserakciókat a CSISZ KB utazási osztálya irányítja. A Vrátna völgye Egyre türelmetlenebbül vár­ják dolgozóink a napot, amikor megérdemelt szabadságukat ki­vehetik. Nem kevésbé szorgal­masan számlálgatja az ifjúság a napokat a nagyvakáció kez­detéig, hogy „kalitkájából" ki­törve /berepüljön a ragyogó nyárba Ki más városba, idegen vidékre, ki a természet kellős közepébe. Szlovákiának egyik ilyen vadregényes tája a Vrátna völ­gye, amely bízvást felveheti a versenyt akármilyen méregdrá­ga alpesi hegyvidékkel termé­szeti szépségek tekintetében. Talán idegenforgalmi közegein­ket terheli mulasztás a vidék kellő népszerűsítésének elha­nyagolása miatt. Tény ugyanis, hogy a Vrátna völgyét a ter­mészetjárók javarésze is csak hírből vagy fényképek után is­meri. Az Alacsony Tátra északi nyúlványain, vonul végig ez az elragadó tündérvölgy. A Ties- ňavai szoros mélyén tajtékzik a Vratňanka nevű patak kris­tálytiszta vize, a szurdok olda­lait a vízmosástól és záportól különös alakulatokká csiszolt sziklaképzódmények határolják. A Tiesňavai szorosból kilépve kiszélesedik, majd a Grúň szé­les gerince által két részre oszlik a Vrátna völgye: keleti ága a Nová dolina, nyugati elágazása a Stará dolina. így a völgy egész vonulatát magas hegyek szegélyezik mindenfe­lől, amelyeknek tövében — az amerikai kanyonokra emlékez­tető — mély szurdokok tát on- ganak. Fenséges csendjükben csak a hegyipatakok vizének csobogása hallatszik örökké változatos zenéjével. Itt talál­juk az ország egyik legmaga­sabb vízesését, az ún. Sutovský vodopád-ot, amelynek vize a A bratislavai Hegyi Park fő­iskolai diákotthonát átölelő fák ágai között lágyan röpködnek a zene hullámai. Alkonyat van. Az épület előtt különböző nyel­ven beszélnek a fiatalok, de a zene közös nevezőre hozza őket. A bratislavai Nemzetközi If­júsági Központban járok, ahol Dzsinba Vince vezetőt keresem, hogy megismertessen az itt üdülő külföldi fiatalokkal. Vé­gül egy kis szobában találok rá. A szoba falán megszámlál­hatatlanul sok jelvény csillog- villog, körülövez-ve parányi zászlókkal, a világ minden tá­járól. Kizökkenek a zene hall­gatásából . és ő készségesen felelget kérdéseimre. A CSISZ KB utazási osztálya hét évvel ezelőtt alakult, ebben az évben már 30 000 ifjú kül­földi utazásét szervezi. Ugyan­annyian látogatnak .Csehszlo­vákiába fiatalok, főképpen a szocialista országokból. A fia­talok megkedvelték az utazást. A CSISZ által rendezett külföl­Kecske-szikláról, 20 méteres magasságból zúdul a mélység­be. De nemcsak a vidék hegyes - vülgyes tagoltságának köszön­heti a Vrátna völgye a Szlová­kia gyöngye elnevezést, hanem környékének növényvilága is hozzájárul természeti szépsé­geinek gyarapításához. Pazar bőkezűséggel szórta tele a ter­mészet a tündérvölgy rétjeit, öreg- és sarjúerdők üde zöldje vidítja fel a tájoló szívét-lel- két, csupán az Alacsony Fáira távolabbi hegygerincei zárják el a kilátást az összefüggő er- dörengeteg végétől. Az irtáso­kon rengeteg a málna meg a szamóca, a fák tövében húsos úrigombák szerénykednek. A magasabb fekvésű helyeken megterem a vörös áfonya. Geo- botanikai szempontból rendkí­vül érdekes és ritka virág féle­ségekkel találkozunk a kopár hegyoldalakon, nevezetesen a Rozsutec hasadozott dolomit- kőzetében. A sebes folyású hegyipatakok pisztráng- és rákállományt rej­tenek magukban. A sűrű er­dőkben özek, rókák, hiúzok és borzok tanyáznak, a sziklaor­mokon fürge lábú zergék ker- getödznek gondtalanul. A ma­dárvilág képviselői közül nem ritka a süket fájd, a hasadékok di kirándulások sok tanulmányt, sportolási lehetőséget, üzemi látogatásokat s nem utolsó sorban kiváló szórakozást biz­tosítanak számukra. A külföld­ről jött fiatalok számára nem­zetközi ifjúsági táborokat léte­sítettek, több helyen, például a Tátrában is. A nemzetközi ifjúsági központok és táborok élete igen élénk, változatos. Csak Bratislavábar 1200 kül­földi fiatal látogatott el július­ban. Ennyi jön a jelenlegi hó­napban is. Franciaországból, Olaszországból és más nyugat­európai államokból is jönnek, az Egyesült Államokból pedig egy tíztagú csoport látogatott ide. Minden csoport vidám, jól érzi magát, elégedett. Az itt töltött idő fénypontja rendsze­rint a barátsági est, ahol nép- művészeti fellépéseket rendez­nek, utána pedig táncmulatsá­got. Az utazások tartama alatt a fiatalok megismerik más or­szágok népeinek életét, így érthető, ha szívesen mennek külföldre. Adorján Zoltán némelyikében szirti sas is fész­kel. A Vrátna völgyének éghajla­ta növény és állat számúra egyaránt kedvező, mert minden oldalról hegyvonulatok védik. Télen 50—100 cm vastag hóta­karó óvja a talajt kifagyás ellen. Pompás kirándulási lehetősé­gek kínálkoznak » völgy szél­iében-hosszában a kevésbé vakmerő természetbarátok szá­mára éppúgy, mint a mindenre elszánt hegymászók számára. Ezek a meredek sziklafalakon verekszik fel magukat az or­mokra, hogy azután a számos hasadék valamelyikén leeresz­kedjenek a szurdokokba. A téli­sportok rajongói ugyancsak megtalálják számításukat, mert ötletesen elhelyezett felvonó- székeken himbálódzva közelítik meg a lesikláshoz alkalmas magaslatokat. Edzésük befejez­tével az egyre nagyobb szám­ban felépülő menházak és tu­ristaszállók várják a fáradt síelőket, ahol képeslapok, asz­talitenisz és egyéb szórakozá­sok állnak rendelkezésükre. Az egyéni vagy társas kiránduló csoportok Zsolnára utaznak, ahonnan állandó autóbuszjára­tok indulnak a Vrátna télen- nyáron örökszép, felejthetetlen völgyébe. va. J. A füleki ma­gyar tannyelvű AKI növendékei a brigádokon összegyűjtött pénzből táborozni mentek. Már május elején indult az első turnus, azóta már 1400 tanuló váltakozott a tábor­ban. A tábor állandó vezetői és felelősei Komár Tibor, Vass József és Nagy Nándor tanár elvtársak, akik önfel­áldozó munkájukkal járul­tak hozzá a táborozás sike­réhez. A tábor állandó törzskara a IX. osztályos tanulók, Cipcer, Kovács, Mokos, Gyomrai, Kovács, Simon, Nyeste és Váradi. Feladatuk elsősorban az éle­lem szállítása és a rend fenntartása volt. A táborban egyik verseny a másikat kö­vette. Versenyeztünk sátor­verésben. tájékozódásban, növényismeretben. Minden részvevő teljesítette a PPOV jelvényszerző verseny felté­teleit és megszerezte az Ifjú turista jelvényt is. Az estéket tábortüzek tették hangulatossá, rendszerint kulturális műsort rendez­tünk. Mindnyájan a legszebb emlékekkel tértünk haza. Farkas László, Fülek LÁTOGATÁS IPOLYBÉLEN Kéthetes termelési gya­korlaton vettünk részt az iskola tangazdaságában és naponta hat órát dolgoztunk. Eddig két hektár répa és egy hektár kukorica kapá­lását végeztük el, de a többi kukoricát is gondozásunkba vesszük. Az ipolybéli fiata­lok nagyon szeretik a me­zőgazdasági munkát és még sok szép eredményről sze­retnének beszámolni. Rafael János, Ipolybél ÚJ KŐBÁNYA MEGNYITÁSA Kelengyén az elmúlt he­tekben új kőbányát nyitot­tak és korszerű gépeket ál­lítottak fel. A régi bányában csak kézi erővel fejtették a követ. Falunk életében sok változást várunk az új kőbánya megnyitásával kap­csolatosan. Csók József, Kelengye LICE1 HÍR Ä licei fiatalok derekasan kiveszik részüket a mező- gazdagi munkából, kitisztí­tották az udvarokat, tata­rozták a házakat, virágokat ültettek, több száz brigád­órát dolgoztak le. Napi nyolc brigádórát vállaltak és ha kell, akkor még töb­bet is vállalnak. Ferencz Ida, Lice A Ml OTTHONUNK Sokan talán nem is tud­ják, hogy a bratislavai Cér­nagyár melletti munkásszál­lóban milyen az élet. A fia­tal dolgozók itt valóban igazi otthonra találnak, ké­nyelmes, szép, tiszta szobák várják őket, televízió, rádió, telefon, mindenki kelleme­sen töltheti szabad idejét. Nagyon meg vagyunk itt elégedve, vidáman járunk munkába, hogy építsük a szép jövőt. Végh Ilona, Bratislava PADÁNYI LEVÉL Falunk tanulóifjúsága igyekszik a nyári szünidőt minél hasznosabban tölteni. Rögtön a tanítás befejezése után 30 tanuló munkára je­lentkezett a helyi EFSZ-ben. Nagyon dicsérik a fiatalo­kat, mert szorgalmasan jár­nak be a munkába és lelki- ismeretesen végzik felada­tukat. öllős Márta, Paüánv LEVÉL A POCÜVADLÖI PIONlRTÁBORBÖL Gyönyörű vadregényes környezetben üdülnek a ko­máromi Steiner Gábor Hajó­gyár dolgozóinak gyerme­kei. Majtan Mihály, az üdülő gondnoka, Pavlov András, a tábor vezetője, Srbecká orvosnő és Košalická fősza­kácsnő gondoskodnak a pio­nírok jólétéről. Több mint 250 pionír frissen, sok szép élmennyel tér majd haza. Szénássy János, Komárom LOSONCI TUDÓSÍTÁS % J č ban jelenleg két J? iskola épül. Loson-/j Ijp con a volt tüzér- ~ laktanya helyén épül a tavaly elkezdett ti­zenkét tantermes tanoncis­kola, míg Ipolybaiogon foly­tatják a kilenc tantermes AKI építését. Sajnos, a lo­sonci tanonciskola építkezé­se nagyon lassú ütemben halad, nehezen tudjuk el­képzelni, hogy szeptember elsején már megnyíljanak az iskola kapui. A balogi iskolában a jelek szerint szeptemberben megkezdődik a tanítás. Bizony, sokat ki­lincseltek a balogiak az új iskola érdekében. A falu la­kosságának kérelmét a párt, a HNB és valamennyi tö­megszervezet messzeme­nően támogatta. Nemcsak a balogiak, hanem a szom­szédos községek lakossága a tanítókkal az élen, dere­kasan kivették részüket az építkezésből. Szép és tanul­ságos példát mutattak. Tel­jes elismerést érdemelnek az építkezési vállalat dolgo­zói, kiemeljük Kovács Pál építészt és Szvornyik Pál kőművesmestert, akik rend­kívüli odaadással végezték feladatukat. Sok segítséget nyújtott a Makó elvtárs ve­zette nyolctagú zsélyi kő­műves kollektíva, akik a rájuk bízott munkát ponto­san határidőre végezték el. A balogiak ai iskola vidékét is rendezték és szép parkot létesítettek. Azt akarják, hogy a balogi iskola a vidé­ken a legszebb legyen. Sólyom László, Losonc SZERKESZTŐI ÜZENETEK Érsek Zsuzsanna, Felbár, Tóth László, Komárom, Lel­kes Anna, Malinovo, Kozma György, Vízkelet, Fekete Ferenc, Bodza, Kovács Ka­talin, Nagymegyer, Bende István, Komárom, Pónya Kornélia, Léva, Dávid Ele­mér, Hanva, Csémi Katalin, Egyházkarcsa, Dobrovodsz- ky Erzsébet, Nagymegyer: Beküldött írásaik anyagtor- lődás miatt aktualitásukat vesztették, így már nem közölhetők. LEVELEZNI SZERETNÉNK: Patkó József, Kisköre, Arany János u. 28., Szamli Ferenc, Budapest XXI. Gyöngyvirág u. 10. Rozsnyai Katalin, Köcsk, Vas megye, Deák Ferenc u. 1. 16 éves, Tóth Márta, Székesfehérvár, Széchényi u. 13. 17 éves, Halász Edit, Jácz, Fejér megye, Kossuth Lajos u. 119. 17 éves. Nagy Teréz, Izsákfa, Vas megye, Petőfi u. 30. Adamcsík Hajnalka, Zalaegerszeg, Mártírok útja 31. Nagy Katalin, Pécs, If­júsági út 6/A, 19 éves. Dani Melinda, Budapest IX. Lem- hosek u. 41, 17 éves. Grosz Johanna, Budapest II. Vér­halom tér 7/A. Marek Tiva­dar, Budapest XIV. Fogarasi u. 82/A. Bognár Tibor, Bu­dapest, Pannónia út 1, 17 éves, Hanninger József, Bu­dapest, Bécsi Kísérleti La­kótelep 210. A-épület. Vár- konyi Margit, Miskolc, Bes­senyei ú. 14.

Next

/
Thumbnails
Contents