Új Ifjúság, 1963 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1963-08-20 / 33. szám
Bratislava, 1963. augusztus 20. XII. évfolyam, 33. szám Ára 60 fillér Valja Tyereskova egykori munkatársai között A szerkesztőség egy vallomással tartozik az olvasóinak és a szerzőnek: V. Mihajlovnak. Ez a riport még Bikovszkij és Xyereskova páros űrrepülése előtt készült. A szovjet újságíró még nem sejthette, hogy az a forradalmi hagyományairól híres üzem, amelyet felkeres, rövidesen arról lesz nevezetes, hogy onnan került ki Valentyina Tyereskova, a világ első női űrhajósa. A riport — melynek címét megváltoztattuk — érdekes dokumentum: Valentyina Tyereskováról itt úgy esik szó, mint példamutató komszomolistáról, de még nem tudják, hogy ő lesz az első női ürutas. i. öregek, bizony büszkék vagyunk a mai fiatalokra, de azért meg kell mondanunk, hogy egyik-másik fiatallal nem vagyunk megelégedve. Vannak még olyanok, akik a munka könnyebbik végét szeretik megfogni, akik faképnél hagyják az iskolát és inkább a szüléikén élősködnek, mondván, hogy azok kötelesek gyermekükről tizennyolc éves korukig gondoskodni. Fjodor Jakovlevics Silov mondta ezt, a jaroszlavi Vörös Perekop téxtilkombinát Kom- szomol-titkárának, Válja Vasz- jukovának. A 75 éves öreg munkás, régi jő barátaival, Ivan Tyimofejevics Gorjunov- val és Szergej Ivanovics Szme- tanyinnal látogatott el a Kom- szomol-bizottságba. Ha összeszámoljuk, a három, még ma is fiatalosan nyughatatlan, tenni- vágyó öreg, több mint másfél száz esztendőt töltött a gyárban. Apáikkal és nagyapáikkal ők teremtették meg 1905-ben ezen a vidéken az első munkásszovjetet. Mind a hárman részt vettek a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban is. Ivan Gorjunov volt a kombinát első Komszomol-titkára. Szergej Szmetanyin pedig fegyverrel a kezében harcolt a szovjet hatalomért, a Volgától egészen a Csendes-Óceánig. A három öreg nyugdíjas most is azért jött a Komszomol-bi- zottságba, hogy a fiatal titkárnak, Válja Vaszjukovának néhány hasznos tanácsot adjon. A lányt, aki egyébként a műszaki osztály dolgozója, esztendeje választották meg erre a tisztségre. Elődje jó barátnője volt: Válja Tyereskova, egészen kiváló ifjúsági vezető, aki itt a kombinátban tanult szakmát, szerzett technikusi képzettséget, majd pedig ejtőernyős sportoló, az ország válogatott keretének tagja lett belőle. n — Magam is fonómunkás vagyok — mondja Ivan Gorjunov. — Évtizedeken át dolgoztam a fonóüzemben és higyje el, örül a szívem, amikor egykori műhelyembe lépve azt látom, milyen szorgalmas fiatalok dolgoznak ott. De a fiatalok nemcsak Ivan Gorjunov egykori fonóüzemében ilyenek, hanem az egész kombinátban. alja Podlesznaja 19 éves ^ és Ljuszja Jegorova kommunista munkabrigádjában dolgozik. — Engem senki nem beszélt rá. hogy szerezzem meg a kommunista munka élmunkása címet — mondja Gál ja. — Akár ki is maradhattam volna ebből a versengésből. De én magam is éreztem, hogy többre vagyok képes és többet is akartam produkálni, mint addig. Tánya Nyikamrova, laboránsnő, a textilipari főiskola levelező hallgatója. — A tudás hatalom — mondja. — Márpedig nekünk sok-sok erőre van szükségünk, mert mi a kommunizmust építjük. A kombinátban sok ilyen Galja és Tánya van. Minden második fiatal munkás tanul valamilyen formában. Az idősebb nemzedék jó kezekbe adja át a stafétabotot Jaroszlavlban. S ha az öregek törődnek a fiatalok munkaerkölcsével, emberi magatartásával, az csak az ifjúság javára válik. Nem véletlen, hogy az egykori Komszomol-titkár Val- ja Tyereskova és utódja, Valja Vaszjukova mindig hálásan emlékeznek vissza a sok jó tanácsra és támogatásra, amit az öreg szakiktól, a munka és a helytállás veteránjaitól kaptak. Miért ne lehetne m A nagyvárosi emberek élet- üteméhez tartozik, hogy megrohamozzák a villamosokat. — Rohanás — tolakodás — mintha enélkül nem is menne — mondja mosolyogva egy bájos szőke kalauznő, miközben szép sorjában feltessékeli a villamosra kapaszkodó utasokat. Kedvesen belékarol egy idős vidéki bácsikába, leülteti, szó nélkül elhelyezi a csomagját. Majd egy idős terebélyes asz- szonyság felé fordul és helyet szorít számára. Incselkedik egy makrancos kisfiúval, aki feltétlenül térdelni akar. „Alighogy a villamos elindul, a kalauznő bátorító, kérő, kedveskedő szavára elül az izgalom és mindenki egyszeribe helyet kap. Pillanatok alatt megoldódnak a hangos viták és a kalauznő kecses táncos mozdulatokkal végigjárja a kocsit. Fürge ujjaival mosolyogva váltja fel „még a százast is“. Állandóan mosolyog, kedvesen felelget. Kiszállásra figyelmezteti a kövér nénit, felvilágosítást ad egy kisfiúnak. A megállónál lesegít egy gyakorlatlan fiatal mamát. S még integet a gyerekkocsiban ülő babának, aki ráemeli ibolyakék szemét. Most mintha az ös.s2es utas csak a kalauznőt nézné, felé fordul a figyelem, a feketenad- rágos kékfehér csíkos szvetter- ben öltözött kalauznőt nézik. Valóban milyen megnyerő bájos jelenség! Közvetlen, természetes, szik- rázóan értelmes és mennyire tud az emberek nyelvén beszélni. Vajon ki ez a fiatal leány? Ez a kérdés lebeg az utasok között és érdeklődéssel figyelik a választ. — Štefánova Lida a nevem feleli. Másodéves orvostanhallgató vagyok. Egy hónapra brigádmunkára jelentkeztem. Apám vasutas volt, korán elvesztettem. Anyám sajnos beteges. Húgommal együtt tartjuk rendben a lakást. Eddig még mindig tiszta kitűnővel végeztem. Minden vágyam, hogy orvos legyek. De ezt a munkát is szeretem. Változatos, annyi érdekes emberrel jövök össze. Minden munka szép, ha örömmel végezzük. Most nyáron át pénzt keresek és veszek egy szép téli kabátot. Munka után kimegyek a strandra, lehunyom a szemem és álmodozni fogok atról, hogy a Dimitrov üzem tánccsoportjával merre utazunk majd fellépésre. Így álmodozhatok arról, hogy milyen szép a nyár és szeptemberben vár a tanulás, az anatómiai vizsga. Szeretem az embereket. Szeretem megfigyelni őket. A villamoson is olyan sok mindent látni. Sánti- káló öregeket, beteg, síró gyermekeket. Ezeket akarom majd gyógyítani, mondja magabiztos hangon, miközben átszállót ad egy utasnak. Az utasok pedig igaz érdeklődéssel kísérik figyelemmel a beszélgetést. Szavai kellemes meghitt légkört teremtenek. Szinte családias a hangulat. Bizonyára vidáman, jókedvűen érkezett munkahelyére az a haragos arcú tolakodó bácsi, aki a jobbsarokban ült és az a mosolygó, a cókmókja közül alig kilátszó nénike is. Amikor kiszálltunk, többen megjegyezték: Miért ne mehetne ez mindenütt így? M. M. Készül a fúrótorony Érckutatás távcsővel A Szovjet Tudományos Akadémia geológiai intézetének munkatársai új műszert szerkesztettek az érctelepek kimutatására. Az új műszer voltaképpen a kozmikus sugárzás intenzitását méri bányákban és kutatóforrásokban. A kozmikus sugárzás elektrónjai gyorsan elvesztik energiájukat a kőzetekben és a protonok is „eltűnnek“ a nukleáris kölcsönhatások eredményeként. így 10 méternél nagyobb mélységben a kozmikus sugarak már lényegükben műmezonokbó! állnak. A múmezonok még 3 km-es mélységben is kimutathatók, persze intenzitásuk csupán milliomod- része a tengerszinti értéknek. A kozmikus sugárzás föld alatti intenzitása attól függ, milyen anyagokon hatolnak át útjuk közben, a különböző anyagokban ugyanis különböző módon nyelődnek el. Ez a körülmény felhasználható a különböző érctelepek kimutatására. Ezen a módon Köeép-Ázsiában jelentő* ólom- és cinkérceket fedeztek fel, továbbá olyan vasércelőfordulást, amelyet a hagyományos kutatómódszerek nem mutattak ki. Az új módszer segítségével a vízkészletek is kimutathatók a föld alatt, s ezen a módon előre fel lehet készülni a veszélyes bánya-vízbetörésekre. A szovjet kutatók eddig maximálisan 400 méteres mélységig használták eredményesen az újfajta mezon-távcsövet. Augusztus 12-én a moszkvai nagy Kreml-palotában átnyújtották Manolisz Glezosznak, a görög nép nemzeti hősének és kiemelkedő képviselőjének „A népek közötti béke megerősítéséért“ nemzetközi Lenin-díjat. Az ünnepélyes átadáson a moszkvai közélet többszáz neves képviselője jelent meg. Felvételünk Fegylnről, a Szovjet írószövetség első titkáráról, Manolisz Glezoszról és B. Polevojról készült. A New York Herald Tribune közölte Art Buchwald „Nyílt levél de Gaulle tábornokhoz“ című glosszáját, amely maró gúnnyal állítja pellengérre a francia kormánynak az atomfegyverkísérletek eltiltásának kérdésében elfoglalt magatartását. „Drága tábornokom, de Gaulle — írja Buchwald — üdvözlöm Önt abból az alkalomból, hogy elhatározta, nem írják alá az atomfegyverkísérletek eltiltásáról szóló szerződést. Bizonyos körökben már attól féltek, hogy ebben az egyetlen esetben Ön együttműködik majd szövetségeseivel. Ön azonban hü maradt jelleméhez, jobban mondva a bombákhoz, Azok közülünk, akik szeretik Franciaországot és nem kevesen vagyunk ilye- . nek, nagyon csalódottak lettünk volna, ha Franciaországnak nem lenne saját atombombája. Mi módon lehetne Franciaország nagy ország, ha nincs bombája? kérdeztük mi — Néhány barátom azt kér dezte: „De Gaulle tábornok talán nem érti, hogy a kísérletek milyen kárt okoznak a jövendő nemzedéknek?" De ne féljen, tábornok, én megfelelő választ ■adtam nekik. Azt mondtam, hogy Ön öregember és Önt nem nyugtalanítja a jövendő nemzedékek sorsa. Ön csak Franciaországra gondol, a jövendő nemzedékek pedig majd törődnek magukkal. Ön el sem tudja képzelni, hogy a világon hány olyan anya van, aki nem érti meg az Ön problémáit. Ök csak egy dolgot hajtogatnak, gn- nak a tejnek a radioaktivitását, amelyet a gyermekeik isznak. Sohasem gondolkodnak nagy kategóriákban, nem gondolnak arra, hogy az Ön országa milyen helyzetet tölt be a világon. De ne féljen, tábornokom, én megvédem Önt, amikor egy anya panaszait hallom, azt mondom neki: „Felejtsei el a tejet, adjon a gyerme- keinek süteményt Én megvédem de Gaulle-t
