Új Ifjúság, 1963 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1963-07-09 / 27. szám

/

ES vUÁNOS:

(6.)

— Persze. Jubileum van. Egy hónappal ezelőtt ismertelek meg.

— Csakugyan ... Köszönöm!

— Eltette a mackót, leült az asztalhoz.

— Holnapra egy kitűnő Wag- ner-életrajzot ígértek, — mondta János. — Együtt fogjuk olvasni, jó?

— Jó, — mondta Teri. Keverni kezdte a kártyát.

— Elég meleg van itt? — kérdezte János.

— Igen, — mondta Vera.

— Azért ez nem fog ártani.

— Konyakot töltött, koccintottak.

— Nagyon erős, — mondta Teri. Megigazította olcsó karperecét.

— Délután az „Álarcosbált“ közvetítették Pestről, — mondta a fiú. — Hallgattad?

— Nem, — felelte Teri. — Az üzletben voltam. — Kinyitotta az asztalon fekvő dobozt.

— Sakkod is van?

— Nem az enyém. Laci felejtette itt. Tegnáp sakkoztunk.

— Milyen vicces egy ilyen sakk-lő, — mondta Teri.

János rágyújtott.

— Adj egy szippantást! — mondta Teri.

János átadta a cigarettát. Teri szája élénkpiros gyűrűt hagyott rajta. János beoltotta a cigarettát.

— Elteszem eihlékbe, — mondta. Betette az egyik fiókba.

Vera letette a gyufásdobozt, amellyel játszott.

— Most jut eszembe! Bélával megbeszéltük, hogy ma este elmegyünk az asztaloshoz.

— Felállt a székről. — El kell mennem. Itt maradsz egyedül, Tériké?

Teri letette a kártyát.

— Egyedül nem maradhatok itt.

— Megbeszéltük, — mondta János — hogy meghallgatjuk a lemezeket.

Teri felállt.

— Nem gondoltam, hogy Vera néni...

— Félóra alatt elintézzük,

— mondta Vera s feltette kalapját. — Visszajövök érted.

— Ne menj el, Tériké, — rgondta János.

— Szívesen maradnék ...

— Nem vagy már gyerek, — mondta Vera. — Csak hallgassátok meg a lemezeket... Ki- klsér, János?

— Igen.

Kimentek a szobából.

Mikor János visszajött, Teri a fényképét nézte.

— Iszunk még eggyel? — kérdezte János.

— Én nem kérek. El kell mennem innen.

— El akarod rontani ezt a szép estét?

... Végighallgattak néhány lemezt.

— Fejembe ment a konyak,

— mondta Teri.

'János ismét bekapcsolta a lemezjátszót. Terihez lépett, megfogta a kezét.

— Nagyon szép vagy. Már gimnazista koromban ilyen iányról álmodoztam.

— Egy hónapja ismerjük egymást — mondta Teri. — Hogy szalad az idő.

— Holnap kölcsönkérek egy hegedűt. Eljátszok valamit neked.

— Mit?

— Nem mondom meg előre.

Sokáig nézték egymást.

— Szeretlek, — mondta a fiú. Megcsókolta a lányt.

— Előttem van az első találkozásunk, — mondta Teri. — Mintha az előbb történt volna.

A zenét hallgatták ... János ismét megcsókolta. A zene elhallgatott. a tű a lemez közepén csúszott. János le akarta fejteni a lányról a szvettert.

Teri eltolta magától, kabátjához szaladt, nyakába tette a kendőt.

— Mennem kell.

— Tériké ..

— Nem maradhatok itt. Gyere be holnap az üzletbe.

János nem felelt. Elfordult a lánytól.

Teri visszaejtette a kabátot a székre. Kikapcsolta a lemezjátszót.

r— Jánös..i

A fiú leült, konyakot töltött magának.

— Haragszol?

— Nem, — mondta János.

— Dehogy... Csak valami megpattant az agyamban ... Azt hiszem, rövidesen megbolondulok ...

— Ne igyál annyit.

— Mást vártam ettől az estétől.

— Szeretlek, — mondta Teri. — Sohasem szerettem még férfit... De lásd be, hogy nem ♦ehet... Nem maradhatok itt..

János felállt.

— Igazán szeretsz?

— Esküszöm. \

— Tudnál nekem segíteni az életben?

— Ha akarnád ...

— Ugye, ebben a szobában elférne két ágy egymás mellett?

Teri körülpillantott.

— Igen. Miért kérdezed?

— Egy állőtükör is?

— Az is.

— Holnap délután ráérsz?

— Igen, — mondta Teri.

— Megbeszéljük, hogyan rendezzük be ezt a szobát. Nem tarthatunk nagy lakást...

, Teri leengedte a kendőt a székre.

— Eljössz holnap? — kérdezte János.

Teri hozzásimult, megcsókolta.

— Te édes...

A férfi átölelte.

— Nagyon boldogok leszünk. Teri bólintott.

— Szeretlek, — mondta a férfi.

— Nem bánod meg? Jól meggondoltad?

— Édesem ...

Megcsókolták egymást. Az asztal mellett álltak, az ajtó közelében.

— Jöhet Vera néni, — mondta Teri.

— Most ment el.

— Mindig így fogsz szeretni?

— Mindig.

János le akarta húzni Teriről a szvettert. Teri segített neki, s közben leverte az asztalról Laci dobozát. A sakkfigurák szétgurultak a szőnyegen.

— ☆ —

Teri vasárnapló ruhában volt, harisnyáját stoppolta. Vera a díványon ült, divatlapot nézegetett. A zongora helyén virágállvány állt.

Juhászné kijött a másik szobából, levett egy porszemet fekete szoknyájáról. A tükörhöz lépett, meglátta benne Terit.

— Hová készülsz? — kérdezte.

— Moziba megyünk.

— Jánossal?

— Igen.

Juhászné a karosszékre pillantott.

— Ez a szék már megint tele van lim-Iommal. Tudod, hogy ebben szeret ülni... Mindennel nekem kell törődnöm.

— Elrakta a székről a holmit, megcsókolta Terit. — Te kis rossz-csontom. Fésülködj meg szépen. — Verához fordult. — Nem gyönyörű ez a kis béka?

— Anyja lánya, — mondta Vera.

— Ugye jól összeillenek Jánossal?

— Igen.

— Jézusom, mennem kell. Hol a kabátom?

Teri felhúzta a harisnyát, felvette szürke körömcipőjét.

Juhászné bement a hálóba, majd kabátban jött vissza. Fehér szilonkesztyü volt a kezében.

— Ezt a kesztyűt ma vettem neked, — mondta Terinek. — Minden lánynak van, csak neked nem volt... A moziban egyenesen ülj, ne olyan pukli- san, ahogy szoktál.

Kisietett az ajtón.

Vera felnézett a divatlapból.

— Miért vagy szomorú? — kérdezte Teritől.

— Nem vagyok.

— Az üzletben is figyeltelek. Valami bajod van?

— Nincs semmi bajom.

Vera bekapcsolta a rádiót.

Egy álmoshangú nő beszélt.

„... hathónapos koráig nem kap a csecsemő csalánkiütést, mivel védi az anyától kapott ellenálló képesség. Hathónapos korában és később már megbetegedhet. A csalánkiütés komoly betegségnek számít, mert tüdőgyulladással komplikálód- hat. Ezért ebben a korban fokozott gondossággal kell foglalkoznunk gyermekünkkel...“

Teri felugrott, kikapcsolta a rádiót.

— Mi bajod, Tériké? — kérdezte Vera. — Beteg vagy? Miért nem mondod meg?

Teri leült az asztalhoz, sírni kezdett.

— Jánossal van valami? — kérdezte Vera.

— Hagyjon, Vera néni.

— Furcsa vagy.

Teri sokáig gyűrögette a zsebkendőt.

— Vera néni, — mondta egyszerre, — állapotos vagyok ...

Vera félretette a divatlapot.

— Őrültség ...

— Mit csináljak, Vera néni? Mámának ne mondja meg ...

Vera felállt.

— Erről jut eszembe. Nekem is van közölnivalóm. — Kesztyűs kezével lapozni kezdte az asztalon lévő újságot. — Jövő szerdán nem mehetek veled keresztapádhoz. Konferencia lesz. — Teri mellé sétált, lassan lehúzta az egyik kesztyűt.

— És még egy dolog. Nagyon unom már Verát és azt a vacak üzletet. Ezentúl csak nálam fogunk találkozni. — Ar- conlegyintette Terit a kesztyűvel. — Pintyőke ...

— Gyereket várok, János, — mondta Teri.

— Mit? »

Nagy csönd lett.

— Azt hittem, örülni fogsz ..

— mondta Teri és felállt. — Gyerekünk lesz ...

— Ne csinálj rossz viccet.

— Anyám életére esküszöm.

— Próbára akarsz tenni?

Teri megrázta a fejét. János

elfordult.

— Lehetetlen ...

— Ne haragudj. — mondta Teri.

János az ablakhoz ment.

— Biztos?

— Biztos.

János a másik kesztyűt is lehúzta.

— Szóvál gyereket vársz? — kérdezte más hangon.

— Igen.

— János már tudja?

— Nem.

Vera a szoba közepén állt.

— Ma este föltétlenül mondd meg neki...

— Szégyellem magam...

— Ne légy csacsi, — mondta Vera.

Odament Terihez, megsímo- gatta a hajár. Teri nem nézett fel.

— Mondja meg neki maga ...

— Szívesen megtenném, — mondta Vera. — De... ezt nem lehet úgy elintézni... — Órájára nézett.

— Azt mondta, feleségül vesz.

— Akkor miért nyugtalankodsz? Megesküsztök, és vége az izgalomnak... Ma este mindent beszélj meg vele.

Teri sírt.

— Ne sírj, — mondta Vera. — Meglátod, minden, simán fog menni... Mennem kell... Kinyitom az ablakot... Nehéz itt a levegő ... Nem vagy rosz- szul?

— Nem.

Vera felöltötte bundáját.

— Okosan beszélj vele, — mondta.

— Ne tessék szólni senkinek.

— Nem szólok, — mondta Vera az ajtóban. — Ha rosszul éreznéd magad, nem kell bejönnöd az üzletbe.

— Nem lehet rendes zsilettpengét kapni, — mondta János., Nem húzta le a kesztyűjét. — Összevagdaltam az arcomat... Készen vagy?

— Igen.

— Akkor induljunk. Beszólunk Jenőért. Magunkkal visz- szük a moziba.

— János ... Mondanom kell neked valamit...

— Kitől?

— János!

Teri a széktámlába kapaszkodott. A férfi odasétált.

. Ez a Lévai... bejárt az üzletbe...

Teri leült, sírva fakadt.

— Csinos fiú, — mondta János. Csak egyszer volt az üzletben! — kiáltotta Teri. — Ha igy folytatod, megölöm magam!

— Na jó, jő, — mondta János. — Hadd gondolkozzam.

— Mit kell ezen gondolkozni? Megbeszéltük, hogy összeházasodunk ... Addig kellene, amíg nem látszik meg rajtam.

— Jópofa vagy. Ez nem olyan egyszerű.

— Mi nem egyszerű?

János újra az ablakhoz lépett.

— Ki kell eszelnünk valamit. Sajnos, egy éven belül nem vehetlek el.

Visszament Terihez.

— Tériké... — Megfogta a lány vállát.

Teri lelökte a kezét és elfordult.

— Édesem...

— Eredj!

— Elküldesz? így is jó.

— János!

A férfi megállt.

— Szeretlek, — mondta Teri.

— Csak másfél év múlva vehetlek el, — mondta János. — Családi okok miatt... Te ezt nem érted ... Az élet nagyon kegyetlen ... Majd megmagyarázom neked ...

— Semmi módon nem vehetsz feleségül?

— Most nem.

Sokáig hallgattak.

— Mit csináljunk? — kérdezte Teri.

— Holnap hozok orvosságot.

— Mi lenne, ha megszülném a gyereket?

— Anyád és Kálhián bácsi megharagudnának rád ...

— Nem veszem be az orvosságot!

— Tériké ...

— Hagyjál. .. Gondolhattam volna. Bolond voltam.

— Be kell venned az orvosságot.

— Nem veszem be!

— Lásd be, — mondta János.

— hogy az ilyesmiben a férfi az okosabb. Légy jó kislány. Ne félj, egyszer nagyon boldogok leszünk.

— Olyan szerencsétlen vagyok ...

— Ne szólj a dologról senkinek. Tudja valaki?

— Csak Vera néni.

— Az orvosság rövid idő alatt hatni fog, Holnap délután eljövök.

— Biztosan gyere el.

János felhúzta a kesztyűt.

— Jó leszel?

— Minden úgy lesz, ahogy te akarod.

János megcsókolta a lányt.

— Mosolyogj egy kicsit...

Az ajtóból visszaszólt.

— Feküdj le, pihend ki magad.

Az udvaron rágyújtott, a gyufát dühösen dobta a bokrok közé.

Laci utolérte Kálmán bácsit.

— Jó estét kívánok.

Az öreg felnézett.

— Jó estét.

A járdát nézte, meggyorsította lépteit.

— Késő van már, — mondta,

— ideje, hogy nyugovóra térjünk.

— Péteri úr kérem ... Fontos dologról szeretnék beszélni önnel...

— Miről?

— Feleségül szeretném venni Terikét.

Az öreg megállt.

— ön az egyetlen férfi a családban, — mondta Laci.

— Még nem adjuk férjhez,

— mondta Kálmán bácsi. —'• Fiatal még. Verje ki a fejéből... Hm, hm ... Kínoz a reuma ... Én erre megyek. No jó éjszakát...

— ☆ —

Juhászné és Kálmán bácsi az asztalnál- ültek, Teri a rádió mellett állt.

— Hány óra? — kérdette Juhászné.

— Mindjárt fél hét.

— Azt mondta, pontosan jön. Milyen lassan múlik az idő ...

— Az asszony felállt az asztaltól. — Minek találtam meg ezt a dobozt? ... Jobb volna, ha nem tudnék semmiről... Istenem, miért büntetsz eny- nyire?... — Ismét leült. — Intézték volna el, ahogy akarják.

Kálmán bácsi imádkozni kezdett.

— Hagyd már abba, Kálmán, az égre kérlek!

— A lányodért imádkozom.

—i Ilyen szégyent, — mondta Juhászné. — Mit mond a világ?... Terikém, hogy tehettél ilyet szegény anyáddal? . Nincs még fél hét?

— Két perc múlva, — mondta Kálmán bácsi.

— Más anya büszke lehet a gyerekére, itt meg csak a baj, a szomorúság ...

— Hallgass már, mama! — kiáltotta Téri.

— Jobb lett volna, ha nem találom meg ezt a dobozt... Hátha nem jön el?... Megígérte ... Megszakad a szívem.

Kálmán bácsi halkan imádkozott.

Kopogtattak. Juhászné felállt.

— Szabad.

János lépett be.

— Jó estét. SzerVusz, Tériké.

— Jó estét, János, — mondta Juhászné. — Jöjjön beljebb.

— Hívatni tetszett.

— Igen, — mondta Juhászné.

— Ne haragudjon, hogy idefá- rasztottam ebben a rossz időben. Tegye le a kabátját.

— Nem maradhatok sokáig. Ha megengedik, így ülök le.

— Tessék.

— Köszönöm. — János leült.

Teri kiment a szobából.

— Miről van szó? — kérdezte János.

Juhászné leült, kezébe vette az orvosságos dobozt.

— Megtaláltam az orvosságot. Véletlenül. Egy régi táskámban volt, amit már évek óta nem használok... Ne firtassuk, hogyan fejlődtek idáig a dolgok ... Megtörtént, nem lehet visszacsinálni... Arról beszéljünk, hogy ... Ez az orvosság ugyanis nem használt a lányomnak, János.

Egy ideig senki sem szólt.

— Rendesen szedte? — kérdezte János.

— Igen.

— Biztos?

— Teri sohasem hazudik.

Ismét csönd lett.

— Én ugyanis... — kezdte János. — igazán sajnálom ... Őszintén szerettem Terikét...

— Mondom, hogy erről ne beszéljünk... Emberek vagyunk. Mással is megtörtént...

De mi lesz holnap? Az idő szalad ...

— Nem tudom, mit mondjak ... Gondolkodási időre lenne szükségem ...

— Most együtt vagyunk ...

Mi is szeretjük Terit...

Kálmán bácsi felvonta szemöldökét.

— Azt ígérted, öcsém, hogy feleségül veszed. Talán le akarod tagadni?

— Dehogy... Ne értsenek félre. Hogv is mondjam? Ma is fenntartom, amit ígértem, de ... Terinek már megmondtam ...

— Igen, tudom, — mondta Juhászné. — Mi is segítenénk, amíg ...

— Erről szó sem lehet, nagyságos asszonyom. A saját

apámtól sem fogadnék el segítséget ... Higyjék el, őszintén sajnálom. Nekem is nagyon fáj.

— Kétségbeejt, János... Csalódtam magában.

— Ha lehiggad, másképp fog beszélni.

Kálmán bácsi ismét megszólalt:

— Az anyaszentegyház sza- ' bályai szerint egybe kell kelnetek a kisded világrajövetele előtt.

— Hogyan? — nézett fel János. — Önök azt akarják, hogy megszülje a gyereket?

Juhászné ránézett.

— János ... nagyon kérem ..

— Határozottan ellenzem, hogy megszülje a gyereket. Ha ez megtörténik, sohasem neszem feleségül.

— Mit akarna, János?

A férfi a kezét nézte.

— Műtéti beavatkozásra gondolok.

— Meg akarja operálni?

— Az ilyesmi manapság nem kérdés ... Kapok most választ, vagy gondolkozni óhajtanak? .. Jót akarok ... Pár nap múlva helyreál Ina a nyugalom.

— Jánoska ...

Káimán bácsi közbekiáltott:

— Mit Jánoskázod? Szök- nyapecér! Gazember!

János felállt.

— Bocsásson meg neki, — állt fel Juhászné. — Nem tudja, mit beszél.

— Asszonyom, — mondta János, — bármikor rendelkezésére állok ... Szándékomat fenntartom ... Bocsásson meg, a főorvoshoz kell mennem ... Terinek tolmácsolják üdvözletemet. Jó éjszakát.

Mikor kiment, Juhászné elsírta magát.

— Gondolkozni kell, nem jajveszékelni, — mondta Kál-, mán bácsi. Azért adott az isten észt, hogy gondolkozzunk vele.

— Utána megyek!

— Sehová se menj! Hiába mennél. Azt mondaná: „Miért nem vigyáztak rá? Legényem- ber oda megy. ahol kap“ ... Nem vagyok elfogult, sőt na- gyonis tárgyilagos vagyok, — az ajtóra mutatott, melyen János kiment, — bocsánat a kifejezésért'— önzői sirhuléköny gazember.

— Istenem, miért büntetsz ennyire?!

— A műtétet, — mondta ■ Kálmán bácsi — mindenesetre ellenzem.

— Pedig talán ...

— Halálos bűnnek tartom. Gyilkosságnak! Mint jó keresztény, sohasem egyezhetek bele.

— Fiatal mégj Megbocsájtja neki az isten. '

— De mi nem vagyunk fiatalok. Nekünk nem bocsájtaná meg.

Juhászné elfordult. Kálmán bácsi felállt, kabátja ujjával tisztogatta a kalapját.

Ez a Lévai — mondta más hangon — bármely pillanatban elvenné Terit. A múltkor is megszólított az utcán... Az ismerősök tudják, hogy tetszik neki Teri...

— De hiszen Teri nem szereti.

— Ugyan. Majd megszereti.. Utóvégre kényszerhelyzetben van. Örüljön, hogy kihúzzuk a bajból. — Letette a kalapot. — Ma megint próbálták a szirénákat ... Hívd be Terit.

(Folytatjuk)