Új Ifjúság, 1963 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1963-07-02 / 26. szám
ES 3ÁNOS: 5. — Igen. — Nagyon megörültem, amikor tegnap itt újra találkoztunk. Teri nem nézett rá. — Vasárnap műsoros est lesz a kultúrotthonban, — mondta János. — Énekesek lépnek fel. Mi lenne, ha szórakozottságból két jegyet vennék, és az egyiket magának adnám? — Mit feleljek? — Azt. hogy eljönne velem az előadásra. — Gyárban dolgoztam. Kinevetnék, hogy ilyen partnernője van. János megfogta a lány kezét. — Ne beszéljen csacsiságot. A másik szobából hangos nevetés hallatszott. Teri elhúzta a kezét, az ajtó felé fordult. — Min gondolkozik? — kérdezte János. — Jó, hogy ez az ajtó nem tükör, — mondta Teri. — Ha az volna, meglátnám, milyen siralmasan fogok kinézni maga mellett. Az ajtó sarkig kinyílt, Baby állt a küszöbön, halásznadrágban, blúz nélkül Arca piros volt, haja kócos. — Zálogba került a blúzom, — mondta. — Gyere, Teri, tőled váltjuk ki a zálogokat! Teri becsomagolta a lemezt és átadta a vevőnek. A vevő fizetett és elment. Baby lustán a pultra támaszkodott; szűk ruhában volt, csípője kiállt. A forgalmas utcát figyelte. — Helyes fiú ez a Barta doktor, ugye? Teri nem felelt. — A sebészeten dolgozik ? ... Teri! — Tessék. — A sebészeten dolgozik? — Barta? Igen. Azt hiszem. — Ha megkérné a kezemet, percig sem haboznék, — mondta Baby. — Autója van? — Nem tudom. — Ha nincs, előbb-utőbb biztosan lesz. Ugye, te is hozzámennél ? — Bartához? Baby bólintott, cukorkát tett a szájába. — Nem tudom, — mondta Teri. — Nem gondolkoztam rajta. — Nagyon helyes fiú, — mondta Baby. — Gérard Phi- Iipre hasonlít. Egy kicsit. — Elment a pulttól. — Megyek. Pá, szívem. Valamelyik nap beugróm hozzátok. Teri a kirakaton keresztül látta, hogy egy göndörhajú fiúhoz csatlakozott, akinek motoros-szemüveg volt a homlokán. Kis idő múlva Lévai Laci lépett a boltba. Zöld lódenkabát- ban volt, kalapját kezében tartotta. — Erre jártam, — mondta. — Színdarabot próbáltunk. Gondoltam, benézek. — Fáradt vagyok, — mondta Teri. — Jó lenne már hazamenni. — Jöjjön, hazakísérem. — Meg kell várnom Vera nénit. Laci a pultra tette kezét. — Nagy fába vágtam a fejszémet, — mondta zavartan. — A „Dulszka asszony erkölcsét" akarjuk előadni Ismeri? — Nem ismerem. — Egy úri családról szól és egy szegény cselédlányról. A fiatalúr teherbe ejti a cselédlányt ... Nehéz darab. A cselédlányt Köböl Mari játszana, de sehogysem megy neki... Nehéz szerep. Nem vállalná el? — Nincs tehetségem az ilyesmihez. — Megpróbálhatná. Teri megrázta a fejét. — Kár, — mondta Laci. Teri elfordult, a polcokat nézte. Laci elment a pulttól. Teri visszafordult. — Már megy? Laci a kalapját nézegette. — Holnap elhozom magának Tóth Árpád verseit. Nagyon szép versei vannak. Teri a körmét kezdte reszelni. — Nem hiszem, hogy lesz időm olvasásra. Laci az üzlet közepén állt. János sietett be az ajtón. — Bemutatom magának Lévai Lacit, — mondta Teri és kijött a pult mögül. — Jó barátok vagyunk. Ugye, Laci ? — Igen, — mondta Laci. — Örvendek. Doktor Barta. — Lévai. , — Ha megengeded, — mondta János, — tegezni fogjuk egymást. Közénk tartozol, nem? — Ahogy parancsolod. — Én János vagyok. Majd utólag megisszuk a pertut. Most nincs időm Nem haragszol? — Dehogy. Terihez fordult. — Befejezzük a tegnapi beszélgetést. Kikereste a lemezt ? — Igen. Bementek a pult mögé. Feltettek egy lemezt a kofbngra. — Viszontlátásra. — mondta Laci. Nem. vették észre, hogy ei akar menni. A járdán megállt, összeszorította a fogát. Ogy érezte magát, mintha púpja nőtt volna. — ☆ — Kató bement a ligetbe. Meglátta Jánost, aki a szélső pádon ült. Odament hozzá. Olyankor bolondokat beszél az ember. Valami viccet mondtam az autó rúgószerkezetéröl. Emlékszel ? A bor beszélt belőlem. — Gazember. — Nézd, Kató... A te érdekedben kérlek, fejezzük be ezt a dolgot. Kató nem vette le róla a szemét. — Szép volt, gyönyörű volt, — mondta János s cigarettát vett ki a zsebéből, — sohasem felejtem el... De most már be kell fejeznünk... A te érdekedben kérlek... — Miért hangsúlyozod ezt annyira ? — Azt mondtad, féltékeny a férjed. — Mikor megismerkedtünk, másképp beszéltél. — Uralkodj magadon. Az ember nem élhet örökké egy kábulatban. Sajnos, férjnél vagy, el kell válnunk egymástól ... Bele kell tö- ődnünk. — Elválok az uramtól. — Na és? — Mit: na és? János feléje fordult. — Kató, nagyon kérlek, térj magadhoz. — Megengeded, hogy leüljek ? János a támlára :ette könyökét. — Tessék. Kató leült, egymásra vetette szép lábait. — Nem lesz jó, ha együtt látnak bennünket, — mondta János. — Mi van veled? — kérdezte az asszony. — Miért ? — Tegnap nem jöttél ki. Kilencig vártalak. — Ja igaz. Ne haragudj, sok dolgom volt az osztályon. Kató idegesen mozgatta a lábát. — Emlékszel, mit mondtál Zólyomban ? Elfelejtetted ?... A vár mellett. Amikor a fa alatt álltunk. — Ahol azt a remek külföldi kocsit láttuk ? — Igen, — mondta Kató és lenézett a cipőjéie. — Azt mondtad, én vagyok az a nő, akire diákkorod óta vártál. — Az emberek körülállták, — mondta János. — Bámultak rá, mint borjú az új kapura. Kató ránézett. Pár pillanatig hallgattak. — János... Ne légy kegyetlen hozzám .. Kockára tettem a hírnevemet... Azt mondtad, nem törődsz semmivel, csak szeressük egymást... — Kicsit spicces voltam. — Gyűlöllek, — mondta az asszony, és elfordult. — Holnap hazajön a férjed, — mondta János. — Okosan kell viselkednünk. — Körmét nézegette. — Találkozhatunk ezután is, csak nem olyan sűrűn, mint eddig ... Át akarta fogni az asszony vállát. Kató felállt, a pad piros támláját babrálta, melybe két név volt bevésve: Ica, Feri, Elővette a zsebkendőjét. — Légy okos, kedvesem, — mondta János. Az asszony megtörölte a szemét. Lassan elindult. Tűsarkú cipője pontokat hagyott a pad előtt a puha ligeti úton. — ☆ — —• Szerintem nem keltene abbahagyni ezt a dolgot, — mondta Dunbi. — Puha vagy. Más taktikát kell alkalmaznod. Laci a borospoharat nézte. — Ezek után? Dunai teletöltötte a poharakat. A háló ajtaja nyitva volt, Laci Dunainé szavait figyelte, aki a hálóban mesét mondott a két gyereknek. — Nem mondhatok mást, — szólt Dunai. — Puha vagy. Én nem hagynám abba. Laci megrázta a fejét. — Késő. — Fenét! — fortyant fel Dunai. — Ha most elhanyagolod a dolgot, később bánni fogod. Emlékezz a szavamra. Laci Dunainé meséjét hallgatta — Jó neked, — mondta később. — Boldog családi életet élsz. Velem senki sem törődik. Dunai nem tudta, mit mondjon. Felhajtotta a bort. A kályhában pattogott a tűz, az asztal mellett felfordult játékautó feküdt Laci felállt. — Megyek. Zavarlak benneteket. — Dehogy zavarsz, — mondta Dunai. Ő is felállt. Megveregette Laci hátát. — Hallgass rám. Ne tégy pipogya. Kockás papucsban volt. Kikísérte Lacit. Az előszobába is kihallatszott az asszony hangja. Kint hűvös szél fújt. Az utcán megállt és sokáig nézte a két narancssárga ablakot. — ☆ — Adél megnézte az óráját, felöltötte a kabátot. — Van is menyasszonyom, meg nincs is, — mondta János. — Havonta egyszer látlak. Este jössz, másnap este mész. — Ne zúgolódj, — mondta Adél. — Az igazgató megígérte, hogy megsürgeti az áthelyezésedet. Újév után már együtt leszünk. — A kollégák még nem is ismernek. Adél a rádióhoz ment, megfordította a fényi’éptartót. — Megmutathatsz nekik. — Komolyan dühös vagyok, — mondta János. — Örökké búcsúzkodunk. Milyen élet ez? Ügy intézd a dolgokat, hogy ha áthelyeznek, rögtön megtarthassuk az esküvőt. — Semmi akadálya. A bútor megvan. — Bekattintotta a kézitáskát. — Anyuval úgy döntöttünk, hogy a virágállványt mégsem az ablak elé tesszük, hanem a sarokba. Mit szólsz hozzá? — Nekem mindegy. — Nem félsz, hogy együtt kell majd laknod az anyósoddal? — Csacsi. Adél a férfi elé állt, a mellére tette kesztyűs kezét. — Románéktót csónakot kapunk nászajándékba. János összeráncolta homlokát. — Te még nem ismered őket. A férfi belgyógyász, az asszony diszlettervező a színházban. Roppant helyes emberek ... Holnap húzd fel az új cipőt. Apa ajándéka. — Csókra tartotta arcát. — Épp ma éjjel van készültségem! Ebben is pechem van. Nem kísérhetlek ki. Adél az órára pillantott. — Megőrülök. Lekésem a vonatot. Mit fogsz csinálni? — Kiakasztok egy táblát az ajtóra: „Menyasszonyom, doktor Székely Adél eltávozott, a hölgylátogatókat nyugodtan fogadhatom“ ... Adél tréfásan meglegyintet- te. — írd meg, mit hozzak. — ☆ — Felállt a fotelből, felvette ujjas szvetterét, megfésülkö- dött. A jeggyűrűt. lehúzta, betette az asztalfiókba. A kis- szekrényből lemezeket vett elő. Kivette Adél fényképét a tartóból, s Terit tette a helyére. A tükörhöz ment, haját igazgatta. Bekapcsolta a rádiót. Kopogtak az ajtón. — Szabad. Vera lépett be, zöld kabátban, kalapban. Levetkezett, és tarka kendőt vett ki a táskájából. — Magamnak tettem félre, — mondta. — Kanadai. — Köszönöm. Holnap elszámolunk. Vera hallgatott. — Foglaljon helyet. Vera leült, mindketten hallgattak. — Meleg az idei ősz, — mondta János. — Igen ... Nagyon kérem, vigyázzon rá. Az anyja barátnőm. János elővette a kártyacsomót, letette az asztalra. — Akar egy konyakot? Vera megrázta fejét. Mikor Teri megérkezett, János kikapcsolta a rádiót. — Szabad a kabátodat? Teri meglátta a szekrényen álló mackó-szobrot. — Mackó Muki! Mikor vetted? — Tegnap. Tetszik? Neked adom. — Nekem adod? i(S©lytatjuk) Két kép A dolgozók idei filmfesztiválján ismét sok külföldi vendég vett részt. Felső kép: a szovjet művészdelegáció. Alsó kép: a magyar filmművészek delegációja. 7íb& foC't»»» Párizsban 1961. deceiriber 19- én 17 óra harminc perckor történt. A televízió stúdiójában a Sztárok iskolája című műsor főpróbáját tartják. Az utolsó szám Janine Charrat jelenete. A rendezőfülkében Jean Pierre Marchand kényelmesen nyújtózkodik egyet, örül, hogy nemsokára véget ér a fárasztó főpróba. De hirtelen tüze sóvá tűnik fel a színpadon, szalad át a színen. Janine Charrat fájdalomtól eltorzult arcát ismeri fel a rendező a lángok mögül. Több asszisztens üldözi a fáklyaként lobogó balerinát, fecskendőt nem mernek használni az oltáshoz. Végre valaki pokrócba burkolja a balerinát. Harminc másodpercig tartott a drámai küzdelem a lángokkal. Mint később kiderült, Janine Charrat a színpad melletti öltözőben, közvetlenül jelenete előtt néhány bemelegítő mozdulatot tett, s eközben oly közel került az egyik kellékhez, egy négyágú gyertyatartóhoz, hogy nylon alsószoknyája meggyulladt. A karcsú, törékeny balerinának csupán arcát és nyakát kímélték meg a lángok. A Trisztán és Izolda egyik jelenetét gyakorolja Janine Charrat és Róna Viktor. A világszerte ismert tánc- művésznő tragikus esetéről hosszú ideig cikkeztek a külföldi lapok. Nálunk is megdöbbentette a szomorú hír a szakembereket és a táncot szerető, ismerő közönséget. Janine Charrat orvosai hosz- szú hónapokig küzdöttek azért, hogy megtarthassák őt a művészetnek. A balerina akaratereje, orvosai küzdelme végül is szerencsés eredményt hozott: június közepén Genfben ismét közönség elé áll a világhírű művésznő a Trisztán és Izolda pímű táncjáték főszerepében. Ennek a hírnek van magyar vonatkozása is: a darab férfi címszerepét ugyanis Róna Viktor táncolja. Először fordul elő a magyar balett történetében, hogy külföldi ősbemutató főszerepére magyar táncművészt hívtak meg. — Igen megtisztelő számomra Janine Charrat felkérése, hogy Trisztánt táncoljam az ő Izoldája mellett, mondotta elutazása előtt Róna Viktor. Fiatal komponista, Maes Jef antwerpeni zeneszerző írta a táncjáték muzsikáját, amelyhez Janine Charrat tervezett gondolatgazdag és poétikus koreográfiát. A felkérés ugyanakkor különleges feladatot is ad, hiszen a megszokottól eltérő stílust kell most elsajátítanom. Janine Charrat ugyanis a neoklasszikus balett hívének vallja magát, azaz teljesen feloldja a merev klasszikus elemeket az ő tánc-elképzelésében. Legújabb táncjátékában is igen szabadon használja a klasszikus stílust, ha kell az életből ellesett mozdulatokkal is színesíti. Csak egyre vigyáz nagyon: a mozdulat minden pillanata indokolt legyen, belső állapotot, a szereplő lelkivilágának lényegét fejezze ki. A Trisztán és Izolda világpremierje Genfben volt, a Grand Theaterban. Kitűnő hangulatban kezdtük meg a próbákat, nemcsak Janine Charrat fogadott szeretettel, de a társulat művészei is igazi kollegiális figyelmességgel vettek körül.