Új Ifjúság, 1963 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1963-07-02 / 26. szám

ES 3ÁNOS:

5.

— Igen.

— Nagyon megörültem, amikor tegnap itt újra találkoztunk.

Teri nem nézett rá.

— Vasárnap műsoros est lesz a kultúrotthonban, — mondta János. — Énekesek lépnek fel. Mi lenne, ha szórakozottságból két jegyet vennék, és az egyiket magának adnám?

— Mit feleljek?

— Azt. hogy eljönne velem az előadásra.

— Gyárban dolgoztam. Kinevetnék, hogy ilyen partnernője van.

János megfogta a lány kezét.

— Ne beszéljen csacsiságot.

A másik szobából hangos nevetés hallatszott.

Teri elhúzta a kezét, az ajtó felé fordult.

— Min gondolkozik? — kérdezte János.

— Jó, hogy ez az ajtó nem tükör, — mondta Teri. — Ha az volna, meglátnám, milyen siralmasan fogok kinézni maga mellett.

Az ajtó sarkig kinyílt, Baby állt a küszöbön, halásznadrágban, blúz nélkül Arca piros volt, haja kócos.

— Zálogba került a blúzom, — mondta. — Gyere, Teri, tőled váltjuk ki a zálogokat!

Teri becsomagolta a lemezt és átadta a vevőnek. A vevő fizetett és elment.

Baby lustán a pultra támaszkodott; szűk ruhában volt, csípője kiállt. A forgalmas utcát figyelte.

— Helyes fiú ez a Barta doktor, ugye?

Teri nem felelt.

— A sebészeten dolgozik ? ... Teri!

— Tessék.

— A sebészeten dolgozik?

— Barta? Igen. Azt hiszem.

— Ha megkérné a kezemet, percig sem haboznék, — mondta Baby. — Autója van?

— Nem tudom.

— Ha nincs, előbb-utőbb biztosan lesz. Ugye, te is hozzámennél ?

— Bartához?

Baby bólintott, cukorkát tett a szájába.

— Nem tudom, — mondta Teri. — Nem gondolkoztam rajta.

— Nagyon helyes fiú, — mondta Baby. — Gérard Phi- Iipre hasonlít. Egy kicsit. — Elment a pulttól. — Megyek. Pá, szívem. Valamelyik nap beugróm hozzátok.

Teri a kirakaton keresztül látta, hogy egy göndörhajú fiúhoz csatlakozott, akinek motoros-szemüveg volt a homlokán.

Kis idő múlva Lévai Laci lépett a boltba. Zöld lódenkabát- ban volt, kalapját kezében tartotta.

— Erre jártam, — mondta. — Színdarabot próbáltunk. Gondoltam, benézek.

— Fáradt vagyok, — mondta Teri. — Jó lenne már hazamenni.

— Jöjjön, hazakísérem.

— Meg kell várnom Vera nénit.

Laci a pultra tette kezét.

— Nagy fába vágtam a fejszémet, — mondta zavartan. — A „Dulszka asszony erkölcsét" akarjuk előadni Ismeri?

— Nem ismerem.

— Egy úri családról szól és egy szegény cselédlányról. A fiatalúr teherbe ejti a cselédlányt ... Nehéz darab. A cselédlányt Köböl Mari játszana, de sehogysem megy neki... Nehéz szerep. Nem vállalná el?

— Nincs tehetségem az ilyesmihez.

— Megpróbálhatná.

Teri megrázta a fejét.

— Kár, — mondta Laci.

Teri elfordult, a polcokat

nézte. Laci elment a pulttól. Teri visszafordult.

— Már megy?

Laci a kalapját nézegette.

— Holnap elhozom magának Tóth Árpád verseit. Nagyon szép versei vannak.

Teri a körmét kezdte reszelni.

— Nem hiszem, hogy lesz időm olvasásra.

Laci az üzlet közepén állt. János sietett be az ajtón.

— Bemutatom magának Lévai Lacit, — mondta Teri és kijött a pult mögül. — Jó barátok vagyunk. Ugye, Laci ?

— Igen, — mondta Laci.

— Örvendek. Doktor Barta.

— Lévai. ,

— Ha megengeded, — mondta János, — tegezni fogjuk egymást. Közénk tartozol, nem?

— Ahogy parancsolod.

— Én János vagyok. Majd utólag megisszuk a pertut. Most nincs időm Nem haragszol?

— Dehogy.

Terihez fordult.

— Befejezzük a tegnapi beszélgetést. Kikereste a lemezt ?

— Igen.

Bementek a pult mögé. Feltettek egy lemezt a kofbngra.

— Viszontlátásra. — mondta Laci. Nem. vették észre, hogy ei akar menni.

A járdán megállt, összeszorította a fogát. Ogy érezte magát, mintha púpja nőtt volna.

— ☆ —

Kató bement a ligetbe. Meglátta Jánost, aki a szélső pádon ült. Odament hozzá.

Olyankor bolondokat beszél az ember. Valami viccet mondtam az autó rúgószerkezetéröl. Emlékszel ? A bor beszélt belőlem.

— Gazember.

— Nézd, Kató... A te érdekedben kérlek, fejezzük be ezt a dolgot.

Kató nem vette le róla a szemét.

— Szép volt, gyönyörű volt, — mondta János s cigarettát vett ki a zsebéből, — sohasem felejtem el... De most már be kell fejeznünk... A te érdekedben kérlek...

— Miért hangsúlyozod ezt annyira ?

— Azt mondtad, féltékeny a férjed.

— Mikor megismerkedtünk, másképp beszéltél.

— Uralkodj magadon. Az ember nem élhet örökké egy kábulatban. Sajnos, férjnél vagy, el kell válnunk egymástól ... Bele kell tö- ődnünk.

— Elválok az uramtól.

— Na és?

— Mit: na és?

János feléje fordult.

— Kató, nagyon kérlek, térj magadhoz.

— Megengeded, hogy leüljek ?

János a támlára :ette könyökét.

— Tessék.

Kató leült, egymásra vetette szép lábait.

— Nem lesz jó, ha együtt látnak bennünket, — mondta János.

— Mi van veled? — kérdezte az asszony.

— Miért ?

— Tegnap nem jöttél ki. Kilencig vártalak.

— Ja igaz. Ne haragudj, sok dolgom volt az osztályon.

Kató idegesen mozgatta a lábát.

— Emlékszel, mit mondtál Zólyomban ? Elfelejtetted ?... A vár mellett. Amikor a fa alatt álltunk.

— Ahol azt a remek külföldi kocsit láttuk ?

— Igen, — mondta Kató és lenézett a cipőjéie. — Azt mondtad, én vagyok az a nő, akire diákkorod óta vártál.

— Az emberek körülállták, — mondta János. — Bámultak rá, mint borjú az új kapura.

Kató ránézett. Pár pillanatig hallgattak.

— János... Ne légy kegyetlen hozzám .. Kockára tettem a hírnevemet... Azt mondtad, nem törődsz semmivel, csak szeressük egymást...

— Kicsit spicces voltam.

— Gyűlöllek, — mondta az asszony, és elfordult.

— Holnap hazajön a férjed, — mondta János. — Okosan kell viselkednünk. — Körmét nézegette. — Találkozhatunk ezután is, csak nem olyan sűrűn, mint eddig ...

Át akarta fogni az asszony vállát. Kató felállt, a pad piros támláját babrálta, melybe két név volt bevésve: Ica, Feri, Elővette a zsebkendőjét.

— Légy okos, kedvesem, — mondta János.

Az asszony megtörölte a szemét. Lassan elindult. Tűsarkú cipője pontokat hagyott a pad előtt a puha ligeti úton.

— ☆ —

—• Szerintem nem keltene abbahagyni ezt a dolgot, — mondta Dunbi. — Puha vagy. Más taktikát kell alkalmaznod.

Laci a borospoharat nézte.

— Ezek után?

Dunai teletöltötte a poharakat. A háló ajtaja nyitva volt, Laci Dunainé szavait figyelte, aki a hálóban mesét mondott a két gyereknek.

— Nem mondhatok mást, — szólt Dunai. — Puha vagy. Én nem hagynám abba.

Laci megrázta a fejét.

— Késő.

— Fenét! — fortyant fel Dunai. — Ha most elhanyagolod a dolgot, később bánni fogod. Emlékezz a szavamra.

Laci Dunainé meséjét hallgatta

— Jó neked, — mondta később. — Boldog családi életet élsz. Velem senki sem törődik.

Dunai nem tudta, mit mondjon. Felhajtotta a bort. A kályhában pattogott a tűz, az asztal mellett felfordult játékautó feküdt Laci felállt.

— Megyek. Zavarlak benneteket.

— Dehogy zavarsz, — mondta Dunai. Ő is felállt. Megveregette Laci hátát. — Hallgass rám. Ne tégy pipogya.

Kockás papucsban volt. Kikísérte Lacit. Az előszobába is kihallatszott az asszony hangja.

Kint hűvös szél fújt.

Az utcán megállt és sokáig nézte a két narancssárga ablakot.

— ☆ —

Adél megnézte az óráját, felöltötte a kabátot.

— Van is menyasszonyom, meg nincs is, — mondta János. — Havonta egyszer látlak. Este jössz, másnap este mész.

— Ne zúgolódj, — mondta Adél. — Az igazgató megígérte, hogy megsürgeti az áthelyezésedet. Újév után már együtt leszünk.

— A kollégák még nem is ismernek.

Adél a rádióhoz ment, megfordította a fényi’éptartót.

— Megmutathatsz nekik.

— Komolyan dühös vagyok,

— mondta János. — Örökké búcsúzkodunk. Milyen élet ez? Ügy intézd a dolgokat, hogy ha áthelyeznek, rögtön megtarthassuk az esküvőt.

— Semmi akadálya. A bútor megvan. — Bekattintotta a kézitáskát. — Anyuval úgy döntöttünk, hogy a virágállványt mégsem az ablak elé tesszük, hanem a sarokba. Mit szólsz hozzá?

— Nekem mindegy.

— Nem félsz, hogy együtt kell majd laknod az anyósoddal?

— Csacsi.

Adél a férfi elé állt, a mellére tette kesztyűs kezét.

— Románéktót csónakot kapunk nászajándékba.

János összeráncolta homlokát.

— Te még nem ismered őket. A férfi belgyógyász, az asszony diszlettervező a színházban. Roppant helyes emberek ... Holnap húzd fel az új cipőt. Apa ajándéka. — Csókra tartotta arcát.

— Épp ma éjjel van készültségem! Ebben is pechem van. Nem kísérhetlek ki.

Adél az órára pillantott.

— Megőrülök. Lekésem a vonatot. Mit fogsz csinálni?

— Kiakasztok egy táblát az ajtóra: „Menyasszonyom, doktor Székely Adél eltávozott, a hölgylátogatókat nyugodtan fogadhatom“ ...

Adél tréfásan meglegyintet- te.

— írd meg, mit hozzak.

— ☆ —

Felállt a fotelből, felvette ujjas szvetterét, megfésülkö- dött. A jeggyűrűt. lehúzta, betette az asztalfiókba. A kis- szekrényből lemezeket vett elő. Kivette Adél fényképét a tartóból, s Terit tette a helyére. A tükörhöz ment, haját igazgatta. Bekapcsolta a rádiót. Kopogtak az ajtón.

— Szabad.

Vera lépett be, zöld kabátban, kalapban. Levetkezett, és tarka kendőt vett ki a táskájából.

— Magamnak tettem félre,

— mondta. — Kanadai.

— Köszönöm. Holnap elszámolunk.

Vera hallgatott.

— Foglaljon helyet.

Vera leült, mindketten hallgattak.

— Meleg az idei ősz, — mondta János.

— Igen ... Nagyon kérem, vigyázzon rá. Az anyja barátnőm.

János elővette a kártyacsomót, letette az asztalra.

— Akar egy konyakot?

Vera megrázta fejét.

Mikor Teri megérkezett, János kikapcsolta a rádiót.

— Szabad a kabátodat?

Teri meglátta a szekrényen

álló mackó-szobrot.

— Mackó Muki! Mikor vetted?

— Tegnap. Tetszik? Neked adom.

— Nekem adod?

i(S©lytatjuk)

Két kép

A dolgozók idei filmfesztiválján ismét sok külföldi vendég vett részt. Felső kép: a szovjet művészdelegáció. Alsó kép: a magyar filmművészek delegációja.

7íb& foC't»»»

Párizsban 1961. deceiriber 19- én 17 óra harminc perckor történt.

A televízió stúdiójában a

Sztárok iskolája című műsor főpróbáját tartják. Az utolsó szám Janine Charrat jelenete. A rendezőfülkében Jean Pierre Marchand kényelmesen nyújtózkodik egyet, örül, hogy nemsokára véget ér a fárasztó főpróba. De hirtelen tüze sóvá tűnik fel a színpadon, szalad át a színen. Janine Charrat fájdalomtól eltorzult arcát ismeri fel a rendező a lángok mögül. Több asszisztens üldözi a fáklyaként lobogó balerinát, fecskendőt nem mernek használni az oltáshoz. Végre valaki pokrócba burkolja a balerinát.

Harminc másodpercig tartott a drámai küzdelem a lángokkal. Mint később kiderült, Janine Charrat a színpad melletti öltözőben, közvetlenül jelenete előtt néhány bemelegítő mozdulatot tett, s eközben oly közel került az egyik kellékhez, egy négyágú gyertyatartóhoz, hogy nylon alsószoknyája meggyulladt. A karcsú, törékeny balerinának csupán arcát és nyakát kímélték meg a lángok.

A Trisztán és Izolda egyik jelenetét gyakorolja Janine Charrat és Róna Viktor.

A világszerte ismert tánc- művésznő tragikus esetéről hosszú ideig cikkeztek a külföldi lapok. Nálunk is megdöbbentette a szomorú hír a szakembereket és a táncot szerető, ismerő közönséget.

Janine Charrat orvosai hosz- szú hónapokig küzdöttek azért, hogy megtarthassák őt a művészetnek. A balerina akaratereje, orvosai küzdelme végül is szerencsés eredményt hozott: június közepén Genfben ismét közönség elé áll a világhírű művésznő a Trisztán és Izolda pímű táncjáték főszerepében.

Ennek a hírnek van magyar vonatkozása is: a darab férfi címszerepét ugyanis Róna Viktor táncolja. Először fordul elő a magyar balett történetében, hogy külföldi ősbemutató főszerepére magyar táncművészt hívtak meg.

— Igen megtisztelő számomra Janine Charrat felkérése, hogy Trisztánt táncoljam az ő Izoldája mellett, mondotta elutazása előtt Róna Viktor. Fiatal komponista, Maes Jef antwerpeni zeneszerző írta a táncjáték muzsikáját, amelyhez Janine Charrat tervezett gondolatgazdag és poétikus koreográfiát. A felkérés ugyanakkor különleges feladatot is ad, hiszen a megszokottól eltérő stílust kell most elsajátítanom. Janine Charrat ugyanis a neoklasszikus balett hívének vallja magát, azaz teljesen feloldja a merev klasszikus elemeket az ő tánc-elképzelésében. Legújabb táncjátékában is igen szabadon használja a klasszikus stílust, ha kell az életből ellesett mozdulatokkal is színesíti. Csak egyre vigyáz nagyon: a mozdulat minden pillanata indokolt legyen, belső állapotot, a szereplő lelkivilágának lényegét fejezze ki. A Trisztán és Izolda világpremierje Genfben volt, a Grand Theaterban. Kitűnő hangulatban kezdtük meg a próbákat, nemcsak Janine Charrat fogadott szeretettel, de a társulat művészei is igazi kollegiális figyelmességgel vettek körül.