Új Ifjúság, 1963 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1963-06-25 / 25. szám

«

Merre tart Itália?

í yruta »*.?»

', m**

i&* >f> í^/* <•<// ' jfí* •'•' »í •

VITTOR1A

... Vittoria — ezzel az aláírással jelent meg Togliatti elvtárs fényképe az egyik amerikai lapban is.

A nemzetközi diplomáciai megfigyelők ugyan általában meglepetéssel fogadták az olasz választások eredményét, de aki közelről figyelemmel kísérhette az olasz élet jelenségeit, az itáliai milliók érzelmeit, politikai megnyilvánulását, nem csodálkozhatott a Polmiro Togliatti vezette Olasz Kommunista Párt nagyarányú előretörésén.

A Csizma sarkától a hó födte Alpok fenséges csúcsainak vidékéig egymillióval többen, mint legutóbb, összesen csaknem nyolcmillióan szavaztak a kommunista tetőitekre. így valóban minden negyedik olasz hitet telt a béke, az igazi demokrácia, a szocializmus mellett. A második világháború után egyhuzamban hatalmon levő kereszténydemokraták érzékeny veszteséget szenvedtek: nem kevesebb, mint hétszázezerrel kevesebben szavaztak rájuk, mint legutóbb.

A május ló-án először összeült új olasz parlament mindkét házába tehát jelentősen megerősödve vonult be az Olasz Kommunista Párt Az olasz alkotmány értelmében Aminto-e Fonjam, kereszténydemokrata miniszterelnök benyújtotta

„középbal“ kormányának lemondását Segni köztársasági elnöknek. A kabinet „leköszönése”, amely a választások után egyébként csupán üres formalitás, ez esetben súlyos és előreláthatóan hosszú ideig tartó kormányválság bevezetője.

Segni elnök — szokás szerint — fogadta a kiemelkedő közéleti személyiségeket, a törvényhozás két házának elnökét, a különböző pártok vezetőit, majd Aldo Morot, a Democra- zia Cristina főtitkárát bízta meg az új kormány megalakításával >

Jogos a kérdés: merre tart Itália ? Moro kormányelnök- kijelölése ugyanis egyáltalán nem megnyugtató az olasz demokratikus tömegek számára. Lényegileg nem sok a különbség Fanfani és kiszemelt utóda között, de a „középbal"-koalíció létrehozóját mégis kétségkívül reálisabb politikusnak tekintik egész Olaszországban, mint a kereszténydemokraták pártapparátusának kétkulacsos, elszántan kommunistaellenes főtitkárát.

Moro szavakban lekötelezte magáf a fan janist a politika folytatása mellett. Azt hangoztatja: véleménye szerint sincs más megoldás jelenleg az olasz politikai életben mint a kereszténydemokratákból és köztársaságiakból álló kormány létrehozása, amely a parlamentben a Nenni féle szocialisták szavazataira és támogatására is feltétlenül számíthat. A „középbal" politika fenntartásának hirdetése azonban önmagában véve r.em elégíti ki az olasz tömegeket, amelyek igazi balrafordulást követelnek és sürgetnek.

A kormányválság kulcsa pillanatnyilag Nenni pártjának

kezében van. Az ősz szocialista pártvezér igen csekély többséget kapott a jövendő kormány „alátámasztására" és a Szocialista Párt júliusi kongresszusán dől el csupán: milyen álláspontot foglalnak el a párt küldöttei. A baloldali szocialisták határozottan ellenzik Moro megsegítését és szorgalmazzák az együttműködés helyreállítását a kommunistákkal.

Palmiro Togliatti nyilatkozatai és az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának legutóbbi határozatai világosan megjelölik az olasz kibontakozás útját. Az olasz kommunisták — a széles néprétegek bizalmát élvezve — hajlandók kivenni részüket a kormányzás felelősségéből is. Olyan baloldali egységfront megteremtésén fáradoznak, amely megoldaná Olaszország súlyos gazdasági problémáit, megszüntefné milliók kizsákmányolását, felszámolná az Észak és Dél közötti kiáltó különbségeket, a külpolitikában pedig több nemzedék életére biztosítaná a békét — a félsziget atommentes övezetté változtatásával és semlegesítésével.

Napjainkban még a nyugati világlapok római diplomáciai szemleírói is kizártnak tartják, hogy Moro hosszú távra sikerrel kísérletezhetne olyan politika folytatásával, amely nem veszi figyelembe a választási eredményeket. A baloldal előretörése történelmileg is új helyzetet teremtett a festői Itáliában.

V V V

Amint a legutóbbi olasz belpolitikai események igazolják, Moro politikai kezdeményezése megfeneklett. A sikertelen kormányalakítási kezdeményezés után Segni köztársasági elnök Leona Giovannit bízta meg az új olasz kormány megalakításával. A megfigyelők szerint Leona Giovanni hasonló sikertelensége esetén a parlament feloszlatására és új választások kiíráséi a kerülhet sor.

Nem nagy számok

Nagy a sürgés-forgás Rikovszkijék lakásában Nemcsak a w gratulálok tömege hanem a táviratok sokasága és az állandó telefoncsengés jellemző a Bikovszkij-lakásra.

RÖVIDEN '

KÜLPOLITIKÁK

ÁTMENETI SZÉI CSEND jellemzi a világpolitikát. A szélcsendet valószínűleg Kennedy elnök nyugatnémetországi látogatása töri majd meg. Kennedy európai körútja nagy diplomáciai bonyodalmakat rejt magában. Komplikációkat okoz, hogy Rómában aligha talál majd kormányt, s nincs kizárva, hogy Macmillan belebukik a Profuma-botrányba. Kennedy útja egyébként ue Gaulle ellen irányul, s ezt jól mutatja egyrészt az amerikai szenátus külügyi bizottságának szerdán közzétett jelentése, másrészt a francia kormánykörök felháborodott reakciója. A jelentés azzal vádolja de Gaulle-t, hogy vezető szerepre törekszik Nyu- gat-Európában és a francia- nyugatnétnet szerződést csak azért kötötte, hogy a többi nyugat-európai állam „a francia tengely“ körül forogjon. Louis Terrenoire volt tájékoztatásügyi miniszter, az UNR egyik vezetője, a degaulleista Nation című lap szerdai számában éles hangú cikkben válaszol a Fulbright szenátor vezetése alatt kidolgozott jelentésre.

A Combat szerint Kennedyt kissé nyugtalanítja a degaul- le-i külpolitika, amely arra irányul, hogy az 'Egyesült Államokat eltávolítsa Európából. Az Egyesült Államok ezért arra törekszik, hogy megerősítse kapcsolatait Európával és elszigetelje „az egyelőre bevehetetlennek látszó degaulle-i bástyát.“ Kennedy ezt a tervét három pillérre — európai útjának három állomására —

Londonra, Rómára és Bonnra építi, egyelőre azonban nem látszik biztosítottnak, hogy rövidesen eléri célját — hangoztatja a Combat. >

A ranguni tömegek nagy tűni eléssel fejezték ki tiltakozásukat a készülődő SEATÖ Thaiföld-i hadgyakorlatai ellen.

Nein vagyok a számok, arányszámok, sőt még a szá- zalékszámoK híve sein-, ®-s ha valamikor csak legalább egy kis vonzalom is lett volna kialakulóban bennem a számok iránt, azt a legutóbbi evek úgyis mind visszájára fordították volna bennem. Dehat mit is tehet az ember? A számok úgy hozzánk nőttek, hogy nélkülük szinte elképzelhetetlen az élet. Számok — hamis- kás adatok számokban, máskor valódi adatok alacsonyabb számjegyekkel. Ám ilyenkor elborul az arc. A nagyokos pedig így: ez nem valóság, ez nem jelent távlatot, demobili- zál. De a jövő a távlatok ... hetvenig, nyolcvanig! Számok, nagy számok... valóság!?

De elég ebből ennyi is. íme valódi számok, melyek figyelembevétele nélkül előbbre alig gondolhatunk a saját portánkon belül.

Ifjúsági szövetségünk nyugat-szlovákiai kerülete tagságának 23, a közép-szlovákiai kerületének 28,7 és a keletszlovákiai kerületének 28,9 százaléka ifjúmunkás. A javunkra legyen mondva, hogy ezekben az adatokban nem kapott helyet sem az ipari tanulóifjúság, sem pedig a parasztifjúság, sőt még a mezőgazdasági szaktanintézetek tanulói sem. Tehát nem a Iegkecsegte- több arány ez, sem a 23, sem pedig a 28,7, de még a 28,9 százalék sem, különösen mi nem tarthatjuk annak, akiknek közvetve vagy közvetlenül a legfőbb feladata az ifjúság nevelése. Persze ezek a nem éppen kielégítő számok elsősorban is járási és kerületi ifjúsági szervezeteink vezetőit kell, hogy kimozdítsák a meg- szokottság, az egyhangúság állapotából. Es még csak nem is bosszankodhatnak a számok kellemetlen csengésén, hisz tőlük származnak, tehát bízom szerzői valóságérzetében, ám ha mégis kevesellnék, ami fölöttébb helyes is lenne, úgy mindez munkájuk eredményét tükrözi.

De nem lehet teljes a kép, ha az iménti adatokhoz a megfelelő sorrendben nem csatolnánk további hasonló adatokat. Az említett három szlovákiai kerületben a 21 és 26 év közötti fiatal munkások, arányszáma a következő: 17, 19,6 és végül pedig 18,2 százalék. Sajnos, ezek az adatok sem mondanak többet az előbbieknél, illetve nagyon is sokat. Sőt az iméntieknek természetes következményei. De vajon hogyan is remélhetnénk, hogy a 21 és 26 év közötti munkásfiatalok száma már csak az őket megillető szerep szerint is emelkedne, ha egy-egy kerületben munkásfiataljaink a

CSISZ-nek csak 23, 28,7 és 28,9 százalékát alkotják

Ogy látszik, hogy a CSISZ legmagasabb fórumain nem egyszer elhangzott megállapítás, mely szerint szövetségünk magját a munkásifjúság képezi, csak visszhangként, ismételgetésként szállt tovább. Másképp aligha magyarázhatnánk kerületi, járási és alapszervezeteink helytelen viszonyát a nem éppen hízelgő arány iránt, ifjúsági szövetségünk említett három kerületi szervezetében. Mert persze könnyebb azoknak a 15-18 év közötti CSISZ-tagoknak a szervezeti életét, munkáját irányítani, — természetesen az sem lebecsülendő — akik három évig tanoneviszonyban vannak, vagy éppen középiskolai tanulmányaikat végzik, mint azo- két, akik már túl vannak ezen. Természetes, hogy az említett fiatalok között is van bizonyos korhatár, ám mindezen túl mégis mindnyájunknak legfőbb feladta, hogy jó szakemberekké váljanak, illetve sikeresen végezzék el ezt vagy azt a középiskolát, Fölösleges lenne itt a magyarázkodás. Nem könnyű, sőt nagyon is körültekintő gyakorlati munkát igényel mindez Ám ifjúsági funkcionáriusaink nem éppen mindig ifjúságunk eme rétege iránt érzett fokozott felelősségtudat érdekében fordítanak kevesebb gondot ifjúságunk idősebb korosztályaira. Persze ez így könnyebb — mondhatnám kényelmesebb is.

Hisz nemcsak a szakma sokrétűsége, de fiataljaink egyéni kívánságai, érdeklődési körei, az életbe való toppanás után válnak mindinkább feltűnőbbé. Érthető, hogy mindez nagy emberismeretet, gyakorlatot, szervezőképességet igényel ifjúsági szervezeteink vezetőitől. Egyben azonban még így is előnyben vannak ezek a CSISZ-funkcionáriusok. Olyan fiatalokkal állnak szemben, akiknek nemcsak a szervezeti élet területén — a tanoncélet, az iskolai szervezetek és főképp a hadseregben eltöltött idő alatt — hanem a gyakor-, lati élet terén is gazdag tapasztalataik vannak. Sajnos, róluk feledkezünk meg legtöbbszer, holott ők lennének a legalkalmasabbak arra, hogy élére álljanak üzemi és falusi alapszervezeteinknek, hogy tapasztalataikkal vonzóbb, a mindennapi életnek megfelelő helyzetet teremtsenek alapszervezeteinkben. Bizonyára mindez nagyban hozzájárulna ahhoz, hogy az imént említett kedvezőtlen adatok is megváltozzanak.

SÁRKÁNY ÁRPÁD

Csak egy célt ...

Mostanában gyakran előfordul, hogy nőket látunk amint üres kosarakkal autóbuszon vagy vonaton bejönnek a városba, hogy ott végigjárják az üzleteket és tojást, húst, valamint olyan termékeket vásároljanak, amelyeket a múltban a falukról vittek be a városokba. Ez annak lenne a jele, hogy a szövetkezeti dolgozónak már nincs szüksége a kisüzemi termelésre és hogy számára sokkal kényelmesebb, ha csak a szövetkezetben dolgozik és nem kell már törődni a háztájival ? Abból, amit a szövetkezetben megkeres, mindent megvehet az üzletekben, amire csak szüksége van? Ez a magyarázat határozottan téves. Az egyre jobban kiszélesedő nagytermelés mellett a kisüzemi termelési formák nem azért nyomultak a háttérbe, mintha a nagyüzemi termelés már annyira fejlett lenne, hogy fedezni tudja a szükségleteket, hanem azért, mert túlságosan hivataloskodtak.

Számos szövetkezeti elnök és járási funkcionál ius sokszor azt hitte, hogy a szövetkezet alapos kiépítéséhez elég, hogyha megvannak a határozatok, az irányvonalak és a dekrétumok, gyakran türelmetlenkedtek és egy egész fejlődési szakaszt könnyen át akartak ugrani. Azt mondták, hogy a kisüzemi termelés és általában a háztáji gazdálkodás már csak

csökevénynek számíthat, csak akadályt jelent a szövetkezet fejlődésében és ezért azt feltétlenül el kell távolítani. Igazuk is volt. Valóban csökevé- nyek és valóban feltartóztathatják a fejlődést, de arról, hogy ezeket a csökevényeket mikor kel! eltávolítani, azt sehogy sem lehet rendeletek útján meghatározni. Csak a fejlődés folyamán láthatjuk, hogy mikor jön el annak is az ideje.

Tudjuk azonban, hogy ez csak akkor lesz lehetséges, ha az egységes földművesszövetkezetek nemcsak azt a termelési színvonalat érik el, hogy fedezni tudják a városi lakosság szükségleteit Az a fontos, hogy annyival emeljék a termelést, amennyivel a saját falujuk fokozott igényeinek is eleget tehetnek. Ha azt hisz- szük, hogy nálunk sok ilyen szövetkezet van, akkor tévedünk. Emellett sok olyan szövetkezetét találunk, ahol beszüntették a háztáji gazdálkodást. A munka termelékenysége, az árutermelés egy-két éven belül nem emelkedett úgy, mint ahogy azt elvártuk volna. De nem egy szövetkezet még annyival sem termel többet, mint amennyit az egykori háztáji gazdaságok területein termeltek. Szóval a szövetkezet abban az igyekezetében, hogy „haladó“ legyen, eltörölte a háztáji gazdálkodást, de ezzel még egy lépést sem tett

előre. Lemondani a háztáji gazdálkodásról azt jelenti, hogy lemondunk az önellátás lehetőségeiről. A háztáji gazdaságokon termelt javak, a falu szükségletének tekintélyes részét jelentik. A szövetkezetnek annyival kellene a közellátás szükségleteinek fedezéséhez hozzájárulni, mint amennyivel a háztáji gazdálkodásmentes falu megterheli. De még ebben az esetben sem érnének el javulást, de rossszab- bodást sem. Körülbelül egyre jönnének ki. Haladásról csakis akkor beszélhetnénk, hogyha a felszabadult munkaerők munkaeredményeiből és a felszabadult háztáji gazdálkodás területeiről legalább valamivel többet adnának be a közélelmezés céljaira.

No, nézzük csak meg közelebbről, tulajdonképpen mi is a legrosszabb a háztáji gazdálkodásban. Elsősorban a fárasztó, elavult termelési módszer, amely ma már annyira hagyományossá vált, hogy ezeket a munkamódszereket sokszor átviszik a szövetkezeti nagyüzemi termelésbe is. Ezzel szemben a háztáji gazdálkodás gyümölcsözted a szövetkezeti dolgozó szabad idejében végzett munkáját. A háztáji állattenyésztésben az olyan takarmányt is felhasználják, amely különben kárbaveszne. Így például hasznosítják a konyhai hulladékokat, a gyomnövényeket, amelyeket a kapásnövények gondozása közben gyűjthetnek össze. Ezt a takarmányt a nagyüzemi termelésben nem lehet felhasználni, pedig országos méretben ily módon is ezer meg ezer tonna takarmányt lehet összegyűjteni. Vegyük tekintetbe azt a tényt is', hogy négy kg szemes- takarmányból csak a legkedvezőbb körülmények között lehet 1 kg húst előteremteni, a kisüzemi termelésben a hústermeléshez sokkal kevesebb mennyiségű szemestakarmányra van szükség.

Soraink azt a benyomást kelthetik, hogy a kisüzemi termelést a nagyüzemi termeléssel szemben előnybe helyezzük. Ez pedig valóban esztelenség lenne. A kis vályúkban sohasem hizlalhatnánk fel annyi állatot, sohasem termelhetnénk annyi húst, mint amennyire szükségünk van. Ezenkívül a kisüzemi állattenyésztésben olyan sok munkát kell kézzel végezni, hogy az a mi körülményeink között már túl drága lenne.

Csak arra szeretnénk rámutatni, hogy a szocialista nagyüzemi termelés mellett még mindig olyan lehetőségek nyílnak számunkra, hogy felhasználhatjuk a kisüzemi termelés nyújtotta lehetőségeket is.

Ne feledkezzünk meg azonban még egy körülményről, és ez késztetett minket többnyire

arra, hogy egyes szövetkezetek elhamarkodva elvetették a háztáji gazdálkodást. Gyakran előfordul, hogy a szövetkezeti dolgozók családtagjai gyárakban vagy hivatalokban is dolgoznak. Az ilyen esetekben a családtagok a háztáji gazdálkodásban tulajdonképpen csak kibővítik a család élelmezési lehetőségeit, ahelyett hogy a szövetkezetben dolgoznának, minden idejüket a háztáji gazdaságnak szentelik és a szövetkezettel nem törődnek. Ez a jelenség igen veszélyessé válhat, de ha a szövetkezet vezetősége elég erélyesen lép fel, akkor ezt a kérdést is könnyen megoldhatjuk. Következetesen érvényesítsük azt az elvet, hogy háztáji gazdaságra csak az tarthat igényt, aki a szövetkezeti termelésben már teljesítette kötelességeit.

A harmadik rossz pontnak az emberek kapzsiságát tartjuk. A háztáji gazdálkodás sokban hozzájárul ahhoz, hogy az emberekben növelje ezt a tulajdonságot. Sok olyan ember akad, akik a legszívesebben kisajátítanák az egész világot. Ha azután az ilyen kapzsi ember megvadul és alkalma nyílik, hogy értékeket harácsoljon össze, akkor még az édestestvérét sem ismeri. A háztáji gazdálkodásban annyi állatot és baromfit helyez el, hogy még egy fél hektár területre is sok volna. A szövetkezeti gyűlésen azután munkaegységenként akár 10 kg természetbeni járandóságot is megszavazna, mit bánja, hogy népgazdaságunk közben milyen káro-