Új Ifjúság, 1962 (11. évfolyam, 1-51. szám)
1962-10-16 / 42. szám
történik vele, ne zavarja az ember agyát, ne terhelje fef leslegesen, ne tereljeJ más irányban szükségtelenül a gonlyamát ’ 8 képZelet SzéIes f0‘ Természetesen nem mindenke,rni£enJÖ viszonyban a Van ľw EZt már tapasztaltam. Van ak, nem törődik vele, és a kéz ügyetlen munkát végez. ľzerľl,ľsS'!,hlreket 8Z agynak és ü !kony a9y nem küld utasításokat a kéznek. A kéz végzi örömtelen mozdulatait, mert az agy tunyán szendereg. nem!ye", fásult' fáradt élet nem szül érzelmeket és szárnyát szegi a fantáziának is. ,riJ^hát* e9ész naP héven jut időm a töprengésre. De ez nem segít rajtam. Viktorral kénTMbeszelnem, mert nélküle nem STmire- Tudnom kell mit gondol jövőnkről. A tegnap történtekre nem szívesen gondolok. Viktor részeg ai8kja, ha felmerül emlékezetemben, elűzöm. Feledni akarom az egész estét és mindenfele mentségeket eszelek ki Viktor védelmében, hogy tiszta mossam, és olyan maradjon, amilyennek megismértem Hiszen csak mérhetetlen keseakart néhá T-’ Szabadulni „a„ r‘*án> órara a rászakadt gondokto1, a szerencsétlenség következményeitől, a folyton kísértő tragédia képeitől, a véa7S«97yfmek' 3 zok°9Ó anya, az eszét vesztett dühöngő apa nyomasztó képétől. Szörnyű hogy pont véle kellett mindennek megtörténnie, aki annyira kén°tü?0tt a,9yermekehért, yaki hnncr erV0 t Ú9y elmpnni a hancuroző gyerekek között ÄÄIyiket a nyakába' ne kapja, aki nem eqvszer rrtaaľutbaíľe9oeledkeZVe odaá"ott a íabdá"° SráCOk kÖZé' rúgni ésszel méregetem, meg kell értenem, hogy most iszik, de miért feledkezik meg rólam? Hiszen leghőbb vágyam, hogy segítsek rajta hogy enyhítsem fájdalmát,’ 9y vigasztaljam, megsimogassam szenvedő arcát és bízh,°9y szerelmemmel erőt öntsek szívébe és felébnvľrZei^íbenne a Jövő reményét. Miért nem fut, rohan most hozzám, rnjért nem keres o is engem, mint ahogy én keresem őt? Talán képtelen a szemembe nézni mindazok után ami történt? Ama éjszaka után, amikor fenékig ürítettük a gyönyörök poharát, hoqy aztán megkeseredjen a szánkban az ital? Mit segít az rajtunk, hogy ma már tudom; nem kellett volna vigyáznom’ visszatartanom szép szóval f?-’ gyelmeztetnem? Az elkésett okosság törött tükör, haszontalan jószág, kár véle kínozni magamat. (Folytatjuk) (EGY LEÁNY NAPLÓJÁBÓL) 24. Hirtelen szánalom lepte el a szívemet. Nagyon be volt rúgva, alig állott a lábán. Világéletemben utáltam a részeg embereket, de most leküzdöttem ellenszenvemet, közelebb léptem hozzá és megfogtam a karját. — Mi történt veled? — kérdeztem. — Nem látod? Ünnepelek a barátaimmal — mondta, aztán eszelősen nevetve hozzátette: — A névnapomat... akadom mondani a születésnapomat ünnepeljük! A többiek is nevettek. * Egy pillanatra lehunytam a szemem, hogy semmit se lássak és erőt gyűjtsék. Aztán körülnéztem. A szomszéd asztalnál egy vatelinkabátos cigányképp legény monoton hangon folyton egy és ugyanazt a nótát dúdolgatta elnehezült fejjel: Az apósom Lubenyíkon dolgozik, de nehezen emeli a lapátot! Nekimenjek, ne menjek, ' a fekete szemének? Inkább iszok három deci kevertet. Az emberek sző nélkül eljártak mellette, ittak-ettek, senki rá se hederített, senki sem törődött vele. Vastag vatelinkabátjának hátán nagy fekete olajfoit éktelenkedett és ingjének nyílásán kilátszott a szőrös melle. Undor fogott el. Viktorékhoz fordultam. — Vezessék haza — szóltam Viktor társaihoz. — Hazamegyek én magam is . .. nem vagyok berúgva! — erősködött Viktor. Két oldalról belekaroltak és csendesen kivezették. Nem ellenkezett, nem kiabált, nem tiltakozott. Utánuk indultam. A cigányképű legény lőgő fejjel fáradtan dudorászta: Az apósom Lubenyíkon dolgozik, de nehezen emeli a lapátot! Az utcán Viktorék imbolyogva mentek a kivilágított járdán. Egy darabig követtem őket, aztán hirtelen megállottám. — Minek megyek utána? — kérdeztem magamtól — Nincs nekem ott már semmi keresnivalóm! Fáradtan, összetörtén vonszoltam magam haza. Ejnberek mentek el mellettem, néha szóltak hozzám, de nem ismertem meg őket. Szerencsére senkit sem találtam otthon a szobában. Ruhástól borultam az ágyra és hangosan zokogtam. SZEPTEMBER 11. Most nyugalomra lenne szükségem. Semmivel sem törődni, és félretenni minden gondot, problémát és alaposan átgondolni helyzetemet. Nyugalom, nyugalom! — ismételgetem magamban, de nem tudok megnyugodni. Ezer más dolog húz, von el tulajdonképpeni gondomtól, Viktor és az én kapcsolatom tisztázásától. — Kedden nem voltam iskolában — ötlött még reggel az eszembe. — Jó lenne megtudnom, mit tanultak, milyen feladatot kaptak. Csakhogy kinek van erre most türelme? Majd később behozom a mulasztottakat! — döntöm el magamban és nyomban megszólal bennem egy hang. — Viktor miatt nem teheted tönkre magad! Ne veszítsd el a fejedet, ne tetézd a bajt további bajokkal! Végül úgy döntök, hogy este elmegyek iskolába. Hátha ott lesz Viktor is és tanítás után megbeszélhetjük a dolgunkat. Nem szabad, hogy még ziláltabbá tegyük életünket. — Ha most magam lennék, — jut az eszembe ismét — semmi gondom se lenne. Csak a tanulás. Barátkoznék az emberekkel, lányokkal, de senkihez sem kötném sorsomat. Élnék, örülnék, tanulnék, mint a többi fiatal lány. De ennek már vége! Az élet igen komoly dolog, ha az ember tartozik valakihez. Felelősséget érez érte, gondja a mi gondunk lesz, fájdalma a mi fájdalmunk. Az embernek nem szabadna olyan helyzetbe kerülni, hogy másoknak megnehezítsék az életét. Különösen ha szereti is azokat. Csakhogy ... Kár töprengenem1 Az élet túlságosan bonyolult. Nem szabadna, hogy az legyen. Bizonyára sokkal egyszerűbb lenne minden, ha az élet nem lenne annyira komplikált, ha nem nehezítenénk meg egymás sorsát, ha nem okoznánk egymásnak csalódást, fájdalmat, ha megértőbbek lennénk egymás iránt. Lehet, hogy csak én tartom ilyen zűrzavarosnak nehéznek az életet, mert most minden rossz a nyakamba szakadt. Tény. hogy ez alatt a néhány nap alatt sok mindent gondoltam és éreztem, amit azelőtt soha. És ebben nem, akadályoz a munkám sem. Nem sokat számít, hogy «z ember dolgozik. Vakolhatok egész nap közben a gondolataim messze kalandoznak. Már eddig is tapasztaltam, hogy munkám csak addig foglalja el figyelmemet, agyamat is, amíg mozdulataim ügyetlenek. Minél ügyesebbek a kezeim, annál több szabadság jut az agyamnak, képzeletemnek. És ha nem terhesek ezek a gondolatok, valami gyönyörűség az élet. Egymás után röppennek az órák, hihetetlen gyorsan nőnek a falak, tűnik a cement Is a malta. Csak jól kell bánni a kézzel. Nevelni kell. hogy tudja, milyen híradást juttasson ujjain át az agyhoz, dolgokról, acélról, tégláról, malterról, vízről, tűzről, hogy mindaz ami Álmosítö őszi nap az égenr Szundikáló vasárnap délután. Csak néha veri fel a falu csendjét egy-egy motoros, amint Nagyida felől Buzita felé tart Buzitára, ahol bajnoki labdarúgó-mérkőzést játszik két csapat. Komárócon Balog István tanítót keresem Tóle vagy Szaniszló Vincétől akarom megtudni, hogy a kultúrház építését milyen társadalmi munka segítségével fejezik be ez idén, mert úgy tudom, ezt vállalták a pártkongresszus tiszteletére. De még inkább azt szeretném megtudni, hogy a kongresszusi vitaanyagban jelzett, egy főre eső könyv mutatószámai miképpen mutatkoznak meg itt a faluban. A jelzett személyek valamelyik televízió képernyője előtt ülnek, és én nem kopogtathatok minden olyan ház kapuján, ahol antennát látok. Ilyenkor talán nem is illő zavarni a pihenő falut. Az épülő és most bezárt kultúrház előtt két ballagó leányt látok. Őket kérdezem a faluról, szándékaikról, szórakozásról, hiszen ők a legilletékesebbek. Fiatalok. a IDasárnap komárócon Laczkó Ilona %csak vendég itthon. A nyitrai Pedagógiai Intézet diákja. Vendég, hát nem unatkozik. Van itt minden, mondja. Televízió, labdarúgás, és minden. De ebben a mindenben már nincs semmi jelzett dolog. Laczkó Ilona Nyitrán tagja az iskola énekkarának, és alig várja, hogy elvégezze tanulmányait. Haza szeretne jönni tanítani. Tanítani, és minden olyan munkát végezni, amire szükség van. A kultúrház is elkészül addigra. Elhiszem, amit mond. A kijelentés józan, magabiztos. Nem kérkedő. Ő tudja, milyen munkára gondol még a tanítói hivatáson kívül Bizonyára mindenre, amire szükség van itt. A másik leány, Tahy Ilona, csak hallgat. Talán arra gondol, hogy segít ő is, csak jöjjön meg a barátnő. Addig? Nincs kivel mit csinálni. A járáson dolgozik, tehát kijár a faluból, nem úgy mint azok, akiknek itt ad kenyeret a munka, a szövetkezet: a föld. Az itt dolgozóktól most négy asszonyt és négy leányt látok Tóth 1st vénné udvarán, a lugas alatt. És akár vasárnap, akár nem, odaköszönök. A nehezen induló beszélgetésből lassan kikerekedik, hogy a négy leány, Takács Erzsi, Tóth Emma, Buziczky Gizella és Nyitra Marika amióta kimaradtak az iskolából a szövetkezetben dolgoznak. Szórakozásuk? Legény - várás. (?) Ezt Géczi Jánosné mondja nevetve. A nevetésen és a legényváráson túl kiderül, hogy nem érnek rá a lányok olvasni. Mert ezt kérdeztem. Akad ugyan néhány félpengős regény, benne szerelem meg sóhajtás, de ezenkívül más semmi. A négy asszony közül Kolos Lászlóné bizonygatja, hogy nincs ám idő olvasásra, ha meg van, hát itt a biblia, amit fel is mutat, miután most tart hazafelé a litániáról, csak leült egy kis tereferére ... Vasárnap délután, Komárócon: Épülő kultúrház, elhagyott gólyafészkek, egy diáklány szándéka, televízió, labdarúgás, biblia, félpengős regények, fürdőszobás lakások. Tehát van itt minden, ahogy Laczkó Ilona mondta. Balog István jön az úton és így érdeklődésem mégis kikerekedhet némi útbaigazítással. Kérdéseimre határozott és világos válaszokat kapok. Balog István ebben a tanévben jött a faluba. Az iskola tűrhető. A falu csupa szorgalom. Könyvtár jóformán nincs. Nyilvántartás szinte semmi. A kultúrház időre elkéseül, hiszen a belső munkák már készen is vannak. Arra is van lehetőség, hogy a télen már több irányú kulturális munka induljon meg. Itt vannak a lányok, fiuk. Csak foglalkoztatni kell őket. Szívesen csinálják majd, amit kell. A falu dolgos és szorgalmas, csak bizony valami még hiányzik, az új élet friss pezsgése. Itt kell a serkentés ... Mostoha volt a nyár, panaszolják az asszonyok is. Száznegyven gólya pusztult el a nyáron. Nem volt béka. Kiszáradt az Ida patak is. Néhányon már arra gondoltak, hogy etetni kellene a kis gólyákat. De mivel? Békán kívül mit eszik a gólya? Hacsak nem ponyvaregényt. Bár kétlem, hogy ízlett volna egynek is. Jó időjárás kell. Eső, napfény, szél, és ehhez tisztes szándék, hogy búza, burgonya, tengeri, no meg a gólya egyaránt megéljen. És szándék, szenvedély ahhoz, hogy a kultúra, a művelődés kivirágozzon. A szándék már megvan. Laczkó Ilona is ezt mondja: Elvégzem az iskolát, és jövök haza dolgozni. Tanítani. (gyt) Most pedig nézzük az J AAÍnden irodalom egyik ■ IVB legnagyobb gondja az ■ ■ * utánpótlás biztosltá- 2 sa. Nem kétséges, hogy nagy ■ feladat ez, s nagy felelősül ség. Hiszen az, hogy tíz év ■ múlva milyen lesz az iro? dalműnk, sok esetben a mai ■ szerkesztőkön múlik, azon, ■ mennyire tudják felfedezni 2 az egyes, legtöbbször még ■ botladozó versekkel jelent- 2 kező fiatalokban az eredeti a tehetséget, s hogyan képe* sék gondozni ezt a tehetsé- 2 get. Ha a nagy nyilvánosság ■ előtt még nem is, a szer- 2 kesztőségekben már kör* vonalazódnak irodalmunk 2 utánpótlásának kontúrjai, b s noha ez a kép nyilvénva■ lóan állandóan változik a majd, egyesek elesnek, s is■ mét mások, ma még isme- 5 retlenek, csak később jea lentkeznek, már ma sejte- 2 nünk lehet, milyen is lesz a ez az eljövendő irodalom. ■ Az első dolog, ami az em* bér szemébe ötlik: a szín- 1 vonal. Örömmel tapasztal-2 juk. hogy igénnyel induló a fiatal költőink manapság a már sokkal színvonalasabb á versekkel jelentkeznek, ■ mint azt mondjuk tíz évvel 2 ezelőtt tették. Nem azt a akarjuk ezzel mondani, 2 hogy nem kapunk naponta a tömegesen primitívnél prt■ mitívebb verseket, dehát itt ä nem lehet összetéveszteni ■ a dolgokat, az ocsút a tiszta 2 búzával, az eredeti, bár soka szór szinte a megtéveszté- 2 sig botladozó tehetséget a a dilettánsok hadával, s a ■ gyakorlott szerkesztő egy 2 sor elolvasása után kb. már ■ is tudja, kivel van dolga, 2 érdemes-e a verset tovább a olvasni. Megtéveszthető le■ hét perszé ez a módszer is, ä de mind a' mai napig nem ■» cáfolódott meg. 2 Nemrég indított Forrás ■ rovatunkban, mely az Ifjú 2 Láng című régebbi kezdea ményezésünk módosítása ■ oly formában, hogy nem- 2 csak teljesen ismeretlen ■ embereket kívánunk benne 2 bemutatni, hanem általában a a fiatal költőket, már bemu■ tattuk e fent említett költői á utánpótlásunknak három * eddig legkiforrottabb tag- 2 jót: Gál Sándort, Tóth Ele■ mért és Batta Györgyöt. ■ ■ a szerkesztőségi fiókok-2 ban lévő anyag alap^án a mar emlegetett 2 utánpótlás körvonalazódása a körülbelül így fest: legki- 2 forrottabbnak látszanak (ha a szabad ezt a szót ebben az ■ esetben használni!) a kö- 2 vetkező szerzők: Virág Bar■ na, akit e heti Forrásunk- 2 ban mutatunk be, Ginzery ■ Árpád, Szitási Ferenc. Mind■ ezek már persze ismertebb 1 nevű emberek, több versünket hozták már lapjaink. A 2 kevésbé ismertek vagy egy«* általán nem ismertek közül 2 viszont Bárczi István, Mikois la Anikó, Bugár Irén, Miha* lik Gizella ígérik a legtöb- 2 bet. Jegyezzük meg, hogy ■ éppen az első kettő az Ifjú 2 Láng felfedezettje. ■ A többiekről egyelőre ne- 2 hezebb nyilatkozni. Akiket 2 mégis továbbpróbálkozásra 2 szeretnénk bíztatni a rím■ faragók tengernyi mennyi■ ségéből: Kmeczkó Mihály, 2 Zirig Árpád, Méry Rozália, 2 Mészáros Károly, Garay Já- 2 nos, Simkó Csaba György, ■ Szatmári Zoltán, Kozma Ana na, Kiss Valéria, Fótyi Anna. 2 Azért is soroljuk ezeket fel 2 ilyen részletesen, hogy tud- 2 ják: ha egyelőre nem köti zöljük is legtöbbjüknek a 2 próbálkozását, újabb verse- 2 két várunk tőlük, mert ed- 2 digi dolgaik reményekre jóit gosítanak bennünket velük > szemben. A többieket, vagy", is az itt fel nem soroltakat, J sajnos, egyelőre nem tudjuk J továbbpróbálkozásra bíztat", ni. ocsút! A cím: Pár év után. S nem lesz talán érdektelen, ha leközöljük az egészet, mégpedig szó szerint, úgy, ahogy azt szerzőnk „megírta": Mint a Mondbland csúcsán , , a jég minek nem árt se nap, se szél, csöndes szívem többé nem ég; nem bántja újabb szenvedély. Körültem esillagmflliő versenyt kacérkodik, Fejemre szórja sugara1*?°’ azért még föl nem olvadsz. P,e "éha csöndes éjszakán Elálmodozva, egyedül — Múlt ifjúság tündértaván Hattyúi képed fölmerül. £s ekkor még szívem klgyúl mint hosszú téli éjjelen Mondbland örök haván A fölkelő nap megjelen. Kommentárra ehhez a nín«he*-i, -Ú9y 90nd°ljuk, ' nV| ,szukse9- Mindenesetre jó lenne egy kis pszichoíániaiAtanuImányozas alpjául. Amit tudni szeretnénk ? Ha mar éppen ez a verš tbeUt"tonnt k‘ szer2dnk ihlep J; t.oUa alo). miért éppen ár év után a címe? Miért nem inkább Húsz év után? S ha mar Európa Ieana-Eáb mSyr?heZ hasonlítja magat miért eppen a Mondb andhoz s nem a Mont Elánéhoz? s ha már mľndenkeppen a csillagokat is bevette a versébe s azok tómegéhez hasónlítgarta Zít mÍért elé9cdett9mejga csupán a millióval nem fettd votin’ h°9y kifejezőbb csak 'azért •“ mirí6d? csak azért is, mert ez rímel 7ň ^arat-val, amit szerzőnk bizonyosan csak költői nagyvonalúságból tett töb-2»v «•»&. sor JLy-kerult 8 hóvetkező , - e9ere az olvadni ige méfvdík,SZemélye eIsö sze, .,y helyett, ahogy lenni SS? voIna' hegalíbb is a" r ültem aIapján (kö* hogy a s~ arra “‘al, a dolon r® vonatkozik , 9* pedig valaki mflrt' Ä °lvadni Ä Savon®® ?eki?) no meg n-mn/r9;rak0Vetkeztethető rimpar alapjan is. Samit még jó volna tudni: Három eset közul melyikre gyanakodjunk az okok közül memü"6h k°yatkezménye eme nmu beküldése: egyszerüt,w-K°9y az illetö nincs tisztában a szerzői etika fZZai. összefüggő dolgok kérdésénél; gyerekség feltefeleznie, hogy a szerkesziUntkekbiľk °lyan emberek ülnek, akik nem ismerik a magyar költészet egyik legszebb szerelmes versét küfr"!^®" dláknak fejbői i wtudm (mellesleg, nem leheteéges-e, hogy szerzőnk esetleg nagyobb vonalú és ke veshe közismert alkotássál kísérletezik, ha egyáltalán talal agytekervényefben alann mást); avagy pedig toÍóZ6Tn bmóságra tarf tozo csalas, amikor valaki akaJda dfnos . alkotásáért numJoat?felVenni 3 honorá- Tekintettel arra, hoqy a szerző nem volt annyira elkészülve a dolgokra, hogy legalább nevét, címét, tagadja el, (elvégre névtelen levelek szerzőivel szóba se k?wuaS áIInÍ)’ s í9y tudJuk kiről van sző, kellemetlen tP,/£eket Adnánk kedves tréfájáért szerezni neki hosrxswJrs; ezzel, a másoknak is figyelmeztetésül szánt példával s a belőle levonható tanulsagokkal. —esi— t