Új Ifjúság, 1962 (11. évfolyam, 1-51. szám)
1962-03-06 / 10. szám
víztároló vo!t. Egymáshoz tapadva, tömegben ültek ott a falubeli fiatalok, fiúk és lányok vegyest. Fogócskázás közben önkéntelen egymáshoz dörzsölődtek. Már bennük volt a sejtelem. Kissé odébb villanykörte világított. Amikor a fényébe futottak, kissé fáztak. Az árnyéknak meleg tenyere volt. Hedvighez hozzányúlni nem volt tanácsos, ha felsikoltott Karel már mellette termett. Rögtön csülökre ment volna érte. Gyere. Hedvig, ne félj! Ezt Putifárné is észrevette később. Mégha eleinte nem is tudta, hogy Hedvig van a dologban. Putifárné Brnóből költözött ide. Nem ez volt az igazi neve. de mindenki ^sak így hívta. Évekig bárnő volt a városban. Amióta emlékeztek rá az emberek, szvettert. hordott. Mikor ablakmosás közben kihajolt, majd hirtelen visszatekintett, teste hullámzó előtere láthatóan nekiütődött az ablaktáblának, mire az üvegen megreszketett a visszavert fény. Karel nem értette, miért izgatta fel annyira éppen ez a látvány. Egyesek Putifárnét elítélték, mások éjszakánként fölkeresték. Legtöbbet fáradozott kegye elnyeréséért Schreck földbirtokos úr. Annak ellenére, hogy olyan magas korban volt, melyben lassan már a halálra kellett volna gondolnia. Az öreg kocsisát küldözgette hozzá: kosárnyi tojással, vajjal, liszttel. Putifárné ott tartotta magánál éjszakára a kocsist. Tulajdonképpen a minarkai Ctiboríkot szerette, de az megnősült és elköltözött Zsidenyicére. Putifárné bánatában lerészegedett; akkor éjjel magánál tartotta Schrecket. Állítólag húszezer koronájába került ez a móka. Putifárné házat épített, az állványzaton csak lenge szoknyácskában sürgött-forgott, az épületen dolgozó munkások elláttak egész Bergengóciába. A kőművesek majd beíebolondultak^ az izgulástól. Rohangásztak oda az asszonyok. Csak úgy csattogtak a pofonok. Hanem azt Putifárné föl sem vette. Egy időben sokat járt templomba. Azt suttogták faluszerte, hogy a káplán is bomlik utána. S valóban, valahányszor beült Putifárné a hátsó padba, úgy ugrándozott a káplán hangja, mint a hirtelen megbillentett kis harangé. Át is helyezték máshová. Valak* azt a hírt hozta, hogy fölcsapott misszionáriusnak. A háború vége felé a Wermecht két teherautója állt meg a „Három tölgy“ árnyékában. A német katonák kirabolták Brnóban a Placskaáruházat: most be-becsalogatták az asszonyokat göngyöleg tafotáért. damasztszövetért, damasztvászonért, selyemanyagért. Sokan azt hitték: Putifárné lesz az első. Nem ment be Hanem elsőnek Fojteknét, a patikus feleségét segítették be a katonák. Ketten emelték a kocsiba Kováfné is hozott onnan párnahéjra valót. Negyvennyolcban a februári események idejében megszervezték a faluban a Mozgalmibizottságot. Az előadó Karel volt. Eljött Putifárné is. Fekete nadrágban testhezsimuló, férfibolondító szvetterben Minden fej feléje fordult. Leült a fogas alatt. Karel nyelt egy nagyot, de azért folytatta beszámolóját Petr Zenki fondorlatairól. Egy cédulát továbbítottak asztalára: Mit akar itt ez a ringyó? Még nagyobb patáliát okozott Puti-iiiiiiiiiiiiiiimiimiiiiiiiiiiiiiiiiiimii fárné, mikor belépett a téeszcsébe. Sokáig haboztak: felolvassák-e a helyi rádióadásban 1 Putifárné nevét is? De a cu- í korrépánál úgy robotolt, hogy ] fekete lett a keze Az elkövet- j kező tavaszon a Pasztviszkón | boglyázták a szénát. Megáztak. i Mikor végétért a zápor, Puti- | fárné, mintha az magétól érte- I tődne, lehúzta magáról az át- 1 ázott trikócskát. hogy kicsavarja belőle a nedvességet. Semmi !j egyéb nem volt felső testén, csak a melltartója, de az olyan j parány volt hogy nyugodtan '| otthon hagyhatta volna. Ez az j eset a rét végén játszódott le, j ahol esek ők ketten voltak. H Harsányan fölkacagott, amikor . észrevette, mennyire kihozta I sodrából Karéit az ő csupasz- j sága. És ahogyan más nő „jő I reggelt“ mond. olyan természetességgel mondta ő: gyere el jj este! De Karel csak tizennégy nap múlva bátorkodott elmenni. És akkor értette meg, hogy ! tulajdonképpen nem Putifárné I vendége. Egész idő alatt nem nyitotta ki a szemét. Putifár- | né úgy kezelte, mint a bete- j get. Aztán megkérdezte tőle: jj — Ki az, Karel? — Karel nem '1 árulta el. Putifárné többet nem hívta magához. De azóta mást se. A szövetkezetben begyakorolta magát a számvitelbe, szemüveget kezdett hordani. Mikor Karel nőül vette Zdenát, Putifárné nagy csomag mindenféle holmit küldött nászajándékba. Mindent fölhasználhattak volna, de Zdena hozzá se nyúlt a küldeményhez. Karéinak az volt a benyomása, hogy Zdena sejti, milyen kap-S AZ EDDIG KÖZÖLT RÉSZEK RÖVID TARTALMA: : • j Hedvig Prágában összeve: szik férjével és haza indul • szüleihez. Szülőfaluja távol • fekszik, ahová a nagy hófú: vés miatt nem közlekedik : autóbusz. Hedvig gyalog vág • neki az útnak és félig össze• fagyva egy tanyára jut, ahol S Karel a régi udvarlója lakik í feleségével Zdenával. Karel ; közben harcot vív önmagá- 5 val és azokról az időkről el: mélkedik, amikor Zdenával 5 megismerkedett. Az 1952-es • év Karel számára sok meg• próbáltatásl hozott. S Hedvig találkozik Karellel ; és feleségével Zdenával. • Karel otthon hagyta felesé- 5 gét és a nem várt látogatót, : hogy megkeresse Hedvig j útonhagyott bőröndjét. Ka• relt Hedvig jelenléte egyre • idegesebbé teszi. Szeme csüngött a legényen. — Mi újság? — kérdezte. — Mit mondott? — Azt kérdezte, hogyan intézzen néhány apró-cseprő dolgot — válaszolt Karel. Zdena elfordította tekintetét. Most, hogy az estét meghányjaveti magában, az az érzése, hogy Zdena nem hitt neki. Akkor elnézte a dolgot. — Föl ne ébreszd anyádat — mondta Zdena a pitvarban. És fölment a kis szobájába. Karel akkor állt meg, amikor Zdena már betette maga mögött az ajtót. Lehúzta ingét, fölakasztotta a fogasra. Nem ébresztené föl anyját, ha fölmenne Zdenához. Hirtelen heves vágy fogta el az ember, az asszony után. Kitapogatta a lépcsők korlátját, fölment, belökte az ajtót, nyitva volt. Most úgy tűnt neki, hogy az is a leány hibájából történt. Másnap reggel, mikor Zdena ágyában ébredtek fel egymás mellett, az volt Karel érzése, hogy jóvátehetetlen hibát követett el. Zdena feje a párnán nyugodott, arca olyan szent volt, mintha az az emberi dolog, ami az éjjel történt, csoda lett volna. Ahogy azt a világtalanok teszik: végigtapogatta ujjai párnácskáival Karel arca kiszögellő helyeit. — Te vagy az én partizánom — monda neki. Tudta, hogy megtörtént a döntés. Később már csak egyre jobban magához fűzte Karéit. Hogy sose szűnjön meg benne a hála érzete. Átköltöztek Dvoriba. a semmiből kezdték. Karel falta a könyveket a fiasdisznók tenyésztéséről. Éjszakánként minden órában kiugrott az ágyból és kiment a nagyólba, hogy megtekintse, nem nyomta-e agyon valamelyik anyakoca a malacát. Egyik éjjel Karel, másik éjjel Zdena. Sosem ébredt volna fel idejében, ha nem berregett volna az ébresztőóra. Az, akinek „szolgálata“ volt, mindig hátul pihent le a kamrában, hogy a másik zavartalanul aludhasson. Karel meg akarta mindannyiuknak mutatni!... Szükségük volt bútorra, ruhára és sok mindenféle dologra Zdena ráadásnak még egy cukorrépa telektagot is vállalt; e répaegyelésnél csaknem hasor kúszott a sorok között, majc hanyatt-homlok rohant vissz? Dvoriba, hogy segítsen Karéinak az etetésnél. Mikor Kare a könyveket bújta, és mikor ? vizsgákra utazgatott, akkoi Zdena fuvarozta haza a kukoricadarát is, férfimódon kiabálva a lovakra. Abbahagyok mindent! Mondogatta abban az idő ben Karel. Halálra fárasztói magad! Zdena csak nevetett hiszen már csak egy esztendő Az csak egy pillanat! Egysze Karel utolérte, mikor az álló másról takarmányt szállítót haza. A lovak emlékezetből ko cogtak az országúton, Zden egészen Dvoriig a bakülései aludt. Amikor Karel felébresz )eue uiavovi Asszonyok vágya hófehér, mint a virágok álma, a karjuk puha ölelés, szívükből mese csordul, szemükből csillagképek békéje tündököl. Háborút zúg az orkán, villámok sisteregnek, de ők a békességnek zsenge zöld ágát tűzik a megbolydult világ fölé. Áldottak az anyák, áldott, ki gyermeket fogant, áldottak az asszonyok: a béke hídverői. DÉNES GYÖRGY víg ráirányuló tekintetével. Abban csupa szánalom, bánkódás, fájdalom és könnyek csillogása égett. Ebben egész bizonyos! Megszűnt a havazás, anélkül, hogy tudta volna, mikor. A szél is elcsendesedett. Fölrepedezetl a felhőgomolyok páncélja, a hasadékon keresztül a hold ezüstös sugara hullott a földre, ragyogott az ablaktábláo. A gyerek pityeregni kezdett. Anyja a felsírás pillanatában felé fordult, de nem gyújtott lámpát, ahogy ilyenkor szokta; felhajtotta ingét, szoptatni kezdett. Férjére rá se nézett. Fejét oly mélyen lehajtotta, mintha homlokával a gyermek arcát akarta volna érinteni. Az mohón ivott, szuszogott, morgott, mint egy kis állat. A .konyhában újra megrecs.csent egy szék és megvillant az öngyújtó fénye. Karel ösztönösen Zdenára nézett. Most Zdena is felé fordult, fölegyenesedve. Egy darabig egymást mérlegelték. — Csodálkozom rajtad! — mondta Zdena. — Micsoda ... ? A csecsemő mérgesen fölzokogott. Anyja újra feléje fordult. — Nesze hát, itt van! — mondta Zdena és amilyen váratlanul tört ki a sírás, éppoly meglepetésszerűen elhallgatott. A másik mellét adta oda ... gondolta Karel. — Mit mondtál ? — — Jól tudod te! — válaszolt egész halkan, de idegesen. Mintha csak erőszakkal tudná visszatartani a sírást. Karel nem látta Zdena szemét, mert újra az ablak felé fordult. — Azt hiszed süket vagyok, vagy vak? — suttogta. Hirtelen elfordult, a mellén csüngő gyermekkel együtt. Haja kuszáit volt, egész lénye ernyedt-puhának tűnt. Úgy látszik ez éjjel telesírte párnáit. Ettől rettegett Karel. (Folytatjuk) iliiliiiMliimiitiiiimiiiimmiiiiiM szülnek a szocialista dráma fesztiváljára. tette, roppant szégyellte magát, mintha tehetett volna arról, hogy az eszméletlenségig agyonfárasztotta testét. Karéit utolsó vizsgájára Zdena is elkísérte. Am, amit megtanult, az jelentéktelen csekélység volt ahhoz, amit tudni akart. Zdena Karel bizonyítványát a házasságlevél mellé tette a kartondobozba. És mindjárt másnap elment a kórházba. Már régebben figyelmeztette a kamenyicai orvos, hogy ha gyermeket akar, műtétnek kell magát alávetnie. Karel meglátogatta. Az ápolónő azzal fogadta, hogy a sebész szeretne vele beszélni. “ csolat volt egykor közte és Putifárné között. Ha egy ilyen kisebb fontosságú, jelentéktelen eseményt n ismert, akkor okvetlenül tus domásá volt Zdenának arról. milyen nagy éhség gyötörte 1 Karéit éveken keresztül Hedvig után. Sohasem mondott ' erről egyetlen szót sem. Hedvig nevét ki sem ejtették egye más előtt. Most Karel undoro• dott saját magától; mindent n megvetett, ami történt. Heds vig szerencsétlenül tér viszik sza és ő nem lehet előzékeny it iránta, nem tehet eleget valóy színű kívánságának Már egyébi: re sem gondolt, csak arra a g pillanatra, mikor este belépett - a konyhába és talé:kozott Hed— Kíváncsi voltam magára — “ mondta a főorvos Karéinak, mir közben érdeklődéssel szemlél- 2 gette. — Irigylem magát! Ez ~ aztán a szerelem! Közülünk senki még a negyedét sem bírná ~ ki annak, amit a maga felesége kibírt. Aztán Zdenához fordult: — Fájt nagyon? — Nem mondhatom — mondta Zdena és mosolyogni próbált. a — Mokt sok dolgod van, ugye? — kérdezte Karéitól. I Mikor hazajött a kórházból, sokáig attól félt, hogy hiábavaló volt minden. De egy szép nan pon Karéit ünnepi asztalterítőy vei várta, szórakozottan kereste a szavakat, de még mielőtt egy szót mondott volna, kicsordultak a könnyei, hunyorgott és _ öklével törülgette a szemét, j Miért nem mindegy a szere- J lem és a hála? Minden könynyebb volna! Nem kellene most utat törnie vissza a gyermekül korba, az érzékszervek érési idejébe, főként a legfontosabb, g a nemi érés idejébe, hogy most szilárd alapot találjon. Mindig _ Hedvig volt érzékisége központid jában. A község mögött kétkupolás A napokban befejeződött Kassán a csehszlovák filmfesztivál. Itt mutatták be a Fivérek című filmet. Képünkön Judita Vi- I cianová és Ladislav Večera. — Az ostravai városi népművelési ~ ház rendszeres *sztrádmüsorokát szervez az ifjúság számára
