Új Ifjúság, 1962 (11. évfolyam, 1-51. szám)

1962-12-18 / 51. szám

■ ■■■■■■■■■■■■■■■a ras«■■■■■■■■■■■■■■■■*■■■/ ■ A kommunizmus eszméinek j hatalmas ereje 1 A Pravda múlt vasárnapi vezércikke összegezi azo­kat az eredményeket, ame­lyeket a közelmúltban le­zajlott prátkongresszusok felmutattak. Minden egyes testvérpárt kongresszusának, amely megvonja a harc és a győ­zelmek mérlegét, nagy nem­zetközi jelentősége van. Bulgária, Magyarország, Csehszlovákia, Olaszország, kongresszusainak határo­zataiban és a Német Szo­cialista Egységpárt kong­resszusi előkészítő doku­mentumaiban kifejezésre jut a kommunistáknak az a megrendithetetlen aka­rata, hogy -minden erejük­kel megsokszorozzák a szo­cialista világrendszer ha­talmát. A szocialista testvériség országainak a világ kom­munista és munkásmozgal­mának egysége és összefo­gása a fő feltétele a mun­kásosztály, az összes dol­gozó tömegek győzelmének az imperializmus felett, legfontosabb feltétele an­nak, hogy korunk alapvető problémái a béke és a szo­cializmus érdekében sike­resen oldódjanak meg. A kongresszusok újra mege­rősítették, hogy a mosz­kvai tanácskozások, doku­mentumainak nagy, valóban történelmi jelentőségük van, és a bennük meghirde­tett elvek következetes megvalósítása — az elszánt harc a revízionizmus, a dogmatizmus és a szektás­­ság minden megnyilatkozá­sa ellen, az egység meg­szilárdítása a marxizmus­­leninizmus zászlaja alatt — a kommunista világmozga­lom további sikeres fejlő­désének, a világesemények, egész alakulására gyako­rolt hatása erősödésének biztosítéka. A különböző földrészek kommunistái kongresszusi felszólalásaikban pártjuk nevében határozottan elí- B télték az albán vezetők ■ antileninista álláspontját, JJ amellyel megrágalmazzák a ■ testvéri marxista-leninista J pártokat, dühödten támad- ■ ják a békés együttélés po- ■ litikáját. A testvérpártok i képviselői felszólalásaik- ■ ban kijelentették, hogy a J marxista-leninista pártok ■ közösen elfogadott irány- jj vonalának árt az is, aki tá- ■ mogatja az albán vezetőket ■ szakadár tevékenységükben, £ amely a szocializmus or- ■ szágai és a kommunista vi- J lágmozgalom egységének ■ aláésására irányul. A világ kommunistái sok- J milliós seregének képvise- ■ lói hangsúlyozták a kon- J gresszusokon, hogy a Ka- B rib-tenger térségében kia- ■ lakúit válság idején a tér- J| monukleáris világháború ■ elhárítását a népek a Szov- J jetunió, a szovjet kormány, B a szovjet kommunisták ■ nagy lenini pártja rendkí- B vül nagy szilárdságának és ■ józanságának köszönhetik. J A testvérpártok kongresz- Jjj szusai ismét teljes erővel « hangsúlyozták — írja a töb- J bi között a Pravda —, hogy s a kommunista viiágmozga- * lom, miként ezt a testvér- B pártok moszkvai tanácsko- ■ zásain kijelentették, a ma- B ga általánosan elismert él- ■ csapatának tekinti a Szov- J jetunió Kommunista Párt- B ját. A világ kommunistái az J SZKP-hez, az első szocia- " lista államhoz való viszony- ■ ban látják a marxizmus- J leninizmus iránti hűség ■ próbakövét. B A kommunizmus ügye a óriási léptekkel halad elő- 2 re. A világ kommunistái J nagy hadseregének hősi ■ harca magával sodorja a B népi tömegeket, meggyor- ■ sítja a történelem menetét, J és közel hozza az emberiség a ragyogó eszményeinek meg- J| valósulását. * Jamaika az egykori Nyugat-In dia leggazdagabb szigete, ez év augusztusában hirdette ki önállóságát. A gyarmati elnyomatás nyomait csak nehezen rázza le magáról. Ipara még gyermek­cipőben jár. A legjövedelmezőbbnek a cukornád termelése bizonyul. Képünkön a cukornád termelést a gyárba szállítják. Oj pionírpalota Moszkvában. A Lenin-hegyen nem messze a Lomonoszov Egyetemtől épült fel. Terv szerint összesen 13 épület és 15 ezer férőhelyes stadion tartozik hozzá. A díszes nagy kultúrtermen kívül klubhelyiségek, zenetermek állnak a pionírok rendelkezésére. Fel­vételünk a hangverseny-teremben készült. kérdésben, de különösen ami a béke és a háború, a békés egymás mellett élés a leszere­lés, a gyarmati rendszer fel­számolása kérdését, a német problémát, valamint a világot jelenleg nyugtalanító további kérdéseket illeti, azonosak, vagy nagyon megközelítik egy­mást a két ország népeinek nézetei. AZ ELMÚLT HÉT LEGJE­LENTŐSEBB ESEMÉNYE HRUSCSOV ELVTÄRS BESZÉ­DE VOLT a Legfelső Tanács két házának ülésén. Hruscsov elvtárs kijelentette, hogy a szovjet kormány, szilárdan kö­vetve a békés együttélés poli­tikájának lenini elveit, minden szükségeset megtett és meg­tesz a béke megőrzése érdeké­ben. A szovjet kormány, s a többi szocialista ország kormánya külpolitikájának legfőbb ered­ménye, minden békeszerető erő harcának eredménye ebben az időszakban az, hogy meghiúsult az a támadás Kuba ellen, ame­lyet az Amerikai Egyesült Álla­mok agresszív imperialista kö­rei készítettek elő. Elhárult a termonukleáris világháború közvetlen veszélye, amely a Karib-tenger térségében tá­madt válság miatt keletkezett. A világ közvéleménye,, külön­böző politikai nézeteket és meggyőződést valló, a Föld kü­lönböző tájain élő emberek forrón üdvözölték a józan ész politikájának ezt a győzelmét. A Szovjetunió békepolitikája össznépi államunk szocialista jellegéből, a kommunista tár­sadalom felépítésének nemes céljaiból ered. Minden gondo­latunk az alkotásra és csakis az alkotásra, a kommunizmus fel­építésére összpontosul. Korunkban az emberiségnem egyfajta választási lehetősége van: a békés együttélés vagy a pusztító háború. De háborús katasztrófára egyetlen állam népének sincs szüksége. Az új háború — ha megengedik, hogy kirobbanjon — milliókat pusz­títana el, függetlenül nemzeti hovatartozásukról, vagyoni helyzetüktől. Egyetlen lehető­ség marad: A BÉKÉS EGYÜTT­ÉLÉS. Ez pedig annyit jelent, hogy le kell mondani a háború­ról, mint a nemzetközi vitás kérdések megoldásának eszkö­zéről, tárgyalások útján kell megoldani a vitás problémákat. A Szovjetuniónak és a többi szocialista országnak a békés együttélésre és a nemzetközi problémák békés megoldására irányuló politikájával szemben­­áll egy másik irányzat: az im­perializmus agresszív köreinek a hidegháború fenntartását és a nemzetközi feszültség foko­zását célzó politikája. A SZOVJETUNIÓ LEGFEL­SŐBB TANÁCSÁNAK ÜLÉSÉN felszólalt a Szovjetunióban vendégeskedő JOSIP BROZ TITO, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság elnöke. Kije­lentette, hogy Jugoszlávia lé­nyegében egyetért mindazzal, amit Hruscsov elvtárs beszá­molójában az országaik közötti kapcsolatokról mondott. A Szovjetunió és Jugoszlávia kapcsolatai a legutóbbi évek­ben fokozatosan a baráti együttműködés irányában fej­lődtek és ez egyaránt megnyil­vánul kölcsönös kapcsolataik­ban és a külpolitikában is. Titp elnök kijelentette, hogy min­den jelentősebb nemzetközi Röviden Most került nyilvánosság­ra a békés célú Nyugat­­európai Űrkutatási Szerve­zet — European Peace Re­search Organisation - nyolc éves részletes űrkutatási terve. A szervezet, amely 12 nyugat-európai ország űrkutatási erőfeszítéseit hi­vatott egyesíteni, mintegy 7 milliárd koronának megfe­lelő költségvetéssel dolgo­zik. Ebből a terv szerint 1970-ig 65 rakétát bocsá­tanak fel nagy magasságba, egyenként körülbelül 100 kilogramm műszer-felszere­léssel. Ezenkívül a tervidő­szak negyedik esztendejétől kezdve két olyan mestersé­ges holdat indítanak útnak, amely 200 kilogramm hasz­nos terhet visz magával, a hatodik évtől kezdve pedig ugyancsak évenként két, egyenként körülbelül egy­­tonnás csillagászati mes­terséges holdat is pályára állítanak. A kijevi Gorkij-üzem dolgozói kivétel nélkül tagjai a Cseh­szlovák-Szovjet Barátsági Szövetségnek. Képünkön a kommu­nista munkabrigád néhány tagját látjuk vezetőjükkel Vaszilij Prjatko elvtárssal együtt. A brigád a žberákyi TOSZ üzem brigádosaival áll versenyben. Felvételünk azt a pillanatot örökíti meg, amikor felolvassák a csehszlovák barátoktól ér­kezett levelet. Mi történt Vagy három hónappal ez­előtt azt írták a lapok Je­menről, hogy a haladás ott „már“ elérte a tizenharma­dik századot. A délnyugat­­arábiai országban a monda szerint eredetileg Sába ki­rálynője uralkodott, újab­ban az „imám", vagyis a próféta kalifája tartotta kezében a korlátlan hatal­mat. Tekintet nélkül a min­denkori államfőre, az or­szágban egyszerűen leírha­tatlan állapotok uralkodtak, amelyeken az idő múlása alig változtatott valamit. Jement tehát az imémok és utódaik kormányozták hájas kegyenceik támoga­tásával. A rabszolgatartást és emberkereskedelmet tör­vény védte, a tetten ért tolvajnak teketória nélkül levágták a kezét, a herce­gek háremeiben száz még száz nő raboskodott rácsok mögött elvágva a külvilág­tól. Jemenben nincs vízve­zeték, nincs gyárüzem, nincs újság és nincs pénz­intézet, de még féligmeddig független bíróság sem. Élet és halál fölött korlátlan úr az imám. Az utolsó előtti imámnak Ahmed volt a ne­ve, akit a nép csak ördög néven emlegetett. Ahmed már olyan „haladó" szelle­mű uralkodó volt, aki 300 tanuló befogadására alkal­mas iskolát létesített ha­zájában. Az iskolát azonban csak az általa kiválasztott törzsfőnökök gyerme­kei látogathatták. Néhány hónap előtt azután az „ör­dög" megtért őseihez és fia, Mohamed al-Badr vette át a hatalmat, aki semmi­vel sem volt jobb apjánál. De felvirradt szeptember 20-a, amikor Abdullah al- Sallal tábornok vezetése alatt kitört a forradalom és összedőlt a megingathatat­lannak vélt feudális biro­dalom. Sallal tábornok, aki ma­ga is hét évig sínylődött az imámok börtönében, a következő pontokat tűzte programjára: az emberi jo­gok tiszteletben tartását, a szociális igazságosságot, a pozitív semlegességet és a népekkel való békés együtt­élést. A Szovjetunió volt az első nagyhatalom, amely elismerte az új jemeni kor­mányt. Ezt a lépést követ­tek a népi demokratikus országok és a legtöbb sem­leges állam. A feudalizmus roskadozó épületéből megint lemállott egy kő. A nyugati nagyha­talmak aggodalommal kö­vetik az események fejlő­dését Jemenben. Az üggyel­­bajjal megmenekült és megszökött imám persze mindent elkövet, hogy új­ból trónjának birtokába jus­son, amiben a szomszédos Szaud-Arábia és Jordánia támogatják. De a forradal­mi hadsereghez egyre több törzsfőnök csatlakozik em­bereivel, ami arra vall, hogy az arab királyok is egymás után elvesztik népszerűsé­güket. i va. J. T onga hősei A polinéziaiak vakmerő ten­geri vállalkozásáról vagy öt ven esztendeje hallott először Eu­rópa közönsége, amikor Jack London megírta híres „Délten­geri 'történeteit“. Ez a különös európai és melanéz keverék­nép, akik a X. század körül vitorláztak Dél-Azsiából a Ka­­rolin-szigetek érintésével Ton­­gára és Szamoára, Tahitira és Hawaira, a történelem legbát­rabb tengerésznépe. De ma is a tenger szerelmesei s néha hetekig, hónapokig járják a vizet, ezernyi tengeri mérföl­det tesznek meg kis hajóikon. TIZENHETEN ÚTRA KELTEK... Nem ment tehát különleges esemény számba, hogy Tongá­­ból ez év július 4-én tizenhe­ten elindultak s úticéljuk az újzélandi Auckland volt. Ottho­nukból, a Tangabutu szigeten levő Nukualofától ugyan bőven kétezer kilométer volt az út Aucklandig, de a „Tuaikaepau“ nevű kis, tizenötméteres ten­gerjáró vitorlás eddig is biz­tonságosnak bizonyult. Ütjük jól is indult, de a harmadik napon a „Tuaikaepau“ zátony­ra futott. Ez a Baktérítő ma­gasságában levő Minervátok nevű korállszigetnél történt. A Csendes-óceán rettegett hul­lámai aztán megtették a ma-* gukét; két rövid óra alatt ap­rófává verték szét a hajót. Vaksótét éjszaka volt, de a ti­zenhét ember megmenekült és élelmiszert is sikerült partra menteniük. S itt kezdődik a tongaiak hősi története. Amikor felkelt a nap, — a Csendes-óceánt melegítő ke­gyetlen tűzgolyó, amely izzóvá hevít homokot és sziklát, és még őszi és tavaszi ciklonok özönvíz-szerű esőit is harmat­­cseppként szikkasztja fel, — a „tizenhetek“ lapos homok­tányéron találták magukat. Egyetlen fa vagy bokor sem kínált árnyékot s ötszáz kilo­méternyire voltak Tongától, hatszázötvenre a Fidzsi-szige­­tektől. A parton egy japán halászhajó szikkadt roncsa he­vert, ez volt az egyetlen ár­nyékforrás. s valamennyien tudták: csak néhány napig tud­nak kitartani, ha nem szerez­hetnek valahonnan vizet. EGY SZÄL GYUFA, NAPI EGY LITER IVÓVÍZ Egyetlen szál gyufát mentet­tek meg a hajótörésből, s ezzel az egy szál gyufával vették fel a harcot a halál ellen. A japán hajóroncsból deszkákat törtek le, máglyát építettek, amely száz napig égett, éjjel-nappal, szüntelenül. A tűzön egy alu­míniumedényben tengervizet pároltak le. Az edény és fedője közé vékony gumicsövet szorí­tottak be, ezen vezették a víz­gőzt egy másik edénybe. Köz­ben a gumicsövet állandóan tengervízzel hűtötték. így a gőz sómentes vízzé kondenzá­­lódott, s ilyenformán nyertek napi mintegy egy liternyi iható vizet. Kevés ez tizenhét em­bernek, de ahhoz elég, hogy szomjan ne pusztuljanak. Az élelmiszerekkel is éppen ilyen gondosan bántak, mint az ivóvízzel. Amikor tizenhét nap után mégis elfogyott a kevéske élelem, halakat és rákokat fog­tak Időközben Tongán és a Fidzsi-szigeteken egyaránt riasztották a mentőosztagokat. Keresték is az elveszetteket, de a Csendes-óceán végtelen — csak a Minerva-fok körüli zátonyok hossza mintegy há­romszáz kilométer — s így egy napon végleg feladták a kuta­tást — a .Csendes-óceán egy titokkal gazdagabb lett. TUTAJT ÉPÍTENEK... Huszonnégy keserves nap után meghalt az első tongai hős. Néhány nappal később szinte egyszerre ragadott el a halál még két férfit, s a tizen­négy életben maradt tudta: most már nem várhat segítsé­get Tongától vagy Suvartól. Mégsem adták fel a küzdelmet. Elhatározták, hogy tutajt épí­tenek, s mivel semmiféle szer­számuk nem volt, élesrefent szögekkel, körömmel — kézzel feszegették le a palánkokat a japán hajóroncsról. Mikor tutajuk elkészült és vízre tet­ték, a nyomorúságos jármű annyira ugrált a hullámokon, hogy nem tudták keresztülvin­ni a partmenti hullámverésen. Hihetetlen energiával újból munkába fogtak, építettek még egy ugyanolyan tutajt, össze­kötötték a kettőt és kilencven nappal a hajótörés után a tutaj három emberrel vízre szállha­tott. ...ÉS ELÉRIK A FIDZSI-SZIGETEKET ... A három vakmerő férfi októ­ber 5-én indult el észak felé, hogy a legközelebb fekvő, a legdélibb Fidzsi-szigeten, Ono­­i-Laun kerüljön partra, amely a Minerva-foktól kétszáz mér­­földnyire fekszik. Tervük nem sikerült, a sziget mellett ha­ladtak el. Egyikük meghalt, de a két életben maradt október 14-én — háromszáz mérföldes tengeri út után — partot ért a Fidzsi-szigetek legnagyobb­­ján, Viti Levun. A sziget déli részén, Kanda­­vuban kötöttek ki, ahol nem akarták hinni, hogy a „Tuai­kaepau" hajótöröttjeiről van sző. Mégis elszaladtak az első távírdához,, hogy a fantaszti­kus mesét továbbadják Suvara. A rendőrség még aznap éjjel felajánlotta a repülőflotta egy Sunderland típusú vízigépet, amely azonban időjárási nehéz­ségek miatt csak másnap,'hét­főn reggel tudott startolni. Este adták az első jelentést: megtalálták a hajóroncsot és hét embert láttak. Élelmiszert és fáklyákat dobtak le, de túl­ságosan sötét volt ahhoz, hogy leszállhassanak és nehéz szív­vel visszarepültek Suvara. A 101. NAPON A repülőgép pilótái tévedtek: nem heten, de tizen éltek még a „Tuaikaepau" hajótöröttéi közül. A tizenegyedik, az egyik életben maradott fia, néhány órával a repülőqép feltűnése után végkimerülésben meghalt, s így szomorúság felhőzte ä férfiak homlokát, bár tudták, hogy az utolsó órában segítség érkezik. Október 16. reggelén az Új Zéland-i vízirepülőgép másod­szor is elindult, néhány száz méterre a parttól vízre szállt, gumicsónakon egy orvos és egy tengerész evezett a partra, s néhány órával később a ti­zenkét életben maradt tongai Suvaban találkozott. A két tu­tajon érkezett tongait ugyanis elhozták Kandavuból, hogy bajtársaikkal együtt pihenjék ki kórházban a hihetetlen nél­külözéseket. A hajótörés utáni 101. napon kerültek ismét valamennyien biztonságba. Hatan a maguk lábán szálltak ki a gépből, né­gyet hordágyon tettek partra, de ma már napjaink „Délten­geri történetének" valamennyi hőse egészséges.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents