Új Ifjúság, 1962 (11. évfolyam, 1-51. szám)
1962-11-13 / 46. szám
o ■ ,0 :ö ■ ;o ô ■ o ■ o ■ s ■ Ö 0 ■ o ■ o ■ o ■ o ■ o ■ o ■ o ■ o ô ■ Kikinadzé: Leányka, csibével Bratislavában a Csehszlovák-Szovjet Barátság Házában a napokban nyílt meg fiatal szovjet képzőművészek kiállítása, melyen festményeket, grafikai és kerámiai alkotásokat mutatnak be. A jó világítása kiállító termekben nagy részt ismeretlen művészek munkái kerülnek kiállításra. Sok olyan névvel ismerkedünk meg, amellyel még feltétlenül találkozunk majd. Amint nézegetjük a képeket, szembeötlik, hogy az ábrázolt alakok mind mosolyognak, sehol egy gondterhes arc vagy komor hangulat. Csak a háborús uszítok lelkiismeretéhez szóló hirosimai képek hatnak nyomasztóan. Különben csupa derűvel, optimizmussal, csupa mosollyal találkozunk. Értjük is, a szovjet művésznek minden oka megvan rá, hogy optimista legyen. A szovjet művész biztos országa jövőjében, ismeri a kommunizmus eszméjének erejét, biztosan tudja, hogy társadalmuk helyes úton jár. A szovjet művészet optimizmusában törvényszerű fejlődési irányzat jut kifejezésre. Az ellenséges kozmopolita kritika nem egyszer szemére is veti az elvi optimizmust. Azt az állandó és állhatatos „igent", amellyel a szovjet művész az élet jelenségeit fogadja. Természetesen mélységesen hibás lenne, ha a szovjet művészet nem ábrázolná az emberek fájdalmát és szenvedését is. De amikor azonban ezt teszi, akkor se veszíti el törhetetlen derűlátását. Nazarov Fiatal kohómunkás című képe mutatja be a mai ifjú szovjet munkásokat. A művésznek mély bensőséges viszonya van az építő munkához. Érezni, hogy már elmúlt az az idő, amikor a munka a maga társadalmi értelmében a művészek számára még rejtélyt jelentett. Ma már a művészek végleg kapcsolatba kerültek a munkával és teljesen érzékelik a szabad alkotómunka örömét. R. Skrubis fekete-fehér szénrajzán is látjuk, hogy még az üzemi képeken is feledésbe merülnek a sematikus, túlzott izomzatú, gépies mozgású hangsúlyozottan „hősies" szereplők. Borisz Averjanov is örömteli igazi embereket sorakoztat fel, vérből és húsból való embereket. A művész jól látta meg az életet. De akármilyen ragyogóak és pontosak a megfigyelései, csakis a „művészi átformálás" által vált a kép műalkotássá. CD ■ Ö'B OIOIOIOIOICDi CD ■ CD ■ CD ■CD 1 CD IÖ 0 ■ 0 61 0 fii 0 5 ■ 0 m o ■ 0 ■ 0 5 ■ 0 ■ 0 m 0 ■ 0 5 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 0 ■ 0 H 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 n 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 5 » 0 H 0 n 0 ■ 0 m 0 ■ 0 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 a 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 H 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 P ásztó András Az irodalmi színpad problémájához u ■ 0 ■ 0 ■ n 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 Kerámia részlet Edvin Andreson Munkások című képén érezzük talán legjobban az eszmei tartalmat. Ez ébreszti a nézőben a legtöbb gondolatot. Példáján láthatjuk, hogy az eszmeiség és a mesterségbeli tudás egymástól teljesen elválaszthatatlan. A fejtanulmányokban mintha még közelebb akarná hozni a kifejező, markáns fiatal munkásarcokat. Rendkívül hangulatosak Számúit Rozinasz Öreg halászai. Ezek a képek nem szorulnak magyarázatra, valóban elmondhatjuk, hogy mindenki megérti a kép mondanivalóját. Olev Svansz a régi Tallint mutatja be, lllorion Golicin az új várostelepek mellett még összehasonlításképpen ott hagyja a nyomorúságos kunyhókat is. Kevés csendéletet láttunk. Igor Korinkov virágkorapozíciója talán az egyetlen. Jonoszlav Manuchin Lenin alakját veti popína a maga nemes egyszerűségében. A kerámiai munkák is figyelemre méltóak színezésükben és vonalvezetésükben. Nyina Kiknodie kuncsói. m 0 ■ 0 ■ 0 Veres Jánosnak a múlt számokban megjelent cikke, az irodalmi színpad kérdéseiről komoly, időszerű problémát érint. A cikk egy sikeres vállalkozás tapasztalatait ismerteti. Nincs szándékomban egyes vitatható pontjait bírálni, csupán néhány gondolattal szeretném kiegészíteni azt. Az irodalmi színpad, mint ismeretes, a szó varázsa mellett színpadi hatásokra is törekszik. Az elsődleges azonban mindig a szó, az irodalom marad. Elsősorban tehát arra kell törekedni, hogy a szó, a műsor avassa színházi élménnyé az előadást. A közönségnek ma már csak igazán kis része érdeklődik az olyan irodalmi estek iránt, ahol egy száraz ismertetés keretében olvasnak tel néhány verset vagy novellát. Ezért kell tehát mindig újabb és újabb megoldásokat keresnünk, olyanokat, amelyek az irodalmi színpadot modernné és vonzóvá teszik. Az összekötő szöveget egyre jobban szorítja ki az irodalmi színpadon a keretjáték. Ahhoz azonban, hogy irodalmi színvonalú, az előadott versek vagy prózai művek hangulatával megegyező, érdekes keretjátékot írjunk, komoly írói adottságokra van szükség. íróink bizonyosan szívesen segítenének irodalmi színpadjainknak. A keretjáték rendezése és az irodalmi alkotások beleillesztése rutinos rendezőt kíván. A rendezőnek arra kell törekednie, hogy a színpadi mozgás, a játék ne kerüljön előtérbe a versek, prózai művek kárára. Az irodalmi színpadon helye van a dramatizált verseknek is. Nem minden költemény alkalmas erre. A szerkesztő irodalmi érzékétől függ, milyen formát választ. A cél mindig az legyen, hogy az irodalmi alkotást közelebb hozzuk a nézőhöz. A dramatizálás érdekes, sikeres kísérletének példája a budapesti Irodalmi Színpad „Én, Francois Villon“ előadása. A költő verseinek felhasználásával, minden idegen szöveg nélkül állítottak össze játékot a szerkesztők. Az irodalmi színpad egyik formája az ún. non stop műsor, amikor minden összekötő szöveg és konferálás nélkül követik egymást a műsorszámok. Főleg mai, modern témájú alkotásoknál alkalmas, amelyek szinte maguk helyett beszélnek. Közvetlen hatását csak fokozzák a zenei aláfestések, betétek. Még valami ami az irodalmi színpad hatáskörébe tartozik, sajnos azonban nálunk félnek tőle. Drámai művek oratóriumszerű előadása. Itt olyan darabokkal kell, megismertetnünk a közönséget, amelyeknek színpadi előadása technikai nehézségekbe ütközik. Főleg irodalmi érdekességek, könyvdrámák népszerűsítése terén van jelentősége. Itt ugyancsak az Irodalmi Színpad „Szép Magyar Komédia“ előadására utalok. A szereplők minimális mozgással, estélyi ruhában, jelzett díszletek között, a szövegre összpontosítva adják elő a da-Képek és látogatók Imii Ploompuu tányérai, tálai, Lucia Dungovrele dekoratív dísztárgyai érdekes kísérletek. Sok szép újszerű alkotást mutatnak be a fiatal szovjet művészek. Tudatában vannak annak, hogy a művészet a kommunista nevelés hatalmas eszköze és csak akkor teljesíti nagy feladatait, ha kiváló művészi tudással mutatja be az élet és a benne végbemenő folyamatok lényegét. MICHAL MÁRTA rabot. Kétségtelen, hogy ez a módszer fejlett színészi képességű előadókat kíván. Az összeállítás módjának tehát számtalan lehetősége van. Arra kell azonban ügyelnünk, hogy nem esztrádműsort vagy kabarét csinálunk, hanem irodalmi színpadot. Helyesen hangsúlyozta Veres János, hogy a szervező bizottságban egy zenei szakértőnek is kell lennie. A modern, hangulatában tartalmában megfelelő zene szoros tartozéka az irodalmi színpadnak Annyival szeretném azonban kiegészíteni, hogy legyen a szervező bizottságban egy képzőműszethez értő jó ízlésű „színpadfelelős“. Azt már leszögeztük, hogy az irodalmi színpad a színpadi hatásokra törekszik A színpadi hatás elengedhetetlen kelléke a díszlet és a fényhatások. Az irodalmi színpad modern törekvéseket valósít meg, miért ne legyen tehát modern a színpad is. A világ színpadjain uralkodik a jelzett díszlpt. Jelzések között adják elő Shakespeare drámáit. Használjuk mi is bátran a jelzéseket. Ehhez azonban biztos érzék és kifinomult ízlés kell. Nem csak úgy teremthetünk családias hangulatot, ha az előadók zsúfolt könyvszekrények között feketéznek, cigarettáznak és szavalnak. Furcsán hatnának ilyen környezetben például a forradalmi költemények. Ne idegenkedjünk a jelzett díszletektől. A lehetőségek úgyszólván korlátlanok. Nagyon hatásos például az ún. többsikú színpad. A játéktér hangsúlyos pontjait itt emelvérfypV segítségével jelezzük. Az ilyen színpadon jól megkompi .ált mozgással és fényhatásokkal emelhetjük ki az összekötő szövegből vagy a keretjátékból a szemelvényeket. ízléssel és leleményességgel nagyon hatásos, modern keretet teremthetünk az előadásnak. Az irodalmi színpad „díszlettárát“ nagyobb befektetések nélkül összeállíthatjuk. Néhány különböző színű függöny, emelvény segítségével a legváltozatosabb díszleteket állíthatjuk össze. Minden a díszlettervező fantáziájától függ. Ügyelnünk kell azonban a színek harmóniájára és arra, hogy az egész színpad hangulata összhangban legyen az irodalmi művek hangulatával. Ne feledkezzünk meg a fényhatásokról sem. Hozzáértő kezelésük a siker elengedhetetlen tartozéka. Ennek segítségével irányíthatjuk a közönség figyelmét tetszésünk szerint mindig a kívánt pontra. Most ismét egy példát hozok fel. A párkányi Tizenegyéves Középiskola CSlSZ-szervezetének néhány év előtti Liszt emlékműsorából, amelyet a Liszt jubileumi év alkalmával rendeztek: A színpad háttere .egy tompazöld körfüggöny. Középen egy bordó empírredőzésű anyagon Liszt arcképe. Az előtérben jobboldalt egy magas virágállvány virágokkal. A bal oldalon emelvény. Ez tehát a díszlet. Most a műsor egyik számának rendezői megoldását említeném meg. Felhangzanak a „Les Preludes“ akkordjai. Az egész színpad sötét, csak Liszt képét világítja meg egy reflektor. A zene utolsó hangjai elúsznak, az emelvényen egy másik reflektor a feketeruhás előadót világítja meg, aki Vörösmarty Liszt Ferenchez című költeményét szavalja. A vers végén még felerősödnek a zene utolsó akkordjai, aztán kialszik minden fény. így vált egy ügyes megoldás segítségével Liszt Ferenc az est szereplőjévé. Az irodalmi színpadok előtt óriási lehetőségek állanak. Ez a modern műfaj egyre nagyobb területeket hódít. A technika itt is segítségünkre siet. Vigyáznunk kell azonban, hogy a technikai megoldások, a képzőművészeti és zenei hatások ne váljanak uralkodóvá, olcsó hatás vadászattá, látványossággá, hiszen az irodalmi színpad főszereplője a költő, az író, a szép szó. Minden lélegzetelállító hatás visszataszítóvá, feleslegessé válik, ha háttérbe szorítja az előadót a művet. Minden csak kiegészítő, csak eszköz az írók és a költők gondolatainak, eszméinek tolmácsolására. 1TÖTH ELEMÉR I Köszönő szavak f FELESÉGEMNEK KÜLDÖM £ A szíved alól — micsoda kis virág fi s én állok a rámzúdult éjszakában £ csak állok nézek — micsoda kis »virág S szakadt közé ik. fi Sírás-dalok tarkítják életünket fi hát szép ez így e furcsa éjszakában fi szíved alól — mint vércsepp — £ szakadt közénk fi e kis virág fi Megáll a szó a betűk tánca semmi fi hogy is daloljak most az éjszakában fi s csak köszönöm e kis puha virágot £ egyszerűen fi P irkád. A napsugarak pillanatok alatt elárasztják a Földet. Egy sugaracska mint elkésett madár sietve röppen a földre, s bekukkant egy ház ablakán. Csakhogy ez nem is ház, hanem istálló. S benne az állatgondozó S. Ilonka. A trágyát már kihordta, s most a párhetes borjakat szoptatja meleg tejjel az edényből. Hárman vannak testvérek, két lány és egy fiú. Ő a nővérével, Ágival, aki a szomszédos istállóban dolgozik, borjúkat etet, a fiú, a Feri, még iskolaköteles. Édesapjuk a szövetkezet éjjeliőre, édesanyjuk pedig a kertészetben dolgozik. Munkájukat rendesen végzik, ezt bizonyítja az is, hogy nekik van a legtöbb munkaegységük a szövetkezetben. De térjünk vissza Ilonkához. Ha közelebbről megnézzük, látjuk, hogy amilyen szorgalmasan idolgozik, az arca olyan szomorú. Még Kényszer — házasság 1962 alig múlt tizenhét éves s már három éve dolgozik. A szülei férjhez akarják adni, vagyis inkább kényszeríteni. Kényszerházasság 1962-ben? Pedig ez így van. De kihez és miért ? Hát B.-ék Lacijához. De hiszen Pistát szereti!!! Igen, de az ö apja csak napszámos volt, míg Laciéknak 48 holdjuk volt. . Az idő haladt. Ilonka hiába kérlelte szüleit, hogy ne adják férjhez Lacihoz, ő Pistát szereti. Szülei nem hallgattak rá. Ekkor elhatározták Pistával, hogy elszöknek hazulról. Pista szüleitől pénzt is kaptak, s azt is elhatározták már, hova utaznak. Ilonka szülei azonban megtudták, s amikor munkából ment haza, az ajtóban már várták. Nem kérdeztek tőle semmit, nem is köszöntek. Csak az első ütésekre emlékezett, aztán elvesztette az eszméletét. Elájult, s csak a szomszédok tudták kivenni apja kezéből, aki eszét vesztve ütlegelte őt. Mikor újra munkába állt, megtudta, hogy Pista elutazott. Az esküvőt a tizennyolcadik születésnapjára tűzték ki. Ám Pista nem várt eddig. Visszajött és a szövetkezet traktorosa lett újból. Egy reggel, amikor SZUPER 50 típusú traktorával szántani indult, meglátta Lacit, aki az úton haladt kerékpáron. Elfogta a düh, s szinte eszét vesztve lépett rá a gázpedálra... Egy pillanatra föltűnt előtte Laci képe, azután csak hatalmas kiáltást hallott. Tíz évre ítélték. BENYÓ JÁNOS OIOIOIOIOIOIOIOIOBOICDIOIOIO Egyedül ült a sarokban, egy füstös asztal mellett, s a táncolókat nézte. Először nem is hittem a szememnek, azt gondoltam, képzelődöm, honnan termett volna ez ide? S akkor egy feltűnően vagányos nő közeledett a vécék felől az asztalához. Belecsípett az arcába, s azt mondta jó hangosan: — No pofi, mehetünk táncolni. Azt hittem, képzelődöm. Örültem, hogy nem vett észre, így legalább meghúzódhattam egy sötét sarokoan. s zavartalanul figyelhettem, míg táncoltak. Az első, ami rögtön a szemembe ötlött, a ruhája! A ruhája új volt, vadonatúj szinte, de valahogy sehogyan sem pászolt a testére. Hol előre, hol hátra zöttyent rajta, s hiába izgett-mozgott benne, sehogyan sem tudott helyretalálni lomha, földhöz szokott ősökre emlékeztető testén a hipernmodern harmónia. Ellenállhatatlanul lopakodott — vésődött belém a szimbólum: két világ egy emberben. S ez az ellentét még inkább kiéleződött a mozgásában, már ahogy a tangót meg a foxot járta, de különösen, ahogy a charlestonra került a sor. Látszott, hogy tudatosan modern akar lenni, városias, a divattal lépést tartó, hajigálta szanaszét hosszú lábát a táncolók közt, s ugyancsak hajszálon múlott nem egyszer, hogy nem zuhogtak körülötte az emberek, hogy végül mégsem sikerült senkinek lábat akasztania. Hogy vége volt a táncnak, s leültek, eléje álltam. Rámnézett, s először meg sem ismert. Láttam a szemén, hogy már jó adag ital van benne, s ahogy a félrészegek szokták, nekemesett, s ölelt-csókolt agybafőbe. — Bemutatom neked a menyasszonyomat — bökött a nő felé. — Cili — nyújtotta az a karmait s nagyot bökött a szemével hozzá. Láttam, hogy kicsoda, ismertem is valahonnan, s már sajnáltam is a szegény falusi fiút, hogy ily egy-kettőre sikerült rátalálnia a legjobb társaságra. Az első kérdés persze az volt, hogyan került ide? — Otthagytam a ganajosokat. Ganajosok alatt persze a szövetkezetei értette. Csodálkoztam is rajta: mit keres ez itt, a fővárosban? Csak nem valami üdülés vagy efféle? Hiszen ha jól emlékszem, agronómus a szakmája, s legutóbb CSELÉNY1 LÁSZLÓ: Hová még odahaza- dolgozott a szövetkezetben. — S most mit csinálsz, ha szabad érdeklődnöm? — Melózok. — Hol? — Rakodó vagyok a kikötőben. Csendes, hallgatag gyerek volt mindig, ahogy visszaemlékszem rá, s volt benne valami titokzatosság, kiismerhetetlenség. Akkoriban nemigen tudtam megmagyarázni ezt a tulajdonságot, de sejteni már akkor is sejtettük többen, hogy van benne valami alamusziság, valami „csendes víz partot mos“-szerűség. íme, hát ez volt benne. — Minek nekem az a koszos falu — mondta, hogy letelepedett, helyrezöttyent ismét — mit kezdjek én egy olyan helyen. Ha jól emlékszem, ez a gyerek falusi volt világéletében. Falun született, falun nevelkedett, falun járta ki a mezőgazdasági iskolát, s még a katonaságot is úgy fogta ki, hogy egy kis határmenti faluban volt, távol mindattól, amit városnek neveznek. S íme, most azt mondja: mit kezdjek én egy olyan isten háta mögötti koszos faluban! Már nem is tudom, hányadik litert hozta a pincér. Be volt rúgva, látszott rajta, hogy egyetlen porcikája nem kívánja már az italt, de a nő csak hajtogatta egyre-másra a kétdeciseket, s újabb és újabb rendelésekre szorgalmazta, ő meg nem akart lemaradni a nő mögött. Ő, egy falusi vagány! Akkor felállt a nő, s azt mondta: — Beszélgessenek csak, van itt egy ismerősöm, akarok neki valamit mondani, mindjárt visszajövök. S ezzel ellejtett egy másik asztalhoz. Egy hozzá hasonló szőrű nő meg két férfi ült az asztalnál, idősebb emberek, mindjárt tudtam, hogy ez sem jön vissza az éjszaka folyamán. Amikor ő is megbizonyosodott a dolog felől, káromko-