Új Ifjúság, 1962 (11. évfolyam, 1-51. szám)
1962-10-09 / 41. szám
Mario Petrovsky, a Szovjetunióban megalakult 1. csehszlovák hadtest katonatanulójának naplójából. 5. Jól enni, gyakran fürdeni (Folytatás előző számunkból) 1941. NOVEMBER 1. Éjjel arra ébredtem, hogy a vonat megállt valamilyen állomáson. A mi vagonunkba két szuronyos katona szállt be, és kihajtottak minket. Az állomásról hosszú úton mentünk be Lodž városába. A katonák aztán egy magas kőházba hajtottak bennünket. Sok kis szoba volt ott, de mind telistele emberrel. Igen fájtak a lábaim, de még leülnöm sem volt hová. 1942. ÁPRILIS 20. Ma tíz éves vagyok. Apu azt mondta, hogy ha visszamegyünk egyszer Prágába, szép ajándékot kapok tőle. Anyu és nagymama megint sírtak. Mint mindig, ha apu Prágáról beszél. Lodžban a gettóban lakunk. Kíváncsi vagyok, hogy a srácok a Ferencesek körül, Sichravý tanító úr, meg az iskolaigazgató úr tudják-e mi az. A gettó egy nagy város. Sok gyár is van itt. A gyerekek is a gyárakban dolgoznak Mind sárga csillagot hordanak. Én a lakatosműhelyben dolgozom. Hosz-Az SS-ek elég gyakori vendégeink és már az asszonyokból és gyermekekből is vittek. Anyu szörnyen megőszült. Haját szénnel festi, azt mondja, hogy fiatalabbnak kell kinéznie, nehogy az SS-ek elvigyék. A sovány és sápadt gyerekeket is viszik. Ha kihajtanak minket a térre, anyu mindig megcsipkedi arcunkat, fáj, de aztán mégiscsak pirosak vagyunk és így az SS-ek nem visznek minket. 1943. DECEMBER 19. Az SS-ek a gettóból elvitték az öszszes betegeket, öregeket és gyerekeket. Mindenkit, aki nem dolgozik. Ügy mondják, hogy Oswiencsim városában lévő táborba viszik őket. Siegert doktor úr, aki a mellettünk lévő szobában lakik, azt mondta anyunak, hogy ott nagy kemencék vannak, azokban égetik a halottakat. Amikor ezt anyunak mesélte, az sírni kezdett és apu után kiabált. 1944. ÁPRILIS 20. Már tizenkét éves vagyok és anyunak könnybe lábadtak a szemei, mikor születésnapomhoz gratulált. Azt mondta, hogy apuszú és vékony csöveket csinálunk itt, apu azt mondja, hogy ezekből lesznek a töltények. Minden reggel fel kell sorakoznunk a téren. Egý hosszú csizmás katona jár minket minden nap számolni, van egy szép farkaskutyája is. Azt mondják, hogy a gettó legmagasabb parancsnoka. Bibov Sturmbahnführer úr. 1942. MÁJUS 10. Mindig éhes vagyok. Anyu csalánt is főz. Tegnap krumplit hoztam haza, melyet a konyha körül találtam. Már eléggé rothadta^ voltak, de anyu így is megfőzte. Ilyen jó ételt már régen nem ettem. Nagymamánk meghalt. Sok ember hal meg itt, de a gettóban egyre több az ember. Minden nap újabb transzportok érkeznek. Apu azt mondja, hogy vagy húszezer ember lakik már itt. Sokan beszélnek csehül. A gettó körül magas falat húztak és a kapuknál mindenhol német katonák állnak őrséget. 1942. SZEPTEMBER 20. Hoszszú idő után ismét írok naplómba. Az itteni lőszergyárban dolgozom, mint küldönc. Ma egy küldönc érkezett hozzánk a gettó hitközségétől, Smuleknak hívják. Azt mondta, hogy minden húsz éven felüli férfinek azonnal sorakoznia kell. Anyuval és Évivel az ablakon keresztül figyeltük a teret. Három teherautó érkezett tele SS-katonákkal. Egy SS-katona végignézte a felsorakozott férfiakat. Akire rámutatott, azt a többi SS az autóba ráncigálta. Apuba is belerúgtak, és behúzták až autóba. Anyu sírni kezdett, én is sírtam. 1943. ÁPRILIS 20. Tizenegy éves vagyok. Családunkból itt csak hárrhan maradtunk. Apu még mindig nem jött vissza. nak nagy öröme lenne, ha láthatná, mennyire megnőttem és megerősödtem. 1944 JÚLIUS 3. Azt mondják, mindannyiunknak el kell menni a gettóból. Még nem tudom, hová kerülünk. Annyi bizonyos, hogy mindenki fél attól, ami majd most következik. 1944. AUGUSZTUS 1. Ma nem mentem dolgozni. A gettó tele van német rendőrökkel és SS- katonákkal. Mindenkit kihajtanak az utcára. Innen az állomásra hajtanak. Abba a vagonba, amelybe anyuval és Évivel begyömöszöltek, még mozogni sem lehetett. 1944. AUGUSZTUS 2. A vonat egész éjjel megállás nélkül zakatolt. A következő nap és éjjel megint. . 1944. AUGUSZTUS 3. A vonat egy nagy állomáson állt meg. Mindcnnyiunkat egy hosszú sorompó előtt állítottak fel. A sorompó mögött széles térség feküdt s rajta barakok. A tetők mögül öt kémény emelkedett a magasba. A sorompónál magas tiszt állt, derékszíján pisztoly, kezében vékony, rövid ostor. Férfiak külön a nőktől és gyermekektől, mind mellette vonultunk el. A tiszt vagy jobbra, vagy balra mutatott. „Ha a gyerektől azt kérdeznék, milyen idős — mondotta egy csíkosruhás férfi anyunak — mondja azt, hogy tizenhat.“ A férfiakhoz osztottak, anyut és Évit az asszonyokhoz. Rövid idő múltán én is a sorompóhoz kerültem. „Hány éves vagy?“ — kérdezte a tiszt, i,Tizenhat, tiszt úr“ — mondottam A tiszt balra mutatott. Nagy helyiségbe vittek minket. Le kellett teljesen vetkőzni. Aztán megkaptuk a rabruhát és a facipőt. Vajon, hová került anyu és Évi? 1944. AUGUSZTUS 10. Táborunkat Birkenaunak hívják. Itt sókkal rosszabb, mint Lodžban. Alacsony barakokban, melyek vagy négy méter szélesek, és 30 méter hosszúak, 200 ember él. Taposott agyagpadlón alszunk. A barak közepén téglafal áll. Mindkét oldalon ember-ember hátán fekszünk. 1944. AUGUSZTUS 13. Átvitték minket az osviencsimi táborba. Ott volt Mengerle doktor, a foglyokat munkába küldte. Én a kőművesekhez megyek dolgozni. Sorakozó után a kezembe számot tetováltak. A számom: B-6083. A kezem megdagadt, igen fáj... 1944. OKTÓBER 15. A kőművesektől a tábor kórházába küldtek. A lágerparancsnok azt mondta, hogy a kórházban a tbc-osztály vezetőjénél jelentkezzek. Mint küldönc fogok ott dolgozni. 1944. DECEMBER 2. Minden nap üres autók érkeznek a kórházhoz. Betegeket raknak fel rájuk, a birkenaui táborba viszik őket. „A kéményekbe mennek“ — mondják itt az emberek. 1945 JANUÁR 27. Az utóbbi napokban gyakran hallottunk ágyúzást. Néha a gépfegyverek és puskák tüze is hallatszott. A frontnak igen közel kell lennie. Azt mondják, hogy az oroszok már Krakkónál vannak. De az SS-ek csak rendületlenül tovább járnak a betegekért. Egy rab ma hiányzott a transzportból. Az SS-ek parancsnoka nyilvántartó lapot adott át nekem és azt mondta, hogy keressem őt a barakkban. Megnéztem a lapot és szörnyen megijedtem. Az én számom volt rajta: B-6083. De ekkor motorkerékpáron egy német katona érkezett és valamit mondott az SS-ek parancsnokának. Az SS-ek mind szétszaladtak, civil ruhában tértek vissza és felszálltak azokra a teherautókra, melyekben a rabokat szokták a kéményekhez hordani. Gyorsan elrobogtak ... Délben megérkeztek az oroszok . .. 1945. ÁPRILIS 20. Ma tizenhárom éves vagyok. Ha úgy anyu és Évi láthatna! Katona vagyok. Mint telefonista dolgozom a szovjet hadsereg mellett lévő csehszlovák brigád törzsében. Saját puskám is van. 1945. ÁPRILIS 24. A felderítők ma foglyokat hoztak a kaszárnyába. Nyitott ablakból figyeltem őket. Ezek azok a volt SS-ek, azok a nagy urak, akik az élet és halállal rendelkeztek! A gazemberek e hordája most itt áll megtépázott egyenruhában. A kaszárnya parancsnoka engem is őrzésükre osztott be. Amikor először álltam az SS-ek előtt, a szívem úgy vert, mint a kalapács. Egy idős SS közelében álltam. Vállpántján nagy ezüst gombok voltak. Nem is jťtott eszembe, hogy gépfegyverem csöve feléje irányul. Meglepetésemre az SS-katona térdre esett és összekulcsolt kezeivel felém csúszott. „Nicht schiessen!“ „Ne lőjön“ — kért könnybelábadt szemekkel. Fejemben gondolatok kavarognak. Látom, a Prágában menetelő hitleri katonákat, Biboff Obersturbannführert, a gettó parancsnokát, aki Lodž utcáin hajszolt minket és vad kutyákat uszítgatott ránk és ez itt ugyanolyan SS, mint Biboff vagy Eberle Scharführer Osviecimből, vagy Fiedler Sturmbannführer, a prágai vásárcsarnokból. De most már uralmuknak vége, s már soha nem garázdálkodhatnak, mert énnekem is puska van a kezemben ... (Kvétyből fordította St.) Havannában, szeptember 27 — október 1. között tartották meg a Kubai Nőszövetség első kongresszusát, amelyen négyezer küldött vett részt. A kongreszszus a szervezeti kérdéseken kívül megvitatta a bölcsődék, ovodák és az ifjúság nevelésének kérdéseit is. A kongreszszuson megjelentek Latin- Amerika, Afrika és a szocialista országok, így tehát a Csehszlovák Szocialista Köztársaság képviselői is. Képünkön a Pinar de Rio-vidéki küldötteket látjuk az ünnepélyes menetben Elutazásom előtt igyekeztem mindent elolvasni Finnországról, ami épp a kezembe került, így azután voltak bizonyos elképzeléseim, de annál inkább furdalt a kíváncsiság, vajon fedik-e elképzeléseim a valóságot. Azt is olvastam, egy Finnországról írott könyvben, hogy jól enni és gyakran fürdeni finn szokás. Gondoltam, nem rossz, sőt, szimpatikus szokás, a gyomrunkat mi is szeretjük. Hiszen nálunk is azt tartják, hogy a „gyomron keresztül jön a szerelem", a tisztaságot is becsüljük, s erre is van egy szép közmondásunk, amit már az első elemiben megtanítanak, a „tisztaság jél egészség". Mégiscsak rokon nép vagyunk, zártam le akkor eszmefuttatásomat. A képzelet sokszor messze van a valóságtól. Mi például általában mindannyian szeretünk jól enni, és e fogalom alatt a jót és sokat értjük. Ha fürdésre gondolunk, tisztálkodás és nem sport célból, akkor képzeletünkben a csempézett fürdőszoba a kényelmes kád, a csapokból folyó meleg és hideg víz jelenik meg. A finneknél mindez másképp van és hadd mondjam el, hogy: Ők reggel velünk ellentétben kiadósán esznek, a finn ember szemével nézve a mi reggelink inkább csak vajmi szájöblögea bölcsőtől a sírig kíséri a finn embert. Finnországban az a szokás, hogy vendéget szaunázni hívnak. akárcsak nálunk egy pohár borra vagy egy feketekávéra. A családi szaunában nemre való tekintet nélkül együtt fürdenek a férfiak és a nők s mikor mi ezen csodálkoztunk, ők erre azt válaszolták, hogy a finn ember úgy tiszteli a szaunát, hogy ott még bűnös gondolata sem támad. A szaunázásról már lapunkban a múltban is többször írtunk. Hadd említsem itt csak azt, hogy éreztem én magamat szaunázás után. Valóban nemcsak tisztának, hanem még hangulatom is más volt, mint előtte A szauna jó hatását az orvosi könyvek ts leírták. Hisz a szauna nemcsak tisztít, hanem a vérkeringést is fellendíti. Nemhiába mondják a finnek, hogy akin már a szauna sem segít, azon már nincs segítség. \ A szaunában a legmagasabb helyeken, vagyis a legfelső pádon a hőmérséklet közel van a 100 fokhoz. Azt, hogy ezt az ember kibírja, az csak azzal magyarázható, hogy a szár'az gőz az elviselhető olyan hőfokon is, amilyen nedves gőznél elviselhetetlen lenne. A szaunánál fon*os, hogy mikor testünk kellőképp áttüzesedik, utána vagy a tó friss vizében, vagy pedig a zuhany alatt lehűljünk, majd visszatérve a szaunába ismét nekilássunk a gózfejlesztésnek és izzadásnak. Ezt a procedúrát néhányszor meg kell ismételni. A gőzölködés után csokorba kötött hideg vízbe mártott nyírfagallyal verdestük testünket a vérkeringés felélénkítésére A városi szaunákban az alkalmazottak, — megjegyzendő, hogy ebbén a szakmában csak női alkalmazottak vannak Finnországban — szakszerűen meg is masszírozzák a vendéget. Nem egész egy órai szaunázás alatt testsúlyomból egy kiló* veszítettem Persze ez mérsékietes szaunázás volt, nem erőltettem meg különösképp magamat. A finn ember hetente kétszer, s ha ezt nem teheti, legalább egyszer, leginkább szombaton, szaunázik. Ha tehát egy héten fölöslegesen egy kilót felhízik, akkor azt szaunázás közben játszva leadja. Szaunázás közben nem egyszer gondoltam olvasóinkra, akii* tanácsért fordulnak lapunkhoz, hogy szeretnének lefogyni. De nagy kár, hogy a szaunázás nálunk még nem terjedt el. (Befejező rész a következő számban) • Csokorba kötött nyírfagallyal szaunába induló finn polgár főtt ételt esznek, utána kompótot vagy kását, esetleg más édességet Ritkaságszámba megy a leves, két hét alatt csupán egyszer kaptam. Finnországban tulajdonképpen nem láttam kövér embert, sem férfiben, sem nőben. Férfiszemmel nézve, a nők karcsúnk, járásuk kecses, nem nehezedik rájuk a fölösleges hájtömeg. Ezt egyrészt az egészSzauna-jelenet tesnek tűnne, mert az egyik kezünkben még a kávés- vagy teáscsésze van, de a másikkal már a kilincset tartjuk. A finnek mindig elég időt áldoznak a reggelire, mely kenyérből, vajból, sajtból, tojásból, lekvárból, tejből vagy teából áll. Ügy tizenkét óra tájban, mikor mi ebédhez ülünk, a finnek is esznek. Ök ezt az étkezést nem ebédnek, hanem „lounas“nak nevezik. A Kluuvikatu 2. szám alatti „Elanto" vendéglőben, ahol. étkeztünk, és finn barátaink elbeszélése szerint mindenütt máshol is. a lounas olyan étkezés, ami nálunk semmihez sem hasonlítható. Az étterem közepén egy nagy asztalon sok tál, megrakva különböző hideg ételekkel, főleg felvágott, hal, sajt, salátafélék és egyféle főtt étel. A vendég tányért vesz, körüljárja az asztalt és vesz, amiből jól esik és amennyi jól esik. Megfigyeltem, hogy a vendégek ezzel semmiképp sem élnek vissza, inkább keveset vesznek a tányérukra, bár így is ugyanolyan árat fizetnek, mintha sokat vennének. Az étkezésnél elmaradhatatlan a jéghideg tej és természetesen a vaj is. A finnek szerint mindenki annyit vesz. amenynyit elfogyaszt. Nagy illetlenség a tányéron hagyni és ugyanakkor illetlenség lenne még egyszer az asztalhoz menni és másodszor venni. A finnek ebédje tulajdonképpen a mi vacsoránk. Páivalinnennek vagyis nappali étkezésnek hívják ezt, s ezt 4 és 6 óra között fogyasztják. Ilyenkor séges étkezéssel, másrészt a gyakori fürdőzéssel, szaunázással, és az általánosan elterjedt tornával és sportolással magyarázzák. A szauna nélkül elképzelhetetlennek tartja életét a finn ember, akár a városban, akár a vidéken. Vendéglátóink tájékoztatása szerint a vidéki ember gyakran a szaunát építi fel először és abban lakik, míg a ház fel nem épül. Az idősebb nemzedék jó nagyrésze a szaunában látta meg a napivilágot, mert egykor a finn asszony a szaunában szüli, és óit ravatalozták fel a halottat is. A szauna tehát A legedzettebb szaunázók a jeges vissza tó vizétől sem riadnak ... Én is megkaptam fegyverem
