Új Ifjúság, 1962 (11. évfolyam, 1-51. szám)

1962-09-04 / 36. szám

yugati bonyodalmak

Az NDK-ban képezik ki a kubai hajóépítőket. A wismari Mathias Thessen üzemben tíz fiatal kubai hajóépítőt részesítenek kiképzésben. Nemrég még fegyverrel kezükben harcoltak hazájuk felszabadításáért, ma már a békés építőmunkára készülnek. Képünkön Werner Klauda német szaktanárt és Diego Gobas, Alexander Fernandez, Osmar Maralosát, Aquilino Vila fiatal kubaiakat látjuk.

Á Közös Piac...

Nyugaton egyre gyakrabban az „integrációról“, azaz Nyugat-Európa egyesítéséről beszélnek. Az imperialista nagyhatalmak minden reményüket az Európai Közös Piacba helyezik. A fejlődés kérlelhetetlenül a kapitalizmustól a szocializmushoz vezet, és a kapitalizmus képviselői minden erejüket megfeszítik, kiutat keresnek, hogy ezt a fejlődési folyamatot megállítsák. Az 1961-62- es években a nyugati országokban az ipari termelés üteme lényegesen lassúbbodott. A legégetőbb ma a piac — az áru elhelyezésének kérdése. A monopoltőke igyekszik összhangot teremteni a gazdaság magánkapitalista formája és a termelőerők között. A kapitalizmus új jelenségével állunk szemben, hiszen az integráció felé irányuló igyekezetben csak azt látjuk, hogy az állam-monopolista érdekeltségek között bizonyos új megállapodásli formát keresnek és az integráció egyidejűleg oda irányul, hogy az európai piac keretén belül olyan erőket összpontosítsanak, amelyeket az egyre hatékonyabb szocialista erőkkel szemben gátképpen használhatnának fel.

Az 1957-ben keletkezett Európai Közös Piac megalakítóinak már most is sok csalódást okozott és megmutatta, hogy az integráció az imperialista felfogás értelmében távolról sem az az eszményi gyógyír, mint ahogy azt elképzelték. Eddig a közös piaccal kapcsolatosan csak azokat az intézkedéseket valósították meg, amelyek különösebb nehézségekbe nem is ütköztek. Nemsokára azonban már megoldhatatlan ellentétek merültek fel, mint ahogy az várható is volt. A hat különböző történelmi fejlődésen keresztül ment ország természetszerűen egymás konkurrense maradt, hiszen ugyanazon iparcikkek — az általános gépipar, a vegyipar, az autó- és textilipar termékeinek az elhelyezéséről van szó. A vámok leszállítása folytán javultak a nagykapacitású kereskedelmi vállalatok elhelyezési lehetőségei, minek folytán a hatalmas trösztök egymás után felszippantották a kisebb vállalatokat. A nagytőkések az egymás közötti

konkurrencia-harcban a munkások életszínvonala ellen fogtak össze. A közös piacon előnyösebb helyzetet kívánnak biztosítani maguknak és ezért a bérek csökkentéséhez folyamodtak, gyorsítják a munkaütemet, leszállítják a szociális segélyeket. A modernizálási és újraszervezési tervek a mezőgazdaságban odairányulnak, hogy a kis- és középparasztok tulajdonának kisajátítása útján kapitalista mezőgazdasági

nagyvállalatokat létesítsenek. Olaszországban például az utóbbi öt évben több mint 500 ezer földműves volt kénytelen otthagyni a gazdaságát.

Az integráció veszélye az egész világ, de főleg Európa népei számára abban rejlik, hogy az „integrált“ Nyugat- Európa ma a NATO gazdasági alapját képezi és ebben egyre jobban a nyugatnémet imperializmus hangja a legmérvadóbb. A közös piac tulajdonképpen a hidegháború egyik harci eszközévé vált.

Egyre jobban ki akarjáleszélesíteni és minél több országot belevonni. Az imperialisták az integráció útján korlátozzák az egyes országok önállóságát.

Ma a világkereskedelem az egyik legfontosabb kérdés. A Szovjetunió és a szocialista tábor országai nem kívánják támogatni az imperialisták diszkriminációs politikáját. Az a tény, hogy a Szovjetunió külkereskedelme már 1961-ben elérte az 1965-ös évre tervezett méreteit, bizonyítja, hogy a diszkrimináció a gazdasági kapcsolatokban ellentétben áll a társadalmi fejlődés objektív törvényeivel és eleve sikertelenségre van kárhoztatva.

Mi a nemzetközi kapcsolatban minden diszkrimináció nélkül kereskedni akarunk, mert ez az egymás mellett élés legüdvösebb formája. Megszilárdítja a békét, amelyet ma annyira állítanak az emberek.

A MACMILLAN-ADENAUER

levélváltásról kiszivárgott hírek meglehetősen nagy hullámokat vertek fel az angol és a nyugatnémet sajtóban. A lapok kommentárjai megegyeznek abban, hogy újból elhidegült a viszony Anglia és az NSZK között. A bonni Parlamentarisch- Politischer Pressedienst, a Német Szociáldemokrata Párt kőnyomatosa rámutat arra, hogy „a kancellárt pártjának emberei leplezték le.“ A titok „a kormány érdekelt köreiből“, vagyis a bonni kormány olyan tagjainak köréből szivárgott ki, akik ellenséges érzülettel viseltetnek Adenauerrel szemben. A CDU-CSU parlementi csoportjának vezetősége — mutat rá a tájékoztató — a múlt héten kénytelen volt szótöbbséggel elítélni a kancellárt, amikor az kételyeit hangoztatta Angliának az Európai Gazdasági Közösségbe való belépésével kapcsolatban. „Politikai körök véleménye szerint Adenauer nyilvános leleplezése, tekintélyének újabb hanyatlását jelzi a CDU-CSU-ban“ — hangsúlyozza a kőnyomatos.

AZ ANGOL SAJTÓ NAPOK

OTA ezt a levélváltást tárgyalja. „Adenauer letorkolja Macmillant“ című elsőoldalas cikkében a Daily Mail beismeri, hogy az Angliát ért újabb diplomáciai pofon zavart okozott Londonban és Bonnban egyaránt. A lap nagy civakodást helyez kilátásba ezzel kapcsolatban. Az angol miniszterelnök nyolcoldalas baráti levelet írt a nyugatnémet kancellárnak, mivel nehézségekbe ütközött a brüsszeli tárgyalásokon Anglia felvétele. A levelet július 25-én írta és tíz nap múlt el anélkül, hogy Adenauer válaszolt volna. Végre a brüsszeli tárgyalások kátyúba jutásának előestéjén jött meg a válasz, amely még német források értékelése szerint is „rövid és kitérő volt.“ Míg nyugatnémet részről az angolokat vádolják a „kiszivár-VILÄGPOLITIKAI KÉRDÉSEKRŐL nyilatkozott két angol munkáspárti képviselő. A Romániában tartózkodó Sidney Silverman a Romima Libera tudósítójának arra a kérdésére, hogy miképpen vélekedik a különböző társadalmi és politikai rendszerű államok békés együttéléséről, így válaszolt: „A jelenlegi viszonyok között együtt kell élnünk a világon, ha nem akarunk együtt meghalni. Ez azt jelenti, hogy el kell érni a megegyezést, vagyis, hogy Nyugatnak csakúgy, mint Keletnek minden erőfeszítést meg kell tennie a kölcsönös megértés elérése érdekében“.

Silverman elismerően nyilatkozott arról a román javaslatról, hogy változtassák a Balkánt atom- és rakétafegyvermentes békeövezetté. A német kérdésről szólva, az ismert munkáspárti képviselő a következőket mondotta: „Ami engem illet, én nem látok semmi hibát a Szovjetunió e kérdésben előterjesztett 1959. évi javaslatában. Ha a nyugati hatalmak elfogadnák ezt a javaslatot, tárgyalások útján meg lehetne oldani ezt a kérdést“. Silverman véleménye szerint megjavítaná a nemzetközi légkört Nyugat-Berlinnek szabad semleges és demilitarizált várossá változtatása. Az első feladat — fűzte hozzá — az NDK elismerése a nyugati hatalmak által. Ez sok kérdést megoldana, egyebek között a német határok kérdését. A képviselő befejezésül kijelentette, hogy meggyőződése szerint a világháború elkerülhető, s ebben a brit nép is szilárdan hisz.

John Cronin munkáspárti képviselő „Értsük meg Hruscsovot!“ című cikkét közli a Daily Mail. A képviselő a napokban tért vissza a Szovjetunióból, ahol három hetet töltött és a szovjet kormányfő kétórás magánbeszélgetésen fogadta. Cikkében egyebek között kifejti, hogy Hruscsovot őszintén aggasztja a Nyugat makacssága. Meg vagyok róla győződve — írja — hogy Hruscsovnak nincsenek tervei Nyugat-Berlin szabadsága ellen és úgy gondolom, elfogadja azt az elképzelést, hogy nemzetközi hatóság szavatolja a Nyugat- Berlinbe jutást, Abban is bizonyos vagyok, hogy Hruscsov mindent megtesz a háború elkerülésére. Szerte a Szovjetunióban szenvedélyesen óhajtják a békét az elmúlt világháború szörnyű szenvedései miatt.

A két brit képviselő reálpolitikai megnyilatkozásai azt mutatják, hogy bizonyos nyugati körökben is kezdik már tudomásul venni a jelenlegi világhelyzet tényeit és adottságait. Mások viszont változatlanul éies hidegháborús politikát folytatnak. Raymond Aron, az ismert francia publicista „Béke és háború a nemzetek között“ című könyvének megállapításai is erről tanúskodnak. Ratyiani, a Pravda párizsi tudósítója e könyvről mélyrehetó bírálatot közöl. Áron könyve — írja — az atomhalál filozófiája, amely nyíltan és gonoszul kesztyűt dob a nyugati értelmiség mindazon széles köreinek arcába, amelyek szembefordulnak a háborús veszéllyel. Támadás ez a felébredt lelkiismeret ellen, minden ellen, ami egészséges, józan és becsületes a Nyugaton. Könyvének első lapjától az utolsóig Áron hadakozik azok ellen, akik a Nyugaton hisznek a leszerelés útján elérhető békében akik osztják a békés együttélés eszméjét.

gás“ megszervezésével, az angol lap azt hangoztatja, hogy Adenauer számára kedvező Macmillan „diplomáciai lerázásának“ nyilvánosságra jutása, mivel egy hét múlva kezdődik de Gaulle hivatalos látogatása Nyugat-Németországban. „A kancellár abban a színben akar feltűnni, hogy elutasítja az angol közeledési kísérleteket és még, szilárdabb megegyezésre törekszik Franciországgal.“ A Daily Express „Macmillan titkai lelepleződnek“ vastag betűs, elsőoldalas cím alatt tárgyalja a hír kiszivárgását. A lap rámutat árra, hogy az utóbbi időben bonni részről gyakran segítik a nyugatnémet külpolitikát ilyen „kiszivárgások“. Bonnban tudódott ki például időnek előtte az Egyesült Államoknak az a terve is, hogy a Nyugat-Berlinbe való közlekedés ellenőrzését hajlandók nemzetközi hatóságra bízni.

Londoni körökben számolnak egy harmadik lehetőséggel is. Bizonyos nyugatnémet erők helytelenítik Adenauer ellenállását az angol belépéssel szemben és Schröder nyugatnémet külügyminisztert támogatják, aki nagyobb hajlandóságpt mutat az angol szempontok figyelembevételére. Az Adenauer-Schröder vitában továbbra is Adenauer maradt felül, de a nyugatnémet külügyminiszter tábora növekedőben van. Ebből a táborból kerülhetett a hír a Die Welt hasábjaira, hogy leleplezze Adenauer gáncsoskodását — állítják az említett londoni források.

Ismeretesek az angol kormány és az angliai nagy monopóliumok erőfeszítései a Közös Piacba való belépés megoldására. A tárgyalásokat eddig számos kudarc érte, háronx héttel ezelőtt ismét holtpontra jutottak. A Macmillan-Adenauer levélváltás nyilvánosságra kerülése hozzájárulhat annak az irányzatnak a megerősödéséhez, amely a nyugatnémet kancellárt teszi felelőssé a tárgyalások kudarcáért. Elhangzottak olyan megjegyzések is, hogy a Die Welt-nek nem kel! feltétlenül bonni forrásokból táplálkoznia: Londonból is eljuthat egy hír Hamburgba.

A fasizmus elleni harc jegyében

A Nemzetközi Diákszövetség VII. kongresszusán a résztvevők egyöntetűen elfogadták a diákság békeharcáról szóló határozatot. A határozat hangsúlyozza: „A világbéke megőrzése és védelme, valamint a népek nemzeti függetlenségi harca az egész emberiség javát szolgálja. A kongresszus megelégedéssel állapítja meg, hogy az NDSZ és a tagszervezetek nagymértékben hozzájárultak az általános és teljes leszerelésért, a nukleáris fegyverkísérletek és fegyverek betiltásáért, valamint az imperialista agresszió ellen, az agresszív szerződések és katonai csoportosulások felszámolásáért vívott harchoz."

A kongresszus megbízta a Nemzetközi Diákszövetség titkárságát, nyújtson hathatós segítséget a laoszi ifjúságnak az előtte álló fontos feladatok megoldásában.

Határozatban ítéli el a

kongresszus a líbiai nemzeti diákszövetség megalakítása ellen foganatosított rendszabályokat is.

A kongresszus egyhangú határozatot hozott a szövetség ösztöndíjairól. Jelenleg évente több mint 70 ázsiai, afrikai és latinamerikai országból mintegy 250 diák részesül a Nemzetközi Diákszövetség ösztöndíjaiban.

A szövetség újabb hat diákszervezetet vett fel tagjai sorába. Ezzel a mostani kongresszuson felvett diákszervezetek száma 17-re emelkedett.

A kongresszus elfogadta azt a javaslatot, hogy hívjanak össze egy nemzetközi diákszolidaritási konferenciát a fasizmus elleni harc jegyében.

A Vietnami Demokratikus Köztársaságban élő nemzetisé kisebbségek a felszabadulásig leírhatatlan kulturális elnyomatás slatt éltek. A lakosság 95 százaléka csak azután tanult meg írni és olvasni. Képünkön Man nemzetségbeli lányokat látunk.

MIÓTA TARTJÁK AZ EMBEREK ÜNNEPNEK A VASÁRNAPOT?

Ma már olyan természetes számunkra, hogy minden hét végén van vasárnap, szinte elképzelhetetlen, hogy nem mindig volt ez így. Azt nyilván mindenki tudja, hogy a vasárnap keresztény ünnep, az állam munkaszüneti napként átvette a vallási szokást. Felvetődik azonban a kérdés, honnan is származik a hetedik napnak ez a munkaszünettel való megünneplése? Honnan vette a kereszténység a vasárnap ilyenforma megünneplését?

Ha a dolgot részletezni akarjuk és az eredeténél keressük, arra a megállapításra jutunk, hogy amennyiben a kereszténység a zsidó vallásból fejlődött ki és a zsidóknak ha nem is vasárnapjuk, de munkaszünettel kapcsolatos szombatjuk van, tőlük vették át mint népszokást. De honnan ered a munkaszünet minden hetedik napon, a zsidóknál? A magyarázatot megtaláljuk a Bibliában, Mózes könyveiben. Sőt nem is egy, hanem három egészen különböző indokolásra bukkanunk, melyeknek egymáshoz egyáltalán semmi közük sincs.

Mózes első könyve szerint isten is megpihent a teremtés hetedik napján, tehát pihenje-A

nek a zsidók is. De a II. könyvben meg az áll, hogy a sivatagban vándorló zsidók égi mannán éltek, ami csak hat napon keresztül hullott, szombaton nem, s azért akkor pihenniük kellett s azóta is megtartották ezt a szokást. Az V. könyvben viszont azt olvassuk, hogy a szombat pihenőnap, az egyiptomi rabságból való kiszabadulás emlékére. Tehát három egészen elütő magyarázatunk van a Bibliában. Ha az Üjtestamentumban lapozgatunk, ott az áll, hogy Jézus ellene volt a zsidók szombatjának, a „sabbathnak“, s kijelentette, hogy nem az ember van a „sabbathért“. hanem a sabbath az emberért . S a kereszténység első századaiban az egyházatyák valóban küzdöttek is a hetedik nap munkaszünettel való megünneplése ellen, mert mint szent Ignác levelében olvasható: „a pihenés tunyaságra nevel.“ Egy zsinat a IV. században ki is mondja, hogy ,a keresztények sose pihenjenek a sabbathon, mint a zsidók, hanem dolgozzanak.“ Az egész Biblia ugyanis sok, egymástól függetlenül keletkezett szöveg, utólagos és nem túl

vasárnap eredete

gondos papi egybedolgozása útján keletkezett, s így érthető, hogy különféle magyarázatok találhatók benne egy és ugyanazon tényre.

Valóságban azonban a szombat megünneplése nem zsidó eredetű szokás. A zsidók az őket leigázó babiloniaktól vették át, nevével (sebbatu) együtt. A babilóniaiak nevezték így a Hold égi változásainak határnapját: az újholdat, a növekvő, a teli és a fogyó holdat. A teljes változás négy hétig tart, tehát minden részváltozás egy-egy hétig. Innen ered a hétnapos hét és minden hét vége. A változás napja a babilóniaiak szemében baljós, szerencsétlen nap volt, melyet bármiféle vállalkozásra kedvezőtlennek tartottak.

Innen ered a munkatilalom a sabbatu napján, mely nem pihenőül szolgált, hanem a félelem következménye volt e bálszerencsésnek látszó napon.

Ez a babonaság azonban nem valami egyedülállóan babilóniai sajátosság. A régiek minden változástól, a természet minden szeszélyességétől féltek, mert nem tudták megmagyarázni

maguknak a kiváltó okokat. A dél-afrikai becsuánok ugyanúgy tartózkodtak minden munkától az újholdkor mint ahogy például az indiai budhisták is megünneplik a Hold négy változásának napját minden hetedik napon s ilyenkor tilos a jnunka, a halászat, a kereskedelem, zárva vannak az üzletek, iskolák, törvényszék és a hivatalok.

Egyébként a Biblia több helyén kiderült, hogy a szombat a zsidóknál is holdváltozásokkal állott kapcsolatban.

Innen ered tehát a zsidók szombat szokása.

A rómaiak, annak a birodalomnak urai, amelyben á keresztény vallás keletkezett, nem ismerték a hétnapos hetet. Náluk minden kilenc napban volt vasárnap. Ekkor tartották a vásárt, de ez nem volt náluk munkaszünet.

A hetedik nap munkatilalmát a zsidók terjesztették el a római birodalomban, miután a rómaiak meghódították és gyarmatukká tették országukat, s a zsidók szétszóródtak a birodalom területén.

A hetedik napnak munkaszünettel való megünneplése nem pihenésként terjedt el, hanem babonaként. Jellemző, hogy Tertullianus ókeresztény egyházatya, amikor már a kereszténység mégis átvette e szokást, így indokolja a munkától való tartózkodást: „nehogy az ördög elragadjon bennünket“.

A munkatilalmi nap pedig azért került vasárnapra, mert a rómaiaknál vasárnap már volt. A sabbath utáni napot — a vasárnapot — Konstantin császár hivatalosan megtette a „bírók, kereskedők, az iparosok“ munkaszüneti napjának. Ez a vasárnap azonban nem keresztény ünnep volt, hanem örömünnep, a hét tiszteletreméltó napja, vagyis a (Mithras) napistennek a napja. így tért át a hetedik munkaszüneti nap a Hold ünnepléséről a Nap ünneplésére. Németül és angolul például ma is a Nap napjának hívják a vasárnapot. (Sonntag, Sunday)

A római birodalomban a perzsa napisten vallása volt a legnépszerűbb vallás. Amikor Konstantin császár a kereszténységet tette meg államvallássá, a vasárnap megünneplése beleolvadt a keresztéjty vallásba.

A vasárnap tehát ősi eredetű. Mint munkaszüneti nap örökség a perzsáktól, majd a zsidóktól — a hóldtisztelet babonájának öröksége, mint a vásár és a napisten napja — római 5s perzsa örökség.

Volt idő, amikor az elnyomott nép nem tarthatta a munkaszünetet, az ünnep csak a kiváltságosaknak szolgált. A feudalizmusban a jobbágyok pedig többet dolgoztak ezen a napon, mint a hét többi napján, mert egyedül a vasárnapokon és a többi nap éjjelén dolgozhattak a saját földjükön, mert egész héten a hűbérúrnál voltak kötelesek robotolni.

A kapitalizmusban már szélesebb néptömegek ünnepelték, de a munkásnak ez valóságban nem ünnepe, inkább pihenőnapja lett, amikor némileg kipihenhette a hét fáradalmait.

Ma pedig a vasárnap nemcsak, hogy pihenőnapul szolgál, de a szocialista társadalmi rendben, amikor az életszínvonal emelkedésével megnőnek az igények, nagy jelentőségre tesz szert a kirándulások, a kultúra, sport és sok más téren, ami a nép szórakoztatását és felüdítését szolgálja.-