Új Ifjúság, 1962 (11. évfolyam, 1-51. szám)
1962-08-28 / 35. szám
m 'gtícdbogáfr (EGY LEÁNY NAPLÓJÁBÓL) 17. S lesütött pilláim alól az arcait lestem. Mindig tetszett, ha riadtan, esdeklő tekintettel, bánatos szemmel nézett rám. Most is elpárolgott arcáról a mosoly, a magas homlokára összefutottak a redök. Egy ideig tétovázott, aztán lefogta karom és magához szorított. Fullasztó csókja egész testemet elbágyasztotta. Szédültem, amikor elengedett. Most már gyorsabban haladtunk a hűs sziklák közt. Az út enyhén emelkedett, a völgy egyre tágasabb lett. Nemsokára egy szűk hegykatlanba értünk. Az erdős hegyoldalak közt néhány ház húzódott meg. kis elhanyagolt vendéglővel, melynek asztalai a rendetlen udvaron állottak s körülöttük emberek söröztek, itták a színes limonádékat és csendesen beszélgettek, cigarettáztak. Nagyrészt tarkainges fiatal cseh lányok és fiúk voltak, akik itt laktak a menedékházban és egésznapos gyalogtúrára készültek. Az egyik magányos asztalnál foglaltunk helyet. Útközben alaposan megéheztünk. Viktor forró virslit és limonádét hozott a vendéglőből, melynek nem volt pincérje. Kiraktam én is a hazulról hozott elemózsiát és falatozni kezdtünk. Szemben a napfényes réten tarka sátrak virítottak, körülöttük gyerekek hancúroztak. Lenn a patak partján, az úszómedence körül barnára sült, csupasz emberek heverésztek a zöld pázsiton. A természet hihetetlenül üde volt, mintha éjszaka bő zápor tisztára mosott volna mindent. A fák levele, a fű ragyogott a délelőtti fényben. Kellemesen csendes és hűvös volt ez a katlan. A fenyvek, a sötét zugok árasztották a friss levegőt. Egy közeli bokron szarka rikácsolt, hintázva az ágon. A távolból idehallatszott a patak egyhangú, monoton zúgása. Az ég tiszta es kék volt. A magasban szétterpesztett szárnnyal gólyák keringtek lomhán. Hirtelen anyám jutott az eszembe. Vajon mit szólna, ha tudná, hogy itt vagyok egy olyan legénnyel, akit alig két hónapja ismerek. Bizonyára szó nélkül képen teremtene és haza kergetne, mert sohasem értett meg engem, sohasem tudott a szívemhez melegedni. Elszomorodtam. Viktor észrevette néma töprengésemet, közelebb húzta székét és megfogta a kezem. Nem szóit egy szót se, csak esdeklőn, hosszan a szemembe nézett és én hálásan elmosolyodtam. Jól esett, hogy nem enged keserű gondolataim közé temetkezni és örültem, hogy megérzi lelkem minden bús rezdülését. Körülöttünk a tunyán, hallgatagon ülő kirándulásra kész, cseh fiúk és lányok hátukra vették zsákjukat és elindultak a közeli erdő felé. — Megyünk mi is? — kérdezte Viktor. Bólintottam és szó nélkül felálltam — Körülnézünk, azután valahol lepihenünk egy kicsit — folytatta. Enyhén emelkedő erdei ösvényen haladtunk egy jó fél órát. Körülöttünk csend volt, mozdulatlan erdei némaság. Az út mellett haragoszöld páfrányok virítottak és a levegőben gombaillat terjengett. A falevelek meg se rezzentek. Aztán egy napsütötte tisztás nyiit elénk. A kis térség közepén szürke sziklatömb emelkedett ki a vastag pázsit alól. Amíg Viktor elterítette a pokrócot. rákuporodtam a napfénytől átmelegedett kőre. Egymás mellett feküdtünk, agyamban ezer meg ezer merész gondolat kavargóit, amit el szerettem volna néki mondani, de néma maradtam, ö, az eleven, meleg teremtés, aki úgy tudott suttogni, oly csodálatosan tudott csókolni, akinek a keze fáradhatatlanul becézett, most mozdulatlanul tartotta oda barna, izmos testét a napnak. Közelebb húzódtam hozzá: — Itt vagyok melletted, és te nem is törődsz velem. — Gondolkozom — felelte lassan, megfontoltan. — Min töröd a fejed? — Mit gondolsz? — feltámasztotta az állát és rám nézett. — Fogalmam sincs! — Magunkon gondolkodom. Nem feleltem. Szép szeme gyöngéd, komoly tekintettel vizsgálgatott. — Azon töprengek, hogy mi lesz velünk. Riadtan emelkedtem fel: den porcikája, minden túlfeszített idegszálam óhajtott. A szokatlan és ingerlő érzés egy pillanatra elkábított, szívem elállt a gyors cselekvést ösztökélő kívánságától A lelkemben felgyűlt sok visszafojtott gyönyörűség, egy pillanat alatt vált szabaddá. A feltörő, megkönnyítő sóhaj egész testemet üdévé tette. Agyam kitisztult és az élet örök rejtélye egy pillanatra felpattant előttem. Eltűnt körülöttünk minden, csak mi voltunk ... Boldog fáradtsággal feküdtünk egymás mellett. Az ami történt, természetes folytatása, betetőzése volt mindannak, ami eddig történt köztünk. Nem lehetett megállni. Fáradt voltam és mégis könynyűnek éreztem testemet. Elszállt véremből a sok össze— Talán már nem szeretsz? — kérdeztem. Halkan nevetett. A nap most egyenesen a szemébe nézett. — Jobban, mint az életemet! — Nem hagysz el soha? — Soha! Két karjába zárt, egész testünk összesímult. — Sose hittem volna, hogy ilyen a szerelem — suttogta. — Én se ... — Szeretnélek összeroppantani. — Roppants ... Szeretném, ha a karjaid közt halnék meg. — Ha mindig így, a karjaim közt maradnál... — Boldog vagy? — Végtelenül! És mégis$ nyugtalanság kínoz ... — Miattam? — Félek, hogy elveszítlek. Fölém hajolt s én mosolyogva a szemébe néztem. — A tied vagyok, senki másé — suttogtam lázasan. — Örökre? — Örökre. — Feleségül jössz hozzám? — Feleségül. Ajka az ajkamra tapadt. Lehúnytam a szemem és átkaroltam a nyakát. Ügy éreztem, hirtelen megtisztult, megszépült az életem. Fülemben százhúrú muzsika zsongott. Rámfonódó teste szenvedélyes vágyakat ébresztett bennem, idegeim, érzékeim valami homályos cél felé sarkalltFk. Viktor keze lecsúszott a derekamra és egész testem magához húzta. Nem tiltakoztam. Egy pillanatra felpattant a szempillám és az égre néztem. Fölöttünk szűzi bárányfelhők bámultak, önkéntelen mozdulatot tettem és hirtelen megéreztem, hogy most valami különös, valami új közeledik, ami odavisz, ahhoz, amit egész lelkemmel vártam, amit testem mingyűlt pára és most szabadon áramlott ereimbén. Viktor hirtelen megmozdult és fölém hajolt. Szeme hálától és boldogságtól ragyogott. Bíztatóan rámosolyogtam. Tudtam, hogy mi most már végleg és örökre összetartozunk, hogy életünk egyetlen nagy áramlássá vált, mint amikor két folyó találkozik és vizük összefolyik, úgy torkolt egymásba a mi sorsunk is. Vége a II. füzetnek (Folytatjuk) Kulturális hírek • F. Chopin műveinek 30 kötetes kiadása 1970-ig jelenik meg Lengyelországban. Jelenleg az első kötetet nyomtatják, amely balladákat tartalmaz. Az egyes magyarázatokat több világnyelven írják. • Varsó hat legnagyobb filmszínháza bölcsödét és óvodát rendezett be azoknak a szülőknek a kisegítésére, akik a filmelőadás idejére nem tudják kire bízni gyermeküket. ® Az Iliász és Odisszea tudományos kutatása napjainkban is folyik. Londonban nemrég jelent meg Alan J. B. Wace és Frank H. Stubbings egyetemi tanárok könyve a ,A companion to Homer“. Ez az enciklopédikus gyűjtemény az angol és amerikai tudósok legjelentősebb Homérosz-tanulmányait tartalmazza. • Az NDK kormánya 17 millió márkát irányzott elő Dresden (Drezda) felújítására. A képzőmúzeum újjáépítése után a Johanneum- és Albertlnumpaloták restaurálását kezdik meg. • U atvan éves múlt, amikor ■■ részben a kozmopolitáknak válaszolva, részben talán számadásként is megírta, hogy Nem szégyenlem, nem is bánom, Hogy, ha írnom keile már, Magyaros lett irományom S hazám iáidén túl se jár ... Vajon tisztában volt-e Arany János önönmaga világirodalmi lehetőségeivel ? El tudta-e képzelni sajat verseit más nyelvre transzponálva ? Büszkén és kényszerűen vállalta az olyan nagyságot „amit a szomszéd se sejt“, ám szerénységében is túl akarhatott jutni a határokon, már csak azok miatt is, akiket képviselt az irodalomban. Róla igazán elmondható, hogy nyelvében él, sa ha valaki fordítóként csatlakozik hozzá, az őt is, önönmagát is megkínozza Ezért félt elszakadni a magyar idiómától, ezért féltette művészetét az exporttal járó megpróbáltatásoktól. Mégis joggal hihetjük, hogy Shakespeare tolmácsa bízott a csodával határos költői átültetésekben. Mint minden dolgában, költészetének jövőjét illetően is önbizalmatlanság kínozta, de nem pesszimizmus. Mindenben a legrosszabbra készült el, mert szerette, ha borús elképzeléseire rácáfolt a valóság. A cáfolat még nem teljes. Arany János költeményei szórványosan megjelennek ugyan különtöző nyelveken, de a költő még nem „épült be“ — nagyságához mérten — más nemzetek kultúrájába. A világirodalomban látjuk már őt, külföldön viszont legfeljebb csak kandidátusként tartják számon. Hazám földjén túl... E röpke meditációra a Corvina Könyvkiadó díszes albuma adott alkalmat: Arany János balladái oroszul, Zichy Mihály korabeli illusztrációival, Kun Agnes válogatásában és szerkesztésében. A négy fordító a magyar költészet régi barátja: L. Martinov, D. Szamojlov, N. Csukovszkij és V. Levik. Furcsa olvasmány ez a nem nekünk készült könyv. Olvasom az idegen hangzásban is ismerős balladákat, s mint valami kibernetikai csoda, a másodperc töredéke alatt visszafordítom az eredeti sorokat. Olvasom például (fonetikusan kottázva, pontosan a kiejtés, a zene szerint): Vétyer szlóvna glágy marszkúju / Slejf jijó kalűsit, s máris felmondódik bennem a memoriater: Lebke szellő lebegteti / Tengerzöld ruháját. Ilyenkor aztán olyan pontos fordítást szeretnék, ami szórendben, ritmusban, értelmi árnyalatban és hangzásban pontosan egybevágna az eredetivel, vagyis a lefordítatlan sorokat. Meg kell győzni magam arról a régen megértett igazságról hogy az összeadandó számok sorrendjének felcserélése nem változtat a végösszegen, hogy a fordító a tenger motívumát már az első sorban felhasználhatja, míg a lebegteti a másodikba kerülhet. A műfordítás lényege: ugyanazt másképp, s az idézett két részlet jó illusztráció ehhez a tételhez. A Rozgonyinét egyébként egészében is szépen fordította D. Szamojlov. Ugyan-ARANY JÁNOS BALLADÁI OROSZUL csak neki köszönhető, hogy a Hídavatás, az Ágnes asszony és az V. László nagy költemény oroszul is. Ez utóbbiban Arany egy sorát (a nép „csendes, mint a halál“) Puskinnal fordíttatja le igen ötletesen. Puskin ugyanis a Borisz Godunovban kivételes nyelvi leleményt használ a cár szavaira némán reagáló tömeg jellemzésére: narod bezmolvsztvujet (szolgai fordításban: a nép hangtalankodik, vagyis aktívan hallgat), s ez a két szó fordított sorrendben ritmusban és értelmileg pontosan megfelel Arany szándékának. Martinov A walesi bárdokat, a Tengeri-hántást és egy sor más balladát tolmácsolt a már ismert gondosságával és költői erejével. Ő és Szamojlov sértetlenül mentik át a balladák tartalmi és formai lényegét, és csak arra nem vállalkoznak, hogy Arany János „magyaros irományának“ egyes különösen ízes, tömör és utánozhatatlan kifejezését megismételjék oroszul. Az album előszavában E. Malihina irodalomtörténeti alapossággal és az esszéírás szépségeivel mutatja be a harminc éves korában íróvá lett falusi jegyzőt, akit válogatott költeményeinek kötetéből már ismerhet a szovjet olvasó, s akinek nagyságát már nem is csak sejtik a Szovjetunióban. Közös nézőpont — egységes szemlélet A falusi népművelés előtt ma hatalmas lehetőségek állnak. Sajnos ezeket a lehetőségeket eddig csak kevés helyen sikerült felhasználnunk. Főleg azért, mert a falusi kulturális munka még viszonylag szűk körben mozog és művelődési otthonaink vezetőinek nagy része terv nélkül tevékenykedik, így hát nem láthatják egységes fogalmazásban falujuk, járásuk kulturális megnyilvánulásának országos jelentőségét sem. Hiányzik tehát a rendszeres munka. Sőt egyesek véleménye szerint a nyári hónapokban „nem érdekes a kulturális munka“, mert ekkor a gazdasági munkával, a termeléssel kell foglalkoznunk, „nincs idő holmi esztétikai nevelésre". Sajnos ezek az „irányító“ aktivistáink nem tartják szem előtt, hogy éppen a termelés megváltozott jellege követeli meg a szakismeretek gyarapítását, a több tudást és műveltséget. S követeli a falu kultúrájának gyors fejlesztését az ifjúság igénye is. Nem akarunk vitatkozni az illetékesekkel, csupán néhány gondolattal szeretnénk mi is csatlakozni a rendszeres és céltudatos, állandó jellegű műkedvelő munka megszervezéséhez. Munkánk helyes beindítása az éves és ennek keretében a negyedéves munkaterv mielőbbi elkészítésével kezdődik. Főleg az alábbi pontokat kell kidolgoznunk. a) Dramaturgiai terv. Melyik lesz az a két (eset'eg három) színdarab, amelyet az év folyamán bemutatunk. Abból az alapvető kérdésből kell kiindulnunk, hogy az új szocialista életforma mielőbbi megvalósítása érdekében javítsunk irányító munkánkon és segítsük elő a közösségi tudat, a szocialista erkölcs kialakítását, a közízlés formálását. b) A csehszlovák-szovjet barátsági hónap keretében irodalmi estet rendezzünk. Ez képez-SZUCHY M. EMIL ze egyben alapját az Ifjúsági Alkotóverseny szavalói színvonalasabb előkészítésének. c) Tartsuk szem előtt a „Szocialista Dráma Fesztiválját“, amelynek járási szakasza decemberben-januárban zajlik le. Ez a CSEMADOK-akció is hozzájárul dolgozóink művelődésének fejlesztéséhez. d) Készüljünk fel a kerületi szemlékre és színvonalas előadásunkkal igyekezzünk eljutni az iglói össz-szlovákiai fesztiválra és azon túl a hronovi ünnepségekre. e) Az agitációs művészbrigád legalább negyedévenként lépjen fel. Ezzel az újszerű színpadi formával érdekes és időszerű műsort biztosíthatnak. Az agitációs művészbrigád éppen olyan része az esztrád-csoportnak, mint a tánccsoport, a zene- vagy az énekkar. f) Megszervezni mielőbb az irodalmi jellegű előadásokat, legalább kétszer egy esztendőben. Ha másért nem. csupán kísérletezési célkitűzéssel. Ez is hozzájárulna színjátszó csoportjaink belső munkájának a szélesbítéséhez, a rársmüvészetekkel való összekapcsolásához és ahhoz a törekvéshez, hogy elérjük az irodalmi műsorszerkesztés magasabb színvonalát. Ezek persze olyan feladatok, amelyek megvalósításához nem elég csupán az akarat, a jószándék vagy a becsvágy — tudás és műveltség kell hozzá, és nagy adag pedagógiai tehetség. 'lanítóink nagy része meg is felelne e követelményeknek de legtöbbjüket meg nem értő környezete fékezi, fontoskodva bírálja, s így a rúunka is rendszertelen. Pedig e nélkül nincs előrehaladás. Néhány év alatt kell fiataljainkat korszerű ízlésű, irodalmilag tájékozott felnőtté segítenünk. Az utóbbi évek tapasztalata azt bizonyítja, hogy megnőtt a falusi ember igénye a mai mondanivalójú művészi alkotások iránt. A parasztság életét, problémáit ábrázoló színdarabok, regények, versek, filmek nagy sikere megcáfolta azt a legendát, hogy a falusi dolgozónak nem kell az időszerű téma, a mai kor szellemében fogant műalkotás. Most tehát az a feladat, hogy falvaink kialakuló újfajta társadalmi életének részeként, szépen fejlődő műkedvelő színjátszásunk is, a rádió, televízió, a film és a Területi Színház sőt a falura tájelőadásokkal járó üzemi műkedvelő csoportok mellett, tovább javítsa falvaink eszmei és művészi felfogóképességét, segítse parasztságunk szocialista tudatának és magatartásának kialakulását. Ügy érezzük, hogy színjátszásunk fejlődésének és általában a népművelés céltudatosabbá, hatékonyabbá tételének kulcskérdése a járási művelődési intézmények munkájának színvonalemelésében rejlik, az ellenőrzés és a felügyelet hatékonyabb emberközelibb megszervezésében. és a már említett egys égés népművelődési szemlélet kialakításában Szükséges a közös nézőpont amelyből minden állami, tömegszervezeti, gazdasági vezető. minden népművelő egyformán látja a dolgozók nevelésének művelődésének a jelentőségét, tartalmát, funkcióját .:> a cél érdekében egységes egésznek tekinti munkáját s így kamatoztatja a művészetek valamennyi ágazatában azt a cselekvési egyöntetűséget, amely a színpadi alkotó munkához nélkülözhetetlen. Egységes népművelési egységet kell tehát kialakítani kulturális intézményeinkben, a központi szerveknél, kerületeknél de főleg járásainknál. Az öncélúság esetlegesség így megszűnne munkánk céltudatosabbá tervszerűbbé válna. Mert az elvek és gyakorlatok azonossága, színjátszó csoportjaink elmélyültebb elemző munkája célkitűzésünknek' egyik legfontosabb feltétele. Hangverseny
