Új Ifjúság, 1962 (11. évfolyam, 1-51. szám)

1962-01-16 / 3. szám

A megfigyelők egyöntetű véleménye, de a hivatalos közlemény tanúsága szerint is a bonni legfelsőbb szintű angolnyugatnémet tárgyalásoknak 8 brit hadiipar számára adott megrendelés lekötése volt a

.v.v.v.v.v.v.v.v.v.v.v,

Az éló Lenin

Lenin nevével nap mint nap találkozunk, nemcsak a sajtó hasábjain, de a politikai és gazdasági élet minden területén is. Életműve oly sokoldalú, tudományos előrelátása oly éles, hogy 40-50 év előtti megállapításaira a szocializmusért és kommunizmusért küzdő emberek ma is bátran támaszkodhatnak. Igen találós ezzel kapcsolalatban Hruscsov elvtárs megállapítása: „Amikor a jövőre vonatkozó stratégiánkat és taktikánkat kidolgozzuk — mondotta — ismét Marxszal, Engelsszel, Leninnel tanácskozunk".

Lenin politikáját elevenítik fel, az ő szellemében küzdenek oly hatásosan a szocialista országok a béke megőrzéséért,

legfontosabb pontja. Anglia devizamérlege tudvalévőén meglehetősen ingatag. Évente mintegy 800 millió márkát emészt fel az angol megszálló hadsereg, az úgynevezett „Rajnahadőrség" állomásozása Nyu'.V.W.VV.V.V.W.W.V.V a különböző rendszerű országok békés egymás mellett éléséért és gazdasági versengéséért, mely szintén Lenin szellemi öröksége és amely ma a nemzetközi élet egyetlen járható útja. Tudjuk, ő volt az, aki a mi évszázadunkban először adta ki a leszerelés jelszavát mint gyakorlati feladatot. Érdemes megemlíteni, hogy még ő dolgozta ki azokat a szovjet javaslatokat, melyeket a génuai konferencián Csics?rin külügyminiszter terjesztett a nyugati hatalmak elé, s ennek lényege az általános és teljes leszerelés követelménye volt. Napjainkban tudjuk igazán felmérni és értékelni, Leninnek a gyarmati rendszer bomlására és felszámolására? vonatkozó tanítását.

Az ő tanítása elevenedik meg a Szovjetunió Kommunista Pártjának hatalmas horderejű programjában, éppúgy, mint minden valóban internacionálista kommunista párt politikájában is.

A mindennapi feladatok teljesítésénél nyújtott segítségen kívül még két különös okunk van Leninre gondolni. Január 18-án lesz ötven éve, hogy az ő vezetése alatt Prágában, akkor teljes illegalitásban megtartották az orosz bolsevikok hatodik konferenciáját, és január 21-én pedig harmincnyolc év telik el attól, az egész világ munkásmozgalma számára oly szomorú naptól, amikor megszűnt Lenin szive dobogni. Viszont Lenin annyira részese napjaink fejlődésének, annyira benne él a kommunizmusért küzdő százmilliók szívében, hogy hatalmas művével ma is itt van közöttünk. S. Gy.

gat-Németors^ágban, Bonn azonban „el\ i" meggondolásokból nem hajlandó megszállási költségeket fizetni. Macmillan tehát azzal a javaslattal ment Adenauerhez — s meg is kapta, a nyugat-németek „kegyes“ jóváhagyását ehhez —, hogy körülbelül ilyen összegben vásároljon Strauss katonái számára hadfelszerelést Anqliában.

Ennél jobb ötlettel — látszólag — nem is jöhetett volna őfelsége kormányának feje Ronnba. Körülbelül 800 millió márkás devizainjekciót kap az angol gazdasági élet, méghozzá igen jól profitáló hadimegrendelések formájában,' Strauss militaristáinak arzenálja pedig további fegyverekkel bővül...

Az angol lapok egyébként nagyonis kétségbe vonják, hogy itt ,,a kölcsönös előnyök“ alapján kötött üzletről volna sző. Azt számítgatják, hogy a megrendelés, amit Macmillan a hadimonopóliumoknak hozott, még nagyon sokba kerülhet Nagy-Britanniának.

Az Algériai Köztársaság ideiglenes kormánya háromnapos tanácskozás után szerda este közleményt tett közzé a marokkói Mohammediában. A közlemény a UPI szerint a többi között kijelenti:

„Az Algériai Köztársaság ideiglenes kormánya megállapította, hogy a helyzet az algériai kérdés tárgyalásokon alapuló békés megoldása felé fejlődik. Üjból hangsúlyozta, hogy siettetni szándékozik az időt, amikor üt a béke órája Algériában, és azt akarja, hogy olyan megegyezés jöjjön létre, amely lehetővé teszi, hogy az algériai nép őszintén és lojálisán élhessen az önrendelkezés és a függetlenség jogával, s amely magában foglalja a szükséges biztosítékokat mind az algériai nép, mind Franciaország és az Algériában élő európaiak számára“.

Az algériai kormány, hangsúlyozva, hogy Afrika, Ázsia, Latin-Amerika országai és a szocialista országok állandóan támogatják az algériai népet, megelégedéssel vette tudomásur azt a támogatást, amelyet az ENSZ-közgyűlés algériai vitájakor kapott.

Párizsban január 6-án több ezer főből álló tiltakozó felvonulást rendezett a fasiszta terror ellen. A tüntetők a következő jelszavakat hangoztatták: „Békét Algériának!" „Félre a Titkos Hadsereg gyilkosaival". A tüntetés felelet volt a Franciaország Kommunista Pártja ellen január 4-én elkövetett támadásra. Képünkön a tüntetők a Notre Dame székesegyház előtt.

Bollardiére ííiiűü lefkiismerete

f4árőm íalálk

ozas

Hideg, szeles, őszidö volt akkor. Az állomásról siettem a falu felé. Bent sötét főutca fogadott. Csak az autóbuszmegálló körül volt némi világosság, melyet a gyérfényü utcai lámpa és a közelében lévő két kivilágított ablak szolgáltatott. Sokáig várakoztam. Késésem megbosszulta magát. Ám lassan mégis megvígasztalódtam. És amikor szemem hosszabb ideig a kivilágított ablakon felejtettem, már egyáltalán nem sajnáltam, hogy várakozom.

Benn a helyiségben egy húsz év körüli fiatalember állt a tábla előtt, magyarázott s közben szorgalmasan rajzolgatott. Sokáig elnéztem így magyarázgatás közben és néha-néha, ha a szél zúgása alábbhagyott, kivehettem szavai értelmét is. Tetszett előadás-módja.

így aztán gyorsan repült az idő. Észre sem vettem, hogy a fiatal hallgatóság már kijeié tart a teremből, A sort bezárva ő is kilépett az utcára.

Mellészegődve mindjárt nem sokat tudtam meg tőle,

— Csiba Géza — mondta kézszoritás közben. — Első tevékenységem a mezőgazdasági technikum elvégzése óta. Itt adok elő Alistálban, az EFSZ tanonciskolájában

— mondta halkan. — Tetszik a munka. — De többet nem is beszéltünk erről. Láttam, hogy kissé váratlanul érte látogatásom, hát nem erőltettem.

Másodszor már ő szólított meg. Vonaton voltunk, ő katonának ment, én munka végeztével hazafelé tartottam Már bővebb beszédű volt. mint első. találkozásunkkor. Ogy emlékeszem, hogy a leszerelés utáni terveiről beszélt akkor. Meg arról, hogy mire jogja felhasználni a hosszú két év aloft a szabad idejét.

Bratislavában azután újból elváltak útjaink. Ő tovább utazott Liberec jelé, fn munkahelyemre tartottam.

Később újból Alistálban jártam. Amikor a fiatal tanító után érdeklődtem, di- t csérték. Volt hallgatói és az EFSZ vezetősége is. Rovására talán csak annyit hoztak fel, hogy kissé csöndes, magái azárkózott, de hozzátették, hogy a hadsereg majd megteszi a magáét. És eltelt a két év is. Én pedig járom továbbra is Csallóköz faluit, utcáit. . #

Somorja utcái most is csöndesek, akárcsak máskor, a kora reggelben. Csak az, EFSZ gazdasági udvara körül szállingóznak egyre sűrűbben az em.bérek. Sietős léptekkel hajtva a hidegtől, a munkahelyükre tartanak.

Útban az állomás felől két alak bontakozik ki előttem. A ritkuló ködben. Beszélgetnek. Közben ismerős hang üti meg a fülemet. — Legalább a hajtószíjakat leszedhették volna a gépekről... Mi marad azokból egy-két év múlva, ha továbbra is kint maradnak a szabad ég alatt. Sok pénzbe kerül az...

Én pedig hallgatom tovább a' vitát, az ellenvetéseket. — Azután csodálkoznak, ha a fiatalok húzódoznak... — hallom újból az ismerős hangot, majd a beszélgetésnek vége szakad.

A vitázó felek elválnak egymástól. Nincs nagy sietségre szükség, hogy régi ismerősként köszöntsük egymást. A két év előtti alistáli tanítóval folytatom utam. S közben alig enged szóhoz.

Az iménti megjegyzését hozza jel újra, a künnhagyott mezőgazdasági gépekről, amit egyik szövetkezeti dolgozónak vetett a szemére. Utána iskolája tanítói karának eggyéforrottságáról beszél, majd bőszszankodva a mezőgazdasági iskolákba küldött fiatalok gyakori felkészületlenségéről hánykolódik, de bizakodva másra tereli a szót. Faluja szövetkezetére, a felsőpatonyiakra. — Igen — mondja tovább — onnan a fiatalság már nem vágyódik máshova, — és szigorúan a telkemre köti, hogy oda is látogassak el.

Hosszasan beszélgetünk már, amikor az alistáliak egykori róla megállapított véleményét húzom elő mosolyogva.

Es ő sem válaszol más‘ képp. Mosolyog és hozzáteszi. — Igen, akkor kezdő voltam, no meg aztán a tanító munkája sem végződik az iskolában.

Utána elváltunk, ö az iskolába sietett, én pedig tanácstalanul álltam egy ideig. Nem árulhattam el, hogy tervem a somorjai mezőgazdasági szaktanintézet meglátogatása volt, de megállapítása az iskola tanítói karának eggyéforrottságáról más, most már fontosabb munka felé hajtott. Azt hiszem, jól tettem.

SÁRKÁNY ÁRPÁD

A lighanem csak látszólag véletlen... A mai Franciaország egyik legragyogóbb és legtöbbet ígérő katonai karrierjének vége csaknem egybeesik azzal, hogy egy nemzetközi jogász vizsgáló bizottság közzétette jelentését a francia ejtőernyősök tunéziai vérfürdőjéről. A jogászok — ők maguk mondták — kezdetben hitetlenkedve fogadták a kegyetlenkedésekről szőlő jelentéseket — a most nyugalomba vonult tábornok viszont tudta, hogy igazak. Sőt: előre tudta, mi fog történni Tunéziában, mert látta, mi megy végbe Algériában, a kínzőkamrák mélyén.

Évekkel ezelőtt már szó volt Bollardiere sajátos útjáról. Katona volt, aki ezer fronton harcolt az igazi és a vélt francia érdekekért. Pályafutása meredeked Ívelt felfelé. Csak egy fogyatékossága volt: ideáljai voltak. Hitte, hogy igaz célokért harcol s úgy vélte, hogy ezt a csatát csak szabályos eszközökkel lehet és kell megnyerni. Érzékeny füle nem tűrte az idegenlégiósok pincéiből kiszűrődő férfisikolyokat. Ogy gondolta: körömtépő fogókkal csak a hadsereg becsületét lehet kiirtani.

Ennek az ízig-vérig tábornoknak volt erkölcsi bátorsága ahhoz, hogy 1957-ben, pályafutásának csúcspontján, egész jövőjéről lemondva, szembeforduljon feletteseinek — Lacoste főbiztosnak és Massu ejtőernyős tábornoknak — a „kihallgatási módszerekre" vonatkozó kíméletlen utasításaival. Egy katonatiszt — példátlan! — a lapokban nyílt levélben leplezte le a hadsereg módszereit, ö, nem a célokat helytelenítette, nem magát a gyarmati háborút: csupán a tortúrát. Tudta, hogy mi vár rá: várfogságra ítélték, felmentették parancsnoki tisztségétől.

Bollardiere mégis várt q? hitt. Hitte, hogy másképpen lesz, hogy vissza lehet, vissza kell adni a hadsereg „becsületét." Aztán jött de Gaulle. Massut menesztették, Bollardiere tábornok fontosabb beosztást kapott — de a kínzás megmaradt. Minél tovább folyt a háború, annál messzibbnek tűnt az, amit Bollardiere „a hadsereg erkölcsi értekeinek" nevez s véleménye szerint egyedüli forrása „a francia hadsereg és civilizáció nagyságának*. Minél tovább folyt •a háború, annál inkább háttérbe szorult a becsületes Bollardiere, míg a Challe tábornokok és cimboráik karriert csináltak, s a villanyozás, a verés, a körömtépés szakértői — köztük a meggyilkolt Maurice Audin hóhéra is — kitüntetéseket kaptak. Ezért rázhatta meg de Gaulle rendszerét három év alatt két katonai puccs, ha azt a harmadikét nem is számítjuk, amely 1958 májusában hatalomra juttatta s amelynek gyökerei szintén az algériai kínzőkamrába nyúlnak.

D ollardiére tábornok, — ® akit ma Franciaországban sokan a hadsereg lelkiismeretének neveztek — ma már nem vár és nem hisz. Nyugalomba vonult. A lojális katona nyugdíjban — az ülojális katonák viszont, akik nem is olyan rég de Gaulle ellen irányították fegyverüket, újból összeesküvést szőnek. Az arabok ellen, de Gaulle ellen, a demokrácia maradványai ellen, a terror fenntartásáért, az algériai nagybirtokok megőrzéséért. Hajnalban és ahogy az est lesz,áll, plásztikbombák robbannak és ejtőernyősök az algíri lebujokban Párizs megrohanását tervezgetik.

így végződött Bollardiere tábornok álma a hadsereg erkölcsi értékeiről. Sorsa — s a hadsereg sorsa — nem véletlen, Tisztességtelen célokért nem lehet tisztességes módszerekkel harcolni: ezért kellett távoznia. Ezért kellett neki távoznia, míg a puccsisták maradtak. De Gaulle az algériai nép elleni harcban azokra támaszkodik, — mert csak azokra támaszkodhat, — akik

ellene is felkelhetnek; akik

készek ugyan arabokat villanyozni az oráni pincékben és hadifoglyokat halomra lőni Bizertában — de rá is fegyvert fognak — ahogy már fogtak, — ha határt akar szabni, ha nem lőni, hanem tárgyalni akar.

Bollardiére tábornok ma már mindezt csak távolról és keserűen nézi. Katonaszíve öszszeszorul. A hadsereg lelkiismerete nyugdíjba került: a lelkiismeretlen hadsereg pedig tovább rohan véres és értelmetlen útján.

Hallották - látták - olvasták - átélték

A A?

Vendéglátóm jellemzőnek találta azt a tényt, hogy nyugaton nagyon keveset olvasnak. A Szovjetunióban és a népi demokráciákban mindennapos látvány, hogy a vonatban, a villamosban ä és mindenütt olvasnak az emberek. Nyugat-Németországban azonban ritkán találkozunk olvasó emberekkel. Amikor még az írók, publicisták se olvassák el a figyelemre méltó újdonságokat, amelyekről mások annyit vitatkoznak, akkor ne csodálkozzunk vendéglátóm azon kijelentésen, hogy náluk Thomas Mann-t alig olvassák, műveiről sohase rendeznek vitaestéket és azok, akik sose olvasták, a náciszellemben igyekeznek őt „elintézni".

Nem lep meg minket az a megállapítás sem, hogy fiatalok csak az új autómárkák iránt érdeklődnek és az olvasást teljesen, feleslegesnek tartják.

— Annyit valóban sikerült elérni az amerikaiaknak, — mondotta — a nyugat-német fiatalok valóban teljesen közömbösek az irodalom, a tudomány és művészet kérdéseivel szemben.

Felkerestem egy mérnököt, aki egész érdekes fejlődésen ment keresztül.

Igen jómódú, bigott katolikus családból származik és szüleivel ellentétben igen haladó nézeteket vallott. A huszas évek végén és a harmincas ' évek elején igen közel került a kommunista idef ológiához, de nem vonta le a végső következtetést. Mindég erejével a háború és a nemzeti szocializmus ellen harcolt. Pacifista lett és a háború elején Svájcba emigrált.

Ennyit tudtam meg róla és ezé_rt kíváncsi voltam, hogy az időszerű politikai kérdésekben milyen álláspontra helyezkedik. Nagyon meglepődtem, amikor a legtermészetesebb hangon kijelentette: nem vitás, hogy Adenauer eladta magát az amerikaiaknak és ezért a kalandért a Svövetségi Német Köztársaság katonákkal majd súlyosan ráfizet. A katonákat megkapja. Az biztos. Nálunk sok az olyan ember, aki más foglalkozás után nem is vágyódik, csak katona szeretne lenni. A németeket mindig vonzotta ez a pálya. I

Január 5-én, Konrád Adenauer nyugat-német kancellár 86. születésnapján a gratulálok között nem hiányoztak természetesen azok, akik hálásak a befutott karrierért és azért, hogy a kancellár megmentette őket, nehogy náci múltjukért bíróság elé állítsák őket. Elsősorban dr. Hans Globke, az .árnykancellár" gratulált, akinek bűnösségére az Eichmann-ügy tárgyalása közben is rávilágítotak. Képünkön Adenauer kancellár Globke társaságában.