Új Ifjúság, 1962 (11. évfolyam, 1-51. szám)

1962-04-24 / 17. szám

t - rf~'fr „Gyöngyvirág": Menyasszonyi ruháját csipkéből csináltass*, az 1. modell szerint. Korállpiros (erős ró­zsaszín) taftból csi­náltasson hozzá még egy taft kombinát, ilyen megoldással ké­sőbb mint kisestélyit jól kihasználhatja. „Egyszerű, ízlé­ses": A fehér bár­sonyhoz a 2. modellt küldjük. Ha sovány is, ez a gallér «16- nyos lesz. A felső.­­részt egészen külön­állóan csináltassa, hogy fekete szoknyá­\ \ hoz is viselhesse. A fehér bársonyszok­nyához elütő színű csipkeblúz is szép lesz. ... További fontos tartozék, ami öl­tözékünket kiegé­szíti, a cipő. A cipő vásárlásával vigyázni kell. Bár kirakatainkban szebbnéí-szebb’ cipőket látunk, mégsem szabad gondolkodás nélkül megvenni azt, amelyik éppen a legjobban tetszik. Nem minden cipő szép minden lábon. Elsősorban is te­hát azt kell tudnunk, milyen cipő áll jól a lábunkon és mi­lyenben érezzük magunkat a legjobban. Általános szabály, hogy vas­tagabb lábú nők ne viseljenek igen magas, tüsarkú cipőt, mert ebben lábuk még vastagabb be­nyomást kelt. Ha már megszok­ták a tűsarkot és nem fáj ben­ne a lábuk, viselhetnek, de ala­csonyabbat. Most különben is igen divatos a roggyantott sa­rok, részükre ez a legmegfele­lőbb. Ugyancsak nem előnyös vastag lábra a papucscípp sem, mert úgy hat, mintha „igazi" papucs lenne rajta. Az igen magas tűsarok a túl vékony lábúaknak és bokájúak­­nak sem előnyös, mert kihang­súlyozza a láb vékonyságát. Vékony lábon legjobbat mutat a középmagas sarkú vagy tel­jesen lapos sarkú cipő. Az igen hosszú lábakon elo-Szépíto napsugarak Valamikor á hó­fehér bőr volt a szépségideál,, nap­jainkban riszont a szépítés egyik legnépszerűbb formája — ter­mészetesen ipa­ron a lesülés, bő­rünk lebarnítása. Hagy melyik a szebb, azt ne­héz eldönteni, annyi azonban bizonyos, hogy a lesült bőr nemcsak a modern szépségide­áinak felel meg, hanem egész­ségesebb is a fehér, naptól óvott bőrtől. Bőrünknek ugyan­is, — éppúgy, mint szerveze­tünknek — szüksége van a napfényre. Ennek hatására a bőrben D vitamin képződik s a bőrön keresztül felszívódik a szervezetbe. De tudnunk kell, hogy amennyire egészséges a napfény, v. i. a napozás, ugyan­olyan ártalmas is lehet, ha túl­zásba visszük. A legtöbb bajt az okozza, ba egyszerre, egy nap alatt aka­runk csoknládébarnára sülni. Ilyenkor a szép barna bőr he­lyett fájdalmas és csöppet sem szép, hólyagos bőrgyulladást kapunk. Hogy milyen mérték­ben, az attól függ, mennyire siettünk a lesüléssel, mennyi ideig tartózkodtunk a napon. nyösen hatnak a most legdiva­tosabb vágott orrú cipők .vagy a , kétszínű bőrből kombináltak, mégpedig azok, amelyeken a cipő orra sötétebb anyagból készül. Ezek a fazonok u. i. rö­vidítik a cipő hosszát és egy­ben a láb hosszát is. A nagyon széles lábfejűek sose viseljenek nagyon kivágott cipőt, miijei zártabb, annál elő­nyösebb számukr*. Ugyancsak a zárt cipő előnyös a csontos láb­­fejüeknek is. Sokan, . különösen akiknek nagy lábuk van, szűk cipőt »vá­sárolnak, azzal a reménnyel, hogy „majd a viselésben kitá­gul". Ez igaz is, de nem elég gyorsan ahhoz, hogy arcukról le ne lehessen olvasni a kínló­dást, amit okoz. (S ha ez min­den új cipőnél ismétlődik, az arcbőr sínyli meg. apró ráncok jelentkezése alakjában, melye­ket valóban el lehetett volna kerülni.) A szűk cipő vásárlá­sánál gondolni kell még arra is, hogy nincs csúnyább, mint tár­saságban vagy nyilvános helyen a szorító cipőből kihúzott láb! (Folytatjuk) * **★*★*★*★ Szépen, egyenletesen és fáj­dalommentesen sülünk le akkor, ha 1 napozást már tavasszal kérdjük. Nem kelt bevárni a strandidót, ha már elég meleg van, fürdőruhában balkonon, folyosón, kertben vagy udvaron is napozhatunk. Először csak Vi óráig maradjunk a napon, s mindig fokozatosan hosszab­bítsak meg az időtartamot. Dél alatt, amikor a nap a legerő­sebb, ne napozzunk. Különösen kell vigyázni a napozásra a világos börüeknek és hajúaknak. Csak nagyon fo­kozatosan napozzanak és ne tű­ző napon. Napozás előtt mindig kenjük be magunkat napolajjal vagy fényvédő krémmel. Ha hosszabb ideig tartózkodunk a napon — strandon — időnként föltétle­nül menjünk árnyékba, vagy fedjük be testünket, mert a napolajok is csak mérsékelik a napfény gyulladást okozó hatá­sát, de teljesen megszüntetni nem tudják. Végül még annyit, hogy amennyire egészséges a napfény az egészséges szervezetre, any­­nyira ártalmas egyes betegsé­gek esetében. Ezért tüdő- és szívbajosok, asztmások, magas vérnyomásban és pajzsmírigy­­túltengésben szenvedők őriz­kedjenek a naptól A titkos társaságok titkai IJ x KEZDŐ HÁZIASSZONYOKHOZ (Folytatás) A teát. kávét porcelán teás-, , ill., kávéskannában tegyük az asztalra, alájs pedig müanyag­­védőteritöt helyezzünk. (Ilyen védőterítő kerül az ebédnél ill. vacsoránál a tálak alá.) Ez védi az abroszt a kannából áradó melegtől s ízlésesebb is. mintha a kanna az abroszon lenne. (Különben csészealja való a kanna alá.) Legokosabb, ha a kávét már a tejjel összeszűrve öntjük a kannába, (Tulajdonképpen külön kannába való a feketekávé és külön kis kannácskába a tej, de így reggel, amikor min­denki siet, megengedhető a praktikus összeszűrés.) Télen vagy nyáron is, amennyiben jégszekrényünk van, este is elkészít­hetjük a kávét, kár reggel időt tölteni vele. A kenyeret te­gyük kenyérkosárba (műanyagból) s a reggeliző asztalról se maradjon' el a szalvéta. A reggeli, étkezéshez még annyit, hogy ne kapkodjunk együnk nyugodtan, rendesen, mégpedig bőséges reggelit. A ná­lunk szokásos kávé vagy tea és egy szelet vajaskenyér nem elegendő. A szervezetnek éppen reggel, az éjszakai pihenés után van szüksége bőséges táplálkozásra. . (Folytatjuk) 2. A SZABADSÁG SZÉNÉGETŐI A XIX. század elején ugyan­csak a régen feloszlatott illu­­minátusokbal hozták kapcsolat­ba az olasz félszigeten hirtelen elterjedt carbonari mozgalmat. Carbonari magyar jelentése: szénégetők, de a mozgalom résztvevői sohasem voltak azok. Politikailag a független és egységes Olaszország meg­teremtésére törekedtek. Köz­társaságiak voltak, később azonban az olasz egység érde­kében a szárd királlyal fogtak össze. Soraikból került ki Ga­ribaldi is. A vörös inget erede­tileg a carbonarik titkos ülé­seiken viselték. Társaságuk tulajdonképpen a nápolyi királyság területén jött létre. A legnagyobb titokban, kisebb létszámú csoportokba szervezkedtek. Egymást csak a csoport tagjai ismerték. A csoport vezetője pedig több más csoport vezetőiből alakult, magasabb szinten álló csoport filésein vett részt. Viszont a magasabb szinten álló csoport vezetője egy még magasabb csoport tagja is vélt. A csoport elnevezése baracea (kunyhó) volt és gyűléseiket deszkaba­rakkokban tartották. Vezetői a barakk közepén foglaltak he­lyet, előttük fatönk állott, ke­zükben baltát tartottak. A ta­gok a falak mentén ültek. Je­ligéjük: „A farkas által halálra üldözött bárány bosszúja“ volt. Szigorú titoktartás kötelezte a tagokat, az árulást halállal büntették. Nemcsak nyílt har­cokban vettek részt, terror­­cselekményeikkel a győzelem kivívásáig, az olasz egység megteremtéséig, állandó rette­gésben tartották a zsarnokokat. Írországban sokban hasonló szervezet, a sinn-fein még szá­zadunkban is működött. Sinn­fein szó szerint annyit tesz, mint magunk. Az évszázados angol iga alóli felszabadulásért küzdő ír hazafiak azt kívánták ezzel kifejezni, hogy a saját erejükből akarják kiharcolni az ír nép szabadságát. BŰNÖZŐK TITKOS TÁRSASÁGAI Meg kell emlékeznünk két olasz szervezetről, a camorra és a maffia működéséről. Mind­kettő a múlt század elején kez­dett tevékenykedni, a camorra a nápolyi királyság területén, a maffia pedig Szicíliában, és elvetemültségével mindkét tár­saság világhírűvé vált. A maf­fia neve is meghonosodott a legtöbb kultúrnyelvben, aljas összeesküvést fejeznek ki ez­zel a szóval. A camorra alapítói azt hir­dették, hogy társaságuk a nem menekülhettek a halálos bosszú elől. A maffia véres ke­ze még a tengeren túl is utól­­érte őkét. Törvényeik nemcsak feltét­­lén^engedelmességet és titok­tartást követelték a tagoktól, hanem hamis esküt is a bíróság elé került tagtárs érdekében. Az olasz carbonarik egyik ülése „gyengék védelmére“ alakult. Valójában rablásra és szerve­zett csempészésre állottak ösz­­sze. Szervezetük eredét, min­denre elszánt tagjai bűnözési hajlamát szívesen bocsátották áruba. Tüntetések, merényle­tek, szavazók megfélemlítése, és hasonló ügyletek elintézését bármikor vállalták megfelelő díjazás ellenében. A Klan kivégző osztagának tagjai fekete kámzsát viselnek. Ugyanilyen, de talán még el­­szántabb szervezet volt a szi­cíliai maffia, amely még a XX. század évtizedeiben sem szün­tette be működését. Szigorú törvényeket hoztak és titkaik árulói akárhova bujdostak el, A modernebb időben újabb és dús kereseti lehetőség nyílott a maffia számára. Gyárosok sokszor béreltek sztrájktörőket a társaságtól és szívesen vet­ték igénybe , a maffia tagjait munkásgyűlések szétzavarásá­­ra. A maffia tevékenysége úgy­szólván egyenlő az amerikai gangekével, végtére ezek is titkos társaságok. Tagfáik és vezetőik között sok a régi ha­zai hagyományokat ' ismerő olasz, tehát helyesen következ­tetünk, ha azt állítjuk, hogy a maffia és a camorra tulajdon­képpen a gangek ősei. FEHÉR KÄMZSÄS GYILKOSOK Az ártatlanság színe a fehér, de az Egyesült Államokban a gyilkosságra és erőszakosko­dásra szervezkedő Ku-klux- Klan tagjai fehérbe burkolják testüket. Ez a titkos társaság egyébként működési engedél­lyel rendelkezik az Egyesült Államokban. Hivatalos címe Ku-klux-Klan Inc., mivelhogy a céghivatal jegyzékében is sze­repel. Enélkül Amerikában nem működhet egyesület. Adót ugyanis az egyesületeknek is fizetniük kell, ez alól csak a jövedelem nélküli jótékonysági egyesületek mentesek. A Ku- Klux-KIan tehát bejegyzett egyesület, adót azonban nem fizet, mert célja a jótékonyság A túzcsiholástól a fénycsőig A mesterséges fényforrások használata az emberiség törté­netének őskorába nyúlik vissza. Az első fényforrásnak a tüzet tekinthetjük, amelynek haszná­lata óriási változást hozott az ember életébe. Hosszú idő telt el, amíg az ember rájött arra, hogy bizo­nyos gyúlékony folyadék, vala­mint jól szívó rostból készült kanóc segítségével alkalmasabb világító eszközt teremthet ma­gának. A gyertya megjelenése, kor­hű feljegyzések alapján, a ró­mai császárok uralmának ide­jére esik. A gyertya az évszázadok fo­lyamán csak anyagában válto­zott meg. A faggyúgyertya he­lyét a XIX. század elején a sztearingyertya, majd 18Í0-ban a szép fehér fénnyel égő para­­fingyertya foglalta el. A világítástechnika célszerű fejlesztése csak u XIX. század­ban indult meg. Az olajlámpa az 1789-ben bevezetett Argand­­féle körkanóc és a hozamot fo­kozó lámpaüveg alkalmazásával jelentős mértékben megjavult. A könnyen felszívódó petróle­umnak a század derekán törté­nő bevezetése újabb sikert je­lentett. Az Árgand lámpák bevezeté­sével egyidejűleg megindult a kőszéngáz termelése Ennek a gáznak világítási célokra való felhasználását az angol Mur­doch évtizedeken át tartó kí­sérleti tették lehetővé. Az elektromos energia meg­jelenése a múlt század derekán koruiik fejlődésének forradal­mi lendületet adott. Amikor Davy rájött arra, hogy két áramuezetö szénpálca között ívfény képződik, ha azokat zárt áramkörben kissé eltávo­lítja, aligha gondolt arra, hogy felfedezése új fényforrással, a villanyfénnyel ajándékozta meg a világot. Az ívfénylámpa ezután ha­marosan elterjedt. Idővel azon­ban körülményes kezelése, de főképpen magas ára miatt nem bírta a versenyt a rohamosan tért hódító, kezelésében egy­szerű villamos izzólámpával szemben. Ezért ma csak fény­szórókban és vetítőkészülékek­ben használják. A mai izzólám­pánk előállítását sok feltaláló kísérlete segítette elő de mű­szaki fejlődését Edinsonnak 1879-ben készített szénfonalas izzólámpája indította el. Ha meggondoljuk, hogy vala­mennyi eddig rendelkezésünkbe álló világítóeszközünk valójá­ban hőforrást is képez, köivy­­nyeti beláthatjuk, hogy a vilá­gítással mérhetetlen mennyisé­gű energiát pazarolunk el. Ép­pen ezért a szakemberek már régóta kutattak „hidegfényű" fényforrás után. Törekvésüket a Ceissler-féle cső továbbfej­lesztésével koronázta siker. Megvalósult a fénycső. Mi a lényege a fénycsőnek és miben tér el az izzólámpától? A fénycsőben a ritkított gáz vagy fémgőz sugároz fényt, pákát és a különböző világító anyagokkal töltött, fehér színt sugárzó fénycsöveket használ­ják. Ezeknél a cső belső falát szilárd világító anyagokkal (szülj idők, szilikát ok) vonják be. A lámpa bekapcsolásakor megindult áram hatására a cső bevonatából képződött gőz is fényt sugároz. Hatásfokuk ál­talában többszörösen felülmúl­ja az izzólámpákkal eddig elért legkedvezőbb hatásfokot. Minden eddigi mesterséges fényforrásunk a Napból mint ősforrásból meríti energiáját. Világítási eszközeink fejleszté­sénél arra törekszünk, hogy en­nek az ősforrásnak leggazdasá­gosabb kihasználása mellett egészséges, vakításmentes fényt nyerjünk. Az ilyen fény nem veszélyezteti szemünket, meg­könnyíti mindennapi munkán­kat, fokozza o termelést a munkahelyeken és nagymérték­ben r'^kkenti a balesetek ve­szélyét. STRASSER BÉLA mihelyt elektromos áram éri, anélkül, hogy e folyamatnál számbajöhető hő fejlődnék. Közvilágításra ma főként a 110—220 V feszültségű háló­zatra kapcsolható fémgőzlám-A Klan tagsági igazolványa. A kérdőjel a titoktartást, a du­góhúzó a taktikát, a betűk a korbácsoló osztag vezetőjének monogramját jelentik. és így, a rosszul értelmezett gyülekezési szabadság értelmé­ben a tilalmas titkos szervez­kedés miatt, nyilvántartásban lévén, nem lehet eljárni vele szemben. Adót nem fizet, mert állító­lag nincs semmi jövedelme. Pedig évi tíz dollár tagdíjon kívül a tagok 15 dollárért ma­gánál a szervezetnél kötelesek megvásárolni a 3-4 dollár ér­tékű, az arcot is beborító csuk­lyával felszerelt, talpig érő fe­hér vászon kámzsát, melyet gyűléseikre és egyéb alkalmak­ra felöltenek. Nagyobb vállala­tok rendszeres évi segélyt ad­nak a Klánnak. Ezenkívül a társaság megzsarolja ellensé­geit is. Mindebből óriási a jö­vedelme, de mint „jótékonysá­gi“ társaság a Klan nem tarto­zik sem könyvet vezetni, sem adózni. S ki meri tagadni, hogy nem jótékonykodás a célja? Hiszen karácsony táján a fe­hér kámzsások megható nyil­vános ünnepségeken megaján­dékozzák a város és a tarto­mány szegényéit, főként a né­ger szegényeket. Persze csak az alázatos, „jó“ négereket, akik elismerik a fe­hér faj felsőbbrendűségét és alávetik magukat a faji meg­különböztetés megalázó állami vagy társadalmi törvényeinek. Mert, a „rossz" négereket nem jutalmazzák megható karácso­nyi ünnepségeden, hanem ré­mes éjszakákon meglincselik. De a négereken kívül véres harcot hirdetnek a zsidók, a katolikusok, a kommunisták és a haladó szervezetek ellen is. Legtöbbet persze a négerek szenvednek tőlük. I Bonyolult szervezetének leg­kisebb egysége a Klan. Váro­sokban is van belőle egy-kettő, körzetét klantonnak nevezik, vezetője a ciklopsz, segédeit terror-nak hívják. A több klan­­tonból alakult tartomány élén a Nagy Titán és a fúriák álla­nak. A tartományok királysá­gokba tömörülnek, ezeket a Nagy Sárkány és sárkányai irányítják. Valamennyi király­ság a Láthatatlan Birodalomban egyesül, a birodalom feje a Nagy Mágus, kormányának tag­jai pedig a dzstnek. Olyan cí­mek, amiből a vak is láthatja, hogy az egész szervezet kizá­rólag „jótékonykodással“ fog­lalkozik. Ezt bizonyítja az is, hogy gyűléseiket erdőkben, települé­sektől távol eső völgyekben tartják. Az Egyesült Államok lobogója mellett a rabszolga­tartó konföderáció egykori zászlaját is kibontják és ben­zinnel leöntött hatalmas fake­resztet gyújtanak meg. Ez a lángoló kereszt ég olyankor is, amikor elhurcolt négereket korbácsolnak vagy akasztanak. A Ku-KIux-Klant véres üzel­­mei miatt töbször leleplezte az amerikai sajtó. De a fehér kámzsás csuklyás kluxosok azért zavartalanul folytatják szégyenteljes tevékenységüket mind a mai napig. CJ IFJOSÁG — a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságának lapja. Megjelenik minden kedden Kiadja a Smena, a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságának kiadóhivatala. Szerkesztő­ség és adminisztráció. Bratislava, Pražská 9. — Teleton 445-41. — Postafiók 30. — Főszerkesztő Szőke József — Nyomta a Západoslovenské tlačiarne 81, Bratislava, ul. Nôr povstania 5L — Előfizetés egy évre 31,20 — Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata, előfizetni minden postahivatalnál vagy postásnál lehet — Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. — A lapot küllőid számára • Poštový Novinový Órád útján lehet megrendelni. Címe: Praha I. Jindŕišská ulica 14 — vývoz tlače. K—05*21131 i

Next

/
Thumbnails
Contents