Új Ifjúság, 1962 (11. évfolyam, 1-51. szám)

1962-04-24 / 17. szám

AZ EDDIG KÖZtlLT RÉSZEK RÖVID TARÍAI MA: Hedvig Prágában össze­veszik férjével és haza in­dul szüleihez. Szülőfaluja távol fekszik, ahová a nagy hófúvás miatt nem közleke­dik autóbusz. Hedvig gya­log vág neki az útnak és félig összefagyva egy ta­nyára jut, ahol Karel a régi udvarlója lakik feleségével Zdenával. Karel közben harcot vív önmagával és azokról az időkről elmélke­dik, amikor Zdenával meg­ismerkedett. Az 1952-es év Karel számára sok megpró­báltatást hozott. Hedvig találkozik Karellel és feleségével Zdenával. Karel otthon hagyta felesé­gét és a nem várt látogatót, hogy megkeresse Hedvig útonhagyott bőröndjét. Ka­réit Hedvig jelenléte egyre idegesebbé teszi. • Zdena bebizonyítja, hogy 2 szereti Karéit. uvas Eddig mindig csak a vállát veregették. Közülük ketten megboldogult édesatyjával együtt szervezték a harminc­ötös sztrájkmozgalrnat A párt­titkár ravaszul önbírálattal kezdte, hogy aztán Karel kipel­­lengérezésére, megbírálására hatalmas lendületet nyerjen. Alaposan ráhúzta a vizeslepe­dőt; kezdve biztosított tényke­désétől egész a szövetkezeti vagyon kockáztatásáig. Véde­kezett. kötekedett Nem tudta egész komolyan venni őket. Szléha esek hallgasson, hiszen beszélni úgyse tud, mikor Dob­­ŕenlcéLen előadott, összeke­verte kézirata lapjait, dadogott, hebegett, szörnyű kalamitás lett a dologból. Huszar jól be­szél, de sohasem mond semmit a saját fejéből Táborský érde­mekben bővelkedő elvtárs csakhogy már vénecske egy ki­csit, és könnyen összetéveszti a marxizmust az evangélium­mal. Jelen volt még a láncgyári Sábát is. Partizán cigaretták szétvált dobozéra firkált vala­mit, majd az egészet össze­gyűrte es elhajította. Ám az asztalon keresztül Karelhoz hajolt. — Ha ma itt ülne velünk megboldogult atyád, tudod mit mondana ? Huszonötöt a fene­kedre! Éri pedig odakölcsönöz­ném neki a nadrágszíjamat. Ezt nem írták a határozatba. Bizonyosra vette, hogy felvéte­lét az új járási bizottságba már nem fogják javasolni. Égy hó­nap múiva ült össze az érte­kezlet: újra megválasztották. A járási páitapparátus ajánlá­sára Valaki felvilágosítást kért, mire előlépett a párttitkár, megvédte Karéit, és kijelen­tette, hogy igen is a járási bi­zottságba való az ilyen hala­dott, kezdeményező, tevékeny .magas színvonalú fiatalember. Ez a körülmény jobban megvi­selte Karéit, mintha elvették volna az igazolványát, Akkori­ban volt náluk Janecsek, mert a takarmány csillés szétszálll­­tását építették ki a nagyólban Zdena, abban a hiszemben, hogy ő a konyhába ment, meg­állította Janecseket. Megkér­dezte tőle, hogyan zajlott le a konferencia. Janecsek eL is mondott mindent. — Mi a fenének törődsz te ezekkel a dolgokkal? — för­­medt feleségére vacsora köz­ben. Szegény Zdena nem tudta (levenni szemét a tányérjáról, torkán akadt a sző és olyan vörös lett, hogy a csűr is tüzet fogott volna tőle. — Úgysem értesz te a politi­kához. Mit akarsz hát? Hát élet volt ez mellette? Karel nem volt táncos, az örö­kös gyűlések miatt nem volt ideje megtanulni. Közgyűlések után mindenki táncolt. Csak Zdena ült az asztal mellett. — Eredj táncolni! Akár Itt az agronómussal. — Nem táncolok, fáj a lábam. Kis idő múlva észrevette, hogy Zdena lábai bizony tán­colnak az asztal alatt. Szegény Zdena két óra hosszat hallgatta az ő vitatkozását valakivel a francia kommunisták esélyei­ről. Közben egész este csak egy fél pohár limonádét fogyasz­tott. Zdena osztályrésze bizony csupa robot volt és a körülötte való ugrándozás! Állt az asztalra helyezett ládán, minden bűtor hírlapok­kal volt betakarva, a mennye­zet felé ágaskodott, mázolt. A magasra emelt ecsetről könyö­kig karjáia csurgott a festék. Mikor Karel belépett, Zdena azonnal abbahagyta a festést, szaladt mosakodni és ebédet adni. Most. mindez eszébe ötlött, mindezt tudta, sajnos későn! Zdena másnap sem jött el. Más löti.yatőja érkezett, délu» tán benézett Putifárné. Valami dolga volt a járási nemzeti bizottságon. Karel szeretett volna Zdenáról kérdezősködni, de Putifárné a szövetkezetek egyesítéséről -beszélt. Mégis megtudott valamit Karel. — Kővárt törülnünk kell a jelöltek sorából — mondta Pu­tifárné. Iratai a térdén feküd­tek, orrán szemüveg volt. Csak­nem biztos volt, hogy az egye­sített szövetkezetek kolosszu­sában is megmarad főkönyve­lőnek. — Ugyan miért? Én ugyan Kővárt meghagynám az elöljá­róságban, senki sem ért jobban az állattenyésztéshez! — Valószínűleg bíróság elé kerül. — Bíróság elé? — Úgy van. összeverekedtek. — Kivel? — Elpáholta a feleségét. Le­­részegedett a kocsmában, majd hazament ostort ragadott, az­zal hajszolta végig a kerten. Hedvig miatt Az hazajött Prá­gából, pénzt kért. Kővár nem volt hajlandó kinyitni az erszé­nyét, mire az asszony odaadta lányának a betétkönyvet. Kővár tombolt mérgében. Felesége orvost keresett fel. Nagy erőtlenség öntötte el Karel testét, szinte pehely­könnyűvé tette fnintha csak a levegőben szállott volna. — Hát... Hedvig... ? Putifárné ránézett Karéira, a vizes pohár után nyúlt, mint­ha gyötrő szomjúságot akarna csillapítani. — Prágában van. Egyhamar nem jön haza. már a szégyen miatt sem. — Amiatt nem csukhatják be Kővárt! — Súlyosi**- testi sértés a vád. Tálát' még rosszabb a súlyos lelki sértés, elmélkedett magá­ban Karel. Aztán megkérte Putifárnét, hogy vegyen neki levélpapírt és bélyeget. Putifárné azonnal hozott, cigarettát is és néhány süteményt. Majdnem szürküle­tig ottmaradt. Épülj fel hama­rosan, mondta. Föltette a fej­védő csuklyát, fölhúzta a vas­tag bőrkesztyűt. — A téli motorbiciklizéstől csúz áll be az ember térdébe. Autóbusz nem közlekedik még? — Az gyorsan fordul, nem lett volna időm hozzád eljönni. Karel egész meghatódott. — Üdvözlöm a férfiakat. Marun'áékat. „Zdena“, írta fel másnap megszólításként a levélpapír fejrészére. Egész életében mindössze ötször irt Zdenának levelet Négyszer hadgyakorla­táról, egyszer pedig Prágából, a kongresszusról. De sosem írt különösebbet. Csupa frázist. Zdena Kare! minden levelét kartondobozban megőrizte. — Már nemsokára hazaen­gednek — írta. — Ma mondta a főorvos Nincs itt ruhám. Azt mondjak hogy mindent haza­vittél, mert mindenem csupa vér volt. Vártalak Azt hittem, eljössz. Mit csinál a gyerek? Rossz ember vagyok. Amit én elkövettem, azt senki más nem cselekedte volna. írd meg, hogy anyámhoz menjek-e, vagy hová? Hát ez volna minden. Karel. Egész lent, az aláírás alatt, ezt írta még a 'évéihez: És érezzétek jól magatokat! Két nap múlva az autóbusz kocsi vezetője csomagot hozott Zdenától. Dvor felé a hóeke már utat barázdált a hófúvás­ban. Az autóbuszon már egész a járási székhelyig közlekedtek A csomagban főleg levelet ke­resett. A mákos buktát kirakta az asztalra, hogy mindenki vi­hessen belőle. Csak a csomag legfenekén találta meg a levél­két. Mikor meglátta a gyakor­latban, egyenetlen írást: mind­járt fölismerte, hogy Zdena a papirost először megvonalaz­ta, a levél megírása után pedig kigumizta a ceruzával meghú­zott vonalakat. A várakózás izgalmában megborsódzott Karel, a háta és gyomra össze­szorult Megszólítás nélkül ez állott a levélben: „Küldöma ruhát. Szvettere­­det is, mert még hideg van. Nem mehettem a városba, mert az elnök nem gondoskodott helyettesről. Egyedül hagyott, így az én nyakamon van vala­mennyi malac, fi nagyfogúnak a hátsó ólból tizennégy szopós­malaca lett. Mind gyönyörűek. — Igen. — — Hallottad már, hogy a blo­kikat ledurrantottuk? Az egyi­ket fönn a hótorlaszon puffan­­tottam le. Egyet a Három hárs­­nál találtunk döglötten. Sárga­foltos volt. < — Sárgafoltos, beszakadt de­rekú? — — Az. — — Akkoi egész a Hársakig vonszolta magát. — — Tőled kapta? — — Tőlem. Én meg őtőle. — Szlezák füttyentett, a helyi­érdekű megmozdult. fürgén megindult a mérsékelt lejtőn és egyre fokozta sebességét. — Ki gondolta volna, hogy azok a dögök megtámadják a malacokat. Zdena elmesélte nekünk az esetet. — — Mit. . beszélt el? — — Hát azt. hogy miként mar­tak össze a kutyák, — vála­szolt és a pasztellszínű nyak­­védőböl eredő fejét elfordítot­ta. Karel tovább nem kérde­zősködött. Nyilvánvaló volt, hogy Szlezák csak a kuvaszok­ról tudott. Zdena Hedvigről hallgatott. Jellemérték mélysé­ge jóleső, meleg fuvallatként lehelt Karéira. Állomáshelyén tülkölt az au­tóbusz. Karel nem is érzékelte a „hétszázhalos" kemény ülését, rozoga rugózatával. Ujjahegyé­­vel kis ablakot melegített a jégvirágos üvegen. A magas fúvásokat ketté szelte a hó­eke-vágta széles, mély baráz­da. Hógátak között futott a Skoda kocsi És odafönt világos, kristálytiszta levegő. Megpil-Teje is bőven van az emsének. A kis Karcsi jól van. Z.“ Folyton újraolvasta, mint a jelképes beszédet. Estig száz­szor is. Ami leginkább nyugta­lanította, annak Zdena kitért. Mikor másnap „civiľ'-be öltö­zött, zsebében egy százkoro­nást, másik zsebében egy doboz cigarettát és gyűjtőt fedezett fel. A belső zsebben pedig gon­dosan vasalt zsebkendőre lelt. Utálatos semmirekellőnek tűnt saját maga előtt. Kilépett a kórház kapuján. Félt az elutazástól, bántotta a lelkiismerete: de aztán nem akart estig várni az autóbusz ra, vonatra ült, eljött Käme nyecre. — Alig egy órája hajtott ha za Zdena, — fogadta Karéit Szlezák forgalmista. — Kuko­ricadarát rakodott. Rendben vagy már? — lantotta a Králiky felé kitérő elágazást. Tudta: odább Káce­­lov fekszik, majd Penzík, Jaro­­sovice. Aztán Palava. Egész Morvaország. Varjak röpdösték körül a jegenyéket. Az országút egyik helyéről meglátta Kopecet és a tehénistálló vörös tetejét. Mösi az jutott eszébe, hogy amit az ember ma épít, azt éppen olyar, szenvedéllyel fogják egykoi értékelni, mint a cölöpégjtmé nyék nyomait. — Állj meg, kérlek, Dvori ban, — kiáltott Karel a veze tőnek. — Világos, Karcsi! Tudod hogy így lesz. Következik < Bauöis család külön megálló helye! Neked mindig, Karcsi kám! — válaszolt a sofőr. Már meg tudta különböztet ni: nagyól. csűr és a lakóház. Előtte szán. Fogat. Nagyot nyelt. Zdena fáradtan jött a fal melletti kamrából, félmétermázsás kukoricadarás zsákokat rakott le a szánról Megállt. Nézte az autóbuszt. Ám be nem láthatott. De ami­kor az autóbusz fékezni kez­dett, ijedten megfordult, visz­­szament a szánhoz. Ügy tett, mintha figyelemre sem mél­tatná. Karel leszállt. Megcsapta az otthon és az ólak szaga Hirte­len nagy gyöngédség árasztotta el bensejét Zdena újabb zsá­kot cipelt, a súlyt teste előtt combján megtámasztotta, hát­rafelé hajolt, de igyekezett könnyedén lépni hogy Karel ne vegye észre mennyire ki­meríti a zsákhordás. Most szív­ből óhajtotta Karel, hogy asz­­szonya számoljon vele. — Zdena, — mondta. — Zde­na1 — Vége. Fordította: SIPOS GYŐZŐ íimmimiiiiiiiiimimiiiimiimiiiiiimiiiiimmiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiii 3 FECSŐ PÁL: ( A folyamok megindulnak j. Megindulnak a folyamok, zsenge zölddel zsong a rét, csacsognak csacska patakok 3 kékké simul a ködős ég. Kisüt a nap, s ha könnyezem E higgyétek, hogy a fény vakít, E fecske csicseg az ereszen keresi vesztett társait, kik elhulltak a hosszú úton 3 s a tenger mélye lett a sír, 3 mártírjai a vándor útnak E a sürgönydrót bláha hív. E — A folyámok megindulnak, 7 pezsdül a vér, s egy új tavasz harsonás kedvú rügyei zúgnak a föld felett s a föld alatt. GINZEPY ÁRPÁD: 4 = I BÚCSÚSZÓ I 3 E Néma csendben halk dallam, • sötétségben csillag-pöttyök, E 3 úgy él már csak bennem E = szikraként egy régi láng. ' 5 3 Ajkamon már csak néha reszket E S nevednek bűvös csengése. E 3 Álmaimban mosolygó arcod E egyre inkább ritkábban jelen meg. Mintha szél fújta volna el, sárguló levél gyanánt szavad. E Kialvó parázs vagy. E 3 Nem árasztasz szerelmes hevet, E I de látn mégis őrzöm emléked. 3 — Bezárult a kapu, 3 melyen visszatérni vágytam, E Csak a fény szűrődött át rajta, E = míg elmentem a múltból. — E Messzi távok gyógyító homálya E 3 megtanított elveszíteni. 3 E Hogy ne szeresselek, t E 3 megszűntein létezni. 3 E Dalos álmok szárnyán szállók, E i hogy emléked őrzője lehessek örökre. iiiiiiiiiiiinimiiiiiiiiMiiimiiiiiiiiitimimiiimiiiiimiiiimiiiiiimmii „Az első század embere” címmel új cseh vígjátékot játsza­nak filmszínházaink. Képünkön Miloš Kopecký és A. Hajlóvá. \

Next

/
Thumbnails
Contents