Új Ifjúság, 1962 (11. évfolyam, 1-51. szám)

1962-04-24 / 17. szám

AZ EDDIG KÖZtlLT RÉSZEK RÖVID TARÍAI MA: Hedvig Prágában összeveszik férjével és haza indul szüleihez. Szülőfaluja távol fekszik, ahová a nagy hófúvás miatt nem közlekedik autóbusz. Hedvig gyalog vág neki az útnak és félig összefagyva egy tanyára jut, ahol Karel a régi udvarlója lakik feleségével Zdenával. Karel közben harcot vív önmagával és azokról az időkről elmélkedik, amikor Zdenával megismerkedett. Az 1952-es év Karel számára sok megpróbáltatást hozott.

Hedvig találkozik Karellel és feleségével Zdenával. Karel otthon hagyta feleségét és a nem várt látogatót, hogy megkeresse Hedvig útonhagyott bőröndjét. Karéit Hedvig jelenléte egyre idegesebbé teszi.

• Zdena bebizonyítja, hogy 2 szereti Karéit.

uvas

Eddig mindig csak a vállát veregették. Közülük ketten megboldogult édesatyjával együtt szervezték a harmincötös sztrájkmozgalrnat A párttitkár ravaszul önbírálattal kezdte, hogy aztán Karel kipellengérezésére, megbírálására hatalmas lendületet nyerjen. Alaposan ráhúzta a vizeslepedőt; kezdve biztosított ténykedésétől egész a szövetkezeti vagyon kockáztatásáig. Védekezett. kötekedett Nem tudta egész komolyan venni őket. Szléha esek hallgasson, hiszen beszélni úgyse tud, mikor DobŕenlcéLen előadott, összekeverte kézirata lapjait, dadogott, hebegett, szörnyű kalamitás lett a dologból. Huszar jól beszél, de sohasem mond semmit a saját fejéből Táborský érdemekben bővelkedő elvtárs csakhogy már vénecske egy kicsit, és könnyen összetéveszti a marxizmust az evangéliummal. Jelen volt még a láncgyári Sábát is. Partizán cigaretták szétvált dobozéra firkált valamit, majd az egészet összegyűrte es elhajította. Ám az asztalon keresztül Karelhoz hajolt.

— Ha ma itt ülne velünk megboldogult atyád, tudod mit mondana ? Huszonötöt a fenekedre! Éri pedig odakölcsönözném neki a nadrágszíjamat.

Ezt nem írták a határozatba. Bizonyosra vette, hogy felvételét az új járási bizottságba már nem fogják javasolni. Égy hónap múiva ült össze az értekezlet: újra megválasztották. A járási páitapparátus ajánlására Valaki felvilágosítást kért, mire előlépett a párttitkár, megvédte Karéit, és kijelentette, hogy igen is a járási bizottságba való az ilyen haladott, kezdeményező, tevékeny .magas színvonalú fiatalember. Ez a körülmény jobban megviselte Karéit, mintha elvették volna az igazolványát, Akkoriban volt náluk Janecsek, mert a takarmány csillés szétszállltását építették ki a nagyólban Zdena, abban a hiszemben, hogy ő a konyhába ment, megállította Janecseket. Megkérdezte tőle, hogyan zajlott le a konferencia. Janecsek eL is mondott mindent.

— Mi a fenének törődsz te ezekkel a dolgokkal? — förmedt feleségére vacsora közben. Szegény Zdena nem tudta (levenni szemét a tányérjáról, torkán akadt a sző és olyan vörös lett, hogy a csűr is tüzet fogott volna tőle.

— Úgysem értesz te a politikához. Mit akarsz hát?

Hát élet volt ez mellette? Karel nem volt táncos, az örökös gyűlések miatt nem volt ideje megtanulni. Közgyűlések után mindenki táncolt. Csak Zdena ült az asztal mellett.

— Eredj táncolni! Akár Itt az agronómussal.

— Nem táncolok, fáj a lábam.

Kis idő múlva észrevette,

hogy Zdena lábai bizony táncolnak az asztal alatt. Szegény Zdena két óra hosszat hallgatta az ő vitatkozását valakivel a francia kommunisták esélyeiről. Közben egész este csak egy fél pohár limonádét fogyasztott.

Zdena osztályrésze bizony csupa robot volt és a körülötte való ugrándozás!

Állt az asztalra helyezett ládán, minden bűtor hírlapokkal volt betakarva, a mennyezet felé ágaskodott, mázolt. A magasra emelt ecsetről könyökig karjáia csurgott a festék. Mikor Karel belépett, Zdena azonnal abbahagyta a festést, szaladt mosakodni és ebédet adni.

Most. mindez eszébe ötlött, mindezt tudta, sajnos későn!

Zdena másnap sem jött el. Más löti.yatőja érkezett, délu» tán benézett Putifárné. Valami dolga volt a járási nemzeti bizottságon. Karel szeretett volna Zdenáról kérdezősködni, de Putifárné a szövetkezetek egyesítéséről -beszélt. Mégis megtudott valamit Karel.

— Kővárt törülnünk kell a jelöltek sorából — mondta Putifárné. Iratai a térdén feküdtek, orrán szemüveg volt. Csaknem biztos volt, hogy az egyesített szövetkezetek kolosszusában is megmarad főkönyvelőnek.

— Ugyan miért? Én ugyan Kővárt meghagynám az elöljáróságban, senki sem ért jobban az állattenyésztéshez!

— Valószínűleg bíróság elé kerül.

— Bíróság elé?

— Úgy van. összeverekedtek.

— Kivel?

— Elpáholta a feleségét. Lerészegedett a kocsmában, majd hazament ostort ragadott, azzal hajszolta végig a kerten. Hedvig miatt Az hazajött Prágából, pénzt kért. Kővár nem volt hajlandó kinyitni az erszényét, mire az asszony odaadta lányának a betétkönyvet. Kővár tombolt mérgében. Felesége orvost keresett fel.

Nagy erőtlenség öntötte el Karel testét, szinte pehelykönnyűvé tette fnintha csak a levegőben szállott volna.

— Hát... Hedvig... ?

Putifárné ránézett Karéira,

a vizes pohár után nyúlt, mintha gyötrő szomjúságot akarna csillapítani.

— Prágában van. Egyhamar nem jön haza. már a szégyen miatt sem.

— Amiatt nem csukhatják be Kővárt!

— Súlyosi**- testi sértés a vád.

Tálát' még rosszabb a súlyos lelki sértés, elmélkedett magában Karel.

Aztán megkérte Putifárnét, hogy vegyen neki levélpapírt és bélyeget. Putifárné azonnal hozott, cigarettát is és néhány süteményt. Majdnem szürkületig ottmaradt. Épülj fel hamarosan, mondta. Föltette a fejvédő csuklyát, fölhúzta a vastag bőrkesztyűt.

— A téli motorbiciklizéstől csúz áll be az ember térdébe. Autóbusz nem közlekedik még?

— Az gyorsan fordul, nem lett volna időm hozzád eljönni.

Karel egész meghatódott.

— Üdvözlöm a férfiakat. Marun'áékat.

„Zdena“, írta fel másnap megszólításként a levélpapír fejrészére. Egész életében mindössze ötször irt Zdenának levelet Négyszer hadgyakorlatáról, egyszer pedig Prágából, a kongresszusról. De sosem írt különösebbet. Csupa frázist. Zdena Kare! minden levelét kartondobozban megőrizte.

— Már nemsokára hazaengednek — írta. — Ma mondta a főorvos Nincs itt ruhám. Azt mondjak hogy mindent hazavittél, mert mindenem csupa vér volt. Vártalak Azt hittem, eljössz. Mit csinál a gyerek? Rossz ember vagyok. Amit én elkövettem, azt senki más nem cselekedte volna. írd meg, hogy anyámhoz menjek-e, vagy hová? Hát ez volna minden. Karel.

Egész lent, az aláírás alatt, ezt írta még a 'évéihez: És érezzétek jól magatokat!

Két nap múlva az autóbusz kocsi vezetője csomagot hozott Zdenától. Dvor felé a hóeke már utat barázdált a hófúvásban. Az autóbuszon már egész a járási székhelyig közlekedtek A csomagban főleg levelet keresett. A mákos buktát kirakta az asztalra, hogy mindenki vihessen belőle. Csak a csomag legfenekén találta meg a levélkét. Mikor meglátta a gyakorlatban, egyenetlen írást: mindjárt fölismerte, hogy Zdena a papirost először megvonalazta, a levél megírása után pedig kigumizta a ceruzával meghúzott vonalakat. A várakózás izgalmában megborsódzott Karel, a háta és gyomra összeszorult Megszólítás nélkül ez állott a levélben:

„Küldöma ruhát. Szvetteredet is, mert még hideg van. Nem mehettem a városba, mert az elnök nem gondoskodott helyettesről. Egyedül hagyott, így az én nyakamon van valamennyi malac, fi nagyfogúnak a hátsó ólból tizennégy szopósmalaca lett. Mind gyönyörűek.

— Igen. —

— Hallottad már, hogy a blokikat ledurrantottuk? Az egyiket fönn a hótorlaszon puffantottam le. Egyet a Három hársnál találtunk döglötten. Sárgafoltos volt. <

— Sárgafoltos, beszakadt derekú? —

— Az. —

— Akkoi egész a Hársakig vonszolta magát. —

— Tőled kapta? —

— Tőlem. Én meg őtőle. —

Szlezák füttyentett, a helyiérdekű megmozdult. fürgén megindult a mérsékelt lejtőn és egyre fokozta sebességét.

— Ki gondolta volna, hogy azok a dögök megtámadják a malacokat. Zdena elmesélte nekünk az esetet. —

— Mit. . beszélt el? —

— Hát azt. hogy miként martak össze a kutyák, — válaszolt és a pasztellszínű nyakvédőböl eredő fejét elfordította. Karel tovább nem kérdezősködött. Nyilvánvaló volt, hogy Szlezák csak a kuvaszokról tudott. Zdena Hedvigről hallgatott. Jellemérték mélysége jóleső, meleg fuvallatként lehelt Karéira.

Állomáshelyén tülkölt az autóbusz.

Karel nem is érzékelte a „hétszázhalos" kemény ülését, rozoga rugózatával. Ujjahegyével kis ablakot melegített a jégvirágos üvegen. A magas fúvásokat ketté szelte a hóeke-vágta széles, mély barázda. Hógátak között futott a Skoda kocsi És odafönt világos, kristálytiszta levegő. Megpil-Teje is bőven van az emsének. A kis Karcsi jól van. Z.“

Folyton újraolvasta, mint a jelképes beszédet. Estig százszor is. Ami leginkább nyugtalanította, annak Zdena kitért. Mikor másnap „civiľ'-be öltözött, zsebében egy százkoronást, másik zsebében egy doboz cigarettát és gyűjtőt fedezett fel. A belső zsebben pedig gondosan vasalt zsebkendőre lelt. Utálatos semmirekellőnek tűnt saját maga előtt.

Kilépett a kórház kapuján.

Félt az elutazástól, bántotta a lelkiismerete: de aztán nem akart estig várni az autóbusz ra, vonatra ült, eljött Käme nyecre.

— Alig egy órája hajtott ha za Zdena, — fogadta Karéit Szlezák forgalmista. — Kukoricadarát rakodott. Rendben vagy már? —

lantotta a Králiky felé kitérő elágazást. Tudta: odább Kácelov fekszik, majd Penzík, Jarosovice. Aztán Palava. Egész Morvaország.

Varjak röpdösték körül a jegenyéket. Az országút egyik helyéről meglátta Kopecet és a tehénistálló vörös tetejét. Mösi az jutott eszébe, hogy amit az ember ma épít, azt éppen olyar, szenvedéllyel fogják egykoi értékelni, mint a cölöpégjtmé nyék nyomait.

— Állj meg, kérlek, Dvori ban, — kiáltott Karel a veze tőnek.

— Világos, Karcsi! Tudod hogy így lesz. Következik < Bauöis család külön megálló helye! Neked mindig, Karcsi kám! — válaszolt a sofőr.

Már meg tudta különböztet ni: nagyól. csűr és a lakóház. Előtte szán. Fogat.

Nagyot nyelt. Zdena fáradtan jött a fal melletti kamrából, félmétermázsás kukoricadarás zsákokat rakott le a szánról Megállt. Nézte az autóbuszt. Ám be nem láthatott. De amikor az autóbusz fékezni kezdett, ijedten megfordult, viszszament a szánhoz. Ügy tett, mintha figyelemre sem méltatná.

Karel leszállt. Megcsapta az otthon és az ólak szaga Hirtelen nagy gyöngédség árasztotta

el bensejét Zdena újabb zsákot cipelt, a súlyt teste előtt combján megtámasztotta, hátrafelé hajolt, de igyekezett könnyedén lépni hogy Karel ne vegye észre mennyire kimeríti a zsákhordás. Most szívből óhajtotta Karel, hogy aszszonya számoljon vele.

— Zdena, — mondta. — Zdena1 —

Vége.

Fordította: SIPOS GYŐZŐ

íimmimiiiiiiiiimimiiiimiimiiiiiimiiiiimmiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiii

3 FECSŐ PÁL:

( A folyamok megindulnak

j. Megindulnak a folyamok,

zsenge zölddel zsong a rét, csacsognak csacska patakok 3 kékké simul a ködős ég.

Kisüt a nap, s ha könnyezem E higgyétek, hogy a fény vakít,

E fecske csicseg az ereszen

keresi vesztett társait, kik elhulltak a hosszú úton 3 s a tenger mélye lett a sír,

3 mártírjai a vándor útnak

E a sürgönydrót bláha hív.

E — A folyámok megindulnak,

7 pezsdül a vér, s egy új tavasz

harsonás kedvú rügyei zúgnak a föld felett s a föld alatt.

GINZEPY ÁRPÁD: 4 =

I BÚCSÚSZÓ I

3

E Néma csendben halk dallam,

• sötétségben csillag-pöttyök, E

3 úgy él már csak bennem E

= szikraként egy régi láng. ' 5

3 Ajkamon már csak néha reszket E

S nevednek bűvös csengése. E

3 Álmaimban mosolygó arcod E

egyre inkább ritkábban jelen meg.

Mintha szél fújta volna el, sárguló levél gyanánt szavad.

E Kialvó parázs vagy. E

3 Nem árasztasz szerelmes hevet,

E I de látn mégis őrzöm emléked. 3

— Bezárult a kapu,

3 melyen visszatérni vágytam,

E Csak a fény szűrődött át rajta, E

= míg elmentem a múltból. —

E Messzi távok gyógyító homálya E

3 megtanított elveszíteni. 3

E Hogy ne szeresselek, t E

3 megszűntein létezni. 3

E Dalos álmok szárnyán szállók, E

i hogy emléked őrzője lehessek örökre.

iiiiiiiiiiiinimiiiiiiiiMiiimiiiiiiiiitimimiiimiiiiimiiiimiiiiiimmii

„Az első század embere” címmel új cseh vígjátékot játszanak filmszínházaink. Képünkön Miloš Kopecký és A. Hajlóvá.

\