Új Ifjúság, 1961 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1961-02-07 / 6. szám

wutm WMíďJÍ „FIATAL LÄNY“ kérésére közöljük a mellékelt blúzo­kat. Az első készülhet mo­sóanyagból, de szövetből is. (Persze egyszínűből, zse­beknél és galléron elütő pántozással, vagy csíkosból is). A másik modell szö­vetblúz. A gallér masniban fejeződik be, és ez frissé, fiatalossá teszi. A masni széle kirojtozott. A raan­­zsetta és a gallér szélét el­ütő* színű pánt díszíti. Ha a blúz olyan színből készül, amihez más szín nem szép, a pántokat ferdén szabott anyagból készítjük. Kérjük olvasóinkat, akik tavaszi modelleket kértek, legyenek türelemmel, ide­jében közöljük majd a tava­szi újdonságokat. >“líeHoio'üi £ľľ Milyen legyen a mai lány kelengyéié? Er­re ké” felvilágosítást „TÖPRENGŐ LÁNY“, „20 ÉVES MENYASSZONY" ÉS „MAGDA“. A mai lány ke­lengyéje természetesen me­rőben különbözik a régi ke­lengyéktől, amiket már jó­formán a lány születésétől fogva gyűjtöttek a szülők, néha más szükséges dolgok­tól vonva el a pénzt, csak­hogy a férjhezmenö lánynak komplett kelengyéje legyen. Komplett kelengye alatt annyi ágy- és Iasztalneműt ér­tettek, hogy azt egy élet folya­mmán alig lehe­tett elkoptatni, hangsúlyoznunk, ilyen kelengye fölösleges. Nem érthetünk egyet azonban az­zal a felfogással sem, hogy kelengyét gyűjteni „ómódi“ dolog, hiszen a házasság megkötése után lassanként is be lehet mindent szerez­ni. Nem egészen így van. Ugyanis, a hiányzó dol­gokat lehet pótolni, de bi­zonyos alapnak lennie kell, hiszen a házasság folyamán mindig aköd vásárolni való a lakás kiegészítésére, szé­pítésére és kényelmessé té­telére, (itt az elektromos használati eszközökre gon­dolunk, porszívó, hűtőszek­rény, mosógép, televízió) a ruházatról nem is szólva. Tehát a mai lány kelen­gyéjét nem lehet a régi kelengyékhez ha­sonlítani, de föltétlenül Nem kell hogy az mennyire „Szeretném tudni": A banánnal kapcsolatban sokáig különböző néze­tek voltak elterjedve. Amikor Európába behoz­ták kb. 40 évvel ezelőtt, úgy mondták, hogy na­gyon egészséges. Később azt állították, hogy cu­kortartalmán kívül nincs benne semmi tápláló, és csak azért mondják, hogy egészséges, hogy vásá­rolják, mivel tudvalévő­én mindig igen drága volt. A legújabb orvosi kutatások szerint a ba­nán igenis egészséges, • éspedig azért, mert ér­• tékes vitaminokat, ásvá­• nyi sókat, gyümölcscuk- 0 rőt, fehérjét tartalmaz. A régi nézette! ellentét­­® ben — hogy a banán • „nehéz“ gyümölcs — ma • már gyomor- és bélbete- 0 gek diétájában szerepel, mert megemésztése alig • két órát vesz igénybe. • Befőzni nem lehet, de fi­­nőm krémek készíthetők • belőle. Amennyiben ér­• dekli, kérésére szívesen ^ közlünk néhány finom receptet. szükséges, hogy amikor férj­hez megy, meglegyen nem­csak a legszükségesebb ágy- és asztalneműje, hanem asz­tali- és konyhaedénykész­lete is. Hogy mennyi legyen mindenből, az persze a lány anyagi helyzetétől függ. Itt megjegyezzük, hogy az ösz­­szeállításnál az arányos­ságra is ügyelni kell, v. i. nem szép, ha valakinek vagy nyolc szebbnél-szebb puló­vere van, de zavarba jön, ha háromfogásos ebédet kell készítenie, mert nincs csak két főzőedénye, s ugyan­ilyen, -ha valaki a f ehérne­­müs szekrényébe már egy gombostűt sem tud elhe­lyezni, de nincs egy elegáns ruhája, amiben elmehetne a színházba. (Folytatjuk) A szülőotthonokban — nagyon helyes rendelkezés folytán — nem engednek látogatót. Az ok ismeretes: az esetleges fertőzés elke­rülése. Sokszor azonban igen nehéz a fiatal anya helyzete, aki 6-8 napos cse­csemőjével hazajön a szülő­otthonból. Lakása ajtajára nem akaszthat táblát „láto­gatás tilos“ szöveggel, és még inkább nem a kicsi ágya fölé: „Ne hajoljatok Tudja-íi hegy-» általában számítani kell azzal, hogy minél tovább főzzük az ételt, annál keve­sebb tápanyag marad benne, túlfőzéssel pedig csaknem minden tápérték kárba megy, * a zsírban kisütött étel an­nál nehezebben emészthető, minél több zsírt szív magá­­- ba a sütés ideje alatt, V a belsőrészek több B vi­tamint (vérképző) tartal­maznak, mint a hús, s ezen­kívül igen gazdagok fehér­jékben és ásványi sókban, * sütés közben nem szabad villával szúrni a húsba, mert így veszít a zamatosságából. HRUSCSOV MAROKKÓBA LÁTOGAT V. Mohammed király hivata­los látogatásra meghívta Ma­rokkóba Nyikita Hruscsovot, a Szovjetunió Minisztertanácsá­nak elnökét. A szovjet kor­mányfő a meghívást elfogadta. A Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa elnökségének elnöke és a Szovjetunió Minisztertaná­csának elnöke meghívta a ma­rokkói királyt, hogy alkalmas időben látogasson el a Szovjet­unióba. A király elfogadta a meghívást. A látogatások időpontját diplomáciai úton határozzák meg. KIKÖTÖTT RECIFÉBEN A SANTA LIBÉRIÁDÉ A Santa Libertade (Santa Maria) szerda délután 14.15 órakor, brazil felségvizekre ért. Ütban a recifei kikötő felé, rövid időre megállt, majd foly­tatta útját a kikötőbe. A hajót három amerikai és egy brazil hadihajó követte. Hírügynök­ségi jelentések szerint a gőzös befutott a kikötőbe, és meg­kezdődött az utasok partra­­szállítása. Quadros, az újonnan beikta­tott brazil elnök táviratban biztosította Galvao kapitányt, hogy menedékjogot ad neki és követőinek Brazília területén. CASTRO ÉRDEKES NYILATKOZATA „Nemcsak az önkényuralmat szüntettük meg, hanem meg­semmisítettük az imperialista­barát burzsoá állami appará­tust, az imperialistabérencek­ből álló bürokráciát, rendőrsé­get és hadsereget. Megszűn­tettük az előjogokat, a nagy­birtokososztályt, egyszer s min­denkorra elűztük a külföldi monopóliumokat, jóformán a teljes ipart államosítottuk, ál­lami tulajdonban vettük a föl­det és kollektív gazdaságokat létesítettünk. Küzdünk azért, hogy végleg megszűnjék a kizsákmányolás és felépítsük a teljesen új tár­sadalmat, amelyben az új osz­tály uralkodik.“ Ezeket mondotta Fidel Cast­ro az Unitá tudósítójának. AZ ARAB KÜLÜGYMINISZTE­REK AZ ALGÉRIAI KÉRDÉSRŐL Az Arab Liga külügyminisz­teri értekezlete szerda délben befejezte az algériai kérdés' megvitatását. Az Algériáról el­fogadott határozatok leszöge­zik: az arab államok elhatároz­ták, hogy fokozott anyagi, pénzügyi és erkölcsi támoga­tást nyújtanak' Algériának. Döntöttek arról is, hogy rövid időn beiül fegyvert és lőszert szállítanak az algériai kor­mánynak, s hozzájárulnak, hogy állampolgáraik önkéntes­ként jelentkezzenek az algériai felszabadító hadseregbe. Elha­tározták azt is, hogy felülvizs­gálják politikai és gazdasági kapcsolataikat Franciaország­gal, ha továbbra is folytatja a háborút Algéria ellen. INDIA ÁLLÁSPONTJA A KONGÓI KÉRDÉSRŐL A DPA jól értesült újdelhi körökre hivatkozva jelenti, hogy az indiai kormány három­szakaszos tervet terjesztett Hammarskjöld ENSZ-főtitkár elé a kongói válság megoldá­sára. A főtitkárnak küldött jegy­zékében az indiai kormány kö­veteli valamennyi kongói fegy­veres erő leszerelését, a kon­gói szerveknek nyújtott min­dennemű külföldi támogatás megszűntetését (a hivatalos ENSZ segélyakción kívül), a politikai foglyok szabadon bo­csátását és a parlament össze­hívását. A továbbiakban az indiai kormány kifejezte nyugtalan­ságát a katangai idegenlégió megszervezése miatt/ Indiai nézet szerint Belgium a bur­kolt katonai beavatkozásról immár áttért a nyílt agressziós politikára. INNEN-ONNAN Japánban legújabban mű­anyagból is készítenek kerék­párt. Ezek jóval könnyebbek és tetszetősebbek, mint az acélból valók. A japán kerék­páripar azt reméli, hogy e kí­sérleti gépek jól beválnak, és hamarosan kelendők lesznek. A sárhányó anyaga kemény PVC, a láncé poliamid (nylon), a nyeregé poliuretán hab. Minthogy Japán sok kerékpárt exportál, a kísérletet világ­szerte nagy figyelemmel kísé­rik. (Frankfurter Rundschau) (A hírforrás nem tájékoztat arról, hogy a kerékpár váza is műanyagból készül-e. Ha igen, anyaga minden bizonnyal üveg­szálbetétes poliészter gyanta. (A szerk.) Történelmünk lapjaiból j (Befejezés a 2-ik oldalról) Csehszlovákiáért. A Nagy Ok- # A konferencia tiltakozását tóberi Szocialista Forradalom # fejezte ki a háború ellen, ha- hatása alatt 1918-ban megszü­­tározatba foglalta, hogy min- letett az Orosz Kommunista den évben megtartják az Ifjú- Ifjúsági Szövetség. Az orosz sági Nemzetközi Napot, de több Komszomol Lenin elvtárs be­­kérdésben nem jutott megálla- folyása alatt a nemzetközi if­­podásra. Azok a fiatalok, akik júsági mozgalom kezdeménye­­a háborúval szemben forradal- zője lett. mi álláspontra helyezkedtek az A Kommunista Ifjúsági In­­„Ifjúság Internacionáléja“ című ternacionálé Berlinben 1919 lap körül csoportosultak, amely novemberében alakuló kong- Svájcban jelent meg. A cseh, resszusra jött össze. A cseh- és szlovák proletárifjúság az szlovák proletár ifjúságot a idősebb forradalmi munkások kongresszuson a kladnói forra­­oldalán bekapcsolódott a nem- dalmi ifjak képviselték, zetközi felszabadító mozgalom- A Kommunista Ifjúsági In­ba. A Nagy Októberi Szociális- ternacionále a nemzetközi ta Forradalom eszméi arra kommunista ifjúsági mozgalom buzdították a munkástömege- központja lett és hozzájárult két, hogy harcoljanak nemzeti ahhoz, hogy Csehszlovákiában szabadságukért, az önálló is megalakult a Komszomol. Nem véletlenül... Washingtoni hivatalos i körök már évek óta próbál- I ják elhitetni, hogy a szo-i cialista Kína nemlétező ha-i talom — írja a svájci „Diei1 iTat“ washingtoni levelező-i je és azt jósolja, hogy a je-p lek szerint revidiálni fogjákl1 lezt a struccpolitikát azl (Egyesült Államokban. I Ä „Tudományok Fejlesz-I* i tését Szolgáló Amerikai /Társaság“ nemrégiben elő-l* »adássorozatot kezdett, melyl1 /folyamán USA-tudósok al1 »szocialista Kína tudomá-f /nyos sikereiről számoltak# jbe. Az egyik ilyen előadá-f Json hangzott el a követke-# íző megállapítás: „Az Egye-# fsült Államok szaktudósai# egyöntetűen azt tapasztal-*1 ják, hogy a kínai nép tér-*' mészettudományi és tech-r nikai téren néhány évtize-* den belül (?) egyenrangú-* ságot ér el a világ nagy* ipari nemzeteivel.“ * A „New York Times“ ez-j zel kapcsolatban kifejtig hogy a legközelebbi évek' folyamán vitán felül a tu­dományok új alkotó ereje áramlik majd Kínából és csak az államférfiakon mú­lik hasznosíthatja-e a vi­lág az emberiség javára Kína hozzájárulását az el­következő 50 esztendő alatt. Mindezekhez hozzáfűz­hetjük, hogy mindenekelőtt, i az Egyesült Államok új po­litikai vezetésétől függ, i majd, mennyire vonják le,> a tanulságot külügyi szak­embereik a tudósok megál­lapításaiból és legelső meg­oldandó feladataik egyiké­nek tekintik-e végre, hogy^ elejtsék drága pénzen hiz­lalt pojácájukat, Csank Kai Seket, és elismerjék a 700 milliós szocialista Kínát. A TUDOMÁNY ^ň^tcchmk^ fölém, ne leheljetek rám, hiszen én még nagyon ér­zékeny vagyok". A látoga­tók tehát „természetesen“ jönnek, 5 cm-nyiről akar­ják látni a kicsit, esetleg meg is simogatják (a lelki­­ismeretlenek meg is csó­kolják)-! A jobbik eset, ha a láto­gatók azt hiszik magukról, hogy egészségesek. Előfor­dul azonban az is, hogy miután jobbról-balról meg­nézték a csecsemőt, tüsz­­szentenek egy nagyot, eset­leg köhögőrohamot kapnak, miközben .megjegyzik: Nem tudok kilábalni ebből a meg­fázásból! Fölösleges hangsúlyoz­nunk, hogy ez a íelkiisme­­retlenség tetőfoka. Csecse­mőt csak akkor látogassunk, ha teljesen egészségesek vagyunk, de akkor is álljunk kissé távolabb az ágytól, ne hajoljunk föléje, ne simo­gassuk, becézgessük. Ha nagyobb lesz, ő is, a család is hálás lesz érte. Ne in­tézzük ezt el egy kézle­gyintéssel és hogy „én is felnőttem, pedig hányán le­heltek rám“, és ne felejtsük el, hogy ami egy felnőttnél múló megfázás, csecsemő­nél életveszélyes helyzetet idézhet elő. • A MÜKEZEKET BIOÁRAM­LATOK IRÁNYÍTJÁK « VAJON ELKÉSZÍTIK-E A HOLDRA ÉS MÁS BOLYGÓKRA VALÓ KI­SZÁLLÁST A tudósok már jó régen fog­lalkoznak azzal a kérdéssel, hogy miképpen segíthetnének olyan esetekben, amikor az emberek gyermekbénulás vagy baleset következtében teljes bénaságra vannak utalva. A művégtagok tudományos kuta­tó intézetében Moszkvában si­került olyan műkezet szerkesz­teni, amely az emberi agyból kiinduló parancsra mozgásba jön. A műkéz mozgását bio­áramlatok váltják ki. Ezeket az áramlatokat egy bizonyos szalagra felfogják, erősbítik. végigfuttatják egy elektro­­agyon és mágneses berende­zésen. Ügyhogy a kéz egy du­gattyú- és emeltyűrendszer segítségével ki- és becsukódik. Ezen a találmányon Kobrinsz­­kij szovjet tudós és munkatár­sai dolgoznak. Azt a célt tűz­ték ki, hogy olyan kezet szer­kesztenek, amely megkülön­bözteti a hideget a melegtől, és a tárgyak puhaságát vagy keménységét is. A bioáramlatok által irányí­tott szerkezetek sok esetben válhatnak hasznossá az embe­riség számára. Ha a gyermek­­bénulás következtében áll be a végtagok bénultsága és a be­tegség tette tönkre a hátgerinc K I 7 9 Ábránkon sematikusan a mű­kezet látjuk. Az idegből (1.) Kiinduló im­pulzus bioáramlatok formájá­ban elektródok. (2.) Segítségé­vel megerősítjük és mágneses tekercseken keresztül vezet­jük. Mágneses tekercseken ke­resztül a hidraulikus tolattyú úgy irányodik, hogy a szivaty­­tyúból a körforgást végző olaj rányomódik az emeltyűre és az tökéletes mozgást végez. Nagy távolságokból, mondjuk a Földről a Holdra, bioelektro­mos jelzéseket rádiótechnika segítségével lehetne közvetí­teni. setjszövetének nagyobb részét, a megmaradt sejtek csak kor­látolt mértékben fejlesztenek bioáramlatokat. Ezekben az esetekben egy műszer segít­ségével lehetne lejegyezni az egészséges szervrészek jelzé­sét és az izmokat mozgásba le­hetne hozni. A műszer segít­ségével olyan sokáig végezné­nek a megbénult izmok mozgá­sokat, míg az izmok újból erő­re kapnának és az idegrost A műkéz az emberi agy parancsát a tenger mélyén bioáram- visszanyerné reagáló képessé­­latok segítsége útján teljesíti. gét. A SZÍV MAGA JEGYZI LE MŰKÖDÉSÉT Ha betegségek a hátgerinc azon részét támadják meg, ahonnan a mellkas légzési izomzata szabályozódik, a tüdő működését mesterséges tüdő is átveheti. A Szovjetunió Novo­­szibirszki Orvostudományi Ku­tatóintézetben most olyan röntgenkészüléket szerkesztet­tek, amely a szívből kiinduló bioáramlatok segítségével mű­ködik és a szív saját maga jegyzi le működésének egyes fázisait. AZ EMBERI AGY PARANCSAI MAJD A TENGER MÉLYÉRE IS HATNAK A jövőben a bioáramlatok nemcsak röntgenkészülékeket, hanem más műszereket is hajt­hatnak olyan helyen, ahol a munka elvégzése az ember számára veszélyessé vagy le­hetetlenné válhatna. Az ember majd egy képernyőn laborató­riumából figyelheti, hogy az agyából kiinduló parancsot a tenger mélyén vagy óriási tá­volságokban a n.űkéz teljesíti. A Holdon vagy más bolygókon gépemberek — robotok lehet­nének az első kutatók és eze­ket bioáramlatok útján lehet­ne irányítani. Ezeket a „tudós robotokat“ rakétákon lehetne a Holdra vagy más bolygókra szállítani, és az volna a felada­tuk, hogy a kivizsgálás céljaira kőzeteket gyűjtsenek és előké­szítsék az űrhajó kikötőjét. kutató a „Holdrobot“ kezét irányítja távolból. ÜJ IFJÜSAG — a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságának lapja Megjelenik minden kedden K radia a Smená a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságának kiadóhivatala Szerkesztőség és adminisztráció, Bratislava, Pražská 9. — Telefon 445-41 — Postafiók 30 — Főszer ke-/ i fi Szőke ló/.sel — Nyomta a Západoslovenské tlačiarne 01, Bratislava, ul. Nôr povstania 41. Előfizetés egy évre 31.20 *•* Terjeszti a Posta Hfrlapszolgálata. Kéziratokat nem örzünk meg és nem adunk vissza. K_11*11053

Next

/
Thumbnails
Contents