Új Ifjúság, 1961 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1961-10-31 / 44. szám

4

Valentyina Kalinovszkaja táncol az Erdei dal című balettben. Ezt a balettet, amely M. Szkorulszkij ukrán zeneszerző műve, a kijevi Operaház mutatta be.

j Ukrajna táncol

Korunknak van egy vitathatatlan sajátossága: az előző években egyre jobban távolodtunk a múlttól, ma pedig úgy múlnak napjaink, hogy minden óra, minden nap, minden év szemmelláthatöan közelebb visz

bennünket a jövőhöz__

Ukrajnában is, már alig emlékeznek az ukrán kultúra nehéz korszakára, Szinte rossz tréfának tűnik a 9 cári ukáz, amely elrendelte, f hogy „be kel! tiltani a kisf orosz-nyelvű színműveket 9 és előadásokat.“ Kisorosz- 9 nak nevezték ugyanis abban 9 az időben az ukrán nyelvet, f amelyen Tarasz Sevcsenko, f Mihail Kocjubinszkij, Ivan f Franko és Leszja Ukrainka 9 írta müveit. A cárizmus törf vényen kívül akarta helyez* ni az ukrán nemzeti kultúrát.

Am a nép az elnyomó rendszert nyílvánította törvénytelennek és röviddel az Októberi Forradalom után a kommunista párt egyik határozatában leszögezte: „Tekintettel arra, .hogy a cárizmus és Oroszország kizsákmányoló osztályai évszázadokon át elnyomták az ukrán kultúrát (nyelvet, iskolát, stb.) az OKP Központ; Bizottsága arra kötelezi valamennyi tagját, hogy minden eszközzel segítse elhárítani az ukrán nyelv és kultúra szabad fejlődésének összes akadályait.“ Minden eszközzel az akadályok eilen ..

Ez ma már'történelem, a művészet és a közoktatás, az irodalom és a tudomány újjászületésének dicső története. A jövő pedig a tények fényében tárul elénk és korunk világos nyelvén

lág számos nyelvén szól az emberekhez. $

Az irodalmat azonban 9 nemcsak az író teszi, ha- í nem az olvasó is. A köztár- 9 saságban mintegy 33 000 9 nyilvános könyvtár műkő- 9 dík, vagyis 1287 főre jut r egy könyvtár. (Ezzel szem- 9 ben az Egyesült Államokban ' 22 773 lakosra jut egy

Az ukrán tánckultűra gaz- 9 dag hagyományforrása a népi tánc.

könyvtár. Angliában 89 926- ^ ra, Japánban pedig 122 223-J ra.l 9

Vég nélkül sorolhatnánk J azokat a példákat, amelyek J mind arról tanúskodnak, \ hogy a „művészet a népé“ ? Ipnini e've az ukrán szocia- \

i szól hozzánk, í Ukrajnában ma 138 felsől oktatási tanintézet műkö$ dik, több mint 460 000 hall( gatóval. Ezenkívül az üze- i mek, bányák, kolhozok és f tudományos kutatóintézetek i melleit több, mint ezer né- 9 pi egyetemen tanulják a i dolgozók a legkülönbözőbb i tudományágakat.

9 Ukrajnában mintegy 70 9 szakszervezeti színtársulat f működik Előadásaikat

9 évente körülbelül 15 millió 9 néző látogatja, f Az ukrán irodalomról szá- 9 mot adnak a könyvek is, 9 melyeknek évi példányszá- 9 ma megközelíti a 100 milli-Íót. Sok ukrán fró műveit nemcsak a Szovjetunióban, 9 de külföldön is ismerik 9 Makszim Rilszkij és Alek- 9 szandr Kornvejcsuk, Pavlo 9 Ticsina és Vanda Vaszlevszí kaja, Mikola Bazsan és Vlaf gyimír Szoszjura, s velük 0 együtt sok más mai ukrán a író müve millió meg millió

r ---w..

lista kultúra fejlődésének \ törvényévé vált. J

1936-ban és 1951-ben tar- 0 tották meg Moszkvában az 0 ukrán művészet és irodalom első ünnepi heteit, s azóta 9 az ukrán kultúra új voná- 9 sokkal gyarapodott. Akkor a 9 . színházi és zenekritikusok 9 csaknem valamennyi bírála- f tíjj klasszikus művekkel fog- f latkozott, hiszen lényegében f csak ezek voltak műsoron, f Ez érthető is; a fiatal szó- 9 Cialista kultúra nagy gond- f és feilesz- f

daľ élesztette fel és fejlesz^- , tette tovább a legjobb nem*- 9 zeti hagyományokat.

Akárcsak régen, Ukrajná- a ban ma is nagy tisztelettel 1 tekintenek a klasszikusok i felbecsülhetetlen értékű al- 1 kotásaira. De Szovjet-Uk- ^ rajna művészei a mai korra ^ is nagy' érdeklődéssel tekin- 0 tenek A ma új dalokra ih- 0 leti a zeneszerzőket, új té- 0 mákat nyújt az íróknak, a színműíróknak. Ma már a 0 kritikusoknak foglalkozniuk ( kell a mai kort tükröző operákkal és szimfóniákkal, az ( Ukrán Köztársaság embereit ( ábrázoló festményekkel, a ( ma levegőjét árasztó szín- 0 darabokkal.

baletteavüttes egyik jelenete.

SZABÓ ISTVÁN:

A baj mindjárt a találkánál kezdődött: Fábián tízperces késéssel érkezett a cukrászdába, s mikor meglátta Zsuzsi sértődött arcát, engesztelő mosolygás helyett olyan vad ábrázattal közeledett az asztalhoz, mintha nagy leszámolásra készülődött volna. A lány fagyosmereven ült az asztalnál, puha kis száját most keményen öszszeszorította.

— Szervusz — vetette oda Fábián és leült.

Nem csókolták meg égymást.

— Negyed négy van, tudod?

— mondta Zsuzsi. A fiú biccentett.

— Tudom.

S ridegen dőlt hátra a székén, nem nézett a lány szemébe. Az üvegfalon át sokáig bámult kifelé. Makacs eső verte a várost reggel óta, az utca, az egész világ siralmas-szomorú volt, ázott em.berek vágtak keresztül az úttesten behúzott nyakkal, az ágak hegyei szakadatlanul könnyezrek. A nyomasztó-szürke égbolt súlyosan, ráfeküdt a házakra.

— Úgy emlékszem, háromra beszéltük meg a találkozót — mondta a lány. Fábián kegyetlenül bólintott, s egyre az utcát nézte.

— Dolgom is akadhatott,

nem gondolod? — mondta később

Ez nem volt igaz; egész nap a szobájában tétlenkedett, hevert az ágyon vagy sétált faltól falig. Odakünn rendületlenül zuhogott az eső, s ettől egyre inkább elborult az ő kedve is. Olvasni nem tudott, még Zsuzsira sem gondolt szívesen, — a mozdulatlan bútorok is ingerelték. És délután, amikor a találkozóra készült, elhatározta: ma azért is késik egy negyedórát. Miért ne késsek? — gondolta. Összedől a világ, ha várnia kell egy kicsit ?

Zsuzsi könnyű kis keze máskor a térítőn játszadozott, hogy Fábián lefoghassa s aztán így nézzék egymást boldogtehetetlenül. Az asztal most üres volt, mint a senki földje. Zsuzsi szigorú ■egyenesen ült, mint egy kis iskoláslány, két keze az ölében pihent. Fábián gőgösen trónolt az asztalka másik végén.

— Ma elmehettem volna moziba — mondta a lány.

— Miért nem mentél?

— Azt hittem, komoly kötelezettségem van.

A fiú vállat vont.

— Hát, ha neked ez kötelezettség!

Előkerült egy felszolgálónő, s megállt az asztaluknál.

— Két tortát — mondta Fábián.

kedvre ft fs reeszfredvvet felelt. Máskor kedves duruzsolással szokta vigasztalni, kölcsönadtaojele vidámságát.

Átkozott nap ez, nem lett volna szabad kimozdulni hazulról, míg csak jobbra nem fordul minden... Micsoda? Az ember kedve? De hát mitől romlott el?

— Megyek — mondta a lány.

Fábián szive összefacsarodott, de arca gőgös maradt.

— Unatkozol? — kérdezte.

— Minek üldögéljek itt ?

— Te tudod. Ha úgy gondolod, hogy nem érdemes ...

— El akarsz küldeni?

— Én? Tégy, amit akarsz.

A lány szeme most elsötétedett.

—Jó neked ez, Fábián?

— Jó vagy nem jó! Mással is előfordul, hogy elkésik.

— De akkor elnézést kér az ember. És rendesen viselkedik.

— Én nem kérek semmit — szólt Zsuzsi, s még egyenesebbre húzta magát.

— Akkor csak egyet —

mondta a fiú.

Összevillant a szemük. Fábián érezte, szakadékhoz közelednek. Mibe sem került volna, hogy régi hízelkedő mosolygásával kiengesztelje a lányt. De miért nem akar most Zsuzsira mosolyogni, miféle makacsság tartja vissza? Önmagának is fáj ez a makacsság, s mégsem tudja abbahagyni.

— Egészen jó ez a sütemény — mondta gonoszul. Zsuzsi idegesen megrándult s egy tétova mozdulatot tett, mint aki indulni készül. „Mi. ez? Mire való ez? Mit csinálok?" gyötrődött Fábián s figyelte magában a fájdalom édességét. Talán most illan el az utolsó pillanat s aztán már semmit sem lehet jóvátenni.

Talán ha Zsuzsi mosolyogva, s nem sértődötten vár rá a késés miatt, akkor ö sem játszotta volna meg ezt az esztelen komédiát ? De már hazulról úgy indult el, dühvei a torkában, s akkor sem tudta, mi lelte. Miért kellett elkésni? És Zsuzsi is mintha bal lábbal kelt volna fel ezen a napon: rossz

— Talán lábaidhoz essek? Mintha összedőlt volna a világ!

— Fábián! — mondta Zsuzsi.

— Elég — suttogta a lány, s felemelkedett a székről. — Megkérlek, hogy ne keress holnap.

— Talán nincs is szándékomban —r mondta rekedten Fábián.

Rémfttten akadt Sssae a szemük. Hát igaz ez, valóban igaz? Megtörtént? Miféle rettenetes játék ez és mire való?

Aztán pillantásuk dacosan megkeményedett; sápadt-büszkéén néztek utoljára farkasszemet. Fábián torka elszorult. Az utolsó másodpercek!

— Jó mulatóst — susogta a lány.

— Sok szerencsét — bólintott a fiú hideg arccal.

S míg Zsuzsi ellibegett az ajtóig, Fábián mellében irgalmatlanul forgott a kés, szinte elszédült a fájdalomtól. Kiáltani akart, úgy hogy a lány hallja meg és forduljon vissza. Szája azonban feszes maradt, mintha összeforradt volna,

Zsuzsi keresztülgázolt az úttesten a szakadó esőben. Fábián szívét tíz körömmel marcangolta a kín, amint elnézte könnyű, kedves alakját. Fölidézte kondor fürtöcskéit, minduntalan változó, titokzatos szemét, édesen boldog nevetését: bensője ki akart szakadni, hogy utána induljon a lánynak, mert nem lehet igaz, hogy örökre elmegy. Ahogy távolodott, a fiúba úgy nőtt a hiány mélységes döbbeneté.

Zsuzsi elkeveredett az emberek között. Fábián tudta, hogy a szeme most riadt és könnyes, puha kis szája finoman megmegrándul, s nem az ó szívének való vihar háborog benne. Vajon neki is annyira fáj?

Lehajtotta a fejét. A szép mesebeli kastély, amelyben éltek, váratlanul összeomlott. Miféle sötét, alvilági óra volt ez? S ez az egész átkozott idő, nyomasztó egével, irgalmatlanul suhogó esőjével! Nem lett volna szabad kibújni az ágyból, csak akkor, ha majd felragyog a nap a tiszta égen.

Pablo Picasso, a világhírű festőművész, békeharcos, a napok• ban töltötte be 80. életévét.

Liszt Ferenc

150 évvel ezelőtt, 1811. okt. 22-én született Doborján. Vaskos köteteket írtak róla, munkásságáról, Lefestették bennük az embert, a művészt, a humanistát, a zene korlátlan fejedelmét.

Liszt Adám, a doborjáni jószágfelügyelő, a kis Ferencet már gyermekkorában a zongora mellé ülteti. A gyermekek szivárványos világából, játékai közül ragadja ki és szinte zsarnoki kíméletlenséggel kényszeríti a dallamok világának megismerésére. Hatéves korában Ries zongoraversenyét játsza.

Kilenc éves, amikor Pozsonyban Eszterházy Miklós palotájában hangversenyt rendeznek, amelyen a kisfiú játéka általános elragadtatást kelt. A muzsika mecénásai évi 600 forint ösztöndíjat szavaznak meg továbbtanulására

Bécsben Beethoven tanítványa, Czerny vállalja a gyermek tanítását. Már az első alkalommal bámulatba ejti tehetsége és fel is jegyzi róla: „Sohasem volt még ilyen buzgó, zseniális és szorgalmas növendékem“. Látva a szülők nehéz anyagi helyzetét, ingyen tanította és vásárolt kottákat számára,

1822. december 1-én kerül sor az első bécsi bemutatkozásra. A legnagyobb ámulattal hallgatja a kényes igényű közönség a fiúcska játékát, hiszen még nem fordult elő, hogy ebben az életkorban valaki így elbűvölje a hallgatóságot.

Apjával együtt felkeresik a legnagyobb élő mestert, Beethovent és megkérik, jelenne meg a kis Liszt legközelebbi

hangversenyén. A zenetitán nem nagyon hisz az úgynevezett „csodlgyerekek“-ben, de akarva-akaratlanul mégis teljesíti a kérést. A hangverseny után odamegy a kis művészhez és homlokon csókolja. Beethoven már ekkor meglátta benne az új zene fiatal apostolát.

Becsből Párizsba vezet az út, hogy a Conservatoire-ban folytathassa tanulmányait.

A francia fővárosban érte a kis Ferencet élete első nagy csalódása. A párizsi konzervatórium alapszabályának értelmében, idegen nem tanulhat az intézetben. A magasabb kiképzés kapuja tehát bezáródott a gyermek előtt. Az ajánlólevelek azonban megnyitják a legszámottevőbb családok, szalonok ajtóit. Rövid o$t-tartózkodás után már az operaházban tart hangversenyt.

Pályája egyre merészebben ível fölfelé. Többen igyekeznek rábeszélni, írjon operát, így születik meg első és egyetlen operája, a „Don Sanche“. Ennek bemutatóját, ünneplésektől terhes hangversenykörútak követik Franciaországban, Svájcban, Angliában.

A pártfogói kegyek keresése, a szalonok üres világa, a konvencionális formák ostobasága kiábrándító'ag hatnak az ifjú művészre. Keserűen tapasztalja a művészek legtöbbjének szolgasorsát. Ilyen körülmények között éri tizenhat éves korában apja halála.

Egyedül maradva a koncertezés mellett kénytelen órákat adni, hogy állandó anyagi jövedelmet biztosíthasson magának.

Berlioz révén ös^zeismerkedik a tüzes és temperamentumos, de számító d’Agoult Máriával. Egyre gyakrabban találkoznak egymással és amit sokáig önmaguk előtt is titkolnak, végén bevallják egymásnak: úgy érzik, nem tudnak egymás nélkül élni. 1835-ben lányuk születik, hozzá írja a boldog apa első dalát: „Aranyhajú angyalka" címmel.

Alpesi kirándulásain, amelyekre többször George Sand is elkíséri, a természet illatát, az erdők és bércek pompáját szívja magába. A természet csodálatos zsongása kel életre a „Vándorévek“ ciklusában.

Olaszországban, ahová a művészvilág nagyjai időnként elzarándokolnak, ihetet meríteni,, az antik kultúra és a renaissance alkotásaiból, Lisztet is megigézi a ragyogó égbolt, az azúrszínű tenger, fehér márványpaloták, a lágy, sehol másutt nem hallott dallamok.

Ebből az életből tépi ki a segélykiáltás: Árvíz dúl otthon Magyarországon! Ezrek és ezrek válnak hajléktalanokká!

Bécsbe siet, hogy jótékonycélú hangversennyel próbáljon az árvízkárosultak nyomorán enyhíteni és aztán egyedül, gyalog, batyuval vágjon neki a bajtól látogatott országnak. Tíz nagysikerű koncert után azonban levelet kap d’Agoult Mária betegségéről s a tervezett magyarországi út elmarad.

,A következő tíz évet fokozott munka, állandó hangversenyek jellemzik. Az egyik angol lap 1844-ben így ír róla: „Lisztet eddig a zongora Paganinijének nevezték, de inkább a zongoristák Byronja“. Költő, aki úgy játszik az emberi érzelmek húrjain, ahogy a muzsikusok közül is csak kevesen képesek. Legtermékenyebb évei ezek. A „Magyar rapszódiák“ jónéhánya, a „Mazeppa“, több Beethoven, Schubert-dal átirata ennek az időszaknak gyümölcsei.

Weimarban alkotja a Faust és Dante- szimfóniákat, a „Magyar rapszódiák’,' legtöbbjét, a H-moll szonátát, az „Esztergomi misét“ és számos egyéb művét.

1875-ben Erkellel együtt megalapítja a „Zeneakadémiát”, az ország első zenei főiskoláját.

Liszt Ferenc útja nem volt sima. Az előítéletek, a megcsontosodott nézetek úton-útfélen megpróbáltak akadályokat gördíteni munkája elé. Sokan nem értették mondanivalóját, pedig, zenéjével a jövő nemzedékhez szólt, a jövő felé mutatott utat. A XIX. század talajából nőtt ki, ennek légkörében élt, de zenéje iránytű a holnap felé s egyben maradandó, örök érték.

SIRAS5ER BÉLA

/