Új Ifjúság, 1961 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1961-09-19 / 38. szám

4

X

Megérdemelt bizalom

Épp egy éve jártam utóljára a leleszi 2 éves mezőgazdasági iskolábah. A 700 éves kastély folyosói, termei akkor is ily vidám, napcsókolta arcú fiatalok hangjától voltak zajosak, mint ma. Többnyire Bodrogköz fiai, lányai ismerkednek itt a tudománnyal De akadnak itt a Bódva-völgyéből is. Ám nemcsak a kémiával, a számtannal, a magyar, szlovák irodalommal, nyelvtannal, a modern mezőgazdaság módszereinek az alkalmazásával barátkoznak. Ismerkednek a fiatalok, hanem a népi és az új szocialista kultúrával is. mert a leleszi mezőgazdasági Iskola kultúrcsoportja, annak ellenére, hogy csak

Tiszai csárdás

egyéves mú'tra tekinthet viszsza, ma már jó hírű együttes.

Petrik Andor tanítóval, a kultúrcsoport vezetőjével és Kulik László tanítóval beszélgetek.

— A múlt év szeptemberében a bizalom előlegezésével búcsúztunk el, igák?

— így valahogy.

— És a bizalmon túl mit adhatok ma hirül ?

— Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy van miről hírt adnunk.

Hiszen ma már iskolánk kultűrcsoportja több, mint két

órás műsorral szórakoztatja falvaink dolgozóit. Van három táncszámunk: a páros „Csongorádi csárdás“, a „Váska" és a „Tiszai tánc“. (Ez utóbbinak a koreográfusa Petrik tanító.)

— Mi egészíti még ki a két órás műsort?

— Zene-, énekszámok és két vidám jelenet.

— Hány fellépés jelzi az együttes munkáját?

— összesen harminckilenc és most egy öt napos olomouci szereplés.

— Voltak valamilyen versenyen ?

— Igen, a körzeti és a járási ifjúsági alkotó versenyen. A járásin két első és egy második helyezést értünk el. Elsők lettünk a „Csongorádi párostánccal" és a „Tiszai csárdással". Részt vettünk a gombaszögi kétnapos dal- és tánctalálkozón is,

— Hogyan kerültek Olomoucra?

— Ebben van a múlt évi bizalomnak a lényege. Tudniillik ez év augusztus második felében rendezték meg Olomoucon a mezőgazdasági szakiskolák ötnapos dal- és tánctalálkozóját. S az ötnapos találkozón a hazai magyar tannyelvű mezőgazdasági iskolák közül egyedül a mi iskolánk szerepelt.

— Tehát a magyar tannyelvű mezőgazdasági iskolák közül önöknek van a legjobb kultúrcsoportjuk?

E kérdésemre zavart mosolygás és hallgatás volt a válasz. S e hallgatás a szerénység jele is egyben Itt megvallom, hogy Petrik tanító egész jellemét valóban a szerénység, a becsületes tenni és alkotni vágyás jellemzi, ő ugyanis nemcsak tanít, de alkot is. Éppen a napokban fejezte be a „Tiszai halászok" című tánckompozíciőját.

— Mi a terv az új iskolaévben?

Váska-tánc

— Októberre van Tcét magyarországi meghívásunk Sátoraljaújhely környékére. Ennek nagyon örülünk, már csak azért is. hogy elbeszélgethetünk majd a világszerte híres cigándi „Gyöngyös bokréta“ táncegyüttes veterán tagjaival. Ami a lényeg, megszerezzük a cigándi „Kemény csárdás“ koreográfiáját. E táncot mi is betanítjuk majd.

— Mi szerepel még az új műsoron ?

— A „Tiszai halászok“ és egy aratási tánckompozició. Az utóbbi politikai jellegű tánc. A lírai bevezetés után tánccal, dallal és zenével érzékeltetjük a régi aratást. Üj műsorunkat tarkítja egy-két zene-, énekszám és szavalat is.

Tóth Irénke szólótáncos

— Mikor lépnek fel az új műsorral?

— A fellépést a győzelmes Február tiszteletére terveztük. Addig a meglévő műsorunkkal lépünk majd fel Bodrogköz azon falvaiban, ahol még nem szerepeltünk.

— Ml biztosítja még a szórakozást, a kultúréletet az iskola tanulóinak?

Van egy szép kultúrtermünk, könyvekkel, folyóiratokkal felszerelve. Van televíziónk, rádiónk, gramofonunk; filmvetítő gépünk, gazdag könyvtárunk.

— Szóval nincs ok az unatkozásra.

— Arra igazán nincs...

Igen, tanulni, tanítani ez itt

a jelszó. És így van ez jól. Egy iskola, amely egy év alatt ily nagyszerű eredményt ért el a kultúrmunkában (a tanulásban is), már nemcsak bizalmat, de elismerést is érdemel. Az elismerést megkapták: Bodrogköztől Gombaszegig, Gombaszögtől Oiomoucig. És attól az elismeréstől. amit a nép, a dolgozó ember 'ad, nincs becsesebb és nagyobb elismerés.

TÖRÖK ELEMÉR

A hősöknek nem szabad meghalni...

Alacsony szoba, asztal, mögötte a pap, a bíró és Laco Bednár, a tanító. Schmolka hadnagy egymás után olvassa a túszok neveit. — „Anna Kováčik!?“ A pap bólint: „Ja!" (Németül igen-t jelent.) A bíró is beleegyezik. Laco izgatottan felugrik: „Ja!... ja...“ Csehben a német szó más értelmet kap: „Já jsem to udéla!... já to byl..." (én tettem, ón voltam) Németországnak vége ...

így tör ki a Tátra alatti kis falu idealista tanítója, aki tegnap még hitt a háborús betegségben szenvedő világ fájdalommentes meggyógyulásában. — „Reméljük, hogy a mieinknek is lesz eszük..." — megmenti a falut a felgyújtástól, saját életének feláldozása árán megmenti Ványát, a szovjet partizánt és Františkát, a tanítónőt. A levegőbe röpített hidat, amely megakadályozta a támadást a hegyek felé, elvitte a víz. És az emberek most ébredtek rá, hogy Bednár tanító nem volt gyáva.

A történet szerzői, dr. Ivan Bukovčan, Ota Ernest és Jiŕí Weiss, három-négy szereplőn mutatják be a tél eseményeit és a veszélyeztetett falu lakossága gondolkodásának és érzésének töredékét. A film — amelyben Bednár, Františka és Ványa megmutatják, mi a hősiesség — a Hősöknek nem szabad meghalni címet kapta.

Laco Bednért, akinek alakját a szerzők a legmélyebben rajzolták meg. Ladislav Chudík. a bratislavai Szlovák Nemzeti Színház tagja alakítja, Ványát, a leningrádi hegedűst Oleg Sztrizsenov, szovjet filmszínész, Schmolka hadnagyot W. Koch-Haase, német színész játsza. Františka szerepében Dana Smutná bizonyíthatja be színészi tehetségét.

Weiss filmjének szereplői szimbolizálják azt, mi ment

végbe az emberek bensőjében a háború alatt Hogy miként születnek ezek az alakok, megtudhatjuk, ha bekukkantunk a barrandovi műtermek kulisszái mögé, Oleg Sztrizsenov vagy Ladislav Chud‘k öltözőjébe.

Izvenyitye, tavariscs Sztrizsenov ... .Ványát“ éppen szendergésében zavarom, talán éppen az új alakítás fölött mélázott. A partizán megformálása kiválik romantikus hőseinek eddigi alakítása közül. Finom arca mintha erre lenne teremtve. „Nu vöt, romantizm ... Egyesíti az összes jó tulajdonságokat ... a haza és emberek iránti szeretetet, áldozatkészséget, önzetlenséget. A romantikus hősök egyensúlyban tartják az eszüket és szívüket is, megfelelnek a követelményeinknek ...

— És Ványa?

— Nem szeretem a dolgokat elsietni. A film még nem kész. Ebben az alakban nincs sok pszichológia, csak arra kell vigyázni, hogy Ványa ne legyen megrövidítve.“

Felgyűlik a jelzőlámpa, Ványa felhúzza a partizánbakancsokat.

Ladislav Chudíkot teljesen elváltoztatja a széles karimájú kalap, a drótkeretes szemüveg, mosolyog, barátságos, arca kissé beesett.

— Bednár komplikált ember, ki keli ismerni. Összpontosítom magam a szerepre, de nem tudom, mikor hívnak felvételre. Tudja, ez a film hátránya: nem akkor játszik a színész, amikor arra a legjobban felkészül. A technika, az idő, a filmezés módszere elnyomja a belső inspirációt ...“

— Tehát inkább a színházhoz húz?

— Ne értse ezt úgy, hogy hűtlen akarok lenni a filmhez. Legkedvesebb szerepeimet éppen filmekben talakítottam. Mert van elejük és végük. Az

alak fejlődik, s vele jelleme, érzésviiága is. így Trojan a Barátom Fábián-ből, Bagár, Dabač kapitány, az Utolsó víszszatérés Péter újságírója és most Laco Bednár. Hogy menynyire meggyőző lesz az ő átalakulása, az nemcsak a szerep megírásától, hanem megvalósításától is függ.

HÍREK

f Az NDK-beli lausitzi szerbi .állami nemzetiségi ének- és! .táncegyüttes szeptemberi , 22-től október 1-ig Magyar-i I országon vendégszerepei és5 ( az ország nemzetiségi la-i I kosságú községeiben, illetve}

! városaiban lép fel.

Reprezentatív művek gyűjteménye címmel magyar novellaantológia jelent meg a párizsi könyvpiacon. A 25 magyar elbeszélő kötete az UNESCO égisze alatt meg-' indult nemzetközi sorozat-* ban látott napvilágot, s a* könyv elé Sauvageot pro-* fesszor írt előszót.

f Sosztakovics befejezte Megújabb alkotását, a Lenin f emlékének ajánlott XIIJ

! szimfóniát. Az új müvet az1 SZKP XXII. kongresszusa

! alkalmából mutatják majd be Moszkvában és J-eniní grádban. i

> Hét évszázad magyar ver-j| ; sei prózai párját adja közre 1 i a Szépirodalmi Kiadó. Aj ■ gyűjtemény a magyar szép-4 : próza fejlődését mutatja bej Mikes Kelementől napjain-j I kig. j

TAN MAREŠ:

NYÁRI EMLÉK

Mindannyian jól tudjuk, hogy micsoda érzés az, ha az ember cipőjébe belefolyik a víz. Azt azonban kevesen tudják az egyszerű sártaposók és földöncsúszók közül, hogy micsoda szörnyű érzés, ha a víz a csónakba folyik be.

Abban a pillanatban elfelejtesz mindent s az utolsó idegszálad is menekülésre késztet. Az ember gyávasága és rémülete mindent felülmúl.

Még az „őskorban“ történt, hogy szert tettem az első csónakra. Hozzávaló anyagot is a fene tudja, hol szereztem. De amiből kutyaólat és nyúlketrecet lehet készíteni, abból csónakot is lehet. Én tehát készítettem. Szép pirosra kifestettem és az orránál mind a két oldalára felfestettem a nevét: „Fayaway." írhattam volna „j“vel is, de így egzotikusabban festett. Ezzel a parádés tákolmánnyal indultam neki az Orlice barázdás hullámainak. A hullámokból kiemelkedő sziklát „Fehér lónak", az íllatszergyár csónakháza előtti öblöcskét viszont akkor még a „Fehér hölgyek öblének" neveztem, Dehát akkor még nagyon bugris voltam.

Most az egyszer azonban egyetlen kövér drogériáshölgyről sem akarok beszélni, hanem a.lipal Milada Dolečkováról. aki sem kövér, sem fehér nem volt Milada úgy tizenhét körüli lehetett, akárcsak én,

szépen le volt barnulva, tudott két és három ujjon is fütyülni és igazi charlestont táncolt a Petrovicban. Azt beszélték, hogy Rudo Prošviccel szokott beszélni, aki valamivel idősebb volt tőlem és le tudta már a katonaságot is.

Ezzzel azonban egyáltalán nem törődtem, mert Rudot nagyon is öregnek tartottam. így hát igen gyakran evezgettem Loučky alatt, ahol Mifada szokott ücsörögni a lányokkal. Közben úgy tettem, mintha senkit sem látnék és folyton énekeltem. Leginkább hawai dalokat és gondolás énekeket szoktam fújni és ezért odahaza rengeteg hanglemezt törtem össze, amíg megtanultam őket.

Egyszer Milada felém intett a partról és utánam kiáltott, hogy nagyon szép nótákat tudok, csak mindnek egyforma a dallama. Engem azonban egyáltalán nem a nóta érdekelt, annak örültem, hogy Milada végre észrevett.

Az egyik szombat este éppen Albrechtice környékén evezgettem, amikor észrevettem, hogy valaki integet rám a partról. Elégedetten méricskéltem a parton álló kislányt és csak akkor ismertem meg, hogy Milada, amikor egészen közel értem hozzá. Mosolyogva hívott magához és megkérdezte, nem vinném-e át a túlsó partra Különösebb örömet nem mutattam, de azért elegánsan odakanyarodtam a parthoz, megfogtam egy gyökeret és Milada könnyedén beleült * csónakomba.

Fontoskodva mutattam a hullámokra és szakszerűen rászóltam:

— Üljél a bordára!

Milada egy kicsit eltátotta a száját eme érthetetlen szakkifejezésre és ezzel kivívtam csodálatát. Most, hogy már a csónakomban volt és sehová sem menekülhetett, úgy döntöttem, hogy egy kicsit megcsónakáztatom

— Hele, mondom — az evezőt négy ujjnyira a lapáttól kell tartani, mert különben nincs meg a kellő svungja ...

Egy közönséges lány eltátotta volna a száját és dadogott volna, de Milada csak feíém fordult és szidni kezdett:

— Ne hülyéskedj, vigyél egyenesen a túlsó partra. Nem vagyok kiváncsi az iskolázásodra.

Amikor azonban észrevette, hogy törhetetlen vagyok az elhatározásomban, mosolyogni kezdett és azt mondta, hogyha már olyan jól értem a dolgomat, vigyem egyenesen a vendéglő elé, legalább nem kell gyalogolnia.

Abban a pillanatban képes lettem volna végig evezni véle bármelyik folyón, hogy megmutassam neki — katonának bárkit bevesznek, az olyan Rudo Prošvicet is, de „kenut" nem mindenki tud igazgatni. De csak csodálkoztam, valamit mormogtam és hunyorogva a távolba néztem. Kár. hogy a nap nem előttünk nyugodott le

és nem bámulhatott bele büszkeségtől ragyogó képembe.

Ugyancsak rákapcsoltam, hogy jobban láthassa izmaim játékát, de egyszercsak valami megcsikordult alattunk és egy hegyes szikla végighasította a csónak fenekét.

Abban a pillanatban Milada felemelte a lábait, nehogy a víz a szoknyája alá folyjon, no és így megbomlott az egyensúly és én már semmilyen áron nem tudtam megmenteni tőle, hogy a vízbe forduljon, Még szerencse, hogy a viz nem volt mély.

Amikor felbuktam a víz alól, rögtön a csónak után kaptam, amelyet már-már el akart sodorni az ár. De aztán elengedtem, és Milada után kaptam, aztán meg'nt a csónak után. Először a parton vettem észre, hogy a csónak ott fekszik mellettem és M’llada a hasamat nyomkodja. Szörnyen szégyelltem, hogy csak úgy lemerültem a víz alá és így legszívesebben továbbra is zárva tartottam a szemem.

Milada már szörnyen ideges volt, hogy olyan sokáig nem nyitom ki a szememet és a kezét a homlokomra tette. Gyönyörű melegséget éreztem a gyomrorh körül és arra gondoltam, amit egy filmben láttam, amikor a gyöngyhalász kimenti a lányt a tengerből, aki a hajóról beleesett a vízbe. Óvatosan a partra aelyezte. A lány nemsokára felnyitotta bájos szemét és azt mondta: „ajlavju“ és még azon a reggelen megszerették egymást. És ők is ismerték már egymást azelőtt, mert a lány apja ott szokott gyöngyöket vásárolni.

Mindez átfutott az agyamon és arra gondoltam, hogy így sem történhet semmi rossz még akkor sem. ha fordítva történt az egész. Éppen ezért hunyorogtam, ránéztem Miladára és felésóhajtottam:

— Milada, én ... szeretlek..

Milada abban a pillanatban

bőgni kezdett és elkezdte a fején keresztül ledobálni magáról a vizes' ruhadarabokat. Közben nem állt be a szája:

— Legszívesebben valamivel jól kiporolnálak, te hülye. Először halottnak teszi magát, aztán meg szerelmeskedni akar. Most mit csináljak én: a ruhám elázott, a frizurámnak fuccs. De mondom neked, hogyha Rudo emiatt a marhaság miatt Anka Bohatovával megy táncolni, felkötlek és a te gyönyörű tutajodat soha többé meg nem látod.

Amikor aztán én is kiszolgáltam a katonaságot és megnősültem — természetesen nem Miladával — vettem egy új kenut, de most már a biztonság kedvéért csak nyugodt vizeken evezgetek. Fordította: szk.

JELENET A FILMBŐL