Új Ifjúság, 1961 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1961-08-22 / 34. szám

Egy leány panaszkodik

A lévai vasúti pályafenntartás dolgozói új betonhídat építenek a Léva-Hronská Dúbrava vasútvonalon. A vasútasnap tiszteletére vállalták, hogy három héttel megrövidítik az építkezést a tervezettnél. Markuska Rudolf és Rozsnyák Lajos az utolsó simításokat végzik a hídon.

Változás jóra

A CSISZ galsai alapszervezetéről az elmúlt években a legnagyobb akarat mellett sem lehetett volna valami sok jót írni. Nemcsak a közös akcióktól maradtak távol a galsai fiatalok, de a szervezeti élettel sem volt minden rendben. — Időnként valami kis kulturális megmozdulás — talán ez volt minden, amit a galsai fiatalok javára lehetne írni, — emlékezik vissza Albert Béla, a helyi nemzeti bizottság titkára. Ezekután magától vetődik fel a kérdés, vajon mit csinálnak most az itteni fiatalok?

A választ szintén Albert Béla adja meg. Arról szó sem lehet, hogy egyszerre minden múltbeli rossz örökséget levetett volna az alapszervezet. De már az a tény is, hogy az idén sokfiatal kapcsolódott be az EFSZ- be. derűlátásra ad okot. A takarmánybegyűjtés idején egyegy vasárnap délelőtt már 30 fiatal is megjelent a réten és segített a takarmányt behordani. Ilyesmiről Galsán eddig nem lehetett beszélni.

A galsai EFSZ legnagyobb problémája a munkaerő-hiány, s főként a fiatalok hiányoznak a szövetkezetből. Ezzel is lehet magyarázni, hogy az idén probléma volt a kapások megművelése. De ma, amikor a sürgős munkák idején már 50 fiatalt is meg lehet szerezni, fordulatot vesz az eddigi helyzet a szövetkezetben is. Treska Miklós traktoros példamutatóan dolgozik a szövetkezetben, a fiatalok közül többen is követik őt. Eljön az az idő is, amikor a fiatalok a galsai EFSZ állandó dolgozóivá válnak.

AGÖCS VILMOS

Egy panaszos levelet hozott a posta. A levélíró nevét nem írja, csak jeligét használ és szerinte egész komoly bajok vannak a faluban. A pletykás népség keseríti neki az életét, azon gondolkozik, hogy ne hagyja-e ott a falut, inkább elköltözne máshová, keresne alkalmas munkahelyet és máshol élne. Odahaza dolgozik jelenleg az EFSZ-ben, Zsigárdon. De itt így kibírni — írja — szinte lehetetlen. A legnagyobb nyári melegekben, ha nagykivágású ruhát ölt magára, már az egész falu tudja és a legkellemetlenebb megszólásokat suttogják róla vagy vágják a fejéhez. Munkaidő után, ha kerékpárra ül és barátnőivel a Vágba megy fürödni, a legroszszabb véleménnyel vannak róla az asszonyok. Pedig nem idős asszonyokról van szó, akiknek a felfogásukon már változtatni alig lehet, hanem a falu általában ilyen. A fiatalok, a CSISZ- tagok ugyan nem, de egy faluban mégiscsak kevesebb a fiatal, mint az idősebb emberek, s így bizony kisebbségben maradnak véleményükkel, életfelfogásukkal együtt. A napi munka után, ha idő van rá, viszont nem árt egy kis sportolás, úszás, ami egyúttal szórakozásszámba is megy.

Ezt tartalmazza a panaszkodó lány levele.

Sajnos, nemcsak Zsigárdon van ez így, több faluban is hasonló a helyzet. Azt még mindenki megérti, ha egy faluban megszólják azt a lányt, akinek minden héten más fiú udvarol. Egyenesen helyénvaló egy szűkebbkörű társadalom, tehát egy falu lesújtó közvéleménye azzal szemben, aki súlyos erkölcsi botrányokat okoz, félresiklásokat követ el. De abban az esetben, amit ez a lány ír? Bizony, nincs igazuk az idősebb zsigárdiaknak, amikor azért szólnak meg valakit, mert rövid vászonnadrágban kerékpározik el a Vágra. Tény, hogy 30—40 évvel ezelőtt még hosszúszárú vászongatyában fürödtek a férfiak, a nők pedig szoknyástól, blúzostól, főleg akkor, ha folyó, tó vagy kanális közelében dolgoztak és egy órával hamarább sikerült nekik befejezni a munkát. Ilyenkor maradt egy leheletnyi idő arra, hogy a derékig érő vízben felüdüljenek. Fürdési céllal, különösen hétköznap nem mentek faluról, így Zsigárdról sem a Vágra. Esetleg, egy-két. értelmiségi, ha volt ilyen egyáltalán a faluban. Vasárnap délután néhány fiatal azért rászánta magát, hogy megfürdik, de akkor is inkább alvásra használták ki a szabad időt, mint fürdésre, mert bizony nagyon korán kellett kelni aratás alatt vagy kukorica kapáláskor, örülhettek, ha kéthárom órát vasárnap délután alvással töltöttek. Most nem ez a helyzet. Nem köti le a fiatalt és senkit sem látástól vakulásig a munka. Miből áll tehát kerékpáron vagy motorbiciklin a néhány kilométerre lévőVághoz robogni és ott eltölteni néhány kellemes órát.

Az idősebb korosztályok más körülmények között nőttek fel, mint a mai fiatalok. Akkor valóban bűnnek számított, ami ma természetes jelenség. Azért szálka tehát a szemükben a rövid vászonnadrágban bicikliző lány. Ugyanez a nézetük a kivágott nyári ruhákkal és a tűsarku cipővel kapcsolatban is. Vajon mit lehet tenni ezzel

a nézettel szemben? Egy falu véleményét csak úgy lehet megváltoztatni, ha többen bebizonyítják, méghozzá tettekkel és gyakorlatilag, hogy az a vélemény helytelen. A zsigárdi fiatal lányoknak nem kell elkeseredni, ha valaki megszólja őket, mert tűsarku cipőt hordanak. Ogy hisszük, nem is veszi fel ebben a faluban minden fiatal az idősebbek megszólását, és a levélírónak sem kell nagy ügyet csinálni ebből. A falu közvéleménye bizonyára megváltozik akkor, ha a fiatalok nem adnak a hibás nézetekre, hanem tovább folytatják egészséges, mai életüket.

Ez lenne tehát a legjobb orvosság a zsigárdi fiatalok számára. Ne hagyja el tehát az a lány sem a falut, dolgozzon odahaza nyugodtan a szövetkezetben. Sportoljon is, kézilabdázzon és teniszezzen — mert azt írja, hogy a sportoló lányokat is kicsúfolják. Idővel rájönnek majd az 'idősebbek is, hogy nem nekik, hanem a fiataloknak van igazuk. Ajánlatos lenne, ha a CSISZ-szervezet többször szervezne kirándulásokat, több táncmulatságot, kulturális rendezvényt, továbbá úszóversenyeket és más sportág versenyeit. Egy-egy jól sikerült rendezvény után bizonyára az idősebbek is derülnének, megváltozna a vélemény.

Tehát nemcsak az idősebb zsigárdiak a hibásak, hanem a fiatalok is, mert a faluból akarnak elfutni, ha megszólják őket valamiért. Ne felejtsük el, hogy a szépet és a jót mindenki megszokja, ha előbb furcsa nézetei is vannak a dolog felől.

'JČĹU».

üzenetek i

Egy tanácstalan kislány: írja

meg, hogy mihez érez különösebb kedvet, csak azután tudunk tanácsot adni.

Mindent megér nekem egy pillantásod: Legyen következetes és tartson ki.

Tanítónő szeretnék lenni: Érettségizzen le és azután jelentkezzen a Pedagogický inštitútra (Nyitrán).

J. Bg,'', í.m A 35 fokos hőségben a fürdö^

,, zók százai keresték fel a szenei

*^sSo|ÉÉhÉÍI tavat. Amint látjuk, jólesett

a lubickolás a hűsítő vízben.

^ ^** A fürdózök kihasználták a víziló ' '* ^ sport minden lehetőségét is.

' Még a vitorláscsónakok is elök fel' kerültek és lágyan ringatták

.J.BIheB utasaikat a hullámokon.

■P + ¥.¥*¥¥¥¥ ¥l*J?.-¥-**** * * * *

Igazság a köves földön

Az örmény nép 40 esztendővel ezelőtt rázta le magáról a cári zsarnokság béklyóit. 1917- ben ugyanis, amikor a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tüze már a Kaukázus hófödte csúcsain is fellángolt, az elszántan küzdő örmény nép nem tudta mindjárt kiharcolni szabadságát. Akár csak Grúzia vitéz népe, nem tudta feltartóztatni az ellenforradalmárok és a nyugati intervenciós haderők előnyomulását. Az időközben átszervezett Vörös Hadsereg 11. hadosztályának azután csaknem négy év alatt mégis sikerült örmény területről is elűzni a betolakodókat.

A David Szaszunci című ősi örmény éposz egyik hősét, az ifjabb Mger-t a monda szerint egy sziklabarlangba zárták, ahol addig tartották fogva, Amíg a földön úr a rossz. Amíg a föld hazug, gonosz ... Börtönét csak akkor hagyhatja el, amikor elkövetkezik az igazság diadala.

1920 őszén elindult a döntő ütközet, amely néhány hónap múlva az igazság ragyogó győzelmével végződött. Eljött tehát Mger napja — olvassuk Leonyid Gurunc örmény iró feljegyzéseiben.

Azóta kezdetét vette Örményország történelmének új, szovjet korszaka. Az eltelt negyven esztendő alatt lényegesebb változásokon ment át az ország és népe, mint az előző huszonhét évszázad alatt, így például a forradálom előtti

Örményországban mindössze 459 gyatrán felszerelt általános iskola működött, ma pedig 1200 korszerűen berendezett iskola, 33 technikum, 11 egyetem és főiskola áll az 1 millió 824 ezer lelket számláló örmény nép rendelkezésére. Tudósai főleg az asztrofizika, a matematika, a szerves kémia és a kozmikus sugarak tanulmányozásának terén értek el jelentős eredményeket.

Nem is olyan régen még azzal gúnyolták a vidékiek a városlakókat, hogy micsoda „főváros" az, amelynek a kis rozzant Apollo Mozin meg a városházát elcsúfító, ormótlan nagyórán kívül nincs egyéb nevezetessége. Ma bizony még a világlátott idegen is elámul, ha a repülőgép ablakából megpillantja a Rio de Janeiro-hoz hasonló, fényárban úszó Jerevánt.

1923-ban Örményországot is meghívták a moszkvai mezőgazdasági kiállításra. Akkor a még gyermeklábon járó kis köztársaság csupán szerény gyógynövények, szevani pisztráng, néhány tej- és kézműipari termék kiállításával tudta magát képviseltetni a nagyszabású rendezvényen. Ma a 120 villamoáerőmű dübörgésére alapított örmény ipar már 37 országba exportálja gyártmányait, többek között a Kafan nevű, teljesen gépesített ipari központ készítményeit is, amelynek közelében a híres zangezauri rezet bányásszák.

Jó hangzásnak örvendő ipari gyártmányain, kitűnő dohányán, a kaukázusontúli nedűvel vetekedő borán és egyéb mezőgazdasági terményein kívül azonban van Örményországnak egy egészen sajátos kincse: a kő. Mert Örményország a kövek hazája, egészen közönséges-, nem a drágakövek földje. Mivel a lakosságnak minden talpalatnyi termőföldet véres verejtékkel kellett kiragadnia a kőrengetegből, megszületett a találó népi mondás: „Az örmény köveknek meg kell szólalniuk!“ És meg is szólaltak, vagyis szovjet tudósok „kiszedték" belőlük, mire valók tulajdonképpen. A haszontalannak vélt, százszor elátkozott kövekből készül most az ún. örmény tufa, illetve a kvarcitból, habkőporból, obszidiánból és magából a tufából előállított üvegrost is. A vulkanikus eredetű könnyű, szellős, könynyen megmunkálható, faggyal és esővel dacoló, a pasztellszínek különféle árnyalataiban pompázó tufát ma már az egész Szovjetunióban használják, mert a legolcsóbb, de egyben leghálásabb és legtartósabb építőanyag. Belőle készült Jereván korszerű épületeinek javarésze, megannyi ibolya- és rózsaszín, sárgás, kék és galambszürke árnyalatban tündöklő alkotmány. A 2745 éves Jereván, a világ legöregebb városa, a tufának köszönheti ragyogó, új köntösét.

Ugyancsak a pokolba kívánta

azelőtt minden örmény a tömegesen előforduló bazaltot is. És ebben az esetben úgy látszik fogott az átok, mert a bazaltot most — ha nem is a gyehenna tüzében — csakugyan olvasztják és öntik. A „jövő érce" sok eddigi fémalkatrészt és fémterméket lesz hivatva pótolni. Technikai cikkek és szövetek előállítására azonkívül egyéb kőzeteket is értékesítenek. Oj iparág született: a porsajtoló kohászat.

Az örmény nép jogos büszkeséggel tekint vissza az elmúlt 40 év alatt elért hatalmas sikerekre — emelte ki ünnepi beszédében Jakov Zarobjan, Örményország Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára. Mert országszerte csakugyan van mit nézni és látni, nemcsak „Noé bárkájának kikötőjét". Egyes valláskutatók és magyarázók szerint ugyanis a bibliában említett Noé az örményországi kettős csúcsú, 5156 m magas Ararát-hegység tetején „megfeneklett" bárkástul és állatsereglestül, amikor a nagy özönvíz apadni kezdett. Ma, az atomenergia, szputnyikok és űrhajók korában sem idegent, sem örmény embert nem érdekli a szurokkal összemaszatolt bárka. A sok megpróbáltatáson átvergődött örmény nép egyedüli kívánsága, hogy békében folytathassa megkezdett építőmunkáját hazája felvirágoztatására, a világ béketáborának megacélozására. K, H.

Az ember bal kezében tartja a kosarat, jobb kezében az előkészített pénzt és szép türelmesen halad a pénztár jelé. A kosárban kávé, cukorka, liszt és só. Amikor a pénztárhoz érek, a fiatal lány, akinek kezei a gép billentyűit verik, hihetetlen gyorsasággal egy pillanat alatt üti és mondja az összeget: tizennégy korona hatvan fillér. Átveszi a pénzt.

— Köszönöm, a viszontlátásra!

Hogy is van ez? Naponta eljövök ide a bratislavai Avion épületében lévő önkiszolgáló üzletbe, vásárolok, átadom a pénzt és naponta köszön nekem ez a fiatal lány. Ismerősök vagyunk és mégis ismeretlenek.

Talán ezért faggattam a tizenkilenc éves Waltschek Irént a Zdroj 026-os számú fiókjának pénztárosát, beszéljen magáról, az életéről, a terveiről.

1957 óta dolgozik üzletben. Először viaskodott majd 1959- ben már ott állt fehér köpenyben, mosolygó arccal a mérleg mögött.

Ma: pénztáros.

Az úgynevezett „gyenge" napokon 6-7000 korona forgalmat mutat ki a gép. 6—7000 korona apró tételekből Hányszor kell leütni a billentyűket, hány tételt kell összeadni? Nem tudja pontosan, de nagyon, nagyon sok lehet.

Igen, ez a munkája. Ezt tudom — tudjuk. De milyen életet él Waltschek Irén, amikor átadja a pénztárt a váltásnak? Például mit csinált hétfőn?

Délután három órakor lépett ki az üzletből. Anyukája már várta. Együtt mentek bevásárolni. Néha összenevettek, néha megálltak egy kirakat előtt. Nagyon szeretik egymást — anyu és Irén. Anyu csak akkor tud nevetni, amikor a gyermekeire néz. Két gyermeke van. Apu tizenegy évvel ezelőtt meghalt. Nehéz lehetett anyunak, nagyon nehéz. De most már talán ő is érzi, hogy könynyebb, szebb, hiszen mellette van Irén, a mindig mosolygó, szorgalmas ember, aki havi 1300 koronát keres.

Tehát hétfő délután vásároltak — egy pár magassarkú cipót és valami könnyű nyári anyagot. Kilencvennyolc koronába került a cipő és hatvanhat koronát fizettek a szövetüzletben. Anyu tud varrni és szereti, ha kislánya szépen öltözködik.

Kedden is három órakor megy haza, de keddre nem lehet programot csinálni, mert este zárás után visszajönnek az üzletbe takarítani — ugyanis éppen leltároztak és leltározás után rendet kell csinálni, hogy ragyogjon az üzlet, hiszen tizedik hónapja versenyeznek a szocialista munkabrigád címért.

És a hét többi napja? Könyv, színház, mozi, CSISZ-gyűlés, vasárnap délután tánc a Kultúra és Pihenés Parkjában. És természetesen anyukának is segít, mert egy háztartásban mindig akad munka.

De a nyár már napsugárparipáktól repítve száguld az ősz felé. Az erdők mélyén rozsdaszínt kever óriási palettáján a természet és a közeledő szeptember Waltschek Irénnek új feladatot jelent. Beiratkozott a Gazdasági Iskola kétéves tagozatára távtanulónak. Ismét előkerülnek a könyvek és a füzetek. A téli esték új tartalommal — a tanulás szépségével gazdagodnak. Mert tudni kell minél többet, minél jobban, tanulni kell. készülni kell, mert az élet egyre többet követéi a jelen fiataljaitól — a jövő építőitől.

Tizenkilenc esztendős. Vajon mit álmodik, amikor mosolygó szemére az álom selyme simul ? Vajon kire szokott várni a régi Városháza reneszánsz loggiái alatt? Vajon melyik az a férfinév, amelynek említése bíborszínre festi a fiatal hamvas leányarcot ?

Ezt nem kérdezhetem — ez titok. Olyan szép titok a fiatal szív szerelme, hogy még érinteni sem szabad.

Tizenkilenc esztendős. Az élet kitárta előtte a jövő kapuját, útja síma és gondtalan, élete, a dolgos napok hosszú sora megtelik értelemmel, sűrűsödő örömmel, egyre biztatóbb, egyre szebb holnapok Párásával.

És a riporter kosarába a liszt és a só mellé odatette saját sorsának színes-igaz meséjét.

— Köszönöm Irénke — a viszontlátására!

P. Gy.

Kbely u Prahyban az új tanévben kísérleti iskolát adnak át. Tizenhét tantermes, 680 diák tanul majd ott. Az épület műanyagból készült és minden berendezése kísérleti célt szolgál. Ha beválik, máshol is építenek ilyen iskolákat. Ivanka Dreslerová már az ablakokat tisztítja és azután jöhetnek a tanulók.

t