Új Ifjúság, 1961 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1961-05-30 / 22. szám
MAPIA JANCOVÄ: Csalódás Franciska Stašová még félálomban meghallotta a madarak vidám csicsergését. Amikor felébredt, a csicsergés egész orkánja zúdult a nyitott ablakon át a hálószobába. Az ablak előtt verebek ugrándoztak az ezüst nyárfákon. Alattuk a zöld fűben fekete rigók rikkantgattak a reggeli fépyben. Örömmel nézte férjét, aki mellette aludt a szomszéd ágyban, és alig tudta leküzdeni vágyát, hogy borotválatlan arcát meg ne csókolja. Mily régen nem ébredtek így együtt, vasárnap reggel! Csak hadd aludja ki magát. Este későn jött, az utolsó vonattal, ő már nem is várta. Fáradt volt, mert rögtön le is feküdt. Alig mondta meg, hogy melyik vonattal mennek Zemianska Lehotára, az anyósához, ahol a kis Elenkájuk van, rögtön el is aludt. Szeretette! nézte az arcát. Mily idegen, még a hozzánk legközelebb álló ember arca is, ha alszik! Ki tudja, mily ismeretlen utakon jár gondolatban! És mégis, ily távolról is, milyen kedves, milyen drága! Gömbölyű arcvonásaiban, telt ajkaiban ismét felfedezte a már oly sokszor csodált, kislányával azonos vonásokat. Most már megszülhetné a másikat is. Gondolata visszarepült azokhoz a boldog érzésekhez, amikor újszülött kislánya a karján szenderült álomra. Egész lényét elárasztotta az öröm, hogy ismét itt a , Írje. Most megint visszatérnek a szép közös vasárnapok, amit apja súlyos betegsége és halála megzavart. Szép volt Pétertől, hogy nem volt a terhére és a kis Elenkát is magával vitte Zemianska Lehotára, édesanyjához, amikor látta, hogy mily gyorsan közeledik apja halála. Igaz, a munkából is kijutott neki, mert éppen akkor nevezték ki igazgatónak — valószínű, ezért maradt hetekre odahaza az anyjánál. Franciska Stašová felkönyököft és a tükörre helyezett ébresžtó órára nézett. Éppen hetet mutatott. • Még egy kicsit fekhet: a vonat, amellyel Elenka után mennek, csak fél kilenckor indul. Szemét a tükörre függesztette. Mily régen nem látta a saját arcát! Most szeretettel mosolygott: kicsit megsoványodott, de még mindig fiatal és üde. A kislánya az ő szemét örökölte — halványkék, nagy fekete pillákkal, és mintha oda festették volna, keskeny szemöldökkel sima homlokán. Amikor felnőtt, nagyon örült ennek a felfedezésnek és most ismét örül, hogy Elenka is ilyen. Csak a haját nem örökölte a lánya. Neki selymes, szinte kékesfekete volt a haja, és apja gyakran emlegette, hogy az ő anyjának is ilyen volt. Elenka viszont apja haját örökölte, halványát és keményet. Peter mindig büszke volt, ha az aszszonyt dicsérték, hogy olyan a lánya, mint a hajasbaba a kirakatban. Tekintete megpihent férje ruháján, amely az egyik szék karján függött. Mily poros és gyűrött: biztosan már rég nem vasalták. Mégiscsak felkel hamarább, kitisztítja és átvasalja neki, ne mondhassa az anyósa, hogy nem törődik vele. Anyós — igaz, miért is tart még most is tőle kilenc évi házasság után és -niért fél még mindig egy kicsit, ha együtt vannak: szigorúan néz ki, az igaz, de Elenkát szereti, ez is biztos. Miközben Franciska Stašová az anyósára gondolt, felkelt, a fürdőszobába ment és megengedte a csapot. A viz kellemesen felüdítette az arcát és vállait. Mit is öltsön magára? Legalább egy hfenapig gyászolni akarja apját. Felveszi azt a fekete pulóvert, amely szépen a derekára simul. Peter szereti, ha szépen öltözik. Visszatért a hálószobába, felöltözött, karjára vette férje ruháját és az előszobán keresztül csendesen kiment“'a verandára. A nyitott verandát teljesen elöntötte a reggeli nap fénye. Mint a tűz, úgy világítottak benne parázslón a piros muskátli virágok. Mily gyönyörű nap ígérkezik! Franciska Stašová ráakasztotta a veranda korlátjára férje ruháját, maga is rákönyökölt és körülnézett a tájon. Mily jó, hegy az új iskolát a falu szélére építették, honnan lenne gyönyörűbb kilátás a földekre? Ö, istenem, milyen szép is az élet! Az iskola mögött ezüstös rozs hullámzott és színét a halvány zöldtől a sötét szütkéig váltogatta a fényben. Mintha a hegyeknek szaladnának a hullámai és ott belevesztek a reggeli homályba, amely könnyedén fátyolosán felkúszott a felhőtlen tiszta égre. Egészen mélyen, valahol a szíve mélyén érezte e reggel csodás boldogságát. Itt szokott állani az apja is reggelente. Mindig itt találták, amint a földeket nézte. Lehet, hogy Ő is egyetlen rövid boldog pillanatnak érezte ezt a tavaszt. És lehet, hogy éppen ő, a lánya, könnyítette meg előző nehéz életét. Ö apa, apa! Végig a szülői házban lakott. Odajárt hozzá az utolsó hetekben, amikor az iskolából kiengedte a gyerekeket. Amikor utoljára járt az orvosnál érdeklődni, apjának már nagyon, dagadtak voltak a lábai. Az orvos azt mondta, hogy már nincs rajta segítség. Amikor hazaért, apja a heverőn feküdt s csendesen rászólt: — Nem kellett volna az orvos után járnod. Tudom, hogy már nem leszek itt sokáig. De semmi se bánt, csak az, hogy téged itt hagylak. Sokat vállaltál magadra, Franciška. Az én munkámat férfinek kellett volna átvennie ... De kinek? Ki állhatna a he-/ lyére más, ha nem ő, a lánya? Apja volt az egyetlen öreg kommunista Turkovon, ebben a sziklák közé zárt faluban, ahoj, rajta kívül csak néhány lelkes fiatal szövetkezeti tag és munkás volt, akik a közeli vízierőmű építésén dolgoztak. Természetes tehát, hogy még apja betegsége idején ő, a lánya lett a helyi pártszervezet elnöke. Az utolsó-napokban apja emlékei minduntalan ifjúkorához tértek vissza. Halála előtt elmondta, hogy mi mindent próbált egész életében. Szüleinek nem voltak földjei s így még gyerekkorában elment a faluból. Franciška Stašová hálás köszönettel gondolt arra az ismeretlen gyári munkás pesti mesterre, aki a serdülő legénykét magához vette a házába éskésőbb hozzáadta a lányát is feleségül. Tele hálával gondolt rá apja is, a közös sztrájkokra, és a hitére, hogy egyszer a munkások győzni fognak ! ... Mindent elmondott neki. Azt is, hogy az első világháború után hogyan tért vissza Magyarországról egy közeli textilgyárba és hogyan segített magasabb bért kiverekedni a munkásoknak az első csehszlovák csendőrök szuronyaival szemben. Mint láfítőt akkor visszasuppolták Pestre, holott itt született Turikovon. Amikor aztán Pesten meghalt a felesége, Franciska édesanyja, ismét visszatért Szlovákiába, Turikovora, ahol öreg édesanyja élt. Őt, Franciákét akkor a karján hozta papucsban, mert tél volt, s nem volt miért cipőt vásárolni, mert Pesten akkor nem százasokkal kellett fizetni, hanem milliókkal... Akkortájt kezdtek villamosítani Szlovákiában néhány falut, mint szakember, apja itt kapott munkát. Erről beszélt egész este. De amikor már haldoklóit, csak áz édesanyját emlegette. Franciska alighogy kiengedte a gyerekeket az iskolából, rögtön hozzáfutott. Már reggel sem tetszett neki, amikor oly üdén ott találta őt a verandán. Ezen a délelőttön felöltözve feküdt az ágyon. A zsebéből rozsdás szögeket szedett elő, amit nemrég húzogatott ki öreg zsindelyekből és közben maga elé suttogta: „Mintha a szegek nekem csöngenének hivogatőn a kertünkben!“ Ekkor döbbent rá a szörnyű valóra, hogy apja nagyon rosszul van. Mosolygott rá, mint a gyermek és azt suttogta, hogy látja édesanyját krumplit ásni a részföldön, hogy még a kapája csengését is teljesen tisztán hallja. Aztán váratlanul hátra hanyatlott, homlokára kiült a veríték, mélyet lélegzett egyszer s mindenkorra. Tulajdonképpen szép halála volt. (Folytatása következik) A Dal a szürke galambról című új szlovák film hat különböző mesében mutatja be, hogyan éltek a gyermekek Szlovákiában a második világháború idején. A lilm a szlovák nép fasizmus elleni harcának, hősiességének, történelme legdicsöbb napjainak állít emléket. JlRl MAREK: h T ÓL22 cl Az idősebb fiú könyvet olvasott, a rakétákról. Figyelmesen szemlélte a képeket és a szeme boldog izgalomtól ragyogott. Ilyen rakétát mégiscsak lehetne szerkeszteni, az embernek szüksége leríne... Mire is tulajdonképpen? Papírt vett elő és mindent gondosan megfontolva, jegyezni kezdte, mi mindenre lenne szüksége a rakéta megszerkesztéséhez: pléh, fémcsövek, téglák a rakétakilövőpályára, kis rádió, üveg ... nem, inkább csillám ezekre a kerek ablakokra, aztán szíjak ... — Erre mindre szükséged van? kérdezte az öccse elámulva és abbahagyta a játszást. — Még többre is, sóhajtott az idősebb fiú. — Elviszel magaddal? — El... Az volt a sejtése, hogy mindez csaknem lehetetlen, de megígérte. Aztán leültek a rekamiéra és elmondta öcscsének, hogy merre fognak repülni. Mutatta neki az utat a csillagos ég térképén, amely az atlaszában volt. Az öccse az egészből semmit sem értett, de úgy tűnt fel neki, hogy minden egészen könnyű lesz, ha a bátyja akarni fogja. És térképük is van, egészen modern, apró csillagokkal! Az idősebb fiú pontosan tudta, hogy ez a térkép semmit sem ér, de ábrándokban akarta magát ringatni és szüksége volt valakire, aki olyan ájtatos figyelemmel hallgassa, mint az öccse. Néha ugyanis egészen szerették egymást. Hát igen, ha az apukája beszerezné a jegyzékbe foglatt dolgokat és még egyebeket is, amikre szüksége lesz, akkor természetesen felrepülne a Holdra egyedül és nem ezzel a gyerkőccel, aki csak útjában lenne neki ott. És elképzelte űrhajós felszerelését és látta magát, amint a Hold kihalt tájain jár-kel imbolygó léptekkel, fején átlátszó sisakkal, rajta egy kis antennával, amellyel a Föld jelzéseit fogná. Az öccse azon töprengett, vajon az antennával fogja-e hallani az anyukája parancsát, JÓZSEF ATTILA-EST PRÁGÁBAN A Prágában tanuló csehszlovákiai magyar főiskolások második összejövetelén József Attiláról emlékeztünk meg. Az irodalmi körnek sajnos kevés ideje volt a műsor előkészítésére és a szavalók sem kapcsolódhattak be mindnyájan, mégis sikerült értékes és tartalmas programot összeállítani. A 20. század nagy magyar proletárköltöjéről, József Attiláról Zsilka Tibor magyar szakos tanárjelölt mondott nagyon érdekes bevezetőt. A bátor szavú költő verseiből Ozorai Katalin és Sándor Károly szavalt. Papp Zsuzsanna — kiváló előadói képessségéről téve tanúságot — részletet olvasott fel József Jolán: József Attila élete című könyvéből. Az est kétségtelenül legszebb és legmaradandóbb élményét a Kései sirató című vers adta, Ozorai Katalin előadásában. Az irodalmi kör májusi műsorában Németh László-est szerepel s egyúttal ez lesz ebben az iskolai évben az utolsó est. Reméljük jól sikerül majd s az elkezdett kultúrtevékenység a jövőben még jobban kibontakozik. Ehhez azonban az szükséges, hogy minél többen aktívan bekapcsolódjanak a munkába, mert sokan azok közül, akik eddig tevékenykedtek, az idén befejezik tanulmányaikat. S. K. hogy azonnal menjenek aludni. Az is lehet, hogy nem fogja hallani és akkor sokáig fent lehetnek és az nagyszerű lesz. És ekkor megjött apukájuk és kérdezte: — Gyerekek, mit csináltok ? — A Holdra repülünk, mondta a fiatalabb fiú. Az idősebb fiú kissé gondterhesen megmutatta apjának a papírt, amelyre a szükséges dolgok fel voltak jegyezve. — Gondoltam, hogy már több eszed van, mormogta az apja és elnevette magát. — Hol van az üzemanyag? Hol vannak a műszerek, amelyek kiszámítják a röppályát ? Barátocskám, még sokat kell tanulnod a fizikából! — Tudom, mondta az idősebb fiú, ez csak olyan játék volt. Kissé szomorú volt, de megértette, hogy ez egyszerűen nem megy. Aztán összegyűrte a papirost és megdobta vele az öccsét. Ez, amikor megtudta, hogy sehová sem fog repülni, keservesen sírni kezdett. Minthogy ó■ volt az egyetlen, aki nem tudta, hogy milyen nehéz mindez, és ezért ő volt az egyetlen, aki elhitte, hogy mindez megvalósítható. Kulturális hírek A Szovjetunió Állami Táncegyüttese, a világhírű Mojszejev Együttes megkezdte vendégszereplését az Egyesült Államokban. Az Egyesült Államok történetében még sohasem vásároltak ennyi jegyet elővételben, mint a Mojszejev-együttes előadásaira. E napokban jelent meg a CSKP története szlovák és cseh nyelven. Készül a magyar nyelvű kiadás is. Nádszegen az ősszel kezdték meg egy 28 osztályos új iskola építését. A letűnt kapitalista rendszer a falunak egy öreg dobos iskolát hagyott hátra. Az épülő új iskola, a tudás új fellegvára megváltoztatja Nádszegen a tanulási viszonyokat VADOV1CS JÖZESF Általában mindig kedveltek azok a filmek, ahol gyermek a főhős. A Hosszú az út hazáig című magyar film is egy elhagyatott kisfiú sorsáról szól. Gyermekről és nemcsak gyermekeknek, hanem természetesen a felnőtteknek is, akik a film meséjében megtalálják; a mélyebb filozófiai értelmet is. A kis Jóska, akit Sebők Misi alakít, nem csodagyerek, hanem igazi húsból és vérből való emberke, olyan, mint amilyenek százával futkosnak az utcákon. Igazi gyermek, aki szemlélődve figyeli a világot és ébredező értelme megtalálja az összefüggéseket. Csepel ostrománál vesztette el szüleit és a háborús zűrzavarban a gyár egyik munkásához kerül. Három éhes gyermek várja haza az apát, aki meglepetésképpen magával hozza a kis Jóskát. Az egyszerű munkáscsaládnál az árva kisfiú otthonra talál és az élelmes, kedves gyermek a család dédelgetett kedvence lesz. Amikor egy gazdag pesti nagykereskedő adoptálni akarja Jóskát, csak nehezen adják oda. Jóska kényelmes, elegáns szép otthonba kerül, de a sok szép játék, ruha közepette sem hagyja »1 egészséges ösztöne, érzi, hogy ez nem neki való élet és visszatér a Csűrös családhoz, ahol csak a konyhában alszik és sokszor nincs is mit enni, de ahol nemcsak azt az űrt tölti ki, amelyet a Teles házaspár egyetlen gyermekük halálával elvesztett, hanem a munkáscsalád gyermekeiben igazi testvérekre talál. A gyermekről még nehezen mondhatjuk azt, hogy osztályöntudatra ébredt, de ösztönösen mégis érzi, hogy hol a helye. A kis Jóska remek alakítást-, nyújtott, mert nem „játsza“ a szerepet, hanem tényleg egész természetesen benne él a szerepben' és „viszi“ a darabot. A rendező bámulatos realitással elénk idézi a háború borzalmait és kísérőjelenségeit. A légmeggyőzőbben a felszabadulás utáni jeleneteket domborították ki a rendezők, a szovjet katonák közvetlenségét, gyermekek iránti rajongását. Közvetlenül látjuk a burzsoázia rémültségét és fejvesztettségét, a háború utáni rendezetlenséget, zűrzavart és átéljük a felszabadulás boldog^önfeledt pillanatait. Azt is látjuk, amint a menekültek, katonák nagy tömegéből kilépnek a munkások, uralják a helyzetet, szervezkednek, intézkednek, eltakarítják a romokat, lelkesen megindítják a csepeli üzem kepekeit és hozzálátnak az új élét felépítéséhez. A keresetlen egyszerű történet emlékeztet és figyelmeztet is. Akik átélték a háborút, azok tudják, hogy a filmművészet eszközeivel ez a darab szinte tökéletesen sorakoztatja fel a háborúval összefüggő események jellegzetes kisebb és nagyobb mozzanatait, akik pedig még nem éltek a háború idején, mesterkéletlen képet nyernek a háború igazi arcáról. A rendezők Máriássy Judit és Félix igen gondosan készítették elő a jeleneteket és a szereplők emberábrázolása túllépi a megszokott sablonokat, még az epizódszerepekben is. Az ismert budapesti színészek, mint Bulla Elma, Bara Margit és a többiek tudásuk javát nyújtották. Figyelemre méltó értékes film, amely a legedzettebb mozilátogatók szemébe is „titokban“ könnyet varázsol.-mm-Jelenet a Hosszú az út hazáig című új magyar filmből Hosszú az út hazáig
