Új Ifjúság, 1961 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1961-05-23 / 21. szám

Ha divatról beszélünk, általában n ő i divatra és nőkre gondolunk, hiszen a férfiak, talán természetüknél fogva, kevesebbet törődnek a divattal. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Rém szeretnek szépen öltözködni, ők is szeretik a szépet, csak valahogy nem tartják „érdemesnek“. hogy a divattal és öltözködés módjával törődjenek. így fordul aztán elő, hogy amikor valahová társaságba, szórakozóhelyre, stb. készülnek, sokszor nem tudják, milyen öltöny, s ahhoz milyen ing,

nyakkendő, stb. ülik. Sőt, nemcsak akkor kell tudni, hogy mit

vegyünk fel, hanem mindennap, továbbá sporthoz, otthon, munkába, stb.

Nos, mi segítünk nekik, rajtuk múlik, hogy az elolvasottakat meg is jegyezzék és a gyakorlatban érvényesítsék. Ha

eleinte nehéz is lesz megszokni, később „belejönnek“ és soha nem lesz ing vagy nyakkendő „problémájuk“.

„KATI ÉS SARA“: Miután egy háromnapos kirándulásról van szó, jó lett volna, ha megírják, milyen ruháik vannak (hiszen erre az alkalomra nem érdemes semmit csináltatni), mert így nehéz tanácsot adni. Bár a ,,kominárky“-ban utazhatnak, mégis inkább ajánlunk egy sportos szoknyát, mert ezt az úton jobban ki tudják használni. Az útra rövid vagy 3/4-es ballonkabátot, vagy kuligánt viseljenek, és tarka blúzt vagy vékony pulóvert. Ruhát föltétlenül vigyenek, mert '„kominárky“-ban táncolni kirándulóhelyen sem illik. A ruha lehet tiszta selyem (előnye, hogy nem gyúródik), de megfelel egy szép kartonruha is (csak a csomagolással kell vigyázni), nyugodtan táncolhatnak benne. Szoknyát akkor is vigyenek, ha ,,kominárky“-ben utaznak (kockásat, húzottat) s ha szép idó várható, kartont. Blúzt és pulóvert összesen hármat vigyenek (az egyik blúz legyen fehér vagy más egyszínű, ami mindkét szoknyához megy). Szvetterre akkor is szükségük lesz, ha ballonkabátot visznek, továbbá esőkabátra (attól függ, milyen a ballonkabát), fejkendóre, fonott vagy műanyag kosárra. Papucscipöben utazzanak (ha tátrai kirándulásokra számítanak, sportcipőben) és esetlegr egy magassarkú szandált vagy cipőt vigyenek tánchoz.

A pettyes anyagból a múlt számunkban közölt pettyes modellt csináltassa.

MI LEGYEN A FÉRFI AL AťRUHATÁRÁBAN?

Lgy férfinek természetesen nincs annyi öltönye, mint nőnek ruhája. (A férfi a ruházkodásban a változatosságot az inggel és a nyakkendővel adja meg.) Éppen ezért, az öltöny, a mindennapi is, lehetőleg legyen jó minőségű, ami nem gyűrödik és sokáig frissen marad. Aki viszont nem engedheti meg magának, hogy finomabb minőségű öltönyt vásároljon, nagyobb gondot kell fordítania annak rendbentartására, vasalására.

Ahhoz, hogy egy férfi jól és célszerűen öltözködjön, bizonyos alapruhatárral kell rendelkeznie. Ezalatt nem értünk sok ruhadarabot, hanem hogy minden alkalomra legyenek összeválogatva.

A MUNKARUHA

megválasztása természetesen attól függ, ki mit dolgozik. Azoknál ugyanis, akik a munkában nem öltöznek át (hivatali munkát végzők, diákok, stb.), a munkaruha egyúttal a mindennapi ruhát jelenti, míg akik overallban vagy más munkaruhában dolgoznak, a mindennapi ruhában csak a munkahelyre és vissza mennek. Ezeknek persze ilyen mindennapi ruhából kevesebbre van szükségük, mint azoknak, akik egész nap viselik. Nekik elég 1—2, míg a hivatali munkát végzőknek 2—3-ra van szükségük. Az egyik munkaruha lehet egész öltöny, a másik pedig másféle zakó és másféle nadrág, a harmadik munkaru____________ hára mindenki

olyat válasszon, amilyet inkább szeret (egész öltönyt vagy zakónadrágot). Legcélszerűbb, ha a munkaöltöny anyaga sportos, tehát spricces, halszálkás, aprókockás vagy más mintás (nem csíkos). Az egyszínű anyag nagyon kényes, állandó ? viseletre nem praktikus. Ezenkívül is ügyelni kell a szín megválasztására, ne legyen tül világos, mert ez nagyon piszkolódik. Legmegfelelőbb a szürkés, drappos, ill. barnás árnyalat. Kerüljük a feltűnő, rikító színeket, egyrészt azért, mert nem ízléses, másrészt mert mindenki hamar megunja. (Folytatjuk)

i „KIVÁNCSI“: Kimondott Ültogyókűrát nem szükséges Tartania, de azért 1—2 kg-t Hgjefogyhat. Csupán az ételek fÜpnennyiségére vigyázzon, tompábbá ne egyen semmi édes::_^éget, süteményt, és sokat mozogjon, tornásszon.

LJ ..B. SÁNDORNÉ“: A bárlUfsonyt kenyérbéllel lehet szégUpen tisztítani.

„RAGYOGÓ KÉK SZEM^g^PÄR“: A világos hálószoba bútor divatos.

Kezdő háziasszonyokhoz

Sok fiatal háziasszony nem tudja kiszámítani, miből mennyit fogyaszt el a család. így aztán előfordul, hogy megmarad az étel, (ami mindig a jobb eset, mintha kevés.) Általában persze nemigen szeretik, ha kétszer egymásután ugyanaz az étel kerül az asztalra. De erre nincs is szükség, Nézzünk csak néhány példát:

Haluška maradt a pörkölttől? Tojást ütünk rá. s finom tojásos haluskánk lesz. Ugyancsak tojással készítjük el a csíkot, amit előzőleg dióval vagy mákkal ettünk (a csíkot mindig csak a tányéron szórjuk meg), de piríthatunk egy kis grízt is, ezt nyáron fejessalátával frissíthetjük. Ha viszont előzőleg sós tésztát ettünk (pl. grízes), legközelebb a csíkot lekvárral keverhetjük össze.

A megmaradt palacsintát is könnyű felhasználni: vágjuk csíkokra, keverjük össze cukros dióval és egy kevés lekvárral (málna vagy barack a legjobb), tetejére öntsük egy tojás kemény habját és süssük meg. De igen finom az is, ha az öszszevagott palacsintát csak lekvárral keverjük össze.

Húsok közül legtöbbször a leveshús marad meg. Ezt többféleképpen is felhasználhatjuk: fokhagymát szeletekre vágunk, a húst megpaprikázzuk és zsíron átsütjük. De a húst meg is darálhatjuk, tojást, fűszert teszünk hozzá, és labdákban kisütjük.

Ha hagymán párolt húsunk marad, másnap vagy estére pároljunk hozzá egy kis gombát, keverjük össze, egészen más húst kapunk. Ilyenkor persze változtassuk meg a Körítést is, ha főzelékkel volt, adjunk hozzá krumplit, ha krumplival volt, rizst.

Megmaradt rizsből viszont hamis rizottót készíthetünk, dobjuk zsíron pirított, kockára vágott hagymára és tetszés szerint paprikával vagy zöld borsóval keverjük össze.

lACíCĹCíS

Arkady Fiedler, utazó és kutató „Fische singen im Ukayali" című művének egy szakasza.

Minél mélyebbre hatolunk be az Amazonas folyón, annál változatosabb a népék összetétele. A folyó partján egyre gyakrabban tűnnek fel az indián tele A pék. Manausban mar több van', mint Porában. Gyakran találni indiánust; a vámhivatalban, a kikötőben, és főleg az utcákon, tereken. Itt érvényesül a boldog semmittevés.

A kikötő felé vezető egyik utca vendéglőjébe jártam reggelizni. A nyitott ajtón jól lehetett látni a járókelőket. Szórakozást nyújtott nekem a szép arcú városiakat figyelni. Egyébként a kávé csapnivaló rossz volt, hiába, amióta elhagytam Brazíliát, jó kávét nem ittam. Látszik, hogy Peru nem kávétermő ország.

— Jó reggelt kedves barátoml — Egy barátságos hangra lettem figyelmes. Don Miguel Pereira volt. Egy életművész. Elegánsan járt anélkül, hogy egy szalmaszálat rakott volna keresztbe.

Asztalomhoz hívtam és megkínáltam egy pohár sörrel. (Itt a sör a legértékesebb ital.)

Az ilyen városban sok minden történik és mivel tudtam, hogy Pereira mindenkit ismer és mindent tud, megkérdeztem, mi újság. A válasz egykedvű volt, mintha kellemetlen volna beszélgetni. Amikor ismét kérdeztem, Don Miguel így válaszolt: — Rossz híreim vannak, a hibarosok sztrájkolnak.

— A hibarosok? — kérdeztem meglepetten.

— Igen, ezek a gazemberek nem akarnak embervadászatot rendezni. Ilyen ronda népség.

A hibarosok a legvadabb indián törzs, mely a civilizációnak eddig ellenállt. Az Amazon három mellékfolyójának, Santiago, Pastaza és Morona összefolyásánál, hozzáférhetetlen vadonban folyan viszonyok közt élnek, mint amikor a spanyolok az új földrészt felfedezték. Szomszédom haragjának okára voltam kíváncsi és kérdeztem is, mi rosszat tettek. Eleinte nem válaszolt, csak hosszabb nógatás után volt hajlandó elmondani. Előbb azonban pár percre eltávozott és amikor visszajött, egy kis papírcsomagot szorongatott hóna alatt. Mielőtt kicsomagolta volna, körülnézett nem látja-e valaki. Egy mumifikált emberfejet mutatott. A hosszú fekete hajról is meg lehetett ismerni, hogy indián fej. Igaz, hogy sokkal kisebb volt.

— Elem szép? Nem nagy mesterek ezek a hibarosok? — súgta a szomszédom.

Amikor Iquitosba jöttem, már az első napon hallottam ezekről a fejekről. Eddig még

nem volt alkalmam látni, így aztán nem lehet csodálkozni, hogy érdekelt a dolog.

Hogy a halott a gyilkoson bosszút ne állhasson, a szemet és a szájat egy pálmaszállal összevarrják, máskülönben az arcon nem látni semmi változást. Az arcvonások éló emberre hasonlítanak, csakhogy az egész koponya kisebb; hiszen fájdo'mas vonás minden koponyán látható

— Ki ez az indiánus? Miként halt meg ?

— Ez a hibaros törzs egyik szomszédjához tartozó indián — válaszolt Pereira. A két törzs már régen békét kötött és nem is volt baj köztük, amit azonban meg kellett akadályozni. Senki sem tudja a fejeket olyan jól konzerválni, mint a hibarosok. Tehát új hullákról kellett gondoskodni.

Pereira gúnyos hangon folytatta: — A kereslet a világpiacon igen nagy, úgy hogy nem is tudjuk a megrendelőket kielégíteni. ,

A hibarosok már a spanyolok ellen is kitüntették magukat.

Valamikor az Amazonas parti törzseknél szokás volt az elpusztított ellenség fejét mint diadal-jelvényt az övre felakasztani Mivel ez a törzsek teljes kiirtásához vezetett, a szokás feledésbe ment és csak a bíborosoknál maradt fenn.

— Ma már nem akasztja övére, hanem más célt szolgál — veti közbe Pereira. — A világ más helyére jut el ..

— Mennyit kap érte? — kérdem kíváncsian.

— Néha kétszáz, sőt háromszáz dollárt is.

— Miért olyan drágák? Talán a hibarosok kapnak annyit.

— A hibarosok csak egy csekélységet kapnak, leginkább természetbeni dolgokat. Az ügynökök, akik velük tárgyalnak, kapnak aránylag sokat, mivel állandó veszélyben forognak. Nem egy pusztult el az indiánok keze által.

— Kifizetődik a hibarosoknak néhány garas miatt ilyen munkát végezni? Hiszen előbb hadat kell üzenniük.

A mi feladatunk munkájukat megkönnyíteni. Néha-néha a szomszédokat egymás ellen uszítani. Meg is van az eredménye. Mi a hibarosoknak több és jobb fegyvert szállítunk, mint szomszédaiknak.

Így leplezte ezt a piszkos ügyet. Minden mumifikált koponyához, melyet szerte a világon megcsodálnak, egy ilyen

g'j a technikou

piszkos kéz tapad. E miatt a csodálat miatt kell itt, az Amazonas partján, az őserdők mélyén két indián törzset egymás ellen uszítani és gyilkolni. A civilizációnak egy furcsa küldetései

— Ki veszi ezeket a koponyákat ?

ALAGÜTBAN KÖZLEKEDŐ SIKLÓ

Haifa má már több mint 200 000 lakosú város, s erősen tagozott, lejtős terepe miatt folyamodtak ahhoz az új megoldáshoz, hogy az egymás felett lévő városszintek összeköttetésére alagútban vezetett, egyvágányú, középen kitérővel ellátott siklót építsenek. A sikló 260 m-es szintkülönbséget hida.l át. A vonalnak négy állomása van, az egyik oldalon felszálló, a másikon a leszálló peronnal.

SIKERES HARC A RÁK ELLEN

A szovjet orvostudományi és technikai kutatóintézetekben számos olyan automatikus műszert szerkesztettek, amelyek segítik a rák korai felismerését. Az egyik automatikus diagnosztikai berendezés például a pajzsmirigy működésének legkisebb rendellenességét

is kimutatja. A beteg szervezetébe radioaktív izotópokat — elsősorban jódizotópokat — juttatnak be, olyan’ kis mennyiségben, amely a szervezetre semmiképpen sem veszélyes. Az izotópokat a berendezés érzékeli, s ezzel képet ad a pajzsmirigy működéséről. A műszer a legkisebb elváltozást is ki tudja mutatni. A bétaszonda ugyancsak rádióaktív izotópok segítségével mutatja ki a rákos elváltozásokat. A szerkezet rádióaktív foszforizotópokat érzékel. Külön berendezést szerkesztettek a szovjet kutatók a kóros daganatok elhelyezkedésének pontos meghatározására. Ez a berendezés lehetővé teszi, hogy sugárkezelés esetén a lehető legnagyobb pontossággal irányítsák a gyógyító sugarakat a rákos daganatra, s elkerüljék az egészséges szövetek roncsolását.

— Túlnyomórészt amerikaiak.

— Amerikaiak?

— Igen uram. A chicagói múzeum fizet a legtöbbet. Van itt egy képviselője, dr. Bassler ...

— Tudják Amerikában, hogyan szerzi be ezeket a diadaljelvényeket ?

— Furcsa kérdés. Ez nem titok. Különben kérdezze meg dr. Basslert személyesen.

Másnap, amikor Pereira társaságában a városban sétáltam, alkalmam volt dr. Basslert megismerni. Egy jó megjelenésű és jó modorú, mosolygós képű amerikai.

— Oj küldemény érkezett — üdvözölte Pereira dr. Basslert, aki nem örült annak, hogy erről előttem tett említést.

— Nem érdekel — mondta mosolyogva — Nem tudom használni és így át sem vehetem. —

Az egyik reggel Pereira megkért, látogassam meg, hogy megmutathassa a friss küldeményt. Lakásának egyik sarkából egy koffert húzott elő. Amikor kinyitotta, körülbelül

húsz koponyát láttam. A hosszú jekele haj a koffer nagy részel kitöltötte. Amikor megláttam, rosszullét környékezett. Nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy az ember elképzelje, mennyi emberi fájdalom és szomorúság fűződik a koffer tartalmához. Pereira bizonyos csodálattal nézte a koponyákat, a legszívesebben mindegyiket kiilön-külön megsimogatta volna. Az egyik koponyán a haj rövidebb volt és az arc színe is világosabb volt, mint a többi, tehát nem indián koponya volt.

— Ki lehetett ez?

— Martinez, az egyik ügynököm koponyája. — mondta hidegvérrel Pereira. — Ogy látszik, a hibarosok megharagudtak rá, amikor utoljára ott járt. Hazafelé elvágták az útját és megölték. Most a koponyáját a többivel együtt adják el.

— Ezt is megveszik az amerikaiak ?

— Miért ne? Koponya az koponya. Lehet, hogy még jobban még is fizetik, bár az utóbbi időben az Egyesült Államokban valďmi nincs rendjén. Sem dr. Bassler, sem én nem tudjuk az igazi okot.

— Nagy nehézségekbe ütközik a koponyákat Peruból kijuttatni? Szabad ezzel kereskedni ?

— Természetesen, meg van tiltva. De ki törődik ezzel. A dollár, ez a csodálatos varázsló, minden tilalmat és határsorompót kigúnyol.

Pereira napról napra rosszabb kedvű volt. Nem tudta idegességét leplezni. Minden vagyonát ebbe a küldeménybe fektette, remélte, hogy azonnal tovább adhat rajta. Most meg a megbízások nem jönnek és a vevők nem mutatnak érdeklődést.

— Meg lehet bolondulni! — zúgolódott Pereira.

—A Pereira uram, gondolkozzék. A huszadik század közepén indiánoknak megparancsoljuk, hogy egymást öljék, csak azért, mert maguknak dollár kell szenvedélyeik kielégítésére. Bizonyára Amerikában megtudták és lelkiismeretük nem engedi meg, a további vételt!,

Pereira szereti a dollárt, de mint minden délamerikai, magukat az amerikaiakat nem.

— Van is nekik lelkiismeretük! — szólt megvetőn.

Másnap megint együtt ültünk, ugyanabban a kis étteremben. Egykedvűen ült, nem vette észre a szép kék eget, nem érezte a folyó felől lengedező hűvös szellőt, a fák buja zöld színét és virágait, de nem vette észre az arra sétáló szép szenyoritákat sem. Már az sem érdekelte, mi az oka annak, hogy a koponyák iránti érdeklődés megszűnt. Külsején is meglátszott, hogy valami bántja, mert a mindig elegáns Pereira hanyagul kezdett öltözködni.

Négy nap múlva megint találkoztunk. Ismét a régi mosolygós Pereirát láttam.

— Mi az, mi történi? — kérdeztem.

— Mindent elhelyeztem, az egész küldeményt.

Karonfogott és az Amazonas jelé mutatott, ahol egy hajó fát rakodott.

— Végre befutott az amerikai hajó. A , matrózok egytólegyig megvették a koponyákat, — lelkesedett Pereira.

De nemcsak ez volt jókedvének oka, hanem az a papírlap is, amit a zsebéből kihúzott. Egy sürgöny volt Chicagóból, melyen további harminc „orchideát“ rendelnek.

— Az orchideák fekete hajúak — magyarázta Pereira. -— Képzelje, harminc darabot. Sok munka vár rám. — Közben az egyik vaskeeskedés felé vette útját, hogy tíz darab elöltöltő régimódi fegyvert vásároljon. Ezek az egyik indiántörzs számára készültek.

— A Pastaza folyó partján nemsokára háború lesz — mondta nevetve Pereira.

Elbúcsúzott, hogy ügynökeivel haditanácsot tartson.

Brockhaus könyvkiadó, Ferne Länder, fremde Völker c. sorozatgyüjteményéből.

ŰJ IFJÚSÁG — a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságának lapja. Megjelenik minden kedden. Kiadja p Smená, a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságának kiadóhivatala Szerkesztőség és adminisztráció, Bratislava, Pražská 9. — Telefon 445-4L — Postafiók 30 — Főszerkesztő Szőke József — Nyomta a Západoslovenské tlačiarne 01, Bratislava, ui. Nár. povstania 41. —- Előfizetés egy évre 31,20 — Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata. Kéziratokat nem érzünk meg és nem adunk vissza. K—10* 11158