Új Ifjúság, 1961 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1961-04-11 / 15. szám
Részlet Székely János• „Kísértés" című regényéből, amely a Volk und Welt, berlini kiadóvállalatnál jelent meg. Székely, a kommunista, Magyarországból Németországba emigrált, ahonnan 1933-ban szinten el kellett szöknie. 1958-ig Amerikában élt, és 1958. dec. 16-án Berlin demokratikus szektorában halt meg anélkül, hogy visszatérhetett volna felszabadított hazájába. A „Kísértés“ a tervezett trilógiának az első kötete, a trilógiát azonban a szerző halála miatt már nem fejezhette be. Ez a kötet lehetővé teszi, hogy betekintsünk a magyar nép életébe a Horthy-uralom idején. A regény középpontjában Béla áll, egy pbrasztfiú, cselédlány törvénytelen- gyermeke; anyja eleinte mint dajka keresi a kenyerét Budapesten, később mint mosónő. Béla egészen 14-éves koráig falun nőtt föl egy szívtelen öregasszonynál, aki üzletet űzött az ilyen sorsú gyermekek neveléséből. Béla nem járhatott iskolába, dolgoznia kellett, hogy megélhessen. A gyerekek beszélgetéséből megtudta, hogy az iskolalátogatás tulajdonképpen kötelező. Mint öntudatos gyerek elhatározta tehát, hogy kezébe veszi az ügyet. ★ A tanító agglegény volt, és a nővérével lakott, egy vénlánnyal, akit mi fiúk „ijesztőnek“ hívtunk. Ő nyitott ajtót, mikor becsengettem. — Mi van? — kérdezte az ő különös magas hangján. — Dicsértessék az Gr Jézus Krisztus! — kezdtem bemagolt mondókámat; eszembe jutott, hogy a Jézus Krisztus is szegény volt, és ezért nem árt, hogyha ezt megemlítem a gazdagoknak. — Alázatosan jelentem, nagyságos kisasszony, nagyon fontos ügyben szeretnék a tanító úrral beszélni. — Nem tudom miért, de meg voltam győződve, hogy ezekkel a szavakkal illik kezdeni minden beszédet magas rangú személyiségekkel. Az Állami Pedagógiai Kiadó Egy nap az iskolában címen könyvet adott ki, amelyben képet nyújt a mai iskolák helyzetéről. Kujala tanár bevezető cikkében kifejti, hogy milyen magas színvonalat ért el a mi pedagógiai rendszerünk és hazánkban milyen lehetőségek nyílnak arra, hogy a gyermekek egyénisége az iskolákban és az ifjúsági szervezetekben, valamint az érdekkörökben kibontakozzon. A könyv illusztrációi szemléltetően bemutatják, hogy milyen módon biztosítjuk hazánkban a jövő nemzedék testi és szellemi fejlődését. Valami azonban mégis csak kimaradt ebből a könyvből. Hiányzik belőle a közvetlenség és a természetesség. Robert Vejvoda fényképész csakis a bölcsődékben és az óvodákban készült képeken örökítette meg a gyermekek természetes báját. A gyermekek itt- még nem vették figyelembe a fényképezőgép fürkésző lencséjét és közvetlenül, természetesen viselkedtek. Az első osztályosoktól kezdve azonban a könyvben látható fényképeken egyre kevesebb természetes megnyilvánulással találkozunk. A képek mesterkéltek és nem tükrözik vissza a nyári pionírtáborok élénk légkörét. A könyv témáját különben a szerző igen jól dolgozta fel dokumentációs alapon. Viszont hiányzik még belőle a művészi meggyőzőerő. mindenáron iskolába akarsz járni * Akarok tanító úr, — nyögtem ki nagynehezen. — Kérem, könyörüljön meg egy szegény gyereken! — Jó, jó, hagyd már abba a rimánkodást — kezdett vigasztalni és az arcomat simogatta. Mondd meg az öregasszonynak, hogy holnap délelőtt jöjjön az iskolába. A lélegzetem is elállt. — Nem, tanító úr, ezt nem mondhatom neki! — És miért nem? — Alázatosan jelentem, mert az öreg agyonüt! — Agyonüt ? — Igen, — válaszoltam, és a sós könnyeket a számban érezteti. A tanító hirtelen felállt — Nos jól van ha a dolog így áll, nekem kell hozzá mennem, — mondta. és kiegyenesedett. — Várjál fiam, mindjárt jövök. A szomszéd szobában felöltözött, és pár perc múlva elindultunk az átázott főutcán. Szomorúan és kedvtelenül ballagtam emellett a hosszúlábú kakas mellett. Micsoda ember ez? — törtem a fejem. Vajon miért csinálja ezt csak értem? Mi van emögött? Ha legalább mondta volna, nos jól van, ledolgozhatod a tandíjakat, csak dolgoznod kell, mint egy lónak, a halál sincs ingyen, a legboldogabb gyerek lettem volna a világon, ő viszont semmi olyat nem kívánt, barátságosan beszélt velem, mintha nem is lenne úr, és még hozzá el is ballagott egy nebuló kedvéért — esőben, sárban, viharban — a falu másik vegére. Nem tudtam megérteni, sőt féltem ettől a titokzatos embertől. Elhatároztam magam, hogy résen leszek. Szerencsére az öregasszony nem ment ma a piacra, mert már egy pár napja kínozta a köszvény, úgyhogy alig tudott megmozdulni. — Szeretnék vele egyedül beszélni — mondta a tanító, — A tanító úr még alszik, — . nondta kurtán. i — Alázatosan jelentem, ak:or megvárom. — Annak nincs semmi értelne, — válaszolta türelmetleiül. — Vasárnap nem lehet a anító úrral beszélni. — És becsapta az ajtót. Ez jól kezdődik, gondoltam nagumban, de eszem ágában 1 em volt elmenni. Lecsücsültem i kőre az élő sövény előtt, szánolva azzal, hogy hosszabb deig kell majd várakoznom. Igyszer csak hallottam, hogy >alaki kinyitotta mögöttem az iblakot. — Mit csinálsz itt :int ? — kérdezte az ijesztő. Meglepetten jölugrottam, és >lyan pózba helyezkedtem, milyent a fiatal leventéknél fasiszta ifjúsági szervezet) áttam. — Alázatosan jelentem, járok. — Hát nem mondtam, wgy a tanító úrral vasárnap lem lehet beszélni? — — Hát igen, azt tetszett nondani. — Hát akkor mire vársz? — Alázatosan jelentem, a taútó úrra. — Micsoda szamár vagy! — •nondta és rázta a fejét. — Még megfázol abban a zuhogó is'óben. — Alázatosan jelentein, az 'ehet, de mégis megvárom. — Az ijesztő röhögött. Az ördög vigye ezeket a fiwm dámákat, káromkodtam magamban, az ember sose tudja, min röhögnek. Mi van ezen levet nivaló? — És az valóban olyan fontos, amit a tanító úrnak akarsz mondani? — kérdezte most már kissé barátságosabban. — Igen kérem, nagyságos kisasszony, nagyon fontos. — No, akkor gyere be, de gyorsan! — Köszönöm alázatosan, nagyságos kisasszony, mondtam örömmel. — Szaladtam az ajtóhoz, és mielőtt még lenyomtam volna a kilincset, gyorsan körülnéztem, hogy meggyőződjék arról, nincs-e valaki a közelben, és villámgyorsan keresztet vetettem. Máskülönben ilyet sohasem csináltam, de ma nem akartam semmit sem elmulasztani, ami esetleg segíthetett volna. Végre a tanító előtt álltam. Az asztal mögött ült fölgyürt ingujjban, gallér nélkül, és jóízűen szalonnát és kenyeret falatozott. Jóvágású negyven éves ember volt. Egy azok közül, aki nem tagadhatja el parasztszármazását. Csontos, széltől cserzett arcán kékesvörös rózsák virítottak. A tanító úr szerette a borocskát, és a nők) is nagyon gyorsan tűzre lobbantották — a faluban a legvadabb hírek keringtek róla. De a gyerekekkel jól bánt, csak nem volt szabad semmit túlságba vinni, mert nem sokat habozott, és csípős pofonokat osztogatott ^A mellkasa olyan volt mint egy birkózóé, és ahogy figyeltem erős, napbarnította nyakát, nem tudtam elképzelni, létezik-e gallér, amelyik elég bő lenne számára. Ebben az ordasban volt valami ázsiai, valami félelmetes, de a tekintete, amellyel lemért, roppant szívélyes volt. — Nos fiam, mi nyomja a szívedet? — kérdezte barátságosan és felhajtott egy stamperlit. — Alázatosan jelentem, — kezdtem remegő hangon, — nagy kérésem van a tanító úrhoz. — Nos, ki vele, csupa fül vagyok! Leharapta szivarjának a hegyét, gyufát gyújtott, pöfögött egy párszor, és leült a kopott, rozoga hintaszékébe. — Alázatosan kérem, — mondtam kiegyenesedve, — vegyen föl az iskolába. A tanító meglepve nézett rajtam végig. — Hány éves vagy fiam? ' — Alázatosan jelentem, majdnem tíz. — És még nem jársz iskolába* — Ördögbe is, miért nem jársz? — Alázatosan jelentem, nem engednek. — Micsoda, nem engednek* Ki az apád? Éreztem, hogy elpirultam Ezzel a kérdéssel nem számoltam. Egy ideig tanácstalanul és zavartan álltam, de csakhamar észbe kaptam és kitérően válaszoltam: — Alázatosan jelenetem, az anyám Budapesten — Ha nem volna szükség a munkámra tanító úr, iratok egy levelet Horthy Miklósnak. Az agyamban már készen is van, csak le kellene írni. És a levél, tanító úr, olyan szép, hogy a kormányzó úr részvéttel lesz irántam, és biztosan megfizeti a tandíjamat. — Erre a tanító is nevetésbe tört ki. Neki is kívántam volna valamit, de meggondoltam magam, és alázatosan szóltam: — Ne gondolja nagyságos tanító úr, hogy Horthy Miklóstól is ingyen akarok valamit! — Igazán nem? — Még mindig nevetett. — És hogyan akarod a kormányzó úrnak visszaadni a pénzt? — Tanító úr, kérem, mondtam, ha katona leszek vagy másképp fogok szolgálni a hazámnak, levonhatja a zsoldomból." Most azt hittem, hogy megpukkadnak a nevetéstől. Olyan dühbe gurultam, hogy egy szó sem jutott az eszembe abból, amit betanultam. — Bocsánat tanító úr, azt a kis tudást jó kereszténynek nem volna szabad egy szegény gyermektől megtagadni! Mindketten röhögtek, mint a hülyék. De én már az elkeseredés határán álltam, és a szemeim megteltek könnyel. — No, gyere csak ide fiam! — megszólított a tanító úr és a térdei közé vett. Szóval te Mindössze harminc éves és már tizenhat filmben játszott Hansjörg Felrfiy, aki a nyugatnémet filmszínészek első sorába küzdötte fel magát. A küzdést szó szerint kell érteni, mert a színíiskola tandíját újság,árulássaí kerteste meg. A színiiskola elvégzése után egy vándorszíntársulathoz került, és itt is csak kisebb szerepeket játszott. Később a kölni színház szerződtette, eleinte itt is csak kisebb szerepekre, s a fizetése is;,e.bhez mérten igen alacsony volt. De hamarosan észrevették tehetségét és több szerepet kapott a kölni rádióban, és a külföldi filmek németnyelvű szinkronizálásában. Az első főszerepét az „Afrika csillaga" filmben játszotta, amelyben egy náci tisztet alakított. Amikor következő filmje szerepe szerint; ismét; náci tisztet kellett játszania, Felmy nlegtagadta felvenni a gyűlölt náci egyenruhát és kijelentette, nem hajlandó olyan filmekben játszani, amelyek Németország úgynevezett „közelmúlti" történetét hamis világításban mutatják be. Legnagyobb sikerét a Buddenbrook család filmváltozatában és a nálunk is bemutatott Mi, csodagyerekek című haladó tárgyú filmben aratta. Nemrégiben kijelentette, hogy egyformán szüksége van a színpadra és filmre. — Ha a színpadon játszom, kimondottan érzem a kapcsolatot a közönséggel, — mondta — a filmre viszont azért van szükségem, hogy alakításaim túllépjék a színpad határait. És nem fogom be a szájam, még akkor sem, ha félreértenének; ez még mindig jobb, mintha a hallgatásokat ítélnék el. Még ha szemlelennek is tartanak, akkor is megválogatom, hogy milyen szerepet játszom el. Kijelentem, hogy egyszerűen nem vagyok hajlandó alakításaimmal magasztalni és jó színben feltüntetni a „közelmúlt" törtér étét. Ilyen hangot keveset hallani Nyugat-Németországban, ahol a filmszínészek úgy táncolnak, ahogy a producentek fütyülnek. Éppen ezért Hansjörg Felkiy kiváló színészi alakításai mellett ezen emberi tulajdonságát is tekintetbe kell venni. HtiiimiiiiiiimnmmiiiiiiimiiHM A tornagörgői CSISZ-tagok színjátszócsoportja nemrég mutatta be a „Mejyik az igazi" c. _színművet. A színdarabbal nagy sikert arattak. Kiváló alakítást nyújtott a két főszereplő Veres Ilona és Bartók Gyula. Jól szerepelt még Kardos István, Máthé Ilona, Fehérek Erzsébet, Kapczi Erzsébet, Szeles Mária, Elek Erzsébet, Körtvély Gizella, Veres Géza, Bencze Klára, Horváth Lajos, Pál és Klinko József. A fölvonások közti szünetekben Horváth Lajos és Hanesz Pál szórakoztatta a közönséget. A jólsikerült színdarabot a szomszéd falvakban is bemutatják. A színjátszó-csoporton kívül működik még a tánccsoport és a zenekar. A tánccsoport különböző versenyeken is résztvesz, főként dal- és táncünnepélyeken. A zenekar színvonala állandóan emelkedik, mert tagjai iparkodnak egyre magasabb zenei tudást elsajátítani. A tornagörgői fiatalok sokat segítettek és segítenek a helybeli EFSZ-eknek is. A takarmány- és a terménybegyűjtésnél is szorgoskodtak. Sokszor még a vasárnapot is arra áldozták a fiatalok, hogy a szövetkezet termése hamarabb magtárba kerüljön. Igyekeznek a legjobb eredményeket elérni és bizonyára a siker sem marad el. DÉVAI FERENC. Tornagörgő amikor a házhoz értünk. — Várj meg ip az udvaron. — A fűzfa alá álltam és vártam.. Már elállt az eső, csak itt hullott egy pár nehéz csepp a puszta ágakról, mint az öregember szemhéjáról a könny. A percek csigalassúsággal múltak. Reszkedtem a hidegtől. Egyszerre csak szörnyű lármát hallottam ki a házból. Lélegzetfojtva hallgatództam, de nem értettem az öregasszony rikácsolását, csak a tanító úr káromkodását lehetett érteni. Aztán kicsapódott az ajtó, és kirontott égnek álló hajjal. — Te, hallod! — kiáltott rám. Ha holnap nyolcra nem leszel az. iskolában, összetöröm a csontjaid. Értetted ? Szent ég! Mi az, hogy megértettem! Nincs az a barátságos szó, amely annyira boldoggá tett volna, mint ez a fenyítés. Haptákba vágtam magam és katonásan válaszoltam: — Igenis, tanító úr! Abban a pillanatban olyan nyaklevest kaptam hátulról, hogy elöntött a vér. Megismertem az öregasszony kezét, és futásnak eredtem anélkül, hogy egyszer is visszanéztem volna. Futottam árkon-bokron keresztül, ugráltam örömömben és kiabáltam: — Megyek iskolába, megyek iskolába. Fordította; KNAPP KATARIN ’2&W te BRATISLAVA I. Kedd; 13.20: Modern klasszikusok műveiből, 16.00: Kívánsághangverseny, 18.00: Fiatalok stúdiója. 20.00: Szeretitek a dzsesszt? Szerda: 14.00: Tarka zenésműsor, 16.10: Ritmus és melódiák, 18.00: Kívánsághangverseny, 20.00: Miro Procházka rádiójátéka; Csütörtök: 13.20: Antonín Dvorák művsiből, 14.30 Népszerű melódiák, 15.15: Szovjet esztrádzene, 17.05: Fiatalok félórája; Péntek: 13.20: iA párt 40. évfordulójának tiszteletére — mozgalmi dalok, 14.30: Puccini Manón Lescaut c. operájának részletei, 16 00; Délutáni esztrádkoncert, 18.00: Kívánsághangverseny; Szombat: 17.05: Esztrádzenekarok játszanak, 20.00: Háromszor három az tíz... vidám műsor, 21.00: A jó kedv ritmusában; Vasárnap: 16.20: Tánczene, 17.00: Mikrofonnal a sportpályákra, 20.00: Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok, opera. KOSSUTH-RÄDIÖ Kedd: 12.15: Operarészletek, 14.00: Dalol a világ ifjúsága, 18.30: Tánczene, 22.25: Közvetítés a Nizzai" Fesztiválról; Szerda: 14.00: Oláh Kálmán népi zenekara játszik, 16.40: Fúvószene, 17.15: Szív küldi szívnek szívesen, 19.20 Szívesen hallgattuk; Csütörtök: 13.10: Zenekari muzsika. 15.10: Eső és napsütés — könnyű zene, 17.15: Klasszikus operettek, 18.55: Erkel: Hunyadi László, háromfelvonásos opera; Péntek: >13.20: Verbunkosok, katonadalok, 15.50: Szív küldi szívnek szívesen, 17.15: ötórai tea, 20.25: Csak férfiaknak! Vidám műsor a hatos stúdióból. Szombat: 14.00: Kis kíváncsi, könnyű zene, 15.10: Élőszóval — muzsikával, 19.35: Vlagyimir, Tartakovszkij trombitál, 20.25: Kerekes — Erdődi: Mailand tornyai (operettközvetités); Vasárnap: 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. 17.00: Közvetítés az NDK — Magyarország labdarúgómérkőzésröl, 20.15: Közvetítés a pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházából. TELEVÍZIÓ Kedd: 20.00: Tízszer válaszolj! — kvízverseny; Szerda: 19.05: Lope de Vega: Fuente Ovejuna, televíziós játék; Csütörtök: 18.00: Fiatalok klubja, 20.00: Keressük a dalt! — slágerverseny fináléja; Péntek: 20.05: Arthur Miller színdarabja; Szombat: 21.30: A Voroncov banda vége — szovjet film; Vasárnap: 20.00: Szovjet film, Dosztojevszkij regénye njpmán. :olgál. A tanító nyilván meg■tette, mert megkérdezte: — át akkor kinél vagy? — A ... Rózsi néninél. — Hm. És mért nem enged kólába az az öregasszony? — Alázatosan jelentem azért, :ert az édesanyám nem fizet őntosan, és a gondozásomat kell dolgoznom. A tanító megrázta a fejét és osszú sokatmondó tekintetet stett a nővérére, aki egy öreg >telben pihent. Gondoltam, ogy azért néz rá olyan fúrián, mert rosszallotta, hogy sengedett hozzá egy olyan oldust, mint én. No, már tuom, hogy mi jön ... Biztosan londoni fogja, hogy semmi nos ingyen, még a halál sem, lert — így van ez barátom — papot is meg kell fizetni. De 're az ellentmondásra fel volím készülve, végre is a látoatásra sokáig készülődtem, őt a feleletet is megfogalmazta:; elég volt csak kiejteni, s ezt meg is tettem, még milött szóhoz jutott volna. — Hajgár szegény vagyok, agyságos tanító úr, nem akasm a tanítást ingyen, elhihe: nekem! —■ Teremtettét! — szólt a inító és elnevette magát. — ehát meg akarod ezt fizetni ekem, fiam? — Alázatosan jelentem, pénem ugyan nincs, de erős vayok, tessék csak megnézni az ’.maimat. Megdolgozok az isoláért is. A tanító megint a nővérére ekintet, most az egyszer neetve. — Mit akarsz kezdeni? — érdezte. — Ledolgozni tanító űr! Ijesztő nevetésbe tört ki. Bár legfulladna, gondoltam. Haártalanul sértett, hogy kineet. Hát természetesen hogyne icsinyelné le egy szegény fiú nunkáját, mikor az urak is éhért fizetnek a felnőttek mun'ájáért. Azonban én ezzel js zámoltam, és felkészültem a elelettel. Hansjörg Felmy 4
