Új Ifjúság, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1960-09-13 / 37. szám

M ost ősszel, amikor dús­kálhatunk a sok finom gyümölcsben, ajánlatos, ha elkészítjük szervezetünket a téli hónapokra, amikor bi­zony nem jutunk olyan köny- nyen ezekhez az értékes vita­minforrásokhoz. Gondoskod­junk róla, hogy asztalunkra minél több zöldség, salátaféle kerüljön, s. használjuk ki a friss gyümölcsök őszi idényét: az alma, körte, szilva görög- és sárgadinnye mind gazdag vitaminban, de még ezeket is túlszárnyalja a szőlő, mert a C-vitaminon kívül még sok más értékes anyagot tartalmaz. Fo­gyasszuk tehát minél nagyobb mennyiségben, emellett azon­ban vigyázzunk arra, hogy na­ponta ne együnk meg egy kg- nál többet, mert akkor már fogyasztó hatása van. Említettük már, hogy a he­lyes táplálkozás nemcsak az egészséggel, de a szépséggel is összefügg. Ha ez hihetetlen­nek . is tűnik, mégis így van. A vitaminban gazdag táplálko­zás ugyanis egész külsőnkön megmutatkozik. Ismeretes,' hogy a bőrnek is szüksége van vitaminra. A vitamintartalmú bőr. nem petyhüdt, szépen ki­simul, látszik róla az egészség. Az arcbőr vitamintartalmát a táplálkozáson kívül gyümölcs­ül. zöldségpakolásokkal is elő­segíthetjük. Igen hatásos pl. az uborkahéj pakolás. Tudvalé­izas. ES EGÉSZSÉG vő, hogy a gyümölcs, így az uborka is, a héja alatt a leg­gazdagabb a vitaminban. Te­hát: vízszintesen feküdjünk és borítsuk be arcunkat teljesen uborkahéjakkal. Szorítsuk ar­cunkhoz és hagyjuk rajta 20 percig. Meglátjuk, mennyivel frissebbnek érezzük utána ma­gunkat. „NÖRA“: Ato­ka bizony még idősebb korban sem szép, nem még fiatalon. Hogy mi az oka annak, hogy vannak kövé- r rek, akiknek nincs tokájuk? Talán a hajlam. Hiszen vannak, akik pl. csípőben híznak, má­soknak a végtagjaik kövérek, vagy derékben híznak, stb. Mindenesetre a tokát — a bő­séges táplálkozás mellett — a rossz tartás is előidézheti. Ajánlatos szem előtt tartani: • fejünket ne lógassuk lefelé, • aludjunk minél alacsonyab­ban, lehetőleg egy párnán, • ha ülve vagy fekve olva­sunk, kezünket tegyük ál­lunk és nyakunk közé, • öklünkkel masszírozzuk nya­kunkat az áll közepétől kezdve fülünk felé, • forgassuk fejünket körbe, ez igen jő nyaktorna. Mondanunk sem kell, hogy étlapunkról töröljük a zsíros ételeket, tésztákat, édessége­ket és egészben véve mérték­letesen táplálkozunk. „SZERENCSÉT­LEN“: Sajnos, az érpattanásos arcbőrön sokat » segíteni nem lehet, de legalább megakadá­lyozhatjuk, hogy rosszabbod­jék. Igen jót tesznek a meleg gőzölések, szépség-pakolások, amik elősegítik a helyes vér­keringést s jó szer az alkohol- tartalmú arcvíz is. Alkohol és feketekávé fogyasztása tilos. • •••••••••• Nem jó szándék Mivel tölti el egy ríó a napját ? Dolgozik, gyer­meket nevel, háztartást vezet, rendbentartja a lakását, szórakozik, mű­velődik, esetleg tanul. Ez bőségesen kitölti a na­pot, s bizony többnyire még „plussz" órákra is lenne szükség, hogy min­denre jusson idő. Mégis vannak olyanok, akiknek arra is van idejük és gondjuk, hogy nemcsak a saját, hanem szom­szédjuk vagy más isme­rősük dolgaival is foglal­kozzanak. Nem mintha segíteni akarnának neki valamiben, dehogyis... sőt! Kitalált, valótlan dolgokat híresztelnek róí- luk, rosszakaratból, néha talán csak unalomból, mert így szokták meg, így csinálják éveken ke­resztül. Nagyon csúnya, ártalmas, és sokszor ve­szélyes is ez „kedvtelés“ cagy „szokás“, amit ösz- szefoglaló szóval úgy hívnak: pletykálás. Feltesszük a kérdést: mi ebben a jó? Miért jó az, ha valaki azt mondja hogy X lusta teremtés piszkos a lakása, nem tö­rődik a gyermekeivel, holott ő nagyon jól tud­ja, hogy X becsületeser. dolgozik a munkahelyén, otthon példásan elvégzi a háztartási munkákat él gonddal, szeretettel ne­veli gyermekeit. Tudja mégis mást híresztel, mégpedig olyanokra, akik a hasonló híreket meg­toldva, kibővítve és ki­színezve adják át a hír, illetve a pletyka szár­nyának. Ismételjük, mi nem tudjuk, mi ebben a jó, bár a pletykálás sajnos egyike a kedvelt „élve­zeteknek". Mi csak azt tudjuk, hogy ez nagyon ? csúnya, és hogy sötét * jellemű, rosszakaratú ŕ emberre vall, És csak i annyit füzünk hozzá ý hogy akinek nem inge, m l vegye magára, de akinek * inge, az húzza fel, még- J pedig hamarosan. Köz­ben pedig a saját portá­* jón is nézzen körül, mert i jobb, ha mindenki a sa- ' ját ajtaja előtt seper. „KEVESET, DE JÖT": Ha­marosan részletesen beszá­molunk az új őszi divatról. Egyelőre csak annyit, hogy a kockás, pepita és pied de poul továbbra is divatos marad s ugyancsak divato­sak a csíkos, és más min­S tás szövetből készült ruhák is. (Mintás szövetek üzle­teinkben bő választékban kaphatók.) A %-es ill. 7/8-os kosz­tüm helyett inkább egész kabátot és szoknyát aján­lunk, hiszen így kosztümje és átmeneti kabátja is van. Igen szép és praktikus, ha a szoknyához hozzáillő szí­nű szövetblúzt is csináltat. Ami a divatszíneket illeti, még nem tudjuk melyik ,szin „győz“, igen sok a „je­lölt“ (több, mint máskor szokott lenni). Egyelőre a zöldes és barnás árnyalatok „vezetnek“, de lehet, hogy még más színek is csatla- ikoznak hozzájuk. „MEGLEPETÉS": Bátyjá­nak műanyagkötéses író­mappát, vagy szintén mű- anvagkötéses levélpapírt vigyen az üdülésről. Olvasóink kérésére közöljük ezt a szép rózsás térítőt. (Agy- terítőnek is készíthető.) A le­olvasható, nagyított mintát díjmentesen levélben küldjük el olvasóinknak. IMIIIILÄINléD KÉPEK mikor Milánóban helyet foglaltam a Velencei gyorsban, nagy fáradság vett erőt rajtam. Nem csoda, hisz a párnapos ott-tartózkodásom alatt alig volt időm pihenésre. Ez a kétmilliós északolasz város, az újkori olasz kapita­lizmus megtestesítője, nagy változáson megy keresztül. Ha szinte észrevétlenül is, de egy­re biztosabban elveszti mind­azt a jellegét Milánó, ami az olasz városokat annyira jelle­mezte. Maguk a milánóiak ál- lítják-ezt: a mai élet egyre in­kább az amerikai életformához igazodik. A rohangálás, a Urá­ért folyó hajsza igazolja ezt legjobban. A több mint kétmillió olasz munkanélküli a kereseti lehe­tőségek hiányában megváltás­ként emlegeti Milánót. Milánó fejlett iparral rendel­kező város. És mindezt tudják messze délen is. A munkanél­küli földmunkások, a földjeik­től megfosztott kis- és közép­parasztok csapatosan lepik el a város utcáit. Ám legtöbbnyi- re felesleges a fáradozás. Rá­adásra még nagyon is drága itt az élet. Sokkal drágább, mint más olasz városokban. A ragadozókra jellemző mo­hóság: ez szükséges ahhoz, hogy itt valaki egyszerű mun­kásként alkalmazáshoz jusson. Nem is beszélve azokról, akik nagyobb ambíciókkal maga­sabbra kacsintgatnak. De mi mást is várhatunk a kapitalista rendtől ? Több milánói utcában szám­talan lehúzott redönyű kiraka­tot figyeltem meg. „Abbanda- nato" (vagy pedig „az átadásig zárva") szövegű cédulák figyel­meztetik a vevőket. Igen, a tu­lajdonosuk nem bírta a „ver­senyt", még annak az árán sem, hogy fehér cédulácskán hirdet­te: „Si fanno riduzioni" (Al­kudni lehet.). így aztán nem csoda, hogy sorban egymás után gördülnek le a kis üzletek redőnyei. De Milánóban egyéb üzletek is vannak. Méghozzá szilárd árakkal. Ezekben az üzletekben már „magasabbak a követel­mények", melyek az árak szi­lárdságát állapítják meg ... S ezekkel a fényes üzletekkel kell versenyezniük a kisebbek­nek. Itt aztán a beszélőképes­ség dönti el az árat, hol a ve­vő, hol pedig az eladó számára kedvezőbben, fölváltva. Ez az ellentét a sok közül nagyon is jellemző Milánóra. Fényes, ragyogó utcák a belvá­rosban, és barlanglakások a kültelkeken, melyekhez hason­lókat aligha talál az ember Eu­rópában. Ez hát Milánó. Róma utón itt van a leg­több templom, de ugyanakkor itt van a legtöbb éjjeli mulató is. Királyok, hadvezérek képét megörökítő szobrok a felvilá­gosultak és a forradalmárok emlékművei egymás mellett. Nem állhattam meg nevetés nélkül, amikor a könyvkereske­dések kirakataiban is hasonló­kat láttam. Egy polcon árulják Dantét és a ponyvát, Manzonit és a fércművet. A legmoder­nebb autók száguldanak a leg­régibb típusú ütött-kopott au­tók, villamosok mellett. De már ha villamosokról van' szó, meg kell mondanom, hogy a társaság alkalmazottai külö­nös kasztot alkotnak Milánó­ban. De hasonlóan mint ná­lunk, az utasok itt is megáll­nak a peronon, vagy éppen ott szállnak le, ahol fel kellene szállni. Különös helyi dialek­tusban beszélnek az emberek. Hangosak, az egyik sorból a másikba kiabálnak egymásnak. A vezető egész idő alatt a ka­lauzzal társalog, de legfőbb örömét abban leli, ha a szűk fordulóknál megszorongathatja a „pezzo grasso“-t, a nagy „ál­lat" fényes autóját. A 21-es villamos végállomásán mesélte el a kalauz, hogy az egyik pol­gári lap újságírója ezzel kap­csolatban — mert öt is meg­szorongatták — meg is írta: Mindezt azért csinálják, mert a villamosok vezetőinek 99,9 szá­zaléka kommunista. Nem tudom, így van-e ez pontosan, de hogy a milánói villamosközlekedés a városi üzemekhez tartozik, ez mégis jelent valamit. A júniusi véres események ** :lkaiméval, amikor 13 ha­lálos áldozata lett a rendőri brutalitásnak, nem véletlenül jutott az eszembe a milánói villamoskalauzokkal folytatott beszélgetésem. Pedig az a „13“ csak az emberi jogokért emelte fel szavát. Egyszerű emberek voltak, mint azok az olasz mil­liók, akik a genovaiak oldalán kiálltak az újfasiszták ellen. Nem megengedni genovai kong­resszusukat ! Azok közül valók voltak, akiket május 1-én Mi­lánó utcáin láttam felvonulni. És ezen a napon eltűntek a vá­ros utcáiról a fényes autók és a kávéházak balkonjai meg­tisztultak a burzsuj-társasá­goktól. Az a nap volt ez, ami­kor Milánó valóban a munkás- osztályé. Minden évben így van ez egyszer, május 1-én. V. Z. A kámzsás gyilkosok Adolf Eichmann, volt SS-Obersturmbannführer esete NÁCINAK TARTOTTAK még mindig foglalkoztatja a világ érdeklődését. Felve­tődik a kérdés: hogyan lehetséges, hogy ez a gyilkos, akinek lelkén hat millió áldozat vére szárad, 1945 óta elkerülte az igazságszolgáltatást? A Die Welt című hamburgi folyóirat 1960. június 3-i szá­mában érdekes leleplezéseket tesz a volt náci vezérek bújta­tásával kapcsolatosan. A cikk kifejti, hogy a Vatikán és a fasiszta mozgalom között aljas kapcsolatok álltak fenn. Herber Melzig tanár tollából, aki anya­gát az 1947—49-es években a Vatikán titkos levéltárából merítette, néhány érdekes rész­letet közlünk: * * * Az elmúlt évben von Papén urat pápai titkos kamarássá nevezték ki. Ez a hír még a nyugatnémet nyilvánosságot is elszédítette. Igaz, kevesen tudták, hogy 1944-ben, amikor már nem lehetett kétségbevon­ni a „harmadik“ birodalom krachját. Papén az akkori isz­tambuli pápai követnek — a jelenlegi XXIII. János pápának — egy „béketervezetet“ nyúj­tott át. Ez a tervezet Papén azon reményteljes elgondolá­sán épült fel, mely szerint Hitler bukása után a Vatikán segítségével ő lenne a birodal­mi kancellár, ebben az esetben különbékét köthetne a nyugati hatalmakkal és Németország mint szövetséges folytathatná a háborút a Szovjetunió ellen. Ilyen fantasztikus tervet csakis egy póruljárt politikus eszel­hetett ki; de a nürnbergi tár­gyaláson mégis megmentették a bitófától és most utólag XXIII. János pápa külön kitün­tetésében részesítették. A Vatikán megkésett kísér­lete, amely oda irányult, hogy a háborús bűnös Papent a hí­vők milliói szemében glória­fényben tüntessék fel, élesen megvilágítja a Rómában ural­kodó politikai helyzetet, de egyúttal a bonni kormány és a Vatikán között fennálló kap­csolatokat is. De tulajdonkép­pen csak folytatták azt az együttműködést, amely a kato­likus egyházi hierarchia és Németország legreakciósabb erői között fennáll és a fasisz­ta háborús bűnösök aktív tá­mogatásában világosan megmu­tatkozott. KIK KRISZTUS „HÖHÉRAI“? Ottaviani bíboros a római Santa Maria Maggiore temp­lomban a Szovjetunió államfér­fiak „Krisztus hóhérainak“ ne­vezte. Elkárhoztatta azokat a katolikusokat, akik hajlandóak „kezet adni Krisztus hóhérai­nak“. A Vatikán pentagoni bí­borosai, akikhez Ottaviani bí­boros is tartozik, igénybe vet­ték hatalmi eszközeiket, hogy Gronchi olaszországi elnök moszkvai útját meggátolják. Hogyha az olasz egyházi méltóságok rangjukhoz nem illő módon igyekeznek akadá­lyokat gördíteni a nemzetközi feszültség enyhítésére irányuló közeledések elé, nem kifogá­solhatják, ha olyan eseménye­ket idézünk fel, amelyek min­den katolikusnak arcába szök­kentik a vért. Jómagam is tanúja voltam annak, amikor az 1947—49-es években a különböző rendek és kongregációk védelmezőleg karukat nyújtották a háborús bűnösöknek. Sajnos nem áll módomban utólag megnevezni azokat a náci bűnösöket, akik Rómába szöktek és idegen név alatt tűntek újból fel. Rómában először azt hitték, hogy egyike vagyok azoknak a náciknak, akiknek sikerült kiszabadulni, Törökországban tölteni a háború utáni első éveket, hogy azután később török útlevéllel ellátva Olasz­országon keresztül Németor­szágba juthassanak, amikor ott már „túl vannak a legrosszab- bon“. Az én török útlevelemből nem világlott ki. hogy hazátlan német vagyok, akit a nácik fosztottak meg polgári jogaitól. Amikor az ankarai és isztam­buli egyetemen töltött tíz éves tevékenységem után Rómába kerültem, megállapíthattam, hogy „az örök városban“ a há­borús bűnösök könnyebben ta­láltak hajlékra, mint Hitler ellenségei. Tanúja voltam, an­nak, amikor Rómában a Nem­zetközi Vöröskereszt egyik fiókjában megjelent egy hábo­rús bűnös és előszedte a „Pápai Segítség" ajánlását, és azon ürügy alatt, hogy menekült, s ezért nincsenek iratai, két tanút hozott magával, akik hi­telesítették hamis személyazo­nosságát. Báró Bielrot-ról van szó, akit annak idején a szö­vetséges hatóságok köröztek. Monsignore doktor Heinemann, a „Pápai Segítség“ német szak­osztályának vezetője, aki en­gem nácinak tartott, pontosan elmondott mindent, ő rejteget­te a kapucinusok kolostorában Marwitza tengernagyot és ame­rikai könyöradományokból jut­tatott hozzá élelmiszert és ru­házatot. MONSIGNORE HEINEMANN VÉDENCEI Jól emlékszem, egyszer sike­rült rájönni egy másik háborús bűnös igazi nevére. Az is a monsignore védencei közé tartozott. Ez a háborús bűnös részletesen leírta az SS-egysé- gek vérengzéseit, az ukrán nők és gyermekek lemészárlását. Nemesi címet vett fel, de beszéd közben elárulta magát. Felháborodva azonnal mon­signore Heinemannhoz siettem. Kinevetett és csak azt jegyezte meg: a bűnös jobban tenné, ha szürkébb nevet venne fel. Faller páter volt az, aki a Szentszék melletti libanoni követségtől madame Mouniqeo segítségével a német Luftwaffe azon tagjait, akik a háborús bűnösök jegyzékén szerepeltek és Olaszországba szöktek a „Hondurasi Repülőtársasághoz“ „elszúrta“. Ezt onnan tudom, hogy a „társaságnak“ arab tol­mácsra volt szüksége. — Érdekes — mondtam egy­szer Faller páternek. — Hon-r durasznak, ennek a törpe kö­zépamerikai államnak van re­pülőtársasága? És vajon van-e repülőtere? A páter erre nem adott választ. (Folytatjuk) v Nach seiner Flucht.-.chlj£ cif,h Eich- iniann nach diesen Berichten nach Kein Idurch, wo er sich 1947 einen vat­ikanischen Paß beschr.fltc. Mit diesen I Papier A reiste Eichmann nach Sr v I nien und von dort wahrscheinlich 19« I nach Argentinien;' I Nach Darstellung der Zeitung „Ei I Preasa“ ■ Team Eichmann mit «mem. Ívom Italienischen Roten Kreut ver- I mittel ten Ausweis einer Hil!»rs»ni- I sation der KitdoJisehen Kirche all an- I gebheher Flüchtling au* Spanien nach B Argentinien. & In Argentinien nahm er Kont-kt mit ■ dem kroatischen Faüdv.steniührer Ante ■ Pavelic auf, der dam»l* ' Részlet a Die Welt című hamburgi lap 1960. június 3-i szá­mából. A hírek szerint Eichmann németországi szökése után. Rómába került, ahol 1947-ben vatikáni útlevelet kapott. A ha­mis papírokkal Spanyolországba jutott, onnan pedig 1949-ben tovább Argentínába. A La Prensa című lap híradása szerint Spanyolországból Ar­gentínába a katolikus egyház segítségévei az Olasz Vöröske­reszt útján jutott. Argentínában összeköttetésbe került Ante Paveliccsel, a horvát fasiszta vezérrel. tó 1FJ§£ÁG ~ a CSISZ Szlovákiai Központi Bl/oftságáoal* Lar M o Mónik minden kedden Kiadja a Sím na, a CSIS2 Szlovákiai Központi Bizottságának kladöb'vgtala. Szerkesztőség ■ »feiraiöíáciő, Bratislava, eraiská 9. - Telefon 445-41 - Postallók S0. - Főszerkesztő Szőke József, - Nyomta a Západoslovenské tlaCianu Itt, Bratislava, uL Nár, povstania 4L- Előfizetés efy évre SL20 - törleszti a Posta Hfrlspszolgélata. K-ll*01337

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents