Új Ifjúság, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1960-09-13 / 37. szám

í$.y &GÁCO-S éžetátja Wilhelm Pieck életrajzát írni annyit jelent, mint né­met történelmet írni. Elsősorban pedig a német mun­kásmozgalom történetét. Ahogy a német munkásmozga­lom küzdelmei, harcai és győzelmei elképzelhetetlenek a Német Demokratikus Köztársaság elnöke nélkül, ugyanúgy az ő élete is szorosan összeforrott a német munkásmozgalommal. Alábbiakban néhány mozzanatot ragadunk ki gazdag munkás életéből. Az óra pontosan nyolc óra tizenöt percet, mutat, ez az a perc, amikor Berlin — Nieder- ‘schönhausen Majakovszkij kör- hit jón kinyílik az egyik kis csa­ládi ház kapuja. Kilenc órakor lép be dolgozószobájába és ott tölti munkanapjának jelét. Mindez nap-nap után percnyi pontossággal ismétlődik. Olyan pontossággal, hogy az ember nyugodtan ez után igazíthatja óráját. A korareggelt is ugyan - 'Olyan rendszeresség jellemzi. Legyen tél, vagy nyár, Wilhelm Pieck hat órakor ébred, tekin­get nélkül arra, hogy elózó este >éjfél előtt vagy éjfél után fe- Iküdt le. A borotválkozáshoz szükséges meleg vizet hat óra harminc perekor hozzák be szá­mára. — Hogyan? Az elnök szobá­jában i nincs folyó melegvíz? Érthetetlen! Hát nem valami főúri kastélyban lakik? . Nem. Az NDK elnöke bérelt családi házban lakik. Olyan bú­torok veszik körül, amelyek már túl régiek althoz, hogy cél­szerűek legyenek. Csupán a szobák falait borító képek, '.festmények kölcsönöznek egyé- ini jelleget a lakásnak. Azonban ezeket is' a festőművész háztu­lajdonosnő „alkotásai“ között helyezték el. Nem sokra jutna ■az az ember, ha a képekből az ■elnök közvetlen szokásaira vagy •hajlatnaira akarna következtet­ni. A legtöbb kép különböző ízlésű emberek ajándékaként * ben. került a lakásba. A látogató számára sokat árul el az a rosszul épített, kényelmetlen de nagy rendszereidéről árul­kodó lakás, különösen akkor, ha tudja, hogy az elnök min­den változtatás ellen berzenke­dett. — Nem is beszélve az át­építésről! Ő, aki mindenek előtt ami új, kitárta a szívét, ma­gánéletében nm szívesen adta fel a régit, a megszokottat. Végül is azonban tíz . vagy talán tizenöt év után elkopik és felújításra szorul a legjobb minőségű tapéta is. Így tör­tént, hogy nemrég az elnök hálószobáját megmutatták egy szobafestőnek. Ez a hamisítat­lan berlini szakmunkás először csodálkozva nézett szét, majd megvakarta a füle tövét és le­kicsinylőén így szólt: No, ezért a szobácskáért én bizony nem fizetnék több lakbért, mint ha­vi háromszáz márkát, de csak reggelivel együtt. Az igénytelenség, az emberi tapintatos magatartás, melyről oly sokat mesél Wilhelm Pieck lakása, éppoly jellemzőek rá, mint az a pontosság, amelyről megemlékeztünk. Mégis minden olyan távol állt tőle, ami kicsi­nyesség, maradiság és bogarás- ság. E nagyszerű vonások szer­vesen összeforrtak jellemével — egy igazi munkásvezér iz­galmas, veszélyekkel teli éleié­vel. * * * Szárításra kiakasztott fehér­nemű volt a „zászlódísz“, amely melYZET ä 3 világközvélemény eddig soha nem tapasztalt rendkívüli érdeklődéssel tekint az ENSZ küszöbön álló tizenötödik köz­gyűlése elé. A fokozott figye­lem és várakozás teljesen reá­lis alapokon nyugszik. Több '.szempontból is új helyzet van kialakulóban a világszervezet­ben. A nemzetközi erőviszo­nyok megváltozása, egész sor független új állam létrejötte, nem maradhat hatástalanul az Egyesült Nemzetek Szervezeté­re sem. Különösen két tényező emeli ki a soronkövetkező köz­gyűlés fontosságát. Mindenek­előtt a Szovjetunió miniszter­tanácsának az a döntése, hogy 'Hruscsov miniszterelnök vezeti az ENSZ-közgyülésen résztvevő szovjet küldöttséget, és a szo­cialista államokat a legfőbb állami és pártvezető képviseli. I A szovjet kormányfő a baráti 'országok vezetőinek társaságá­ban merőben új légkörben bontakoztathatja ki nagyszabá­sú diplomáciai offenzíváját a sürgető kérdések rendezése, a békés együttélés eszméinek gyakorlati valőraváltésa érde­kében. A tizenötödik közgyűlésen számban és tekintélyben meg­erősödve foglalnak majd helyet az ázsiai-afrikai tömbhöz tar­tozó küldöttségek és minden bizonnyal messzehangzóan hal­latják szavukat a napirendre kerülő leglényegesebb kérdé­sekben. A Fehér Házban székelő se­regnyi tanácsadónak, az ameri­kai külügyminisztérium látha­tatlan ,,agytrösztjének“ nem irigylésre méltó a feladata. A dullesi örökség nyomdokain bukdácsoló, kudarcokat és ve­reségeket egymásra halmozó Eisenhower, Herter-féle irány­vonal nem sokat tud felvonul­tatni a szovjet kormányfő kon­struktív erőfeszítéseinek ellen- súlyozására. Végeredményben mit szegezhet szembe Hruscsov programjának? Hogyan indo­kolhatja meg az Egyesült Álla­mok a leszerelési tanácskozá­sok szabotálását? Miként ér­velhet a hatalmas Kínai Nép­köztársaság alapokmány-ellenes ‘ további kirekesztése mellett. Vajon milyen magyarázkodás­sal igyekszik csökkenteni az U-2, az RB-47 kihívásainak je­lentőségét, a nemzetközi együttműködés, až ényhülés légköre elleni intézett soroza­tos támadásokat! Bizony ké­nyes pontok ezek, s a világ- szervezet fórumán a legtapasz­taltabb, viharedzettebb ameri­kai diplomata sem adhat „meg­nyugtató“ választ a vádiratnak is beleülő kérdésekre. A nyu­gati kancelláriák ezekben a na­pokban csupán egyetlen prob­lémát szeretnének eldönteni: Hruscsov New Yorkba érkezé­sekor a maguk részéről kivel képviseltessék kormányaikat, elküldjék-e miniszterelnökei­ket a közgyűlésre, vagy meg­próbálják homokba dugni a fe­jüket és átlátszó kifogásokkal csökkenteni az ENSZ-ben kí­nálkozó legmagasabb színtű tárgyalás jelentőségét. Mint az elmúlt években min­dig, most is a szovjet kor­mányfő tartja szilárdan kezé­ben a világméretű diplomáciai kezdeményezést, egyre inkább Moszkva felé tekintenek a világ békeszeretö népei. a kis Wilhelm születését kö­szöntötte. Anyja mosónő volt, apja pedig kocsis. A kisfiúnak igen szegény gyermekkori örö­mökben volt része. Egy-egy darab kenyér, s hozzá néhány korty tej, melyet nagynénjétöl kapott. Nem volt erős gyerek, de azért komolyabb következ­mények nélkül végződött az az eset is, amikor vízhordás köz­ben beleesett a folyóba. A kis Wilhelm falta a kezeügyébe kerülő könyveket, hogy még­sem sikerült átböngészni, az iskolakönyvtár minden könyvét, annak az volt az oka, hogy az egyik kölcsönvett könyv eltűnt és a kárt apjával fizettették meg. A néhány garas Pieck kocsis háztartásában bizony te­kintélyes szerepet játszott. Is­koláztatásra nem volt pénze, ezért asztalos mesterhez adta be fiát. A mestertől reggel csak pálinkát kapott és azt ti­tokban mindig a gyaluforgács közé öntötte. Amikor a mester erre rájött, e naptól fogva megtakarította a drága nedűt. Különben is úgy takarékosko­dott segédjén, ahogy tudott. Azután a vándorlás évei követ­keztek, majd szaktársait tobo­rozta a famunkások szerveze­tébe. Műhelybizalmi lett, és ugyanolyan lelkesedéssel, szor­galommal kezdte meg működé­sét is a pártban. Mindig külö­nösen fontosnak tartotta az ál­landó szívós tanulást. „Tanul­nunk kell, hogy cselekedni tud­junk. Az ellenség sokat tud, azért nekünk még többet kell tudni". ‘ Szinte természetes, hogy a párt oktatási bizottságának el­nöke lett. A szarajevói lövés eldördült és a békét áhítozó világ gond­terhelten figyelt az előkészí­tett imperialista háború vissz­hangjára. Pieck jól tudta, hogy minden agitáció semmibe vész, ha nem vált ki tetteket. Hábo­rúellenes tüntetéseket szerve­zett. Letartóztatták, majd min­den kiképzés nélkül kiküldték a frontra. ...A katonai transzport túl­zsúfolt, öreg, rozzant kocsikból állt. A hadnagy állandóan szemmel tartotta Pieoket és minden állomáson gyorsan be­dugta fejét a fülkébe, hogy megbizonyosodjék, nem szö­kött-e meg az a „veszélyes ember." Az egyik állomáson tényleg történt valami, a „fickó" felfe­dezett egy nyitott szénpincét és benne egy hordót. Pillana­tok alatt határozott. Hosszába lefektette a hordót, körülbás­tyázta, gyorsan befedte szén­nel azután belebújt és még az utolsó kis nyílást is betakarta. Sokkal később bújt elő, és a legrövidebb úton a hallel szo­ciáldemokrata pártlap szer­kesztőségébe sietett. Nemzet­közi méretekben is tömörültek a háború ellenzői. Csupán né­hány adat: 1915. szeptember 5- 8. között ülésezett Z immer - Waldbau (Svájc) a különböző szocialista pártok és csoportok nemzetközi konferenciája. Pieck ott van 1917 áprilisában a Németországi Független Szo­ciáldemokrata Párt megalakí­tásánál. Hatalmas sztrájkmoz­falmat szervez. Sor keríti tn első forradalmi akcióra: a mat­rózok lázadására. Matrózzubbó- nyos forradalmárok, testvéri ölelésben forrtak össze, mun­kásruhás bajtársaikkal. A röp­lapokon ott látható Wilhelm Pieck aláírása is. Megjelent a Rothe Fahne első száma is. És ugyanarról az erkélyről, ahon­nan II. Vilmos császár kihir­dette a háborút, bejelentették a háború végét és a forradalom kezdetét. ... A fiatal Kommunista Párt vezetői állandóan életveszély­ben forogtak, mert a fehér- gárdista hordák állandóan tomboltak. Ogyszólván minden nap más- más banda nyomult be Pieck békés lakására. — Itt hiába keresik — mond­ta rendszerint Pieck asszony. — A férjem Lipcsében van. Itt egy képeslap, amit éppen teg­nap kaptam tőle. Ilyenkor min­dig a sótartó mögé nyúlt és elővette az egész család előtt ismert helyről a lapot, melyet tényleg Wilhelm Pieck írt, de persze barátai adták postára, hol Lipcsében, hol Drezdában. A banditák erre rendszerint szitkozódva elvonultak. A családfő csupán esténként mehetett haza. Ehhez is nagy bátorság kellett. Az öröm mel­lett, hogy élve láthatják, ott bújt meg a rettenetes félelem, hogy a következő pillanatban elveszíthetik. A veszély napról- napra növekedett. Egyszer a család együtt ült a vacsoránál. Az előszobában nyílik az ajtó, az apa besiet a konyhába, egy szót sem szólva fellép az ab­lakdeszkára és megbújik a füg­göny mögött. Közvetlenül ez­után berontott egy katonai őr­járat. — Hol van Pieck, az a vörös kutya? — A férjem nincs Berlinben. Éppen ma írt egy lapot Drez­dából. Ismét megjelent a só- tartó mögül a képeslap és bér töltötte életmentő szerepét. Nem egyszer történt meg, hogy az utcán elment jóbarátai és ismerősei mellett és azok mégcsak nem is gyanakodtak a vastag sétabotos, síírüsza- kállú férfira. Szerencsére a ha­tárőrök nem voltak elég éles- látóak és így Wilhelm Piecket hol Párizsban, majd Moszkvá­ban találjuk. A különböző or­szágokban szétszórt erőket összefogni, bátorító nevelő- munkát végezni, mindenekelőtt nemzetközi méretekben szer­vezni Hitler ellen a harcot — ezek voltak legfontosabb fel­adatai. 1943 júliusában a kon­centrációs táborok antifasiszta erői a német emigránsokkal egyesültek és Moszkvában meg­alakították a Szabad Németor­szág Nemzeti Bizottságát. A hitleri Németország feltétel nélküli kapitulációja után ha­talmas népmozgalom szülte a Német Néptanácsot. Ez volt a Német Demokratikus Köztársa­ság megszületésének pillanata is. A fiatal köztársaság elnöké­vé Wilhelm Piecket választot­ták meg. Eseményekben és tapasztala­tokban gazdag emberélet né­hány mozzanatát idéztük fel most, amikor a német nép nagy fia az igazi nemzetközi prole­tár harcos —nagyvonalú politi­kus és szenvedélyes békeharcos elköltözött az élók sorából. M. M. Jubilál a csehszlovák kommunista sajtó Negyven évvel ezelőtt, az el­ső világháború után, Csehszlo­vákia dolgozói, élükön a kom­munista pártsajtóval harcot indítottak a burzsoá állam ki­zsákmányoló rendszere ellen. Ebben a kimagasló küzdelmes harcban, példátlan bátorsággal álltak ki: a cseh nyelvű RUDÉ PRÄVO, a szlovák nyelvű PRAVDA CHUDOBY, a német nyelvű VORWÄRTS, a ruszin nyelvű PRAVDA, a magyar nyelvű MUNKÁS. Minden dolgozó olvashatta, láthatta, mivel foglalkozott a kommunista sajtó. A legéleseb­ben tükrözte vissza a munká­sok és parasztok életét, az if­júság nehéz harcát a kapita­lizmussal szemben. Minden dolgozó elmondhatta panaszát a pártlapnál, mert csakis dol­gozókról írtak, A kommunista sajtó világo­san megmutatta az utat, ho­gyan lehet és kell a proleta­riátust felszabadítani. Napról napra leleplezte a burzsoázia gazságait, minden számában figyelmeztetett a kizsákmányo­lok támadásaira, értékes mun­kát végzett a munkásság fel­szabadító harcában. A kommunista sajtó bátran szembeszállt a kapitalisták erőszak szervezetével, nem riasztotta el, hogy nap-nap mellett elkobozták lapjait, hogy mindenféleképpen megnehezí­teni Igyekeztek eredményes munkáját. Egyetlen párt sajtóját sem érte annyi és oly kíméletlen üldözés, mint a kommunista A! irtai m A most végéhez közeledő nyáron rossz vakációja volt az amerikai imperializmusnak. Míg a Kongo kérdésében az Egye­sült Államok a régi belga kolo­nializmus széthullását kényte­len tétlenül szemlélni és az ENSZ háta mögött játssza kis­ded játékát, hogy valahogyan szerephez jusson az ellenállha­tatlanul újjászülető Afrikában, — addig azokban az országok­ban is, amelyek eddig közvet­len függőségben állottak Wa­shingtontól, napról-napra job­ban szélesedik a repedés gazdasági és politikai pozíciók­ban. Kubában Fidél Castro for­radalmi lendülete eddig 26 gi­gantikus amerikai vállalatot sajátított ki és ezzel talán a legsúlyosabb csapást mérte az Egyesült Államokra, amilyet imperializmusa idegen ország­ban eddig elszenvedett. De a többi latinamerikai államban is, ahol az anti-imperialista mozgalom még nem robbant ki olyan vehemensen, mint a ku­bai forradalomban, és amelyek­ben Washington segítséget szeretne találni Kuba ellen, a kubai példa aggályos módon kezd tért hódítani. Panamában egy új kormány, amely az egyesült baloldali pártokra támaszkodik, új ag­rárreformot készít elő és an­nak a szerződésnek revízióját követeli, amely az Egyesült Államoknak biztosította a Pa­nama csatorna kizárólagos használatának jogát. — Mexi­kóban sztrájkok sorozata és mind sűrűbb diáktüntetések arra indították Matest, az új elnököt, hogy programjába ik­tassa néhány fontos iparág ál­lamosítását és olyan földreform bevezetését, amely elsősorban amerikai tulajdonban levő nagybirtokok felosztását tűzné ki célul. Venezuelában is napi­rendre tűzték nemzeti iparágak létesítését és a meglevő, már régen elavultnak bizonyult földreform szélesebb alapokra való fektetését, amely a kispa- rasztok igényeit volna hivatva kielégíteni. Ebből a célbői a kormánykoalícióhoz tartozó pártok ún. „tanulmányi“ kap­csolatokat készülnek létrehoz­ni a kommunista párttal. — Guatemalában a közvélemény egyre növekvő amerikaellenes beállítása miatt, amely már nem egy heves tüntetésben jutott kifejezésre, a kormány kénytelen volt — hogy ameri­kai barátjait kiengesztelje — ostromállapotot elrendelni. A földgömb ázsiai oldalán, Dél-Korea és Japán után, most Laosban az amerikai bekerítő stratégiai egy újabb sarkköve, amely látszólag jól be volt fagyasztva az amerikai „hideg­háború“ jégszekrényében, — íme, szintén olvadozni kezd és cseppfolyóssá válásának igen kellemetlen jeleit mutogatja. A forradalmi bizottság jelenté­seiből nem világlik ki tisztán, vajon a népi erők kitörésétől van-e szó, amely a francia gyarmatosítók ellen irányul, avagy pedig egy olyan akcióról, amelyet török mintára a had­sereg egy része fiatál tisztek vezetése alatt kezdeményezett. Világos azonban, hogy a vien- tieni forradalom Somsanith mi­niszterelnökben az amerikaiak egyik leghűségesebb emberét találta el, illetve döntötte le, aki vakon teljesítve a Pentagon parancsait, az ország katonai megszállását készítette elő. Ezek a manőverek mély nyug­talanságot keltettek a hadsereg körében és a ftetal tiszteket végül is cselekvésre késztették. Riasztó hírek érkeztek a washingtoni külügyi hivatalba Iránból is, ahol a népi és de­mokratikus ellenzék széleskö­rű, szervezett megmozdulása a sah korrupt és zsarnoki ural­ma ellen irányul. Az amerikai kormány ennek hatása alatt azt tanácsolta a perzsa uralko­dónak, hogy ö és a hozzá kö­zelálló kormányklikk „bizo­nyos“ időre hagyja el Teheránt és tartózkodása helyét a perzsa öböl partjain elterülő olajzóna közelébe tegye át. A sah a jó tanácsot megfogadta és „meg­rendült egészsége helyreállítá­sa“ céljából egész udvartartá­sával a perzsa öbölhöz költö­zött. Itt fogja bevárni, hogy a dolgok a világesemények ha­tása alatt miként fejlődnek majd Teheránban. Miként látjuk, a népek füg­getlenségi törekvésének láng­jai végignyalogatják az egész földkerekségét Latin-Ameriká- tól a Közép-Keleten keresztül a messzi Ázsiáig és még ott is, ahol egyelőre csak a hamu alatt izzanak, átvilágítanak raj­ta, mintegy figyelmeztetve az amerikai imperializmust, hogy vigyázzon, a vulkánszerű kitö­rés nincs távol. Hogy Amerika észbe fog-e kaptíí és az elmúlt nyár tapasztalataiból le fogja-e szűrni a tanulságot, azt meg­mutatja a közeljövő. Ro. Néma csend „A nyugatnémetek most sor- baállnak a mozik előtt, ahol Mein Kampf címen egy svéd filmet mutatnak be, amely megcáfolhatatlan vád a német nép ellen, amiért támogatta Hitlert. Tömör, csaknem lako- nikus összefoglalása ez a film az Európa feletti uralomért folytatott harcnak. E. Leiser, egy svéd újságíró, 680.0U0 láb filmből válogatta ki a bemuta­tott 100.000 lábnyit. A 100 per­ces előadás nézői főként közép­korúak, de akad sok 20 éves is. Nehéz elmondani, hogyan re­agállak a német nézők a filmre. Néma csend volt körülöttem a nézőtéren, s az előadás után sem hallatszott a szokásos lár­ma. Sok fiatal nyilván nem ér­tette, hogyan hagyhatták szü­leik félrevezettetni magukat Hitler által." (Times) párt újságjait. Egyetlen párt lapjait sem kobozták el annyi­szor, mint a kommunista pár­téit. A Munkást többször ko­bozták el, mint az összes szlo­vákiai lapokat, beleértve az ir­redenta szellemben szerkesz­tett Prágai Magyar Hírlapot és a Kassai Naplót. A kommunista sajtó üldözé­se azt jelentette, hogy helyes úton járt. Akivel a burzsoázia meg van elégedve, az nem dol­gozhat a munkásság javára. A szociáldemokrata párt új­ságjait nem kobozták el, mert nem írtak a burzsoázia ellen, a munkásság érdekében, ha­nem éppen fordítva. A szociál­demokrata sajtó szerepét rö­viden és jellemzően így fejez­te ki Lenin elvtárs: „A szoci­áldemokrácia nem a munkás- osztály jobboldala, hanem a burzsoázia baloldala.“ Vagyis a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szociáldemokraták min­denütt beléptek a polgári kor­mányokba és ott nem a dolgo­zók, hanem a burzsoázia érde­keit védték. A kommunista sajtó a prole­tariátus osztályharcának hű tükörképe. Ott van a harcoló munkások mellett, és érces szavával felrázza a még alvó tömegeket. Amilyen űr tátong a szociáldemokrata sajtó és a valódi munkásélet és osztály­harc között, olyan szakadék van a szociáldemokrata elmé­let és a gyakorlat között is. De amennyire összeforrott a kom­munista párt harca a dolgozók életével, ugyanolyan szoros egységet tart fenn a kommu­nista sajtó a dolgozók harcai­val. Ez ad erőt, ez önt életet a kommunista újságba. A mindenkitől üldözött és lebecsmérelt kommunista saj­tó az öntudatos proletárok fil­lérein hirdette a harcot. Ehhez a sajtóhoz nem tapadt a bur­zsoázia pénzének szennye, a- mint azt a szociáldemokrata lapoknál láttuk. A kommunis­ta lapokat az áldozatkész pro­letárok keservesen szerzett filléreikből tartották fenn. Ha a negyven év távlatából visszapillantunk, érezzük, hogy a kommunista sajtó tanított meg bennünket a kitartó és eredményes végső harcra. A kommunista sajtó tanít to­vábbra is, hogyan fokozzuk a megkezdett harcot, a világbé­ke sikeres eléréséért. WITTENBERG JÖZSE»

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents