Új Ifjúság, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1960-08-16 / 33. szám

i£ ft '•«s Anya és leánya ruhte-a való anyagot vásároltak egy főváro­si áruházban. Az anya a szolid, egyszerű szöveteket nézegette, de a lány csak a brokátok, szi- lonok, bársonyok felé vetett sóvárgó tekinteteket. — Édesanyám, vegyük meg ezt a szilvakék bársonyt, de gyönyörű kisestélyim lenne be­lőle! — mondta a lány szinte könyörögve. — De hiszen a brokát kises- télyid még nagyon szép és di­vatos, sőt még a taftot is visel­heted, minek lenne még egy harmadik? Munkaruhára van szükséged, — felelte az édes­anya határozottan. — Inkább elhordom munkába a régieket továbbra is, de ettől a bársonytól nem tudok meg­válni — rimánkodott tovább a lány. De az anya hajthatatlan ma­radt. és nagyon helyesen tette. KÉT VÉGLET Sok nő egyik vagy másik végletbe esik a munkaruhát il­letően. Az egyik: úgy gondol­ják, hogy a munkába nem kell „kiöltözködni“, el lehet hordani a régi ruhákat, fakultan, divat- jamúltan, hiszen „csak munká­ba“ jár bennük. A másik: ösz- szetévesztik a munkahelyet a színházzal, táncparkettel vagy más szórakozóhellyel, ugyanis elegáns fazohú tiszta selyem­ben, finom alkalmi ruhákban jelennek meg a munkában. Ma­gától értetődik, mindkét véglet nagyon helytelen. A jólöltözött- ség első teltétele, hogy az * ALKALOMNAK MEGFELELŐEN öltözzünk. Munkába egyszerűen, sportosan öltözve járunk, ez így való, és így praktikus. A legjobban bevált és legköz­kedveltebb munkaruha a szok­nya-blúz, ill. pulóver. Ha a szí­neket jól megválogatjuk, egy blúzt (Hl. pulóvert) több szok­nyához és egy szoknyát több blúzhoz (pulóverhez) viselhe­tünk. Valók még munkába az ún. kisruhák, v. i. sima vagy még inkább mintás szövetből, egy­szerű fazonú, sportos ruhák. Megemlítem még azt, hogy egy lányismerősöm — igen csi­nos — elég rosszul mulatott az üzemi táncos összejövetelen. Az ok: annyira feltűnően öltöz­ködik a munkában, hogy a mu­latság alkalmával — amikor a többi lányod mind szebbek, választékosabban öltözöttek voltak, mint a munkahelyen — wv//rs’s/>*rr<j-'rss//s//ssssj'ssssss/ssssss. „FEHÉR RÖZSASZÄL“: A beküldött fonal színe bizony nem alkalmas kosztümre. Túl rikító, feltűnő és még akkor sem ajánljuk, ha a na­rancssárga bármilyen jól áll. Hogy a sok fonal ne vesszen kárba, legjobb lesz, ha egy pulóvert és kardigánt készít belőle. Nézetünk szerint megfe­lelne az itt közölt együt­tes, úgy, hogy az alapszín narancssárga és a pánt­díszítés fehér legyen. A pulóvert készítheti há­romnegyedes ujjakkal is. (A fehér gyapjúzsorzsett ruhát festesse be olyan színre, ami jól áll, és úgy hordja.) A pulóver eleje: kb. 148 szemre kezd. (a pánt színéből) és színén sima, visszáján ford, sorokkal dóig. 2 cm után az alapszínnel folyt, a leolvasható minta szerint belekötve a min­tát. A karkivágásig az oldalán kb. 6X1 szemet szap. A karki­vágásnál 8, 3, 2 szemet fogy. 5X2 szemet egybekötünk és a vállig még 6X1 szemet szap. A kivágás magasságnál ketté­osztjuk a munkát és külön fe­jezzük be a két előrészt. A jobb oldaliba 2 gomblyukat kötünk, {»»»»■»»«■ nem láttak rajta semmi külö­nöset, körülbelül olyan ruha volt rajta, mint amilyenben munkába jár. Fordított esetben is okozott csalódást lány fiúismerősének. Együtt jártak színházba, tán­colni, moziba, s a lány mindig elegáns, jólöltözött volt. Egy­szer sürgős ügyben ts fiú felke­reste munkahelyén, — ahol alig ismert rá a divatjamúlt, kopott, elviselt ruhában. Hasonló „végleteket“ igye­kezzünk elkerülni. Csak mi lát­juk hasznát. csakhogy egyben. Az oldalakon 6X1 szemet szap. A karkivágás­nál 4, 3, 2 szemet fogy., 12X2 szemet összeköt, és a vállig 4X1 szemet szap. A nyakkivá­gás szélénél a középen 32 sze­met lefogy, és külön fejezzük be a két vállrészt. A bal ujját kb. 80 szemre kezd. és az előző részekhez ha­sonlóan dóig. Az oldalakon 20X1 szemet szap. A karkivágásnál a bal oldalon 10, 3, 3X2 szemet fogy., 20X2 szemet összekötünk és még kb. 4X2 és 3 szemet fogy. A jobb oldalon 3,8X2 sze­met fogy. 10X2 szemet össze­kötünk, majd 9X2, 3 szemet fogy. és a többi szemet egy­szerre elfogy. Az előrész pánt­ját kb. 165 szemre, a nyakkivá­gásét kb. 113 szemre kezdjük. \ hátát kb. 138 szemre kezd. és kb. úgy haladunk, mint az elején. A karkivágásnál 4,2 sze­met fogy. 10X2 szemet összeköt, és a vállig még 6X1 szemet szap. A nyakklvágás számára a középen lekötünk 16 szemet és a két vállrészt külön fejez­zük be, miközben 6, 3X2 szemet leköt, és 2 szemet összeköt. A nyakkivágást díszítő pántot kb. 103 szemre kezd. A kuligán eleje: kb. 87 szem­re kezd. és úgy dóig., mint a pulóveren. A zsebmagasság- nál 36 szemet segédtüre ve­szünk fel és elkészítjük a zse­bet. Az oldalon 6X1 szemet szap. A karkivágásnál 11, 4, 3, 2 szemet fogy. 9X2 szemet össze­kötünk és a vállig 4X1 szemet szap. A felső zseb részére 24 szemet veszünk fel a segédtű­re. A nyakkivágásnál 12, 3, 2 szemet fogy., 8X2 szemet ösz- szekötünk és a vállat kb. 10X- re fogy. le. A jobb eleje ellen­kező irányban készül és egyen­lő távolságokban 6 gomblyukat kötünk bele. A hátát kb. 162 szemre kezd. és kb. úav dola.. mint az elején, Kezdi házi­asszonyokhoz zulnak, majd szétesnek. In­kább dobjuk ki tehát azon­nal c repedt tárgyat (hiszen néhány napon belül amugyis eltörik). Hasonló az eset a késekkel is. Sose törüljük a kést pen­géjével a törlőruhába, hanem Minden fiatal háziasszony­nak öröme telik abban, hogy konyhájában a törlőruhától a lábasokig minden új, min­den ragyog... Sokszor azon­ban idő előtt kezdődnek a panaszok, ez vagy amaz már nem szép, csakhamar tönk­Még nézni is rossz ezt ^ ö képet, ugye? A2 éles zsi- ^ lettet gondtalanul törüljük a törülközőbe, s aztán cső­Külön készítjük el a pántot a zsebeknek is. Jelmagyarázat: tömött kocka: sima, elválasztott kocka: ford., kalapács: 2 szemet simán ke­resztbekötünk, v. i. a 2. szemet az 1. előtt simán lekötjük, azu­tán az 1. szemet simán leköt­jük, majd mindkettőt a bal tűről lecsúsztatjuk. Fiatalos, szép hajviselet. B. EDIT kérésére közöljük. „SZÁLLNAK AZ ÉVEK“: Csak nagyjában állíthat­juk össze a kezdő főisko- 'ás „kelengyéjét", mert nem tudjuk, mije van és nennyit szándékszik hoz­zá vásárolni. Fő ruhada­rabjai természetesen még most is az „iskolaruhák“ lesznek, v. i. amikben az előadásokat hallgatja majd. Legalább két szok­nyát ajánlunk (lehetőleg jó szövetből, ami nem „ülődik" ki), az egyik le­het sima vagy spriccelt szövetből, a másik koc­kásból (szép, ha ez ra­kott). Persze nem kell mindkettőnek újnak len­ni, nem baj, ha régiek, esetleg egy régihez egy :: újat csináltasson. Nagyon jól jön továbbá egy kö­tényruha vagy szoknya, hozzáillő mellénnyel. A blúzok, pulóverek számát nehéz megmondani, attól függ, mennyit engedhet meg magának. (Ezeknek sem kell persze mindnek újnak lenni.) Jó, ha van három pulóvere, egy rö­vid, háromnegyedes és hosszúujjú: szvetterfélé- böl (kardigán, kuligán) is jó, ha kettő van. A blú­zok között legyenek mo- sók, sportosak és elegán- sabbalc, mintásak és egy­színűéit. Praktikus egy ií szövetblúz is. (Régi szö­vetruhából lehet alakíta- ij ni.) Legyen egy elegáns :i szövetruhája és ha lehet, így sportos is, továbbá így kisestélyije. Jó sportos öltözék a ; hosszú nadrág rövid vagy háromnegyedes ballonka- háttal (esetleg begom- iolható meleg béléssel), : 'Jagy pedig egy kétolda- án viselhető ballonkabát. 'De ezt ne viseljük -fiad- ■ághoz.) Ugyancsak jól 'ön egy sportos, de ele­gáns kosztüm. A téli cabát ne legyen túl spor­tos, hogy pl. este szín- lázba is mehessen benne. Legyen egy könnyű és :gy meleg anyagból ké­szült pongyolája és ha éhetséges, otthonra is így nadrágja (amiben itcára nem jár). Kb. há- -om pár cipőre — egy sport-, papucs- és ma­gassarkúra — egy pár szandálra és egy papucs­ra lesz szüksége. (Ha bőr, télen-nyáron viselhető). Fehérneműből kb. a kö­vetkezőkre lesz szükség: 4 pizsama vagy hálóing (ha pl. puplinból készül, télen-nyáron viselhető, de ha szokva van, úgy számítson külön télit is vinni), ugyanennyi kom­biné és kétszer ennyi kis- nadrág. A kiegészítő kelléke­ket nehéz meghatározni. Részletesebben akkor vá­laszolunk, ha részletes kérdéseket ad fel. mindig a tompa oldalával. Különösen az éles konyhaké­sekre fordítsunk gondot! Nem kevésbé veszélyes a reszelő törlése is, hiszen va­lósággal kirángatja a törlő­ruha szálait. Hogy ezt elke­rüljük, törüljük át a jól ki­remegy. Miért? Rossz a mi­nőség? Nem! Nem vigyáz­tunk rá eléggé. A rossz szo­kások, amikre ügyet sem vetünk, okozzák az idő előtti kárt. Vigyázzunk tehát, mert dolgainkat utánapötolni ne­hezebb, mint rossz szoká­sainktól „megválni". Vegyük pl. a konyharuhát és törülközőt. Ha hamar tönkremegy, azt mondják, rossz a minőség vagy szét- ette a szóda. dálkozunk, ha szétmegy, Egyszerűen elkerülhetjük a bajt. Tartsunk egy kis tiszta ^ rongyocskát erre a célra, s akkor még csak vigyáz- nunk sem kell, hogy ne sza- \ kítsuk széjjel. Ismeretes, hogy az orvos- ^ ság foltot hagy a térítőn. ^ Tegyük tálcára, így nem kell \ törnünk a fejünket, hogyan >! vesszük ki a foltot. a s „EGY BARNA ASSZONY“: Szívesen vagyunk segítségére a zöldségek télire való eltevésében. Bár az eltevés bizonyos gyakorlatot kíván, ha pontosan betartja az eljárásokat, nem történhet baj. Az első feltétel, hogy minden, amit eltesz, jó minőségű, hibátlan legyen. A befőtteken és zöldségféléken kívül igen fontos, hogy sa­vanyúságokat is eltegyünk, ezért közlünk néhány ilyen recep­tet is. lók sóban: A tokot 4—6 fele vágjuk, megtisztítjuk, belét ka­nállal kikaparjuk, meggyaluljuk és besózzuk. (Legjobb este és reggelig a sóban hagyni). Reg­gel nagyon jól kicsavarjuk. Egy ötliteres üvegbe teszünk egy sor sót, egy sor tököt, addig, amíg az üveg tele lesz. Fontos, hogy jól lenyomjuk és elég sót tegyünk. Az utolsó réteg só. Szalicilt teszünk rá és szorosan lekötjük. Télen, használat előtt néhány órával beáztatjuk, Ami­kor leveszünk az üvegből, min­dig vigyázzunk, hogy vissza le­nyomjuk Zöldbab sóban: A megtisztí­tott és felvagdalt zöldbabot sós vízben 10—15 percig főzzük. Leszűrjük, majd előre melegí­tett üvegekbe tesszük, forró, tetszés szerinti ecetes vízzel leöntjük és még melegen leköt­jük. Az üvegeket száraz gőzbe tesszük. Lecsó: 2 kg paradicsomot megtisztítunk s egy nagy lá­basban összetörve főni tesszük. Amikor forr, beleteszünk 5 kg megtisztított, ízlés szerint fel­szeletelt paprikát, s tíz percig együtt főzzük. Forrón üvegek­be töltjük, a tetejére szalicilt teszünk s lekötve jól kigőzöl­jük. 01 íFJOSÁG — a CS1SZ Szlovákiai Központi Bizottságának Lap’ Megjelenik minden kedden Kiadja a Smená, a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságának kiadób’vatala. Szerkesztőség és adminisztráció, Bratislava, Pražská B. — Telefon 445-41. — Postafiók 30. — Főszerkesztő Szőke József. — Nyomta a Západoslovenské tlaélarne 01, Bratislava, ul. Nár. povstania 41. Előfizetés egy évre 3120 — Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata. K-10*01253 fölösleges koplalással ártsunk a szervezetnek. Ha kövérnek érzi magát, tornásszon, spor­toljon, tegyen gyalogtúrákat; mozogjon minél többet és szokja meg, hogy mozdulatai fürgék, gyorsak legyenek és különben is, ne legyen semmi­ben sem lassú, kényelmes. de vízhuilámot lehet csináltat­ni. A Vitanol jót tesz a fejbőr­nek. Bőrgyógyász szakorvoshoz a kezelőorvos utal be, de erre azt hisszük, nincs szüksége. „CS“: Értágulatos arcbőr ese­tében fontos diétát tartani. Óvakodjunk a fűszeres és forró ételektől, szeszesitaltól és ügyelni kell a rendszeres emésztésre. Ha az arcbőr húzó­dik vagy viszket, kamillateával borogassuk. Az arc tisztántar­tásához semmi esetre se hasz­náljunk szappant, hanem tejet vagy olajat. Csökönyösebb ese­tekben forduljunk orvoshoz. „TEARÓZSA“: Ami a plaszti­kai műtétet illeti, legjobb, ha az orvossal személyesen beszé­lik meg a részleteket, ha látja, hogy miről van szó, pontosabb választ is tud adni. „ŐZIKE“: Hamarosan a szer­kesztői üzenetekben kap vá­laszt kérdésére. „LOTTI“: Ilyen fiatal korban csak orvos tanácsára tarthat fogyókúrát. Nem írta meg, hány kiló, hogy erre valóban szüksé­ge van-e, vagy pedig csak az alakját félti. Serdülő korban nagyon kell vigyázni, nehogy csavart mosogatóronggyai és utána tegyük száraz helyre — legjobb a tűzhelyre — száradni. \ „HULLÓ LOM­BOK“: Egészsé­ges ember na­ponta kb. negy­ven szál hajat veszíthet, tehát, ha minden fésülkoaesnei egy­két szál marad a fésűben, az nem jelent semmit. Valószínű­leg, nem is marad a kezében haj, ha végigsimítja a fejét. U. i. ez olyan esetekben fordul elő, amikor a hajhullás erősebb, és orvosi kezelést igényel. Mosni nem jó hetente a hajat, Takarítás közben is végezhe- : tünk tornagyakorlatot. A földön ; lévő nagyobb hulladékokért ne hajoljunk le, hanem lábujjunk ; közé véve emeljük fel. Jó tor­na, edzi a lábizmokat, próbáljuk .neg tehát. Arra senki sem gondol, hogy repedt tányér vagy más porcelántárgy törülge- tése közben a szálak megla•

Next

/
Thumbnails
Contents