Új Ifjúság, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1960-07-26 / 30. szám
Az idén a szokottnál is hatalmasabb leveleket fejlesztett a Viktória-Re- gia a bratislavai botanikus kertben. Sokan járnak a botanikus kertben levő üvegházakba és elgyönyörködnek a szebbnél szebb növényekben. Kitünően lehet itt szórakozni és pihenni. Tanpl- ni azonban még többet. Az egzotikus növények virágai pedig olyan hódító i Í1 a t o t árasztanak, A DEL-MORVA SÍKSÁGON Az iskolákban még el sem kezdődött a nyári szünidő, amikor a tanulók s főként a középét főiskolások elhatározták, hogy a nyár folyamán társadalmi munkában vesznek részt. A tanulók legtöbbje úgy döntött, hogy a talajjavító munkálatoknál fog dolgozni. A komáromi járásban is hasonlóképpen cselekedtek. A járásban ugyanis három helyen van ifjúsági építkezés. a talajjavító munkálatokkal kapcsolatban. Most a tanulók százai sorakoztak fel, hogy ebből a munkából is kivegyék részüket. A CSISZ járási vezetősége és más hivatalos szervek a legmesszebbmenő' támogatást nyújtják, hogy a munka sikeresen haladjon. De nemcsak a tanulók dolgoznak az ifjúsági építkezéseken, hanem a falusi fiatalok is részt vesznek ebben. A falusi alapszervezetek különösen a hozzájuk közelfekvó építkezéseken vesznek részt. így segítik a tanuló fiatalokat. A perbetei határban egy tizenkilenc kilométer hosszú vízlevezető árkon dolgoznak. A vízlevezető árkot ugyan hatalmas nagyteljesítményű meliorációs ekékkel készítették, de még így is sok ott a tennivaló. Az ekék a munka nehezét ugyan elvégezték, mélyen hasítottak a nyirkos talajba és nem kegyelmeztek a sűrű ösgyepnek. Sok helyen víz fakadt nyomukba és ez jelzi, hogy a talajvíz szintje magasan van. A kiforgatott földet töltéssé egyenge- t.ése és a meder egyenletessé tétele pedig a fiatalokra maradt. Ezt. végzi pillanatnyilag 31 tanuló a komáromi gépészeti ipariskolából. Két hétig dolgoznak itt a fiatalok é s azután Vizsgákra Egységünk CSISZ alapszervezete nemrég olvasókört létesített. Bahleda őrvezető azóta is sikerrel vezeti. Az olvasókört nem kevesebb, mint 20 katona rendszeresen látogatja. A fő feladat, hogy minél többen megszerezzék alakulatunknál a Fučík jelvényt. Nemsokára a vizsgákra készülődnek a körben a résztvevők. Most, a spartakiád után idő is van rá bőven, hogy jól előkészüljenek a vizsgára. A kör tagjainak már csak két könyvet kell elolvasni, azután jöhet a vizsga. Mindannyian //SSSSSSSSSSS/S/S//SJSS4ySSSSSSSSSSS//S/S* SZERKESZTŐI □ZENETEK Idegenben keserűbb a sírás: Azt ajánljuk, hogy keresse fel szülőfaluját, a helyszínen beszéljen az illetékes vezetőkkel és igyekezzen ott elhelyezkedni. Mindenem a bánya: Forduljon közvetlenül a bánya-szak- tanuló intézethez Handlovára vagy Ostravára! Panni: Az érettségi arra jogosít, hogy főiskolákon folytathassuk tanulmányainkat. Az idén már lekéste a beiratkozást. Ha többet írna magáról, akkor könnyebben adhatnánk tanácsot. Megrögzött: Forduljon a járási nemzeti, bizottság iskolaügyi osztályához! Május 22: A magyar tannyelvű gazdasági iskola négyéves. Címe: Hospodárska škola. Rimavská Sobota. Antonlette: Forduljon a Slovenský úrad dôchodkového za- pezpečenia, Bratislava, reklamačné odd. Tanácstalan: A Mezőgazdasági Főiskola Nyitrán van. másik váltás jön, xíjabb negyven vagy ötven tanuló. A perbetei határban vízgazdálkodás szempontjából igen sokat jelent a csatorna elkészítése. A szántó- területek nagy részét teszi mentessé a talajvíztől és a környező réteken jobb minőségű széna terem. Szeptember elsejére, az új tanév kezdetére készen áll majd a csatorna, és teljesíti feladatát. MÉLYÜL A KANÁLIS Megyercs közelében a kanálist mélyítik a fiatal brigádo- sok. 300 személy dolgozik itt a nyári szünidő alatt. Az ógyal- lai 11 éves középiskola és a komáromi gépipari iskola tanulóinak egy része. A jelenleg ott dolgozó munkacsoport legtevékenyebb tagjai közé tartozik Karsay Magda, Kiss Erzsébet, Szemerei Mária, Mihály István, Wend Piroska, Sonja Blahová, Seregi Béla, Kozári Péter és Pataki János. Mindannyian örömmel végzik napról-napra a különben elég nehéznek mondható munkát. Igaz, ők is csak két hétig vannak itt, mert másik munkacsoport jön, mely folytatja a meder tisztítását. A komáromi járási CSISZ-szervezet járási építkezései közé tartozik a kanális tisztítása. Hat kilométer hosszan végzik el a régi meder mélyítését. Egyúttal lecsapolási munkát is végeznek, mert a kanális mellett lévő rétek, legelők vízmentessé válnak, akkor, ha kimélyítik a régi medret, mert legalább másfél méterrel alábbszáll készülnek várják, hogy megkapják a Fučík jelvényt. A PPOV jelvény megszerzése is sikeresen folyik. Jelenleg 27 katona igyekszik megszerezni a jelvényt és végzi el az ehhez szükséges föltételeket. A jelvényszerző versenyt Mati tizedes szervezi. MOLNÁR BÉLA, örvezető Az albári fiatalok is összefogtak, és tovább fejlesztik falujukat. Nemrég egy szép parkot létesítettek, hogy legyen hol sétálni és kellemesen eltölteni egy-két órát. Hiányzott azonban egy olyan hely, ahol nyáron is táncolhatnak, mulathatnak. Zárt helyiségben ugyanis nem kellemes táncolni nyáron. Kánikulai hőségben talán még a zene sem úgy szól, mint a friss levegőn, szabadtéren. A CSISZ alapszervezete őszntyáum a talajvíz szintje. Megváltozik a talaj kémhatása is, és a savanyú füvek helyett értékesebb füvek teremnek, amelyeket az állatok jobban értékesítenek. Egy ilyen talajjavító munkával bizony sokat segítünk a mezőgazdaságnak és elörevisszük a hús- és tejtermelést is. Az adott lehetőségeket ki kell használni. Nem elég csak egy csatornát ásni, hanem az ezzel járó természeti változást is ki kell használni. Igaz, ez a dolog már a megyercsi szövetkezetre, nem pedig a jelenleg itt dolgozó fiatalokra tartozik. SZEBB LESZ A CSILIZKÖZ A Csallóközben hosszú évtizedeken át úgy tekintettek a talajvízre, mint az átokra. Bizony a dúsantermó rónát sokszor szégyenítette a tónagyságú területeken felbukkanó víztömeg. Előfordult, hogy a kész termés ment tönkre a talajvíz miatt. Kolozsnéma környékén is az utolsó évekig voltak olyan földterületek, ahol csak nagy késéssel lehetett végezni a vetést. Majdnem egész tavaszon át víz borította az említett területeket. A gólyák és bíbicek paradicsomának az ember nem örült és nemrég sor került rá, hogy a bratislavai kerületi CSISZ,-szervezet kerületi méretben talajjavító munkálatokat kezdett Kolozsnéma közelében. Mivel a komáromi Mint már lapunkban közöltük a földművesügyi miniszter felhívását az aratás idejére szervezett komplex ifjúsági gépesített brigádot elsőnek Novosadon alakították meg Ján Pajtáš vezetésével. A novosadi fiatalok csoportja ebbeli kezdeményezésükben versenyre hívták fel a járás valamennyi fiatal szövetkezeti dolgozóját. A felhívásra elsőnek a fej- szési állami gazdaságból válaszoltak. Kiss József, Popália Zoltán, Muszka János és Csics- vák egyöntetűen elfogadták a versenyfelhívást. A kis csoport felajánlást tett, hogy 18 Patkós Mária, Zalaegerszeg, Vörösmarty u. 14, Magyarország: Zenéről, irodalomról levelezne magyarul és képeslapokat gyűjt, 16 éves diáklány. Megtért Anna, Gógánfa, Állami Gazdaság, Magyarország: Magyarul levelezne, bélyeget, képeslapot és papírszalvétát cserélne. Bán László, Kecskemét, IV. kér. Bethlen város 61, Magyar- ország: Magyarul vagy oroszul levelezne és képeslapokat cserélne, 16 éves. Gilányi Valéria, Veiké Sle- mence, č. d. 123, p. p. Ruska, okr. Trebišov, ČSSR: Magyarul, szefogva a CSEMADOK helyi csoportjával elhatározta, hogy Albáron egy szabadtéren lévő tánchelyet létesít. Hatalmas fák között folyik az építkezés. Cementet és egyéb anyagot, valamint szállítóeszközöket az EFSZ és az állami gazdaság ad. A fiatalok pedig építenek. Egyszerre 15 brigádos dolgozik és nemsokára készen lesz a tánc- parkett és a többi építmény. Könnyen lehetséges, hogy az aratóbált már itt rendezik. járásban folyik ez a munka, sokat segítenek itt a komáromi járási alapszervezetek is. Az erdészeti talajjavító vállalat invesztálja és műszakilag rendezi, tervezi ezt a komoly méretű csatornázási munkálatot. Jelenleg főként a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskola és a Bratislavai Technikai Főiskola tanulói dolgoznak a kolozsnémai határban. Üj kanálisokat ásnak, de pillanatnyilag azokat a csatornákat mélyítik és szélesítik, amelyeknek alig látszik már a nyoma. A század elején ugyanis egy vízlevezető árok- rendszert létesítettek ezen a vidéken. Azóta már sok víz lefolyt az árkokon és ellepte a sás meg a káka, és nád susog a régi meder partszélein. Sok helyen arról láthatjuk, hol volt az árok, 'hogy ott jobban zöldell az embermagasságú sás. Évekig tart a régi kanálisok kitisztítása és az új vízlevezető árkok ásása. A Csilizköz vízgazdálkodása változik meg gyökeresen, amikor itt végeznek a talajjavító munkálatokkal. Egészségesebbé válik a vidék, többet terem majd a föld, nem kell lesni az agronómusoknak, hogy mikor szárad ki az elöntött területekről a víz, hogy vetni lehessen. Viszont a talaj vízkészlete is gyarapodik a vízlevezető árkok miatt, mert az alacsonyabb szinten levő talajvíz nem szárad ki olyan hamar. Evek múlva látszik majd meg, milyen sokat köszönhet a mezőgazdaság azoknak a fiataloknak, akik részt veitek a talajjavító munkálatokban. B. I. nap alatt kombájnnal learatnak 100 hektárnyi gabonát s azt kitisztítva beszállítják a raktárba. Továbbá elvégzik a tarlószántást s mintegy 60 hektáron tarló takarmánykeverékeket vetnek. Mindamellett még 160 mázsa termést kicsépelnek. A csoportot a gazdaság ellátta 1 kombájnnal, 1 DT-54 lánctalpas traktorral, egy kerekes traktorral és a szükséges kisebb gépekkel. A fiatalok eme dicséretre- méltó kezdeményezését a tagság örömmel fogadta s vállalásuk sikeres megvalósításában minden segítséget nyújt. szlovákul vagy oroszul levelezne filmről, zenéről és színészképeket gyűjt. 15 éves diáklány. Horváth Miklós, Pápa, Bacsó Béla u. 7. sz. Magyarország: Magyarul levelezne, sportról, bélyeggyűjtésröl és papírszalvétát cserélne. 19 éves esztergályos. Péczel.y Aranka, Pápa, Szeleskei u. 17., Magyarország: Filmről. sportról, zenéről levelezne magyarul, 17 éves diáklány. Suránvi Erzsébet, Nové Zámky, Tatranská őS'a. ČSSR: Magyarul levelezne filmről, zenéről, színészképeket, képeslapokat cserélne, 17 éves. Baby: Nagyon helyesen viselkedett és bármennyire is furcsán hangzik, csak . az olyan lányoknak van értékük, akik hasonlóképpen viselkednek. A fiú viselkedését a nagyobb szeszfogyasztással lehet megmagyarázni. Mindenesetre, ha az ismeretséget komolyan ápolni akarta volna, másnap másképe kellett volna viselkednie, így azt mondhatjuk, hogy ez a dolog egy kis változás csak mindkettőjük életében és ne hagyjon magában- sem nyomokat. Erdőszélén nagy a zsivaj, lárma: Nagyon helyesen cselekszik, amikor a válást nem sürgeti. Okvetlen tudassa vele. hogy csak akkor mutatkozzon magánál, amikor a bíróság a válást kimondta. Ez azért is helyes, nehogy a jövőben szemrehányás érje önt, hogy a házasságát befolyásolta. Tehát mégegyszer hangsúlyozzuk, hogy a válást ne sürgesse. Továbbá tartsa meg szabadságát, hiszen nincs kizárva, hogy közben akad egy olyan udvarlója, akit jobban fog szeretni mint őt. Ebben az esetben még férjhez is mehet máshoz. Ezt azért is tanácsoljuk, mert előfordulhat, hogy a bíróság nem váerővel folyik a termésbetakarítás. A fiatalok a legtöbb helyen vasárnapi műszakot szerveznek és amikor nem az üzemekben, gyárakban dolgoznak, akkor a gabonaföldeken végzik az aratást. Különösen a hodoníni és a breclavi járásokban bizonyul sikeresnek a fiatalokból álló munkacsoportok tevékenysége. Száz és száz hektárnyi területről takarították be a termést. A legeredményesebben a lanžhoti, a ruškyi és a Chorvátska Nová Ves-i EFSZ-ekben dolgoztak. A Veľké Pavlovice-i Állami Gazdaságban 16 nap alatt végeznek az aratással és a csépléssel, főként a fiatalok cegítségével. Éjjeli váltásban is dolgoznak. A termés is kitűnően bevált. Például a Veľké Pavlovice-i Állami Gazdaságban 28,5 mázsa búza kitermelése volt a hektáronkénti terv. Most pedig 31 A Haná-síkságon is teljes Az 1960—61-es iskolaévben Bratislavában a Szlovák Technikai főiskola építészeti és gépészeti szakán és a Kassai Technikai Főiskola gépészeti szakán „speciális kombinált tanulmányt“ vezetnek be. Erre a kombinált tanulmányi szakra a kötelező katonai szolgálat teljesítése után az építészeti minisztérium, vagy a nehéz és általános gépipari minisztérium üzemeinek dolgozói, s kivételes esetekben más üzemek dolgozói is jelentkezhetnek. Felvételi feltétel: a sikeresen letett érettségi vizsga, az ipariskola végzett növendékei számára kétéves, a tizenegyéves általános iskola növendékei számára pedig hároméves gyakorlat. Az újonnan bevezétett főiskolai tanulmány kilenc szemeszter, azaz négy és fél évet vesz igénybe, beleszámítva a diplomamunka elkészítéséhez lasztja el őket, vagy hosszú ideig húzódik a válóper, esetleg kibékülnek, akkor önnek a férj- hezmeneteli lehetősége a minimumra csökken. Ajánljuk azt is, hogy nagyon jól gondolja meg az egész dolgot, hiszen már van magának élettapasztalata a két gyerekre való tekintettel is. Fájó szív: Bár a fiatalember nem tehet róla. mégis az egyedüli megoldást abban látjuk, hogyha a nekünk írott levél szövegét neki is megírná. Kérje meg őt, hogy intézze el hozzátartozóival a dolgot. Ha a fiatalember kitart maga mellett, akkor a fölmerült nehézségek ellenére tartson ki mellette, mert megérdemli. így biztos minden jórafordul majd, mert a szeredet nagy dolgokra képes. Ha ellenben úgy látná, hogy a fiú ingadozik, akkor írja meg neki, hogy az áthidalhatatlan nehézségek miatt kénytelen más megoldást keresni. Mindenesetre legyen őszinte. Amennyiben már volna másik udvarlója és a felhozott dolgokat csak azért hozza fel, hogy a szakítás okát másra hárítsa, akkor pedig egy kétszínű játékot játszott. Calypsó: Az ismerőse úgy mázsa búzát takarítanak be egy hektárról. A Dél-Morva síkságon hat járásban 130 kombájn könnyíti meg az aratást. A znojmói gép- államás dolgozói versenyfelhívással fordultak a kombájno- sokhoz, akik a többi járásokban dolgoznak, hogy minél hamarabb takarítsák be a termést. A blanskói, jihlavai, vyškovi és a kroméŕíži járásokban három fázisos módszerre] dolgoznak az aratás egész ideje alatt. A znojmói járásban szintén több EFSZ-ben és ÄG-ban vezették be a gabonabetakarításnak ezt az újabb módszerét. A szemveszteségmentes aratás után a szalmát mindenhol azonnal összegyűjtik és kazlaz- zák, és tarlót hárítanak. A szal- makazalozást meggyorsítja a fiatalok vállalása, mert sok helyen ők végzik el ezt a munkát. szükséges időt is. Az első két évben a hallgatók internátusi elhelyezést kapnak, a további tanulmány folyamán pedig már foglalkozásuk mellett nyerhetik el a diplomát. A kérelmezők kiválasztását maguk az üzemek végzik el. A tanulmány ideje alatt a szociális és családi viszonyok tekintetbevétele mellett 1400-tól 1800 Kčs-ig terjedő ösztöndíjban részesítik őket. A hallgatók ezenkívül azokat az előnyöket is élvezik, amelyekben a foglalkozás mellett tanulmányokat Végzők általában részesülnek. A hallgatók a kombinált tanulmány befejezése után mérnöki oklevelet kapnak. Jelentkezési határidő július 31. A felvételi beszélgetések augusztus végén valósulnak meg. A jelentkezési iveket Slovenská vysoká škola Bratislava címre a gépészeti vagy építészeti fakultásra kell beküldeni. látszik, kissé gyerekes még, de el kell ismerni, hogy még nagyon fiatal. Azt nem hinnénk, hogy féltékeny természetű. Ügy látszik, maguk között inkább jó ismeretségről, mint szerelemről van szó, erről pedig nem lehet semmire sem következtetni. Járjanak továbbra is együtt, mint jó barátok. Lehet, hogy később komoly vonzalom is kialakul kettőjük között, de a jelenleg fölmerült nézeteltéréseket és az eddigi kapcsolataikat ne vegyék komolyan. Ajánljuk magának, hogy sokat tanuljon és a helyesírással is jobban barátkozzon meg! Ahogy én szeretlek, nem szeret úgy senki: A fiú rokonszenves önnek. Csak az ismeretségük van kezdő állapotban. Lehet, hogy nem szeret levelezni, de még valószínűbb, hogy ideje sem volt a levélírásra. Azt tanácsoljuk, keresse az alkalmat vele beszélgetni, majd, ha hazajön, akkor majd meglátja, hogyan gondolkozik. Egy táncolástól, vagy egy estétől, egy találkozástól nem várhatott sokat. Tartson ki mellette, ne essen kétségbe, hiszen még semmi sem késett el! Véleményünk szerint minden megoldódik, ha hazajön és találkoznak. P. S. Az albári fiatalok készítik a táncparkettet. Nem sajnálják a fáradságot, és munka közben arra gondolnak, milyen jó is lesz majd táncolni a saját készítette parketten. A megyercsi határban is folyik a talajjavító munka, a kanális szabályozása. A fiatalok éppen haza, szállásukra indulnak, hogy kipihenjék magukat napi feladatuk elvégzése után. Nemsokára táncolhatnak iitiiiiiiBiiíiir« Válaszolnak a fejszési fiatalok Szívesen leveleznénk Meghallgatunk-tanácsolunk Újabb tanulmányi lehetőség