Új Ifjúság, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1960-10-25 / 43. szám
T/ égtelenül szamár lány ' vagy. Erre gondolt Alena, a szép barnára sült tizenhat éves lány és feldobta az autóra az utolsó lapát iszapos homokot. Mi szükséged volt erre? A tanfolyamon huszonötén vagytok és ebből huszonegyen már délelőtt, tízkor meglógtak a brigádról. Pont neked kellett .itt maradnod egész fél kettőig. Nem kellett volna dolgoznod, véres vízhó- lyagot csinálnod a jobb tenyeredre'. Mindannyian jelentkeztek brigádra, az egész ■ tanfolyam, Dusán is. Megkapták a feladatukat, de a többiek fütyültek rá. Nem törődtek véle, hogy szégyen, ha nem teljesítik. Inkább napozni mentek, röplab- dázni. Ha mi is eltűntünk volna, én, Boca, Anyicska és Zse- nya, akkor se történt volna semmi. Végeredményben tanfolyamra jöttünk ide, s nem dolgozni, mint a lovak. Mi közünk, hogy a fürdő nem kész, hogy a pázsitot ötcentis iszap és homok fedi? Mi közöm nekem hozzá, hogy a fürdőt holnap meg akarják nyitni? Fuj! A kis teherautó békésen berreg, tetején a négy lány szófián. Elfáradtak, hiszen húsz helyett dolgoztak. De megmutatták! Megszokták a munkát és ezért csinálták meg. A kezük természetesen fáj és teli van vízhólyaggal. És a derekuk! De már utána vannak, elvégeztek mindent, amit kijelöltek számukra. Hiszen szégyen lett volna megfutamodni! De a lányoknak azért megmondja a magáét — gondolja Alena. Az autó a pataknál áll meg s leengedik az oldalát. Lehányni a terhet, az már nem munka. Megnyomod a lapáttal és már lenn is van. De felhányni, fel az autóra, az nem gyerekjáték! Fiatalember megy el mellettük ingben és mosolyogva megáll. — Ahoj, Alena! Hallottam, hogy holnap már fürödhetünk, mert segíttek! — Ahoj, Milán! — válaszol Alena kényszeredetten. Milán régi barátja. Valamikor együtt röplabdáztak és Alenának eléggé tetszett. De az már régen volt... Most Alenának Dusán tetszik. Sőt, mi több, egészen belebolondult. Dusán Vrábel magas, erős legény, főiskolás. Most módszertant ad elő a tanfolyamon. Az összes■ lány beleesett, de ő rájuk se hederít. Csak Alena fogta el néha a tekintetét, amely világosan elárulta: tetszel nekem! De se idő, se lehetőség nem volt még... Az ismerkedő esten kétszer is felkérte. Hibátlanul táncol, vicces, de hol maradhatsz itt egyedül véle, amikor a tanfolyamon huszonöt lány van s egyik szebb a másiknál? És Micka, akinek ezüstös amerikai fürdőruhája van, vele szemben ő sem olyan felfuval- kodott, léha. Folyton provokálja, illegeti magát Dusán előtt. Pedig már öt fiút is cserélt ... Az autó visszatért a fürdő- be. Most mégiscsak szebb, mint azelőtt volt. Kihordták a szemetet a medencéből, rendbe szedték a pázsitot. Holnap jöhetnek fürödni az urak — gondolta Alena büszkén és berontott az ebédlőbe. — Becsület és dicsőség legkitartóbb brigádosainknak. Dupla adag a szocialista munka hőseinek! — szavalja Dusán az ebédlőben, amikor a négy lány belép. — Hurrá! — kiáltják lelkesen a lányok. Tapsolnak és azt hiszik, hogy ezzel minden el van intézve. — Príma gulyásleves Maggi védjeggyel, speciálisan sózott, amiért megmentettétek brigádunk becsületét! — szónokol Dusán és felszolgálja a levest. Alena semmit se szól, nagyon kiéhezett, de látja, hogy szomszédja, a hetven kilós Boca hogyan pislog a szemével. Végeredményben igaza van Bocá- nak. Ők, négyen dolgoztak, törték magukat, a többiek meglógtak és most Dusán bolondot csinál belőlük. A lenát hirtelen valami él- szomorít ja. Nem, nem várt diadalkaput, amiért dolgozott a többi helyett is, de ezt... Ügy kell neked, te liba, — gondolja — máskor fütyülj az egészre ... De Boca nem hallgat. — Valent elvtárs, ha egyszer tudtad, hogy nem tartasz ki végig a brigádon, akkor ne szervezted volna meg — vágja Dusán szemébe, aki éppen a másik fogást tette eléje. . Rögtön csend lett. Mindenki elhallgatott Dusán ugyan, mint előadó van itt, de meg nem sértődik. Boca támadásán csak elmosolyodik és széttárja a kezét. — Először is én semmit se szerveztem. Én csak megkérdeztem, hogy ki akar önként brigádra menni. Menni mindenki. akart. El is mentetek. Igaz ugyan, hogy tíz közül a legtöbbje kidőlt, de a feladatot mégis teljesítettük a ti jóvol- totokból. Ezt nem tagadom. Ezért dicsőség és hála nektek! Igaz, Micka mindig kicsípi magát ... De miért nézett akkor Dusán olyan jelentőségteljesen őrá? Miért szorította meg tegnap úgy a kezét, amikor elbúcsúztak? Ha nem lett volna buta, és nem maradt volna ott azon a brigádon a végéig, akkor Dusán ma biztosan öt hívta volna meg és nem Mickát. Micka már elment. Magas, tűsarkú cipőjében majd agyonütötte magát az ajtóban. De ma táncolni megy! Dusánnál! Mit tegyen? Boca aludni megy, nem akaródzik öltöznie, Anyicska látogatót vár, ZseKöszőnöm az egész kollektíva nevében és ezért este mind a négyötöket felkérlek táncolni! A lányok lelkesen tapsolnak. Dusán mégiscsak nagyszerű! Alena is kénytelen volt mosolyogni. De Boca tovább durcás- kodott. — Köszönöm ... Számomra nagy megtiszteltetés véled táncolni, de kimerültem ... Húsz helyett kellett dolgoznunk... Megyek aludni! — Milyen kár — mosolyog Dusán. — De az erkölcs, az erkölcs! Az ágyba nem megyek véled! Ez egy kicsit éles, de a „békák" nevetnek, hogy Dusán milyen ügyesen elintézte Bocát. Legjobban Micka vihog. Dusán a többi lánnyal kimegy, az ebédlőben csak ők négyen maradnak és megeszik a kihűlt ebédet. — Buta lányok — mondja határozottan Anyicska. — Ki tudja? — gondolkozik el Alena. — Lehet, hogy mi vagyunk a buták! Boca ránéz. — Lehet... Ipgy óra múlva Alena már tudja, hogy ők voltak a buták, akik végig dolgoztak. A szobájukba bekukkantott Micka. A vasalót jött kikölcsönözni. Ez biztos jel, s csak úgy dől belőle a szó. Ki kell vasalnia a harangszoknyáját és a bécsi szvetterét. Ki kell csípnie magát, mert este táncolni megy. Hogy kivel? Természetesen Dusánnál. — A kávéházba rhentek? — fújja ki magát Anyicska. — Hogyne! A borozóba, csakis a borozóba megyünk! — jelenti ki Micka diadalmasan és Alenára néz, akinek minden erejét össze kell szednie, hogy el ne árulja magát, indulatát. — Te nem jössz? — fordul édesen Micka Alenához. — Igaz, az nehéz, ha az embernek nincs kivel mennie... — jegyzi meg a győztes fölényével hangjában. — Ez a vége! — biggyeszti le ajkát Alena, de fájni azért nagyon fáj! Ő is ki akarta vasalni a szoknyáját, igaz, neki nincs harang szoknyája, csak egyszerű, a blúzát is kikészí- 'tette, de most már felesleges. Mindig tudta, érezte, hogy nem szabad magára hagynia Dusánt Mickával — s íme, itt van! Dusán Mickával megy a borozóba! Alenát elöntötték a harag és a féltékenység hullámai. nyának találkája van. Ö is maradjon itthon? — Látod Micát?! Dusánt már az ujja köré csavarta! — mérlegeli hangosan Boca. — Mondom neked lányka, hogy ma már a becsületesség felesleges luxus! — Akkor kellett volna ezt az eszembe hoznod, amikor meggyőztél bennünket, hogy maradjunk a brigádon! — veti szemére Alena. Boca az ágyra telepszik. — Buta vagy, — mondja meggyőződve. — Talán téged nem bosszant? Ki az a Mica? Olyan a lába, mint a karó, a hátulja semmilyen, ami valamit mutat rajta, az csak a bécsi melltartó! Nem kerülne sokba és még ma elvehetnéd tőle azt a felfuvalkodott Dusánt! — Csakhogy... Én nem akarom! — jelenti ki hősiesen Alena. I \e mégis meggondolja és kivasalja a blúzt. Nem tudja itthon tartani az est. Legalább kilevegőzik. Mit csináljon itt? Hallgassa Boca horkolását ? Égnek a lámpák, a szállodában szól a zene. Alena egyedül jár a homokkal felszórt sétányon, nézi a tavacskán gubbasztó hattyúkat és gondolkozik. Tény, hogy Dusán ma nem viselkedett szépen, nem tartott ki. És néki mégis tetszik! Miért is nézett úgy rá, amikor ma Micát hívta táncolni? Éppen Micát, azt az üres lányt! — Buta vagy! — mondta és megkönnyebbült. — Magadban beszélsz? Gyorsan maga köré nézett. A csónakkölcsönző korlátjánál sötét árny állott. Milán az. Hogy kihúzta magát, milyen elegánsan felöltözött. Bizony, csak Milán ... — Ah, mérges vagyok! * — vallja meg néki az igazat. Milánnak mindent meg lehet mondani, előtte nem kell ala- koskodni. — Kár — mondja lehangol- tan és egyik lábáról a másikra nehezedik. — Egyedül láttalak, gondoltam, elhívlak táncolni ... Nevetett. Nagyszerű! Csakhogy ő másra gondol... Milan jó fiú, tisztességesen táncol, de hol van Ő Dusánhoz... — Nem, ne haragudj, de ma nincs kedvem... Fáradt vagyok ... — mentegetőzik. A sötétben is látja, hogy huny ki a fiú szemében a fény. Meglepődik. Hirtelen jó ötlete támad és rögtön meg is valósítja. — Még úgy a borozóba egy kicsit beülnék... — Nagyszerű! Gyerünk, — örül meg Milan. Ronda lány vagy, szidja magát Alena, miközben keresztül mennek a kávéházon, hátra a borozóba. Az emberek megfordulnak utánuk, Alena szép, fiatal és eleven. A fiúk utánad fordulnak és te rossz lány módjára kihasználod ezt a Milánt, amiért olyan jó fiú ... Wemmi! Már a borozóban ^ vannak. Alena egyetlen tekintettel felméri a helyzetet. Dusán ott ül Micával az egyik boxban és tüzesen udvarol. Észrevette Alenát, szépen, elegánsan üdvözölte és figyelmesen végignézte Milánt. Alena megérezte, hogy Milánt kritikusan nézegeti. De hadd nézegesse! Az igaz, hogy Dusán modernebbül öltözik, a zakója szép csapottvállú, alatta mellény, cipője parádés mokaszin, amilyet üzletben nem árulnak, — de Milán se fest rosszul. Atlétatermetű, nyugodt és magas. De Alena mégis szégyenli magát egy kicsit, hogy Milánt csak truccból hozta ide, amiért látni akarta Dusánt. Lehet, hogy csupán ezért olyan kedves Milánhoz, ezért nem hagy mást, csak kávét rendelnie. Nem akarja, hogy fölösleges kiadásokba verje magát, hiszen csak pár pillanatra jött és addig jó lesz kávé mellett is. Avagy táncolni is fognak? Itt már érződik a különbség! Milán nyugodtan, pontosan, kicsit nagyon is feszesen táncol. Dusán egészen más! Dusánnál szinte forgott a feje, magabiztosan vezette, úgy magához szorította, mintha összenőttek volna... 'Dusán velük szemben táncol, tekintete Micka válla fölött Alenán függ. 1 Micka minderről mit sem tud, szeme csillog a boldogságtól. Dusán nagyszerűen táncol. Bratislavában különböző extra tanfolyamokra jár és olyan jfigurákat csinál, hogy rájuk néz az egész borozó. — Tud táncolni! — jegyzi meg tárgyilagosan Milán, amikor látja Alena csodálatát. t Egyszerre elvesztette jókedhogyan kell táncolni — jelentette ki Dusán. Tudja a charlestont? Nagyszerűen? Alena tudta. Kitűnő összhangban járták a charlestont. Az egész borozó őket nézte. Itt, ezen a vidéki fürdőhelyen ilyet még nem láttak. Dusán teljes szívvel táncolt. — Ez aztán igen, ugye? — jegyezte meg, amikor az egyik figuránál összesimultak. — Mind ránkmereszti a szemét! Alena mindezzel nem sokat törődött. Látta, hogy mindenki őket nézi, csak Milán néz máshová. A zene elhallgatott, néhány vidéki fiú, akik igyekeztek követni a nagyvárosi eleganciát, lelkesen tapsolt. A tánc befejeződött. Dusán visszavezette Alenát az asztalához. Nehezen lélegzett, kicsit megizzadt, de nyugalom költözött a szívébe. — Memutattuk nekik, ugye? Már majdnem Milán asztalához értek, amikor a zene ismét rázendített, hogy megismételje az előbbi számot. Dusán meg- állott. — Jöjjön, járjuk el még egyszer! — mondta parancsolván. Lehet, hogy mindig így beszél, de az is lehet, hogy Milán szemei... Alena megállt és megmondta a magáét, mielőtt még gondolkodott volna az egészen. Dusán meglepetten emelte fel tekintetét és értelmetlenül nézett. Ebben a pillanatban az egész borozó őt nézte, mindenki észrevette, hogy kosarat kapott. Elpirult, szó nélkül megfordult és elment. Alena csak most döbbent rá, hogy nagyon megsértetne Dusánt. Nem akarta, de nem tudott uralkodni magán. Pedig igazán nem akarta! T' gy pillanatig szótlanul ült ■*-' Milánnal az asztalnál. Nem tudta miről beszéljenek. Agyában egymást kergették a gondolatok: megsérteňe Dusánt, biztosan haragszik. Ez a vég ... Pedig hogy szereti! Félősen nézett a táncparkett felé. Dusán ismét táncolt. Olyan képet vágott, mintha semmi sem történt volna, mintha Alena ott se lenne. — Szívesen mutogatja magát, szeret feltűnni ez a Dusán, ugye? — szólalt meg Milán békítőén. Ránézett, aztán a parkettra tekintett. Hirtelen, mintha vavét. Minek mond Milán ilyet? Hiszen mindenki látja, nem? 'T'ízkor jött Dusán, udva- riasan meghajolt Milán előtt és felkérte Alenát a táncra. Milán beleegyezett, de Alena zavarban volt. A zenekar lassú bluest játszott és Dusán keményen átölelte. Megpróbált elhúzódni öleléséből, de észrevette, hogy Milán egészen máshová néz. Dusánnál öröm volt táncolni. Vicces históriákat mesélt, kacsingatott rá és állandóan bókolt néki, hogy milyen szép, és hogy milyen kár, amiért nem jött vele táncolni, hogy neki Micával kellett jönnie. A zene üteme meggyorsult. Kiengedte Alenát az öleléséből. — Most megmutatjuk, hogy lami történt volna vele. Egészen más szemmel nézett a táncparkettra. Látta: Dusán táncol. Fennhéjázón, magabiztosan, de mégis erőltetetten. Erőlködik, teteti magát! Alena nézi, látja és megérti: Dusán magához szorítja a boldog Mickát, csűri, csavarja a figurákat, produkál, igyekszik, de mindez olyan nevetséges. És Micka! Szegény Micka, micsoda lehetetlennek tűnik! — Én is így festettem? — kérdi csendesen Milánt. — Nem, — mondta gyorsan, de nem elég meggyőzően. Hirtelen mehetnékje támadt. Az órájára nézett. Már nem tetszett neki itt semmi. Kibúvón gondolkodott, de aztán döntött. Milánnak megmondhatja, hogy nem akar itt maradni. Milán nem haragszik meg ... Milán tényleg nem mondott ellen. Felajánlotta, hogy haza- kiséri. Egymás mellett lépegettek. Kellemes este volt, a parkban széna illatozott, messziről idehallatszott a zene és Alena megnyugodott. Nem tudta miért, de ez az éjszakai séta egészen jót tett neki. Elgondolkozott. Együtt haladtak a sötét sétányon, a fák alatt. Ha Dusán vezetné erre, akkor már biztosan magához húzta volna, simogatná és csókolná... Vágyat érzett, hogy Milán ugyanezt tegye vele, és ez a vágy megdöbbentette. Nevetséges, nem? Itt megy mellette, néha valamit mond — tényleg, tud-e egyáltalán lányt a karjai közé zárni? Lehet, hogy tétovázna, zavarba jönne, reszketne a keze, lehet, hogy meg se tudná csókolni... T)e Milán nyugodtan ma- radt. Lépegetett mellette és amikor a sötétben a kezük véletlenül összeért, hirtelen elrántotta azt . . . — Tudod, Alerika te nagyon szép vagy... De én ma nem azért hívtalak táncolni, hanem másért... Alena felfigyel. Végre! Legalább egyszer már azt is mondja neki, hogy szép. — Az embernek komolyan kell vennie az életet... Elmondták nekem, hogy hogyan volt ma a fürdőn ... Hányán jelentkeztek .. és hányán bírták ki végitj. Minek hozza ezt fel? Alena értelmetlenül hallgat. — Ha valakit szeretni akarok, akkor bíznom kell benne, — mondja Milán szelíden és a lány remegve hallgatja. — És hogyan bízhatok én valakiben, . ha az valamit megígér, de aztán nem teljesíti szavát? Támaszkodhat ilyen emberre valaki az életben ? Tudom, hogy egy kicsit naiv vagyok... De végtelenül boldog vagyok, hogy te, Alena kitartottál... Ránézett. Világoson egész ■szép, férfias. Nem húzódott félre. Arca egész közel volt, szép szemei csillogtak ... Nem tudta miért, de hirtelen végigsimította forró kezével az arcát. Milán nyugtalan lett, békét- len. Hirtelen megcsókolta a kezét, a tenyerét. Alena gyorsan elrántotta, mert úgy érezte, hogy valami nagy dolog történik. Pedig semmi más nem történt. Mégse mert a szemébe nézni. Mindketten zavartak voltak, gyorsan elbúcsúztak. Csak a lépcsőn döbbent rá, hogy semmiben sem egyeztek meg, még abban sem, hogy találkoznak-e? A szobában még ébren volt Boca. Figyelmesen végigmérte Alenát. — Elhódítottad? Nem sikerült ugye? Mindjárt tudtam, hogy hülye vagy! A lena nem válaszolt. Ott állt a kis tükör előtt, fé- sülködött, kiszedte hajából a hajósaitokat és nézte magát. Nézte saját arcát, amely most oly ismeretlennek tűnt. Mi történt véle? Alig néhány órája, még reménytelenül szerelmes volt Dusánba. Valamilyen Dusánba! Nem, csak hitte, hogy szerelmes Dusánba. Boldogan elmosolyodott. — Hiszen mondtam neked, hogy Dusánt nem akarom! Megtelt Milánnal, attól az egyetlen, gyors érzéstől, amit a kézcsókja keltett benne. Jó volt együtt. Nem akar vele csó- kolózni, hisz mi az a csók! Jöjjön, aminek jönnie kell! Odafordult a barátnőjéhez. — Tudod Boca, jó, hogy kitartottunk azon a brigádon a végéig. Az ember legalább megismeri társait... Tudja, hogy kire lehet támaszkodni... És aztán minden összefüggés nélkül hozzáteszi: — Te Boca, nekem irtózatosan tetszik egy fiú! — Hm, — pislant nagyot álmos szemével Boca. — Dusán? — Dehogy — mondja lassan Alena. — Egészen más! Boca sóhajtott. Felült az ágyban és a térdére támaszkodott. — Látod! Tudtam, hogy nagyszerű lány vagy! Beszélj! Fordította: SZŐKE JÓZSEF Megkezdte munkálatait Prágában az európai szocialista országok mezőgazdasági szótárának összeállításán dolgozó nemzetközi bizottság. A szótár nyolc nyelven jelenik meg. '
