Új Ifjúság, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1960-06-28 / 26. szám

A szovjet forgalmi technikusok az utóbbi években nagyon komolyan azzal a tervvel foglalkoznak, hogy úgynevezett légi metrókat létesítenek, amelyeknél a vagonok egyetlenegy sínen függnének, a sínek viszont hatalmas betonoszlopokon nyugodnának. Szakkörökben nagyon előnyösnek látják az újszerű vasútépítkezést. A földalatti vasúton 70 kilométernél nem lehet nagyobb gyorsaságot elérni, a vasutaknál 160-180 km-es óránkénti sebesség is elérhető. Ezzel szemben a légi metrónál 600 km órássebességet lehet majd elérni, és a veszély állítólag a minimálisra csökken. Az ilyen vasutak építése gyorsabb és olcsób. A földalatti vasút építése tízszer annyiba kerül.

Moszkvában a vnukovi repülőtérre vezető úton építik ki a légi metrót, de tervbe vették a Szputnyik városig és a mezőgazdasági kiállításra vezető út kiépítését is.

A légi metró építése különösen Szibériában bír nagy jelentőséggel Légi metró építését Moszkva és a Kaukázus között is tervbe vették. Franciaországban, Japánban és Nyugat-Né- metországban is sokat foglalkoznak a légi metróépítés tervezeteivel.-----------------------------s---------------------------------------------- \

Otthoni tájon

— No, lesz valami? írsz már? Vagy talán félsz az.,.

— hallom újból és újból az Ismerős szavakat valahányszor szülőfalumba térek. És én akár csak ők, kérdéssel vagy hasonló szavakkal — de miről, ott Csallóközben, Tóňon vagy Cömörben, Dlhá Vesen az más, de itt... — válaszolom.

Olykorrolykor azután mélyen belemerülünk a vitába. Ilyenkor persze mindig megemlítjük a két-három éve elhullt anyadisznók körüli bonyodalmakat és részletezzük a baj okait. Közben észre sem vesszük, hogy lassan-lassan egy húrt pengetünk, Ök azért nem tudósítanak az otthon történtekről, mert valami naggyal szeretnének meglepni, viszont én is hasonlóra várok, így aztán másoké a babér, persze ez nem azt jelenti, hogy szülőfalum Malá Mača talán lemarad a többiektől. Nem, arról szó sem lehet.

— Csak hát Ilyen a természetünk — csengnek fülembe a már százszor hallott szavak, no meg aztán — sok beszédnek sok az alja.

Egy hónapja lehet, hogy utoljára otthon jártam. Késő délután, mint mindenütt faluhelyen, nálunk is a vendéglőben gyűlik össze a nép, főleg a fiatalabbja. Alighogy belépek a vendéglő ajtaján, máris hallom egyik gyerekkori pajtásomtól: Hivatalosan, vagy csak úgy? — Csak úgy, mint mindig a fiamhoz

— válaszolom nevetve. Utána lassan iddogáljuk a sört.

— Hát már egyszer miért nem amúgy? — fordul felém K. Miklós, régi barátom.

— No, de mindegy, hisz elvégre otthon vagy — toldja meg még nevetve. — Esőt hozhattál volna, az nem ártana — mondja egy másik földi. — Bizony az jó lenne, pedig arra Gömörben gyakran esik, a gabonák is nagyon szépek, — mondom válaszképpen. — És mit szólnál akkor, ha meglátnád répánkat az Ürdombján, vagy a kukoricát a Tóközön, a többiről nem is beszélek, — hallom a pult mellől, — vagy talán... De itt már szavába vágok, mert szinte érzem, hogy a talán útón mi következne. Majd óvatosan kifelé tartok és az ajtóból gyorsan elköszönök.

Szorgalmasan taposom kerékpárom pedáljait. Kisszeg, Tóköz, Ordombja, Fel- sörét, Alamosd. Rég nem látott ritka szép határ. Dúsan ringó gabonatáblák, húsoslevelű kapások, gyönyörű mátyusföldi táj.

Hazafelé, útközben megállva, jpl esik a hideg sör. Ám, akinek az imént a szavába vágtam, nevetve megszólal: No, ugye ilyet még Gömörben sem láttál. És mint akit igazán tetten érnek, csak annyit válaszolok, hogy: nem. — Na, látod, egyformák vagyunk mi s kezével újabb korsó sör után nyúl,

sa

____________________________J

Az amerikai elnökválasztás

Még korai volna értékelni a csúcskonferencia összeomlásának kihatását a novemberi elnökválasztás kimenetelére, de már máma megállapítható, hogy az a szerep, melyet Eisenhower, Nixon és Herter játszottak a konferencián és amely annak kudarcát okozta, mély válságot idézett elő a két nagy párt — a republikánusok és a demokraták — belső életében.

Ami a republikánusokat illeti, itt Nixon még mindig az elsőszámú jelölt. De míg a csúcskonferencia előtt nem volt a pártban versenytársa, most már Nelson Rockefeller, New York állam kormányzója, akinek Nixon — ha megválasztják —, az alelnöki állást szánta, lépett előtérbe és kijelentette, hogy hajlandó a jelöltséget vállalni, ha a republikánusok kongresszusa erre kiszemeli. Hogy erre az elhatározásra jutott, ő, Nixon eddigi fegyvertársa és fő támogatója, a legjobb bizonyítéka annak, hogy Nixon esélyei a párizsi kudarc után lényegesen megcsappantak. Felmérhetjük ebből annak a változásnak jelentőségét, melyet az U-2 lelövése, illetve ezzel kapcsolatosan Eisenhowernék és tanácsadóinak a csúcskonferencián tanúsított magatartása idézett elő az amerikai politikai életben.

Az amerikai külpolitika Eisenhower elönkségének egész ideje alatt mindkét pártra támaszkodott. Éppen ezért a választási kampányokban eddig egy párt sem operált külpolitikai jelszavakkal. Ha a demokraták Eisenhowert támadták, kritikájuk inkább a katonai előkészületek hiányosságára, az űrrakéták terén mutatkozó lassú előrehaladásra, a Szovjetunióval szembeni elmaradottságra, a technikai és tudományos nevelés alacsony szintjére korlátozódott.

Ez a helyzet Párizs után egy csapásra megváltozott. A demokraták széles fronton támadást kezdtek Eisenhower, illetve a republikánusok ellen. Első lépésük az volt, hogy felhívással fordulták a Szenátushoz és a Képviselőházhoz, indítson széleskörű vizsgálatot mindazon körülményekre, amelyek az U-2 lelövésére, illetve az ennek kapcsán otthon és Párizsban elhangzott hivatalos nyilatkozatokra vonatkoznak és állapítsa meg, ki a felelős a párizsi csúcskonferencián történtekért. Ennek a heves támadásnak kezdeményezője Stevenson kormányzó, aki már kétszer volt elnökjelölt. Chicagóban és New Yorkban mondott beszédeiben hangoztatta, hogy Eisenhower elnök azzal, hogy a csúcskonferencia küszöbén hozzájárult az U-2 felderítő repüléséhez és főképpen azzal a kijelentésével, hogy az

ilyen kémkedés repülés „megengedett dolog“, lehetővé tette Hruscsovnak, hogy Párizsban a már ismert álláspontot foglalja el. Az ügynek fentjeizett kivizsgálását magukévá tették a demokratapárt valószínű elnökjelöltjei, Kennedy és Stevenson is, akik Eisenhower párizsi szerepléséről úgy beszélnek, mint a vaskos tévedések egész sorozatáról.

Persze a republikánusok sem maradtak tétlenül. Már is de- fétistáknak bélyegzik a két demokrata elnökjelöltet, elsősorban Kennedyt azért a kijelentéséért, hogy ha ő lett volna Eisenhower helyén Párizsban, nem látott volna más megoldást, mint hogy bocsánatot kérjen Hruscsov miniszterelnöktől, — mint ahogy ezt az utóbbi megkövetelte.

A demokraták táborában két áramlat az uralkodó. Az egyiket, amely nem okulva a párizsi tapasztalatokon, a régi, reakciós vonalat követi, Truman a volt elnök és a hozzá közelállók támogatják. — A másikat, a liberálisabb áramlatot — és ez a hatalmasabb — Kennedy és mindenekelőtt Stevenson

képviselik. Ennek programjában szerepel: az Egyesült Államoknak a többi országgal, különösen pedig a Szovjetunióval fennálló kapcsolatainak alapos tanulmányozása és újraformálása, ami lehetővé tenné a két hatalmi csoport közötti feszültség fokozatos mérséklését és végeredményben a felborulással fenyegető világ- helyzet lassú stabilizálódását.

A demokpatapárt kongresz- szusa, amely júliusban Los- Angelesben fog lezajlani, hivatva lesz dönteni arról, vajon reakciós vagy liberális jelöltet fog-e kiküldeni a novemberi elnökválasztásokra. A fő, cél természetesen Nixon veresége. Ez persze csak eszköz annak a politikai célkitűzésnek a megvalósítására, melyet mindkét liberális jelölt magáénak vall és amely Eisenhower „tévedései“ után, folytatni kívánja Roosevelt „New Deal" polir tikájának továbbfejlesztését. Ha ez a program valóra válik, akkor egy új, most már „becsületes“ csúcskonferencia megtartása nem fog utópisztikus gondolatnak látszani. —

Ro

AZ ELMÚLT HÉT LEGJELENTŐSEBB POLITIKAI ESEMÉNYE A ROMÄN MUNKÁSPÁRT III. KONGRESSZUSÁNAK TANÁCSKOZÁSA VOLT. A tanácskozáson résztvettek a szocialista országok és a testvéri kommunista pártok képviselői. A kongresszusi beszámolót, amelyet Georgi 'Dej, a Román Munkáspárt első titkára terjesztett a kongresszus elé, elsősorban Románia gazdasági eredményeivel, a szocializmus építésének főbb kérdéseivel foglalkozott. A kongresszusod részt vett Nyikita Hruscsov, a szovjet párt- és kormányküldöttség vezetője is. Pártunk, Csehszlovákia Kommunista Pártja küldöttségét, Antonín Novotný, köztársasági elnök, pártunk központi bizottságának első titkára vezette.

EISENHOWER TÁVOL-KELETI ÚTJÁNAK KUDARCA újabb lökést adott a közelgő amerikai elnökválasztás elöcsatározásai- nak kiélezésére. A demokratapárti politikusok megragadják az alkalmat és igyekeznek az amerikai politikában elkövetett durva hibákért teljes egészében a republikánus pártot tenni felelőssé. Avereti Harriman, New York állam volt kormányzója, a demokratapárt választási programját kidolgozó bizottságban nyilatkozatot tett, melyben bírálta az Eisenhower- kormány bel- és külpolitikáját. Harriman felhívta az Egyesült Államokat, kerülje a „merev“ magatartást a Szovjetunióval szemben. A legutóbbi hét esztendőben — mondta — Amerika tekintélye világszerte tragikusan hanyatlott. „A durva hibák egész sorozata, kezdve attól, Hogy szabadjára engedtük Csang Kaj-seket, egészen az U-2 incidensben tanúsított magatartásunkig azzal a következménnyel járt, hogy az egész világon csökkent vezetőségünk bölcsességének megbecsülése“.

A kormány belpolitikájáról Harriman — aki maga is a nagytőke számottevő egyéniségének egyike — ezeket mondta: „A jelenlegi kormány a nagytőke érdekeit képviseli. Nem tett semmit fiatalságunk oktatási rendszerének megjavítására, az aggok orvosi ellátásának biztosítására és megfelelő lakásépítési program végrehajtására. Gazdaságpolitikája nem tudta ösztönözni a gazdasági élet fejiődését számbelileg növekvő lakosságunk jobb életének és lehetőségeinek biztosítására. Ugyanakkor nem tudta biztosítani az erélyes erkölcsi vezetést sem abban a harcban, amely a polgári szabadságjogokért és minden állampolgár egyenlő lehetőségeiért folyik.“

is mosolyognak

Bratistavában június 16-tól

19-ig tartották meg a testi fogyatékosságúak országos sportnapjait. Főleg süketnéma és világtalan sportolók jöttek össze, hogy atlétikai versenyeken, röplabda és labdarúgó mérkőzéseken mérjék össze tudásukat, valamint a spartakiád- gyakorlatok bemutatásával bizonyítsák be, hogy a szocialista társadalom nem feledkezik meg azokról sem, akikkel mostohán bánt a természet.

A múltban magukra hagyták a testi fogyatékosságúakat. Gondoljunk csak vissza hányán szorultak rá arra, hogy kolduljanak és általában a legször- nyübb életkörülmények között tengették életüket. Gyakran még a családjuk terhére is voltak, és a burzsoá társadalom csakis könyörületbbl „adakozott". Léteztek egyesületek, amelyek nyilvános gyűjtéseket rendeztek szerencsétlen embertársaik javára, de többnyire csak a könyörületes egyének támogatására szorultak. Ha léteztek is nevelőintézetek, ahol szakszerű kiképzésben részesítették a vakokat és a sü- kelnémákat, mihelyt azok kezük munkájára voltak utalva,

könyörtelenül kizsákmányolták őket.

A nevelőintézetekben arra fektették a fő hangsúlyt, hogy

minél előbb valami szakmai kiképzésben részesítsék őket, és a testnevelést teljesen elhanyagolták. Hiszen a burzsoá nevelési rendszer, amely az idealista világnézeten alapul, az embert testre és lélekre bontotta fel, különbséget tett a szellemi és testi munka között és a testnevelést lebecsülte. Ma a pavlovi fiziológia ismereteinek köszönhetjük, hogy tudjuk, nincsen lényeges különbség a szellemi és testi munka között, és a testi, valamint a szellemi fejlődést is testneveléssel lényegesen befolyásolhatjuk. Hogy a testnevelésnek általában mi a jelentősége, az ifjúság nevelésében azt jól tudjuk. De fokozottabb feladatok várnak rá a testi fogyatékosságúak oktatásában.

A testnevelés a testi fogyatékosságúak iskolájában a legfőbb tantárgyhoz tartozik, és a szakemberek azt állítják, hogy ugyanolyan módszereket alkalmazhatnak, mint a normális ifjúság nevelésében.

Az eredmények valóban meglepőek. Rendszerünk megadja a lehetőséget ahhoz, hogy kivétel nélkül minden testi fogyatékosságú gyermek nevelőintézetbe kerüljön, megfelelő iskolai végzettséggel és oklevéllel a kezében kerüljön ki az éleibe, képessége szerint helyezkedjen el, és hasznos tagja legyen a társadalomnak. Semmilyen tekintetben se érezze magát polgártársaival szemben hátrányban. A sport és testnevelés is hozzáférhető számukra. A Csehszlovák Testnevelési Szövetség kebelében külön labdarúgó, asztalitenisz, síelő csoportokat alakítanak. Évente részt vesznek a nemzetközi sportrendezvényeken is. Az l. Országos Spartakiád alkalmából Gott- waldovban 326 gyakorlatozó lépett fel, most pedig a II. Országos Spartakiádon 1000 gyakorlatozó lépett fel, hogy részt vegyen a „Mozgással az örömhöz“ című spartakíád-gyakor- latban, melynek szerzője J. Stancl. zenéjét pedig L. Ko- runkó szerezte.

Es amikor ruganyosán, biztos léptekkel, mosolyogva felvonultak a testi fogyatékosságú gyakorlatozok, és meglepő biztonsággal zenére végzik a gyakorlatokat, a közönség körében nem ébresztenek szánalmat, az elérzékenyedők igazi örömkönnyeket szárítanak fel.

Mert igazi öröm átérezni, mit jelenthet számukra, hogy levethetik félszegségüket és az,

hogy magukrghagyottságukból a kollektívához vezetlek Őket. Hiszen mindig az érzékeink közvetítik a környezethez való kapcsolatainkat, lehetővé teszik számunkra, hogy megismerjük és átalakítsuk a természetet. Minél tökéletesebbek az érzékeink, annál gazdagabb az életünk. A testi fogyatékosságúakat a természet megfosztotta a látástól, vagy a hallástól és ezért kevésbé életképesek, és ezt különösen az emberi kollektívához való kapcsolatukban érzik a legkeserübben.

A szocialista nevelés azonban valóban mélyreható befolyást gyakorol. Segíti pótolni a lefokozott testi adottságokat, szilárdítja az akaratot, a jellemet, tompítja az indulatokat és erkölcsi alapot ad. Megsokszorozza a testi erőket, megtanít arra, hogyan kell legyőzni az akadályokat, megedzi őket az élet viszontagságaival szemben, testi munkára készíti elő őket, csökkenti kisebbségi érzésüket, bátorságot és lelkesedést önt beléjük, hogy úgy élhessenek, mint a normális emberek, velük együtt küzdjenek a mindennapi kenyérért és a jobb, szocialista holnapunkért.

M. M.

Ki vesztette el

Földünk szépségeinek gőgös megvetése igen érdekes terméke a civilizációnak és bizonyos vallásoknak. A világi gyönyörök ócsárlása az „Elveszett Paradicsom“ kitalálásából származik, egy primitív hagyományból, amelyet sajátságos módon mindmáig a legtöbb vallás elfogadott — állapítja meg egy kínai bölcsész. Szinte megdöbbentő, hogy az emberek nem vonják kétségbe az elveszett paradicsomról szóló dajkamesét. „Milyen szép lehetett az Éden kertje és milyen sivár a mai realisztikus világ- egyetem!“ — sopánkodnak szemforgatva a paradicsomrajongók.

De nem nyílnak-e a virágok Ádám és Éva állítólagos bűnbeesése óta? Ha isten megátkozta az almafát és megtiltotta, hogy termést hozzon egyetlen emberpár vétkezése miatt, vajon miért nem fakóbbak, halványabbak azóta virágainak szirmai ? Miért roskadoznak ágai továbbra is a mosolygó almától? Ki találta ki azt a mítoszt, hogy a paradicsom „elveszett“ s mi, mai emberek csúnya világban élünk? Ezekről szól a következő, régi kínai tanítómese:

Egyszer volt, ho! nem volt egy ember — a nevét nem mondjuk meg. — Elment az istenhez panaszkodni, hogy a Föld nem elég jó neki, ő a Gyöngykapus Égbe akar jutni. Isten először a mennybolton vándorló holdra mutatott és megkérdezte az embertől, nem jó játékszer-e? Az ember a fejét rázta. Az.t mondta, hogy látni sem akarja. Akkor isten rámutatott a távolban kéklő hegyekre s megtudakolta az embertől, mi a véleménye róluk. Az ember azt,felelte, hogy csúnyák és közönségesek. Megmutatta neki az orchideát és árvácskát s felszólította, tapogassa meg ujjával a bársonyos szirmokat, mondjon véleményt a színek pompás elrendezéséről. Az embernek erre sem volt mondani valója. Végtelen türelmében isten elvezette az embert egy akváriumhoz és megcsillogtatta előtte a hawai halak káprázatos színeit, de az embert mindez nem érdekelte. Ekkor elvitte őt isten egy árnyas fa tövébe és hűs szellőt parancsolt elő azzal, vajon élvezi-e a gyönyört? Az azonban megint nemmel válaszolt. Isten azután elvezette az embert egy hegyi tóhoz, felhívta figyelmét a víz csillogására, a fenyőerdőn átsüvöltő szél zúgására, a sziklák komor fenségére és káprázatos visszatükröződésére a tó vizében. De az ember azt felelte, hogy ez sem érdekli. Ezek után isten úgy vélte, hogy az ember bizonyára nem valami szelíd lelkületű és talán izgalmasabb látványokra áhítozik. Elvitte tehát a Sziklás Hegység tetejére, a Nagy Canyonba, a Niagara örvénylő vízeséséhez. Cseppkőbarlangokat mutatott neki, gejzíreket, tündérujj alakú kaktuszokat a sivatagban. Megnézette vele a Himalája havát, a tajga rengetegét, a Jangce zátonyait és a Sárga Hegység gránitcsúcsait. Megkérdezte tőle, vajon nem tett-e meg minden tőle telhetőt szeme, füle és gyomra gyönyörködtetésére? De az ember egyre lármásabban követelte a Gyöng.ykapus Eget. Ez a föld — hajtogatta konokul — nem elég jó nekem!

— Te önhitt, háládatlan féreg! — mennydörgőit az Isten haragra gerjedve. — Hát nem elég jó neked ez a föld? No, akkor elküldelek a pokolba. Ott majd nem látod a szálló felhőket, a virágba borult fákat, nem hallod a patakok csörge- dezését. Ott élhetsz örökké, napjaid végeztéig! — És elküldte — egy városi lakásba ..

Az ember neve: hívő volt.

K. H.