Új Ifjúság, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1960-05-03 / 18. szám
Főtantárgy: tánc S33L orvosnak szántak, de én nem tágítottam a balett mellől. Nos, meg kell majd mutatnom, mit tudok, nem? Törékeny termetű, réveteg szemű, szőke lány szólal meg, Szalay Ilona: Halkan, de határozottan beszél, látszik rajta a szívós akarat: — Üres lenne az életem, ha nem táncolhatnék. Nincs más vágyam, mint jó táncosnőnek lenni, Ezzel egyidejűleg persze már köszö- netemet fejezem ki a tanítóknak, akik velünk fáradoznak. Tudom, legszebb köszönet részükre, ha majd a színpadi deszkákon megálljuk a helyünket. Igazi tizenhétévesek, tele vággyal, reményekkel, ők már látják magukat Odette vagy Coppélia csillogó, tündéri ruhájában, fülükben Csajkovszkij, Delibes, Rimszkij-Korzakov muzsikája szól, ők már hallják a nézőtérről felzúgó tapsot, és gondolatban már tizedszer hajolnak meg a leomló bársonyfüggöny előtt. Igen, ezt akarják elérni szorgalmas tanulással, szívós akarattal, tehetségük teljes kihasználásával. Meg akarják állni a helyüket. Reméljük, hogy sikerülni fog. Pedig lábujjhegyen megállni nem is olyan könnyű dolog. MESTAN KATALIN ★ ★★★★★★★★★ ® Karlovy Vary-ban május 5-én Marx Károly, a tudományos szocializmus megalapítójának születése napján múzeumot nyitnak. Amint tudjuk, Marx többször járt a világhírű fürdőben és sok értékes ereklye maradt utána. • A Szovjetunió Miniszter- tanácsa Lenin születésének 90. évfordulója alkalmából Lenin ösztöndíjat alapított a főiskolai diákok és aspiránsok részére. © A Béke Világtanács az idei világkultúra évfordulói között megemlékezik Björnstjerne Björnson, a nagy norvég író halálának ötvenéves évfordulójáról. Björnson nemcsak az irodalmi harcokban, de a politikai életben is élénken részt vett. Harcosan lépett fel az európai nemzetiségi kérdésekben, kritika tárgyává tette az Osztrák- Magyar Monarchia nemzetiségi politikáját. (Befejezés) Most már értem, mindent értek ... — Haragszik rám? — kérdeztem a lánytól. — Hogy kérdezhet ilyet!? — felelte sírásra hajló hangon. — Nézze, Agnes, és megígértem magának, hogy segítek, ha tudok. Hát segítettem, amit tudtam... Egy tanácsot azonban még adhatok útravalóul: az életért és a boldogságért mindig és mindenhol harcolni kell! Váratlanul félhomály ereszkedett a szobára: nyugat felől sötét felhők tolakodtak a nap elé. Hirtelen felriadt a lombok között gubbasztó szél is, és nekilódulva felsírt... Ágnes felállt. Látható izgalom pírja égett az arcán. Bi^esúzásra nyújtotta a kezét: — Köszönöm! ... Mindent nagyon köszönök! ...A szeme elhomályosult, a hangja remegett. Balogh Imre nem szólt semmit, de a kézfogása minden szónál többet mondott. Elmentek. Pár pillanat múlva azonban Agnes visszatért. Megállt előttem és bánatos, fekete szemével felnézett rám. Nem tudtam mire vélni a dolgot és kínos zavaromat egy kérdésbe sűrítettem: — Ugye, maga most nagyon boldog. Ágnes?! Egy szót sem szólt, csak nézett, nézett, miközben szemét elöntötték a könnyek. Aztán hirtelen mozdulattal átölelt és hosszan megFONTOSABB-e A SZERELEM? Tisztelt szerkesztőség! Az Üj Ifjúság hasábjain rendszeresen foglalkoznak az ifjúság magánjellegű problémáival, az úgynevezett Meghallgatunk-tanácso- lunk rovatban. A válaszokban már nem egyszer írták, hogy a mai fiatalok életét nem zavarják vagyoni különbségek, hogy a fiatalok szerelmét ilyen akadályok ma már nem gátolják. Ez igaz, ez így helyes. Hiszen a szocializmus megszüntet mindenféle vagyoni különbséget, mindenféle rangot. Ezért érdemes harcolni, hogy így legyen! Városunk fiataljai erről nem egyszer beszélgettek már. Mi hárman jó barátok szintén vitatkoztunk ezekről a kérdésekről. Szeretnénk őket a mi példánkon bemutatni és egyben tanácsot kérni. A vagyoni különbségek ugyan megszűntek és ma már csak ritkán akadályai a házasságoknak, de azért még mindig vannak különbségek az emberek között és ezek nem egyszer felborítják a fiatalok boldog szerelmét. Problémánk: mindhárman négy éve érettségiztünk ipari iskolában, és jelenleg mint technikusok, mint szerelők üzemben dolgozunk. Tehát érettségizett fizikai munkások vagyunk. A katonai szolgálat után mi is hozzáfogtunk komolyabb szándékkal udvarolni. Sajnos, nagyon szomorúak tapasztalataink. Városkánk táncmulatságain nem egyszer próbálkoztunk szórakozni helybeli tanítónőkkel, értelmiségi lányokkal. Ha nem volt egyéb partner, szívesen foglalkoztak velünk, mihelyt azonban megjelent a helyiségben valami jól öltözött idegen vagy értelmiségi foglalkozású ember, ezek a lányok rögtön ridegek lettek hozzánk, és az értelmiségihez pártoltak. Mi ezt szomorúan vettük tudomásul, hiszen nekünk is van érettségink, mi is tanultunk, miért néznek le hát bennünket amiatt, hogy fizikai munkát végzünk. Sokat beszéltünk erről a kérdésről és úgy döntöttünk, hogy többé nem kérjük fel táncra ezeket az értelmiségi lányokat. De ennek az elhatározásunknak csak részben tudtunk eleget tenni. Egyikünk megismerkedett egy falusi tanítónővel, aki elfogadta barátunk udvarlását. Igen gyakran lement hozzá motorkerékpáron a faluba, ahol a tanítónő egyedül lakik. Szombaton és vasárnap is szoktak találkozni és szórakozni, amikor a tanítónő nem utazik haza a szüleihez. A barátságból, a többszöri találkozásból, szerelem lett. De csakhamar tudomást szereztek minderről a tanítónő szülei, barátnői, ismerősei, s ők ellenezték a fiú udvarlását. Azt mondták neki, hogy ő tanult nő, és így elvárhatja, hogy a férje is tanult ember legyen. A szülei annyira megharagudtak, hogy a lányukat ki akarták közösíteni a családból, ha nem hagyja abba az udvaroltatást ezzel a fiúval. A lány egy ideig töprengett, bánkódott, szomor- kodott, mert igen szerették egymást. Nem tudott választani, dönteni, hogy ki mellett tartson ki, a szülei vagy a fiú mellett. Végül is, úgy döntött, hogy mindent elmond a fiúnak, és szakít vele. Ez meg is történt. Barátunk megértette a helyzetet és többé nem közeledett a lányhoz. Kérdezzük a szerkesztőséget, mi a véleménye minderről. írják meg, lehetséges-e ilyesmi még nálunk. Nemcsak a mi nevünkben kérünk a problémára választ, hanem sok fiatal nevében is, akik fizikai munkát végeznek és értelmiségi lánynak próbálnak udvarolni, vagy fordítva, értelmiségi fiú fizikai munkát végző lánynak. Mi úgy gondoljuk, hogy ez az állapot helytelen. Ügy véljük, hogy nálunk már ilyen problémáknak nem szabadna zavarniuk a fiatalok boldogságát. Dehát a szülők! A szülők régi nézeteikkel még ma is sok boldog házasságot akadályoznak meg. Számtalan példát tudnánk felsorolni. Sokan egész életükre váltak boldogtalanná a múltban amiatt, hogy az egyik szegény, a másik meg gazdag volt. Ma már ilyen vagyoni különbségek az emberek között nemigen vannak és ha vannak is, nem lényegesek. De igen nagy hiba, hogy annyira istenítik, mindenek fölé helyezik az értelmiségi munkát és még sokan lenézik azokat az embereket, akik fizikai munkát végeznek. Pedig hát az ő munkájuk a fontos, ők termelik a mindennapi életünkhöz szükséges kellékeket, élelmiszert, gépeket, ők építenek, ők teremtik a boldog élet gazdasági előfeltételeit. Akkor miért nézik le őket még ma is sokan? Hiszen nem egy közülük sokkal műveltebb és finomabb lelkületű, mint sok értelmiségi munkát végző fiatal. Kérjük a szerkesztőséget, adjon tanácsot a kérdésünkre. Lehet-e boldog házasságot kötni szellemi és fizikai munkás között? Tanácsukat előre is köszönjük. Tisztelettel Három jó barát Szerkesztőségünk úgy döntött, hogy a Három jő barát levelét teljes egészében le- közli lapunkban és felkéri olvasóinkat, szóljanak hozzá a levélben felvetett kérdésekhez, mondják el véleményüket, saját tapasztalataikat mindezzel kapcsolatban. Kérjük olvasóinkat jó tanácsaikkal, tapasztalataikkal legyenek a Három jő barát és egyben mindazok segítségére, akik hasonló problémákkal küzdenek. A beküldött leveleket, hozzászólásokat, tanácsokat lapunk hasábjain közöljük. Szerkesztőség csókolt. Meredten álltam előtte, mint a sóbálvány, ő pedig csókolt, csókolt, aztán lassan megfordult és elindult. P^z ajtóból még egy pillanatra visszatekintett: — A viszontlátásra! — Futott, futott lefelé a lépcsőn, cipőjének kopogása lassanként teljesen elhalt... Odakint a nagy erővel száguldó szél ugyancsak csavargatta a fák lombjait, míg végül megeredt az eső, a nyári zápor. Fáradt aggyal, háborgó lélekkel néztem, hallgattam egy ideig a zápor zúgását. Aztán felvettem a táskámat, elköszöntem a háziasszonytól és elindultam a városba. Törődtem is én az esővel: A főutca üres, kihalt volt, mindenki tető alá kergetett a hirtelen jött zápor. Még az ég madarai is rejtekükbe bújtak. Csak én egyedül róttam az utcát, az esőporos járdát. Mosott, mosott a zápor, csuromvizes volt már mindenem, de én csak mentem, mentem, lassan, ráérőn, céltalanul, mint akinek minden mindegy ... Közben a felhők szakadoztak, a zápor csendesedett. Megálltam egy kirakat előtt, hogy rágyújtsak, de még a cigaretta is elázott a zsebemben. Trafikot akartam keresni, miközben a kirakatra tévedt a tekintetem: különböző játékokkal volt megtömve. Rövid gondolkozás után bementem. Az elárúsítónő sajnálkozott elázott ruhám láttán és megkérdezte, hogy mit parancsolok. — Egy kistraktort szeretnék... Pirosat, gumikerekesei, van ? ... — Hogyne volna, kérem! Azonnal hozom! Mire kiléptem az üzletből az eső már teljesen megállt és kisütött a nap. Szinte perzselt a sugara... Az utca hamarosan benépesült. A madarak is előbújtak rejtekhelyükről és egyszeriben élettel telt meg körülöttem a világ. Élettel, ami viszi, sodorja az embert, élettel, ami olykor ha fájdalom vizével tölti is meg az ember poharát, de mégis jólesik szürcsölgetni, mert ahogy a könnytelen boldogság sem lehet teljes, úgy az ember élete sem lehet fájdalom nélkül egész... Felsóhajtottam és lassan elindultam az állomás felé r.. (Vége) Szalay Ilona már „repül" a levegőben. Mindenki tudja, hogy az orvos, a mérnök, a tanárjelölt éveken keresztül jár az egyetemre, s a nehéz tananyag minden részletével tisztában kell lennie, míg diplomáját megkapja. Aki cipész akar lenni, éveken keresztül tanulja a cipőkészítés fortélyait, auto- mechanikus az autószerelést, öntő a vasöntést. Minden foglalkozást meg kell tanulni... de — legalábbis sokan így gondolják — balett-táncos egyszerűen „lesz" valaki, hiszen „csak“ táncol, pedig bármilyen prőza'an hangzik is, a baletttáncosok is iskolába járnak és „tanulnak“ táncblni. Igen, Mert karrierjük nem fényes színpadokon, hófehér balettszoknyS- ban kezdődik, hajem egyszerű trikóban, sivár gyakorlóteremben teszik meg az első lépéseA bratisiavai Redoute harmadik emeletének egyik ajtaján kis tábla: Balet . E mögött az ajtó mögött képezik ki Szlovákia színházainak balettutánpótlását. Megszólal a csengő, Éva Jaczová tanárnő aláírja az indexeket, megkezdődik az óra. De itt nem a padokban ülnek a növendékek, hanem a terem két oldalfalán lévő rúd mellé sorakoznak fel s öltözetük testhezálló trikóból áll. Harmadévesek, hat lány és két fiú. A zongora hangjaira és a tanárnő „vezényszavaira“ megkezdik a gyakorlatokat. Éva Jaczová sasszemmel figyel, az egyik oldalra néz, de a másik oldalra szól: — Olga, kemény a kezed ... Helenka, vállra vigyázni ... Vlasta jobban dolgozni a fejjel... A fiatal lá- I nyoknak és fi- I űknak minden idegszála megfeszül, hogy eleget tegyenek a követelményeknek. Két gyakorlat között sebtében meg- törlik verejté- í kező homlokukat az előre el- I készített törülI közővel, s szemrebbenés nélkül folytatják to- I vább: Adaggio, : Écbappé .,. j óra után, az i öltözőnek neve- ! z°tt szűk kis j helyiségben Éva Jaczová elmondja, milyen örö- I met jelent számára a baletttáncosok kiképzése. — Tizenöt -évig voltam a bratisiavai Nemzeti Színház szólóténcosnője. Imádtam a színpadot s mindig új élményt jelentett számomra, amikor felJanélírlková Mária, harmadéves növendék Éva Jaczová tanárnő utasításai szerint végzi a gyakorlatot. két. Csak innen, szorgalmas, kitartó és fárasztó munka árán juthatnak el álmaik színhelyére: a színpadra. húztam a balettcipőt. Nehéz volt megválni a színpadtól, de kárpótlást nyertem abban, hogy új „csillagokat“ nevelek a színpadoknak. — Megrázza szőke fejét, aztán nevetve mondja: — Mikor én álltam a függöny mögött, sosem izgultam annyira, mint most, volt tanítványaim egy-egy fellépésén. Olyan jó érzés tudni — folytatja most már komolyan — hogy mint anya gyermekét, úgy tanítottam én is őket az első balettlépésekre, az első mozdulatokra. Olyan ez valahogy, mintha folytatnák az életemet... Jobban mondva, Éva Jaczová táncosnői sikereit... teszem hozzá, visszaemlékezve néhány szép alakítására. Az iskola feltételeiről kérdezősködöm. — Az iskolába a nyolcéves iskola elvégzése után, felvételi vizsga alapján vesz- szük fel a jelentkezőket. — Szigorú a felvételi? — Természetesen, hiszen szigorúak a követelmények is. őszintén meg kell mondanom, sok szülő hiszi gyermekéről, hogy „tánctehetség“, pici korától taníttatja táncolni, s ha a felvételin bebizonyosodik, hogy a gyermek nem tehetséges, megsértődnek. — Sokszor fordul elő az ilyesmi ? Állandóan — feleli a tanárnő. — Szeretnénk, ha minden szülő tisztában lenne azzal, hogy éppen ha tehetségesnek találja gyermekét, ne taníttassa 4-5 éves kortól táncolni, mert ez csak árthat. Nálunk sajnos, tizennégy év a korhatár, de valóban tehetséges gyermekeke: kilenc éves korban felvesznek a színház előkészítő iskolájába. — A tanárnő egészen nekihe- vül, úgy magyarázza: — Fiatalabb gyermekek balettet két okból nem tanulhatnak: a balett nem bizonyos mozdulatok gépies utánzása, azt meg kell érteni, ésszel felfogni, meg aztán négy-öt éves gyermek nem is bírná azt a strapát, amit a balett megkövetel. Most elgondolkozik, mintha tűnődne valamin, mondja-e vagy sem, végül is kiböki: — Tudja, sokszor elszomorít, hogy nálunk még csak ilyen ötéves Iskola működik, holott kilencévesnek kellene lennie. Másrészről viszont, tizennégy éves gyerekek már maguk is tudják, ,nekimenjenek-e" ennek a ne- liéz pályának, vagy sem ... — És harcolni is jobban tu- äunk érte — szólal meg egy közben már felöltözött, bogár- szemű huncut mosolyú, barna lány, Jančariková Márta. — Ml titokban jöttünk Martinból a Eelvételre, édesanyánk hallani sem.akart róla, hogy táncosnők legyünk — folytatja ikertestvére, Olga. Lassan felöltöznek a lányok, s bejönnek a fiúk is. — És tulajdonképpen miből áll az iskolai oktatás ? — fordulok hozzájuk. — Főtantárgyunk a tánc, másfél óra naponta, — feleli készségesen Hatala Milan, — ezenkívül számos tantárgyat tanulunk, úgy mint a rendes tizenegyéves iskolákban, de matematikát, fizikát, például nem, ezeket viszont, tánctörténet, zeneirodalom, stb. helyettesíti. Az iskola érettségivel végződik. — Bizony, és hiába a tánc a főtantárgy, semmiből sem szabad megbuknunk — teszi hozzá Seidlová Lúcia, egy sudártermetű barna lány. Sok a mondanivalójuk, úgy látom, legszívesebben mind egyszerre beszélnének. — Reggel nyolctól este nyolcig állandóan úton vagyunk, egyik iskolából a másikba, — harsogja túl a többit Gavrikov Peter — ugyanis csaknem minden tantárgyat más épületben tanulunk — így sem időnk, de igaz, helyünk sincs a gyakorlásra, — veszi át társaitól a szót Faitová Vlasta. — s nekünk a táncóra oly rövidnek tűnik! — Részben büszkeség ez, hogy járhatunk ebbe az iskolába, de felelősségre is kötelez, magunkkal és szüléink!«1'! szemben — jegyzi meg Lajdová Olga. — Szüleim Szalay Hona és Hatala Milan.
