Új Ifjúság, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1960-04-19 / 16. szám

SZ. K. GIL:

A

tajgát hatalmas erdőrenget koszorúzzák. A vidék valóságos kincsesbánya. Az erdőkben csakúgy rajzanak a vadak, a lombok között madarak bujkálnak, röpködnek, a halastavak ontják a halat. A tajga lakói, a tun- guzok bőségben, jómódban, boldogságban élhettek volna, ha nem sújtja őket egy rettenetes csapás. Mert a tajgát, a tajga népét egy hatalmas, kétfejű sárkány uralta. Amikor körülrepülte birodalmát, elsötétült az ég. Éjfekete szárnyai árnyékba borították a tunguzok földjét.

Sírt, zokogott a szegény nép. Hullajtottá vérét, verejtékét, eltékozolta erejét. De mindhiába. A sárkány mindenét elrabolta.

Évek, évszázadok peregtek le az idő homokóráján. De nem hoztak reményt, csak újabb nyomorúságot, újabb szenvedést.

Történt egyszer, hogy a tunguzok már nem bírták tovább a szenvedést és összegyülekeztek az Óriás Hegy lábánál és tőle kértek segítséget, így könyörögtek hozzá:

— Fellegeket hajtó, dicső Óriás Hegy! Ha nem segítesz rajtunk, nyomorultan pusztulunk el. Megöl bennünket a kegyetlen kétfejű sárkány. Te bölcs vagy és örök, hiszen együtt születtél a földdel. Kérünk, adj tanácsot, hogyan szabaduljunk meg a kétfejű sárkánytól?

Az Óriás Hegy gondolkozott egy ideig, majd mennydörögve megszólalt:

— Jó, hogy hozzám fordultatok, tunguzok! Mert én őrzöm, én dajkálom népetek szabadítóját. Sziklavértem barlangot takar s a mélyén egy kis sasfiók él Ha megnő, ha szárnyat ereszt, felcsap majd a magasba s legyőzi a szörnyeteget. Addig várjatok békességgel.

A tunguzok nagyon megörültek a beszédnek. Míves szavakkal köszönték meg az Óriás Hegy segítségét és ismét szétszóródtak a végtelen tajgán.

Telt, múlt az idő. A gyermekek férfivá, hajadonokká növekedtek. S a napfény reményteljesen ragyogott a rengeteg erdők felett.

A sasfióka meg egyre szebb, egyre erősebb lett. Hatalmas szárnya nőtt, s a szeme úgy világított, mint a karbunkulus. S eljött a nap, amikor elhagyta a sötét barlangot, s felrepült a végtelen levegőégbe. Az első nap csak a hegyek csúcsáig repült, a második nap már a felhők magasságáig, s a harmadik nap a fényes csillagokig.

Ahogy ott repkedett a magasban, egyszerre csak hatalmas árnyék sötétítette el az eget. A félelmetes kétfejű sárkány.

Szinte remegett a levegő, amikor megszólalt:

— Ki vagy, merénylő és hogy mertél birodalmamba törni? Enyém a tajga, az égbolt, enyémek a folyók és a hegyek!

,'T De a sasmadár nem ijedt meg a sárkánytól. Tovább szelte a kristály-levegőt.

A fekete sárkány erre felsuhant a felhők fölé, hogy a magasból csapjon le a merénylőre.

Elsötétült az ég, amikor összecsaptak. A mélyben nyögött a föld, s a tunguzok azt hitték, elérkezett a világ vége.

Három nap és három éjjel viaskodtak. A harmadik nap estéjén a sasmadár utolsó erejének megfeszítésével legyőzte a sárkányt. Éppen az Óriás Hegy fölött történt. S ahogy a sárkány a hegy felé zuhant, a hegy megnyílott s mindörökre elnyelte a tunguzok rabtartóját.

A győztes sasmadár még körözött egy ideig a levegőben, végül leszállt a tajgára. A tunguzok örömujjongással fogadták, köréje gyűltek s hálálkodtak neki.

— Köszönjük, dicső sasmadár, köszönjük, hogy megszabadítottál bennünket a kétfejű rablótól! Hála és dicsőség neked!

A sasmadár velük együtt örült, majd így szólt hozzájuk:

— Haladéktalanul induljatok az Óriás Hegy felé, s gyülekezzetek a hegy lábánál. Megmutatom nektek a végtelen Jövőt!

A tunguzok szót fogadtak s valóban összegyülekeztek az óriás Hegy lábánál. Egyszerre csak a sasmadár is ott termett és így szólt hozzájuk:

— Kövessetek!

A tunguzok megindultak a sasmadár nyomában, aki felvezette őket a legnagyobb csúcsra, ahonnan beláthatták az egész tunguz földet.

— Látjátok a hatalmas erdőkoszorúkat? — kérdezte a sasmadár.

— Látjuk, látjuk! — ujjongtak a tunguzok.

— Ezek most már mind a tiétek — folytatta a sasmadár. És tiétek az erdők vadjai, madarai, tiétek a legutolsó fűszál is.

A tunguzok örömükben feldobálták sapkájukat

— Hát a tajga folyóit, tavait látjátok-e?

— Látjuk — felelték a tunguzok.

— Most már ezek is a tiétek! S tiétek a folyók, tavak halai.

A tajga népe megéljenezte a sasmadarat. De ő csak tovább

kérdezgetett:

— A rénszarvas-nyájakat látjátok-e?

— Látjuk, látjuk — zengték a tunguzok.

A sasmadár szeme felcsillámlott.

— Ezentúl a rénszarvas-nyájak is a tiétek. Tiétek az egész tajga. A hegyek és a völgyek, a végtelen legelők, a zúgó nádasok, tiétek a végtelen Jövő!

A tunguzok hurráztak, örömünnepet ültek.

A sasmadár meg felrepült a kék égboltra, hogy más népeknek is reményt vigyen.

S a tunguzok földje virágba borult. Oj élet fakadt a meggyötört földön, a szabad emberek munkája csodákat művelt.

A tunguzok között azóta is szájról szájra száll a sasmadár csodálatos regéje. Mert Lenin volt ez a sasmadár, az októberi napok nagy Leninje.

Fordította: DÉNES GYÖRGY Kosik József rajza

★ ★★★★★★★★★★★★ ★★★★★•ír'*1

OMÄNY

e'i a technika

VILÁGÁBÓL

3

UJ SZIGET A KASPI-TENGEREN

December 25-én a Bakutól mintegy 75 kilométerre, a Kas- pi-tenger egyik szigetén dolgozó geológusok vulkanikus kitörést észleltek a sziget közelében. A mintegy 15 perces vulkanikus kitörés kezdetekor nagy magasságra emelkedett a víz, majd 200 m magas lángoszlop tört ki a víz színe alól. A lángoszlop rövid idő alatt kihunyt, helyét sűrű füst foglalta el. A füst eloszlása után a vulkanikus kitörés helyén mintegy egy km hosszú, fél km széles sziget maradt. Vulkanikus kitörést első ízben 1861- ben figyeltek meg a Kaspi-ten- geren, a legutolsó hasonló jelenséget pedig 1950 decemberiben. A kitörés helyén akkor is kisebb sziget keletkezett, amely 1952-ig maradt meg.

A GYÖNGYÖK ÉLETTARTAMA

A gyöngy a kagylóban néhány év alatt keletkezik, élettartama pedig legjobb esetben 150 év, azután elveszti fényét, sőt helytelen kezelés mellett teljesen szétesik. Egyes sírkamrák- tan talált gyöngyök, amelyek a sírban 1200 évig is éppen megmaradtak, mihelyt ki akarták emelni őket, szétestek. Egy ízben sikerült csak az egyik egyiptomi sírból jó állapotban levő 3000 éves gyöngyöt kiemelni.

ÜJABB KÍSÉRLETEK AZ ALGÁK HASZNOSÍTÁSÁRA

Két japán sebész beszámolója szerint olyan esetekben, amikor sürgős transzfúzióra van szükség és megfelelő vér nem áll rendelkezésre, sikeresen alkalmazható az olyan oldat transzfúziója, melyet barna algák sejtjeiből készült vegyianyaggal kevertek. Az ilyen keverékkel adott injekció hatásosabbnak mutatkozott a sóvagy cukoroldat befecskendezésénél, megelőzi a műtéteknél fellépő esetleges sokkot is.

RÁDIUM ÁLTAL SZENNYEZETT KÓRHÁZ

A Mexfco-City-i kórház egyik használaton kívüli szárnyában éveken keresztül, gyakorlatilag árnyékolás nélkül, egy 1 curie-s rádiumforrást tartottak. Az 1 curie-s forrás ezen idő alatt a kórház egész épületét meg- szennyezte, úgyhogy a kétemeletes épületet hamarosan lebontják és építőanyagát eltemetik.

kinyitotta a húst, tejet, babot és lekvárt tartalmazó dobozok némelyikét: tartalmuk kiválóan ízletes maradt. Angol tudósok ennek alapján megállapították, hogy a sarki területek igen alkalmasak a felesleges élelmiszerek konzervdobozban történő tárolására. A Szovjetunióban is foglalkoznak ezzel a kérdéssel és arra gondolnak, hogy a sarkvidékeket a jövőben a kontinensek hatalmas „jégszekrényeként“ hasznosítsák.

GYORSAN ÉPÜLNEK KÍNÁBAN AZ ÜJ ERŐMÜVEK

A Kínai Népköztársaságban az év végére az erőművek

csaknem három millió kilowatt árammal adnak többet, mint a múlt évben. Jelentősen meggyorsult a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának augusztusi plenáris ülése óta az új erőművek építése. Még az év vég« előtt megkezdi áramszolgáltatását a Szinan folyón létesített hatalmas vízerőmű, amely több mint 600 000 kilowatt teljesítményű lesz. Kína északkeleti vidékén, valamint Sanghajban és Tiencsinben az év végéig szintén több erőmű kezdi meg működését.

ĽiimlľEmsSôra

m.

Az áprilisi pályázati rejtvények megfejtését legkésőbb 1960. május 3-ig kérjük szerkesztőségünk címére egyszerre beküldeni. A helyes megfejtéseket kiértékeljük és értékes könyvjutalmakat sorsolunk ki.

VÍZSZINTES:

lő egyik futásmódja. 25. Kis- Ázsia és az EAK két tartományának partvidéke. 26. Pria- mosz trójai király felesége. 29. Takaríts! 31. Szlovák személyes névmás (ő). 32. A szépülő jelenre épül.

A SARKVIDÉKEK A FÖLD JÉGSZEKRÉNYEI

Scott kapitány, amikor 1911- ben a Déli-sarkvidéken élelmiszereket raktározott el, hogy visszatérőben elegendő élelem álljon rendelkezésére, nem sejthette, hogy fia, Peter Scott fogja azokat 1957-ben elfogyasztani. Egy amerikai expedíció ugyanis 1957-ben megtalálta Scott antarktiszi raktárát és néhány konzervdobozt ellenőrzésre Angliába küldött. Egyes konzervdobozok megrozsdásodtak, a legtöbb azonban olyan maradt, mintha akkor került volna ki a gyárból. Peter Scott

1. Turkesztán- ból származó zamatos gyümölcs. 10. Kettős betű. 11. Csendes. 13. Issza a tintát.

14. Finn-ugor és török keveredé- sű Alsó-Volga vidéki nép. 18. Az állami jövedelmek szaporítása 19. Tó, angolul. 21. Alpesi völgy és híres svájci üdülőhely. 22. Svätopluk fejedelem helytartója volt. 23. Szónokoskodik.

24. Vágtatás, a

X

2

3

4

5

6

7

8

9

10

k

“

k

12

%

13

14

15

16

\|

k

17

18

\

19

20

21

22

23

\

24

%

25

\

26

27

28

29f

30^

31

?2

GORKIJ megérkezése

Valamikor 1919 őszén Vlagyimir Iljics magához hivatott és így szólt:

— Gorkij Moszkvába érkezett. Ma este el kell hoznia öt hozzám. Itt a címe. Később majd telefonon megmondom, mikor menjen érte.

Körülbelül két óra múlva csöng a telefon. Lenin hívott:

— Gil elvtárs, Alekszej Mák- szimovicsot pontosan hét órára várom.

Hét óráig még volt bőven időm, de én azonnal elindultam Olyanok voltak a körülmények, hogy az ember nem jutott be rögtön abba a házba, ahol dolga volt. A főbejáratok, kapuk a legtöbb helyen be voltak szögezve. Ha az ember ismeretlen házban keresett valakit, sok idejébe és fáradságába került amíg megtalálta.

Alekszej Makszimovics a fiánál, Makszim Peskovnál lakott a Maskov utcában, nem messze a Pokrovi kaputól. Amint várható volt, a főbejárat be volt szögezve. Peskovék lakását csak a hátsó udvar felöl, egy mellék- ajtón át lehetett megközelíteni.

Csöngetésemre Makszim Peskov nyitott ajtót.

— Gorkij elvtárssal szeretnék beszélni — mondtam.

Beléptem a lakásba, s megláttam az elém tartó Alekszej Makszimovicsot.

— Jónapot, elvtársi — mondta, és kezet nyújtott. — Lenintől jött?

Sokat hallottam már Makszim Gorkijról, olvastam müveit, és természetesen kíváncsian néztem rá. Mind ez ideig nem volt semmilyen elképzelésem a nagy író külsejéről.

Nagyon magas, szikár, kissé hajlott hátú, egyszerűen öltözött ember állt előttem. Arca barna, napégette, szeme csillogó, fiatalos. Még ma is a fülembe cseng öblös, mély hangja.

— Már elindulhatunk is — mondta Gorkij, miközben magára öltötte a kabátját. — Hogy megyünk a Kremlbe?

Apróra elmondtam az útirányt.

— És vajon beengednek?

Elnevettem magam, s megnyugtattam, hogy nem lesz semmi baj.

Ütközően Alekszej Makszimovics megkérdezte, hogyan szolgál Vlagyimir Iljics egészsége, érdeklődött munkája felől, hallani akart arról, hogyan tölti Lenin a szabad idejét. Kíváncsian figyelte a moszkvai utcákat. A Kreml kapujánál az őrtálló vöröskatonák megállítottak bennünket.

• — Gorkij vagxjok — mondta Alekszej Makszimovics, és elő akarta venni az igazolványát.

— Köszönöm, tessék — nyitottak utat az őrök, s behajtottam a Kremlbe.

Második alkalommal számomra elég kellemetlen körülmények között találkoztam Alekszej Makszimoviccsal. Megrovásban részesítettek. Ez volt az első és egyetlen megrovás, amit a Lenin mellett eltöltött évek alatt kaptam.

Vlagyimir Iljics magához hivatott, s megkért, hogy négy órára hozzam be Alekszej Makszimovicsot. Négy óráig még

FÜGGŐLEGES:

1. Elpártolt hívő. 2. Földet túr. 3. Gulyás Sándor. 4. Névelővel: papírra vetett gondolatok. 5. Régi ispánfajta. 6. Forma, idom. 7. Zenei rövidítés (lassítva!). 8. Valamikor állami jövedelem volt. 9. Kiejtett betű.

12. Megemlít, beszél róla. 15. Porció. 16. Esik rád az eső. 17. Konyhai „szerszám“. 19. Leánynév. 20. Egyiptomi népcsoport egyike. 22. Kellemetlenkedő. 24. Ima, németül. 25. Nagyítólencse, szlovákul. 27. Ketten fele. 28. Kezdődik az ABC! 30. Két jé! 31. Azonos római számok (5).

Megfejtendők a vastagon szedett sorok. A megfejtéseket most ne küldjék be a szerkesztőségbe, csak a IV. számú pályázati rejtvény közlése után.

több mint egy óra volt hátra, nem siettem. Amikor már útnak akartam indulni, észrevettem, hogy rossz a kocsim, magam akartam megjavítani, ezért a segédemet küldtem el Gorkijért. Ez volt az első (és utolsó) eset, hogy a Lenintől kapott feladat végrehajtását másvalakire bíztam. Négy óráig még jó háromnegyed óra volt hátra. Könnyedén meg lehetett volna tenni nem egy, hanem akár két utat 'is a Kremltől a Maskov utcáig. Amikor útnak indítottam a segédemet, úgy látszik, nem magyaráztam el elég részletesen, hogyan juthat el Alekszej Makszimovics lakására. Meg is jártam vele.

Mintegy tizenöt perccel a kitűzött idő előtt berohan a garázsba a segédem és kétségbeesve mondja:

— Nem találtam meg Gorkij lakását! Minden ajtón bekopogtam, de hasztalan!

Megdöbbentem. Vlagyimir Iljics ideje nagyon drága, szinte minden perce ki van számítva. Ö maga rendkívül pontos volt, soha egyetlen meghívott embert sem várakoztatott, de a környezetében sem tűrte a pontatlanságot.

Gyorsan be a kocsiba, s mintha puskából lőttek volna ki, úgy nekiiramodtam. Alig pár perc választott el a kitűzött időponttól. Arra már nem is számítottam, hogy segíthetek a dolgon, de le akartam rövidíteni a késést.

Amilyen gyorsan csak lehetett, száguldottam a moszkvai utcákon. A járókelők csodálkozva néztek utánam, a lovak ijedtükben megbokrosodtak. De hirtelen mit látok, Gorkij jön velem szemben egy bérkocsin.

Nagyon megörültem neki. — Alekszej Makszimovics kifizette a kocsist és átült hozzám az autóba. Ütközően elmondottam neki mindent.

— Pocsék dolog, Gil elvtársi

— mondta, s közben gondterhelten simogatta tömött bajuszát.

— Ez bizony nefiéz ügy! Kapunk érte mind a ketten.

Igazat adtam neki, hogy valóban „pocsék dolog", de ezért csak egyes-egyedül én kaphatok. Rám nézett, és halkan felnevetett.

— Ki kell találni valamit — mondta. — Ne nyugtalankodjék, Gil, majd valahogy megpróbálom elsimítani.

Alekszej Makszimovics élég nagy késéssel érkezett meg Leninhez.

Körülbelül két óra múlva hazavittem.

— Nos, Alekszej Makszimovics, hogy sikerült? — kérdeztem tőle.

Lemondóan legyintett:

— Valamit sikerült magamra vállalni. De hát be lehet csapni Vlagyimir lljicset?

Este bementem Vlagyimir Iljics szobájába, és elmondtam neki a történteket. Ujjait a mellénye kivágásába illesztve fel- alá járkált, és szótlanul végighallgatott. Azután így szólt:

— Hát jó, feledjük el. Remélem, többször nem fog előfordulni.

Másnap, a Népbiztosok Tanácsának ügyvezetője, aki szintén tudott az esetről, megrovásban részesített, mert nem hajtottam végre Lenin elvtárs utasítását.

Erről nem szóltam Leninnek. Nem annyira a megrovás bántott, hanem inkább az, hogy hanyagságommal megzavartam Vlagyimir Iljics munkáját.

Vlagyimir Iljics rendkívül pontos volt. Bárhová mentünk, mindig megmondta előre, hogy mikorra kell megérkeznünk. Ha pontosan érkeztünk, elismerően mondta: „Kitűnő, jól gazdálkodott az idővel!" Ha viszont valami miatt késtünk, a késés okától függően vagy azt mondta, hogy „Ej-ej, nem jól gazdálkodott az idővel!“ vagy „Hát erről igazán nem mi tehetünk!“

Ha valaki csak pár percet késett is, Vlagyimir Iljics meg- feddte, gyakran persze csak amúgy tréfásan: például, elővette a? óráját, aztán odafordult a látogatóhoz; „Ügy látszik, siet az órám, el kell vinnem az óráshoz. Önnél mennyi az idő?“