Új Ifjúság, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1959-09-08 / 36. szám
Szovjetunió - Csehszlovákia 3:1 (2:0) Befejeződött a vízilabda bajnokság. Képünkön vízilabdázóink edzés közben. A duklai honvédelmi versenyeken színvonalas küzdelem Mint minden évben szombaton és vasárnap is megrendezték a Duklai honvédelmi felkészültségi versenyeket. Ebben az évben ezek a versenyek annál inkább nevezetesek, mert a duklai harcoknak 15. évfordulóját ünnepeljük. A hős szovjet és csehszlovák katonákra gondolunk, akik életük feláldozásával járultak hozzá hazánk felszabadulásához, a szebb és jobb jövő megalapításához. A duklai versenyek azonban arra a történelmi fontosságú tényre is emlékeztetnek, hogy ezeken a helyeken érte a fasizmust egyik nagy veresége és innen indult a fasiszta hordák felszámolása hazánk területén. Hazánkban az idén nagy érdeklődés nyilvánult meg már a honvédelmi versenyek járási és kerületi előkészítő találkozóin is. 900 000 HESZ-tag vetélkedett azért, hogy a duklai döntő mérkőzéseken részt vehessen. Az ünnepélyes megnyitáson sokan jelentek meg azok közül, akik aktív részt vettek a Dukla körüli harcokban. A díszvendégek között ott láthattuk Alekszejevics Bel- jajev vezérezredest, a Szovjetunió Hősét, Svoboda hadseregtábornokot, a Duklánál küzdő I. csehszlovák hadtest parancsnokát, a Szovjetunió, Lengyelország, Magyarország, az NDK honvédelmi szervezeteinek képviselőit, Szlovákia Kommunista Pártja kerületi bizottságának, a kerületi nemzeti bizottságnak, a Nemzeti Frontnak, a csehszlovák hadseregnek küldöttségét. A díszbeszédet Cenek Hruska altábornagy, a HESZ Központi Bizottságának elnöke tartotta. A versenyek magas színvonala megmutatta versenyzőink jó felkészültségét és azt, hogy dolgozó népünk minden téren megállja a helyét. Szeptember a döntő hónap Köztársaságunk fővárosában Prágában pénteken szeptember 14-én ült össze a CSTSZ KB IX. plenáris ülése, hogy' jelt adjon egész testnevelésünknek a kerületi spartakiádok és a II. Országos Spartakiád előkészületeinek megnyitására. A fő beszámolót a CSTSZ KB elnöke Frantisek Vodslon tartotta. Vodslon elnök beszámolójában foglalkozott az ez idei járási spartakiádok lefolyásával. melyek teljesítették tömeg fellépési és toborzási célúkat. A járási spartakiádok megrendezése alkalmával szerzett tapasztalatokat fel kell használni a kerületi spartakiádok rendezésénél. Szeptember hónap a döntő időszak az eredményes felsorakozás biztosítását illetően. A II. Országos Spartakiád előkészületeinek záró időszakába történő ünnepélyes felsorakozás e* év október 4-én lesz az ún. „Tűziizenet“ alkalmával. © a ,,l’ equipe!“ ejrancia SPORTÚJSÁG leközölte az európai országok sorrendjét köny- nyűatlétikában az olimpiai számokban elért legjobb 20 teljesítmény szerint. Augusztus 20- ig az élen a Szovjetunió 541 ponttal helyezkedik el Lengyel- ország előtt 365 ponttal. A további helyeken az NDK 312 ponttal, Nagy-Británnia 279 ponttal és az NSZK 251 ponttal szerepel. A hatodik helyen Magyarország van, míg Csehszlovákia a tizedik helyen szerepel, maguk mögött hagyva többek között Svédországot, Norvégiát, Jugoszláviát stb. ® RÓZSAVÖLGYI ISTVÁN az 1500 m síkfutásban 3:39,3 p-es új magyar csúcsával a világ hatodik futója lett, akik 3:40 p alatt futották ezt a távot. A Jungwirth kiváló csúcsától (3:38,1 p) csak két év múlt el. Jungwirth ekkor 28 éves-volt. Elliot (3:36,0) csúcsánál 20 éves volt, Halberg (5:38,8) 25 éves. Valentin (3:39,3) 23 éves, Ham- marsland (3:39,8) 25 éves és Rózsavölgyi közülük a legidősebb — ebben az évben tölti be harmincadik életévét. kitűnő edző, aki a múlt idény végén megvált az MTK-tól, űsszatért egykori csapatához a A labdarúgó divízió mindkét 'erencvároshoz, ahol annak szlovákiai csoportjában két-két dején több mint tíz évet tol- mérkőzést játszottak. E cso- ött mint játékos. Bukovi most nint a Ferencváros csapatainak izaktanácsadója működik majd. Vz „A“ csapat edzője továbbra s Tátrai Sándor marad. ★ • Magyarország három válogatott labdarugó-csapata komolyan készül a küszöbön álló nemzetközi találkozókra. Az „A“ csapat szeptember 27-én játszik a Népstadionban a Szovjetunió ellen, ugyancsak szeptember 27-én a magyar „B“ csapat Moszkvában vendégszerepei és szeptember 23-án a magyar juniorok Liverpoolban Anglia ellen állnak ki. 8 Divízió port: Tátrán Galanta — Bánik Prievidza 2:0 (0:0), Iskra Par- tizánské —Spartak Komárno 0:0 F csoport: Spartak Piesok - Zemplín Michalovce 0:1, CH Banská Bystrica — Lokomotíva Sp. Nová Vés 2:2 (1:1). Tippelj velünk f> Az esti világítás premierje a Népstadionban szeptember 9- én lesz, amidőn az MTK —Honvéd Középeurópai Kupa visszavágó döntőmérkőzésre kerül sor. További mérkőzést esti világítás mellett a Népstadionban szeptember 15-én játszik a Budapesti MTK az olasz Fiorentí- na ellen. 1. CSR —Magyarország 2 2. CH Brno - Nitra 1 3. Trnava — Slovan X 2 4. Dinamo Praha — Sokolovo X 5. Pardubice —Hr Králové X 1 6. Presov —Stalingrad 1 7. Sp. Üstí — Decin X 1 8. Most — K. Vary 2 9. D. Brezno —Pov. Bystrica 1 10. D. Olomouc —Prostéjov 1 11. Náchod —VCHZ Pardubice X 12. Handlová —Nővé Zámky 1 15. Komárno — Krásno 1 14. Napajedla —Uh. Hradisté 1 Így kellett volna Sazka: 1 1 JÖX 11111X1$ Sportka: 7, 23, 30, 33, 42, 44 A VÍZIPOLÓ BAJNOKSÁG VÉGSŐ ÁLLÁSA Molnár Pali utóbbi időben klubcsapatában, a Slovanban jó formájával, technikás játékával tűnik ki. A Szovjetunió ellen a második félidőben felváltotta Masopustot és szép gólt rúgott. 1. .Slávia Br. A 16 14 1 2. Tátrán Praha 16 13 0 3. Dukla Praha 16 11 1 I i A fényes jövő hírnökei * 'a MEXIKÓI ÖKÖLVÍVÓ SZÖVETSÉG kiáltványt adott ki. mely szerint megtiltja az analfabétáknak a versenyzést. Az 3. Dukla Praha 16 11 1 4 ökölvívók tehát kénytelenek 4. Sí. Piesfany 16 11 1 4 lesznek olvasásból és írásból 5. J. Kosice 16 9 1 6 vizsgákat letenni. A kiáltvány- 6. Sp. Bmo 16 4 o 12 ban azonban nem áll, vajon ez 7. Slávia Br. B 16 3 1 12-a tilalom vonatkozik-e a veze- 8. Slávia Praha 16 3 0 13 tökre és az edzőkre is. 9. VAAZ Brno 16 1 1 14 1 114:36 29 3 91:34 26 91:47 25 91:50 23 86:55 19 47:91 8 56:118 7 46:86 6 26:111 3 A kínai nép jelentőségteljes ünnepét - a Kínai Nép- köztársaság fennállásának 10-ik évfordulóját - a kínai sportolók az I. Nemzeti Sportjátékok megrendezésével ünnepük. Ez lesz Kína történelmében a legnagyobb sportesemény és megmutatja milyen hatalmas változásokon ment át ez az ország a kuomintang rendszer megdöntése óta. A kínai sport eme egyedülálló szemléjén a részvevők száma nagyobb lesz, mint az ország felszabadulása előtt rendezett összes sportfesztiválok alkalmával. Versenyek 36 sportágban Ez év tavaszán egész Kínában selejtező versenyek folytak, melyeken kiválogatták a döntő versenyek részvevőit. Vasárnap szeptember 15-án összesen 10 658 sportoló jön össze mind a 21 tartományból, 4 autonóm területből, Tibetből, Pekingből és Sanghájból, valamint a népi hadsereg sportolói. A versenyeket 36 sportágban rendezik, beleértve a labdajátékokat, atlétikát, tornászást, vtzisportokat, kerékpárt és motorkerékpárt, íjlövészetet, lóversenyt, ejtőernyős, valamint vitorlás versenyeket és végül a sakkot. Persze műsoron lesznek még a hagyományos népi sportok is, amilyen a kínai ökölvívás, wu- su, kínai sakk és más. A fő műsoron kívül még hat sportágban bemutátó fellépéseket és találkozókat rendeznek. A versenyek szeptember 13-től október 2-ig tartanak. Korszerű sportberendezések A versenyek javarészét a kínai fővárosban rendezik. Például csak szeptember 14-én itt 642 verseny kerül lebonyolításra. Peking erre az eseményre jól felkészült. A város keleti peremén a pekingi szakszervezet 35 ha területen gyönyörű korszerű stadiont épített. 8Ó 000 kényelmesen ülő néző befogadóképességű, átlétikai pályával, fedett és nyitott medencével. 12 röp- és kosárlabda, valamint 4 tenisz pályával rendelkezik. Az eredményekről 24X8 m méretű elektromos hirdetőtábla fogja tájékoztatni a közönséget, a részvevők többsége közvetlenül a stadion melletti új négy- emeletes szállodában lesz elszállásolva. Befejezték az új kerékpárstadiont is, mely a Sárkány-tő közelében gyönyörű környezetben fekszik a város délkeleti részében. További 90 sporttelepet is rendbehoztak, mely célra a kínai kormány hatalmas ősz- szeget irányzott elő. Tanulságos összehasonlítás: a Csangkajsek rendszer idejében' Pekingben egy 7000 nézőt befogadó stadion volt, ma már 14 nagyobb stadion van üzemben! A fiatalság van túlsúlyban A pekingi stadionokban egy sor jónevű versenyző vesz részt a versenyekben. Például Yung Kuo-thuan az asztalitenisz világbajnok, Cshen Csing-khai két világcsúcs tartója súlyemelésben stb. Ezek oldalán nagy lehetőséget kap számos fiatal versenyző is. A Játékok részvevőinek átlag életkora csak valamivel haladja meg a 20 évet. így például a Fu-tien tartományból jövő versenyzők 70%-a fiatalokból áll, köztük van 66 külföldről hazaérkezett diák is. A sport az egész nép ügye A Játékok a hatalmas Kína valamennyi dolgozója egységének, barátságának hatalmas maniíesztáciőja lesz. Ez alkalommal egybegyülnek sok nemzetiségi kisebbség hozzátartozói, akik a felszabadulás előtt könyörtelen elnyomatásban X» xy luutcn, x ívuucn jwzött 175 atléta és egy erős kézilabda csapat érkezik. A Liaoning tartományt a kínaiakkal karöltve mongolok, koreaiak és a huej nemzet hozzátartozói képviselik. A döntő versenyeken 3670 nő vesz részt. Ez a legkifejezőbb bizonyítéka azoknak a váltazásoknak, melyek a kínai társadalomban a nő helyzetében beálltak! A kínai sportra nagy jövő vár A testnevelés Kínában a milliók ügye lett. A kínai sport színvonala is gyorsan emelkedik. Ezen az úton nem állítja meg őket az a pár megcsontosodott úriember sem azokban a nemzetközi sportbizottságokban, melyek még próbálkoznak .a Kínai Népköztársaság diszkriminálásával. Az ilyen kísérletedet a kínai sportolók higgadtan és önbizalommal kísérik figyelemmel. 16 000 ifjúsági sportiskolában1 és 95 felsőbb testnevelési iskolában nevelkednek azok a sportolók, akik a közeljövőben különböző sportágakban nagy hazájuk hírnevét fogják terjeszteni. És éppen e nagy jövő hírnökei lesznek az I. Nemzeti Sportjátékok. ¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥Az Új Ifjúság Nagy nyári versenyének nyertesei 1. díj: motorcsónak, Szűcs Anna, Váhovce 471. 2. díj: utazás a Szovjetunióba, Keszán Erzsébet. Zlatná na Ostrove, 20. futball: Varga Erzsébet, Martovce; 21.— 50. könyvjutalom: Szirmos Margit, Galánta, Bota Magda, Vrakuna, Beck Márta, Komárom, Scasny Sán5. díj: utazás Magyarországra, dorné, Érsekújvár, Balázs Pál, Bartal Erzsébet, Plesi- Litomerice, Kovács József, vec, Ipolyság. Takács Pál, Hruby 4. díj: gumicsónak: Lábady \ Magda, Padán, 5. díj: sátor. Lajtman Júlis, Matka Bozia, 6. díj: táska, Vaskó Béla, Nag^tárkány, 7. sporttáska, Rácz Regina, Komárom: 8. sporttáska: Saliga Jánosné, Otrokocs; 9. sporttáska: Bőd Aladár, Drhovice u Tábora; 10. sporttáska: Halász Árpád, Dür; 11. sporttáska: Galambos Julianna, Mostová: 12. sporttáska: Koncser Ervin, Komárom; 13. sporttáska: Szabó Ilona, Kamocsa; 14. sporttáska: Rigó Magda, Moidava nad Bodvou; 15. sporttáska: Papp Gábor, Martovce; 16. futball: Suba Lajos, Bor u Tacho- va; 17. volejbaí: Varga Hona, Pastovee; 18. futball: Egyházi Erzsébet, Hrobonovo; 19. voSúr, Kajla Júlia, Lelesz, Szeghy Béla, Klúcovec, Tódor Ilona, Érsekújvár, Tóth Pál, Králová nad Váhom, Nagy Margit, Tráv- ník, Tóth Pál, Králová nad Váhom, Fitzel Viola. Calovo, Búri Ferenc, Strelské Hostice, Mészáros Magda, Kaja), Vojakovic Margit, Mokrance, író Ferenc, Hruby Súr, Godová Éva, Érsekújvár, Tóth Rozália, Chanava. Németh Margit, Nagymdgyer, Szilva Erika, Muzsla, Polák Anna, Hoiice, Simon Edit, Sa- morín, Bajcsy Angeila,, Sokol- ce. Béres Margit, Gbelce, Horváth Terézia, Maslovce, Molnár Irén, Chanava, Szalai Kornél, Gyerk, Nagy Erzsébet, Calovo. A 4-50 díjig a nyerteseknek a dijakat postán küldjük el. Az első három díj nyertesét A győztesek további előnye i szoros személyi védelem volt, ami ellen a csehszlovák játékosok nem tudtak hatásos ellenszert találni. Azonban ennek sllenére a csehszlovák vereség szorosabb lehetett volna, hisz a •nezönyben kiegyensúlyozott játék folyt és az első félidő vége felé, a második félidő elején, valamint a mérkőzés vége felé is fölényt harcoltak ki a csehszlovák játékosok és komolyan veszélyeztették Jasin kapuját. A győztes^ csapatban Jasinon <ívül Maszlenkin oenterhalf :űnt ki, a halfok szépen támo- jatták a csatársort, melyben várakozáson felül szerepeltek Babukin és Meszhi fiatal re- ■nényteljes játékosok. A csehszlovák csapatban a legjobb teljesítményt Popiuhár, Pluskal és Kacáni nyújtották. Az első félidőt még nappali fény mellett játszották, a második félidőre azonban már esti világítás mellett került sor. Az objektív közönség mindkét csapat szép akcióit nagy- tapssal kísérte, úgyhogy a mérkőzést példás környezetben játszották. A mérkőzés előtt a Szovjetunió— Nagy-Britannia könnyűatlétikai találkozóra került sor, melyet a szovjet atléták 205:136 (férfiak 129:95, nők 76:41) arányban megnyertek. Szombaton Kosicén több mint 30 000 néző előtt Csehszlovákia B csapata 3:2 (1:0) arányban értékes győzelmet aratott a Szovjetunió B csapata ellen. Óriási érdeklődés előzte meg a szovjetunió - csensziovaKi; nemzetek közötti barátságos labdarúgó visszavágó mérkőzési A Lenin stadionban több mint 100 000 néző előtt a mérkőző a szovjet labdarúgók megérdemelt győzelmével végződött, t mérkőzést a magyar Hernádi vezette és a két csapat a kö vetkező felállításban játszott: Szovjetunió: Jasin — Keszare\ Maszlenkin, Kuznyecov — Vojnov, Netto — A. Ivanov, Fedő 5zov (Carjev), V. Ivanov, Babukin, Meszhi. Csehszlovákia Stacho - Safránek, Popiuhár, Novák — Pluskal, Buberník - Pavlovié, Scherer, Masopust (Molnár), Kacáni, Dolinsky. i szovjet csapat a 4-ik percben Babukin által jut vezetéshez Meszhi a 34-ik percben megszerzi a második gólt, az 52-ii percben Molnár 2:l-re szépít, azonban V. Ivanov a 64-ik perc ben beállítja a 3:l-es végeredményt. Ennél a gólnál a tacs bíró lesállást lelzett. azonban Hernádi a dőlt elismerte. Tavaly a strahovi stadionban 2:1 arányban győzött a szovjet csapat és vasárnap a csehszlovák csapatnak az első lehetősége nyílt a visszavágóra. Azonban ezúttal is sikerült a szovjet labdarúgóknak kiharcolni a győzelmet. A szovjet játékosok csehszlovák ellenfelüket gyorsaságban, folyamatosabb kombinációkban és mindenekelőtt nyomatékosabb kapura lövésben felülmúlták. Bubnik sérülése miatti távolléte közvetlen befolyással volt a csehszlovák válogatott csatársorának játé kára és Másopustnak nem sike rült Bubnik helyét eredménye sen betölteni. A második fél időben Masopust helyére Mól nár állt be és ez bizonyos ja vufást hozott a csehszlovál csatársor játékában. ' Perszi csatársorunk lassúsága és a kapu közelében lövés helyett fölösleges beadások által továbbra is sok gólhelyzet marad kihasználatlanúl vagy a labdi a nagyszerűen védő Jasin ka pus zsákmánya lett. Slávia Bratislava a bajnok Vasárnap, szeptember 6-án véget ért a vízipoló bajnokság. Hosszú éveken át Bratislava vezető szerepet játszott a vízi- poló-ligában. A bralislavai Slávia mindig fölényesen győzött ellenfelei ellen'és könnyűszerrel szerezte meg a bajnoki címet. Az utóbbi években azgn- ban az erők kiegyenlítődtek és fele lett a Sláviának. Rajtuk kívül már nem a könnyű ellenfelek közé tartozik a Dukla Praha, a Slovan Piest’any és a Jed- nota Kosice. Ennek ellenére a vasárriapi döntömérkőzést a Slávia Bratislava 4:1 arányban biztosan nyerte a prágai Tátrán ellen és nyolcadszor szerezte meg a bajnoki címet. A magyar labdarúgás konyhájából Honvéd • A magyar NB VI. fordulójában vasárnap szeptember 6- án a következő eredmények születtek: Csepel — MTK 1:1, Pécs—Diósgyőr’ 2:1, Tatabánya — BVSC 1:1, Ferencváros —Salgótarján 1:1, Budapesti Honvéd—Dorog 4:1, Újpesti Dózsa — Szeged 3:1, Szombathely — Vasas 2:1. A VI. forduló után a Budapesti Honvéd került az az élen élre 9 ponttal, utána az MTK, Ferencváros, Diósgyőr és az Újpesti Dózsa következik 8 ponttal. ★ ® A magyar labdarúgó-rajongók örömmel fogadták, hogy Bukovi Márton, az egykori sokszoros labdarúgó-válogatott, a