Új Ifjúság, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1959-07-14 / 28. szám
[ Hétköznapi strófák a gombaszögi iinnepan Megbotlik, lám, a napsugár lába a pengő cimbalom húrjai között, Gombaszögön ma mindegyik párta hívogató jelekkel ötvözött. Lakodalmas nép jár a iák alatt: játék, csak játék a menyasszonytánc, szappanhabot visz a futó patak, s nótát a szél: eszterlánc, eszterlánc. titok; Süt a nap, süt a nap, zöld a fü a rétet), szép fejű Pimpóka áll őrt az útszélen, Őrt áll, megvigyázza a szerelem titkát, s elrepül a széllel, ha őt is okolnák. KIÁLTÁS: Aki érti, és aki tudja mit dalol a nyár, elnézi mint repül a katicabogár, csendesen mondja: repülj csak hétpettyes, keresd meg, kutasd ki, hol lakik a kedves: aki érti a méhecskék züm-züm dalát, az elkiáltja, hogy jaj, de szép a nyár. HANGULAT: Köszönget a nap, a felhó. takar, bújtat már az erdő, őrt állnak a fák Is sorban, csend van mindegyik bokorban: hallgat a sok cincér legény, fáradt hangya céljához ér. — Takács bácsi nagybőgője brummog csak az esti szélbe. Gombaszög, 1959. június 4—5. GYURCSO ISTVÁN — Az „Igazi“ munkát reggel végezzük — meséli tovább a fiatal maszkmester, akkor „készítjük ki“ a fejeket. Vízhullámot kapnak, felcsavarjuk... — De hiszen a parókákat készen kapják —! szólok közbe. Délután öt óra. Még teljes két óra választ el az előadás megkezdésétől, a bratislavai Hviezdoslav Színházban mégis érezni már valamilyen „előadáshangulatot“. A színészek még nincsenek itt, de a „láthatatlan hősök“ már munkálkodnak, készítik a ruhákat, a frizurákat. A földszinten, egy kis, tükrökkel „bélelt" helyiségben a toalettasztalokon és a nyitott szekrényben parókák, bajuszok sorakoznak. Ján Leskovsky maszkmester még egyszer végigsuhan rajtuk tekintetével, s megelégedett mosolya bizonyítja, hogy minden rendben van. — Nem szabad az utolsó percre hagyni az előkészítést, — mondja - ennél a munkánál nem lehet kapkodni. Nem elég feltenni a parókát a színész fejére és felragasztani a szakállat, minden tincsnek a helyén kell lennie s a szakáll szálai sem állhatnak akármerre... Leskovsky Ján mint fodrász került a filmhez. Itt kitanulta a maszkér szakmát s most már négy éve az ő ügyes, fürge ujjal alatt válnak őszhajú aggastyánokká, századokkal előtti királyokká, hadvezérekké a barna. fekete fiatalemberek. A munkát természetesen nem avőzné egyedül. Stefanovic Karol segédkezik neki, s nagy jelmezes daraboknál — mint például most a Macbeth-nél — bizony egy harmadik kisegítőre Is szükség van. róla! Azok a színészek, akiknek csak később van jelenésük, természetesen csak azután jönnek. Előfordul az is, hogy a maszkokat az előadás folyamán — néha többször is — meg kell változtatni, de ha nem is, akkor régi, legalább 20 éves Móricka vicc mentette meg a helyzetet. — Originális fickó vagy — nevetett rajta. Kedvenc kifejezése volt, mindenre azt mondta, ami tetszett neki, hogy originális, így lettünk barátok. Néhányszor megpróbáltam még rá hatni, védve az írás becsületét, hogy így a szellem dicsősége, meg a gondolat szárnyalása és a lélek mélységeiben való búvárkodás, de csak legyintett... — Hagyd csak, komám, nem egyedül vagy, aki azt csinálja. Aztán hidd el, fogaskereket marni se kutya! Bizony, megbuktam előtte, mint író, a szellem katonája és egyebek. Jóskánál ez nem minőségi kategória. Talán egy hónap múlva történt, hogy levelet kaptam hazulról fénykép kíséretében. Hogy mi van velem, miért nem írok, hogy hűtlenség, úgyis van ott valakim, nem járja így bánni egy nővel, aki pedig ... Jóska megnézte a képet, hát hiszen, nem mondom, nagyon helyes, és milyen szemrehányóan néz, megfordította, elolvasta az ajánlást és füttyentett. — Tyűh, de jó nő ... A levelet olvasgattam, mérgelődtem is egy kicsit, hogy ezek a nők, de egyformák, mindjárt a legrosszabbat gondolják, mintha csak magukról ítélnének, nahát ez a Vera is, csak olyan hisztérika fajta, mit tudja ő azt, mi az a katonaság. Jóska megvárta, amíg elolvasom, aztán nekem jött. — Ki ez a nő? Mi a foglalkozása? Hogy vagyok vele? Csak nem a ...szeretőm? Mondom, olyasféle és főiskolás, színi főiskolás. — Ej, — rázta a fejét hitetlenkedve, — te színésznőkkel is jársz? szintre siet, hogy Ofga Orszá- ghovának segédkezzen. Az előadás előtt és alatta is fürgén szalad az emeletek között, most itt, most ott simít egyet fésűjével, igazít meg egy rakoncátlan hajfürtöt. Mindezt jókedvűen, élvezettel végzi, fekete szemei nevetnek. — Ezt a munkát csakis szeretettel lehet csinálni — mondja, miközben úgy simogat egy kezében lévő parókát, mintha gyermekének a feje lenne. —' Itt töltöm minden szombat estémet, vasárnapomat, (hétfő, a szabadnapunk), de nem bánom, mert nem is tudom másképp elképzelni az életemet. Férjem is a színháznál van mint technikus, munkaidőnk egyezik, három gyermekünk pedig már megszokta időbeosztásunkat. Kedvesen, őszintén beszél, látszik, hogy élvezet számára a munka. Közben átvezet kis műhelyébe. Szekrény, három toalettasztalka, villany hajszárítógép — ez az egész berendezés. — Itt csak akkor dolgozom, ha a színésznőnek a színpadon „civil“ frizurára van szüksége. Vízhullámot rakok be és megszárítom. A paróka feladást, fésülést, mindenkinek az öltözőjében végzem, így a színésznőknek kényelmesebb. Az egyik toalettasztalkán divatlapok, lexikon. Kérdő tekintetemre azonnal válaszolja: —i A mi munkánkban állandóan tanulni és tanulmányozni kell. Egyaránt ismerni kell a modern fodrászat legújabb technikáját és a különböző korok hajviseleteit. A paróka jellemzi a kort, de kell, hogy jól is álljon a színésznőnek. Sokszor van tehát szükség igazításra. Wittgruber Valériát, ezt a munkájának élő 'és amellett nagyon szerény, kedves teremtést nem látja és nem ismeri a közönség. De „alkotásai“ láttán nem egyszer súgnak össze a nők a közönség soraiban: „Remek volt az a frizura“. MESTAN KATALIN (Folytatása következik) — Néha, — szerénykedtem. Összehúzott szemmel végigmustrált és a fejét rázta. Nem érti. Semmi rendkívüli megjelenés, hódító külső és hasonlók, mégis színésznő ismerőseim vannak. — Persze, azért szórakoznak veled, mert író vagy, mi? — Természetesen, különben észre se vennének a tömegben. Tudod, kritikát írok róluk, hát azért. Megnyugodott. Többet nem beszéltünk erről, de éreztem, kezdi becsülni a mesterségemet és mindjobban imponálok neki. Röviddel azután a kiadótól megkaptam az első kötetemet, egyéves újságírói működésem összegyűjtött termékeit. Jóska komoly arccal forgatta a könyvet, szuggesztív erővel hatott rá, szinte megbabonázta. Erősen törte a fejét, hümmögött, végre kibökte: nészek, ki-ki a maga öltözőjében. Azután lejönnek ide, a maszkírozó helyiségbe, ahol Leskovsky és Stefanovic elvtársak „elváltoztatják“ őket. Már kezdenek is szállingózni, eleinte kevesebben, de hat óra után már sorban kell állni. A Mac- beth-ben rengeteg a férfiszereplő és mindegyik maszkot kap. A három maszkér gyakorlott, villámgyors mozdulatokkal dolgozik. Ecsetjükkel leheletvékonyán, de mégis úgy kenik a ragasztót, hogy erősen tartsa a szakállt, a bajuszt, olyan legyen, mintha az arcbőrből nőnének ki a szőrszálak. Hét óra felé mindjobban fokozódik a maszkírozás üteme. Már tele van a kis szoba, s a megafonon keresztül a feszült légkörbe hasit az ügyelő hangái — Tíz perc múlva kezdünk... t perc múlva kezdünk... Kezdünk! Az előadás kezdete azonban nem jelenti azt, hogy a maszkérek meooihenhetnek. Szó sincs fi — Természetesen — kapcsolódik a beszélgetésbe Stefanovic Karol — de a vízhullám az élő fejen sem tart örökké, hát még a parókán! Bizony, gondozni keil őket. fésülni, kefélni, Néhány perccel ezelőtt még borotvált, simaarcú tisztogatni. fiatalember volt Ladislav Chudík, de Ján Minden reooel Leskovsky már félig XVI. századbeli skót her- 99 céggé, Macbeth-é változtatta. Mikulás Huba Is kiválasztjuk herceggé való alakítására vár. azokat, amelyekre az esti előadásnál szükség van, rendbehozzuk, kikészítjük, sorba rakjuk, úgyhogy este már csak ellenőrizzük, rendben van-e minden. A „sminkelést“, vagyis az arcfestést egyedül végzik a szíK atonák vagyunk mi ketten Jóskával, egymás mellett alszunk a szalmazsákon. Persze, hogy barátok is vagyunk, bár furcsa barátság ez a miérik, nem is igazi barátság, mert nem az egyenlőségen alapul. Jóska amellett, hogy mint jó komát szeret, még tisztel is, és magánál jelentősebb, nagyobb súlyú embernek ismer el. Mégpedig azért, mert én író vagyok! Jóskának 4 polgárija van, a mestersége géplakatos. Átlagfiatalember, olyan, amilyen va- sárnaponkint tízezer számra ordítozik a futballmeccseken, vagy motorkerékpáron száguldozik és este moziba megy egy kislánnyal. Jól keres, katonaság után megnősül majd és derék családapa lesz. Az első kaszárnyái napjaink zűrzavara után jött az ismerkedés. — Te ml vagy civilben? — kérdezte Jóska. — író. Meghökkent. — Hogy-hogy írS? Az a mesterséged? Semmi egyebet nem csinálsz? — Nem, csak írok. — £s megélsz belőle? — Meg. — No, én meg géplakatos vagyok, esztergályosok, reszelek, meg hegesztek egész nap. Aztán elbeszélgettünk mint két egyenrangú dolgozó, aki két keze munkájával keresi a kenyerét. Magában bizonyára gondolta, hogy micsoda fura alak ez, író vagy mi a szösz, láttam a szeméről, ahogy méregetett, de nem csinált problémát az esetből. író és kész! — Aztán miket írsz? — kérdezte néhány nap múlva. — Óvatosan válaszoltam, nagyon nehéz ■ilyen kérdésre felelni, akitől kérdeztek hasonló dolgot, tanúsíthatja. — Hát mindenféléket az emberekről, tudod olyan humoros meg szatirikus apróságokat az életből ellesve, no, hiszen tudod ... Szóval vicceket ? ohó hangján éreztem, hogy a viccgyártás érdekes dolog a szemében, a jó vicceket értékeli és közvetve csak nő a tekintélyem előtte, ha elismerem, hogy igen, néha vicceket is írok. — De — hangsúlyoztam — nem ez a fontos, az írói munka lényege az emberi lélek minél mélyebb feltárása, az állandóan és dialektikuson fejlődő gondolat művelése, fejlesztése és nemesítése, meg a... — Ugyan, ne papolj — vágott közbe — inkább meséld el egy jó tréfádat! AI ahát, bevallom, humoresz- *■ két írtam, egy kötetnyit, de mind ez ideig egyetlen viccet sem találtam ki, egyetlen tréfát nem faragtam, sőt élő embert sem láttam még, ahogy éppen tréfát faragott volna. Viszont, ha kérését indokolás nélkül megtagadom, oda a tekintélyem előtte, mert ugye, milyen humorista az, akinek még egy nyavalyás, sajátmaga faragta vicce sincs. A vicctelen humorista olyan, mint a sótalan leves, élvezhetetlen. Jó is fel kell frissíteni, át-átsimí- tani. Wittgruber Valéria az előadáshoz szükséges parókákat választja ki. Az egész előadás alatt talán csak pillanatokig üres a kis szoba. A művészek jönnek- mennek, mert nemcsak akkor keresik fel a maszkérokat, ha a maszkjukon van javítani való. Ján Leskovsky gondos keze törüli le az izzadtságot Mikulás Hub» verejtékező homlokáról, aki XVI. századbeli hadvezérhez Illően tetőtől talpig melegen van öltözve. * Az első emeleten Wittgruber Valéria hosszabbítja meg vagy fél méterrel Éva Kristínová koromfekete haját, majd a föld— Aztán mennyit kapsz ezért? — 10 000 koronát. — Hah — kiáltotta — ha- • zudsz! — Sőt — bizonygattam. — Ezek a? írások megjelentek különféle folyóiratokban is, ahol szintén kaptam értük honoráriumot, így nyugodtan számíthatod a dupláját, apus! Ügy győztem meg végül is, hogy elővettem a kiadóval kötött szerződésemet, melyben fel van tüntetve a tiszteletdíj. — 20 000 koronát vágtál zsebre egy könyvért! — lelkendezett. Csuda ügyes fickó vagy, hallod! Nagy ember lesz belőled. A zóta vegyül barátságunkba ** az az irántam való tisztelet és megkülönböztető elismerés, melyről már szóltam. „Mert azért a legmegbízhatóbb és legnépszerűbb értékmérő mégis csak a pénz!“-
