Új Ifjúság, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)

1959-09-22 / 38. szám

*' ': UTÓ mum EL BE HE LET ÍRJA A A1AVCUHKÚ ■ 1977. július 24. A moszkvaiak a tusinói repülőtér felé tódul­nak. 21 órakor startol a rakéta a hold felé, de már 18 órakor óriási tömegek tolongnak kö­rülötte. A hangszóró egyre- másra ezt ismételgeti: Ma re­pül a világűrbe az első ember. Körülrepüli a Marsot és olyan közel kerül a bolygóhoz, hogy lefényképezheti. Egy év múlva tér haza útjáról. A rakétát Andrej lljin szerkesztette, ő az első utas. Az atomreaktorok csak az atmoszférán túl kez­denek működni. „Az emberek feszült figye­lemmel kisérik az előkészüle­teket, A rendőrök csak nehezen tartják fenn a kordonokat. Bent, az egyik épületben csu­kott szemmel egy magas fiatal férfi fekszik. Valaki belép a szobába. Andrej lljin felriad: Mi az, már elkészültek? — Még nem. Majd idejében hívom, most csak pihenjen. lljin órájára tekint, még másfél óra van hátra. Lehűnyja a szemét. Vajon Júlia még ide­jében befut Vlagyivosztokból? A televíziós telefonon keresztül vettek búcsút egymástól. lljin mosolyog, amikor erre gondol. Júlia pilóta a kísérleti gépe­ken. Mindig ő az első, aki az Andrej által szerkesztett moto­rokat kipróbálja. Természetesen az űrhajó kivételével... Andrej gondolatai visszatér­nek az űrhajóhoz. Vajon min­den rendben van? Húsz óra 50 perckor lljin el­foglalja a helyét az űrhajón. A kémlelő lyukon keresztül vé­gigméri a kíváncsi tömegek ezreit. Huszonegy órakor startol. A nézők már csak valami vörös lángot látnak. Azután pedig már semmit. A rakéta eltűnt a végtelenben. Az ellenőrző to- - ronyban az Inter- planetáris Bizott­ság tagjai a leadó és felvevő készü­lék mellett ülnek. — Hogy érzi ma­gát, hogyan műkö­dik a rakéta? A bizottság vezetője a mikrofonba be­szél. A fejhallga­tókban azután megszólal Andrej lljin kissé reked­tes hangja: — Ed­dig még minden szabályszerűen működik. A segéd­motorokat kikap­csoltam. Az atom­motor fut. A se­besség emelkedik. Jól érzem magam. Pontosan érzem a G-erő hatását, melynek létezését sejtettük. — Milyen magasságban repül jelenleg? — kérdi a bizottság vezetője. — Elértem a 26 000-es óra­sebességet. A reaktorok hibát­lanul működnek... Hirtelen valami szokatlan nesz üti meg a fülüket. lljin hangját hallják, de borzasztó szaggatottan. — lljin, mi van? — Elmúlik egy végtelennek tűnő perc, az­után alig hallhatóan megszólal lljin: — Nem tudom, mi tör­tént, a K-erő hatása fokozódik, a sebesség szédületes. Nem va­gyok ura többé a rakétának. Az ellenőrző toronyban a tu­dósok rémülten felugranak. Csak a bizottság elnöke őrzi meg lélekjelenlétét és ezt is­mételgeti a mikrofonba: — II- jin, mi történt, adjon már vá­laszt! lljin... De válasz nem érkezik. 1977. július 25. Egy óra. Elő­ször nyitom ki naplófüzetemet. Nem is tudom, mi történt ve­lem. De élek és figyelem, hogy mi történik körülöttem. Teg­nap este huszonegy órakor hagytam el a földet. A rakéta nyolc perc múlva váratlanul olyan sebességet vett fel, hogy elájultam. Olyan érzésem volt, mintha valaki szorongatná a torkomat. Kihagyott a lélegze­tem. De azután magamhoz tér­tem, a sebesség megállapodott. Három óra óta működnek a reaktorok. Ennek ellenére a műszerek rendkívül kevés haj­tóanyag-használatot mutatnak ki. A rakéta jelenleg a Vénusz irányába repül. Már elhalad­tunk a Mars mellett. Négyszáz­ötven kilométert teszek meg egy másodperc alatt. Ez elké­pesztő és hihetetlen. Számítá­som szerint két millió kilomé­ternyire vagyok a főidtől. El sem tudom képzelni, ilyen rö­vid idő alatt. De a számok nem hazudnak. Három óra. Nem tudom, mi van a rakétával, már hat órája repülök, és még alig használ­tam hajtóanyagot. Számításaim tévesek. 1977. július 26. Még mindig a Vénusz irányába repülök, a re­aktorok változatlanul jól mű­ködnek, ha nem készültem volna olyan alaposan az útra, akkor már lelkileg teljesen összeroppantam volna, olyan sok váratlan jelenséggel talál­koztam már eddig is. A fejem olyan, mintha ólomból lenne, nehezemre esik az írás, még élek, de már kevés reményem van az élethez. Nem tudom el­lenőrizni a műszerek működé­sét, készleteim tizennyolc hó­napig tartanak ki. Szóval még másfél évig vezethetem ezt a naplót. De vajon ki olvassa el? A tengerész, amikor üvegbe zárja üzenetét és rábízza a ten­ger hullámaira, még mindig re­mélheti, hogy sorai emberi lény kezébe kerülnek. De én? Húsz óra. Most 220 millió ki­lométernyire vagyok a földtől. Azt hiszem, ma hallottam a földet utoljára. Választ nem tudok adni. Gyengének bizo­nyult a leadóm. De én hallom a hangjukat és jól esik, halla­nom: — lljin, hol van, jelent­kezzen! - Ilyenkor úgy érzem, •V még nem vesztem el a világ­űrben. 1977. július 30. Sebesség 20 000 kilométer. Nyolc milliárd kilométernyire vagyok a föld­től, elértem a naprendszer ha­tárát. Sebességemet pillanat­nyilag a rádium hasadásának gamma részecskéjével hason­líthatom össze. 1977. augusztus 16. Most már két hónap óta vagyok úton. 3800-szor vagyok a naptól tá­volabb, mint a föld. Kabinom­ban alig tudok mozgást végez­ni. Nézegetem a ragyogó csil­lagokat. pontosan megkülön­böztetem az Oriont, a Nagy Medvét és a Cassiopeját. 1977. október 2. Ma van a születénapod, Júlia. Huszonhat­éves vagy. Én meg negyven le­szek. 650 milliárd kilométernyi­re vagyunk egymástól és mégis olyan közel érezlek magamhoz. Emlékszel még arra, amikor az intézet vezetője bemutatott? Ügy találtam, hogy túl ideges vagy. Most már tudom, hogy miért. Akkoriban azonban meg­kérdeztem az igazgatót, miért próbálja ki ez az ideges nő­személy az én gépeimet? De azután a kísérletek folyamén olyan nagyszerű voltál, hogy egyenesen megcsodáltalak. Az­után más érzések ébredeztek bennem és amikor végre sze­relmet vallottam neked, emlék­szel még rá? Némely embernek ehhez holdfényre és romanti­kus parkra van szüksége. Én délidöben nyilatkoztam, emlék­szel? Pont szabadságon vol­tunk, aznap kellett elutaznod. De vajon miért írom le mind­ezt? Ha meghalok, senki se ol­vassa el majd ezt a naplót. És ha újból visszatérnék a földre, akkor már nem volna szükség arra, hogy fellapozzam napló­mat és írásomon keresztül bi­zonyítsam be irántad táplált érzelmeimet. így hát mindezt csak magamnak, önmagámnak írom. 1977. október 18. Számításom szerint az atomreaktoroknak már be kellett volna szüntetni működésüket. A fény gyorsasá­gához közeledem. Mi lesz, ha elérem’ A relativitás elmélete szerint nincs olyan test, amely gyorsabban mozogna a fénynél. Egy óra óta úgy érzem, hogy megőrülök vagy pedig megcá­folom Einstein elméletét. 40 millió kilométeres gyorsasággal haladok másodpercenként. Az élet itt sokkal lassabban pereg, mint a földön, az órák sokkal hosszabbak. Lehet, hogy már hónapok, sőt évek óta repülök. Csak uralni tudnám a rakéta műszereit. Milyenek a hőviszo­nyok kint és milyen lehet a rá­dióaktivitás. 1977. október 30. Elhatároz­tam. hogy a reaktorok közelébe lépek — pedig borzasztó hősé­get sugároznak. Védőruháza­tomban sikerült megközelíte­nem a reaktorokat. Mi lenne ha a reaktorokat most ellenkező irányba üzemeltetném? Mi len­ne, ha most ugyanazt a folya­matot, amely engem ebbe a ma­gasságba kilövellt, a világűrben ellenkező irányba megismétel­ném. Vajon lehetséges ez? 1977. november 2. Három na­pon keresztül dolgoztam ter­vem keresztülvitelén. És sike­rült. A reaktorok hibátlanul működnek. Megint ura vagyok műszereimnek. 1977. december 7. A rakéta sebessége valamivel csökken. 1978. június 4. Most végre - ha szabad ezt mondanom — hazatérek a földre. Meglassítot­tam a rakéta sebességét, sike­rült visszakerülni a naprend­szerbe. Kár, hogy már nincs filmem és nem tudok fényké­pezni. Az utazás legizgalma­sabb része úgy látszik, mér mögöttem van. Most már csak a föld érdekel. A bőrömet vö­rös foltok borítják, hőemelke­désem van. Megpróbálok többet aludni, de nem megy. Borzasz­tó volna, ha most, a visszaúton halnék meg. Nem! Látni aka­rom még az embereket, talál­kozni akarok... 1978. július 31. Átléptem a naprendszer határát. Végre új­ból látom a napot és a földet. Most már csak 6.4 kilométeres sebességgel haladok, mindjárt megérkezem a földre. ktntflc. Tizenkét év múlt el az­óta. Közben már bizonyára má­sok repülték körül a Marsot és átkutatták már Vénuszt is. Nagy meglepetést jelent majd, ha megjelenik. Leült egy pád­ra és gondolkodni kezdett azo­kon a problémákon, amelyek a tizenkét év alatt keletkeztek. Amikor az intézet előtt állt. el­sősorban egy hatalmas már­ványszobrot pillantott meg, amely őt, Andrej Iljint,- világ­űr-utazó ruhában ábrázolta. A szoborhoz lépett és talpazatán ezt olvasta: „Andrej lljin, a vi­lágűr utazás úttörője, 1938- 1977". A vér az arcába szökött. Szó­val nem feledkeztek meg róla. Felment az első emeletre. A fo­lyosón, az ajtók felett ilyen fel­iratokat olvasott: „Az asztro- navigáció tanára". „Az atom­reaktorok laboratóriuma". „Elő­adóterem“.' Szóval most már hallgatók is vannak az intézetben, nemcsak tudományos dolgozók. Háta mö­gött valaki megszólalt. Akarat­lanul is végighallgatta, hogy mit mond az az idősebb férfi a csoportban álldogáló diákok­nak: — Szóval ez az első nap­juk ?z intézetben. Elhatároz­ták, hogy életüket az asztro­nautikának szentelik. Mielőtt rendes előadásainkat megkez­denénk, ma Andrej lljínról. egy kedves jó kollégámról akarok megemlékezni. Intézetünk is az ő nevét viseli. Menjünk, mind­járt megkezdődik az előadás. A megnyitó ünnepségen kö­rünkben megjelenik Andrej lljin özvegye is, a mi szeretett Júlia Iljínovnánk. Andrej belépett az előadóte­rembe, halkan betette maga mögött az ajtót. A teremben összegyűlt diákok riadtan a ta­nárra néztek, amikor az hirte­len elnémult és szinte ajkára fagyott a szó. De még mielőtt magához tért volna, a padso­rokból egy őszeshajú asszony emelkedett fel és önfeledten elkiáltotta magát: — Andrej! Ford. M. M. Kulturális hírek Húszezer év előtti kőbe vé­sett csillagnaptárt találtak Bo­lívia fővárosában, La Paz-ban. A naptár az inkák előtti kor­szakból származik. ★ Thomas Mann válogatott mű­veinek tízkötetes kiadása jele­nik meg rövidesen a Szovjet­unióban. ★ A magyarországi karikatúra művészek Paprika című albu­mát Angliában is kiadták és óriási sikert aratott. Ki kíséri e! Eisenhower elnököt Moszkvába? N. Sz. Hruscsov, a Szovjet­unió Minisztertanácsa elnöké­nek azon határozata, hogy az USA-ba magával viszi a legna­gyobb élő szovjet írót, nemcsak a Szovjetunióban keltett nagy visszhangot, hanem a haladó emberek körében az egész vi­lágon nagy megértésre talált. Az Egyesült Államokban hi­vatalosan még nem közölték, hogy Eisenhower elnököt ki kí­séri a Szovjetunióba, de való­színű, hogy ö is magával viszi a legkiválóbb amerikai írót. Lev Kasszil, a Literaturnaja Gazettában azt írja, hogy Er­nest Hemingway haladó írót il­letné meg ez a megtiszteltetés. Lew Kasszil nemrég részt vett a szovjet írók és művészek amerikai tanulmányútján és a fogadásokon többször megkér­dezték, mit szólna hozzá, ha Eisenhower például Heming- wayt vinné magával a Szovjet­unióba. - Megmondtuk az ame­rikaiaknak, hogy a Szovjetunió­ban nagyon jól ismerik a hala­dó amerikai írókat és egymás­után jelennek meg Caldwell, Saroyan, Faulkner és Heming­way művei, és ott is adják Ar­thur Miller színdarabjait. He­mingway .látogatását nagy örömmel köszöntenénk — feje­zi be sorait Lew Kasszil szov­jet író. A Cyprian Majer- nik kiállítás-terem­ben e napokban megnyílt Sveto Abel fiatal szlovák fes­tőművész kiállítása. A miivész 1929-ben született, a bratis- lavai Képzőművé­szeti Akadémián Mudroch, Fulla és Zelibsky tanároknál tanult. Tavaly Brnó- ban, a fiatal festők országos kiállításán nagy feltűnést kel­tett, az idén pedig a VIT alkalmából festményeit Bécs- ben is kiállították. A kiállított ké­pek főleg tájképek és csendéletek. Amint alkotásain megfigyelhetjük, a művész új eszközö­ket keres, amelyek­kel a mai élet jelenségeit szeret­né kifejezni, emellett nem az a célja, hogy modern legyen és nem lesi az olcsó hatásokat. Tájképeit is eszméiség járja át, főként a szocialista építkezések Az emberek szétszéledtek, mihelyt kiléptek az állomás épületéből. — Bocsánatot kérek, merre van az Asztronautikai Intézet? — Menjen a Metróval, egész a Zjalkovszkij állomásig. — Hol van az? — Talán először jár Moszk­vában? — Nem, azelőtt itt éltem. De már régebben. Tulajdonképpen milyen évet íéunk most? — Milyen évet? Hát valóban nem tudja? — Nem. — 1989-et. — Köszönöm szépen. Mind­járt gondoltam. Az emberek csodálkozva néz­tek rá és a fejüket csóválták. Andrej lljin néhány óra óta megint a földön tartózkodott. A rakéta Moszkvától nem messze ért földet. Mély csönd állt be körülötte. lljin kinyi­totta a kabinja ajtaját, Amikor a friss reggeli levegő megcsap­ta az orrát, azt hitte, hogy el­ájul. Szóval tizenkét évvel eze­lőtt hagyta el a földet. Hová menjen most? Haza? Júliához? Nem. Először az intézetbe megy. Bizonyéra halottnak ta­Bukarest alapításának 500. nő a évfordulóját szeptember 20-án ünnepelték meg. A bukaresti színházak megrendezték a „leg­jobb előadások hetét". ® * ★ Az őszi párizsi képzőművé­szeti idény nagy eseménye Lo- riou kiváló francia festő kiállí­tása lesz, aki Atomkorszak cí­mű és más időszerű alkotásáért elnyerte a kritika nagydíját. A kiállítás egyik fénypontja az a három 30 négyzetméteres kép lesz, amely azokat az őrülte­ket ábrázolja, akik romlásba akarják vezetni az emberisé­get. ★ A modern technika minden vívmányával fészereit új film­stúdió készül Peking közelében, a Kínai Népköztársaság alapí­tásának 10. évfordulójára, ok­tóber elsejére. ★ Moszkvában, a filmfesztivál keretében bemutatták Anna Frank naplója című amerikai filmet. Ezzel kapcsolatban meg­említjük, hogy a címszerepet eredetileg Anna Frank iskola- társának és jó barátnőjének Ellen Blueth színésznőnek kí­nálták fel, aki a szerepet nem vállalta. Magatartását a követ­kezőképpen indokolta: Annával együtt éltem át a háború bor­zalmait, a padlásról, ahol el voltunk bújva, a koncentrációs táborba vittek. Én túléltem ezt a szörnyűséget, szegény Anna azonban elpusztult. Nem volna bátorságom a felvevőgép előtt feleleveníteni azokat a borzal­mas tapasztalatokat, és egész bensőm tiltakozott az ellen, hogy szegény Anna neve alatt váljék belőlem híres filmszí­nésznő. karosszékben. mény. Olajfest­Mozaikmunka. Fiatal leány. ragadják meg képzeletét. Színei egyéniek, szereti a színek tob­zódását és finom megérzéssel szokatlan hatásokat vált ki. Ké­peit elsősorban a formák egy­szerűsége és a színek gazdagsá­ga jellemzi. A No a karosszékben című képe az egyetlen kiállított képei közül, ahol emberi alak áll az előtérben. Az Özvegy című alkotásán a sötét felhőkbe borí­tott égbolt, a száraz faágak és a temető csak kiegészíti a. ken­dőbe burkolt női alakot. Mesteri tökéletességet ér el Abel a mozaikmunkában. Apró, különböző színű üvegekből, kö­vecskékből összerakott képei ar­ra engednek következtetni, hogy a mester ezen a téren egész egyéni utakon jár és monumen­tális mozaikmüvei a jövőben bi­zonyára sok szép új épület dí­szévé válnak. A kiállítás sikere komoly lé­pést jelent a fiatal művész út­ján. M. M. Anne Vernon francia színésznő a Bel Ami és az Eduárd és Karolina című filmekben aratta eddig sikereit. >■ Képkiállításon

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents