Új Ifjúság, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-06 / 1. szám
Tamási Áron: Amikor még legényke voltam, azt gondoltam magamban, hogy az esztendőnek van tizenkét fia és azok között a legidősebb December. Azóta sok naptárba belenéztem s néha a zsebemben is hordoztam egy-egy fiúkalendáriumot, de a hónapokat most is úgy tekintem, mint az esztendő fiait. Természetesen azóta megnőttek ezek a fiúk is, sőt nem is fiú már December, hanem ember. Bölcs ember. Ha van is, bölcs ember van ma a legkevesebb, pedig ilyen világban a sok is kevés volna ebből. Nem csoda hát, hogy türelmetlenül és jó reménységgel vártam Decembert. Gyöngéden melengettem minden hírt, ami érkezéséről szólt; de amikor megtudtam, hogy éppen hétfőn érkezik, azon egy kicsit elgondolkoztam. Nem lehetetlen, tűnődtem magamban, hogy ez a bölcs öreg December is megváltozott az idővel. Talán még novemberben beiratkozott valami szervezetbe, melynek a tagjai csak hétfőn jöhetnek a világra. Vagy új rendszertakar ő is, melynek a jegyében, a l^gaprólékosabb pontossággal együtt és egyszerre kezdődik a nap, a hét, a hónap és az új korszak. Olyan volt ez a gondolat, mint a kísértet. Jött és elment. Aztán kétségek nélkül múltak a napok s elkövetkezett vasárnap is. Vagyis November utolsó napja. Gondoskodtam róla, hogy jó meleg legyen a szobában; s ami vendégnek jó lehet ilyen téli Időben, azt is mind előkészítettem. Így vártam Decenröert, aki a szelek és a csillagok menetrendje szerint éjfél után egy másodperccel meg is érkezett. Az első pillantásra úgy tűnt nekem, hogy sápadt és törődött, sőt mogorva is egy kicsit. Hirtelen nem tudtam, hogy mire véljem a dolgot: valami betegségre-e vagy politikára? Mégis kedvesen köszöntöttem és olyan örömmel, mintha rajta is csupa derűt és bizakodást láttam volna. Leültettem közel a kályhához és ami jó volt a házamnál, azt mind odahordtam neki. Láthatólag jónéven vette a figyelmet, mert a vonásai hamarosan enyhülni kezdtek s a szemében is rokon lett a fény a csillagok fényével. — Miképpen szólíthatom? — kérdeztem tőle. Meglepődve nézett rám December, mintha nem értette volna, hogy mire megy nála a kérdés. — December vagyok — mondta.- Azt én tudom - feleltem neki - hiszen nem most találkozunk először. Ezelőtt egy esztendővel is volt szerencsénk, sőt harmincegy felejthetetlen napot töltöttünk mi együtt. De azóta sok minden történt a földön s különösen erre nálunkfelé. — Tudom — mondta December. — Találkoztam mind a tizenegy öcsémmel s azok mindent elmeséltek nekem. Különösen Szeptember öcsém. A háborút, a bajt s a gondot: azokat én mind tudom. Csak azt nem tudom, hogy az én megszólításommal miért volt fennakadva? Gondoltam, nem kerülgetem a dolgot, hanem egyenesen megmondom.- Nem lett kegyelmes úr? — kérdeztem tehát. S jól tettem, hogy ilyen sző- szerint megmondtam a gondolatomat, mert December nevetni kezdett.- Sem kegyelmes, sem mél- tóságos nem lettem — mondta bölcs derűvel. — Egyszerűen December vagyok, amióta csak vagyok. Világnézetet sem vettem újat, sem jelvényt nem szereztem. Megtartottam a régi szokásaimat. Hideg a természetem, de a becsületből nem engedek s a szívem forrón dobog a karácsonyi eszmében. Szeretek havazni s mindent becsülettel megteszek, hogy éjjelenkint a csillagok ragyogjanak. Ilyen változatlan és egyforma vagyok én, s az is maradok örökké. S így van ez jól, tessék elhinni. Mert aki megváltoztatja magát, az végül a nappal és az éjszakával, az órával és a perccel együtt változik. A rend helyébe így jön a rendetlenség, amikor senki sem tudja, hogy valójában melyik az ő helye és mi az ő dolga. Erre tanít a tapasztalat, amiből én éppen eleget szereztem. És a számtalan példa, amelyek közül csak egyet akarok említeni. Mégpedig azt az egyet, amelyet a mi családunk mutat. Tizenketten vagyunk testvérek s mi mind a tizenketten más természetűek vagyunk. Okosan és megéntéssel beosztottuk egymás klfött a munkát, amit természetünk szerint ezen a földön legjobban végezhetünk. Január öcsémnek marasztalni Kell a havat, vagy mindenképpen ' szerezni a felhőkből, ha nincs. Februárnak meg kell törnie a jeget és reményt mutatni. Március felébreszti a földet s rábeszéli a napot, hogy néha jóval bíztassa a világot. Április megküzd a múlandósággal, mint egy szeles vad kölyök. Május hirdeti a győzelmet és a szíveket szerelemre összeszerzi. Június harsány kedvvel előljár, amikor minden énekel. Július áldásba borítja a földet. Augusztus bú- sásan fizet annak, aki dolgozik. Szeptember iskolába küldi a gyermekeket és a fákat bölcs megnyugvásra tanítja. Október megcsinálja a szüretet, hogy bánatban és örömben egyaránt legyen jó bor. November pedig gyászolja a bajbajutott világot, melyet én csak mesével tudok hitben megtartani, de megtartom addig a napig, amíg eljön a Megváltó ... Meghatottan néztem Decemberre. — Nagy szerencse, — mondtam neki — hogy legalább az Esztendő fiai így gondolkoznak. — Nagy szerencse bizony — hagyta helyben December. — Az emberiség legnagyobb szerencséje! De a sors őrizze meg az embereket attól, nogy az Esztendő fiai között is felboruljon a rend és kitörjön a testvérháborúság!.. Isten óvja a világot attól, hogy például Január öcsém irigységből és hatalomvágyból Június helyére törjön, mert ez az egyetlen törvényszegés pusztává tenné a földet és az emberi életet. Egyszerre úgy megborzadtam, hogy így kiáltottam fel: — Még a gondolat is borzasztó, December úr! — Dehát erről szó sincs ... — folytatta mosolyogva December. — Nekünk eszünk ágában sincs, hogy föllázadjunk az isteni és a természeti törvények ellen. Június nem akar jéggel uralkodni s nekem sem jut afféle eszembe, hogy kivirá- goztassam a fákat. Egyedül arra törekszem, hogy tisztességes hideg legyen. Befödöm hóval a vetéseket és a vizeket jéggel... Pilinkéztetem a hópelyheket, hogy a szem gyönyörködjék bennük, mialatt én a gyermekekben gyönyörködöm, akik csil- Togó havammal játszanak, csúszkálnak, és a jégen bolondos jókedvvel keringenek. A férfiaknak megízesítem az ő munkájukat, mit a jó meleg szobákban és a hivatalokban végeznek; a lányoknak mulatságot szerzek, a fiúk tudományát pedig gyarapítóm. Az öregeknek meggyújtom a tüzet, hogy annak a melegénél az elmúlt szép időkre emlékezzenek. A szép asszonyoknak felsegítem a cicomás bundát és megcsípem a fülük cimpáját. Mindenkinek egyformán kiosztom a hideg igazságait és különösen megdideregtetem azt, aki békétlen dologban korteskedni jár. A városokban felvirágoztatom a színházakat, az éneket és a táncot; a falusiaknak pedig időt adok a pihenésre. A fákat fehérbe gyöngyözöm, a madaraknak búvóhelyeket ajánlok, a medve álmait mézzel bekenem és a nyári bűnök miatt éheztetem a farkasokat. No, gondoltam magamban, van dolga elég szegény öreg Decembernek, pedig a disznóölést nem is mondta, sem az ártatlan csemetefenyőkről nem emlékezett meg, akiket levágnak karácsony előtt. De nem akartam szólani ezekről, hogy gondjait ne szaporítsam. Inkább a mese dolgára voltam kíváncsi s megkérdeztem: — Azt szereti legjobban, mesét mondani ? — Azt bizony — mondta. — Mert az igazság a mesében él. Ügy mondta ezt, mintha már ő is belényugodott volna abba, hogy az igazság csak a mesében élhet. Szép dolog a bölcsesség, gondoltam magamban, de azért annak is van haiira! S ez már a határon túl van, ez a hiedelem, hogy a mese a hontalan igazság egyetlen menedékhelye. Töröcsik Mari az Édes Anna című film legfiatalabb szereplőjével, Bandikéval. — Csak a mesében? — kérdeztem. — Csak — felelte. — Hát akkor — folytattam békétlenül — mi csak haszontalankodunk, amikor küszködünk az igazságért!? Nem volna jobb, ha mi is mesébe bújnánk, ahol legalább együtt lehetnénk az igazsággal? Jóságosán nézett rám December s azt mondta: — Vannak emberek, akiknek olyan az élete, mint a mese. Kevesen vannak ilyenek, de az Isten ezek miatt könyörületes az emberi nemhez. Nagy veszteség érte a világirodalmat Lion Feuchtwanger haladó német író december 22-én 74 éves korában Kaliforniában meghalt. Közvetlenül halála előtt így válaszolt a Sovjetsz- kaja Rosszija nevű lap újévi ankét jára: „Még mindig sok hatalmon levő személyiség és sok állam van, amely a feszültség fokozásában, a hidegháború fokozásában, a leszerelés megakadályozásában látja érdekét. A józan ész útja lassú és nehéz. Mégis, aki nem vak, láthatja, hogy 1958 folyamán minden akadály ellenére sok hasznos lépés történt ezen az útor és nem utolsó sorban a szovjet nép türelmes erőfeszítéseinél eredményeként. Minden je! arra mutat, hogy 1959-ben i józan ész új győzelmeket arai a haszonlesés, a butaság és a: ostoba makacsság ellen folytatott harcban“. S ahogy ezt kimondta, mindjárt készülődni kezdett. — Megyek, — mondta - mert sok a dolgom. Havazni kell és a szent Borbála ágyúját megpucolni; — Mindenki hálás lesz! — mondtam neki. Erre December elkacagta magát s így szólt: — Különösen Szilveszter! Látszott az arcán s a hangjából is ki lehetett érezni, hogy nincs jó véleménnyel Szilveszter felől. — Nem hiszem, - mondtam neki — hogy December urat Szilveszter is ne szeretné. — Szeret, de eltemet — felelte December. Egyebet nem tudtam erre mondani, csak azt, hogy ilyen az élet. S December sem tehetett erre egyebet, bölcsen bólogatott. Aztán elment, hogy szorgosan téli munkához lásson. Mindenekelőtt rengeteg hő- pelyhet kellett csinálnia, mert November a készletből sokat elfogyasztott. 1941. A ROZSNYÖI PEDAGÓGIAI ISKOLA tanulói az 1957 —58-as tanévben szép eredményeket értek el a képzőművészet terén is. Ezt bizonyítja az a tény, hogy az iskolák közötti országos versenyben elnyerték az első díjat. Az iskola tanulói közül Lipták László, Ferencz Magda és Mázik Mihály IV. osztályos diákok dolgoztak igen tevékenyen. Elismerést, dicséretet érdemelnek munkájukért és azért, hogy alkotásaikkal gazdagították a rozsnyói pedagógiai iskola hírnevét. Remélhető, hogy az új esztendőben szintén szép eredményeket érnek el. PÁLINKÁS GYULA, Rozsnyó. A KOMÁROMI 11 ÉVES magyar tannyelvű középiskolában 1958. december 18- án megtartották a CSISZ kiértékelő gyűlését. Az ösz- szcjövetelen jelen volt minden CSISZ-tag s eljöttek az érdekelt tanár elvtársak is. Foglalkoztak a tanulók kulturális tevékenységével, a sporttal és a szervezeti élet legfontosabb kérdéseivel, továbbá megvitatták a CSKP KB levelét. A fiatalok kiemelték a levél legfontosabb pontjait s a következő kötelezettségvállalásokat tették: 1. A XI. A. osztály vállalta, hogy mind a tanulásban mind a magaviseletben lényegesebb jobb eredményt mutat fel az elkövetkezendő félévben, s a jobb tanulók a gyengébbek megsegítésére sietnek. 2. Társadalmi munkábó az eddiginél jobban kiveszi! részüket. (A komárom sportstadion építésénél segítenek.) 3. Kulturális téren magasabb színvonalra emelik iskolájuk munkáját. A CSISZ-fiatalok hangsúlyozták, hogy iskolájuk a; 1958-as év utolsó négy hónapjában minden téren jc munkát végzett. Az eredményeket azonban nem követheti elbizakodottság, i amint a gyűlésen látni lehetett, erre nem is kerü sor. Az iskola tanulói csereakciót akarnak szervezni a; érsekújvári magyar tannyelvű iskolával, éspedij úgy, hogy mindkét iskol; fellép kultúrműsorával, f karácsonyi szünet befejezése után közösen megtekintik a komáromi Magyai Területi Színház Dodi cími előadását, és elbeszélgetne! a darab szerzőjével, Dávi( Terézzel. A fiatalok decem bér 20-án nagyszerű Télapó estet rendeztek, amelyér a CSISZ felettes szervétő elismerésben részesültek. MÉSZÁROS JÓZSEF Komárom. K i ne ismerné Móricz Zsigmond Égi madár című elbeszélését. Remek, kitűnő, az újdonság varázsával ható helyzetjelentés ez a századeleji írás. Magyar író Móricz előtt még nem írta meg az osztályokra hasadt falut, ő rajzol először félelmetes képet a felfedett osztályellentétekről, nagygazdák kegyetlenségéről, embertelenségéről, telhetetlen szerzési vágyáról s arról a konok hitükről, hogy pénzért minden megszerezhető; becsület, szerelem. A novella meséje egyszerű, könnyen felfogható és áttekinthető. Arról szól, hogy az egyik szegény ember eladja a lányát a falu özvegyen maradt első gazdájának. Szerelemről szó sincs, a lány csupán azért megy Komáromihoz, mert szabadulni akar a szülői ház nyomorúságából. Ám ilyetén kitörésének, felkapaszkodásának hamar megérzi a keserű ízét. Az előkelő rokonság sógorasszonyán keresztül fejezi ki iránta megvetését. Kétszeres erővel fáj a kitaszítottsági érzés a lányban, Panniban, mert maga akarta és szülei akarták a „fényes“ életet s most már viselheti, ha bírja! Választhatott volna hozzávaló legényt, a cigánysoron lakó napszámos Miskát, — őt szerette nagyon — de a szerencse nem kedvezett neki, a legény három és fél esztendőre berukkolt s ez az idő bizony bőségesen elég volt arra, hogy a lány ne tudjon ellenállni a Komáromi gazda kínálta csábító lehetőségnek. Fiatalasszony lett, nagy vagyon, fényűzés, hiúság, gőg megszállottja, ám mindez nem teszi teljessé az életét, mert hiányzik a házasság legfontosabb kelléke: a boldogság! Vergődik, kínlódik, szenved Panni és szinte mánikusan harcol az első g«zda feleségének kijáró tekintélyért — hasztalan. A rokonság kinézi, tegnapi sorstársai pedig megútálják. Kiábrándul, később megcsömörlik a százszor megálmodott „jóléttől“, és mikor első igaz szerelme, Miska visszatér a faluba, egy báli éjszakán megszökik a legénnyel. M aga a mese olyan, hogy csábít a megfilmesítésre. Hiszen a lendületes móriczi sodrásban, a drámaisággal telített helyzetekben rengeteg az olyan epizód, amely éppen azért, mert tömören jellemez és a századelő falusi világának keresztmetszetét adja — igen teljes és dús képet fest az életről. Ám más az elbeszélés és megint más a film. A Égi madár, mint olyan, kitűnő írói alkotás. Megmutatja a vagyonosok embertelenségét és a szegények erkölcsi fölényét s nem hallgatja el azt sem, milyen önzővé, kapzsivá torzította a kapitalizmus falun a szegényparasztság egyrészét, amint az a lányukat eladó szülők rajzából is kiderül. Amit azonban az író néhány odavaló szóval ábrázolni tud, azt a film csak képkockák egész sorával képes kifejezni. És még ez sem elegendő. Az elbeszélés bizonyos átértelmezésére lenne szükség, hogy a film maradéktalanul visszaadhassa az író elképzelés^:. De mivel ezt sem a forgatókönyvíró, (Cseres Tibor) sem a rendező (Fehér Imre) nem tette, a filmalkotás megmaradt a középszerűség színvonalán. Az elbeszélésből sok lényeges momentum került a filmbe, s ez javára írható a rendezői elképzelésnek, viszont néhány egészen másnemű anyag is helyet kapott a feldolgozásban, mint például a sógornő szeretkezési jelenete az istállóban, ami teljesen felesleges, nincs rá szükség. Mindezektől eltekintve a film sehol nem lépi át a jőízlés határát. A szereplők, Szabó Ildikó, Szirtes Adám, Kiss Manyi, Kjss Ferenc és a többiek művészien oldották meg feladatukat és ha nincs is a filmen alakításra nagyszerű megrázó pillanat, ez nem róható fel az ő hibájuknak. Móricz nagylélegzetű elbeszélésének magvá kellett volna filmnovellává érlelni. Bátrar merészen kellett volna kezelni az anyago s nem lett volna szabad visszariadni a filmesz tétikusok kívánta átértelmezéstől. Rendező é forgatókönyvíró kezét megkötötte a Móricz tisztelet s talán ez az oka annak, hogy a filr nem vetekedhet a hallatlan erejű elbeszélés sei. A nézők körében elhangzottak olyan véle mények is, hogy a befejezés olcsó, limonádé ízű, happyendszerű. Ezzel a véleménnyé azonban nem lehet egyetérteni. Ismerni kell a elbeszélés fennkölt célját, amelyet már a cím ben érzékeltet az író, hogy a dölyfös és hará csoló gazdagság fölött mégis az Égi madái a fiatalok, a szegények szerelmének megront hatatlansága győz! H elyes tehát, ha a rendező ehhez a tiszte letes írói szándékhoz ragaszkodott. A Égi madár című film alkotói a tiszta embere két vetítik elénk, a szegénység rettenete szorításában a bátor és folttalan fiatalokat akiket a saját sorsuk tanít meg arra, hog nincs alkú, a túlsó oldalon nem lehet egyez kedni, oda nem lehet átmenni, a szemétbe kapirgáló, káráló tyúkélet helyett égi madár ként bátran fel kell vágni a magasba! Közepes filmet láttunk s kitűnő elbeszélés olvastunk, kár, hogy forgatókönyvíró és ren dező nem aknázta ki egészében s nem szőtt tovább az elbeszélés szálait. MACS JÖZSE1 f'4
