Új Ifjúság, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-06-16 / 24. szám
A bajorországi Regensburg fölött, a Fekete Erdő irányában fekszik Cham mezőváros. E helység messze vidéken előnyösen ismert búcsújáró központ csodatevő kúttal, amelyben vízzel vegyesen tifuszbacillusokat is tartanak. így aztán érthető, hogy a városka másik nevezetessége egy sok férőhelyes kórház, ahová a bajor zarándokokat szállítják, miután teleszívták magukat a csodatevő kút vizével. Kevésbé ismeretes azonban, hogy a kolostorkertben található Falterstack Ágoston szerzetes szobra, egy ügyetlen kézzel faragott emlékmű, amely körül kőből mesterkedett lovak, medvék, rókák és szamarak hevernek. Mi nagyot tett ez a bencés barát, miért táboroznak körülötte a kőállatok! Ha az ember bemegy a klástrom könyvtárába, az egyik sarokban pergamenbe kötött ódon könyvet talál, a következő latin nyelvű címmel: A szentek és az állatok — Irta Falterstack Ágoston bencés szerzetes a helybeli kolostorból. A könyvet a müncheni püspöki nyomda adta ki 1782-ben. Ha belapozunk, tüstént világos előttünk, mily fontos mű ez a különféle állatok jó hírnevének öregbítésére. A szentéletű páter beavatja a hívő keresztényeket az állatok életének titkaiba, megemlékezik mindazokról a csodákról, amelyek a különféle fajtájú négy - sőt többlábúak- kal történtek, mihelyt valamelyik szenttel találkoztak. Az állatok olyan csodákra voltak képesek, hogy az istenfélő bajor zarándok — a mű legújabb kiadását lapozva, amelyet a kolostorban viszonylag olcsó áron, három márka ötven pfennigért sóznak a nyakába — nem fogy ki az ájtatos keresztvetésekből és istenfélelemmel gondol a megtévelyedett, de a szentek segítségével ismét helyes útra tért teremtményekre. Egy helyütt például szó van arról, ami Szent Eusztachhal történt. Ez a derék férfiú az erdőben egy medvével találkozott. A medve gaz elvetemültségében már-már kezet, illetve mancsot emelt a szentre, hogy elfogyassza őt reggelire. Ha ez megtörtént volna, a klerikális lapok nyilván úgy számoltak volna be az esetről, hogy egy szabadgondolkozó medve gyalázatos, elvetemült merényletet követett el az egyház hű fia ellen. A jó Eusztach azonban nem ijedt meg a mackótól, nagyot húzott a hátára botjával és ráparancsolt, hogy vigye el őt Rómába. A medve fejet és térdet hajtott, Szent Eusztach a hátára ült és szerencsésen el is jutott az örök városba. Megérkezése után a pápa különkihallgatáson fogadta a medvét, majd a derék állatot kitömték és mindmáig mutogat-' ják a vatikáni gyűjteményben. Az állatoknak különben is sok bajuk volt a szentekkel. A már ©ZGRTGK említett Szent Eusztachot cellájában rendkívül, gyötörték a poloskák. Akkoriban még nem ismerték a ma használatos féregirtó szereket, rovarport, tinktúrákat, és a poloskák éjjel-nappal vígan szívták a hithű keresztények és az istentelen pogányok vérét. A legtöbbet a maga idején Szent özséb szenvedte tőlük, akinek a cellájában az idézett mű tanúságtétele szerint kétszáznyolcvanezer jól fejlett példány tanyázott e könyörtelen vérszopók- ból. És kérte az Urat Szent Özséb, hogy szabadítsa meg őt e csapástól, és egy reggel An- tiokia városának lakói látták, miként masírozik kettőszáz- nyolcvenezer poloska katonás rendben a szerzetes cellájából a tenger partjára, önként vetve véget életének a hullámokban. Alighanem ez volt a legtömegesebb öngyilkosság, amelyet a történelem ismer. Van azonban sok más állat is, amely könyörtelen. makacssággal gyötri a hithü keresztényeket. Krisztus után a kilencedik században a Frank Birodalom egyik városában egy istenfélő szűz élt, bizonyos Cölesztína. Mit hímezzünk - hámozzunk, mondjuk ki kereken: az erényes dolgokról alantas emberi gondokra tereljék. A püspök hitközségében ájtatosságokat rendelt el, és a bolhák eltűntek, az istenfélő Cölesztína szerény kamrájában nem maradt utánuk más nyom, csak enyhe kénkő és kátrányszag. Rendkívül érdekes egy olasz kapucinus barát története, aki a halastó körül sétálva kételkedni kezdett Jónás és a cethal történetének igazságában. Nyilván tanult ember lehetett, tudta a természetrajzból, hogy a cethalaknak igen szűk a toroknyílásuk és ezért csak pu- hányokkal táplálkoznak, nem pedig izraelita prófétákkal. Amikor már gyökeréig megrendült benne a hit, kiugrott a halastóból egy ponty és elnyelte őt. Az eset nagy feltűnést keltett, sok ezer főnyi tömeg csődült össze a tó partján, és Falterstack Ágoston az esetről beszámolva a lelkiismeretes riporter szabatosságával jegyzi meg. hogy a „potyka csak akkor hányta ki a hitében megingott szerzetest, miután ismételten könyörgő körmeneteket indítottak útnak a tóhoz“. E részletes beszámolóból mai szemmel nézve csak egy száraz, de gyászos befejező mondat máglyán égetik vala meg, és a tűz láttán meggyógyul egy minden tagjában béna férfiú, és mankóit befalaztatták vala a székesegyház alapjaiba, amelyet ehelyütt József, a Genovai Köztársaság dózséja építtetett vala“. Az illusztris szerző megemlékezik továbbá egy tehénről. Ez a tehén Münzhübel gazdag nürnbergi polgár csordájából származott. 1619-ben Nürnberg vidékén marhavész pusztított, amelynek a várnagy is áldozatul esett. Ez is bizonyítja, hogy e marhavész a polgárság leg- derekabbját sem kímélte. A szóbanforgó tehén ugyancsak súlyosan megbetegedett és Isten kegyelméből elhalálozott. Amikor kiszállt belőle a pára, éppen egy processziő haladt arrafelé Miksa püspöki helynök vezetésével és ettől a tehén ismét feltámadt. Hadd említünk meg még egy esetet. Szent Szerapion szelíd kígyójáról van szó. Igen derék állat volt. Ilyen kígyók ma már nem születnek. Négy esztendeig a sivatagban tejével táplálta remete gazdáját, s e tejnek nyilván igen nagy volt a tápértéke, mert Szerapion ez alatt az idő alatt annyira meghízott barlangjában, hogy amikor ki akarták hozni belőle, vésővel és pöröllyel kellett szétverni • barlang elejét. E néhány szemelvényből, úgy hiszem, mindenki előtt világos, miért állítottak a chami klást- romban szobrot Falterstack Ágostonnak. A derék szerzetesnek sikerült rehabilitálnia az állatokat, és ugyanakkor igen fontos kulturális előmunkálatokat végzett a mai politikai villongások szempontjából, hisz e sorokat olvasva talán végre meggondolják a nemzeti szocialisták, hogy politikai ellenfeleiket az állatvilágból vett címekkel ruházzák-e fel. Hisz ezzel az egyedül üdvözítő egyházat káromolnák. $$<'$ <■ v <$0 '■ s % ? P , • *£* »f >■ ÉÉÉ í'-s, i g Heather Sears, angol filmszínésznő „Ester Costello élete“ című darabban tűnt fel először. Most nagy sikert aratott a Cannes-i filmfesztiválon és nagy jövőt jósolnak neki. Kiállításon Bratislavában a Szlovák Nemzeti Képtárban néhány nappal ezelőtt nyílt meg Frantisek Bidlo cseh karikaturista kiállítása. Bidlo áhhoz a nemzedékhez tartozik, amely még az első köztársaság idején élvonalban harcolt az uralkodó kapitalista rendszer ellen. Proletár művész volt és nem félt megmondani az igazat. Hogy annak idején milyen hatást gyakoroltak politikai karikatúrái, azt abból látjuk a legjobban, hogy rajzait számtalanszor elkobozták. Mint az Avantgarda és a Rudé právo rajzolóját koncentrációs táborba vetették. A terezini koncentrációs táborban szabadult fel, de olyan betegen, hogy néhány nap múlva, 1945. május 9-én ötven éves korában meghalt. Főként politikai rajzaival tűnt ki. Annak ellenére, hogy a kiállított karikatúrák 20-25 évvel ezelőtt keletkeztek, még ma sem vesztették el időszerűségüket. Elég, ha végignézünk a kiállítás anyagán, és megállapíthatjuk, hogy olyan ember alkotta őket. akinek nehéz sorsa volt és belső kényszer késztette arra, hogy alkosson. A politikai szatíra rajzolás terén forradalmat idézett elő. M. M. a p* Németország a legtisztább ország a világon Első az elsőrangúak között hölgynek bolhái voltak. Vallásos bizalommal fordult a reimsi püspökhöz és szűzi szeméremmel avatta be őt gyötrelmeibe. A püspök isteni sugallatra úgy vélte, hogy a bolhák tulajdonképpen ördögök, amelyek azért csípik a szűz Cölesztínát, hogy zavarják az imádkozásban, és figyelmét a fennkölt mennyei JÁN KOSIRA: <Siraló ének Június 10. — Lidice és Oradour emlékezetére Nem térnek vissza már, kiket agyongyötörtek: a vértanúk sora körülfonja a Földet. Ő, hányán vannak, kik estétől reggelig hallgatják: hogy zokognak holt szeretteik! S bezárni nem lehet e szörnyű álmoskönyvet: a lapok börtönéből a holtak kiszöknek; öklét rázza férfi, szeme holt parázs, a gyermek karja csüng, a teste vézna váz, a asszony megrándul, vádló kezének árnya ráhull a házak vérben fürdetett falára. Nincs béke már, — a sír él s dobban és hörög, s amerre elvonult az ártatlan csapat: nyomukból, mint örök nyílt sebből, vér csöpög — lelkűnkben nem csitul a bánat és harag. Hallom a hangjukat: „Kínok tüzében égünk, hóhérainkat adjátok ki nékünk ...“ A forró könnyfolyók nem, nem apadtak el, az elfulladt sikoltás még visszhangra lel. A roppant katlanba milliók teste dőlt s élnek, hiába csapták rájuk a fedőt. Körülöttük a föld reszket és dübörög, sírnak, sikonganak, — a gyötrelmük örök — : „Töviskoszorúnkat széttépi csontkezűnk, s a gyáva gyilkosok felett ítélkezünk ..“ KI tartja számon a megkínzottak hadát? Vajon ki hallja meg a vértanúk szavát? Nem térnek vissza már többé, kiket megöltek, véres koszorúként fonják körül a Földet. Valóság volt mindez, vagy borzalmas álom? Valóság volt! - De új nap int a láthatáron, a téboly és a szenny fölöttünk elviharzott, szabad ember, a tiszta fényben mosd meg arcod! (Fordította: KÉPES GÉZA) hiányzik: „A hullát beszállították a kórbonctani intézetbe“. Kevésbé bús véget ért Johann Pilling regensburgi tímármester. A boldogtalan nem érte fel ésszel, hogy a föld nem gömbölyű, amint azt 1482-ben a római birodalom valamennyi templomának szószékéről meghirdették. Az elvetemült eretneket a hely színén úgy összecsípték a darazsak, hogy feje megdagadt, és amint a könyv szentéletű írója gúnyosan megállapítja, „hasonlatos vala a gömbölyű földgolyóbishoz“. Kevesen tudják, hogy Alanus püspök, aki Chlodwig királyt rászorította a keresztség felvételére, galandférgektől szenvedett. Ebben nincs semmi különös, hisz akkoriban nem léteztek egészségügyi bizottságok, amelyek elkobozzák a piacon a trichinás húst. Alanus püspököt tehát kínozta a galandféreg. Egy éjszaka jelenést látott: azt álmodta, hogy farkasbundából vetett nyoszolyájához egy ragyogó alak lép, barátságosan megveregeti a vállát és klasszikus egyházi latinsággal így szól: „Zarándokolj el a Szentfölre, egyél egy maroknyit Palesztina szent homokjából, igyál a Holt-tenger vizéből és rágj meg egy libanoni cédrust.“ A derék püspök megfogadta az orvosi tanácsot, pontosan betartotta a kúrát, ami annál köny- nyebb volt, mivel akkoriban még nem ismerték sem az aréka-diót, sem a Santoninnak nevezett orvosságot. A gyógykezelés eredményéről Falterstack Ágoston szerzetes a következőket írja: „És kijőve a püspökből egy irtózatosan hosszú galandféreg. amely 769 láb és 12 hüvely hosszú vala. E szörnyeteg minden cikkelye ragyogó csillag jelét viselte magán, de a csillag alatt feketén pontozva leselkedett az ördög patája. Midőn a galandféreg kijőve a püspök testéből, egetverőn ordít vala mindaddig, míg a püspök szolgái agyon nem verik vala. A szörnyeteg galandférget Génua városában Kevés emberről, még inkább művészről állítható, hogy életében mindig elégedett volt, mindent elért, amire vágyott. Velazquez az ilyen ritka emberek közé tartozik. Békességben, nyugodtan élte napjait — és alkotta remekműveit. Csendesen szemlélte az életet és ecsetjével mindent a legapróbb részletig úgy örökített meg, ahogy azt látta. így tudtán kívül a nagy realista festők elődjévé vált. Diego Rodriquez de Silva y Velazquez 360 évvel ezelőtt született a spanyolországi Sevillában. Már fiatal korától kedvet érez a rajzoláshoz, jegyzetfüzetei az életből ellesett mozzanatok skicceivel telnek meg. Elhatározza, hogy hivatásul választja a művészetet. Nemesi származású apja szó nélkül beleegyezik választásába. Velazquez hosszú éveken keresztül kedvenc tanítványa mesterének, míg egy napon a veje lesz. 1618-ban feleségül veszi Pacheco gyönyörű szép lányát, Juliannát. Huszonhárom éves . korában már két kislány édesapja a fiatat festőművész. Hogy növekvő családja jólétét biztosítsa, alig teszi le az ecsetet kezéből. Megfest mindent, amit lát. Képeinek témáját a mindennapi életből meríti. (A vízhordó, A vén szakácsnő, Étkező parasztok). Alkotásai a való életet tükrözik vissza, minden szépítés vagy túlzás nélkül. Mindent művészi szempontból néz, tárgyilagosan, a szegénységet is. Képei nem lázíta- nak, de feltárják az igazságot. Velazqueznek ebben a korszakban jobb a megfigyelöképessége, mint a fantáziája. Nem nyúl olyan Tizenkét éves korában az akkor tárgyhoz, amit nem ért meg tőkeletesen. Sajat magáról inkább azt hangoztatja, hogy: „Inkább vagyok első a másodrangúak között, mint második az elsőrangúak között“. Zsenialitása és szorgalma azonban csakhamar az elsőrangúak közötti elsők közé emeli. sikerei tetőfokán lévő Herrara iskolájába iratkozik be, de csakhamar rájön, hogy túlnőtte mesterét. Otthagyja tehát és új tanítót választ Pacheco személyében. Tőle tanulja meg a fiatal Velazquez figyelni a természetet és élethűen visszaadni azt. Pacheco nem is annyira nagy művész, mint jó tanító volt. Nem kényszerítette tanítványait, hogy az ó nyomdokaiban haladjanak, sót bíztatta őket, hogy saját utat tapossanak ki maguknak. Velazquez: Udvarhölgyek című világhírű festménye Amikor IV. Fülöp kerül Spanyolország trónjára, elhatározza, hogy a fővárosban próbál szerencsét. Az új király művészetkedvelő hírében áll, bemutatja tehát neki műveit. Fülöp el van ragadtatva, megrendeli nála arcképét, s mikor ez elkészül, elrendeli, távolítsák el az összes eddig róla festett képeket, mert ezután csakis Velazquez festheti öt le. Meghívja udvarába a fiatal festőt és udvari bolondi rangra emeli, ami viszont mitsem izgatja a nemesi származású művészt. Oj korszak kezdődik Velazquez életében. Andalúzia „szegény népének" helyét a madridi udvar nemesei váltják fel vásznán. De őket is egyszerűen és egyszerűnek festi, nem hízeleg, a valóságot adja vissza, annyira, hogy képei szinte lélegzenek és beszélnek. Vetélytársai szemére is vetik, hogy ő „csak" egy arckép- festő. De nemsokára alkalma nyílik bebizonyítani az ellenkezőjét. A király pályázatot hirdet a mórok Spanyolországból való kiverésének vásznon való megörökítésére. A versenyben Velazquez vetélytársai és ö maga is részt vesz. A díjat egyhangúlag Velazqueznek ítélik oda. A kép sajnos elveszett, de egy másik történelmi képe, a Lándzsák címen ismert Breda átadása, világ- viszonylatban egyike a legnagyobb történelmi jellegű festményeknek. Mindez megerősíti öt udvari festői mivoltában. Színei még mindig sötétek, csak itt-ott egy napsugárnyi villanás ad csodálatos varázst alkotásainak. Megfesti az egész madridi udvart, majd olaszországi útja alkalmával X. Ince pápát. Olaszországi útja nagy hatással van művészetére. Ezután már valóságos „húsból-vérből" vdló alakokat fest. Mint pályája elején, fénykorában sem marad hűtlen a nép ábrázolásához. A grófok, hercegek megörökítése közben mindig visszatér kedvenc tárgyköréhez. Ezért ilyen elütő a zsenialitását legjobban bemutató két kép: a Szőnyegszövők és az Udvarhölgyek. Alkotóerejének • teljes virágában, hatvankilenc éves korában meghal. Felbecsülhetetlen festményei még ma, több mint három és fél évszázad után is, féltett kincsei a világ legnagyobb múzeumainak. G. K. * 150 • Egy német könyvkiadó olyan zenei életrajzi műveket hozott forgalomba, melyekhez a szövegen és fényképeken kívül 30 cm-es mikrolemezt Is mellékelnek. A lemezről az olvasó a szerző két jelentős alkotását játszhatja le. 0 Erkel Ferenc születésének 150. évfordulóján a jövő évben a Béke Vilégtanács rendezésében nemzetközi ••rriékünnepsé- gek színhelye les/ Gvula, Erkel sz.ülővárosa. A zeneszerző szülőházában múzeumot rendeznek be.
